Nesze!szer

Minőségét megőrzi

2014. január 02.

chanel things.jpg

Mostanra már biztosan elbúcsúztattátok az óévet, és hozzánk hasonlóan nagy reményekkel vágtok neki az újnak. Egy régi mondás úgy tartja, bocsássunk meg mindent magunknak, hiszen egyszer úgyis minden elévül. Nos, ha már az elévülésnél tartunk, mi ezúttal nem a rossz cselekedeteinket vesszük sorra, inkább a neszeszerünk tartalmát, ugyanis nem árt néha átnézni, hiszen a kozmetikumoknak is van szavatosság idejük. És mi lehetne erre jobb alkalom, mint a január eleje?

Púderek és szemhéjfestékek

Ezekben a termékekben még hosszabb idő után sem hemzsegnek a baktériumok, szóval akár egy két évig is használhatjátok őket.

Szempillaspirál, szemhéjtus

Ezt már biztosan hallottátok, de a szempillaspirálokat, és a szemhéjtusokat érdemes három havonta lecserélni, még akkor is, ha nem használjátok őket minden áldott nap. Durva, de ez van. És itt ne csak azt nézzétek, hogy a festék be van-e száradva a tubusba, mert ez egyáltalán nem biztos, hogy ennyi idő után bekövetkezik, mégis érdemes észben tartani, hogy mikor vásároltátok, hiszen mégis csak a szemünkről van szó, és ha lejárt, akkor nincs mese, mennie kell.

Krémes szemhéjfesték

Mivel ezek nem por alapúak, az élettartamuk is rövidebb, átlagosan fél év. 

Alapozó, korrektor, krémes pirosító

Ezek általában maximum egy évig használhatók, de ez attól is függ, hogy milyet használtok. Mert ha valamelyik terméket a kezetekkel viszitek fel, akkor ez az idő csak három, esetleg hat hónap lehet.

Szem-és szájceruza

Ők a legtartósabbak, akár évekig is elállnak, amire figyeljetek, hogy a ceruzahegyezőt mindig tisztán kell tartani!

Rúzs és szájfény

Minimum hat, maximum nyolc hónapig tárolhatók, attól függően, mikor vesztek észre valami változást. Ha például kiszárad, vagy hirtelen megváltozik a színe, érdemes új árnyalat után nézni. Ja, és szagolgassátok meg, sokszor avasodhatnak! (Hűtőben tárolni a legtutibb!)

Körömlakk

A körömlakk az egyetlen kozmetikum, amit nem fenyegetnek a baktériumok, ezért mindaddig, amíg úgy érzitek, bevetésre alkalmasak, egész nyugodtan maradhatnak.

Eszközök

Ecsetekre, szempilla göndörítőkre, és barátaikra gondolunk itt elsősorban. Nyilván őket korlátlan ideig használhatjátok, az ő esetükben azonban ügyelni kell rá, hogy hetente, esetleg kéthetente alaposan tisztogassátok meg. Az ecseteket érdemes először alkohollal fertőtleníteni, majd befejező műveletként baba samponnal átmosni. A szempilla göndörítőnél elég, ha alkoholba mártott vattakoronggal jól áttörlitek.

Nesze!Dóri

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr405721064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása