Nesze!szer


 

 

repter_sok_ember_1.jpg

 

Emlékszem, amikor életemben először jártam reptéren (nem tegnap volt), teljesen elvarázsolt az, hogy mindenféle parfümöt, krémet megtalálok ott és ki tudok próbálni. Charli és a csokigyár feeling volt, pedig akkor a filmet még nem is ismertem. Beszippantott magával az, ami a becsekkolás után várt. A duty free, az utazószettek világa. Ez a vonzódásom azóta is erősen tart, talán nem véletlenül indítottam el anno a Nesze!szert is, ugye... 

 

vs_evis_1.jpg

 

A világ számos repterén vásároltam már mindenfélét. De meg kell mondjam, biztos ti is tudjátok, elég egyenetlen a kínálat. Egyébként imádom a repülőtereket, és ezt még Tom Hanks zseniális alakítása sem tudta kioltani belőlem. Néhány napja úgy csekkoltam be, hogy utána nem szálltam fel a gépre. (Ráadásul szuper társasággal, ultra jó arc csajokkal!) Nem, nem arról van szó, hogy sikerült lekésnem a járatot, bár ezt is bármikor meg tudnám csinálni..., hanem arról, hogy a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre hívtak meg, hogy megnézzem, megnézzük a Heinemann Duty Free üzletét és a Victoria's Secret kínalatát.

repter_vs_neszeszerek.jpg

 

Kezdjük az elsővel. Mivel pontosan tudom, hogy a VS nektek is nagy kedvencetek, gyakorlatilag innen alig lehetett kirobbantani engem. Annyira, de annyira örömteli, hogy van egy igazi Victoria's Secret bolt Magyarországon, hogy csak na. (Most mondanám el, hogy ne dőljetek be annak, amivel a belvárosban találkozhattok, az nem eredeti VS!). New Yorkban járva lett a márka óriás szerelmem, nyilván a professzionalizmus, a színek és a marketing együtt fogott meg.

 

vs_polc.jpg

 

repter_vs_parfum.jpg

 

A reptéren inkább a kozmetikumokra koncentrál a kínálat, ami konkrétan lenyűgöző. Itt vannak az angyalok illatai mind. A Bombshell, amiből 2 percenként adnak el a világon egyet. A szárnyas klasszikus (mutatom), ami engem megfogott és hát, nem hazudtolva meg magamat a Scandalousba zúgtam bele, botrányosan finom szerintem.

 

vs_angel_illat.jpg

 

repter_vs_szajfenyek.jpg

 

Szájfényekből is ez a paradicsom maga és ami még igen szuper, hogy gyönyörű neszeszerek vannak, táskák és útlevél tartók is.

 

vs_penztarcak.jpg

 

(És hát meg is bántam rendesen, hogy egy táskát nem vettem ott! - késő bánat!) Testápolókat is találsz, meg a kamaszosabb vonalát a VS-nek, a Pinket. Fehérneműből inkább csak bemutató jelleggel van néhány bugyi, de ezek is elég szépek. Ami még szembetűnő volt nekem, az az, hogy mennyire szeretik az itteni eladók az egész márkát és a munkájukat. Olyan csillogás van a szemükben, amikor beszélnek egy-egy újdonságról, vagy termékről, amivel ritkán találkozol itthon. Ha velük diskurálsz egy két percet, tényleg angyali kiszolgálást kapsz. Ugye, már értitek, miért volt olyan ördögien nehéz elindulnom innen?

 

repter_vs_neszeszerek_a_kezemmel.jpg 

 

Amíg átértünk egyik helyről a másikra, én is megtudtam ezt-azt. Mit gondoltok, mennyi ember fordul meg a reptéren egy nap alatt? Na? Megmondom, ugyanis megtudtuk ezt is aznap! A Budapest Airport SkyCourt-ban 13 000 mindenféle emberke jön-megy 24 óra alatt. Huhhh...

