Nesze!szer

Nagy Duett, kis kulisszák

2014. március 12.

 

10009837_675508352496236_1422687876_n.jpg

 
 
Nem igazán szoktuk rendszeresen követni az itthoni show-műsorokat, de gyakorlatilag minden médiumban visszhangzanak, (jó, talán a Lovak és Kutyákban nem) így tényleg csak az nem tudja, hogy a TV2-n februárban elstartolt a Nagy Duett 3. évada, aki remete életet él... Szórakoztató műsor ez, nincs benne rosszindulat vagy politizálás. Könnyed néhány óráról van szó, ahol a celebek azért vannak, hogy minket, nézőket szórakoztassanak. Persze, ahogy más TV műsor, ennek a nézése sem kötelező, sőt eláruljuk, hogy mi sem követjük feszült figyelemmel... Annyi tudtuk róla, hogy Liptai Claudia Maison Marquise by Tóth Bori kreációkat visel adásról-adásra, hogy Sipos Zita felel a sminkekért és, hogy Zsidró Tomi lövi be a hajakat - de itt abba is maradt az érdeklődésünk. Aztán történt, hogy a műsor egyik szponzorától meghívást kaptunk a legutóbbi vasárnapi élő showra. Gondoltuk, jó kis program lesz ez a hétfői hajtás előtt, így gyorsan jeleztük is részvételi szándékunkat. 
9-én a kezdés előtt már egy órával ott kellett lennünk, hogy mindenki időben leadhassa a kabátját, táskáját (igen, azt is!) és, hogy élet-halál harcot vívva elfoglalhassa az ülőhelyét - mert, hogy vannak, akik embertársaikat nem kímélve és tisztelve lökdösődtek, hogy minél közelebbről lássák Dobrády Ákos kopasz fejét és Balázs Klári parókáját. Ja, és innen üdvözölnénk azt a sajtós kollégát, akinek nem volt kedve kedvesebben közölni azt (ezt ő mondta így), hogy az a két hely ott mellette nem nekünk van fenntartva... A kezdeti izgalmak után maradt még 40 perc a kezdésig, amit tapsolással, ujjongással és fütyüléssel töltöttünk el. Ugyanis ez volt a feladatunk, amit egy úgynevezett, bemelegítő ember vezényelt folyamatosan, akinek feladata megteremteni a megfelelő hangulatot a showra. Először mindenki feszélyezve érezte magát, aztán miután Till Attila köszöntött bennünket és többször is hangoztatta azt, hogy "Érzem, hogy jók az energiáitok!", mindenki kicsit hangosabban tapsolt. Tilla többször is szólt "hozzánk" a műsor alatt: figyelmességből jeles! Aztán megérkezett az est háziasszonya is rikító zöld Maison Marquise ruhájában, aki vírusos hangszálgyulladással ébredt, de a szteroid injekció végeredményben megtette a hatását. Időközben a zsűri is elfoglalta a helyét, akik mind biccentettek a közönség felé. Néhány fotó készült még, aztán 3, 2, 1, kézfeltartásra tapsvihar és kezdődhet a show! Hat versenyző páros, két extra produkció, három visszatekintő kisfilm és három reklámblokk töltötte ki a két és fél órát. Otthonról mindig óráknak tűnnek a 3-4 perces reklámok, ami itt éppen annyira elég, hogy bepúderezzék a zsűrit és, hogy felpakolják vagy éppen szétszereljék a díszletet a folytatásra. Mi is csak felállni tudtunk a helyünkről, hogy mozogjunk egy kicsit, mert nem valami kényelmesek azok a lépcsők, amiken ülünk... A stúdiót mindig csak 6-8 ember hagyhatta el, ők is csak egy gyors mosdó erejéig, hogy még véletlenül se legyen probléma abból, hogy a felvétel előtt 30 másodperccel még mindig nincs a helyén mindenki. Ahogy telt a műsoridő, egyre oldottabb lett a közönség és a celebek is. Kasza Tibi sziporkázott a versenyzők videó bejátszásai alatt, Liptai táncolt az előadások közben, Majoros Hajnalka pedig odarohant műsor közben Dobrádyhoz, hogy ugyan ő is állva tapsolja már meg őt és duettpartnerét, Király Viktort. A harmadik felvonás Királyék produkciója után abszolút ingerszegény volt. Tilláék felidézték, hogy mi történt eddig, elmondták, hogy kik állnak az utolsó három helyen, hogy hogyan kell szavazni, aztán a zsűri összegezte az estét. Nyögvenyelős utolsó 20-25 perc volt, ami érezhető volt a közönség mocorgásából is. Aztán megszületett az ítélet: a Radics Gigi-Hujber Feri páros nem duettezik már többet. Búcsúdal helyett búcsúvideó volt a buli vége. Amíg a színpadon mindenki ölelkezett, nekünk még végig kellett tapsolni a stáblistát. A stúdióból kifele menet a közönség már figyelmesebb volt a másikkal, szép libasorban haladtunk. A kabát és a táska kivétele is egész gyorsan lepörgött, pedig egy idős néni vitte egyedül a műszakot...
Összefoglalva, annak ellenére, hogy meghívóval érkeztünk és úgy kellett harcolni a helyünkért, hogy nagyon hosszú volt a műsoridő és, hogy elültük a fenekünket a Nagy Duett hangulata szuper volt!
Nesze!Dia
Ezúton is köszönjük a meghívást a dell-nek.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr345856086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása