Nesze!szer

Szépségek és szörnyetegek

2011. április 04.

 
A napokban furcsa gondolat hasított a fejembe, miközben a tükör előtt az extra fehérítő krémmel suvickoltam a fogaimat. Az jutott eszembe: mégis miért oly sarkalatos pontja az emberi kommunkációnak, hogy valakinek hány foga van? Mi az, hogy 32, és mi az, hogy 2? Nem több, mint két szám. Lefogadom, hogy a kétfogúak szempontjából Julia Roberts számít defektesnek...
 
Néhány héttel ezelőtt Sigourney Weaverrel készítettem interjút a Nők Lapja Évszakok számára, és miközben figyeltem a ma, hatvanévesen is sugárzóan gyönyörű asszonyt, kiszaladt a számon egy kurta-furcsa bók: „Honnan fakad ez a ragyogó szépség?” A színésznő mosolyogva így felelt: „Szép az, aki mer önmaga lenni.” Meglehetősen éles ellentét... még a fejemben cseng a kilencvenesévek elejének egyik első „nyugati” sampon reklámja, mely azt harsogta: „A szépség nekem midenekelőtt szép hajat jelent.” Az égigérőlábú szupermodell jobbra-balra dobálta a sörényét, miközben a kép sarkában grafikonok igazolták, hogy mennyivel kevesebb töredezett hajszála van, mint egy héttel ezelőtt – hála a jojobának és a proteineknek. Majd mindezt megfejelték a máig hódító „Ön is megérdemli!” szlogennel, én pedig már rohantam is az Azúrba megvenni a sampont, és – ha már ott vagyok – mellécsaptam a balzsamot és az extra vitalitást adó hajpakolást is. Hiszen a tévé is bemondta, hogy én ezt igenis megérdemlem. Ma, húsz év távlatából úgy gondolom, valóban megérdemeltem: aki ugyanis elhiszi, hogy egy kozmetikum ajándékozza meg mindazzal, amit az önértékelés hiánya kivett belőle, az bizony egy lépéssel sem jár előrébb a spirituális ösvényén, mint Hófehérke gonosz mostohája. A szépség égisze alatt ugyanis a kozmetikai cégek nap mint nap az orrunk alá tolják a mérgezett almát. És bár hosszasan és szenvedélyesen mesélhetnék arról, hogyan cseppentenek maró savakat csimpánzok szemébe, hogyan borotválnak le, és kínoznak nyulakat annak érdekében, hogy kiderüljön: fellép -e valamiféle allergia a „luxus krém” csodálatos ránceltávolító képességének mellékhatásaként, de tapasztalataim szerint amikor ezzel a meztelen igazsággal szembesül valaki, jobb szereti lehúnyni a szemét, mondván: „Hiszen mi vagyunk a teremtés koronái.”, „Inkább rajtuk teszteljék, mint embereken.” A valóságban azonban a szépségünk nem tégelyekből, vagy tubusokból fakad, hanem minden egyes olyan pillanatunkból, amikor képesek vagyunk felülemelkedni a külsőségeinken, és megszabadulunk a görcsös kényszertől, hogy megfeleljünk a társadalmunk elvárásainak. Elárulok egy hétpecsétes titkot. Egy igazságot, amit talán korunk szépségideáljainak tartott klónjai zártak el előlünk, de a kulcsot mi magunk dobtuk el, jó messzire. A szépség nem más, mint lelki esztétikum, és megszépít minden, ami jobb emberré tesz. Elég rápillantanunk egy képre Audrey Hepburnről azokból az évekből, amikor a Római vakációt forgatta, és azokból az esztendőkből, amikor UNICEF nagykövetként árva gyermekeket gondozott Afrikában. Givenchy ruhák és szipka nélkül, napfoltos orcákkal szebben ragyog, mint a Tiffany összes gyémántja.
 
 
Amikor valaki jól néz ki, így bókolunk neki: „Csak úgy ragyogsz!”. Ez koránt sem véletlen: ha valaki tündököl, az sosem egy új diétának, egy méregdrága kapszulának, és végkép nem a botoxnak, vagy a plasztikai műtétek sorának köszönhető, hanem annak, hogy a mindannyiunkban ott pislákloló „isteni szikra” lángra kapott. A szépséget ma is gyakran azonosítjuk a paradicsomi állapotokkal: Donna Karan Be Delicious nevű parfümje almaformájű üvegével Ádámot és Évát hívatott feltámasztani, míg a Született feleségek makulátlan háziasszonyai minden epizód elején kezükben tartják a tiltott gyümölcsöt a főcím során. Bár ez sem több, mint ügyes marketingfogás, az üzenet egyértelmű: a szépség valójában „bűn előtti” állapot. Minden egyes apró füllentés, minden gyűlölettel teli szó, és minden ítélkezéssel megmérgezett megjegyzés újabb ránc az ajkunk mellett, újabb karika a szemünk alatt, és újabb karmolásnyom a világunk érzékeny bőrén. A saját, szörnyeteg-karmunk nyoma. Az én titkos szépségreceptem tehát nem más, mint a munka: a sprituális és fizikai munka, amelynek köszönhetően az őszülő hajszálaink nem szürkének, hanem ezüstnek tetszenek majd, amely segít abban, hogy a kézfejünkön duzzadó erek skarlátbetűk helyett kitűntetéseknek hassanak, és amely a szemünk fáradt csillogását millió csillag ragyogására cseréli fel. Egy tucat nárcisz elültetése a kertünkben sokkal többet ér, mint egy 12 perc szolárium, és a tavaszi nagytakarítással legalább annyi kalóriát égetünk el, mint amennyit a hipoxy trainerben teperve. A különbség az, hogy az előbbiekkel a „közös jó” szépségbankjába rakjuk az értékeinket, az utóbbi esetekben viszont kizárólag a saját egónkat próbáljuk kielégíteni. Ez pedig nem, hogy a szépséghez nem elég, de a bölcsek által az esztétikumnál jóval többre tartott – boldogsághoz is édeskevés. Egész sor „szépség” adta el a lelkét annak érdekében, hogy egy teljes bolygó lakossága gondoljon rá úgy, mint a világ leggyönyörűbb, legkívánatosabb, legizgatóbb nőjére: Marilyn Monroe, Marlene Dietrich, vagy hogy a még ma is a természet rendjével küzdő ikonokat említsem, Katie „Jordan” Price, vagy Amanda Lepore. És bár nyilvánvalóan eltérő művészi értékeket képviselnek, ami igazán szorosan összeköti őket, az a tény, hogy mindannyian a populáris kultúra tragikus hősei. Lelkek, akiket a fizikai valóság végzetesen megbabonázott. És furcsa mód mégis ők, ezek a megerőszakolt, tönkretett, kihasznált és megvezetett kirakati babák a generációnk bálványai. És ez az a pont, amikor én azt mondom: ha már választani kell, én inkább a kétfogúakkal tartok...
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr972800204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FruCs 2011.04.05. 17:42:40

Kedves Kristóf,
nem csupán a mai napomat szépítetted meg...hanem ezentúl az összes többit is.

Köszönöm.

Fruzsi

Beautyqueen 2011.04.06. 00:35:06

épp azon gondolkodtam, holnap menjek e le holnap szoliba:)
a viccelődést félretéve inspiráló, felszabadító lett a cikk, köszönöm!

Kókuszmenyét 2011.04.06. 14:43:58

Mennyire igaz! Az embereknek gyakrabban kéne belegondolni abban, hogy mi is az ami igazán szép vagy fontos...
Mellesleg imádom Sigourney Weavert... :)