Nesze!szer

Szülinapi coming out

2012. október 05.

kylie_minogue_birthday-wallpaper-1680x1050.jpg

A kérdés az, miről is szeretnénk most mesélni. Kettő, azaz kettő esztendős lett ma a Nesze!szer. Hát ez sok minden, csak nem coming out, mert ezt már a facebookon is megosztottuk veletek. Igazából azt gondoltuk elmondani, miért született ez a blog. Hosszan, igen hosszan néztük, hogy mennyire más az, amit a print sajtó ad a szépségápolás tekintetében és amit mi gondolunk. Mert úgy éreztük, őszintébb világban élünk már, és sikítófrászt kapunk attól, ha azt mondják, egy csapásra eltünteti a csodakrém a szarkalábakat és valami elé azt írják: ütős. Na, ezektől mi elfutunk simán Gödig oda és vissza. De gondoltuk, inkább maradjunk helyben és csináljunk olyat, ami tényleg jó és nem azért mutat be egy terméket, mert a hirdető szabad szemmel jó látható összeget fizetett ezért. És ne két hónappal a megjelenés után mondjuk - újdonság. Mert a felgyorsult világban az már régiségnek számít. Az ötlet maga így keletkezett. Kerestük a magunk igazát; mert szolgáltatni vágytunk. Adni.  Fura, nyolc napon túl nem gyógyuló belső kényszer ez. Aztán egy szép hajnalon kettő óra magasságában megszületett a név is. Félálomban, de egészen komolyan. A Nesze!szer blog lett. Lassan pedig alakot is öltöttünk. Köszönet a nagy testvér (Index) csapatán belül a szuperszónikus blog.hu-nak, hogy ilyen szépségesek lettünk és a hálóra jöhettünk és Bea és Laci szárnyai alatt, felett üzekedhetünk. Kalának pedig a rúzsfoltokért, hogy mindig pontosan értette, mit is látunk lelki szemeinkkel. Október 5-én pedig élesítettük az első postot. Ti pedig lassan kattingatni kezdtetek ránk. A menet közben lassacskán kiderült, másra is vevőek vagytok, nem csak a beauty az ascendensetek. Érdekel titeket a divat és ha új hely nyílik Pesten és különösen kedvelitek az LV-t és a cipőket. De ami számunkra is a legfontosabb és úgy tűnik, sokatoknak is az lett, hogy reggel egy pozitív üzenettel a tarsolyotokban, vagy egy mosollyal a szátok szélén induljatok útnak - miután elolvastátok a napi neszénket. És rájöttünk, a Nesze!szer lassan tényleg kezdi betölteni a szerepét, amely valahol az álmaink legtitkosabb kis szegletében szerepelt. Belepakolhatunk mindent, amitől a ti napotok szép lesz. Legyen ez akár Steiner Kristóftól egy heti üzenet, vagy egy jó Popper Péter vagy Márai idézet, hogy Coelho klasszikusait ne is említsük. Marilyn Monroe-t imádjátok és Detti sminkes tanácsait is, ez egészen biztos. Meg az állatokat és a csokis sütiket, ezt is tudjuk már. Egészen egyezik az ízlésünk és csodálatosan nemes a lelketek, ha azt kérjük, egy jótékonysági dologban segítsetek. De őszintén bevalljuk, néha elfáradunk, mert jön a post hátán a post és az ínyhüvely gyula is gyakori vendég felénk, pedig még teasüteménnyel sem kínáljuk meg. Aztán kapunk tőletek egy mélt, benne családi fotókkal, beszámolóval, hogy hogy hogy is sikerült a hétvége. Aztán egy köszönöm, hogy ajánlottátok a boltot, nagyon tetszik messzidzs talál meg bennünket és a tényleg hatott az éjszakai ránckrém, vagy a pakolás, amiről meséltetek. És akkor belőlünk huss, elszáll a fáradtság, és csak lesünk, amikor már recepteket cseréltek egymással. Erőt ad néha az is, hogy mennyien gondolták úgy, ők is elindulnak egy olyan bloggal, mint a Nesze. (Persze, az első néhány nyúlásnál azért helyből összekuszáltuk a szemöldökünket!) És teljesen őszintén megasszondva, néha inspiráló, hogy ha mi kiteszünk egy képet XY-ról, akkor pontosan tudjuk, melyik blogon lesz másnap ugyanaz. És köszönet azért, mert például augusztusban mi voltunk a blog.hu divat/beauty csatornájában a legolvasottabb blog. És az is különösen jól eső érzés, amikor New Yorkból kérnek adatokat a Neszéről, mert tetszik a nagy almában, amit csinálunk. Ez a ti érdemetek, nem másé. Mert egyre többen és többen vagytok Nesze olvasók, szinte hihetetlen, hogy olyan napunk is akad, amikor húszezer embernek mondunk el valamit. Pedig a gép előtt néha olyan, mintha magunkhoz beszélnénk. De nem. A vonal másik végén ti vagytok. És immáron erős, összetartó és pozitív közösséggé érett meg a Nesze! tábor. Jó táborozni veletek.

