Nesze!szer

Interjú egy (majdnem) álomnővel - és nyeremény!

2012. november 22.

clau könyv.jpg

 

Hol volt, hol nem volt egy színésznő, aki műsorvezető lett, most pedig fogta magát és jól megírt egy könyvet. Liptai Claudiának hívják. A könyv címe pedig: Az álomnő.

 

 

Már gyerekként tudtad: ha nagy leszek, írok majd egy könyvet?

 

Nem, dehogy!  Még egy éve sem gondoltam, hogy valaha lesz egy könyvem. Igaz, hogy dédelgettem egy álmot erről, de kimondani soha nem mertem volna. Egy  hetilapban két éven keresztül volt egy rovatom. Arról lehetett tudni, hogy nagyon szerették az olvasók és én is lelkesen írtam. Ennek azonban négy éve, hogy vége már. Mégis ez a napló az, ami ötletet adott a menedzsmentemnek és a Kiadónak egy könyvhöz. Amikor a Libriben Könyvkiadó vezetői megkérdezték: nem írnék-e egy könyvet, először nagyon megijedtem. Ééééén? - kérdeztem döbbenten. Őszintén hittem, hogy még egy bevásárlólista is nehezen menne….(nevet) Némi gondolkodás után pedig rájöttem, pontosan én vagyok az, aki vallja, hogy merjünk váltani és merjünk belevágni az újba Így vettem egy nagy levegőt és belevágtam.

 

-       Hogyan írtál? Úgy, mint egy pontos masina, amely kettőtől négyig üzemel, vagy spontán, felkeltél az éjszaka közepén, mert valami eszedbe jutott?

 

Néha nagyon könnyedén, ami engem is meglepett. A kézírásom sajnos nagyon ronda, így az fel sem merült, hogy igazából tollat ragadjak. Kicsit felfrissítettem a számítógépes ismereteimet és a kis laptopomat kezdtem püfölni. Ám, mivel nem vagyok egy pc-guru, állandóan attól féltem, hirtelen elszáll valahogy, amit addig írtam. Ezért aztán volt olyan, hogy egy-egy részt akár négyszer is átküldtem a Kiadónak, csak, hogy biztosan meglegyen. Beszereztem egy noteszt is és, ha nem voltam a gépem közelében, akkor ebbe jegyzeteltem ami eszembe jutott. Egy hosszabb piros lámpa nekem kész főnyeremény volt! Érdekes, hogy otthon pl. nem tudtam írni. Ott mindig történik valami, ami elvonja az ember figyelmét. Hol a mosás jár le, hol a postás érkezik. Teljesen romantikusan parkokban ücsörögtem padokon, színházi próbák szünetében az öltözőmben, de még a strandon is tudtam bonyolítani a cselekmény szálait.

 

-       Nem fura, hogy sokan nem feltételezik rólad: tényleg te írtad a könyvet?

 

Rengeteg olyan rossz példa látott napvilágot, amikor valóban nem a borítón szereplő híres név írta a saját könyvét, így nem lep meg, ha velem kapcsolatban is van, aki ezt gondolja. Abban azonban biztos vagyok, hogy ez a kétely csak addig tart, amíg bele nem olvas az illető Az álomnőbe mert akkor biztosan minden kétsége elszáll. Ez 100%-ig az én művem, az én gondolataim, az én szavaim és most már kezdek büszke is lenni rá. Clau - megcsináltad - mondogatom magamnak! Hihetetlen érés a kezemben tartom a saját könyvem, amiért nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik mindvégig hittek bennem.

 

 

-       Ahogy te is említetted, egy hetilapban is volt egy sorozatod Pankáról, mennyire volt más a könyv írása és a saját életed története akkor?

 

Alapvetően más a két műfaj, hiszen a hetilapos sorozatban újdonsült anyaként írtam a saját életünk történéseiről, míg Az álomnő egy fikció. Sokan kérdezik, hogy a főhősnő Anna, mennyire vagyok én.

 

 

-       És? Mennyire?

