Nesze!szer


 

0920-angelina-jolie-brad-pitt-getty-6.jpg

 

Ez az, amit soha nem gondoltunk volna. Főleg nem így, ilyen gyorsan és egyáltalán. A TMZ értesüléseit megerősítve jött a hír: Jolie és Pitt válnak. A Mr. and Mrs. forgatásán jöttek össze, majd hosszú évek után, 2014-ben házasodtak meg. Jolie esküvői ruháját gyerekeik rajzai díszítették, nagyon romantikus volt minden. Állítólag nincs harmadik személy, aki miatt szétmentek és nyilván okosan fogják irányítani 6 közösen nevel gyerekük életét.

2004-mr-mrs-smith-1-everett.jpg

 

Jolie adta be a válókeresetet kibékíthetetlen okra hivatkozva, mert minden idők egyik legszexibb pasija nem megfelelően foglalkozik a gyerekeikkel. (Reméljük, azért Jennifer Anistonról nem kezdenek majd pletykálni, hogy tulajdonképpen Brad mindig őt szerette...) Ezt az egészet végtelenül sajnáljuk és békés átrendeződést kívánunk nekik.

Bréking 2: a Harpers Bazaar állítása szeriint Brad Marion Cotillard színésznővel csalta Angelinát. 

eskuvoi_brangelina.jpg

 

Ps: soha nem gondoltuk, hogy van a földön nő, aki beadja Brad Pitt ellen a válókeresetet! (Oké, ezt félig komolyan mondtuk, de mondtuk!)

 

Forrás: huffingtonpost

 

jolie-pitt-vanity-fair-italia-01-620x775_1.jpg

 

jolie-pitt-vanity-fair-italia-03-620x402_1.jpg

 

jolie-pitt-vanity-fair-italia-02-620x405_1.jpg

 

jolie-pitt-vanity-fair-italia-04-620x408_1.jpg

 

 

jimmy-choo-bull-terrier-illustrations-rafael-mantesso-1.jpg

 

 

A kutya gazdáját harmincadik születésnapját elhagyta a felesége (az okokat ne firtassuk, nem a mi dolgunk). A (volt) asszony elvitte a konyhából az edényeket, a lakásból a bútorokat, a dekorációt, csak egy valamit hagyott ott. Ezt a bájos ebet. A nevét természetesen korábbi gazdasszonyának kedvenc cipő márkájáról kapta a kutyus.

Aztán asszony el, maradt a gazda. Ő pedig az időközben legjobb barátjává lett ebbel ebbe a kis projectbe kezdett. Jobbnál jobb képek születtek. Hello Jimmy, imádunk! A fanatikus rajongóknak pedig üzennénk, októberre állítólag könyv is lesz a remek fotográfiákból!

(forrás: boredpanda)

 

 

 

 

half-of-everything-divorce-laura-2_880.jpg

 

 

Keserédes téma ez, ugye...egy válás sosem jó dolog. Ráadásul, ha a felek összevesznek a vagyonon, még nehezebb. Egy férj szépen bemutatta, mit is jár a nejének... hát, nem lennénk Laura helyében! Ráadásul az ebayre is feltöltött mindent, mutatván, mennyi pénz jön be ezekből... vicces, de azért!

 

 

 

 

 

németférfitárgyakfélváláslauradühös

kerrék.png

Úgy tűnik, hogy a párkapcsolatokat tekintve a 2013-as év nem éppen a legkedvezőbb Hollywoodnak... Kris és Bruce Jenner, Chris Evans és Minka Kelly, Nina Dobrev és Derek Hough, Miley Cyrus és Liam Hemsworth, Paul Wesley és Torrey DeVitto és még hosszan sorolhatnánk azokat a párokat, akiknél idén valami véget ért. A legújabb "áldozatok" Miranda Kerr és Orlando Bloom, akik 3 év házasság után úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják. Miranda és Orlando hivatalos közleménye szerint közös megegyezéssel már hónapokkal ezelőtt különköltöztek, és mostanra belátták, jobb lesz ha végleg el is válnak. Azt is elmondták, hogy annak ellenére, hogy köztük mindennek vége, ugyanúgy szeretik és támogatják egymást, tekintettel közös gyermekükre, Flynnre. A 36 éves színész és a nála hat évvel fiatalabb modell 2007-ben ismerkedtek majd, majd három év randizás után 2010 júliusában fogadtak "örök" hűséget. Szerelmük gyümölcse: Flynn 2011. január 6-án született. Mi őszintén sajnáljuk őket, mert nagyon helyesek voltak együtt... de ugye mi nem látunk a felszín alá. Ti mit szóltok a hírhez? 

Nesze!Dia

 

 

Miranda-Kerr-Orlando-Bloom-3.jpg

krisi first love1.jpg

Az " első randis" mosoly

Péntek este a párom szüleinél vendégeskedtünk családi vacsora címszóval. Az asztaltársaság egyik fő témája egy szomorú szakítás volt. A kedvesem nagynénje harmincéves házasság után válik el a férjétől, és bár tavaly év végén volt egy komoly kísérletük a szerelem megmentésére, de mostanra mindketten belátták: képtelenek annyit változni, hogy az elégedettséggel töltse el a másikat. Az asztal alatt szorosan fogtam Matan kezét, és azon merengtem, hogyan lehetséges az, hogy ennyi közös év, ennyi közös élmény után nincs más megoldás? Hat éve, hogy egymásba szerettünk a párommal, de nagyon nehezen tudok elképzelni egy életet nélküle... az már nem is ez az élet lenne, hanem egy egészen másik. Más ember lennék nélküle.

Elképesztő belegondolni, hogy az évek múlásával mennyire megváltozik a viszony két ember között. Az első randik során semmi másra nem vágyunk, mint hogy lenyűgözzük a másikat a csodálatos személyiségünkkel, igyekszünk dögösnek, okosnak, szellemesnek és elbűvölőnek hatni. Őszintén hiszünk is benne, hogy ez a mi valódi énünk. Aztán eltelik néhány hónap, jön az összeköltözés, és a gyertyafényes vacsorákat lassan felváltják a szingli-korszakból, vagy az előző szerelemből oly ismerős kételyek, frusztrációk és elvárások. Néhány év alatt pedig eljutunk odáig, hogy a legjobb oldalunkat, a legkedvesebb, mosolygós arcunkat már nem a kedvesünknek tartogatjuk, hanem az üzleti partnereknek a megbeszéléseken, vagy a barátnőknek kávézgatás közben. Mikor este becsukjuk magunk mögött az otthonunk ajtaját, és beesünk a lakásba hullafáradtan, kissé ingerülten, éhesen, semmi energiánk nem marad arra, hogy épp olyan elbűvölőek legyünk, mint a „randizós időszakban”. Elvégre „Ki más előtt lehetnék igazán önmagam, ha nem a kedvesem előtt?”

krisi first love3.jpg



Ez persze igaz, de azért érdemes észben tartanunk, hogy ő bizony nem erre a szekérre szállt fel. Egy csinos kis hintót mutattunk be neki anno, ami után futni is érdemes. Így igazán nem meglepő, ha a hétköznapok ünnepélyessége kiveszik, az viszont már-már megdöbbentő, hogy ilyenkor szinte minden esetben a másik felet hibáztatjuk. „Ő is feltehetné a kedvenc számomat, gyújthatna füstölőt, várhatna vacsival! Most épp egy olyan nehéz időszakon megyek keresztül!” De lássuk be, az úgynevezett „nehéz időszakoknak” soha nincs végük. Csalódunk egy haverban, elveszítünk valakit, akit a rajongásig szeret(t)ünk, anyagilag a padlóra kerülünk, nem találunk élvezetet a munkánkban, hideg van, ellopták a táskánkat, okmányirodába kell menni, beteg a kutya, és így tovább. Az életünk egymást érő kihívásokból áll, ám ez nem jelenti azt, hogy mindezt kifogásként használhatjuk.

Mindezekkel együtt kell törekednünk arra, hogy önmagunk legjobb változatai legyünk nap mint nap. Ez pedig egy kapcsolat során azt jelenti, hogy nem vesszük készpénznek a szerelmet. Én hiszek az örök szerelemben. De abban is hiszek, hogy egy kapcsolat befuccsolása sosem pusztán a „másik hibája”. Sőt, abban is hiszek, hogy ami elromlott, azt megjavítani kell, nem pedig kidobni. A Fény soha nem a szeparálódásban, hanem az egységben ragyog. Ha pedig mégis tovább kell lépnünk, a szívünkben örökké kitűntetett helyet kell, hogy kapjon az, akit igaz szerelemmel szerettünk. A következő kapcsolat során pedig sosem szabad elfelejtenünk: az a bizonyos első randis mosoly sokkal többet ér, mint az igazunk bizonygatása, vagy az elvárásaink hangoztatása egy vita során.

Fényes hetet mindenkinek!

www.steinerkristof.com

Demi More illata

beautyka 2012/11/17 15:54 komment

demi2.jpg

Érrrrdekes - gondoltuk először, amikor meghallottuk, már kapható Demi Moore parfümöcskéje.Merész ötlet volt az Oriflame vállalattól, hogy Demit választotta arcnak. Ugyanis a színésznő mostanában nem éppen pozitív módon tündökölt a közönség előtt, kicsit összeomlott, kicsit kiborult, kicsit nem önmaga volt válása után. Ráadásul az illat kommunikációja arról szól, hogy Demi elérte az álmait, így másokat is arra buzdít: kövessék a kívánságaikat, a saját tündérmeséjüket.. (Nézd meg ITT, tök jó a promo!) A More-nak (ez a parfüm neve) egyébként és persze nincs rossz illata, de nagy vállalás, hogy egész termékcsaládot találtak ki rá. Arckrém, hajspray és testápoló vaj is kapható a színésznő neve alatt.

Te szeretnél olyanná válni, mint Demi? Vagy használnád az illatát? Mondjuk, nem néz ki rosszul a reklámban!

demi 1.jpg

szerelempróba.jpg

Könyvben olvastuk először. Először kicsit félve indultunk neki, mert egy igen vallásos embertől kaptuk ajándékba és a túlzott elkötelezettség nekünk mindig kicsinyt ijesztő. Huhhh, de nem bántuk meg, hogy belekezdtünk. Aztán jött a film. Arról szól, hogy mennyire küzdünk. Mennyit vagyunk hajlandóak megtenni azért, hogy ami fontos, ne engedjük el. És az igen az tényleg elköteleződést jelent-e. És tényleg szívből csinálunk-e valamit. Nagyon szép szerelmi történet, amely nem akkor kezdődik, amikor a két főhős egymásra talál. Hanem akkor, amikor már búcsút akarnak inteni egymásnak, amikor kimondják: válni fognak. Akkor indul, amikor az egyik fél azt mondja, már nem szereti a másikat. És közben megismerjük a hősies tűzoltók életét is, a mindennapi hősökét. Szépséges mozit nektek!

kvas.jpg

Csukd be az emlékkönyvet!

Volt kiskoromban egy emlékkönyvem – igazi, glancos-giccses, nyolcvanas évekbeli lelet. Piros volt, fényes műanyaggal bevonva, a közepén pedig egy kivágott szívecske forma volt. Baromi büszke voltam rá, az összes barátomnak odaadtam, hogy márpedig azonnal rajzoljon és írjon bele nekem valamit, mert ez milyen iszonyú fontos egy igaz barátság során.

Mármint az, hogy írjunk egymás emlékkönyvébe. Azóta felnőttem, és az emlékkönyveket magam írom. Ez persze nem jelenti azt, hogy a barátaim nem írnak és rajzolnak a köteteimbe – tetteikkel, szavaikkal, az együtt töltött idővel és a közösen szerzett élményekkel. Ám ami a gyerekeknek tiszta és egyértelmű – aki egyszer leírta, hogy szeret, az örökké szeretni fog -, számunkra már valahogy kevésbé általános. Egy közeli barátom, Dror – egy izraeli meleg magazin főszerkesztője, aki körül csak úgy hemzsegnek a valódi és érdekbarátok -
azt mondta nekem a napokban: „Néhányszor csalódtam a barátaimban, de mára már immunissá váltam rá: egyszerűen nincsenek elvárásaim velük szemben.” Bár kissé kiábrándítóan hangzik, Drornak igaza van. Az elvárást és az előítéletet ugyanis semmi sem különbözteti meg egymástól. Bíráskodásra és ítélkezésre pedig nem épülhet stabil barátság.

little dancers.jpg



Furcsa idők járnak. Az én közvetlen környezetemben olyan elképesztő iramban bomlanak fel barátságok, kapcsolatok és házasságok, mint még soha. A párom nagynénje és nagybátyja fél évszázados házasság után szakítottak múlt héten – legkisebb lányuk esküvőjét még megvárták a nagy bejelentéssel. Egy másik barátom – egy harmincas meleg srác – belekavarodott egy menő fotósba, aki történetesen dúsgazdag, és folyton ajándékokkal és meglepi utazásokkal halmozza el a haveromat. Mondanom sem kell, hogy a srácot egyre kevésbé érdeklik a barátai, és mostanra eljutottunk arra a pontra, hogy ha találkozunk, kizárólag az új ékszereiről és ruháiról beszél, de sosem kérdezi meg: „Hogy vagy?” Ám az igazi péklapáttal pofán verés akkor ért, amikor az egyik legeslegjobb barátom, akivel egy közös projekten dolgoztunk, nyilvánvalóvá tette: bármikor előbb választja a pénzt, mint a barátságunkat. 2012 sokunk számára a romboló, sehová sem vezető barátságok végét jelenti, ez a folyamat pedig ezen a héten felgyorsul. Nekünk pedig meg kell értenünk: ha mi magunk nem lépünk ki egy „mérgező” barátságból, a sors úgy rendezi majd az életünk filmjét, hogy kénytelenek legyünk változtatni.

Ez persze nem jelenti azt, hogy bármelyikünk „jobb” lenne, mint a másik, vagy hogy „magasabb szinten” állunk. Csupán arról van szó, hogy kimerült a közös karmánk, megtettük azt, amiért nekünk össze kellett akadnunk, vagy – és persze ez a leggyakoribb eset – az egyikünk túl büszke ahhoz, hogy bocsánatot kérjen, vagy épp megbocsásson. Ez utóbbi esetben viszont szó sincs a közös karma, közös életfeladatok végéről: kimenekülni egy problémás élethelyzetből annyi, mint odaszaladni a következő, hajszál pontosan ugyanolyan helyzet elé. Ezért van az, hogy aki kategorikusan kijelenti, hogy „soha többé nem bízom senkiben”, csakis link alakokkal
fog összefutni. A tőlünk – akár ideiglenesen, akár örökre – elszakadt barátainkra csakis megértéssel, szeretettel és elfogadással szabad gondolnunk. Ahhoz pedig, hogy az új barátságok során ne tévedjünk bele ugyanazokba a csapdákba, át kell gondolnunk: mit tanultunk ettől az embertől, mi lehetett a küldetésünk egymás életében, és sikerült –e teljesíteni azt.

krisi eser.jpg



Yehuda Berg így ír a barátságokról: „A szeretet nem jön könnyedén – még barátok között vagy egy szoros családi közegben sem. Ha a testvéreink és szüleink nem lennének a családtagjaink, vajon akkor is szeretnénk őket? Ha őszintén kéne erre felelnünk, sokunk válasza lenne nemleges. Semmi kétség: A szeretet kemény munkát igényel, főleg a hozzánk a legközelebb állók szeretete. Az ember már akkor szerencsés, ha csak egy igaz barátot is talált. A szeretetteli barátság ritka, mint a fehér holló, és a megszerzéséért meg kell küzdenünk.
Nem azért, mert annyira szórakoztató vagy érdekes lenne, hanem azért, mert az igaz barátság alapvető szükségletünk. El kell érnünk egy olyasfajta közelséget, ahol képesek leszünk a távolság megszüntetésére, ahol a „te” és „én” megszűnik, és egységgé, a „mi”-vé olvad.”

A barátságok olyanok, mint a Kis herceg bolygóján a vulkánok: folyamatosan „tisztán kell tartani őket”. Még azt is, amelyik kialudt, hiszen „sosem lehet tudni”. Az igazi próbatétel soha nem sosem az, hogy mennyire szeretünk valakit amikor „kényelmes” mindkettőnknek, hanem az, hogy mennyire szeretjük őt akkor, amikor összeomlanak a közösen felépített falak. Ezen a héten szeresd a barátaidat úgy, ahogy szeretnéd, hogy szeressenek, akit pedig el kell engedned, annak ereszd el a kezét – máskülönben mindkettőtöket visszatartod
a spirituális fejlődésben. Ha ezt az utat választod, ígérd meg: nem emészted magad utána, hanem tiszta, nyitott szívvel fogadod el – ez nem csalódás, hanem lecke. Egy újabb lap az emlékkönyvben.

