Nesze!szer

Az utazó fürdőszoba

2010. november 01.
 
 
 
Ismerek egy lányt, akinek para az aszcendense. Már ami a szépségápolást illeti. Rajta nem nőhet ki egy pattanás csak úgy hipp és hopp bele a nagy valóságba. Őt semmi nem érheti felkészületlenül. Ez akkor lett számomra világos, amikor először mentünk együtt világgá. Hosszúnak mondanám azt a hétvégét, nem másnak.
Én vittem a kis kézzel gurigathatós Fifikét, nem túl nagy kiszerelésben, a barátnőm pedig hozta a két bőröndöt és szinte a hozzá tartozó hordárt is. Elköltöztél magadtól? – kérdeztem kikerekedett tekintettel, mert ugye tudtam, hogy mások által szinglinek mondott lány ő. Á, csak a piperék, biccentett felém teljes természetességgel. Szerintem én meg azóta ott állok döbbenten Ferihegyen a becsekkolásra várva…
Visszatérve a kiindulási pontra és a para lányra. Parányinak nem nevezhető szettjéből a hotelben a következők kerültek elő: két arckrém, egy hidratáló pakolás, arcvasaló, két bőrradír, egy testnek és egy az orcának. Szemhéj maszk, karika eltüntető hideg zselés hűtőbe rakható akármi (persze frigó a szállodában nem volt), napozás előtti és utáni egyéb arckrém, amely különösen fontosnak bizonyul ám öt fokban és zuhogó esőben. Száraz és normál sampon, balzsam egy, balzsam kettő, pakolás, szárítást megkönnyítő tubusos akármi, hajtőemelő hab, kifésülést megkönnyebbítő másik mousse, lakk két különböző eshetőségre, gumik, de kenhető változatban is, kézápolók számos – azaz három változatban. Sarokreszelő, sarokpuhító és ezen a ponton vesztettem el teljesen a fonalat anno. Ekkor jöttem rá, hogy velünk mini szabizik a világ legrémisztőbb fürdőszobája is, bőröndbe szuszakolva.
Mit szépítsem a dolgot, azóta nem hiszek a mindennek van határa mondásban. Persze mindenki cselekedje, vagy ne cselekedje magával azt, amit gondol. Varrassa, töltesse, vasaltassa, radírozza, pakolja, vagy például ne használjon semmit, mert olyan barátnőm is van, aki harmincöt évesen arckrémet csak reklámban látott, de ott is csak szemüveggel… Utazáskor viszont nem gondolnám, hogy okos dolog, ha külön jegyet kell vennünk a piperéinknek. 
Kivéve persze ha nem beauty contestre készülünk... Ami azért igen ritka eset. 
 
Nesze!P

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr932414913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blueberrypie 2010.11.04. 12:41:06

tuti lett az illusztráció! ;)

blueberrypie 2010.11.04. 12:42:02

tuti lett az illusztráció! ;)