szülinapos macska.jpg

A mi Nesze!szerünkben pedig pontosan ti vagytok benne, kedves olvasók! A mi napunk tőletek szép, azáltal, hogy az életetek részei lehetünk. Köszönjük, hogy már két éve nem adjuk fel a Neszét, az aktivitásotokkal tartjátok bennünk a lelket és közösen tipeghetünk veletek ezen a rúzsfoltos úton! És óriási hála Kristófnak, Dettinek, Diának, Adrinak, Livinek, Katának, Oscarnak, Márknak, Attilának, Balázsnak és Zsééének és minden barátunknak, hogy nekik is van mondanivalójuk, idejük és lájkjuk számotokra! Mert mi egymástól és tőletek tanulunk egyfolytában. Mert egyébként és tényleg, az élet szép, ez az alapképlet! Köszönjük, hogy lehetünk, hogy veletek lehetünk és a közlendőnket megoszthatjuk veletek.

 És most valahogy zárni kéne az egészet, ezt a szülinapi postot. Na jó, inkább feldobunk egy új sminket, mert a meghatódástól itt, a szemünk alatt valami furaság keletkezett... A lájk legyen veletek! Aztán pedig benyomunk egy abszol út kalóriamentes csokoládés tortát a nagy ijedtségre. Még habot is kérünk a tetejére. Na jó, abból már cukormenteset...D

Ja, október 10-én ugye ráértek?

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr914820530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Otthon édes 2012.10.05. 09:32:57

Birom a Neszét!. Boldog szülinapot!

beautyka 2012.10.05. 09:39:46

@Otthon édes:
Köszönjük nagyon! Szép napot!

anna_mari 2012.10.05. 09:57:33

Eleinte tényleg az volt, hogy megmondtátok a véleményeteket, viszont mostanában az idézetek mellett csak a sajtóanyagok jelennek meg (én is megkapom őket, onnan látom). (És ez nem vélemény, ténykérdés, vissza lehet olvasni, mikor volt az utolsó olyan poszt, ahol nem csak az első két sor a személyes hangvétel).

Ez viszont annyira nem szimpatikus. Persze, ti is alakultok, de szerintem pont ettől a kezdeti céltól távolodtatok el ti is, amihez abszolút minden jogotok megvan, csak ne mondjátok, hogy szubjektív a véleményetek, mert nem az :)

Szép napot és sok boldog születésnapot!

beautyka 2012.10.05. 10:06:47

@anna_mari:
igen, igazad lehet, sokszor annyira bonyesz elmagyarázni valamit, hogy idézünk belőle... Jobban figyelünk rá, ha ezt soknak érzitek. Köszi, szép napot!

anna_mari 2012.10.05. 10:21:22

@beautyka: Köszönöm szépen a kulturált választ, ez is ritka blog.hu-s közegben! :-)
Igazából nem is az, hogy sok, csak a marketingmaszlagot nem szeretem, pont ezért kezdtelek el olvasni titeket :)

beautyka 2012.10.05. 10:33:49

@anna_mari:
Mi köszönjük, hogy velünk tartasz!

editta66 2012.10.05. 12:45:14

én is jobban szeretem a személyes hangvételt. pont ettől extra ez a blog!