 

repter_heinemann.jpg

 

 

Nyilván tetemes részük (főleg a hölgyek), be is térnek a Heinemann Duty Free üzletébe. Mi is így tettünk aznap a csajokkal. Heinemannék most bővítették a kínálatot, ahol a piros körömlakktól a Chanel arcmaszkig minden, de minden megtalálható. Olyan márkák is, amelyek a város drogériájában nincsenek. (Mint például Évi kedvence, a Victor & Rolf parfüm, vagy az itthon borzasztó rosszul kommunikált Elizabeth Arden, amiről nem is tudom, van-e egyáltalán, vagy az új M2Beauté, ami egy zseniális szempillanövesztő!).

 

hei1.jpg

 

repter_chanel_1.jpg

 

repter_elizabeth_arden_1.jpg

 

repter_arcfestos.jpg

 

Ami csodás, hogy fel is frissíttetheted a sminkedet, így, ha esetleg randid van vagy fontos munkamegbeszélésed itt Európában, akkor gyorsan kérj egy kis segítséget a Heinemannban a lányoktól. Amit még mindenképp nézz meg, ha arra jársz, az a Rituals márka. Természetes alapanyagok, finom illatú testápolók, habfürdők és a szerelmünk, a cseresznyevirágos kézápoló. Csoda kényeztetés. Ja, gyertyáik is vannak, minden otthoni spa élményes cucc megtalálható a kínálatukban.

repter_lakkok.jpg

 

És hát amit még el kell mesélnünk nektek, az a köröm sziget, vagy hogy is nevezzük azt az óriási állványt, ahol mindenféle, de mindenféle lakk ki van téve és gyönyörűen tálalva. Jó, azért hazugság lenne azt állítani, hogy csak az illatszerekkel és krémekkel foglaltuk el magunkat a látogatás során, mert azért egy jó nagy adag csokit és nyalókát is vásároltunk. (Férfiaknak is van mindenféle márka, illatok, krémek, csak most mi azzal nem annyira foglalkoztunk, bocsi..) Annak ellenére, hogy a naplementével a háttérben elköltöttünk egy finom vacsorát. 

repter_fenykepezos.jpg

 

 

Száz szónak is egy a vége, a SkyCourt jelenleg olyan életérzést és választékot ad, amire az ember tíz éve simán azt mondta: ja, ilyen csak külföldön van. Jelentjük, a becsekkolás után közvetlenül már belecseppenhetsz ebbe a világba, csak indulj el idejében otthonról! (Na jó, mutatok még egy képet nektek, hogy hogyan is jöttünk mi aznap haza...)

szatyrok.jpg

 

 

 

tease-flower-victorias-secret-perfume.jpg

 

taylor-hill-victorias-secret-2017-lingerie-photoshoot01.jpg

 

Virágos illattal jött ki megint a Victoria's Secret, saját arcot választottak hozzá az angyalok istállójából (hű, de szép kép!). Taylor Hill lett a bombázó, aki bemutatja a flörtös kis finomságot, melyben cukrozott orchidea, tulipán és vanília krém is található (Tease Flowr). Mutatjuk, hogy Taylor eddig milyen fehérneműkben tündökölt a cég égisze alatt.

 

 

victorias-secret-2016-fashion-show-models-800x533.jpeg

 

Óriási "trüváj" volt idén, hogy a világ egyik legnagyobb divatbemutatója, amire milliók kíváncsiak a világban, most Párizsban került megrendezésre. Így, a Victoria's Secret angyalai már a twitteren és instán is az őrületbe kergették szexi repülős-becsekkolós képeikkel a rajongókat. És a tegnap esti show-ban sem volt hiba. A nagy veteránok közül Lily Aldridge és Adriana Lima is ott volt a színpadon alig valamiben és az újoncok is debütáltak. A csillogó show-t Bella Hadid nyitotta meg, de Gigi Hadid is ott lépdelt a kifutón, nem is akárhogy. Micsoda öröm lehetett ez Hadid mamának!

bella-hadid-2016-victorias-secret-fashion-show.jpg

 

gigi-hadid-2016-victorias-secret-fashion-show2.jpg

 

Irina Shayk és Kendall Jenner is erősen büntetett, most egy darabig ételt sem veszünk magunkhoz.. ja, de. A Fantasy Bra idén Jasmine Tookes hibátlan testén volt látható, de a kis filmben mutatunk még egyéb, csillogó érdekességeket, sok-sok Swarovski kristállyal. Lady Gaga, Bruno Mars és a The Weeknd is megtette a maga dolgát... ez utóbbi le sem tudta venni a szemét Belláról. Hiába, gyönyörűek voltak megint a lányok, bár kicsit sajnáljuk, hogy nem volt magyar angyal a kifutón. Sebaj, majd jövőre. 6 részből állt egyébként az egész, 6 erőteljes tourból. A teljes film a bemutatóról december 5-én kerül adásba és nyilván megdönti jó szokásához híven az összes nézettségi rekordot! Bravo, angels!

 

irina_shayk_terhes.jpg

 

Ps: azért némi bulvártól is hangos volt tegnap a színpad.. Irina Shayk  gyereket vár Bradley Coopertől, ami azért hír rendesen!

 

 

 

 

Reggeli Nesze

beautyka 2016/11/09 20:29 komment

 

adriana-lima-victorias-secret-sport1.jpg

 

Nézd meg, mennyire be vagyunk programozva erre a „vagy-vagy” létezési módra, a gondolkodásunk ennek a rabja, szinte kivétel nélkül. Pedig ha valójában megfigyeled az életedet, akkor rájössz, hogy egy dolog soha de soha nem csak ilyen vagy éppen olyan. Gondolj csak bele: hányszor érezted már a szerelmed iránt a haragot? Hányszor érezte vajon egy anya, hogy felrobban a gyermekétől? Hányszor mondta egy gyerek a szüleinek tinikorában, hogy „gyűlöllek”? És a sort a végtelenségig lehetne folytatni.

Elárulok egy titkot: ha elkezded szépen lassan magad átalakítani egy másfajta szemléletre, ahol MINDEN dolog lehet ilyen ÉS olyan IS egyszerre, akkor egy új világ tárul ki előtted, és valójában sokkal kiegyensúlyozottabb, nyugodtan, békésebb és harmonikusabb leszel. Sőt, igazából problémáid sem lesznek.

Kiss Balázs Kunó

 

pbshow3_1.jpg

 

 

Micsoda változás, micsoda hírek! Az évi, rendes angyal felvonulás, a Victoria's Secret show 2016-ban Párizsban kerül megrendezésre, most kürtölték világgá! Mit szóltok? Menő, nem?! Adriana Lima, Alessandra Ambrosio, Lily Aldridge, Elsa Hosk, Jasmine Tookes, Josephine Skriver, Lais Ribeiro, Martha Hunt, Romee Strijd, Sara Sampaio, Stella Maxwell és Taylor Hill fognak masírozni a falat kis fehérneműkben a szuper show-ban a fény városában. (Ez általában a világ egyik legnézettebb műsora a televízióban) És ami változás még, hogy a Max Factor lett a hivatalos smink partner! Stella Maxwell pedig az új Max Factor lány, így a következő évi bevezetésekben már őt láthatjuk. 

“Nagy örömmel üdvözöljük Stellát a Max Factor családban. Természetesen szépsége mellett Stellát a magabiztosságáért, energikusságáért és játékosságáért választottuk. Ő egy igazi kaméleon, bátran választ a különféle look-ok közül. Valódi szeretete a sminkelés, valamint elhivatottsága az átváltozás iránt teszi Stellát igazi Max Factor nagykövetté, egy tökéletes választás a közönségünk támogatására.” -mondja a Max Factor marketingese. Ám azért halkan megjegyeznénk, a neve is jól passzol a  márkához, nem?...D 

Mi örülünk az együttműködésnek, főleg, hogy épp mi is a cég alapozóját használjuk éppen! És várjuk a műsort, amely december 5-én lesz. Íme némi emlékeztető a korábbi "műsorokból", nyilván Palvin Barbit választottuk vezető képnek. 