 

Ahogy a recepteknél mondják: tetszés szerint. Komolyra fordítva a szót, ez egy fiktív történet, de nyilván az én nyelvezetem, az én gondolatvilágom leképeződése. Őszintén szólva én magam sem látom annyira élesen a határokat, hiszen minden alkotásban ott van maga az alkotó, az élményeivel együtt.

 

 

- Egy csajos krimit írtál. Szereted a krimiket?

 

Egész konkrétan imádom a műfajt. Agatha Christie el nem múló szerelem. Közel áll hozzám az angolszász romantikus irodalom is. Jane Austen könyveit nagyon szeretem. Amikor elkezdtem írni tudtam, hogy olyat szeretnék, amit én magam is szívesen olvasnék. Biztos volt, hogy kell bele szerelem, romantika, gyilkosság, kaland és csodás környezet. Ezek keveréke lett Az álomnő.

az álomnő_1.JPG

 

 

-       A főhős egy újságírónő, aki fura kalandokba és rémtörténetbe keveredik. Szereted te is kalandosan élni az életedet?

 

Nézd, ha belegondolok, hogy egy afrikai forgatás adta igazán az inspirációt, akkor azt kell mondanom: igen. Nekem nagy élmény volt anno Frei Tamás, TV2-es műsora, amit Afrikában forgattunk. Előtte rettegtem tőle, utána nem tudtam szabadulni tőle. Ráadásul ugye erről a kontinensről hitelesen tudok beszélni, hisz több mint egy hónapot töltöttem ott. De nem szeretnék én mindig egy Zsán Dárk (sic!) lenni.  Szeretem a nyugalmat és a harmóniát is. Teszem a dolgomat közben, ami lehet, hogy épp Afrikában van. A főhősöm is valami ilyesmire törekszik, hisz egy igazán jó sztorit szeretne hozni a külföldi riportja által. Hát, sikerül is neki, de a többit nem mesélem el, mert olvassa el mindenki, aki kíváncsi rá!

 

- A férfi főhősről is beszélnünk kell...  A Shrek becenevet adtad neki például. És ennek ugye a volt férjed (Gesztesi Károly -a szerk.) a szinkronhangja. Nem akarunk messzemenő következtetéseket levonni, de...

 

- Nem is kell! De mi ezzel a gond? (Nevet!). A regény műfaj zsenialitása, hogy az ember bármikor mondhatja azt: mindenféle egybeesés csak a képzelet szüleménye. Jól kitaláltam ezt magamnak, mi?! Azért persze, hogy beleírtam kicsit, hogy milyen szerintem egy jó pasi. Tehát a karakter azért egy idealizált férfi figura, sokakból összegyúrva. De igazából pont ezt keressük,mi, nők - nem?!  Ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit...

 

- Szerintünk sokakat meglep majd, mennyire jó a könyved. Mennyire izgultál, hogyan fogadja a közönség Az álomnőt?

 

- Életemben nem izgultam még talán ennyire. A bemutató napján még viccből azt is mondtam, én most nem kelek fel, elbújok, világgá megyek. Kár lett volna, mert az igazi meglepetés az a szeretet volt, ami az emberek felől érkezett felém a könyv kapcsán. Leírhatatlan érzés. Hát, ilyen vagyok én, ez van! (Nevet!) Micsoda véletlen, hogy Anna, a regényem főhőse is folyton elégedetlen magával, akárcsak én… Viszont egy könyv esetében viszonylag egyszerűen mérhető a tetszés vagy nem tetszés egyébként. Ha rossz, amit írtam, akkor az olvasó három oldal után leteszi az egészet és kész, vége. Komolyra fordítva. Rengetek levelet kapok olyanoktól, akik már olvasták, és a dedikáló körúton is sokakkal beszélgetek személyesen. Azt hiszem, valami eddig teljesen ismeretlen energiát kapok ettől a sok pozitív visszajelzéstől és az elismerő szavaktól. Remélni sem mertem, hogy ennyire sikeres lesz a könyv, hogy közel egy hónapja szünet nélkül toplistás minden sikerlistán.


(Van még három könyvünk számotokra! Csak annyit kérünk, osszátok meg ezt a postot és írjátok a facebookon alá: hogy hívják Claudia könyvének főhősét? Hajrá lányok és srácok!)

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr864916553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.