Nesze!szer

Az Attraction újabb sikere Angliában

2014. november 28.

 

attraction life changing.jpg

 

 

A hűvösnek tartott angoloknál a nemzeti lottó, vagyis a National Lottery most ünnepelte 20. születésnapját. Egy gálaműsort is rendeztek ennek örömére, melyet a BBC1 adott le. Ebben pedig nem más lépett fel, mint a magyar Attraction Performances, a Britain's Got Talent 2013 győztes csapata. A magyar táncosok a lottó nyerteseinek életét mutatták be a tulajdonképpen és igen nagy tetszést arattak. 

Szűcs Zoltán, a csapat vezető-koreográfusa szerint izgalmas munka volt beleásni magukat az angliai lottórendszer elmúlt évtizedeibe.

„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy mi közvetíthettük az angliai lottórendszer ’üzenetét’ a médián keresztül – mondja. – Gyakorlatilag velünk köszönték meg az angol társadalomnak az elmúlt 20 esztendőt.
Amikor készülünk egy-egy új produkcióra, gondosan elmélyülök az adott téma legendáriumában. Ez most is így volt, s fantasztikus volt látni, ahogyan az angolok lottóznak. Eleve minden egyes kitöltött szelvénnyel támogatják a Parlament által meghatározott „jó ügyeket”, például a művészetet, az egészségügyet, a sportot vagy a nemzeti örökségeket.

Gratulálunk a profi csapatnak és mutatjuk is a műsorszámot! 

Ps: azért lottót még nem vettünk...d

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr416940377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása