Nesze!szer

Angelina melleit amputálták

2013. május 14.

angelina melleltávolítás.jpeg

Néhány órája robban a világban a hír, miszerint Angelina Jolie eltávolíttatta melleit. Édesanyja mellrákban halt meg, tíz évig betegeskedett és nem akarta ő is kitenni magát ennek a veszélynek. (És nőtársai figyelmét is szeretné felhívni a betegségre!)

A színésznő orvosai szerint 87 százaléka volt a mellrákra. És ő gátat akart szabni a veszélynek, ezért amputálták mindkét mellét. A műtéteket februárban kezdték és áprilisban fejezték be. Az eredeti cikk ITT olvasható, melyet Angie írt és a New York Times-ban jelent meg. Mit gondolsz erről?

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr335299441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

polly graph 2013.05.14. 09:48:45

Én teljesen ledöbbentem a hír hallatán. A netről nap mint nap ömlik a sok infó az orvostudomány fejlődéséről, az új vívmányokról stb stb.

Egy dúsgazdag,ráadásul tulajdonképpen a testéből élő nő számára a 21. század elején ez a legjobb, orvosok által is támogatott módja a mellrák megelőzésének? Úgy, hogy állítása szerint még így is 5% esélye maradt annak, hogy mellrákja lesz (mellek nélkül is). Ez nonszensz!

Az én nagyszüleim szívbetegségben haltak meg. Távolíttassam el a ketyegőmet, hátha az enyém is idő előtt felmondja a szolgálatot? Na jó, ez nyilván nem ugyanaz az eset, de akkor is.

göndörke 2013.05.14. 10:00:02

én azt hittem ez kacsa

Catoo 2013.05.14. 10:03:49

Mindig is tudtam, hogy defektes a csaj... pénzhez és hírnévhez nem jár az ész is!
.
Majd arra leszek kíváncsi, mikor fog kiderülni, hogy rossz volt a diagnózis! Vagy másik beteg eredményeit adták oda neki! :)
Nagy az Isten állatkertje....!

Bluemotion 2013.05.14. 10:06:06

@polly graph: Ha csöndbe maradtál volna, okosabb maradtál volna.

jahaha 2013.05.14. 10:06:09

en is azt hittem eloszor, hogy kacsa, nem is kattintottam a blogra, csak aztan lattam mashol is a hirt. bator dolog kiallni ezzel a vilag ele, tiszteletet erdemel mindenkepp.

SarahConnor 2013.05.14. 10:12:15

Azt szólom, hogy megértem. Megértem, hogy félt, hogy hatgyerekes anyaként nem akart beteg lenni, esetleg belehalni a kórba. Nem tudom, én megtenném-e, ő így döntött.

Mészáros Laci 2013.05.14. 10:13:27

ja, nem úgy nem hiszem el, hogy kacsa lenne, hanem úgy, hogy a hajam égnek áll.

Csak az amerikai orvoslás: a kompetens orvosok kezéből a döntést áthelyezik az inkompetens páciensek kezébe, hogy megelőzzék a költséges kártérítési pereket.

Mészáros Laci 2013.05.14. 10:13:58

@Fenimore:

...én is remélem, hogy ez volt a fő motivációja.

Mészáros Laci 2013.05.14. 10:15:13

@Catoo:

Hát igen, nekem is a morbid vicc jutott eszembe:
- Tévedésből az egészséges lábát amputáltuk. Viszont a másik szépen gyógyul.

◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ► 2013.05.14. 10:16:08

A fejét kellett volna amputálni. Mindenki jobban járt volna.

polly graph 2013.05.14. 10:16:30

@Bluemotion: ?

Miért nem a hírt kommentálod, miért engem akarsz itt fikázni? Neked valószínűleg mindegy, hogy megszólalsz, vagy sem, ez nem változtat a lényegen.

Elképesztőnek tartom, hogy az öncsonkítás promótálása a mellrák elleni küzdelem fő fegyvere.

Te nyugodtan vágj le magadról, amit csak akarsz!

bastian 2013.05.14. 10:17:56

Valójában arról van szó, hogy már kezdtek lógni a mellei és mindenképpen megcsináltatta volna (újra), ezt összekötötte azzal, hogy kiveszik (kikanalazzák) a teljes belsejét az eredeti tartalommal együtt és új implantátumot kap. Semmi nem történt tulajdonképpen, semmit nem vesz észre senki, (ő sem), gyereket szoptatni azt már nem fog. Lehet, hogy eddig sem tette.
Viszont fantasztikus propagandát lehet ebből kreálni.

Sokan azt hiszik a mell levétel azt jelenti, hogy egy nagy szikével lecsapják az egészet, mint egy baltával, erről szó nincs, szebb lesz a melle, mint valaha...

Piros Mogyoros 2013.05.14. 10:20:08

A kommentekbol itelve keves ember erett annyira, hogy felfogja ennek a jelentoseget. Raadasul az emloszovetet tavolitottak el, helyere szilikont tettek, igy nem fog mellek nelkul jarkalni, mindossze ket vagashely es nemi alakvaltozas lesz a lathato hatasa.

kitiltott kennimekkormikk 2013.05.14. 10:21:37

A műtét előtt Jolie ronda volt, hülye, gazdag és egészséges. Most ronda, hülye, gazdag és...

Bambano 2013.05.14. 10:21:56

ez a nő késmániás lett vagy csak simán hülye, mint a faék?

@bastian: ha művileg kreált domborulatokat akarnék taperolni, akkor a kocsimat taperolnám. de ha kicsit tovább akarok lépni annál, hogy egy formatervező dolgaival foglalkozzak, akkor a gyári állapot a lényeg.

egyseg.org · http://egyseg.org 2013.05.14. 10:22:00

Félelem miatt levágatni magából egy darabot, nehogy majdan probléma legyen belőle??? Ez persze még csak-csak az ő dolga volna. Na de ezt követendő példának beállítani a világban élő nők számára... Hát, minimum is véleményes.

t0thl 2013.05.14. 10:27:14

Azért mindenképpen bátor. Az pedig, hogy nyilvános a hír, hogy minden hülye csámcsoghasson rajta, különösen az.

Zedder 2013.05.14. 10:27:29

A sok primitív kommentelő utánanézett a hírnek? Leteszteltette magát a genetikai markerre, hordozza a gént, nagyobb százalék eséllyel lenne rákos x éven belül, mint nem.

Ez az eset a személyre szabott genetikai elemzésen alapuló orvoslás egy mintapéldája. És biztos lehettek benne, hogy nem egy gén elemző labor egyetlen vélemény alapján döntött így.

egysegelem 2013.05.14. 10:28:48

Rengeteg ostoba hozzaszolast olvasni a kommentek kozott, de ebben hibas a cikk is, hiszen nincs benne informacio, erdemes elolvasni az eredetit a new york times oldalon, leirja, hogy genetikai vizsgalat kimutatta, hogy egy sulyos genetikai rendellenesseget hordoz, egy BRCA1 nevu gen miatt onmagaban 65% eselye van rakos megbetegedesre a mell e a petefeszekben, ezen kivul meg egyeb dologok miatt ez 87%os lett. Miutan ezt megtudta dontott. Leirja, hogy Brad vegig mellette volt es segitette, es hogy milyen nehez dontes volt. Surgeti, hogy azt a genetikai tesztet ami most $3000 es amivel ki lehet mutatni ezt a problemat tegyek elerhetove a legtobb no szamara stb stb. Vegezetul erdemes osszehasonlitani a magyar kommenteket az amerikaiakkal. Elkepeszto primitiv egy hely lett Mo.

polly graph 2013.05.14. 10:31:30

@Piros Mogyoros: persze, csak egy szúnyogcsípés, mi?

OK, neki van lehetősége arra, hogy az egyik legjobb sebész végezze a helyreállító műtétet, de az emlőeltávolítás nem gyerekjáték. Akit érdekel, írja be a keresőbe a

mastectomy

szót, aztán nézegesse a képeket.

Egyébként a szilikon implantátumokat évtizedek óta alkalmazták emlőeltávolításon átesett nőknél, a kilencvenes években jelentkeztek először tömegével az implantátumok árnyoldalai. Ez a video pl. az olcsó mellműtétek árnyoldalait mutatja, lehet nézegetni:

www.youtube.com/watch?v=HIvC9_7lhnQ

Rwindx 2013.05.14. 10:34:59

@egysegelem:
Úgy gondolom elképszetően primitív az az ember, aki egy bulvár poszt és annak kommentjei alapján leprimitívez egy egész országot.

2013.05.14. 10:35:07

2007-ben halt meg az édesanyja, 56 évesen, hosszú betegség után. Nagyon mély nyomokat hagyhatott benne a dolog, ráadásul az anyai nagyanyja 45 évesen halt meg. Nyilvánvalóan nehéz döntés volt, nem dugta a fejét a homokba, bátor nő. A nyilvánosságra hozatallal talán sokak figyelmét sikerül felhívni erre, példát mutat és megmenti sokak életét.

Mária 2013.05.14. 10:37:58

"Az eredeti cikk ITT olvasható, melyet Angie írt és a New York Times-ban jelent meg. Mit gondolsz erről?"

Azt, hogy megőrült a világ, ha egy brutális szilikonos csöcsfeltöltést el lehet adni a _New_York_Times-ban_ mellrák-ellenes kampányként.

tejcsokoládé (törölt) 2013.05.14. 10:38:04

ha valaki végigolvassa a kommenteket, látja, hogy miért kell menekülni ebből az országból. ömlik a butaság, rosszindulat, hülyeség az emberekből.
amúgy nem jolie az első szinésznő, aki átesett ezen, Christina Applegate sokkal fiatalabban csinálta ezt végig, csak annak nem volt ekkora a lángja.

polly graph 2013.05.14. 10:39:48

@Zedder: Én vagyok az egyik primitív kommentelő, mellesleg én is hordozok egy olyan hibás gént, amiről tudok, és vajon hányat, amiről nem tudok. Minden egyes ember hordoz hibás géneket, rengeteget, komolyan gondoljátok, hogy ez a megoldás? Ha pár évet előremehetnénk az időben, nem biztos, hogy azokat látnánk primitívnek, akik elképednek a csonkolás hallatán. Ennyi ...

g-dúrban zúgó kabóca 2013.05.14. 10:40:26

félelmetes, hogy micsoda hozzászólások is vannak itt :( egy ilyen genetikai eltérés "kissé" több egy hisztinél. 87% esély arra, hogy nem tudod felnevelni a gyerekeidet elég nyomós érv. Szerintem iszonyú nehéz döntést kellett meghoznia, én elmondhatatlanul becsülöm érte.

Dekatlon 2013.05.14. 10:40:45

@Rwindx: ugygondolom ez egy hír. Az hogy Agyarországon bulvárhír, az is eléggé minősít.

bonooobong · http://parametric-art.com/ 2013.05.14. 10:41:02

emberiség elleni bűntett:) szerencsére azért dokumentálva van rendesen, akkor is kár értük...

wiener 2013.05.14. 10:42:58

Kamu az egesz, cicik a helyukon vannak, csak mediahekk az egesz

polly graph 2013.05.14. 10:48:33

Még egy dolog: mindenkinek meghaltak valamiben a felmenői és mindenki hordoz hibás géneket, nem egyet és nem kettőt, sokkal többet annál.

Ha születésünk előtt alapos genetikai vizsgálatnak vetnének alá mindannyiunkat, a legtöbben meg sem születnénk.

OK, tudom, primitív vagyok, befogom.

Késes Szent Alia 2013.05.14. 10:49:32

Egy jó színvonalú amerikai fórumon olvastam a hírt, ott mindenki ünnepli, hogy milyen bátor és okos. A kommentelők között van, aki a petefészkét távolíttatta el rákmegelőzés címén.

www.metafilter.com/128052/I-hope-it-helps-you-to-know-you-have-options

lesson · http://csudalany.blog.hu 2013.05.14. 10:50:38

Olvassátok már el az eredetit a NY times oldalon, légyszi, mert ez a cikk hiányos és emiatt félrevezető.
Csak a lényeg hiányzik belőle:
1. egy mutáció miatt genetikailag nagyon nagy az esélye a mellrákra
2. nem akar olyan fiatalon meghalni, mint az anyja, ugye van 6 gyereke
3. a mellbimbó megmaradt, a természetes szöveteket meg implantátumokkal pótolták, így egyszerűen csak olyan, mintha szilikoncsöcse lenne

kamarti 2013.05.14. 10:51:06

én is végigolvastam az eredeti cikket: lényegre törő és érthető, szinte szikár tényközlés. Nem hinném, hogy ilyen családi előzményekkel, ennyi pénzzel és hat gyerekkel ez valami pr-lépés lenne.

A kommenteket olvasva viszont egy jó kis magyar mondás jutott eszembe: mindenki magából indul ki...

szellemkor 2013.05.14. 10:51:12

Amikor ismert személlyel történik ilyesmi, tényleg kiváló alkalom lenne hogy a széles közvélemény megismerhessen ismeretterjesztés jelleggel olyan veszélyeket, tudnivalókat amelyek a saját egészsége megőrzése szempontjából is fontosak lehetnek.

Jó lenne ha lenne egy doki aki kommentálná hogy tényleg miről is van szó orvosilag, mind a műtét indokoltságát, mind a beavatkozás eredményét illetően.

Ami pedig a felfokozott közérdeklődást illeti, teljesen jogos: aki látta pl. az Eredendő Bűnben a cickóit, kicsit a magáénak érzi őket azóta is. :-)

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.05.14. 10:52:27

Az eredeti indexes hírben csupán ezt a részt nem értem:

" A beavatkozás februárban kezdődött és április végén fejeződött be."

Azért akkora csöcsei nem voltak, hogy három hónapba teljen körbenyesni!

kamarti 2013.05.14. 10:54:36

@"the dragon": talán olvasd el az eredeti cikket, ott leírja, hogy három lépéses műtétsorozat történt, és hogy a teljes dokumentáció meg fog jelenni a klinika oldalán.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.05.14. 10:56:54

@kamarti:

Jó-jó, én csak azt mondom, hogy flexszel öt perc alatt megcsináltam volna...

Mária 2013.05.14. 10:58:14

@bonooobong:

Képzeld el, most mennyien követelik, hogy láthassák az új ciciket, és ez mennyi bevételt hoz majd Jolie-nak a filmek, videók és képek után járó jogdíjakból :D

kitiltott kennimekkormikk 2013.05.14. 10:58:21

Jó színvonalú amerikai fórum? Amerikai? Az az ország, ahol a lakosság kétharmada bizonyítottnak veszi, hogy a Föld 6000 éves, mert az van a Bibliában? Ahol a lakosság egyharmada úgy tudja, hogy a Nap kering a Föld körül?

anyahajókabinajtóhajtogató 2013.05.14. 10:59:02

Hát, kár pedig tervben volt, hogy lecsapom Pitt kezéről na mindegy akkor marad Horvát hasonmása Severina :

www.youtube.com/watch?v=KXLkM5ZAwLY

www.youtube.com/watch?v=awKs_7Tctho

mitmiért? 2013.05.14. 11:01:10

@"the dragon":
Nem vicces. Kívánom hogy soha ne kerüljön ilyen helyzetbe. Peace

polly graph 2013.05.14. 11:01:11

@lesson: Én olvastam az eredeti cikket, itt van:

www.nytimes.com/2013/05/14/opinion/my-medical-choice.html?_r=0

Azt elfelejtetted említeni, hogy csak a tesztelése ennek a két génnek BRCA1 és BRCA2 több mint 3000 dollárba kerül, ezt az eredeti cikk is sok nő útjába gördülő akadálynak nevezi. A teljes eljárás, emlőeltávolítás, rekonstrukció tokkal vonóval valószínűleg Jolie esetében többe került, mint amennyit a legtöbb itt kommentelő egész életében keres.

Próbálja ki bárki, hogy beugrik a háziorvosához, hogy beutalót kérjen a genetikai tesztelésre. Mindez a nők tömegeinek elérhetetlen, szóval nem is értem, miről beszélünk, amikor bátorságról és példamutatásról süketelünk.

Sok nőt jól beparáztatnak, a stressz még jobban növeli a rák kockázatát. Akinek meg nincs annyi pénze mint a sztárnak, megcsináltatja a műtétet olcsóba, aztán úgy fog festeni mint Frankensteina.

SarahConnor 2013.05.14. 11:03:17

@polly graph: nem vagy primitív, de szerintem nagyon sarkítottan nézed a dolgokat. Egyébként nagyon sok mindenben igazad van, de ahogy a "csonkolás" szó használata is mutatja, pontosan azt vetted ki az esetből, amit talán Angelina és az eset pártolói meg akartak előzni. Azt, hogy ha van rá esélyed, hogy egy nem létfontosságú szerved/testrészed eltávolításával elkerült a fiatalkori halált, akkor semmi nem túl drasztikus az élet érdekében.
Nyilván van egy csomó egészségügyi gödör, ami kinéz az embernek, de mi rossz van abban, ha esélyed van egyet elkerülni, és megteszed? Szégyen a félelem? A ragaszkodás az élethez?

Ugyanakkor azt sem gondolnám, hogy a "csonkolást" promotálná a dolog: nekem mint nőnek például inkább az jön le belőle, hogy az életemért semmi nem túl drága, és ha esetleg ide fordulnak a dolgok, van kiút, és a mellek elvesztése sem a világ vége.

Ami azt illeti, azt sem gondolnám, hogy különösebben promotálni akarnak valamit, személyes döntés ez, melynek remélhetőleg lesz pozitív üzenete az emberek felé, a fő célja viszont mégis az életben maradás. A promotálás erős kifejezés. Az emberek automatikusan így értelmezik egy híresség bármilyen lépését, hiszen ők mindig a hírekben vannak, minden mozzanatukról írnak és fényképek születnek.

Azzal sem értek egyet, hogy ez egy mellműtét álcája. Ma már egy mellműtét kanyar nélkül vállalható, főleg a sztárvilágban, miért kellene álcázni?
És biztos naiv vagyok, de Angelina nem is az a kategória, aki ennek ekkora feneket kerít.

Na de ez én vagyok.

SarahConnor 2013.05.14. 11:05:42

@Fenimore: az elején van némi baki, azt hiszem, a touchpad kiszedett egy mondatot.

Zedder 2013.05.14. 11:06:22

@polly graph: most 3000 USD. Öt éve lehet 3 millió volt. Jövőre lehet 300 lesz. Olvasgass: www.genome.gov/sequencingcosts/

100 éve volt kislabor-nagylabor vizsgálat? 50 éve mennyibe került? Ma mennyibe kerül? 50 éve volt DNS vizsgálat? Azt sem tudták mi az.

Fejlődik a tudomány, és ez JÓ.

Egyébként meg nahát, micsoda felismerés, hogy a gazdagabb emberek jobb orvosi ellátást képese megfizetni... Vazze...

polly graph 2013.05.14. 11:06:45

@lesson: elolvastam, az is benne áll, hogy csak a BRCA1 és BRCA" tesztelése több mint 3000 dollárba kerül.

A teljes műtétsorozat Jolie esetében többe kerül, mint amennyit egy-egy kommentelő itt egész életében keres.

Milyen bátorságról és példamutatásról süketelünk itt. A legtöbb nőnek nem is lenne erre lehetősége, de gondolom tömegek pánikolnak be és rohannak sebészhez. Akinek nincs annyi pénze, mint a sztárnak, megcsináltatja olcsóba, erről már korábban mellékeltem egy youtube videót.

polly graph 2013.05.14. 11:12:35

@Zedder: ha valaki tudja, milyen nagy szakadék van a cikkek és a valóság közt, az én vagyok. Ugyanis részt vettem genetikai vizsgálaton, a cisztás fibrózis nevű, nagyon durva betegség családunkban való előfordulása miatt. Hihetetlen nagy a szakadék a valóság és a publikált cikkek közt, hidd el.

Késes Szent Alia 2013.05.14. 11:14:06

@kitiltott kennimekkormikk: Igen, egy jó színvonalú amerikai fórumon, nyilván azért tettem hozzá a jelzőt, hogy jelezzem, nem egy bulvárlap pletykarovatáról van szó.

Tapasztalataim szerint az amerikaiak nagyon másképp állnak hozzá a megelőző, vagy nem életmentő műtétekhez, mint a magyarok. Ismerek olyan férfit, akinek harmincévesen már van két gyereke, nem akar többet, és elköttette magát, és ott ez egy bevett szokás, senki nem lepődik meg rajta.

zsírmalac 2013.05.14. 11:15:50

@polly graph: Szűrővizsgálatokra is azért járunk (már aki), hogy megelőzzünk valamit. Miben különbözik ettól a genetikai vizsgálat? Azon túl, hogy a köztudatban még relatíve új, ismeretlen, ezért félelmetes.
Én is végignéztem, ahogy az anyám meghal rákban. Nem elintézhető a dolog annyival, hogy "hát, úgyis meg kell halni valamiben". Nem mondom, hogy követném Jolie példáját, de megértem azt, aki megteszi.

polly graph 2013.05.14. 11:16:58

@Zedder: a tudomány fejlődik. Egyre pontosabban meg tudják mondani, miben fogsz meghalni.

nahima 2013.05.14. 11:19:25

@Catoo: te nem vagy normális.

egyébként annyiban hibás a cikk, hogy nem mellrákban halt meg az anyja, hanem petefészek rákban.

Zedder 2013.05.14. 11:19:31

@polly graph: az élet egy szexuális úton terjedő, 100%-os halálozási rátával rendelkező betegség. Mielőbb elfogadod ezt a tényt, annál könnyebbek lesznek a mindennapjaid...

Rocko- 2013.05.14. 11:21:18

az agyát mikor távolították el?

polly graph 2013.05.14. 11:21:21

@zsírmalac: miben különbözik? Esetleg abban, hogy abban a nagyvárosban, ahol én élek, van egy db. genetikai centrum, ahol egy db. asszisztens végzi manuálisan a génszekvenálást. Mire sorra kerülnél egy ritkább mutáció kiderítésében, mondjuk úgy, hogy már mindegy lehet.

zsírmalac 2013.05.14. 11:22:52

@polly graph: De nem ez volt a kérdés, legalábbis nekem úgy tűnt, nem az agyagi korlátok miatt nem helyesled. A kérdésem is erre vonatkozott.

Magelhais79 2013.05.14. 11:25:55

Döbbenetes, hogy mennyire be lettek idomítva arra az emberek, hogy szentírásként kezeljék, amit a 100% profitorientált modern orvostudomány éppen "tényként" állít be. És még ez lenne a követendő példa, azért primitív barom valaki, mert nem dől be és rohan csonkoltatni magát? :)

Talán pl. nem a gén "okozza" a rákot, hanem a modern étrend és életmód? És akinek ilyen meg olyan "rossz" génje van, annak csak erősebben reagál a szervezete a káros anyagokra, ételekre, emiatt nagyobb az esélye a rákra? Ja, hogy ez a fajta megelőzés nem hoz profitot.

lobster thermidor 2013.05.14. 11:27:05

Túllépve az irigyeken, és a trollokon, a hozzászólásokat olvasva kénytelen tudomásul venni az ember, hogy ez ország valóban menthetetlen!
De valójában nem is nagy kár érte, mert a hozzászólók képességei semmivel nem haladják meg az egysejtűek értelmi színvonalát.

Több tiszteletet, és szolidarítást Angelinának, aki más humanitárius tevékenységei mellett nem mellékesen 6 gyermeket nevel!

Rwindx 2013.05.14. 11:28:18

@Dekatlon: Akkor te olvasgass híreket a blikkben, a storyban és a kiskegyedben.
A következő számban azokban is benne lesz, meg a többi hasonszőrűben.

Mert megérdemled.

polly graph 2013.05.14. 11:28:19

@Zedder: Én elfogadtam, nem én érvelek itt amellett, hogy mindenemet levágatnám, csak hogy pár évvel tovább éljek.

Ahogy említettem, én legalább tudom, hogy milyen betegség, milyen mutációját hordozom. Eleget éltem, eleget láttam, ha jön a vég, nem fogok szánalmasan szűkölni még három percért. Ez nem azt jelenti, hogy szuicid alkat vagyok, sokat teszek azért, hogy lássam felnőni a lányom. Mármint, úgy élem az életem, hogy lehetőleg lássam felnőni. Mivel említettem, milyen betegség öröklődik a családban, tudom, mi a veszteség, és azt is, hogy mennyire korlátozott az a megoldásmennyiség, amit az orvoslás nyújtani tud. Vége.

Zedder 2013.05.14. 11:31:24

@Magelhais79: "Talán pl. nem a gén "okozza" a rákot, hanem a modern étrend és életmód? És akinek ilyen meg olyan "rossz" génje van, annak csak erősebben reagál a szervezete a káros anyagokra, ételekre, emiatt nagyobb az esélye a rákra? "

Na te vagy a következő IQ fighter, ugye? Legközelebb azt is leírod, hogy a fű zöld és az ég kék?

Ugyanis ezek a genetikai vizsgálatok pontosan erről szólnak! Hogy x meg y százalék VALÓSZíNŰSÉGGEL alakul ki nálad valami. Mivel az emberi szervezet nem egy számítógép, ezért jelenleg itt tartunk.

Ugyanakkor ha ennyire okos vagy: tegyük fel egy marker azt mondja, hogy 80% eséllyel agydaganatod lesz. Pontosan mit is kell enned, hogyan kell élned, hogy ezt 0%-ra csökkentsd? Ugye érzed, hogy butaságot beszélsz?

zsírmalac 2013.05.14. 11:31:48

@Magelhais79: "Talán pl. nem a gén "okozza" a rákot, hanem a modern étrend és életmód?"

A rák nem új "találmány". De igazad van, a modern életmód ráerősít a hajlamra.
Na de, gondolom, aki egy ilyen fajsúlyos döntést meghoz, az nem ész nélkül "rohan" szétkaszaboltatni magát, és az életmódjára is odafigyel.

polly graph 2013.05.14. 11:34:15

@lobster thermidor: mindenki magából indul ki. Akinek egy vitában az a fő érve, hogy a másik idióta, egysejtű stb., az a menthetetlen. Mi jogon nyilatkozol te mások értelmi képességeiről néhány hevenyészve megírt komment alapján. Miért gondolod, hogy bárkinél okosabb vagy, csak azért, mert idefirkantottál pár sort?

kifordított nagyanyó 2013.05.14. 11:38:46

Kár értük.
Mielőbbi gyógyulást neki!

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.05.14. 11:40:58

Meg akarta előzni, hogy a hat gyereke végignézze ahogy haldoklik esetleg, és volt is rá pénze, hogy meglépje.

Mi a probléma a hozzászólók részéről?

Magelhais79 2013.05.14. 11:41:40

@Zedder: Olvasd el újra, amit írtam, mert ezzel a kérdéssel éppen hogy alátámasztottad. :) Pont erről beszélek.

Felagund 2013.05.14. 11:42:09

A modern életmód annyiban "erősít rá" a rákra, hogy az áldásainak köszönhetően az emberek nem pestisben, meg himlőben halnak meg huszonévesen, így "van idejük" kinevelni magukban rákos elváltozásokat...

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2013.05.14. 11:47:53

@Rwindx: Úgy gondolom, @egysegelem-nek tökéletesen igaza van.
Magukat értelmesnek képzelő emberek állnak hozzá embertársaikhoz olyan elképesztő rosszindulattal és fensőbbséggel, hogy az elképesztő!
Mo-on ez a fajta hozzáállás az elmúlt pár évben hihetetlen mértéket öltött, akár a bloghozzászólások, akár a napi politika megnyilvánulásai, akár a nyilvánosságra kerülő gazdasági és egyéb bűncselekményeket nézzük.

Erre itt vagy még te is, és úgy teszel, mint aki nem veszi észre ezt, vagy tényleg nem látod? Ez utóbbi a nagyobb baj.

Mária 2013.05.14. 11:49:19

@Zedder:

"tegyük fel egy marker azt mondja, hogy 80% eséllyel agydaganatod lesz."

Ez ostobaság.

Nincs olyan kutatási eredmény, amiben bárhol bárki leírta volna, hogy pl. egy 1000 fős, azonos családi érintettséggel - mint pl. az emlőrák előfordulása -, azonos testi adottságokkal, azonos életvitelt folytató csoportból mondjuk 20 éven belül 800 (!) fő megbetegedett volna egy előre megnevezett betegségben.

Különböző családi terheltségű, különböző fizikai állapotú, különböző életmódot élő, véletlenszerűen kiválasztott emberekből álló csoportot meg pláne hogy senki nem vizsgált.

Ugye, belátod, hogy ilyesmit soha sehol senki nem publikált, sem az emlőrákkal, sem a petefészek-rákkal, sem más ráktípussal kapcsolatban?

polly graph 2013.05.14. 11:50:29

@Gábor (Gee Halen): miért, így túl fogja élni a gyerekeit? Money can't buy life. Ezt pl. Bob Marley mondta, mielőtt meghalt.

Hidd el, nem jobb pl. Alzheimerben sem meghalni.

BigPi 2013.05.14. 11:50:40

@bastian: A gond, csak az, hogy másokat is erre buzdított és példa képet állított eléjük.

Ha a rendszeres szűrést ajánlotta volna mindenki dicsőítené, de így!?

Jogosan becsmérlik!

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2013.05.14. 11:51:04

@bonooobong: +1. Jó látni, hogy van aki megőrizte a humorérzékét egy ekkora válságban is!

barsled 2013.05.14. 11:52:51

@polly graph: "Mi jogon nyilatkozol te mások értelmi képességeiről néhány hevenyészve megírt komment alapján."

Mondjuk a pár hevenyészve megírt sor tartalma alapján...

barsled 2013.05.14. 11:54:44

@kifordított nagyanyó: tényleg kár. Szerintem a legszebbek a Kis tüzekben (Foxfire" voltak.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.14. 11:55:53

@Magelhais79: "Talán pl. nem a gén "okozza" a rákot, hanem a modern étrend és életmód?" - bravo!! és még egyszer, bravo!!! fényességes intelligenciád messze földön látszik. akkor most válaszolj 1, azaz 1db kérdésre drága kommentelő: mennyi volt az átlagéletkor 100 éve, 200 éve és 500 éve? és mennyi most, a "modern étrend és életmód" meg a "profitorientált orvostudomány" korában?

és ha az orvostudomány nem lenne profitorientált, akkor ugyan mi a fészkes fene motiválná a gyártókat, hogy kifejlesszék a legjobb orvosi berendezéseket, amik emberek millióinak az életét mentik meg?

fantasztikus az emberi butaság, egyszerűen nem lehet betelni a gyönyörével, ahogy kendőzetlenül, kérlelhetetlen magabiztossággal megmutatja magát....

egyébként akik fikázzák jolie-t, azoknak jelezném, rusnya emberek egytől-egyig. tipikus magyar mentalitás, tipikus alpári, mások szenvedései felett átlépő stílus. undorító.

egyébként több műtétből állt, a szilikonnal való feltöltés meg nem oka, hanem következménye volt az egésznek.

"Nine weeks later, the final surgery is completed with the reconstruction of the breasts with an implant."

mitmiért? 2013.05.14. 11:56:51

@g-dúrban zúgó kabóca:
Igy távolról az ugarrol nezvel sok dolog fura Amerikában. Pl floridai nyugdíjasok vakító fehér fogsora. A kerdes az hogy az orvostudomány milyen irányba megy, a plasztikai azaz szepeszeti iparág korlátai hol vannak. A borgyogyaszok 90 százaléka mar a kozmetikai iparnak dolgozik mert ott van pénz. A szemészeti műtétek nagy része szürkehalyog műtét. Azt gondolom van olyan veszély hogy kialakul egy újabb orvosi iparág amit megelőző gyógyászatnak hívnak (majd) es ez rengeteg jogos etikai kérdést fog felvetni mint ahogy a plasztikai sebészet is rossz úton jár, USAban mar kötelező operáltatni minden kis v annak vélt testi hibát 18eves kiscsajok szulinapi ajándéka a mellplasztika, es ez full butaság mar. A kerdes az hogy ezek a markerek mennyire szolgálnak majd helyes orvosi döntéseket v mennyire viszik téves irányba , a megelőzést maguk elott tolva az orvoslást. Persze a megelőzés fontos, de ezek nagyon súlyos orvosetikai problémák, mint a védőoltások helye, aktív v passzív eutanázia kérdése. Egy nyitott társadalomban mint az USA ezek mást hangsúlyt kapnak ugyanakkor a penzhajhaszat miatt egyéb veszélyeket rejt. Nagyon előremutató dolog lehet egy valós veszélyt kizárni de kerdes h egy országban ahol mikrora ra kell írni h ne tedd bele a macskát hogy is van ez. Drukkolok angelinanak remelem jol döntött. Peace

vernarancs 2013.05.14. 12:01:00

Szerencseje, hogy nem agydaganatra hajlamos.

Rwindx 2013.05.14. 12:02:12

@Popeye76:
Nem nincs, igaza.
Rosszindulatú, bunkó emberek mindig is voltak vannak és lesznek is. Ezzel együtt kell élni, le lehet oltani őket, de úgy meg közelíteni ahogy egysegelem közelítette, én úgy gondolom csak egy hasonlóan bunkó ember teszi, pont olyan mint akikről te beszélsz.

Aki meg az Életet most veszi észre, az eddig egy akváriumban élt. Ez nekem nem baj, mert nem érdekel, de adott esetben én is elmondom mit gondolok.

szellemkor 2013.05.14. 12:08:06

@Magelhais79: Ne legyél már ennyire waldorfos oltásellenes gyógyszerellenes orvosellenes fényevő! :-)
Nem az a lényeg hogy amibe 100-200 éve belehaltunk, ma esélyesebben gyógyítható?
És ebből a szempontból tök mindegy hogy mitől alakult ki (jelen esetben a civilizációs ártalmaktól, junkfoodtól, környezetszennyezéstől, stb.) és az is tök mindegy hogy az orvostudományra épülő egészségipar egyben üzlet is.

Amíg az embereknek kicsit is fontos az egészségük, az mindig is üzlet volt és üzlet lesz, aki pedig más illúziókban ringatja magát az képmutató hippi.

löklük le a padlóla dulván 2013.05.14. 12:09:08

Erre nehéz okosat mondani. De azért azt kimatekozhatta volna a szuper okos dokija, hogy ettől függetlenül az elhalálozás százaléka 100% vagy így talán az lecsökkent? Szuper ...

De addig is legalább a teljes nőiessége és életminősége romokban.

Bölcs döntés volt ...

Sajnálom.

szellemkor 2013.05.14. 12:09:56

@balage_81 reloaded: Irígység, rosszindulat, rosszhiszeműség - Magyarország, én így szeretlek! :-)

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.14. 12:14:09

@löklük le a padlóla dulván: az orvosa azt matekozta ki, hogy így nagy eséllyel hamarabb fog meghalni, mint, ha megelőzi a rákot. implantátumokat kapott, tehát kívülről semmi nem látszik másfelől.

a nőiessége pedig kevesebbet ér az életénél, mert szeretné látni felnőni a gyerekeit.

a kommented alapján pedig bizonyos, hogy beállhatnál a gépsor mellé válogatni a hibás darabokat, annyi eszed van, a fórumozást inkább hanyagold.

sparklie (törölt) 2013.05.14. 12:14:45

ez nem csoda, nem szenzacio, szomoru, de szukseg lehet ilyenre

a mell helyreallithato, gyakorlatilag a mirigyallomanyt tavolitjak el, nem arrol van szo, hogy egyszeruen levagjak az egeszet
eddig is implatatuma volt, most kap egy nagyobbat

a petefeszek egy mas, nehezebb kerdes
foleg olyanoknak, akiknek meg nincs gyereke
Jolie-nak van tobb is (koztuk harom sajat is)
megdobbento, de ha jobban belegondolunk nem is annyira

SarahConnor 2013.05.14. 12:15:40

@löklük le a padlóla dulván: " a teljes nőiessége és életminősége romokban"

Pont ez az, ami a legkevésbé sem igaz, ha bármit, akkor leginkább azt akarta üzenni, és akarja minden ezzel foglalkozó fórum, szervezet, hogy ez nem így van. Nem, a melleid elvesztése nem dönti romokba az életed és a nőiességed.
Szomorú, hogy van, aki így gondolja, sőt hangoztatja, miközben alapítványok, szakemberek hada foglalkozik a műtéten átesett nők lelkével, hogy ezt kiverjék a fejükből. Gratulálok.

Szumi 2013.05.14. 12:18:53

Jolika azt faragtat magáról le, amit csak akar. De tagadhatatlan az a tendencia az USA-ban, hogy a pénzes egyedek a tizenéves gyermekek fogait lecsiszoltatják és végigburkoltatják - szintén prevenció gyanánt. Mandulát, vakbelet kivetetik - azzal sem lesz már baj. Lengőbordával kefelé! Ami kiáll, levágjuk, ami lapos, feltöltjük. Biztató.

polly graph 2013.05.14. 12:20:33

@barsled: és mi az lobster kommentjében, amiből arra kellene hogy következtessen bárki, hogy ő itt az abszolút orákulum? Egy intelligens ember nem azzal akar egy vitában felülkerekedni, hogy másokat leminősít, hanem azzal, hogy a saját jól átgondolt érveivel áll elő.

Ilyen gondolatok lobsternél nem akadtak, max. az utolsó két közhelyes sor, amihez még hozzátehette volna, hogy world peace.

Az pedig, hogy egy egész ország menthetetlenségét Jolie kebleivel mérjük, nonszensz.

Miért, melyik ország nem menthetetlen?

www.youtube.com/watch?v=eRw6f6HK9L0

löklük le a padlóla dulván 2013.05.14. 12:21:13

@balage_81 reloaded: sajnos elég közelről láttam ilyen fajta megelőzést, és sajnos rossz volt a matek

neked viszont óvatosnak kell lenned mert sajnos zacskós agyat még nem tud felírni az orvos, már ha érted mire gondolok

Parasite 2013.05.14. 12:29:53

amputálták helyett szebb lenne az eltávolították nem? kedves "újságíró".

löklük le a padlóla dulván 2013.05.14. 12:30:50

@Fenimore: Nem hangoztattam, hanem leírtam amit gondolok. És nem szükséges gratulálni mert a téma nem annyira vicces és feledhető bármennyire is igyekszik az "alapítványok, szakemberek hada" azt beállítani.

Haloperidol 2013.05.14. 12:32:49

@Mária: Egy 2 perces kereses a szakirodalomban kihozott par cikket, ami mind a kulonbozo BRCA genmutaciokat veti ossze a mellrak kialakulasanak eselyevel. Miert dumalsz olyasmirol, mihez nem ertesz? Itt vannak a cikkek, ez csak 5. De ha beutod a PubMed keresobe azt, hogy BRCA breast cancer, akkor majdnem 1500 cikket talalsz a temaban. Ez egy elegge jol bizonyitott tudomanyos teny, hogy ezeknek a genek mutacioja igen nagy esellyel mell- es petefeszek rakot okoz.

4.↵

Thompson D,
Easton D
; Breast Cancer Linkage Consortium. Variation in BRCA1 cancer risks by mutation position. Cancer Epidemiol Biomarkers Prev 2002;11:329–36.
[Abstract/FREE Full text]

5.↵

Evans DG,
Shenton A,
Woodward E,
Lalloo F,
Maher ER
. Penetrance estimates for BRCA1 and BRCA2 based on genetic testing in a Clinical Cancer Genetics service setting. BMC Cancer 2008;8:155.
[CrossRef][Medline]

6.↵

Ford D,
Easton DF,
Stratton M,
Narod S,
Goldgar D,
Devilee P,
Bishop DT,
Weber B,
Lenoir G,
Chang-Claude J,
Sobol H,
Teare MD,
Struewing J,
Arason A,
Scherneck S,
Peto J,
Rebbeck TR,
Tonin P,
Neuhausen S,
Barkardottir R,
Hamann J,
Haites N,
Scott RJ,
Maugard CM,
Vasen H,
Seitz S,
Cannon-Albright LA,
Schofield A,
Zelada-Hedman M
, Breast Cancer Linkage Consortium. Genetic heterogeneity and penetrance analysis of the BRCA1 and BRCA2 genes in breast cancer families. The Breast Cancer Linkage Consortium. Am J Hum Genet 1998;62:676–89.
[CrossRef][Medline][Web of Science]

7.↵

The Breast Cancer Linkage Consortium. Cancer risks in BRCA2 mutation carriers. J Natl Cancer Inst 1999;91:1310–6.

[Abstract/FREE Full text]

8.↵

Ford D,
Easton DF,
Bishop DT,
Narod SA,
Goldgar DE
. Risks of cancer in BRCA1-mutation carriers. Breast Cancer Linkage Consortium. Lancet 1994;343:692–5.
[CrossRef][Medline][Web of Science]

9.↵

Struewing JP,
Hartge P,
Wacholder S,
Baker SM,
Berlin M,
McAdams M,
Timmerman MM,
Lawrence BS,
Brody C,
Tucker MA
. The risk of cancer associated with specific mutations of BRCA1 and BRCA2 among Ashkenazi Jews. N Engl J Med 1997;336:1401–8.
[CrossRef][Medline][Web of Science]

Bambano 2013.05.14. 12:32:51

@Fenimore: joli nénit rommá műtötték már korábban, úgyhogy a nőiessége tényleg romokban, vita max. azon lehet, hogy a nőiességén ez a legutóbbi műtét sokat rontott-e vagy már mindegy neki.

a nőies nőknek például nincs kacsaszájuk, nem ruhafogas kinézetük van, és pláne nem vesznek fel rosszul szabott, színben nem passzoló rongyokat.

HgGina 2013.05.14. 12:37:38

Milyen rettenetes érzés lehet, amikor valakit csonkolnak. Mondjuk kiveszik a vakbelét, esetleg gyomorfekély miatt a fél gyomrát. Avagy egy veszélyes melanómát távolítanak el, egy ferdére sikerült orrsövényt negfarigcsálnak, kiveszik a mandulát, stb., szb. Rettenet.
Ez is csak egy gyógymód, vagy legalábbis a rossz lehető legbiztosabb elkerülésének módja. Az orvostudomány meg olyan, amilyen. Vannak sarlatánok diplomával és anélkül, vannak gyógyító emberek diplomával és anélkül. Nos, akkor inkább egy diplomás gyógyítót mint 100, diploma nélküli sarlatánt!
De akik szidják, azok véletlen se húzassák ki valamelyik lukas fogukat, amikor már az állkapcsuk is rohad a fogmosás elhanyagolása miatt.

SarahConnor 2013.05.14. 12:38:24

@löklük le a padlóla dulván: nem viccesnek és feledhetőnek akarják beállítani, hanem túlélhetőnek, olyasminek, ami nem ítélet tárgya, ami nem bélyeg...

@Bambano: nem a témához tartozik ugyan, de én sem értettem soha a körülötte lévő hype-ot.

HgGina 2013.05.14. 12:38:52

A felesleges csonkolás inkább az, amit Erőss Zsolt csináltatott. Az nem az egészségről, hanem egy emberi mániáról szólt. Na, őt lehet ekézni.

löklük le a padlóla dulván 2013.05.14. 12:41:28

@Fenimore: Bocsánat, de semmiféle ítéletről és/vagy bélyegről nem írtam.

sparklie (törölt) 2013.05.14. 12:43:01

@Fenimore: pont a nok gondoljak ugy, hogy ezzel a noiessegukon esik csorba, es ez igy is van, egy nemi jegyet eltavolitanak, perszehogy ugy erzi, hogy csorba esett a noiessegen, az lenne az abnormalis, ha egy mell eltavolitasa nem razna meg az embert
megsem egy hajvagasrol van szo

erre talaltak ki a mellimplantatumot
amit Hollywoodban amugy is mindenki hasznal mar evtizedek ota
ezert sem ertem mi a hir lenyege
mert ha Jolie nem jelenti be, hogy nincs mar mirigyallomany a melleiben, akkor valoszinuleg ezt senki meg nem mondta volna a kepei alapjan

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2013.05.14. 12:43:48

Elég nehéz ehhez mit hozzászólni, amikor reggel olvastam a hírt nem tudtam komoly e.Pénzügyi gondjai nincsenek és nem is lesznek, volt-van nagyon elméletileg 13% esélye, az orvostudomány csodákra képes de tudnak óriásiakat tévedni is, csak erről kevesebbet hallunk.A sorsa elől úgysem menekülhet el.Vannak dolgok amihez nem kell egy fillér se, nemhogy több millió dollárnyi vagyon, vajon most boldog(abb) ember e?Vagy azon az úton van , hogy azzá váljon?Nagyon fél attól, ami legbiztosabb ezen a földön, bár tén,y én is és sokan eljátszanak azzal a gondolattal néha, hogy jó volna örökké élni.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.14. 12:49:17

@löklük le a padlóla dulván: "De azért azt kimatekozhatta volna a szuper okos dokija, hogy ettől függetlenül az elhalálozás százaléka 100% vagy így talán az lecsökkent? "

továbbra sem releváns ez a kérdés, mivel a matekozás nem erre vonatkozott.

valamint levezettem számodra, hogy a nőiessége sem csorbult, illetve az sem hiszem, hogy érdekelné, mert az anyasága és az élete tán picit fontosabb.

az, hogy te mit láttál, kicsit sem releváns, mert én is láttam már sok mindent, ez még nem jelentette azt, hogy az ellenkezője ne lett volna igaz. vagy te magad tudományos tényekkel tudod cáfolni az ő orvosát? akkor rajta, elő vele!

mindazonáltal kösz, hogy igazoltad, amit írtam korábban.

pelekas 2013.05.14. 12:50:55

Szerintem a halállal szembenézni nem egyszerű, és nem egyszerű a nőiesség egyik legmeghatározóbb részét (férfiak számára mindenképp) kiüresíteni. Más a sima mellplasztika. Aki ezt teszi, nem leplezi a haláltól való félelmével. Kicsinyes hozzáállás, ha lerendezzük az ügyet egyszerű irigység által indított, rosszindulatú megjegyzéssel. Süt ez minden olyan hozzászólásból, aki kapásból lenézi, gúnyolja azt a nőt, aki pénz ide vagy oda, olyan döntést hozott, és hozott nyilvánosságra, ami kiszolgáltatottabbá teszi őt, és a mi félelmeinkről is szól. Lehet őt nem szeretni, lehet őt kritizálni sztár allűrjeiért, lehet irigyelni gazdagságát, hírnevét, férjét. Lehet mindezt bunkó hozzászólásokkal leplezni, meg összeesküvés elméletekkel. De kilóg a lóláb! Ezek a hozzászólások csak a hozzászólót minősítik. És meg vagyok győződve, hogy nem érzi a vágyott megkönnyebbülést, miután leírta hülyeségeit.
Nem kedvelem a Angelina Jolie-t. De tiszteletben tartom döntését, és embernek tekintem, mint ahogy próbálom embernek tekinteni a buta kommentek szerzőit is.

SarahConnor 2013.05.14. 12:51:03

@sparklie: igen, és ehhez kell a szakember, aki fel tud szedni a padlóról, és rá tud hangolni arra, hogy talpra tudsz állni, nem lettél ronda, nem kívánatos, undorító, stb. Mert ezek már nem igazak, még ha úgy is érzik.

@löklük le a padlóla dulván: bocs, ha tévedtem, úgy értelmeztem, hogy te úgy gondolod, egy masztektómián átesett nőnek oda a nőiessége és az élete. Ami igencsak durva, kívülről jövő ítélet, egy bélyeg, amit magukon éreznek akkor is, ha ezt senki nem kommunikálja feléjük nyíltan.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.05.14. 12:51:52

@Zedder: a mellrák gyógyítható, ha idejében felfedezik

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.05.14. 12:54:28

@Fenimore:
1. "fiatalkori halál" - már nem fiatal
2. a kialakulás 87%-os esélye egyáltalán nem jelent 87% elhalálozást a rákban, csak szorgalmasan kell szűrésre járni

ez a nő jódolgában már nem tudta, mit csináljon.

Mária 2013.05.14. 12:55:28

@Haloperidol:

Remek.

Kár, hogy a hablaty nem érdekel.

Hol van az a publikáció, amelyben az áll, hogy 1000 fős mintát követve X éven belül a minta 80%-a, 800 fő rákbeteg lett?

Nos?

Értem én, hogy kurva nagy biznisz halálra rémíteni az embereket, majd magánklinikákon kizsarolni belőlük a lehető legtöbb pénzt, aminek a reklámjához jó pénzért a véleményvezérnek számító sztárok is szívesen asszisztálnak, de talán mégse kéne hülyeségekkel tömni az emberek fejét a saját egészségükkel kapcsolatban.

Enélkül is elég sötétek az emberek a saját testüket és egészségüket érintő kérdésekben sajnos.

Ha azt mondod, hogy Jolie-nak bárki meg tudta mondani, hogy 87%-a van a mellrákra, egészen pontosan 87%-a, nem 89% és nem is 47,5% akkor hazudsz.

Ez ugyanis ostobaság.

Amit meg Jolie csinál, az arról szól, hogy nem akart a 1792678. sztárocska lenni azok közül, akik átszabatták a mellüket, hogy jobban nézzenek ki a médiában. Erre a hírre ugyanis magasról szarik a bulvármédia. Nem lehet vele kikerülni a címlapra.

Jolie menedzsere kitalálta, hogy azzal lehet címlapra kerülni, ha kitalálja magának a "mellrákveszély miatt szabatta át a mellét" kategóriát. Ebben a kategóriában ugyanis eddig még semelyik kétbites celeb nem indult, így garantált, hogy Jolie esetével lesz tele a bulvársajtó, és nagyot kaszálhat, ha eladja a copyright jogokat a "mellrákveszély miatt kibelezett cicikről" készült felvételek publikálására.

emzéperiksz 2013.05.14. 13:08:21

@Réka ‎: Ha kialakul, akkor nehezebb kezelni, és ugyanúgy amputálni kell, csak utána jön a sugár meg a kemó, ami még rosszabb. Akkor már inkább legyen így. Akinek ilyen erős a hajlama, annál ez teljesen normális döntés.

SarahConnor 2013.05.14. 13:10:33

@Réka ‎: nem fiatal? 37 éves. Te mennyi vagy, hogy neked a 37 már nem fiatal?

A többire nem reagálok, mert értelmetlen.

lobster thermidor 2013.05.14. 13:11:54

@polly graph:

Azok a "hevenyészve idefirkantott kommentek" sajnálatos módon igencsak árulkodnak íróikról!
Én nem tettem mást, csak elhelyeztem ezen tisztelt megszólalókat széles Univerzumunk őket megillető helyén.

Remélem nem kell megmagyarázom neked sem, hogy a magukat az állatvilág legegyszerűbb tagjainál felsőbbrendűnek képzelő emberi lények számára létezik egyfajta alapvető kommunikációs minimumszint, melyet itt számos hozzászóló képtelen meghaladni, de még elérni sem nagyon tud.
Ha te nem tartozol ezek közé, akkor nyilván nem csak megjegyzésem első részére reagálsz, hanem mondandóm másik része is elér hozzád.
Még egyszer leírom, talán te is megérted:
"Több tiszteletet, és szolidaritást Angelinának, aki más humanitárius tevékenységei mellett nem mellékesen 6 gyermeket nevel!"

Végül barátilag javasolnám, hogy ne velem foglalkozz, hanem azokkal, akik több mint tahó módon nyilvánulnak meg erről az egyáltalán nem vicces, sőt inkább meglehetősen tanulságos esetről.

emzéperiksz 2013.05.14. 13:13:24

@Fenimore: Teljesen hülye a csaj. Teljesen érthető, ha egy nőnek, aki 37 éves, és még igen is fiatal, az is a szeme előtt lebeg, hogy a gyerekeinek még évtizedekig szükségük lehet rá, és nem akar 5-10 éven belül meghalni egy olyan betegségben, ami így - drasztikus módszerrel ugyan - de elég jó eséllyel megelőzhető.

bastian 2013.05.14. 13:18:16

1:5000 az esélye, hogy valakit élete során villámcsapás ér.
Járjunk fémruhában!

Leszedeti a melleit a "túlélés" reményében, aztán a fejére esik egy tégla, autóbalesetet szenved vagy lezuhan vele a repülő, lelövi egy őrült, megeszi egy cápa, vízbe fullad, infarktust kap, túladagolja magát, elesik és beüti a fejét, eltörik a gerince....

Aki azt hiszi, hogy kézben tartja az életét és elkerülheti az elkerülhetetlent, az ostoba...

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.14. 13:18:20

@Mária: "Hol van az a publikáció, amelyben az áll, hogy 1000 fős mintát követve X éven belül a minta 80%-a, 800 fő rákbeteg lett?"

ha nálad megállapítaná az orvos, hogy nagy eséllyel rákos leszel, akkor te az emberiség érdekeire hivatkozva nem csinálnál semmit, hogy kiderüljön, igaza volt-e a dokinak? vagyis hagynád, hogy a rák kialakuljon, és elvigyen? hogy aztán lehessen mutogatni a statisztikát?

itt jegyzem meg, nyilván van tudományos magyarázat, nyilván amikor még nem volt kimutatható, akkor akár utólagos vizsgálatokkal megállapították hogy az elhunyt nők többsége rendelkezett ezzel a génnel. vagy ha ezt a gént megtalálták már rákos nőkben, akkor feljegyezték és ebből levezetve kiderült, hogy a gén hajlamosít valamire. csuda dolgokat tud ám a tudomány összeesküvés-elméletek nélkül is.

szóval: te megvárnád, igaza volt-e a dokinak, maximum későn észleled, hogy rákos vagy és mindjárt meghalsz?

polly graph 2013.05.14. 13:22:50

@lobster thermidor: semmi gond, én maradok annál, hogy nem mások leminősítésétől várom, hogy nekem legyen igazam.

Ezt talán te is megérted.

A. Jolie mellesleg nem érdekel, de most rákerestem a munkásságára, nem véletlen, hogy sokan tiszteletlenül kommentálnak róla.

JarJarJóska 2013.05.14. 13:23:23

Jolie döntését megkérdőjelezni nem lehet. @Fenimore kérdezi hogy "..Szégyen a félelem? ..." nem, nem szégyen. A kérdés, amit Jolie esete is felvet: Szabad -e félelemből cselekedni?

mollymook 2013.05.14. 13:24:41

Egyetértek azzal, hogy valószínűleg soha nem tudjuk meg a valódi motivációt, de hogy nem a rák elleni harc volt, az biztos.
Vagy nagyobb implantátum, vagy a felvarrás, vagy szimplán a "legyek hír" áll mögötte, mindenképpen szörnyű, káros és romboló a hatása.
Sajnos, az "ikon" példát mutat, ami jelen esetben annyi, hogy ha a gének, vagy a család gáz, nyiszáld ki magadból, varrass helyette mást, jó lesz, az ipari termék jobb, mint az eredeti!
Kár, hogy rák minden élő sejtben kialakulhat és bár egyáltalán nem kívánom Mrs. Pitt-nek, de ettől még simán meghalhat pár éven belül bármilyen rákban...-ironikus (lenne).
Rettentőnek találom, hogy ahelyett, hogy az egészséges életmódot, helyes diétát, a megelőző, alternatív és konvencionális metódusokat promotálná, egy valószínűleg egomániából fakadó,feltételezhetően esztétikai beavatkozást mint követendő, "megelőző terápiaként" reklámozza.
Lényegében a félelmet és a rettegést hirdeti.

A mellrák és a petefészekrák NEM (feltétlenül) halálos! Iszonyú meló, borzalmas küzdelem, de van megelőzés (konvencionális és alternatív is!!!!) és simán végleges gyógyulás!
Nem szólt volna neki inkább valaki, hogy vagy legyen előbb újra ismeretlen senki, akinek a tettei senkit nem érdekelnek, vagy mutasson bátor példát és előzze meg/küzdjön meg?

Bevallom, nagyon kedveltem, jó színésznőnek tartottam, esztétikai élménynek is kitűnő volt a vásznon... eddig. Soha többé. Ha nők milliói küzdenek és harcolnak a rákkal, ő ne merészeljen hirdetni implantátum-szabászatot,ráadásul meg-e-lő-zés-nek!

Kiábrándító, nevetséges de leginkább szánalmas... Sztem itt az új "ZsaZsa Gabor"... :(

flamer 2013.05.14. 13:25:06

@polly graph: 3000 dollár nem az a rettenetes pénz, például egy kemoterápia költségeihez képest eltörpül.

löklük le a padlóla dulván 2013.05.14. 13:27:58

@balage_81 reloaded: Bocsánat, el kellett szaladnom a szalag mellől.

Tisztában vagyok vele, hogy cseppet sem számít amit gondolok.

Tudományos tény, hogy senki nem lát a jövőbe. Azaz a jövőbe látás valószínűsége 0%. Tudsz követni? Tehát az orvos aki azt állította neki, hogy 87%-os valószínűséggel rákos betegsége lesz az konkrétan hazudott neki és csupán félelmet keltett benne. Vagyis 100%-os esélye lett volna mindenféle eltávolítás nélkül is leélnie az életét. Túlélnie nem, mert arra is 0% az esély ugyanis ott a halál amely viszont 100%-os. Még elemi matek?

És továbbra is tudományos tény, hogy zacskós agy nincs. Kis kiszerelésben sem, úgyhogy óvatos légy az eszmefuttatásokkal.

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2013.05.14. 13:29:07

@tejcsokoládé: Tudtommal a mellrák gyógyításának nem feltétlenül eszköze a mellszövet teljes eltávolítása. Ezt 40 évvel ezelőtt gondolták így.
A hír azért sokkoló, mert az ember azt gondolná, hogy csak van egy-két épelméjű ember ebben a celebvilágban, aztán kiderül, hogy nincs.

Dekatlon 2013.05.14. 13:34:33

@Rwindx: dehát épp azt mondom, hogy ez csak egy hír, az hogy bulvárosan tálalják, az nem a hírt minősíti.
Mindegy, ne eröltesd túl az agyad.

Zedder 2013.05.14. 13:35:16

@löklük le a padlóla dulván: "Tudományos tény, hogy senki nem lát a jövőbe. Azaz a jövőbe látás valószínűsége 0%. Tudsz követni? Tehát az orvos aki azt állította neki, hogy 87%-os valószínűséggel rákos betegsége lesz az konkrétan hazudott neki és csupán félelmet keltett benne."

Itt ma a kommentelők nagy része (te is) funkcionális analfabéta?

Nem az volt a diagnózis, hogy 100% biztonsággal lesz mellrákja, hanem azt, hogy - figyelj - az orvostudomány jellegi ismerei szerint 87% VALÓSZíNŰSÉGGEL. Fel tudod fogni mint jelent a valószínűség szó?

Tehát ha senki sem lát a jövőbe, akkor pl. minek kell villámhárítót tenni a magas épületekre, különösen a magas villámgyakorisággal rendelkező területeken? Hiszen ott is csak annyi van, hogy pl. 50 méter alatti épületnél x% esélye a villámycsapásnak, míg 100 méter felett y%. Azt a sok hülye mérnököt meg nyilván a villámhárító lobbi fizeti le, hogy félelemben tartsák az embereket.

Ha ennyire buta lennék, mint te, valószínűleg ordítanék a fájdalomtól.

Mária 2013.05.14. 13:40:24

@balage_81 reloaded:

Felülvizsgálnám az életmódomat, ha szükséges, akkor életmódot váltanék, és rendszeresen járnék szűrővizsgálatokra.

Nem a betegség van kódolva a génekben, hanem a hajlam.

De visszakérdeznék:

Hány "százalékod" kellene, hogy legyen az orvosok szerint, hogy levetesd a heréidet rákmegelőző céllal?

Nos?

Hány százalék valószínűségnél dobnád a kukába a golyóidat? Hány százaléknál tartanád meg őket, és érnéd be egy alapos életmódváltással és rendszeres szűrővizsgálatokkal?

És a prosztatádhoz hány százalék valószínűség alatt ragaszkodnál?

Hány százalék valószínűséget kellene, hogy jósoljanak a bölcs doktorok ahhoz, hogy levágasd a péniszedet, rettegve attól, hogy megbetegedHETSZ péniszrákban?

Hány százalék alatt döntenél úgy, hogy megtartod a becses szerveket, és inkább a megelőzésre koncentrálsz?

dbeata 2013.05.14. 13:40:29

Jaj de jó, Angie dobott egy kis nasit, lehet csámcsogni, hetekig-hónapokig!

Köldökzsinórvér eltétel jut eszembe. Sokat gondolkoztunk rajta, mi legyen, de végül nem csináltuk meg.

Hagyni kell a sorsnak is esélyt.

Szerintem hamis nyugalomérzetet kelt az, ha előre lenyomjuk erőből a kaszást.

De azt mondjuk el tudom képzelni, hogy nem akarta megélni azt, amit az édesanyja. De muszáj volt neki telikürtölni ezzel a világot? Megtarthatta volna magának. SZVSZ. Hülye amcsik.

polly graph 2013.05.14. 13:41:20

@flamer: ez igaz, de az eredeti cikk állítja a New York Times-ban, hogy ez az összeg obstacle, azaz akadály sok nő számára. Ezt nem én állítottam, lefordítottam.

Az USA-ban ugyebár teljesen más jövedelmi viszonyok közt is jelentős összegnek tartják a háromezer dollárt.

Én írtam már, hogy részt vettem CFTR gén szekvenáláson, erre is majd egy évet kell várni (a teljes szekvenálásra) és millió fölötti összegbe kerül, egy asszisztens szekvenál manuálisan, egyetlen mintát akár hetekig! Ezért mondtam, hogy a valóság messze van nálunk, attól amit ír a New York Times.

Engem egyébként azoknak a véleménye érdekelt volna, akik Jolie-val hasonló cipőben járnak, azaz a családban halmozottan fordul elő mellrák. Ők hogy vélekednek a dologról?

punciuspilatus 2013.05.14. 13:41:25

@Mária: olvastam már tőled pár bődületes ostobaságot, de a maival mindent viszel. nem értem, hogyan lehet valaki ennyire híján a megértésnek és emberségnek.

egy noname színésznőcskének esetleg szüksége lehet egy hasonló, bulváros pukkanásra, de AJ már bőven túl van ezen a szakaszon.

SarahConnor 2013.05.14. 13:41:31

@emzéperiksz: én is így gondolom, sőt még az édesanyja és a nagymamája is fiatalon kapta meg a kórt (56 és 45 évesek voltak, mikor elvitte őket a rák).

Summa summárum, én megértem Jolie kisasszonyt, ha ily módon választotta a biztonságot. Mondom, én nem hinném, hogy ilyen lépésre elszánnám magam, de az az én döntésem lenne. Ez meg az övé.

Mária 2013.05.14. 13:42:45

@Mária:

"Nem a betegség van kódolva a génekben, hanem a hajlam."

Javítva:

Nem a RÁKbetegség van kódolva a génekben, hanem a hajlam.

Még mielőtt valamelyik nagyeszű ebbe is belekötne.

punciuspilatus 2013.05.14. 13:43:12

@Mária: hozzátéve, h látod anyádat haldokolni...

Mária 2013.05.14. 13:45:19

@punciuspilatus:

Hozzászólásod 100% személyeskedést és 0% észérvet tartalmazott.

Írjam ide azt is, hogy leszarom, vagy anélkül is tudod?

zsírmalac 2013.05.14. 13:45:38

@löklük le a padlóla dulván: Nyilvánvalóan nem vagy tisztában a valószínűség fogalmával.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.14. 13:47:51

@löklük le a padlóla dulván: az is tudományos tény, hogy az orvos eddigi tapasztalatokat használ, ahogy a tudomány is. meg az is hogy fel tudják térképezni az ember génjeit. senki nem lát a jövőbe, így van. de ha kimész zuhanyzás után a -5 fokba ruha nélkül, akkor nagyobb eséllyel lesz tüdőgyulladásod, mintha a meleg szobában maradsz. a többire nem reagálok, tényleg alacsony a nívód.

@Mária: "Felülvizsgálnám az életmódomat, ha szükséges, akkor életmódot váltanék, és rendszeresen járnék szűrővizsgálatokra."

ehhez képest az előbb még el sem akartad hinni, hogy egy gén valamire hajlamosíthat:

"Hol van az a publikáció, amelyben az áll, hogy 1000 fős mintát követve X éven belül a minta 80%-a, 800 fő rákbeteg lett"

az, hogy ki milyen megoldást választ, egyéni kérdés. jolie ezt választotta, mert nem akart kockáztatni. ettől függetlenül hogy jössz te ahhoz, hogy egy ilyen műtétet bevállaló embert azonnal pr-akcióval vádolj, az orvost meghazudtold és elégedetten konstatáld, hogy rossz döntést hozott? nem kell ehhez egy kicsit túl nagy önbizalom?

épp amerikában, ahol a téves diagnózisok és műhibák egész kórházakat vihetnek a csőd szélére, az orvosokat meg simán lecsukják egy-egy tévedésért, kissé merész állításból indultál. remélem, nálad senki nem diagnosztizál rák-esélyt. üdv.

löklük le a padlóla dulván 2013.05.14. 13:49:03

@Zedder: Érdekes párhuzamot kotortál elő a kockázatcsökkentésre. Bár valóban igazad, mindenki annyit fizet a kockázat csökkentésére amennyit csak akar és/vagy tud.

Azt nem tudom mit jelent az "jellegi ismerei" de biztos fontos... És miért pont 87% miért nem több vagy kevesebb? Szóval 0.

Tükör és már ordíthatsz is.

Mária 2013.05.14. 13:57:11

@balage_81 reloaded:

"ehhez képest az előbb még el sem akartad hinni, hogy egy gén valamire hajlamosíthat:"

Ezt valahol benézted, ilyet sose írnék, szigorlatoztam, sőt államvizsgáztam genetikából.

*

"hogy jössz te ahhoz, hogy egy ilyen műtétet bevállaló embert azonnal pr-akcióval vádolj"

Azért, mert az. Alig leplezett PR-akció.

*

"remélem, nálad senki nem diagnosztizál rák-esélyt"

Mindannyian tele vagyunk megbolondult sejtekkel. A kérdés nem ez, hanem az, hogy a szervezet meddig tudja magánál tartani a ráksejtek felszámolása feletti kontrollt.

emzéperiksz 2013.05.14. 14:00:45

@tidbinbilla: Szerintem előbb küzdj meg te a rákkal személyesen, aztán ítéld el azokat, akik ezt nem kívánják végigcsinálni, főleg hogy látták már a hozzátartozóiknál, hogy mivel is jár mindez. Mert nem éppen egy nátháról van szó!
A hozzád hasonlóknak szívből tudom kívánni az ilyesmit, hogy legyen benne személyes tapasztalatuk, mert azt gondolom, csak addig ekkora nagy bunkó a pofátok, amíg nincs. Sajnos ezeket a betegségeket a durva kezelésekkel, szenvedéssel, a beteget és a családját is nagyon megviselő terápiákkal nem a hozzád hasonló "nagyon okos" emberek kapják meg.

tjunior 2013.05.14. 14:01:25

@löklük le a padlóla dulván: ez aztán a Chewbacca-védelem
Amúgy volt már közeli hozzátartozód rákos? Végignézted ahogy évekig harcol, aztán a végére teljesen felőrli a betegség? Én igen. Nem tudod miről beszélsz, és akkor finoman fogalmaztam.

polly graph 2013.05.14. 14:02:58

@Inimma: ezt a filmet a "szép új világról" tényleg érdemes megnézni.

Meg ha már itt tartunk, az igazi Szép új világot is Huxley-től.

benta 2013.05.14. 14:13:13

Ez azért kis hazánkban vicces.
Beutalóval jelentkeztem múlt szerdán a klinikán mammográfiára. Tippeljétek meg, mikorra volt szabad időpont!?
Na? nanana?

Igen!! 2014 márciusára.

És innen kezdjük újra a milyen más a szemlélet az USA-ban, mert ott az embereknek fontos a megelőzés.

Itt is fontos lenne az embereknek:(

Wintermoots (törölt) 2013.05.14. 14:15:40

ezzel önmagában nincs baj, hosszú távon úgyis efelé haladunk, túl kell lépni testünk rabságán.
ugyanakkor ez még kisszámú gazdag luxusa, és ezek közé sajnos nem feltétlenül az "arra érdemesek" tartoznak. jolie nem szép, nem is jó színésznő, de gazdag.

löklük le a padlóla dulván 2013.05.14. 14:23:00

@tjunior: Mivel sajnos volt ezért írtam le amit ide gondoltam. Ne tévedj nagyobbat többé.

mollymook 2013.05.14. 14:23:51

@emzéperiksz: Már megvolt. Mind2. Köszi! Tapasztalatból beszélek. PONTOSAN EZÉRT írtam, amit írtam.
Te meg mit trollkodsz ilyen stílusban mellesleg? Erre mi szükség van?

mirigy187 2013.05.14. 14:24:35

@tidbinbilla: Ja persze. CSak úgy Pr-ból lekapatta a két mellét? Amúgy magadnál vagy? Az anyja is ebbe halt meg meg van a valószínűsége, hogy ő is örökölte. Egyébként halt meg a rokonságomban mellrákkal illető van 1-2 kollégám között is vannak olyanok akiknek már fél melle van, mert inkább levetették mert ez volt a biztosabb

Dike 2013.05.14. 14:26:02

Azért kíváncsi lennék, hogy a köpködők közül hányan nézték évekig a rákos anyjuk, nagyanyjuk szenvedését? Ki látta csontváz soványra lefogyva a haldokló anyját? Ki ápolta, pelenkázta, etette kiskanállal a végstádiumos nagymamáját? Én végignéztem, végigcsináltam. És k@rv@ra be vagyok tojva, hogy én is rákos leszek. Minden tiszteletem Angelináé és a helyében gondolkodás nélkül ugyan ezt tettem volna.

Mária 2013.05.14. 14:28:45

@balage_81 reloaded:

"ha nálad megállapítaná az orvos, hogy nagy eséllyel rákos leszel, akkor te az emberiség érdekeire hivatkozva nem csinálnál semmit, hogy kiderüljön, igaza volt-e a dokinak? "

Pontosan ezt teszi az összes dohányos.

Megmondja nekik bárki, hogy piszok nagy esélyük van mindenféle légzőszervi és szájüregi rákra.

Ráadásul mindezt nem teóriákra, hanem nagy számú eset alapján megfogalmazott statisztikai tényekre alapozva.

Abbahagyják a dohányzást? Naugye.

lobster thermidor 2013.05.14. 14:48:07

@polly graph:

Kizárólag te szíveskedtél fennakadni valamin, amiben speciel nincs igazad, mert nem létező dologról írsz.
Percig sem állítottam fel ellentétpárt mások bárdolatlan modora, és a saját magam által képviselt normák között.
Ez csak a te interpretációdban létezik.

Mellesleg azt sem olvashattad sehol sem, hogy én vitatkoznék bárkivel, vagy ebben a körben keresném az igazam. Simán csak egy egyszerű megállapítást tettem, mint fentebb olvashattad is, részletesen kifejtettem.

Ugyanis az a helyzet, hogy nincs átjárás a két dolog között.

Az pedig felettébb örvendetes, hogy ismereteid bővítésére utána olvasol bizonyos dolgoknak. Szorgalmadat értékelve adok neked még néhány címet, hátha fellelsz bennük még néhány tanulmányozásra érdemes tényt.

www.unhcr.org/pages/49db77906.html
www.portal.unesco.org/fr/ev.php-URL_ID=47469&URL_DO=DO_TOPIC&URL_SECTION=201.html
www.usatoday.com/story/life/people/2013/03/25/jolie-congo-rwanda-rape-war-weapon/2018539/

mollymook 2013.05.14. 14:59:58

@mirigy187: Nem ezt írtam. "Egyetértek azzal, hogy valószínűleg soha nem tudjuk meg a valódi motivációt, de hogy nem a rák elleni harc volt, az biztos.
Vagy nagyobb implantátum, vagy a felvarrás, vagy szimplán a "legyek hír" áll mögötte, mindenképpen szörnyű, káros és romboló a hatása. Sajnos, az "ikon" példát mutat..." A gének csak HAJLAMOSÍTANAK, a mell levétele pedig nem megoldás. A rák, ahogy azt mindenki tudja, akinek volt (magának/családban stb.), látta, hogy BÁRMIKOR BÁRMELYIK sejtedben kialakulhat (még akkor is, ha "ezo" körökben tényként közlik, hogy a szívben, mint a szeretet központjában, nem lehet. De. Lehet!) Attól, hogy egyfajta rák esélyesebb, és azt a szerved levágod, még nem lesz kisebb esélyed magára a betegségre. Számomra a lényeg itt nem az, hogy mit tesz (félelemből/hülyeségből/hírnek/álhírnek akármi), hanem hogy mit üzen vele a világnak? EZ lenne a megoldás? Jelzem: NEM AZ! Akármeddig vagdoshatod magad, akármit nyiszálhatsz, életmóddal és egészséges lélekkel megelőzHETed, és legyőzHETed a rákot! MÁSKÉPP NEM! ez csak megosztó hírnek, és félelem/stressz-gyártásnak jó... szomorú...főleg, mert LEGYŐZHETŐ, akkor is, ha 100%ig már "benned van"! Nem kívántam megsérteni senkit, mindenkinek saját döntése, de ne mutasson vele példát - véleményem szerint.

DFK 2013.05.14. 15:04:44

És semmi sem garantálja, hogy nem lesz melldaganata. Ugyanis ha csak pár sejt bennmarad, akár azok is válhatnak daganattá. és épp pont az is megtörténhet(ne), hogy meghagyja a melleit, de mégsem lesz daganatos.
Ugyanis az adott BRCA mutáció bizonyos valószínűséggel vezet daganathoz, de ez a százalék végtelen nagy számú mintára vonatkozik.

lobster thermidor 2013.05.14. 15:05:16

@benta:

Ha akkor pont jó lesz a gép, mert a XI. kerületben hónapok óta alkatrészhiány miatt szünetel a szűrés.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.14. 15:11:13

@Mária: igen, jó a példa. tehát ha valakinek azt mondja az orvosa, hogy uram/asszonyom, Ön rákos lesz, ha folytatja a dohányzást, és ennek hatására az illető leszokik, akkor az szerinted vagy hülye, mert nem volt 100% az esélye a rák kialakulásának, vagy pedig ha híres, akkor az pr-fogás. na itt bicsaklik meg a logikád.

lobster thermidor 2013.05.14. 15:11:29

@polly graph:

Ja, majd elfelejtettem, okulásként még egy kis olvasnivaló!
Itt a NYT eredeti cikke, alatta sok hozzászólással Oslótól, Skócián át Honoluluig.
Koncentrálj az írások hangvételére, és talán megérted, hogy miről beszéltem.

www.nytimes.com/2013/05/14/opinion/my-medical-choice.html?_r=0

Mária 2013.05.14. 15:21:30

@balage_81 reloaded:

Nem bicsaklik meg a logikám.

Én azt kérdeztem, hol az a kutatás, ami bizonyítja, hogy a sorstársain végzett kutatás megalapozza azt a feltételezést, hogy a mellrákos felmenőkkel rendelkező Jolie-nak 87%-os esélye van a mellrákra. Például egy 1000 főből álló minta utánkövetése, amiből X év múlva 800 ember rákos lett.

Te erre olyasmit írtál, hogy hiszen ha a csoportba került ember tudja, hogy veszélyeztetett, akkor jobban fog vigyázni magára, ezért nem lenne reális egy ilyen kutatás.

Mire én azt írtam, hogy a dohányosok példája bizonyítja, hogy hiába tudnak az emberek a veszélyről, nem fogják úgy módosítani a szokásaikat, hogy csökkentsék a kockázatot.

Szerintem sehol nem bicsaklott meg a logikám.

hot-spot (törölt) 2013.05.14. 15:29:58

Minden nőnek a mell CT-t javaslom és nem a mammográfiát.Utóbbi nem ér egy kalap xart sem.

hot-spot (törölt) 2013.05.14. 15:31:51

Maszekban a mell CT 30 ezer ft.

emzéperiksz 2013.05.14. 15:34:46

@tidbinbilla: Nekem is megvolt, úgyhogy nem értem, minek kívánod másnak, hogy legyen rákos, és küzdjön vele, ha egyszer el is kerülheti. Szerintem te trollkodsz. Hogy lehetnek az emberek ennyire gonoszak, hogy egy hatgyerekes édesanyának azt kívánják, kockáztasson, és legyen rákos? Ezzel az erővel azt is ajánlgathatnád neki a hozzád hasonlókkal együtt, hogy ugorjon ki a nyolcadikról, azt is túl lehet élni.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2013.05.14. 15:35:24

Megértem teljesen,nekem 87%esélyem volt az agytumorra ezért ,eltávolítattam az agyam megelőzve minden lehetséges kockázatot.
Azóta semmi gondom sincs egy nővér írja a véleményem.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.14. 15:35:35

@Mária: rájöttem, hogy inkább nem vitatkozom veled, mert borzasztóan alpári a stílusod, még akkor is ha nem használsz alpári szavakat.

adott egy nő, aki úgy döntött az orvosa diagnózisa alapján, hogy bevállal egy ilyen műtétet. erre te azzal jössz, hogy pr-fogás az egész (mert neki aztán de nagy szüksége van rá), valamint ijesztgetik az embereket.

ezzel a sokszorosan sötét, tájékozatlan, rosszindulatú feltételezéshalmazzal inkább mégsem vitázom. ez undorító, téged minősít.

smartdrive 2013.05.14. 15:42:48

szeretném, ha megszólalna Jennifer Aniston az ügyben

(már ha meg tud szólalni a röhögéstől)

Kacsura 2013.05.14. 15:49:21

@Réka ‎: Ez így ebben a formában baromira nem igaz. Minden rák más és más, minden ember más és más. Remélem, soha nem fog a családodban előfordulni ilyesmi, addig pedig ne írj butaságokat.

Kacsura 2013.05.14. 15:52:59

@Réka ‎: Nem fiatal, hanem micsoda, öregasszony? Miért, csak 18-ig fiatal az ember? Majd ha közelítesz a 40-hez, azért tedd fel a kérdést magadnak, mi lenne, ha csak eddig tartana az élet.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.05.14. 15:58:29

@Kacsura: Mindeki családjában előfordul, ettől reménykedni még persze lehet. Amit írtam, nem butaság, persze ha személyeskedés helyett érvekkel cáfolsz, akkor az más.
Nem, 37 évesen nem fiatal. 33 évesen én sem vagyok fiatal, képzeld el. És nem is öreg. Nem értem, mi ez a kényszeres fiatalfétis, egyáltalán semmi szükség rá. Az ember kb. 25 éves koráig fiatal, onnantól csak simán felnőtt. Egyszerű.

mojoking77 2013.05.14. 16:00:40

@Mária: Nem ugy volt, hogy kezd egy kicsit megjonni az eszed, es rajottel, hogy a trollkodas a gyerekeknek valo? Vagy megadtad a fiadnak az accountod jelszavat? Gondolkodj mar egy kicsit bazdmeg, mielott tovabb bofogned a szemetet. Javaslok egy linket a tegnapi praxis-blogbol. Meg a tobbi ketbites kretennek is.. Hala az egnek nem nekem kellett irnom.
turivivien.hu

jpmjpm 2013.05.14. 16:03:10

húha. az első 20 komment pontosan visszaadta azt, amit nap mint nap érzek és gondolok, hogy nagy részt primitív taplók élnek ebben az országban.

kanálwarrior 2013.05.14. 16:07:57

Nekem az furcsa, hogy a Jolie-t támadók szinte kivétel nélkül nők. Milyen érdekes... Vajon mi lehet ennek az oka?

kvadrillio 2013.05.14. 16:20:09

SOK SIKERT ÉS HOSSZÚ ÉLETET ANGELINA !!!
céltudatos nő vagy KEZEDBE VETTED A SORSODAT !
REMÉLEM SOHA NEM LESZ TÖBBÉ PROBLÉMÁD EZEN A VONALON.

szkepti 2013.05.14. 16:34:29

Pontosan 37 éves voltam, mikor mellrákom lett, az egészséges életmódom dacára. Mivel a felmenőim gyanúsan nagy része fiatalon rákos lett, megvizsgáltattam magam, és lőn, BRCA1 pozitív vagyok. Hiába jártam onkológus nőgyógyászhoz megelőző célzattal, ő nem hitt vagy nem tudott a BRCA-ról. Ennyit a sok okos nem hozzáértő hozzászólásról. Akit érdekel ennél több részlet a magyar valóságról, hogy ne lehessen a nyugati celebséggel dobálózni, itt a blog, amit elkezdtem a kemó alatt, munka közben már nem tudtam folytatni, de fogom, hogy az értelmes emberek és sorstársak olyat is olvashassanak, ami nem a tipikus kommentelő tömény butasága valamiről, amit nem ismer. brca1.freeblog.hu/

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.05.14. 16:52:17

megnyugtató, hogy a hír kapcsán kiderült: a magyar lakosság 100%-a nemcsak a futballhoz, a főzéshez és a politikához, de a daganatos betegségekhez is ért.

soproni1 2013.05.14. 16:55:31

Az én felmenőim szinte 100 százalékban meghaltak,kivéve a Hegylakó ! Mit lehetne tenni, hogy megelőzzem a halált? Mondjuk az agyhalált már lábon kihordtam.

szkepti 2013.05.14. 17:05:59

Ezt a típusú génvizsgálatot pedig, ha nem is a háziorvosnál, de a "normál" nőgyógyásznál lehet kérni, és ingyen van. Természetesen csak abban az esetben, ha van elég felmenő, aki bizonyítottan mell- és petefészekrákban szenvedett. Az, hogy a procedúra hosszú, az már magyar sajátosság, és az is, hogy miket írnak ide egyesek... Köszönöm minden olyan ember nevében, aki látta fiatalon haldokolni a rokonait és igen, minél tovább akar élni a saját gyermekei kedvéért, akiknek egy része sajnos szintén hordozza ezeket az öröklődő mutációkat, és gyermekkorában meg kell tanulnia szorongva együtt felnőni azzal, hogy ez minden újabb generációnál fiatalabb korban betegíti meg a hordozókat...

stüszi 2013.05.14. 17:32:33

Az én faterem szeretkezés közben halt meg! Most vágjam le farkam, vagy soha többé ne dugjak?

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2013.05.14. 17:53:56

Aki ilyet csinál, nagyon rossz ember, és buta is. Micsoda szerencse, hogy én nem vagyok sem rossz, sem buta, és a blog.hu-n kommentelek...

breba 2013.05.14. 18:00:33

@Mária Tessék, itt egy általad óhajtott cikk a témában: www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/23628597

Bár őszintén szólva számomra nagyon meglepő, hogy valaki, aki szigorlatozott genetikából, szkeptikus olyan dolgokkal kapcsolatban, mint hogy a tumorszupresszor gének heterozigóta mutációja drasztikusan emeli bizonyos daganatok kockázatát. Arra a kérdésedre, hogy miért pontosan 87% a rizikó, egész egyszerűen az a válasz, hogy különböző vizsgálatok statisztikai elemzései ezt a számot adták eredményül. Erről is van cikk egyébként: km.lsh.is/nam/nkrab/meta.pdf
Az általunk kiszámított valószínűségek ugyanis nagyon erősen függnek attól, hogy mit tudunk, és mit nem - például ha megállítanánk a levegőben pörgő pénzérmét, akkor annak geometriájából, sebességéből, egyéb fizikai tényezőkből 100%-kal megállapítható, hogy fog leesni, mégis 50-50%-ot ítélne meg az eredményre akárki, aki ezeket nem ismeri. Ugyanígy, a színésznő teljes genomjának (és minden gén hatásának) ismeretében valószínűleg más rizikót kapott volna.
Végül egy másik cikk arról, hogy a preventív műtét bizony elég hasznos:
jama.jamanetwork.com/article.aspx?articleid=186510

szkepti 2013.05.14. 18:03:36

@breba: köszönöm, hogy megelőztél, én nem tudtam volna ennyire szabatosan...

hümhüm 2013.05.14. 18:16:30

@balage_81 reloaded:
"adott egy nő, aki úgy döntött az orvosa diagnózisa alapján, "
Hehe.
Tisztázni kell néhány dolgot.
Először is: Angelina Jolie nem volt beteg. Az eddigi információk szerint semmiféle rákos elváltozást nem mutattak ki nála.
Másodszor: Angelina Jolie nem egy lángész, nyilván nem ért a valószínűséghez, és szerintem az orvosa sem érti, hogy mi a valószínűség.
Amiről itt beszélnek, az nem valószínűség, hanem statisztikai gyakoriság, azaz nagyszámosságú kísérlet utólagos kiértékelésének az eredménye. Amely egy konkrét egyedre nézve nem jelent semmi kötelezőt, mert nem törvényszerűség. Amit a jövőre nézve valószínűségnek próbálnak nevezni az egyedre nézve, az semmiben nem különbözik a különféle jósok (kártyavetők, tenyérjósok, asztrológusok és más effélék) alaptalan vélekedésétől. A jövőre nézve a valószínűség szintén a nagyszámú kísérlet kimenetelére fogalmaz meg eredményességi tartományt, ami viszont nem egyetlen érték, hanem egy folytonosnak tekinthető eloszlás a 0 és az 1 között. De ez egyetlen kísérlet konkrét kimenetelére nem mond semmit. Ezért baromság az orvos riogatása, hogy 87%-os valószínűséggel mellrákos lett volna...
Harmadszor: Nem ismerik a még a rák kialakulásának minden okát, csak néhányat, holott sohasem csak egyetlen tényező okozza. Emiatt szemétség azt mondania egy orvosnak, hogy valaki ilyen -olyan genetikai hiba esetén ekkora meg akkora valószínűséggel rákos lesz. Ha az illető orvos tudná minden okát, akkor egyrészt Nobel díjat kapna, másrészt teljesen értelmetlen lenne ilyennel riogatni a páciensét, mert ha tud minden okot, akkor feltehetően el is tudja hárítani vagy ki tudja javítani.
Hát ennyi.
A butaság sok bajt okozott már...

victor vacendak 2013.05.14. 18:23:32

@hümhüm: "A butaság sok bajt okozott már..."

ennek ellenére írtál itt sok butaságot.

bgp 2013.05.14. 18:30:35

@Mária: sose legyen mellrákod, hülye liba :D

soproni1 2013.05.14. 18:32:53

@hümhüm: meg kell kérdezni olyan rákbetegeket, akik hajlandóak magukba nézni. Bizony-bizony ott lesz a lelki szál. Pár éve olvastam, hogy az életmód csak kijelöli a rák helyét. Pl. Egy dohányosnak a tüdő, de magát a betegséget valami lelki ok okozza.érdekes volt Tallós Rita vallomása, hogy " magamban nevelgettem a rákomat" ! Vagy Komár László esete. A mellráknál állítólag a gyerekkel való nehéz kapcsolat érhető tetten. Gyomorrák meg valaki elvesztése miatti aggódás. Ki tudja?

kanálwarrior 2013.05.14. 18:33:04

@hümhüm: A valószínűség az a statisztikai gyakoriság határértéke.
A többi amit írtál, meg akkora baromság hogy nem is regálnok rá, csak megkérdezném: ha kocsiba ülsz, te bekapcsolod a biztonsági övet? Ha igen, miért? Lehet hogy azzal is meghalsz/ anélkül se halsz meg.

szkepti 2013.05.14. 18:38:21

Magyar vélemény, legalább valamennyire körbejárja a témát:

velvet.hu/celeb/2013/05/14/angelina_jolie_megelozo_masztektomia/

Pont ezért fontos, hogy beszélnek róla az ismert nők. Ha a szomszéd Terike meséli, nagyon kevesen hallják meg, hogy mennyire más a genetikai hiba miatt kialakuló rákbetegség.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.14. 18:46:27

köszönöm azoknak, akik helyre tették hümhüm komát, én amúgy sem akartam válaszolni az ő nívótlan kommentjére sem. egy biztos, ebben az országban sok ember baromi okos és hatalmas magabiztossággal tudja, hogy másnak mi a jó. most fér ide az "ezért tart itt ez az ország" megjegyzés.

breba 2013.05.14. 18:52:10

@hümhüm:
A valószínűség-számítás nem más, mint gyakorisági viszonyok vizsgálata. Sehol nem volt szó törvényszerűségről. Szerintem nem az orvosoknak vannak gondjai ezekkel a fogalmakkal.

"ha tud minden okot, akkor feltehetően el is tudja hárítani vagy ki tudja javítani"

A BRCA1 gén mindkét működő alléljének elvesztése egyértelmű oka lehet a mellráknak, mégsem tudjuk elhárítani, hiába tudunk róla.

mollymook 2013.05.14. 18:56:47

@emzéperiksz: 6 gyerekes anyuka? hadd ne röhögjek hangosan!.. Nem kívántam semmit (ilyet senkinek a világon!), csak annyit írtam többször is (el kellene olvasni rendesen, amire válaszolsz!), hogy celebként példaértékűnek számítanak a tettei és a mell/rák esetén a mell eltávolítása nem megelőzés, hanem marhaság, főleg, ha ezt "megvallja" a világnak, felhívva ezzel ezen tettére a figyelmet. Sokkal valószínűbb, hogy esztétikai stb indokok vezették, semmint normális agyműködés, vagy pontos ismeretek.
A rák összetett hátterű, többváltozós betegség, ami a kialakulását illeti (a focit nem ismerem, nem értek hozzá...), így pusztán egy gén hibája miatt predesztinálni saját végét nem lehet. Tessék csak megkérdezi orvost, genetikust! A KÖRNYEZET és a LELKI faktor, az ÉLETMÓD - na, EZEK döntenek! Ennek ellenére személyes döntését NEM, de ennek publikálását, mint esetleges PR fogást IGENIS kritizálom és helytelenítem!

breba 2013.05.14. 19:10:54

@tidbinbilla: Az kettővel előbbi kommentemben linkeltem pár tanulmányt (a nagyon sok közül), ami szerint abszolút nem marhaság a műtét. De egye fene, linkelek egyet újra:

jama.jamanetwork.com/article.aspx?articleid=186510

Azt nem értem viszont, hogy ha valaki nem konyít semmit az onkológiához, miért alkot ellenvéleményt egy tudományos témában sok ezer szakértővel és számtalan komoly vizsgálattal szembemenve. Itt ugyanis nem egy színésznő önkényes és egyedi döntéséről van szó, hanem megalapozott orvosi megfontolásokról.

lüke 2013.05.14. 19:21:12

preventiv mastectomia vitatott az EBM szerint is- de van-,
A.Jolie-nak ,aki sokat fizet azonnal
sztár sebésszel
A terápiás emlö levétel gyakran egy ülésben történik-tumor kivétel+ palasztika-
www.lam.hu/folyoiratok/lam/0204/13.htm

odamondó 2013.05.14. 19:21:39

Kár hogy jolie nem tudja így is úgy is meg fog halni. Levágathat magáról bármit és lecserélhet bármit, de élete csak egy lesz és annak előbb vagy utóbb vége.

Sajnálom szegényt ha ennyire fél meghalni.

Mária 2013.05.14. 19:21:57

@balage_81 reloaded:

"My doctors estimated that I had an 87 percent risk of breast cancer and a 50 percent risk of ovarian cancer, although the risk is different in the case of each woman.

Only a fraction of breast cancers result from an inherited gene mutation. Those with a defect in BRCA1 have a 65 percent risk of getting it, on average."

Hol olvasod ebben, hogy 87%-os valószínűséget mondott az orvos _Jolie-nak_?

Netán az eredeti véleményt is idézni tudod? Nem csak azt, ahogyan Jolie az eredeti véleményt átfogalmazta? Vagy ami még rosszabb, csak azt tudod idézni, ahogy a MAGYAR sajtó tálalta azt, ahogy Jolie átfogalmazta azt, amit az orvosai mondtak?

kanálwarrior 2013.05.14. 19:32:34

@tidbinbilla: "Tessék csak megkérdezi orvost, genetikust! A KÖRNYEZET és a LELKI faktor, az ÉLETMÓD - na, EZEK döntenek!"

Lófaszt, de legalább kibújt a szög a zsákból. Ezotéria! A válasz a világ minden gondjára. Hadd ajánljam a saját tanácsodat, kérdezz meg egy orvost!

Mária 2013.05.14. 19:35:22

@hümhüm:

"Amiről itt beszélnek, az nem valószínűség, hanem statisztikai gyakoriság, azaz nagyszámosságú kísérlet utólagos kiértékelésének az eredménye. Amely egy konkrét egyedre nézve nem jelent semmi kötelezőt, mert nem törvényszerűség."

LOL

Ezt hiába is próbálod elmagyarázni egy blog.hu blog kommentlistáján.

szkepti 2013.05.14. 19:36:01

@Mária: Egyesek kedvéért idetegyük esetleg más nyelven? Jó lesz az enyém németül? De magyarul is leírják érthetően több helyen... Tények ellen vitatkoznak, akik nem olvassák el pontosan, mit jelent az, hogy valaki BRCA1 hordozó...

Mária 2013.05.14. 19:38:32

@bgp:

Farkam se nőjön soha, mert első dolgom lenne, hogy felkínálnám neked bekapásra.

szkepti 2013.05.14. 19:40:11

@tidbinbilla: Még mindig nem érted. Nem sima mellrákja lett volna 87%-ban, ami valóban többfaktoros. Genetikai alapú, ami nagyjából kivédhetetlen, a 87% pedig arra vonatkozik, hogy élete során ennyi az esélye, hogy mellrákja lesz.

kanálwarrior 2013.05.14. 19:40:25

@Mária: Van egy játék: meg kell tippelned hogy egy kockával 6-ost dobnak-e, ha nem találod el, akkor meghalsz. Mire fogadnál inkább? Arra hogy 6-os lesz, vagy arra hogy nem lesz 6-os?

breba 2013.05.14. 19:41:29

@Mária: Akárhol hiába próbálná elmagyarázni, mert csak féligazságokat tartalmaz

orövoár 2013.05.14. 19:51:00

Komolyan, azt várom, hogy géntérkép alapján újszülötteknél elkezdjük az életük végéig tartó gyógyszerezést, preventíve. Az mekkora biznisz lesz!

Mária 2013.05.14. 19:51:21

@szkepti:

"mit jelent az, hogy valaki BRCA1 hordozó..."

A BRCA1 gén mindenkiben megtalálható. A "hordozókról" meg jobb, ha tudod, hogy mellrák-ügyben nem azokkal van a baj.

Többet nem súgok, úgysem érted.

Démonmac1 2013.05.14. 20:06:10

Joliet Jo fejnek tartom.
Hogy mit gondolok?
Szerintem rendben van, hogy eltávolíttatta azt.
Biztos vagyok benne, hogy megfelelően pótolták.

allegravelli 2013.05.14. 20:11:01

@Magelhais79: Végre egy értelmes hozzászólás! Merjük vállalni a felelősséget az egészségünkért! A rák nem egy derült égből lesújtó genetikai villámcsapás, rengeteget tehetünk a megelőzésért!

emzéperiksz 2013.05.14. 20:21:39

@Magelhais79: A génekben is benne van a hajlam, nagyon sok rák öröklődik, pl. a bilaterális retinoblastoma. Mivel ez már általában a születés időpontjában megvan a gyerekekben, elég nehéz a helytelen életmódjukra fogni.

emzéperiksz 2013.05.14. 20:24:11

@odamondó: Azért nem mindegy, hogy akkor hal meg, amikor már minden gyereke felnőtt, vagy akkor, amikor még iskolások, ovisok...

szkepti 2013.05.14. 20:24:31

@Mária: Ne is súgjál, már túl vagyok ezeken a dolgokon én is, elolvasva a szakirodalmat és az orvosaim segítségével, akiknek van ebből többféle végzettségük, és nem csak okoskodnak a témában :) Csak kötözködj: persze, van mindenkinek BRCA génje, de van, akinek hibás, és a szaknyelvben hordozónak nevezik. Szerintem pont A. J. az, aki nagyon megfontolt döntést tudott hozni a pénzéért megvehető szakértelem segítségével is, de itt Magyarországon sem kell pénz ahhoz, hogy elmenj az Onkológiai Intézetbe, és részletes tájékoztatást kapj erről a témáról. Persze, biztosan ide is átbeszél az amerikai orvosmaffia, és ezért dobott ki az ablakon értem is a magyar TB több millió forintot egyetlen fillér hálapénz nélkül, és végigcsinálták a műtéteket... Bizonyára minden indok nélkül, ugye, ebben a "gazdasági" helyzetben.

blaubner 2013.05.14. 20:24:31

@Mária:
Kedves Mária! Nem lehetne egy kicsit szerényebben megnyilvánulnod egy olyan témában, amelyhez - szemlátomást - nem értesz? Előre is köszönjük.

Mária 2013.05.14. 20:27:03

"Ez az onkológia egyik forrongó területe. Mi például a saját intézetünkben rutinszerűen nem javasoljuk a melleltávolítást. Ez ugyanis nagymértékű roncsolással, pszichés megterheléssel járó döntés, és nem látjuk igazoltnak, hogy a kockázatcsökkenés előnyei egyértelműen meghaladnák a beavatkozással járó egyéb károkat" - nyilatkozta az [origo]-nak dr. Bodoky György, Szent István és Szent László Kórház Onkológiai Centumának vezető főorvosa. Ezért a szakember inkább a sűrűbb szűrést, ellenőrzést, utánkövetést javasolja a hibás gének hordozóinak, ami egy éven belül akár több emlő és kismedencei ultrahang-vizsgálatot is jelenthet. (Az utóbbira a hibás gének miatt megnövekedett petefészekrák-kockázat miatt van szükség.) "Azért sem javasoljuk rutinból a melleltávolítást, mert a kockázat így sem csökken le nullára, ráadásul a rekonstrukció során behelyezett implantátum mögött nehezebb a szűrővizsgálatokkal felfedni a daganatos elváltozásokat" - mondja Bodoky."

www.origo.hu/egeszseg/20130514-itthon-is-terjed-a-megelozo-melleltavolitas-mellrak-emlorak-angelina-jolie.html

20:07-kor került ki a cikk. Nekem van igazam, ti meg, beszólogatók, sehol nem vagytok.

A sűrű bocsánatkérés gondolom, elmarad.

szkepti 2013.05.14. 20:29:14

@allegravelli: dobálózzunk tovább a számokkal: igazad is lehetne, ha nem lenne ráktípusonként az az 5-10 százalék, akinek a problémái teljesen genetikai alapúak. Olyanokkal vitatkoztok, akik orvosok, vagy megélték ezt a típusú betegséget, és nagyon jó rálátásuk van erre a témára, de sebaj...

emzéperiksz 2013.05.14. 20:33:47

@Mária: Akinek egy páros szerv mindkét felében van daganata, az nagyon gyakran örökletesen hordozza a gént, és ott szerintem el szokták távolítani a mellett, mert a hibás gén miatt kiújul a betegség.

mollymook 2013.05.14. 20:34:58

@breba: "Azt nem értem viszont, hogy ha valaki nem konyít semmit az onkológiához, miért alkot ellenvéleményt..." - már elnézést kérek, de mikor cseréltünk szakmai önéletrajzot? Az onkológián belül is vannak a már idejétmúltnak tekinthető gyógymódok és a holisztikusabb megközelítés, friss, modern gyógyászati eszközökkel, melyben valóban szerepel a gén(terápia/diagnózis).
Ennek ELLENÉRE @kanálwarrior és @szkepti, ez sem nem ezotéria, sem nem kivédhetetlen: a GÉNEK csak hajlamosítanak, önmagukban SOHA nem elég! (kivételt képez természetesen olyan veleszületett rendellenesség, mely alapjában lehetetleníti el az életet, de ez nem a "rák kialakulása-típusú" baj (pedig elég baj mind, AZ biztos! de ez másik téma).
IGENIS LEHETSÉGES mind a gyógyulás, mind a megelőzés, és KIZÁRÓLAG az egyén felelőssége, hogy mit és hogyan tesz az életében, lelkében, mely módon elkerülheti a "családi átkot".

Bár valószínűleg súlyosan szélesíteni kellene a tolerancia-küszöböt, de szembe kellene nézni azzal, hogy megalapozott, komoly tudományos (juj!) körök is a modern, új biotechnológiai stb megoldásokat keresik és pont ekkor, mikor éppen most ért véget egy ilyesfajta világkongresszus (www.bestanswerforcancer.org/annual-conference/), egy már idejétmúlt és pont ugyanannyi linken kritizált és elítélt, vagy megkérdőjelezett "gyógymódot" (@breba), mint a még egészséges mell levágása, népszerűsíteni a világban...szerintem ez nem éppen elfogadható...
(bár, ismétlem: egyéni és személyes döntést nem kritizálok/hatok, az mindenkinek a sajátja, a publicitást és a "példát" viszont nem tartom elfogadhatónak!sem szakmailag, sem emberileg, sem stb.)

keletiszél 2013.05.14. 20:35:44

szegény Brad Pitt,sajnálom.

szkepti 2013.05.14. 20:42:28

@Mária: Hát igen, lehet 3 havonta járni és közte rágni a körmöcskédet, mert elég agresszívek ezek a tripla negatív daganatok, én csak tudom :) Utána meg járhatsz kemóra, sugárra, ha mégsem veszik észre, és harcolhatsz az áttétekkel. Kulcsszó: JAVASOLJÁK. Pontosan így van: semmi sem kötelező. Jolie üzenete nem az, hogy mit csináltass magaddal, hanem az, hogy ne félj attól, hogy ha a te lelki nyugalmadnak az kell, hogy megszabadulj 1-2 időzített bombától, akkor ne félj; vannak társaid, akik megtették, és nem a melledtől vagy értékes. És aki levetet, kivetet, nem véletlenül dönt így: lehet, hogy ennyit azért nincs sem ideje, sem idegzete orvoshoz járni, főleg, ha átlagember. Megvárjuk, míg majd mindenki nyilatkozik, aztán lehet összehasonlítani szép százalékokat :)
Én nem kívánok neked semmit, úgysem értenéd :)

breba 2013.05.14. 21:28:11

@tidbinbilla: Azért gondolom, hogy nem értesz az onkológiához, mert a hozzászólásaidban olyan dolgokat állítasz, amik egyszerűen nem igazak. Megpróbálok rávilágítani:
- A géneknek központi szerepe van a daganatok kialakulásában: gyakorlatilag minden daganatos folyamat megváltozott génműködés eredménye. Ha valakinek egy BRCA1 génje nem működik a kettőből, és valami okból meghibásodik a másik is egy sejtjében (akár a vak véletlennek köszönhetően), máris elindul a tumorképződés. Azon persze lehet vitatkozni, hogy azt a bizonyos véletlent mi befolyásolja, de biztosra menni ilyenkor nem lehet sehogy, és a statisztika azt mutatja, hogy az esetek nagy részében ez bekövetkezik.
- A modern kemoterápia, és a még modernebb biológiai terápiák elég hatékonyak, rengeteg bennük a potenciál, néhány évtizeden belül biztosan nem lesz szükség ilyen műtétekre, de most még nem ez a helyzet. Persze, hogy ez a jövő, ezt kutatják (és én is kutattam 2 évig), nagyon helyesen.
- A tumorszupresszor gének vizsgálata minden, csak nem idejétmúlt megoldás.
- A mell- és petefészekrák sajnos sok esetben minden erőfeszítés ellenére igenis halálos ma is.
- A daganatellenes génterápia jelenleg sehol nem realitás.
- Nincs az a megelőző gyakorlat jelenleg, ami hatékonyabb lenne a műtétnél (sajnos). Ez nem indokolja, hogy mindenkinél el kellene végezni, akinél mutáns a BRCA1, de nem elítélendő döntés, ha valakinél erre kerül sor. Sem szakmailag, sem emberileg.
- "Attól, hogy egyfajta rák esélyesebb, és azt a szerved levágod, még nem lesz kisebb esélyed magára a betegségre."
Ne haragudj, de ha kicsit belegondolsz, rájössz magad is, hogy ennek így nincs értelme. Ha valaki megszabadul attól, ami nagyon nagy eséllyel megbetegszik, növeli az esélyét a túlélésre, ez volt a lényege az általam linkelt cikknek is.
- "életmóddal és egészséges lélekkel megelőzHETed, és legyőzHETed a rákot"
Bár ezek nagyon fontosak a daganatok megelőzésében, egy ilyen mutációnál ez nem elég. Ugyanígy végtelenül bántónak (sőt, gonosznak) érzem azt a gondolatod, miszerint a daganatos betegség (még öröklött génhibákkal is) kizárólag az egyén felelőssége, és csak ő tehet róla. Ráadásul ennek semmi tudományos alapja nincs.
Összefoglalva: értem én, hogy az itt alkalmazott módszer radikális, durva, van sok orvosi és pszichológiai hátránya, és nem kell rutinszerűen lekapkodni mindenki melleit, sőt, de bármilyen szomorú, megvan ennek is a létjogosultsága. Nyilván azért kell küzdeni, hogy ez megváltozzon.

Mária 2013.05.14. 21:33:19

@szkepti:

A magyar orvosok tudása világszínvonalú. De te menj nyugodtan a saját fejed után.

Ha meg ráadásul nem is érted, mit miért javasolnak az orvosok, akkor meg pláne ne rájuk hallgass, hanem a népszerű filmsztárokra!

mollymook 2013.05.14. 21:43:04

@breba: A szakmai elemzésem nem elemzem tovább, de nem egészen azt írtam, hogy a betegség maga az egyén kizárólagos felelőssége, bocs, ha nem volt egyértelmű a fogalmazás. Ha adott egy gén (hiba/probléma stb), ami előrevetíti valamely probléma kialakulását az egyén IGENIS vállalhatja a felelősséget és tehet ellene. Pld, ha valaki csupa alkoholista közé születik, attól ő még dönthet úgy, hogy csakazértse! Elébe mehet, dönthet másképp, felülvizsgálhatja a család értékrendjét, életmódját, sőt ha környezeti is az ártalom kiváltója el is költözhet... MINDEN az egyénen múlik. MINDEN. NINCS olyan tudomány, amely egy génteszt okán pálcát törhet a fejem felett és eláshat, mert még nem haltam meg és akármit mondanak is, nem is fogok! EZ a felelősségvállalás!A gyógyulás rajtunk múlik. Akármit mond, vagy tesz (vagy nem) akárhány orvos, ha a "beteg" nem akar élni, halott. Miért gonoszság kimondani a tabut, hogy mindenki a saját életéért felel? (plusz a terhes nők a gyerekéért is, de ez még egy tabu...) A rák ellen csak HARC van, a harcban az ember egyedül van. Csak önmagán múlik, mi lesz... (- tapasztalat) Szívtelen, rideg gondolat, de igaz. Sem orvosként, sem családtagként nem lehet segíteni. A harc önmagában dől el. A tragikus, mikor elveszíti... mikor nincs több kiút... a megelőzés és az előrelátás viszont KITŰNŐ lépés!Az említett "terápia" nem lehet "megelőző" terápia, nem lehet megelőzés a test nem kívánt részeinek levagdosása és helyettesítése ipari termékekkel, nem lehet egyedüli megelőzési mód! És 1000szer ismétlem: nem lehet erre "buzdítani" a jónépet, munkát adva sok-sok (egyébként valószínűleg sok másra/jobbra érdemes)sebésznek...

szkepti 2013.05.14. 22:05:07

@Mária: Utólag érdekes lenne rá hallgatni.
Amúgy nem a magyar szakirodalmat olvastam, de ez sem baj. Sértegesd csak a körülötted lévők egyre nagyobb köreit, ha rajtad az segít :)

breba 2013.05.14. 22:08:57

@tidbinbilla: Mondok egy példát, ami talán egy kicsit árnyalja a véleményed: létezik egy betegség, familiáris adenomatosus polyposisnak hívják, és gyakorlatilag 100% az esélye, hogy a betegnek élete során rosszindulatú vastagbéldaganata keletkezik. A helyzet nagyon hasonló a BRCA1-hibához: egy tumorszupresszor génpár egyik tagja eleve működésképtelen, és csak idő kérdése, míg egy sejtben a párjával is gond lesz. Időzített bomba. Jelenleg az egyetlen esély az ilyen betegek életének meghosszabbítására a vastagbél eltávolítása még a rosszindulatú tumor kialakulása előtt. Ebben a kérdésben nincs dilemma a kár/haszon arányt tekintve, mint az emlőeltávolításnál. Ilyenkor is etikátlan ez az eljárás? És ha nem, akkor etikátlan-e ugyanez a Lynch-szindrómás betegnél, ahol mindenben hasonló a helyzet, de a tumor esélye nem 100%, hanem "csak" 80%?
Ha valaki küzdeni akar tehát az életéért, miért nem lehet az egyik lehetősége a megelőzésre, az esélyeinek a növelésére a potenciálisan elrákosodó részeinek eltávolítása? Nem úgy tekintek erre az eljárásra, mint pálcatörésre, vagy a küzdelem feladására, épp ellenkezőleg, különösen elszánt élni akarást érzek benne, pontosan azért, mert ha valaki annyira akarja látni az unokáit, hogy feláldozza egy testrészét ezért, akkor képes legyőzni a céljáért egy nagyon erős ellenérzést ezzel szemben. Nyilván megvannak ennek az ésszerű határai, de nem hiszem, hogy az ő esetében ez indokolatlan volt. Azért tartom szerencsésnek, hogy nyilvánosságot kapnak az ilyen esetek, mert úgy gondolom, hogy erőt adhat sok nőnek, akinek meg kell küzdenie a melle elvesztésével.

régi_vendég 2013.05.14. 22:32:39

bár se kutyám, se macskám a.j. és még csak nem is kedvelem mint színészt, de ez a tömény arrogáns rosszindulat ami a kommentekből süt (tisztelet a kivételnek) az egészen elképesztő.

ha ezt most nem csináltatja meg és mondjuk 5 év múlva diagnosztizálják nála a betegséget akkor azt kommentelnétek, hogy "de hát tudta hogy milyen magas a rizikó és hát pont ő, - aki még szarja is a pénzt,- volt olyan fukar, hogy nem csináltatta meg, amit a christina applegate már évekkel ezelőtt. nem gondolt ez senkire, a kicsi gyerekeire, csak a nagy csöcseire, aztán azt hitte majd örökké élhet. haha ostoba amcsi picsa..."

szvsz ez az angelina vállalta azt, hogy kilépett a világ elé így is. vállalta azt, hogy megmutatja így is lehet valaki nő és ez igenis sok sorstársának, akik esetleg már megbetegedtek és azért csonkolták őket, pont nekik adhat erőt a továbblépésre. volt régen egy reklám, pont erről, hogy mi a fontosabb egy szupernő a családban x évig, vagy az anya aki felneveli a gyerekeit. lehet dönteni.
én, - sok kommentelővel ellentétben- nem ismerem a.j döntésének minden részletét (és nyilván nem is akarom, mindenkinek jár a magánélet), de nehezen tudom azt elképzelni, hogy ezt csak úgy a vasárnapi ebéd fölött megbeszélte a párjával, hogy "te brad, azt mondta a dr izé, hogy nagy az esély, levágatom hétfőn, aztán áprilisban meg berakják az új cickót, jó lesz így?" gondolom, hogy átrágta magát a témán rendesen és így döntött,más meg másképp döntene. nem hiszem, hogy a.j esete kapcsán őrjöngő nők mennek majd csonkíttatni magukat csak úgy hobbiból, azért ez nem egy olyan csip-csup ügy.

kanálwarrior 2013.05.15. 00:33:43

@tidbinbilla:
Ezt mondtad:
" nem egészen azt írtam, hogy a betegség maga az egyén kizárólagos felelőssége"
Aztán meg ezt:
"MINDEN az egyénen múlik. MINDEN."

Nem teljesen értelek.

Minerva12 2013.05.15. 08:04:22

Ez még csak Magyarországon hangzik furán, azon okból, hogy itt az átlagállampolgárnak esélye sincs , hogy olyan génvizsgálaton részt vegyen, mint Angelina Jolie. Amúgy azok, akik azt hiszik, hogy PR fogás tájékozatlanok: Amerikában ez egy elfogadott és általános kezelési lehetőség.
Hozzánk azonban csak Jolie (és pl. Christina Applegate ) miatt jutnak el a hírek.
Amúgy ezt nem a menedzsere, hanem orvosai találták ki.

odamondó 2013.05.15. 08:08:13

@emzéperiksz: igen, mert most szerződést kötött, hogy 95 éves koráig kutya baja se lesz....

polly graph 2013.05.15. 08:17:33

@lobster thermidor: kösz, de egy korábbi hozzászólásomban már én is linkeltem a cikket.

Magelhais79 2013.05.15. 08:21:52

@allegravelli: Így van!

Rák és a többi civilizációs betegség.. a jelenlegi hivatalos profitorientált mítosz szerint időskorban a többségnek ezekben kell meghalnia, csak ezzel annyi a probléma, hogy ezek a betegségek kb. ismeretlenek azon népek körében, akik még nem tértek át a modern étrendre, ezért ők természetes halállal halnak meg.

Enyhén szólva is szkeptikuan állok ehhez a kérdéshez, amióta teljesen felépültem az egyik ilyen elvileg gyógyíthatatlan betegségből. A legtöbb civilizációs betegség mögött autoimmun problémák állnak és a rák sem kivétel. Például csak a kenyérre (gluténre) az emberek kb. 30%-a allergiás. Tehéntej stb. ezek csak pár ezer éve lettek bevezetve (nálunk, magyaroknál csak 1000) az emberi szervezet egyszerűen nem erre fejlődött ki, lényegében egész életünkben mérgezzük magunkat biztosnak gondolt élelmiszerekkel amik aztán szennyezve, génmanipulálva is vannak stb.

Szóval ha kivesszük ezt a tényezőt, akkor az Angelina esetében bölcsen megállapított 87% is lehet, hogy kb. 2% lenne, nem lehet tudni. Az emberek sajnos azt hiszik, hogy az orvostudomány ma is az ő érdekeiket szolgálja, mert 100-200 éve még így volt. Csak azt nem tudják, hogy maga az az irány ami fentről rá lett kényszerítve az orvostudományra az elmúlt évtizedekben, az kizárólag a profitról szól. Maguk az orvosok jóhiszeműek, legtöbbjük szintén nem látja át ezt.

Csucsundra 2013.05.15. 09:04:35

@balage_81 reloaded: nem kell leszokni...kiveteted a fél tüdődet, és 50%kal csökkented a tüdőrák kialakulásának esélyét....Egy lendülettel vetessünk ki mindenből egyet,amiből 2 van...Még a fél agyféltekét is ki lehet szedni,a tudomány mai állása szerint utána még lehet hosszú boldog,tudattalan életed.... Amúgy meg mindenki azt tesz a saját testével,meg fóbiáival, amit akar....

DFK 2013.05.15. 09:11:39

@breba: Hát, én akkor is azt gondolom, hogy bizony a műtét nem garntál semmit, mint ahogy a műtét elhagyása sem garantál mellrákot. Azért merek ilyen véleményt mondani, mert 6 évig foglalkoztam onkológiai kutatással.

DFK 2013.05.15. 09:14:14

@szkepti: nem, nem azt jelenti, hanem azt, hogy végtelen nagy sokaságú mintán nézve, azok 87%-a rákos lesz.

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.05.15. 09:18:45

@bastian: itt az igazsag! szilikoncici megy bele, mert mar megereszkedett. mivel emiatt elobb-utobb magyarazkodnia kellett volna, most benyomta ezt a megelozos dumat, hogy meg sajnaljak is azert, mert hiu. zsenialis!

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.05.15. 09:21:44

@Minerva12: hogy te mekkora paraszt vagy. mi az hogy a magyar allampolgarnak eselye sincs ilyen genvizsgalatra? www.23andme.com - 100 dollart csak ki tudsz kohogni!

Csucsundra 2013.05.15. 09:28:20

Amúgy picit álszentnek tűnik a sok hsz,miszerint:"jaj de jó,legalább bátorságot ad a többi nőnek eme nehéz lépés megtételéhez"....és ezt azért mondom, mert meggyőződésem, hogy a plasztikai sebészet áldásai miatt AJ egy -két éven belül kétrészes bikiniben fogja fotózni magát,és sokminden nem fog látszani a "nőiességét fel-nem-adó" műtétből.Míg a ők 80-90 %ának max az eltávolításra lenne pénze, a helyreállításra nem...és ott maradhatnak két elképesztő heggel....de a nőiességüket tartsák meg büszkén...na mindegy...

punciuspilatus 2013.05.15. 10:25:27

@Magyar Vitéz: halivúdban magyarázkodni szilikonmell miatt? ember, hol élsz, egy szatyorban? az ott akkora szenzáció, mint egy fogtömés!!!

rosalarian.tumblr.com/post/50452207989/tickingtimebomb

breba 2013.05.15. 10:58:54

@DFK: Persze, hogy nem garantál semmit egyik sem. Valószínűségekről van szó.

szkepti 2013.05.15. 11:37:22

@Magyar Vitéz: Nem kell 100 dollár sem, ingyen van mindenkinek, akinél indokolt, tehát a családban több ilyen eset volt.

szkepti 2013.05.15. 11:42:51

@Csucsundra: Minden ingyen van: a génvizsgálat, az eltávolítás és a helyreállítás is, itt, ma, Magyarországon is. Indokolt esetben persze, és ha a páciens így szeretné. Elmondják a 3-4 választási lehetőséget, és te dönthetsz mindenről normális keretek között természetesen. Én kértem véleményt itt is és Németországban is, és láthatjuk az amerikai véleményt is, ugyanaz. Sok kommentelő azt sem tudja, miről beszél, ez annyira érdekes hozzáállás. Ha érdekel benneteket a téma, miért nem olvastok utána legalább alapszinten?

szkepti 2013.05.15. 12:02:58

@DFK: "Az első tanulmány olyan nőkre koncentrált, akik a BRCA1 gén hibás változatát hordozzák, ami jelentősen növeli a mellrák kialakulásának kockázatát. A hibás BRCA1 génváltozattal rendelkező nők mintegy kétharmadánál (65 százalék) alakul ki hetvenéves korukig mellrák, és mintegy 40 százalékuknál petefészekrák. "
A családom BRCA1 mutációhordozó. Hárman átlag 39 éves korunkban mell- vagy petefészekrákban betegedtünk meg, a negyediket 17 évesen már operálták hatalmas jóindulatú melldaganattal. Akinél már kimutatták a mutáció jelenlétét, mind beteg lett, tehát az általad említett valószínűségi mondat nem változtat a lényegen, főleg, hogy soha nem gyújtottam rá, fiatalon szültem, 2 évig szoptattam, a BMI indexem alacsony, alig szedtem hormontartalmú gyógyszert, nagyjából vega vagyok, és nem is tudom, mit ajánlanak még a mellrák elkerülésére...
Senki nem bíztat senkit semmire, csak arra, hogy olvasson (természetesen nem bulvároldalakat), beszéljen több orvossal, és maga döntsön a saját értékrendje szerint.

kanálwarrior 2013.05.15. 12:57:59

@Magelhais79: "ezek a betegségek kb. ismeretlenek azon népek körében, akik még nem tértek át a modern étrendre, ezért ők természetes halállal halnak meg."

Pontosan hány éves korukban? 25-30?

Magelhais79 2013.05.15. 14:18:50

@kanálwarrior: Ne keverjük ide a vírusos problémákat, ne legyél nevetséges.

kanálwarrior 2013.05.15. 14:51:50

@Magelhais79: De. Ugyanis azért nem halnak meg rákban, mert a rák kialakulásához hosszú idő kell, ők pedig nem élnek hosszú ideig. Úgy könnyű.

Magelhais79 2013.05.15. 16:00:01

@kanálwarrior: Nem az ősemberekre gondoltam, hogy 20-25 évet élnének, hanem világszerte népcsoportokra az elmúlt 100-200 évben.

Szinte ismeretlenek a civilizációs betegségek, aztán áttérnek a modern étrendre és elkezdenek ők is hozzánk hasonló arányban belehalni ezekbe.

allegravelli 2013.05.15. 23:14:33

@Magelhais79:
Csak nem paleolitos kollégához van szerencsém?:-)
Én több mint egy éve áttértem paleora,rendkívüli mértékben javult az életminőségem, egészségem. Persze, nem mondom, hogy ezzel uccu, kivédtem a rákot, mindenesetre az esélyt nagyban igyekszem csökkenteni...

Jula2 2013.05.16. 00:15:51

@Magelhais79: Modern étrend? Elég ehhez pusztán a hirtelen változás. Az ilyen törzseknél, népcsoportoknál sok évszádadon keresztül az adott hely kínálta táplálékra álltak rá, a genetikájuk is ehhez alkalmazkodott. Ott vannak például a Hawaii őslakosok, akiknek a szigeten néhány szárnyason kívül nem volt hús, így étrendjük alapvetően a zöldség-gyümölcs-hal kombinációból állt. Meghódították a szigetet, bekerültek az egyéb húsok, és a szigetlakók elkezdtek hízni. De ott vannak az inuuitok, eszkimók, akik viszont sznte kizárólag a húson élnek. Próbáld meg őket kizárólag növényekkel etetni...

mollymook 2013.05.16. 08:32:14

Idéznék egy általam megkérdezett, szakmailag és emberileg is (végzettség és tapasztalat) kompetens ember leveléből: "Sajnos ez a szemlélet már Magyarországon is fellelhető, a 3. ilyen esettel találkoztam nemrég. Persze ez nálunk nem publikus, mivel ez a betegség még mindig "szégyellni való". Angelina esetének rivalda fénybe való állítása azt hiszem felgyorsítja az adaptálást. Ha az etika nélküli üzleti érdek a félelemkeltést használja fel..." ...

szkepti 2013.05.16. 19:07:40

@tidbinbilla: Szende Szendi Gábor? Nagyon kompetens a témában, és igencsak felnézek rá, főleg, mióta véletlen a könyvtárból kivettem egy diétakönyvet, ami egy az egyben a paleolit diéta, még az elnevezéseket sem változtatta meg, és egy német orvos házaspár írta pár évvel Szendi előtt - egy az egyben bekopizta a doktor :) Nem jut eszembe a címe, de ha őt vagy az ügyvédjét érdekli, szívesen megkeresem, hahahaha :)
süti beállítások módosítása