Ps: azt még nem tudjuk, ki fog zenélni, de biztos ütős lesz! Íme, a régi nagy kedvencünk. Persze, tudjuk, hogy azóta minden megváltozott, de azért... 

 

 

adriana-lima-victorias-secret-intense-perfume.jpg

 

 

Lima, aki már szögre is akasztotta a szárnyait, újra visszatért. A kifutó helyett azonban most a Victoria's Secret új illatát reklámozza szeduktív tekintetével és bomba testével. Nyilván csodálatos lesz ez a parfüm (is), de még mindig nem értjük, itthon miért nincs rendes VS szaküzlet. Lima pedig megint bomba jól néz ki levetkőzve...is... és egyáltalán.

 

 

adriana-lima-victorias-secret-intense.jpg

 

 

body-victoria-lingerie-spring-2016-photos09.jpg

 

Most, hogy nyakig benne vagyunk a Palvin Barbi kövér-e témában, mutatunk egy másik irányt. Itt sehol, semmi állítólagos felesleg nincs a modelleken, és mind a a Body By Victoria kollekció darabjai ezek. Candice Swanepoel, Behati Prinsloo, Taylor Hill, Martha Hunt és Romee Strijd képeiből mutatunk néhányat. Te már használni kezdted a cellulit krémeket idén? Tudod, jön a narancsbőr szezonja...D

 

 

alessandra-ambrosio-cristiano-ronaldo-gq-february-2016-cover-photoshoot01.jpg

 

 

A világ két legszexibbnek tartott emberét hozta össze egy borítón a GQ magazin. Christiano Ronaldo és a Victoria's Secret modell, Alessandra Ambrosio rendesen levetkőzött a szerkesztők és Ben Watts fotós kedvéért. Jókedvű, vidám képek, sok-sok bőr látszik, van egy kis topless is, szeretik az ilyet az olvasók. Igaz, a kémia az nem annyira működött köztük, vagy nem igazán látszik a fotókon. Hogy tetszenek a felvételek?

 

 

 

victorias-secret-christmas-2015-video.jpg

 

 

Ezeket a hölgyeket nem a hangjukért kedveljük, mint inkább a remek alakjuk miatt. Szokás, hogy a Victoria's Secret angyalai karácsonyra dalra fakadnak. 12 ablak nyílt ki a segítségükkel, persze, mind VS fehérneműt viselnek. Na, ki a legszexibb dalos pacsirta?  Elsa Hosk, Jasmine Tookes, Alessandra Ambrosio, Adriana Lima, Sara Sampiao, Stella Maxwell, Martha Hunt, Behati Prinsloo, Lily Aldridge, Taylor Hil vagy Romee Strijd?


 

 

 

 

victorias-secret-fantasies-fragrance.jpg

 

Az angyalok nem hagyják, hogy korlátozzák őket. Sőt! Victoria’s Secret Fantasies Fragrance Studio Collection jelenik meg, mely összesen 19 illatot tartalmaz. Aki pedig angyal illatot vásárol, az otthon mixelhet magának olyat, amilyet szeretne, vagy amilyenre vágyik. Különböző kiszerelésekben lesznek majd, mi imádjuk, hogy határ a csillagos ég, vagy valami ilyesmi. Egyébként a Bomb Cosmetics Little Hotties gyertyáinál kedveltük meg, hogy magunk dönthetünk, melyik összetevőt mennyire szeretnénk érezni. Mutatunk néhány "flakont", milyen variációk is lesznek, persze, ez nem a 19. Elég jól néznek ki így is. 

