Nesze!szer

Minden utazás egy lépéssel kezdődik

2011. március 03.
 
 
Még ősszel hozott nekem egy barátnőm a nagy Angliából egy Harper’s Bazaart, és lapozgatva figyeltem fel egy illatmintára. Megszagoltam és azt mondtam: Nekem ez kell!
Másnap besétáltam a parfümériába, ahol büszkén kértem ezt a parfümöt, hogy most akkor ezzel szépen meglepem magam. Na, de a kedves eladó közölte: Nem is hallott még róla, pár hét múlva kapnak árut talán akkor… Nem vártam meg, balkán régiónkat kikerülve hozattam magamnak egy nagy kiszerelést nyugatról. És lám télvíz idejére megérkezett ő: Yves Saint Laurent – Belle d’Opium. Minden generációnak megvan a mítosza, ugyanis az Opium története hosszú évekre (1977) nyúlik vissza. Saint Laurent számára ez a név Kelet bódulatát jelentette, nem a drogot. Bár nagy botrányt kavart Amerikában a parfüm megszületése, ennek köszönhetően vagy, mert tényleg imádták az emberek, óriási sikert aratott. A designon ez idő alatt természetesen tuningoltak de középen az aranyhold, védjegyévé vált jelezve ez a rejtélyes palack az este, az éjszaka illatát zárja magába. Belle d’Opium csomagolása tükrözi a klasszikus jegyeket, ugyanakkor „electric” design-nal ruházza fel az üveget. A szenvedélyes élénk kék szín az érzékiséget és a misztikumot szimbolizálja, az arany a luxust a klasszikus YSL stílust csempészi a parfüm megjelenésébe, míg az intenzív vörös érintése az erőre és szenvedélyre utal. Nem csodálom, hogy a rideg és hűvös vérmésékletű britek (ASA) betiltották a parfüm reklámját, azzal az indokkal, hogy az illat arca Melanie Thierry francia színésznő, kábítószeres állapotot sugall mozdulataival. Soha nem értettem a briteket, és talán nem is fogom. Miért baj az, ha valami erotikával van fűszerezve a jó ízlés határán belül? És ez még csak a design és reklám! Amit ez az üvegcse rejt magában, az aztán az igazi kincs. A ritka és értékes illatösszetevőknek (barack, fehérbors, casablanca liliom, tömjén, jázmin, szantálfa) köszönhetően a Belle d’Opium keleti, orientális hangulatot kelt, de sokkal lágyabb és finomabb, mint elődje. Igazi különlegessége, hogy valódi, végleges illatát a bőrön fedi fel igazán, szinte igazodik viselője személyiségéhez, ezáltal mindenkin másképp hat ez a szenvedélyes illat. Néhány hete nálunk is kapható, és akárhányszor magamra fújom minden alkalomkor „elutazom” egy más világba, ahol a szenvedélyé és a nőiességé a főszerep! És nem tiltom be magamat....
 

 
 
30 ml EDP 15 500 Ft
50 ml EDP 22 500 Ft
90 ml EDP 28 600 Ft
 

 

Nesze!Zs

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr362706438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása