Nesze!szer

Bözsi ma 60 éve ül a trónon

2012. február 06.

 

 

Oké, nem mertük úgy kezdeni, hogy 60 éve trónol, pedig...

 

Bizony, II. Erzsébet királynő már 60 éve királynő. De utazzunk kicsit vissza az időben... 1926.április 21-én látta meg a napvilágot Londonban Erzsébet Alexszandra Mária Windsor, az akkori királyi család első gyermekeként. Édesanyja Elizabeth Bowes-Lyon (később Erzsébet anyakirályné), édesapja VI. György brit király, akit 1937-ben koronáztak királlyá - így Erzsébet hercegnő első számú trónörökössé lépett elő. A kicsi Bözsi, már gyerekkorától kezdve komolyan viselkedett, ahogy ezt elvárták tőle. 14 évesen tartott először nyilvános beszédet, amelyben a Londonból evakuált kortársait biztatta a BBC gyerekműsorán keresztül. Ezek után nem esett nehezére kötelességtudónak lenni a 26 évesen megörökölt királynői címet. Érdekes egyébként, hogy a canterburyi érsek csak 1953. június 2-án helyezte Szent Eduárd koronáját a fiatal uralkodónő fejére a londoni Westminster-apátságban, a trónon. Mégis éppen 60 éve ül. II. Erzsébet királynő azóta is a nyugati világ legidősebb és leghosszabb ideje regnáló uralkodója. Férje Fülöp herceg, akivel négy gyermeknek Károly hercegnek, Anna hercegnőnek, András hercegnek és Eduárd grófnak adtak életet. Hivatali kötelességeinek ellátásában egyébként hatalmas támogatást jelentett népes családja. A későbbiekben viszont nem mindig tűnt ilyen felhőtlennek a király család magánélete: Károly trónörökös és Diana hercegnő válása például rendkívül megviselte őt (ez egyébként az emberek Lady Di iránti rokonszenvét nem befolyásolta). A magánéletet viszont sohasem keveri össze a munkával. Államfői képességeit mindig higgadtan teszi, amit egyébként mindenki dicsér. Kívánjuk tehát, hogy továbbra is hasonlóan végezze királynői feladatait és legalább még ennyi ideig uralkodjon! Ja, és imádjuk a kalapjait!
Nesze!Dia
 
 
 
 
 
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr994072697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lille havfrue 2012.02.07. 13:41:51

Az az "Alexszandra" azért üt ott a névnél...

God save the Queen!

Mrs.Columbo 2012.02.07. 13:58:21

@Lille havfrue: Hát nekem semmi nem üt annyira, mint a BÖZSI.. Ha nem mégiscsak egy királynőről lenne szó a posztban, megengednék magamnak néhány trágár jelzőt a címmel és írójával kapcsolatban, de így úrinő maradok.

Mad Mind 2012.02.07. 14:15:12

A Bözsi az durva. Persze azt írsz a blogodba amit akarsz, de így magadról állítasz ki szegénységi bizonyítványt.

gromek7 2012.02.07. 14:18:43

Rendben van az a Bözsi.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.02.07. 14:27:26

A "bözsizésért" jár a hangszóró és egy bukaresti hétvége a Szőröstalp hotelben.

krampam 2012.02.07. 14:34:21

Isten óvja a Királynőt!
Uralkodjék hosszan és bölcsen népei felett!

/a poszt címe meglehetősen modortalan!/

Koky_ 2012.02.07. 14:41:28

@Mad Mind: Pontosan ez jutott eszembe.

A Fekete Sólyom · http://twitter.com/feketesolyom 2012.02.07. 15:02:10

Ez is legalább annyi ideig fog élni, mint az anyja.