 

victorias-secret-fantasies-fragrance-2.jpg

 

victorias-secret-fantasies-fragrance-1.jpg

Antidepresszáns szombatra

beautyka 2015/10/16 20:39 komment

 

orom_kep2.jpg

 

Melyik nap lenne alkalmasabb a mainál arra, hogy örülj?
Arra, hogy belső napod ragyogjon?
Arra, hogy megajándékozd azt, kinek tekintete szomjazza mosolyodat?
Arra, hogy karjaiddal öleld, kinek te jelented az otthont, a meleg fészket, a nőt, az anyát, a mindent?
Arra, hogy gyermekeid lényében gyönyörködj?
Arra, hogy új kalandba vágj, nagyot álmodj, hálát adj a csodákért, amiben eddig is részesültél, és azokért, melyek útban vannak feléd?
Arra, hogy a gondolataiddal és érzéseiddel új világot teremts?
Arra, hogy kényeztesd magadat azzal és úgy, ahogyan szeretnéd?
Arra, hogy táncolj, ölelj, érints?
Arra, hogy szelek szárnyára engedd mindazt, ami már nem szolgál téged?
Arra, hogy tégy egy lépést afelé, merre szíved visz?
Arra, hogy örülj annak, hogy láthatsz, tapinthatsz, ízlelhetsz, érzékelhetsz?
Arra, hogy örülj annak, hogy lehetőséget kaptál a földi megtapasztalás sokféleségére?
Melyik nap lenne alkalmasabb arra, hogy örülj annak, hogy élsz?

Lipták Anikó

 

 

real-women-wearing-victorias-secret-swinsuits-7.jpg

 

 

real-women-wearing-victorias-secret-swinsuits-10.gif

 

Két napja fürdőruhát próbáltunk. Megint rettenetes volt. Hátul egy kis narancsliget látszott, mert ugye a fülke fénye kegyetlen...és a sztenderd méretek sem passzoltak hozzánk. Itt szűk, ott nagy volt... kínzás volt, nem más az egész. Pedig olyan sok okunk nem lehet a panaszra..

Ezért is imádjuk ezeket a fotókat, amiben a BuzzFeed újságírói próbálták fel és mutatták be a Victoria's Secret dresszeket. Fürdőruhák, nem tökéletes testeken, nem topmodelleken. Igazi, nem barnára fújt, nem a szépségükből élő nőkön. Máris jobb kedvünk lett, köszönjük a csajok áldozatos munkáját, hisz azt nyilatkozták, nehezebb volt a pózolás, mint gondolták. Éljenek a nem katalógus testek! 

 

 

real-women-wearing-victorias-secret-swinsuits-8.jpg

 

real-women-wearing-victorias-secret-swinsuits-6.jpg

 

real-women-wearing-victorias-secret-swinsuits-5.jpg

 

 

vs1_1.jpg

 

taylor-hill-victorias-secret-angel.jpg

 

Bármilyen hihetetlen, az angyalok is néha nyugdíjba mennek. Így a világ legjobb csajainak csapatába tíz új lány érkezett. A Victoria's Secret most nevezte meg azokat a modelleket, akik hivatalosan is a márka képviselői lesznek, tehát bőszen fognak VS bugyikan pózolni. Elsa Hosk (felső kép), Jasmine Tookes, Kate Grigorieva, Taylor Hill (második fotó), Sara Sampaio, Martha Hunt, Jac Jagaciak, Stella Maxwell, Lais Ribeiro, Stella Maxwell és Romee Strijd azok. Na jó, inkább megmutatjuk őket képen, az azért beszédesebb..

 

 

 

 

 

plus-sized-models-ad-campaign-star-in-a-bra-curvy-kate-7.jpg

 

Az angyalos fehérnemű márkának van a Perfect Body nevű kampánya. Mutatjuk is fent. Nem annyira életszerű, mondanák rá a rendőrségen, hisz nem mindenkit áldott meg ilyen alakkal ugye az ég... A Curvy Kate nevű cég úgy érezte, megvalósítja a kampányát olyan modellekkel, akik az ő bugyijaikat melltartóikat hordják. Plus size lányokkal. Nálunk ugyanis a D-kosár a legkisebb például. A Body For Every Body a kampány címe. Na, mit szólsz hozzá? 

 

plus-sized-models-ad-campaign-star-in-a-bra-curvy-kate-6.jpg