Nesze!szer

Amennyiben igényesen szeretnél pihenni: Natura Hill Zebegény

2015. január 05.

 

 

nhz_fotok_logo_nelkul_2014osz-16.jpg

 

nhz_fotok_logo_nelkul_2014osz-4.jpg

 

natura_hill_kilatas.jpg

 

Hol volt, hol nem volt, egy élet írta mesében két fiatal egy szép napon beleszeretett egy kilátásba (egymásba már korábban beleszerettek). A kilátás a Duna kanyarára esett és mindez Zebegényben történt. És a két fiatal úgy döntött, ők létrehoznak ezen a csodás helyen egy olyan vendégházat-fogadót, amelyben ők is szívesen időznének. Mivel Adri pocakjában új élet is fickándozott, nemcsak romantikus ábrándokat szőttek, hanem bele is vágtak, hogy az érkező Dorka is jól érezze majd magát a Dunakanyarban. Olyat helyet álmodtak, amelyben fontos, hogy korszerű és környezetkímélő legyen minden. Ahol a szobák az ízlésesség és igényesség jegyében lesznek berendezve. Ahol a szaunában a gyönyörű Börzsönyre nyílik kilátás. Ahol a konyha olyan remek, hogy az is megnyalja a tíz ujját, aki kesztyűben van. Ahol helyi termelők kolbászai kerülnek a reggeliző asztalra, a péksütemény friss és ropogós és nem a szottyadt pirítós integet csak a zalahús mellől.

 

natura_hill_reggeli.jpg

 

Ahol az étteremben játszósarok is van a gyerekeknek. Ahol a bútorok gondosan vannak kiválasztva és a kicsik is "főzhetnek" egy szép tulipánoson. Ahol régi képeslapok tudatják, milyen sokan jártak már anno is a Dunakanyarban. Ahol a kutyákat is szívesen fogadják, sőt...Ahol az ágyterítő is a hely stílusához készült, ahol a babának bekészített gyerekágyban a takaró olyan puha, hogy legszívesebben belefúrnánk az arcunkat. És ahol az igényesség nem marketing rizsa. 

 

És mi jártunk ott. Igaz, csúszósabb időben kell kapaszkodnia a kocsi kerekének, hogy felérjünk a helyre, de mindezt megtapasztaltuk. A kedvességet, az odafigyelést, a csendet. A pihenést. Azt, hogy ilyet is lehet Magyarországon és így. A konyha remekségét. A mangalicát, az édesburgonya pürét, a négy fogásos vacsorát. Nem olcsó hely, nem kuponos, nincs tévé a szobákban. De ha nem félsz a saját csöndedtől, vagy szeretnéd megtalálni azt, esetleg tényleg a családdal töltenéd az időt, egymásra figyelve, akkor ajánljuk ezt a zebegényi csodát, amely november végén született. Olyanoknak, akiknek fogalmuk sincs, hogy hogy hívják a való világ széria szereplőit és azoknak, akik tudják, milyen jó is a házi bodzaszörp és az egymásra hangolódás. Nyáron pedig már az óriási levendulaültetvény is ott lesz és a fürdődézsából bambulhatod a kilátást... 

Nálunk a Natura Hill Zebegény nyerte az év szállása díjat 2014-ben, gratulálunk a létrehozóknak!

(A facebook oldaluk ITT, ne félj megkukkantani őket!)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr167043617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása