Nesze!szer

Steiner Kristóf heti útjelzője

2016. január 03.

 

tokeletes.jpg

 

A lélek örök

December 25-én, Karácsony szent napján ment el. Azt a napot választotta a lelke, amely az egész világot fényességgel, boldogsággal, és szeretettel táplálja. A Szentestét még megvárta. Ott akart lenni azoknak, azokkal, akik mellette voltak az utolsó néhány, rettenetesen nehéz hónapban. Azokkal, akik megédesítették a betegséggel járó szenvedést. Azokkal, akik - legyen bár vékonyka, mint egy nádszál, gyenge, mint a harmat, épp úgy szerették, értékelték, épp olyan büszkék voltak rá, mint mikor még duzzadt az életerőtől és a kalandvágytól. Az utóbbi években ritkán találkoztunk - ő Magyarországon élt, én Izraelben, amikor pedig Budapestre látogattam, rendre terveztük a randikat, de a találkozók elmaradtak: nem volt elég erős az utazáshoz. Sokszor motoszkált a fejemben: "ha legközelebb Magyarországra repülök, meglátogatom én vidéken" - aztán megérkeztem, belecsöppentem a családi őrületbe, a melós napokba, és mire észbe kaptam, már utaztam is vissza Tel Aviv városába. Ugyanakkor tartottam is tőle, egyáltalán mit szólna hozzá, ha bejelenteném: érkezem. Őszintén - féltem tőle, hogy azt hiszi majd, azért akarom látni, mert tudom, hogy haldoklik. Pedig nem tudtam. Tudtam, hogy beteg, de felfoghatatlannak tartottam, hogy valóban elmúlhat.

Valamikor annyira fontos, elemi része volt az életemnek - egész napokat töltöttünk együtt anélkül, hogy egy pillanatra is eszünkbe jutna, mi is történik a mi kis világunkon kívül. Átsegített egy meglehetősen nehéz időszakon a szeretetével, a barátságával, és leginkább azzal, hogy mindig végtelenül őszintén kimondta, ami az eszébe jutott. Szerettem a közelségét, és ő és szerette az enyémet. Aztán elengedtük egymást. Mindkettőnknek volt külön-külön életünk, amiben vártak ránk. Nem volt könnyű, de hiszem, hogy mindketten értettük: az az energia, amelyet együtt teremtettünk mindkettőnkben megmarad örökre. Ahogy a világ memóriájában is. Összehoztunk együtt valami meseszépet - és továbbléptünk, de sosem felejtettük el egymást.

Nemrégiben hallottam egy vicces-szomorkás történetet Karen Bergtől, a Kabbala Központ spirituális igazgatójától. Egy idős ismerőséről szólt, aki halála előtt két végrendeletet hagyott hátra, és kikötötte, hogy a másodikat csak a temetés után olvassa el a család. Az első levél így szólt: "A kedvenc zöld zoknimban temessetek el." Ám a temető vezetése, ahol nyugalomra akarták őt helyezni, nem engedélyezte a zöld zoknit - a família külön kérelmet nyújtott be, mindhiába. A temetésről hazaérve kinyitották a második levelet. Meglepetésükre a következő állt benne: "Látjátok! Még a zoknimat sem vihettem magammal!"

Azt hiszem, azon a karácsony reggelen is ez vitt tovább, amikor egy közös barátunk lecserélte a Facebook profilképét az ő fotójára, én pedig egy másodperc töredéke alatt megértettem: elment. Ezért nem ülök ott a laptopom előtt azóta is, tágra nyílt szemekkel, könnycseppeket nyeldekelve, ahogy azt akkor tettem közel egy órán át - mert tudom, hogy az ő személyes varázsa olyasmi, amely mindig létezett és mindig is létezni fog. A földi élet pedig olyan aprócska része mindennek, hogy szinte jelentéktelen. Ez a materiális világ egy színpad volt, amely pusztán technikailag lehetőséget adott arra, hogy megismerjük őt, részesüljünk a ragyogásából, és megoszthassuk vele a saját fényünket. Ám éppúgy, ahogy nincstelenül érkeztünk erre a Földre, semmit sem vihetünk magunkkal a következő dimenzióba - csakis azt, amivel érzelmileg, lelkileg, szellemileg gazdagodtunk az emberi létünk során.

Ha tudatában vagyunk az elmúlásnak, könnyebben ismerjük fel az emberi lét hatalmas lehetőségeit - mint az ilyen, életen-halálon átívelő barátságokat. Buddha azt tanította, hogy az elmúlás a harmónia egyik alappillére. Ha nem harcolunk ellene, összhangban vagyunk a valósággal.

Fényes hetet!

facebook.com/SteinerKristofOldala

whitecityboy.com

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr68234038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.