Nesze!szer

Bestiálisan jó sütiket lehet enni a Bazilikánál!

2016. február 16.

 

 

bestia5.jpg

 

Budapesten annyi új hely nyílt az utóbbi néhány évben, hogy csak na. És nincs is ennél örvendetesebb dolog. Az egész város lüktet, mozog, tele van izgalommal, új impulzusokkal. Nemcsak mi örülünk ennek, hanem bizony az ízlelőbimbóink is. A Bazilikánál jártunk múltkor, mondjuk, ez nem csoda, mert szeretjük azt a részt. Így lettünk figyelmesek a Bestia nevű helyre, amelyet a facebook postokból már ismertünk (viccesen jó a kommunikációjuk, na!) De ugye, mindig idő, mire oda is érünk valahová. Most sikerült!

Pazar belül a hely, lelazulós, de nem közönséges. És a kézműves sörök kedvelőinek üzenjünk, ez a paradicsom a számukra. Mi ebéd körül jártunk ott és akkor még nem éreztük a sörözést, bár van tuti ebéd menüjük is ezzel, persze, igény esetén limonádéra cserélheted. Szóval, a Bestia jól néz ki, fa mindenhol belül és cool hangulat. Ja, és szuper bulikat szoktak tartani, például Füzy Gábor bácsi, aki nagy ikonunk, szokott fellépni. (Meg egyébként Wossala Rozinával is találkozhattok, akit a Konyhafőnökből ismerhettek)

De, térjünk vissza az ételekhez, vagy térjünk át. Vizitálásunk idején sem fogtuk vissza magunkat, de azt úgyis tudjátok, hogy mi úgy általában eszünk rendesen. Fogyasztottunk Velős csontot zöldfűszeres morzsával sütve, tormával, pirítóssal. Ez valami brutálisan finom volt, emberes kaja, de csajos tálalásban. Ettünk hamburgert, aminek a sült krumpliját emelnénk ki, mert az valami isteni volt. Fogyasztottunk Bestramit is, de, ami még érdekesebb, három desszertet is megkóstoltunk. Nyugi, nem ettük meg minket és nem is a bilagit szponzorál bennünket. Egyszerűen mindegyik annyira jól hangzott, hogy nem lehetett nemet mondani. 

- Szilvás crumble

- Pekándiós pite

- Csupa Csoki süti sóskaramellel

Ők voltak azok és mindhárom csodálatos volt. (Sőt, annyira, de annyira finom, hogy nagyon nehéz volt megállni, hogy ne faljuk be mindet. De megálltuk. Csak azóta sem értjük, miért is?) Aztán egy kis lattéval egyengettük az édesség útját.

Ha nem is vagytok olyan óriási hamburger, vagy esetleg halászlé rajongók (az is van), sütizni mindenképpen menjetek el Bestiáékhoz. Nagyon, de nagyon nem fogjátok megbánni. Mi sem bántuk meg.  Szóval, csajok, menjetek a Bazilikához, annak tövében van a Bestia. Nem, nem a DiVino oldalán,hanem a másikon. Nincs kiírva a hely neve, de jó nagy, látni fogjátok! A csokis süti miatt mi még úgyis visszamegyünk, mert a sóskaramell függésünk ezzel egy újabb fejezetéhez érkezett. Diétázóknak is ajánljuk a helyet, rendelhettek salátát is. Alibiből. De utána egyetek egy rendes süteményt is a kedvünkért, például a lágyan omló csokisat, jó?! 

A Bestiát a Szent István tér 9-11. szám alatt találjátok, a facebok oldalát pedig ITT

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr478395602

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bestia 2016.03.18. 21:18:40

Helyszín: 1051 Bp., Szent István tér 9-11. Látogatás: 2016. január 24. 14:10-16:45 > Csalogatnak a mesterséges fények, a profi technológiát felvonultató látványkonyha, amerikai az érzés, és ha amerikai lenne a magyar életszínvonal, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása