Nesze!szer

Egy szálloda Burgenlandban, ahol a romantikázók és a gyerekesek is jól megférnek

2014. október 06.

 

 

Néhány hete volt olyan szerencsénk, hogy Burgenlandba látogattunk. És olyan szuper szállásunk volt, hogy azt meg kell osszuk veletek. Konkrétan nagyon rég találkoztunk ilyen szállodával, ahol szuper a wellness, az étterem mindent visz, a szobák szépek, környezetbarátak és a vendégek nem zavarják egymást. A hely neve Allegria Resort Stegersbach, igen közel van a határhoz, így tényleg tudjuk ajánlani. Gyönyörű, zöld környezetben van, golfozók golfozók hátán, vágni lehet a nyugalmat. (Mi a csúcson hagytuk abba a golfot, egyszer sikerült eltalálnunk az ütővel a labdát!).

Allegria golf.jpg

 

És magyarként számunkra szokatlan, de, a beérkezésünktől a távozásig mindenki mosolyog a szállodában. Hordókban lehet infraszaunázni, az uszodában szuperek a medencék, a gyerekek jól tudnak pancsolni, csúszdák is vannak, a felnőttek pezsgőzhetnek is a kinti medencében. Több száz szoba békével megfér egymás mellett, úgy, hogy a gyerekesek külön részlegben vannak. Előre bekészítik nekünk a kiságyat, mire  megjövünk, a pelenkázót, így nem kell szerencsétlenkedni, hogy miről mit pakolunk le és hogyan oldjuk meg a dolgokat. Az étkezésnél, ami frenetikus a választékot tekintve, külön helyen terítenek a gyerekeseknek, az asztalon este a kártyánk, hogy melyik az asztalunk. Bekészítve az ülőke a kicsinek, játékok kirakva, így senkit nem zavarnak a kis angyalkák, ha éppen leejtik a tojást a földre. Ráadásul van egy 1000 négyzetméteres terület az egyik szinten, ahol mindenféle gyerekjáték van. Óriás sakktól kezdve a nagy színezőkig, a kis konyháig minden található ott, így napközben is megoldható a csemete szórakoztatás. De egyébként szép időben sétálni is igen kellemes a környéken gyerekkel, vagy csak kettesben is, kutyával pedig főként. 

 

Allegria sakk n.jpg

 

hotel.jpg

A szállodánál fent, a golfpályáknál csináltak egy borutat is, ez is ötletes. A régió borászairól van kis leírás kitéve táblán mindenhol, az ő boraikat szolgálják is fel vacsoránál sokszor. Eleve igen szimpatikus, hogy a gyümölcslevekből is az ottani termelők finomságai vannak, nem ilyen multis izék. Egyetlen pici részlet volt csak, ami nem tetszett nekünk. Sokat kellett a szobától gyalogolni az étteremig. De minden másról csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni. Ajánljuk pároknak, gyerekeseknek és páratlanoknak is. A kiszolgálás maximális, az ár pedig egyáltalán nem horror, sőt! Ár és érték arányban messze veri a magyar "gyerekbarátnak mondott" szállodák többségét. Köszönjük, hogy ilyen jól érezhettük magunkat!

(A szálloda weboldala ITT)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr476763899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása