Nesze!szer


 

világbéke.jpg

 

 

A világbéke velünk kezdődik

Képzelj el valakit a lelki szemeid előtt, aki fontos neked. Gondolj a lényére, lelkére, elméjére – és lass csodát, szinte kizárólag pozitív tulajdonságok jutnak eszedbe róla... pedig egészen biztosan neki is vannak rossz tulajdonságai és gyengeségei – mint mindannyiunknak. Ám ha olyasvalakire gondolunk, akit nem kedvelünk, egy kezünkön is nehezen számoljuk össze a személyiségének pozitv aspektusait... pedig kizárt, hogy ne lenne valaki, aki őt is szereti, és csupa szépet és jót lát benne. Ha meg akarjuk érteni, miért látják olyan másként a történelmet, a vallást, és a világot az egyes, egymással harcban álló nemzetek, elég, ha egy-egy pillanatra önmagunkra koncentrálunk.

Amikor két nemzet háborúzni kezd, azt minden esetben megelőzi az, hogy az egyes országok egyénei keverednek konfliktusba. A későbbi, valódi háború a spirituális sötétség következménye, amelynek okozói nem kizárólag politikai partok, vagy radikális vallási vezetők, hanem a nemzetet alkotó intoleráns, ellenségeskedő illetők is. A Kabbala Központban azt tanuljuk, hogy a békét soha nem hozhatják el politikai, filozófiai, vagy katonai megoldások. Bármily “indokoltnak” tűnnek is a háborúk, az erőszak azt jelenti, hogy a sötétség ellen még több sötétséggel harcolunk. A megoldás – mint mindig – itt is az emberi lélek spirituális fényében található. Tanárom, Yehuda Berg mondta egyszer: “Addig, míg barátok és testvérek találnak okot arra, hogy harcba szálljanak egymással, a nemzetek mindig találnak majd okot véres háborúkra. Önmagunkat csapjuk be, ha elhisszük, hogy a tetteink nincsenek hatással a világra. Tévedés. Nem csak, hogy a két ember közötti kommunikáció hat a világ állapotára, de minden egyes interakciónk totálisan, teljességgel átformálja azt.”

Ha spirituális szemszögből tekintünk a politikai konfliktusokra, rájövünk: mikor elég ember tesz kellő erőfeszítést, hogy megtalálják a jót a másikban, a nemzetek egyszer csak csodálatos módon felfedezik majd a hosszan tartó harmóniát. A valódi béke pedig csakis akkor köszönt be ki, ha feltétel nélküli toleranciával és szeretettel tekintünk az embertársainkra – ahogy Yehuda mondja: “teljes meggyőződéssel légy tudatában annak, hogy a mi erőfeszítéseink az egész világot megváltoztathatják ebben a pillanatban”. Nem kell ahhoz kabbalistának lenni, hogy vádaskodás helyett felismerjük: ha mindannyian tartanánk magunkat ahhoz az aranyszabályhoz, hogy úgy szeressük egymást, mint saját magunkat, akkor nem lenne a földön többé sem háború, sem káosz.

Ha képesek lennénk szeretni valakit függetlenül attól, hogy melyik politikai vagy vallási közösséghez tartozik, milyen gazdag, vagy mennyire befolyásos, mennyire más lehetne a világunk. Éppen ezért mások szapulása helyett a saját hibáinkra kell koncentrálunk, és elhinnünk, hogy mindannyian képesek vagyunk a változásra. Ez az egyetlen módja, hogy közösen meggyógyítsuk a világot.

Fényes hetet mindenkinek!

facebook.com/SteinerKristofOldala

facebook.com/KabbalaKozpontMagyarorszag

whitecityboy.com

 

nyitottak vagyunk heti útjelző.jpg

 

Viszlát előítéletek, hello NyitottakVagyunk hét!

Ha nyitva tartod a szemed, biztosan te is belefutottál az elmúlt hetek során a Nyitottak Vagyunk videókampányba, amelyben hírességek, szervezetek, cégek képviselői, és hétköznapi hősök mesélik el saját történeteiket, miért is érdemes nyitottnak lenni, és leszámolni az előítéletekkel. Miután én is elkészítettem a saját videómat

 

 

 

a rengeteg kedves és támogató üzenet mellett érkezett néhány becsmérlő és szarkasztikus mail is. Mind ugyanazzal a kérdéssel: mégis hogyan lett a zenetévénél bohóckodó Kristófból békeharcos-filozófus? Nos, ha még mindig a Vivánál lennék, erre csupán Gaga a „Born This Way” klipjével felelnék, de az igazság az, hogy azóta hosszú utat jártam be – szó szerint, és metaforikusan egyaránt. Ezért úgy határoztam, hogy az e heti útjelzőben bemutatom azokat az embereket, akiknek leírhatatlanul sokat köszönhetek – mert amikor a legmélyebben voltam, mindig segítettek nyitottnak maradni egy jobb valóság felé. Ezekkel az idézetekkel – amelyeket a Kabbala Központ Magyarország önkénteseivel fordítottunk magyarra – szimbolikusan mi is csatlakozunk a nyitottakvagyunk.hu kampányához.

 “Ha valamit helyesnek érzel, tedd is meg, és még ha kövek záporoznának is a döntésed után az égből, légy biztos benne, hogy a legvégén minden jól fog alakulni. Nem számít, mi forog kockán, mindig azt kell tennünk, amit helyesnek érzünk, még akkor is, ha az életünk függ a döntésünktől. Oly sokat aggodalmaskodunk mások véleménye miatt. Mit gondolnak majd a barátok, a család. Mások véleménye folyamatosan akadályoz minket, megakadályozza a tetteink véghezvitelét, akadályoz abban. hogy megtegyünk valamit, amit jónak vélünk. Én soha nem élek mások hozta szabályok szerint! Ha valami helyes, megteszem. Az mellékes, hogy a körülöttem lévők erről mit gondolnak. Én hagyományos, vallásos környezetben nevelkedtem, ami szembeállított a Kabbalával. Ezért elszakadtam a hagyományoktól. Úgy éreztem a Kabbalának el kell jönnie közénk, és valakinek végre meg kellet tennie ezt a lépést, és a dolgokat kibontakoztatni. Nem érdekelt ki mit gondolt, mert biztosan tudtam, hogy ez a helyes, és ezt kell tennem. Éppen ezért csak haladtam tovább a magam útján, és a végén elértem, amit az elején megálmodtam. Ma is nagyon örülök annak, hogy ezt a lépést megtettem sok évvel ezelőtt. Nem hibáztam, hanem éppen a helyes irányba léptem, mert a Kabbala megérintheti az emberek szívét, hogy változtassanak, az egymáshoz való viszonyukon.Rav Berg, a Kabbala Központ szellemi és spirituális atyja (facebook ITT

Mindig azt halljuk, hogy nézzük a másik ember jó oldalát. Ám amikor ebbe igazán belegondolunk, felötlik bennünk a kérdés: „De mégis hogyan?” Egyszer egy férfi Bogota városából odajött hozzám és ezt mondta: "Tudja Karen, én egy magas beosztású kartell tag voltam, és szörnyű dolgokat követtem el. Nagyon sok embert bántottam, kegyetlenül és brutális módon. De öt éve, rátaláltam a Kabbala bölcsességére. Öt évvel ezelőtt végre elhagytam a kartellt. És ha megengedi nekem Karen, én nagyon szeretnék a Kabbala Központban tanulni és annak részévé válni, mert most már megértettem azt, ha én nem változtatok az életemen, akkor senki se fog." "Ha legközelebb szembejön veled valaki, és megkér valamire, próbáld meg benne először a jót felfedezni. Próbáld benne meglátni mindazt, ami pozitív, mert mikor ezt újra és újra megpróbálod, végső soron önmagadban fogod meglátni a jót. Emlékezz a következőre: amit mi adunk a világnak, és megteszünk másokért, talán más formában, más úton, de lényegében ugyanaz fog visszatérni hozzánk.” Karen Berg, a Kabbala Központ spirituális igazgatója (facebook ITT)

Fontos, hogy konkrét céljaink legyenek. Viszont, paradox módon, arra is nyitottnak kell lennünk, amit a Fény akar a számunkra meghozni. Mi áll annak az útjában, hogy jó hallgatókká váljunk és meghalljuk a Fény nekünk szánt üzeneteit? Az, hogy a saját gondolatainkkal és ötleteinkkel van tele a fejünk. Nem marad hely a Fény számára az olyan emberben, aki túlságosan eltelt önmagától, önmagával. Ha útmutatást szeretnénk kapni a felsőbb erőtől, akkor el kell fogadnunk, hogy nem tudjuk mindenre a választ, és nyitottnak kell lennünk, hogy lássuk honnan érkezik majd az útmutatás. Ha valóban fontosak számunkra a körülöttünk élők, nyitottnak kell lennünk a véleményük meghallgatására és figyelembe vételére. Lehet, hogy olyan nézőpontot mutatnak, ami nekünk eszünkbe se jutott volna. Ha túl fontosnak gondoljuk magunkat, az megakadályoz más perspektívák és a teljesebb kép megismerésében, A mélyen spirituális ember nyitott mindenre és bármire. Dolgozzunk azon, hogy a mindennapi életünkben eltöröljük a szűklátókörű érdekeinket.Yehuda Berg, a Kabbala Központ társ-igazgatója (facebook ITT)

Már túl voltam egy váláson, és úgy tűnt, a legrosszabb helyeken keresem a szerelmet. Úgy határoztam: több akarok lenni, mint egy lány aranyfoggal és gengszter pasikkal. Több, mint egy szexuális provokátor, aki arra inspirálja a lányokat, hogy ‘Ne elégedj meg a második legjobbal, bébi!’. Elkezdtem keresni az élet valódi értelmét. Anya akartam lenni, de rájöttem: ahhoz, hogy tudjam, hogyan kell felnevelni egy gyereket, meg kellett erősítenem a spirituális gyökereimet. Ekkor raláltam rá a Kabbalára. Azt mondják, amikor a tanuló készen áll, megjelenik a tanár, és attól tartok, ez a klisé rám is igaz volt. Eleinte egyszerűen csak bejártam az órákra. Senki sem vett észre, és senkit sem zavart a jelenlétem – ez pedig nekem tökéletesen megfelelt. Minden egyes óra után úgy éreztem, hogy eldobom az agyam. A tanár szavai visszhangzottak a fejemben és inspiráltak. Istenről, mennyországról, pokolról beszéltünk, de mégsem éreztem úgy, hogy valami vallási dogmát próbálnak lenyomni a torkomon. Tudományról és kvantumfizikáról tanultam, arámi nyelven olvastam, és a történelmet tanulmányoztam. Egy ősi bölcsességet ismertem meg, amelyet a mindennapi életem kihívásai során alkalmazhattam. És végre rátaláltam egy helyre, ahol arra bátorítottak, hogy kérdőjelezzek meg mindent, amit hallok. Éreztem: ez az én utam. Amikor a világ felfedezte, hogy Kabbalát tanulok, azzal gyanúsítottak, hogy egy szekta tagja lettem. Azt mondták, agymosott lettem. Hogy az összes pénzemet elajándékoztam. Azt feltételezném, hogy az Ótestamentum tanulmányozása és az univerzum törvényeinek értelmezése ártalmatlan elfoglaltság. Senkit se bántottam. Azon dolgoztam, hogy jobb emberré váljak! Ez pedig valamilyen oknál fogva bosszantotta az embereket. Veszélyeztettem bárki testi vagy szellemi épségét? Kénytelen voltam feltenni a kérdést: ebben a társadalomban kapcsolatot létesíteni Istennel merész cselekedetnek számít? Úgy tűnik... Ahogy az élet megy tovább (és szerencsére sosem áll meg), merésznek lenni egyfajta normává vált számomra. Számomra a merészség azt jelenti, hogy merek kérdéseket feltenni, kihívás elé állítani az emberek gondolkodásmódját és hitrenszerét, és meg merem védeni azokat, akiket elnyom a társadalom. Erről szól az életem – nap mint nap. Az én olvasatomban ez a normális. Az én világomban minden ember merész. Kérlek, lépj be ebbe a világba. Ha mersz.” (Harpers Bazaar, 2013) Madonna, a Kabbala Központ hallgatója (facebook ITT)

Fényes, nyitott hetet mindenkinek!

facebook.com/kabbalakozpontmagyarorszag

whitecityboy.com

 

béke nyitó2.jpg

 

A béke veled kezdődik

"Ukrajnában háború van!" - harsogják az újságok, mi pedig döbbenten bámulunk magunk elé: hogyan lehetséges, hogy az emberiség annyi szenvedés után még mindig a saját sírját ássa? Az "okosok" persze mindent tudó politológusokként elemezgetik a helyzetet: "Az egész a pénz miatt van.", "Az egész a határviták miatt van.", és így tovább - ám a valóságban a háborúk sosem a földért, anyagi okokból, vagy határkérdések miatt törnek ki - a hátterében mindig a gyűlölködés áll.
A gyűlölet ugyanis mindig talál okot arra, hogy felüsse a fejét. Más a bőrőd színe? Idegen vagy! Más a vallásod, mint az enyém? Istenkáromló, bálványimádó vagy. Másként gondolkozol a szabadságról, mint én? Másra szavaztál? Ostoba vagy, és nem látod át az egyértelmű helyzetet. Pedig a helyzet valóban egyértelmű - a válaszok sosem a konkrét anyagi kérdésekben keresendőek, hanem abban, hogy tiszteljük -e egymás emberi méltóságát. Ahogy Yehuda Berg, a Kabbala és a szeretet című könyv szerzője írja: "Ha mindannyian mások érdekeit helyeznénk a sajátunk elé, akkor sosem lehetne háború."

A Kabbala Központban azt tanuljuk, hogy a boldogság sosem az aktuális hatalmon lévő kormányon vagy a pénztárcánk vastagságán múlik, hanem azon, hogy képesek vagyunk -e mindenben és mindenkiben meglátni a jót.
"Sajnálatos módon ezt könnyebb így megfogalmazni, mint valóra váltani. Nem könnyű a barátunkban meglátni a jót, amikor épp vitázunk velük. Még ennél is nehezebb olyanban meglátni a jót, akivel nem jövünk ki túl rózsásan vagy aki éppenséggel igazságtalanságot követettet el velünk szemben, vagy megkárosított minket. És mi a helyzet a saját életünkben felbukkanó kihívásokkal? Amikor épp nehéz időszakot élünk át, szinte képtelenek vagyunk észrevenni azokat a jó dolgokat, amik éppen a nehézségek örve alatt érkeznek hozzánk." - írja Yehuda. Ám bármilyen nehéz is megvalósítani mindezt, azzal, hogy a feltétel nélküli szeretetet választjuk - tiszteletben tartva mindenki jogát arra, hogy kiválassza a saját ösvényét, akkor is, ha az nem egyezik a miénkkel - mindannyian segíthetünk eltávolítani a fájdalmat és a szenvedést a világról, világból. Közben pedig anélkül, hogy prédikálnánk, vagy kioktatnánk másokat, őket is változásra inspiráljuk. Így jön létre - neked és nekem köszönhetően - a régen várt globális változás.

A kabbalisták szerint a saját gondolkodásmódunk teremti meg a saját valóságunkat. Ha valaki folyton a rosszat látja a másikban, vélhetően nem is fog egyebet megtapasztalni az illetőből - csakis negativitást.
Ám ha a jó dolgokat keresed a másikban, nem lesz nehéz fellelned azokat, és  az emberi kapcsolataid egyszeriben áldások forrásaivá változnak. Yehuda Berg szerint ugyanez igaz a különböző élethelyzetekre is. "Ha egy akadállyal küszködünk, akkor koncentrálhatunk a fájdalmunkra és frusztráltságunkra, vagy azon is elgondolkodhatunk, hogy ez az akadály milyen pozitív vágyakat erősít fel bennünk, hogyan segít nekünk abban, hogy jobb hellyé változtassuk a bolygót, amelyen élünk." A béke tehát tulajdonképpen döntés kérdése.
Te hogy döntesz?

Fényes hetet mindenkinek!

www.facebook.com/kabbalakozpontmagyarorszag

www.whitecityboy.com

szabadíts3.jpg

Szabadságra fel!

Emlékszel? "A harc és minden rossz felhő elszáll, s helyére a szeretet áll - ez lesz a vízöntő, az új korszak hajnala, a béke győztes angyala, vizöntő(őőőőőő)" - éneklik euforikus állapotban a Hair című musical főhősei, és nem véletlenül örülnek annyira: ebben a hónapban a jelszó: "flower power"! A vízöntő összes lázadó, forradalmi energiája, szabadságvágya, és világmegváltó eszméje a miénk.

Tavaly a holdhónap beköszönttével már elmeséltem, milyen sok fontos történelmi személy született a vízöntő havában: - hála az excentrikus viselkedésüknek, szenvtelenségüknek és bohém életvitelüknek, rendkívül népszerűek, imádják az életet, és sokszínű személyiségükkel valóban hatalmas változásokat hozhatnak a világba. A Kabbala Központban azt tanuljuk, hogy az egyes zodiákusok energiái mindannyiunkra hatással vannak, amikor beköszönt egy adott időszak - így a következő hetek során a "nemvizöntők" is magukban érezhetik a "váltsuk meg a világot mindenáron" mentalitást. Yael Yardeni, a Kabbala Központ asztrológusa azt mondja erről a hónapról: "ideje levetnünk a láncainkat, és elhagyni azokat a viselkedésmintákat, amik mások és önmagunk szolgáivá tesznek minket. Ezen a héten végre felismerhetjük, hogy a saját életünk olyan, mint az agyag a fazekas keze alatt: mi magunk vagyunk a teremtői.

 

szabadíts2.jpg



Ami azonban rendkívül fontos: bármilyen erős a tenni akarás, vigyáznunk kell rá, hogyan, miként kommunikálunk. A szabadságért nem csak erőszakosan lehet harcolni - maradjunk érzékenyek, finomak, diplomatikusak és tapintatosak másokkal. Nem azért, mert így illik, hanem mert - bár mi vízöntők gyakran megfeledkezünk róla a fene nagy "szabadságharcolás" közben: az igazi szabadságot akkor tapasztaljuk meg, amikor felelősséget vállalunk azokért a dolgokért, amelyeket meg kell tennünk - mert ezt diktálja a szívünk.

"Ha folyton azt tesszük, amit csak akarunk, az a saját kényelmünk és korlátaink börtönében tart minket. Ha azt tesszük, amit tennünk kell, letöri a börtönrácsot és szabadon enged minket." - Yehuda Berg

Fényes, szabad vízöntő havát mindenkinek!

www.whitecityboy.com

wwww.facebook.com/kabbalakozpontmagyarorszag

boldog1.jpg

Optimális optimizmus

Sokaknak meggyőződése, hogy az ember alapvetően pesszimista. Hiszen bár mindig felkel reggelente a nap, és mindig van mit ennünk, és mindig vannak barátok, rokonok, ismerősök, akikkel válthatunk néhány őszinte, kedves szót, valahogy mégis megengedjük maguknak azt a luxust, hogy elmerüljünk az önsajnálat tengerében. „Ma is esik az eső.”, „Nem is tudom, mikor jártam utoljára egy jó étteremben.”, „Minden barátomban csalódnom kellett az évek során.” Aztán elmúlik a nyugtalanság időszaka, nagy nehezen összekanalazzuk magunkat, kimászunk az önmagunk által kreált csávából... és a pesszimizmus egyszeriben messze száll.

Szerintem az ember minden önsanyargató mechanizmusa és világfájdalom iránti vonzalma ellenére nagyon is optimista. Ennek legfőbb példájaként pedig azt szoktam felhozni, hogy amikor megismerkedünk egy új baráttal, vagy összehoz a sors egy új „nagy ő”-vel, valahogy mindig meggyőződéssel állítjuk, hogy ilyesmit bizony még sosem éreztünk. „Soha életemben nem voltam ennyire szerelmes!”, mondjuk minden egyes románc beköszöntekor, a barátok pedig baromira örülnek nekünk, és vannak annyira jó fejek, hogy nem mondják azt: „Tényleg? Két éve is ezt mondtad egy másik srácra, egy éve pedig ugyanazt az embert életed tönkretevőjeként emlegetted egy rakás csokipapír és két üres üveg Chardonnay mögött zokogva.”

boldog3.jpg

De ami a legszebb példa az emberi optimizmusra, az mégiscsak az, hogy akárhányszor alkalmunk nyílik beszélgetni egy régen látott baráttal, arról számolunk be, hogy „ugyan volt egy komolyabb nehézség az életemben, de már épp kilábalófélben vagyok belőle”. Valahogy sosem azt prezentáljuk, hogy „iszonyú mélyponton vagyok”, mert az aktuális állapotunk – ha csak egy árnyalatnyival is – mindig jobb, mint amit a legsötétebb pillanatainkban tapasztaltunk meg.

Most pedig már csak arra van szükség, hogy elengedjük azt az illúziót, hogy pesszimisták vagyunk. Igen, időnként nem könnyű az élet, és előfordul, hogy összeomlunk, de ahogy Yehuda Berg, a Kabbala Központ spirituális igazgatója mondja: "Semmi olyan nem történik az életünkben – tényleg semmi – amit nem az univerzum küldött azért, hogy végül a javunkat szolgálja. Az áldásaink azért vannak, hogy megosszuk és élvezzük, a nehézségek pedig azért, hogy segítsenek a fejlődésben és így még több jót kaphassunk.” A kabbala azt tanítja, hogy a világon mindennek örülhetnénk, ha képesek lennénk úgy tekinteni a nehéz időszakokra, hogy a talán most még elképzelhetetlen beteljesüléshez vezetnek.

Optimista hetet mindenkinek!

www.steinerkristof.com

tavasz.jpg

Tavasz van!

A sivatag kellős közepén ültünk az éjszakai égbolt alatt, de a telihold fénye úgy ragyogott, hogy kristálytisztán láttuk egymás arcát. Egy üveg áfonyalével vágtunk neki a túrának... na jó bevallom, a felhígítottuk egy kis vodkával is. Négy összeszokott barát - egy szokatlan kaland.

Az elmúlt két hétben nálunk vendégeskedő barátok - Garry és Craig - még londoni életünk során csatlakoztak a családunkhoz. Mert én így gondolok a barátokra... mint családra. Különösképpen mivel Londonban anno kilencen laktunk együtt, és az ott töltött szemeszterem végére nem volt olyan este, amikor ne ültük volna körül a kerek asztalunkat a pirosra mázolt konyhában. Nem volt "enyém", vagy "tiéd", csak "miénk". Hajnalig dumálgattunk, a saját időzónánkban éltünk, egymás pulóvereiben rohangáltunk, táncoltunk, énekeltünk... éltünk. Szerettük egymást, nagyon. Aztán véget ért a tanév, és mi "haza" reppentünk Tel Avivba, ez a szeretetbuborékban töltött néhány hónap pedig mintha csak egy szép álom lett volna, elmúlt.

Mindannyian hajlamosak vagyunk a pesszimizmusra. A "minden elmúlik egyszer" elv azonban sokkal kártékonyabb, mint hinnénk. Ha így gondolkodunk, azzal paradox módon nem elengedjük a múltat, hanem hozzáláncoljuk magunkat az emlékeinkhez, észre sem véve, hogy mennyi mindent köszönhetünk mindannak, ami már mögöttünk van. A múltbéli tetteinkkel, szavainkkal, gondolatainkkal, és az emberekkel való bánásmódunkkal ugyanis magokat ültetünk, amelyek a jelenben, sőt a jövőben bújnak ki a földből. Életünk legboldogabb, vagy legboldogtalanabb időszaka is egyfajta termőföld volt a mostani életünk kertjében, és csak rajtunk múlik, hogy húsevő virágok és élősködő gaznövények, vagy szépséges virágok és gyümölcsöző fák nőnek rajta.

love fa.jpg


Yehuda Berg, a Kabbala Központ igazgatója szerint "Minden döntésünk egy mag, amit elültetünk. Ha jó szándékkal és megfelelő tudatisággal ültetjük el, akkor csoda történhet a jövőnkben. Ha azonban negatívitás kíséri, akkor a csodák helyett rossz dolgok történhetnek velünk. Minden egyes tettünk és szándékunk hatással van a jövőnkre valamilyen módon.

Ha rosszkedvűen ébredünk fel, ez annak a magnak az eredménye, amit elültettünk. Lehet, hogy tavaly ugyanezen a napon valamit tettünk valakivel, aki ugyanígy érezte magát. Az általunk létrehozott energia mindaddig rejtve marad, míg vissza nem tér hozzánk. Az is lehet, hogy egy előző életünkből származik."

Mindezt saját bőrömön, azaz inkább szívemben tapasztaltam meg, amikor hosszú idő után végre viszontláthattuk londoni barátainkat. Mindaz az energia, amit együtt teremtettünk a reggelbe nyúló beszélgetések során, a megosztás és az önzetlen, állandó egymásnak adás során, velünk maradt. Olyankor is itt volt, amikor rettenetesen hiányoztak. Most, két évvel azután, hogy Tel Avivba költöztünk, ugyanaz az érzés, ugyanaz az élmény köszönt vissza, amit olyan jól ismertem a kis, pirosra festett falú konyhánkból. Kivéve, hogy most az éjjeli pikniknek a Júdeai sivatag adott otthont, és mentőautók szirénázása, vagy autórádiók dübörgése helyett a távolban üvöltő sivatagi farkasokat hallgattuk. Semmi sem múlt el, épp ellenkezőleg.
Még csak most kezdődik!

Csodás tavaszt mindenkinek!

www.steinerkristof.com

keep calm kari.jpg

Ez is érted van!

Néha nehéz nem elfeledkezni róla, hogy a boldogság lehetősége mindig velünk van. Amikor minden a kedvünk szerint történik, világosan látjuk, milyen szerencsések vagyunk, de amint egy árnyalattal sötétebb lesz a világunk, már el is felejtjük, hogy mi magunk vagyunk a Fény forrásai.

“Ez az én decemberem lesz!” – olvastam a havas sugárutakról és korcsolyázó balerinákról megosztott képek alatti üzenetet, amint elmúlt éjfél, és a bronz vörös november ezüstös decemberbe fordult át. Kinéztem az ablakon: zöldellő lombok és apró, rózsaszín bárányfelhők… itt, Tel Avivban bizony nyoma sincs az ünneplésnek. Napközben 20-25 fokra is felmegy a hőmérséklet, karácsonyfát pedig csak az oroszok lakta negyedben lehet látni – de az is inkább emlékeztet egy Mekis gyerekzsúr díszleteire. Eszembe jutott, ahogy ropogott a hó a sárga csizmám talpa alatt Csillaghegyen, ahol felnőttem, ahogy a Mama öles mozdulatokkal keverte a krumplipürét, mert csak úgy szerettem, ha “nincs benne golyó”, és ahogy a Papával sétálgatva csodáltam a “lecsó színú lámpák” fényét… így neveztem kiskoromban a vörösesen izzó utcai lámpákat. Hiányozni kezdett, ahogy húszévesen – már a saját lakásomban a Szív utcában – szégyentelen mennyiségű dekorációval aggattam tele az otthonomat, és a barátaimmal Disney filmeket nézve bevackoltuk magunkat a kanapéra, miközben Neo Citránt kortyolgattunk – pedig nem is voltunk betegek, csak a “feeling” kedvéért. Egyszeriben mindez olyan távolinak és lehetetlennek tűnt, hogy – bár igyekeztem egy külső szemlélő számára nyilván meglehetősen mókás – ajakbiggyesztéssel megakadályozni, végül kicsordultak a könnyeim.

christmas drink.jpg



Ma reggel hat körül arra ébredtem, hogy valami fahéjas- narancsos illat csiklandozza az orromat, de nem
tulajdonítottam különösebben nagy jelentőséget neki, mert szinte biztos voltam benne, hogy álmodom. Aztán néhány perccel később – amikor már egészen közel éreztem magamhoz az aromát – kinyitottam a szemem. A kedvesem egy kandírozott narancshéjat tartott a kezében – közvetlenül az orrom alatt -, én pedig reflex-szerűen kiharaptam az ujjai közül és elmosolyodtam. “Hmm…!” – értékeltem szavak nélkül a csodálatos ébredést, ő pedig így felelt. “Sajnos nincs több… mert a nagy részük a karácsonyi muffinban van, a sütőben.”
Felültem az ágyban – a vitrinszekrényen gyertya pisklákolt, a bakelit lemezjátszóból pedig a Euritmics “Winter Wonderland”-je muzsikált. A csücsörítés újra utolért… és már folytak is a könnyeim, de ezúttal örömömben. “Még szerencse, hogy eszembe jutott, hogy itt a december! Másként elmúlt volna az elseje, a másodika, a hatodika, a huszadika… anélkül, hogy ünnepeltünk volna.” mondta Matan, és az asztalra tette a fahéjas kávét, majd megjegyezte: “Szereznünk kellene két karácsonyi bögrét. Megbízhatlak ezzel a feladattal?” Világossá vált: bár egy szóval sem említettem neki az előző éjszaka démonjait, ő értette. Pedig – tekintettel arra, hogy Izraelben
született - neki a karácsony annyi, amit tőlem “tanult” az elmúlt hat év során. És bár első pillantásra úgy tűnhet, hogy ez lényegtelen külsőségekről szól, számomra világos volt: a kedvesem tényleg kristálytisztán látja, mi is a karácsony lényege. Az egymásra való odafigyelés, a törődés, és szeretteink szépséges lelkének becézgetése, alkalmanként pedig a sebek begyógyítása – szeretettel.

narancs kari.jpg



A legszebb az egészben azonban mégiscsak az, hogy ha előző éjszaka nem érzem azt az óriási ürességet a szívemben, akkor másnap reggel feleennyire sem tudtam volna értékelni a narancsos-mandulás muffint. Talán felkeltem volna, és azt mondtam volna: “Karácsony?! De ragyog a nap odakinn, menjünk le a partra!” Ám hála a röpke kétségbeesésemnek a szívem sokkal több szépség, boldogság, gyengédség, szeretet, fény befogadására volt képes. Ekkor értettem meg: minél nagyobb űr keletkezik bennünk egy-egy krízishelyzetben, annál több hála fér belénk. Azon pedig már szinte meg sem lepődtem, hogy miután megnyitottam a mail postafiokomat szembesültem vele: a Kabbala Központ napi útravalója így szólt… “A zűrzavaros és aggasztónak tűnő pillanatokban vannak elrejtve a legnagyobb áldások.” Ha bizonyosak vagyunk az Univerzum rendjében, akkor fedezzük, milyen igaza van Yehuda Bergnek, aki – bármi történjen is éppen – azt tanítja: „Ez is érted van. A Fény azt akarja, ami a legjobb nekünk. Mindig.”

Fényességes hetet mindenkinek.

kvas.jpg

Csukd be az emlékkönyvet!

Volt kiskoromban egy emlékkönyvem – igazi, glancos-giccses, nyolcvanas évekbeli lelet. Piros volt, fényes műanyaggal bevonva, a közepén pedig egy kivágott szívecske forma volt. Baromi büszke voltam rá, az összes barátomnak odaadtam, hogy márpedig azonnal rajzoljon és írjon bele nekem valamit, mert ez milyen iszonyú fontos egy igaz barátság során.

Mármint az, hogy írjunk egymás emlékkönyvébe. Azóta felnőttem, és az emlékkönyveket magam írom. Ez persze nem jelenti azt, hogy a barátaim nem írnak és rajzolnak a köteteimbe – tetteikkel, szavaikkal, az együtt töltött idővel és a közösen szerzett élményekkel. Ám ami a gyerekeknek tiszta és egyértelmű – aki egyszer leírta, hogy szeret, az örökké szeretni fog -, számunkra már valahogy kevésbé általános. Egy közeli barátom, Dror – egy izraeli meleg magazin főszerkesztője, aki körül csak úgy hemzsegnek a valódi és érdekbarátok -
azt mondta nekem a napokban: „Néhányszor csalódtam a barátaimban, de mára már immunissá váltam rá: egyszerűen nincsenek elvárásaim velük szemben.” Bár kissé kiábrándítóan hangzik, Drornak igaza van. Az elvárást és az előítéletet ugyanis semmi sem különbözteti meg egymástól. Bíráskodásra és ítélkezésre pedig nem épülhet stabil barátság.

little dancers.jpg



Furcsa idők járnak. Az én közvetlen környezetemben olyan elképesztő iramban bomlanak fel barátságok, kapcsolatok és házasságok, mint még soha. A párom nagynénje és nagybátyja fél évszázados házasság után szakítottak múlt héten – legkisebb lányuk esküvőjét még megvárták a nagy bejelentéssel. Egy másik barátom – egy harmincas meleg srác – belekavarodott egy menő fotósba, aki történetesen dúsgazdag, és folyton ajándékokkal és meglepi utazásokkal halmozza el a haveromat. Mondanom sem kell, hogy a srácot egyre kevésbé érdeklik a barátai, és mostanra eljutottunk arra a pontra, hogy ha találkozunk, kizárólag az új ékszereiről és ruháiról beszél, de sosem kérdezi meg: „Hogy vagy?” Ám az igazi péklapáttal pofán verés akkor ért, amikor az egyik legeslegjobb barátom, akivel egy közös projekten dolgoztunk, nyilvánvalóvá tette: bármikor előbb választja a pénzt, mint a barátságunkat. 2012 sokunk számára a romboló, sehová sem vezető barátságok végét jelenti, ez a folyamat pedig ezen a héten felgyorsul. Nekünk pedig meg kell értenünk: ha mi magunk nem lépünk ki egy „mérgező” barátságból, a sors úgy rendezi majd az életünk filmjét, hogy kénytelenek legyünk változtatni.

Ez persze nem jelenti azt, hogy bármelyikünk „jobb” lenne, mint a másik, vagy hogy „magasabb szinten” állunk. Csupán arról van szó, hogy kimerült a közös karmánk, megtettük azt, amiért nekünk össze kellett akadnunk, vagy – és persze ez a leggyakoribb eset – az egyikünk túl büszke ahhoz, hogy bocsánatot kérjen, vagy épp megbocsásson. Ez utóbbi esetben viszont szó sincs a közös karma, közös életfeladatok végéről: kimenekülni egy problémás élethelyzetből annyi, mint odaszaladni a következő, hajszál pontosan ugyanolyan helyzet elé. Ezért van az, hogy aki kategorikusan kijelenti, hogy „soha többé nem bízom senkiben”, csakis link alakokkal
fog összefutni. A tőlünk – akár ideiglenesen, akár örökre – elszakadt barátainkra csakis megértéssel, szeretettel és elfogadással szabad gondolnunk. Ahhoz pedig, hogy az új barátságok során ne tévedjünk bele ugyanazokba a csapdákba, át kell gondolnunk: mit tanultunk ettől az embertől, mi lehetett a küldetésünk egymás életében, és sikerült –e teljesíteni azt.

krisi eser.jpg



Yehuda Berg így ír a barátságokról: „A szeretet nem jön könnyedén – még barátok között vagy egy szoros családi közegben sem. Ha a testvéreink és szüleink nem lennének a családtagjaink, vajon akkor is szeretnénk őket? Ha őszintén kéne erre felelnünk, sokunk válasza lenne nemleges. Semmi kétség: A szeretet kemény munkát igényel, főleg a hozzánk a legközelebb állók szeretete. Az ember már akkor szerencsés, ha csak egy igaz barátot is talált. A szeretetteli barátság ritka, mint a fehér holló, és a megszerzéséért meg kell küzdenünk.
Nem azért, mert annyira szórakoztató vagy érdekes lenne, hanem azért, mert az igaz barátság alapvető szükségletünk. El kell érnünk egy olyasfajta közelséget, ahol képesek leszünk a távolság megszüntetésére, ahol a „te” és „én” megszűnik, és egységgé, a „mi”-vé olvad.”

A barátságok olyanok, mint a Kis herceg bolygóján a vulkánok: folyamatosan „tisztán kell tartani őket”. Még azt is, amelyik kialudt, hiszen „sosem lehet tudni”. Az igazi próbatétel soha nem sosem az, hogy mennyire szeretünk valakit amikor „kényelmes” mindkettőnknek, hanem az, hogy mennyire szeretjük őt akkor, amikor összeomlanak a közösen felépített falak. Ezen a héten szeresd a barátaidat úgy, ahogy szeretnéd, hogy szeressenek, akit pedig el kell engedned, annak ereszd el a kezét – máskülönben mindkettőtöket visszatartod
a spirituális fejlődésben. Ha ezt az utat választod, ígérd meg: nem emészted magad utána, hanem tiszta, nyitott szívvel fogadod el – ez nem csalódás, hanem lecke. Egy újabb lap az emlékkönyvben.

Csodás hetet mindenkinek.