Nesze!szer

Gyűrű - nem egyszerűen

2012. november 14.

elj gyűrű.jpg

Mókásnak mondható kéréssel hívott fel bennünket egy haverunk minap. Menjünk el vele eljegyzési gyűrűt venni! Többször mondtuk ezen kérésnek a hallatán az ööööö... betűket, aztán miért ne felkiáltással igent mondtunk! Na nem a leánykérésre, ment nem a mi kezünk forgott kockán, hanem a férfi ember barátnőjéé. Mivel az egyszerű halandó túl gyakran nem cselekszi az ilyesmit, sok gyakorlatunk nem volt benne, kettőnknek összesen tán semmi se.

elj gyűrű2.jpg

Nyakunkba is vettük a várost. Teljes átszellemüléssel érkeztünk az első helyre. Azért mondjuk, hogy első, mert őszintén szólva nem tudtuk, egy kisebb turné keveredik ki a dologból. Az első objektumot ugyanis javasolták nekünk. Nem mondanánk ki és el, melyik ékszerüzletről beszélünk, de a belvárosban található és jujjj volt az ascendense. Egy annyira unott hölgy szolgált (?) ki bennünket, hogy csak rá nem aludt a pultra. Pedig a mellettünk ácsingózó fiatalembernek azért ez egy igen fontos pillanat lett volna az életében ugye. De a hölgyemény fintorgott, nem válaszolt, felvett két telefont és még a párizsis zsömléjével is közeli barátságba került, míg mi próbáltunk válogatni. Aztán hosszú percek szájhúzása után mi mondtuk ki: menjünk innen!

Nem így képzeltük el az eljegyzési gyűrű megvásárlását, nagyon nem. Mert romantika, az nem volt benne, fintorviszont annál több. Kicsit neki is keseredtünk, aztán eszünkbe jutott, hogy a MOM Parkban minap elrohantuk egy üzlet mellett, ami olyan kis pofásnak nézett ki. Uccu, átmásztunk a csúcsforgalomban a város másik felére röpke fél óra alatt - és hirtelen kisütött a nap, trillázni kezdtek a madarak és szép lett minden. Kezdésnek ebben a szalonban emberként kezeltek bennünket. (Fura is volt, tényleg!) Ráadásul még kedvesek is voltak velünk. Sőt, segítőkészek  is és nem úgy beszéltek a karátokról és foglalatokról, hogy azt kelljen éreznünk: elég gáz, hogy nem szívtuk magunba az anyatejjel együtt az ékszerkészítés csínját és bínját. Végül egy nagyon szép közepes gyűrű lett a választás tárgya, kerekre csiszolt brillel. Harminc perc alatt lezajlott az egész, és még jól is éreztük magunkat. (Úgy megmutatnánk nektek a gyűrűt, de az már túl izé lenne... pedig!)

Már csak azon izgulunk, remélhetőleg ezt a postot nem olvassa az a bizonyos barátnő. Ugyanis az ő keze nemsokára megkérésre kerül - a Lukács ékszer (MOM Park) hathatós segítsége által. Persze, még mindig nem értjük, hogyan akar egy cég úgy forgalmat generálni, hogy gyakorlatilag fittyet hánynak a vásárlóra - itt az első boltra értjük ezt. De szerencsére Lukácséknál olyan jó arcok voltak, hogy az ég és föld jutott eszünkbe. Bizton mondhatjuk, srácok, ha gondolkodtok most a Hozzám jössz feleségül? - kérdésen, a gyűrűt szerezzétek be a MOM Parkban (facebook oldal ITT). Ott fontosnak fogjátok érezni a vásárlás pillanatát is.

(Most már csak azt várjuk, mit válaszol a lány majd! Szerintünk igent mond! Olyan romcsiiiii....D)

elj gyűrű5.jpg

elj gyűrű4.jpg

elj gyűrű3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr114906729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása