Nesze!szer

Pink fanszőrzet, avagy vattacukor a bugyikban

2010. október 19.
Ha láttad Katy Perry California Gurls című klipjét, akkor nagyjából el tudod képzelni, milyen is volt a londoni Cotton Candy Party, ahol még a kilincs is vattacukorból készült. Az elegáns Mayfair negyed egyik művészeti galériája egy napra ehető tündérországgá változott, így nem meglepő, hogy a London legszebb fiújának kikiáltott Cassius Herceg is megjelent... igaz, nem fehér lovon, és nem is éppen szőkén.
 
 
Ha az ember pauszpapíron érkező, hajszálvékony aranyszálakkal átfont meghívót kap, mely azt ígéri, hogy „egy feledhetetlen élmény részese lehet”, valószínűleg fanyalogva a háta mögé dobja, mondván: „Ja, a tévéshopban is mindig ezt mondják.”. Ha azonban azt is megemlítik, hogy a lányok selyemcukor-bikinit viselnek majd, és pillecukor koktélt szürcsölgetünk, akkor még a legszkeptikusabbakban is felébred a kíváncsiság – így voltunk ezzel mi is, amikor barátaimmal felkerekedtünk, hogy megcsodáljunk egy szirupos üdítőitalokról készült festményeket bemutató kiállítást a Bond Streeten. 
 
Mondanom sem kell, hogy maguk a műtárgyak kábé annyira voltak izgalmasak, mint az Elemi ösztön második része, ellenben a dekoráció mindannyiunkban felébresztette a bennünk rejlő Sharon Stone-t: mindent a szánkba akartunk venni. A bejáratnál tölcsérekre tekert, babarózsaszín vattacukrot osztogattak a hoszteszek, a terem közepén egy óriási édesség fa alatt finomságokba öltöztetett nimfák majszolták saját ruháikat, a sarokban pedig egy Jancsi és Juliska mézeskalácsházára emlékeztető bárpultnál ijesztően lila koktélok készültek. Nagyjából tizenöt perc alatt jutottunk el arra a pontra, amikor éreztük: ha még egy pillanatot maradunk, úgy járunk, mint Micimackó, mikor a Nyuszi házában vendégeskedett: egyszerűen nem férünk majd ki az ajtón, ezért aztán – hogy stílszerű legyek – angolosan távoztunk. 
 
 
A kijáratnál azonban egy pillanatra megtorpantunk – oké, hogy tündérországban járunk, de azért mégsem a mennyekben... vagy mégis? Ott állt velünk szemben az ifjú, afro frizurás Michael Jackson pontos mása. Kajánul vigyorgott ránk, majd  miután (tudjuk be a mályvacukor koktélnak) magam is mosollyal viszonoztam az egyértelmű flörtöt, egy névjegykártyát nyomott a kezembe, melyen ez állt: „Prince Cassius”. Ekkor esett le, hogy épp a napokban láttam a srácot egy merész divatanyag főhőseként, miután ezzel a művésznévvel, utánozhatatlan öltözködési stílusával, és csokibarna szemeivel tavaly megnyerte az Esquire magazin „London legstílusosabb férfia” címét, a Dolce&Gabbana tervezőpáros pedig személyes múzsája emlegeti őt. Ez volt az a pont, ahol a tömény szépség mellett csupán varacskos zombiknak éreztük magunkat, és a végtagjainkat vonszolva (ezt is tudjuk be a koktélnak) elvánszorogtunk. Az éjszakai metrón hazafelé bulizni a szakadt junky-k között pedig már tényleg pont olyan volt, mintha Jacko Thriller című klipje elevenedett volna meg előttünk: még a koreográfiát is lenyomtuk valahol az Oxford Circus és a Holborn megállól között... de lehet, hogy inkább a kacsatánc és a Macarena hibridjére emlékeztette a gúvadt szemmel bámuló utasokat.
 
 
  
 
Steiner Kristóf

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr842382801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.