Csodás hetet mindenkinek.

tom és katie.jpg

Néhány perce ellepte a világhálót a hír, válik a Cruise-Holmes házaspár. Öt esztendeje házasok, van egy lányuk, Suri, aki igazi divatdiktátor kicsi. Cruise-nek nem ez az első válása, a harmadik már. 2006-ban házasodtak össze egy olasz kastélyban. Nem nyilatkozik egyikőjük sem, az ügyvéd is csak annyit közölt, ez személyes probléma és a családra tartozik. A rajongók annyira nem csodálkoznak, hisz nem is olyan régen Katie lemondta férje filmjének premierjén a megjelenést, a napokban pedig egyedül fotózták anyát és lányát New York-ban.

Cruise egyékbént a következő héten ünnepli 50. születésnapját - örökbefogadott gyermekei körében. Oké, biztos órákon belül mindenki nyilatkozni fog mindenféle okosat a pár kapcsolatáról a neten. Egyet kérünk csak! Tegye fel a kezét, aki csodálkozik...

tom és katie esküvő.jpg

 

 

Hétvégén robbant a hír, miszerint Heidi Klum és Seal válnak. Mi is megírtuk gyorsan. 4 gyermekük van (3 közös) és elég nagy port vert fel a szétmenetelük. Meg nem erősített források és ismeretlen barátok hordanak össze  mindenféléket, de legerősebben azt a verzió tartja magát, miszerint Seal erős dühkitöréseket produkált otthon, amit már a gyermekek sem bírtak. Persze, a pálya széléről mindenki lehet okos. Ma este mondja el Seal, mi is az igazság. Vagy valami hasonlót. Ami eddig eljutott a sajtóhoz a mai Elle DeGeneres show-ból, az meghatóan semmi. Arról szól, milyen nehéz most ez nekik (minden válás az, felénk is) és mennyire gyönyörű nő Heidi. Ami viszonylag furi, hogy Seal még mindig hordja a jegygyűrűt, erről szó is esik a lenti részletben. Várjuk a teljes anyagot, addig pedig meghallgatunk néhány slágert az énekestől...

 

 

 

 

 

Úgy látszik, ennek a mesének is vége. Lezárult egy fejezet, Heidi és dalos pacsirta férje válnak. Állítólag kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva adják be jövő héten a papírokat. Heidi már a Golden Globe-on is egyedül jelent meg. Három közös gyermek és egy nevelt, akiknek most nehéz lehet. Ugye, emlékszünk még, hogy Klum valaki mástól volt terhes (Flavio Briatore), amikor találkoztak. Heidi nem kertelt elmondani egy interjúban, hogy az első találkozójukon Seal dudorodó férfiasságára figyelt fel először. Azért nem kell félteni őt, elég anyagias lányka ám, jól is hozott a közös duó a konyhára (2005 május 10-én házasodtak össze). Seal énekelt a Victoria's Secret show-n, még közösen is szerepeltek auto reklámban, címlapok stb...  Heidinek ott a parfümjéből befolyó összeg, az Astor arca és ugye a műsorok is hoznak azért a konyhára rendesen. A három gyerek bizti nem örül a válásnak, bár sosem tudhatjuk, otthon milyen hangulat uralkodhatott az utóbbi időben. Kár értük, de a rátarti anyukát nem féltjük, azt kell mondjuk... Nosztalgiázzunk két VS bemutató részlettel. Sok boldogságot majd külön is nekik, ha tényleg igazak a hírek...bár ez most nem annyira "Amazing" szakasz.

 

 

 

 

Ez az év egyik vicce, azt kell mondjuk. Ahogy az egyik barátunk édesanyja fogalmaz fia első házasságáról: rövidebb ideig tartott, mint a Tanácsköztársaság. Hát, Kim Kardashian és Kris Humphries sportoló esetére is valami ilyesmit mondhatna a kedves mama. Ugyanis a nász körül akkora volt a cécó, hogy alsó hangon is őrületnek tituláltuk. Egyes oldalakon egyenesben közvetítettek a frigyről, külön műsort is forgattak stb... Hát, azt kell mondjuk, nem jó ómen elhalasztani a nászutat. Itt ugyanis ez történt és ma 72 nap után kiderült: válik az álompár. Ha kíváncsiak vagytok, ki is Amerika egyik legszexibb nője és mi is volt ez a felhajtás, akkor korábbi cikkünket olvashatjátok itt. (Egyébként ő az amcsik bódy sylvije, határoznánk meg ezzel, kicsoda is Kim K.) Egy dolgot kérdezünk csak halkan... ha 72 nap volt az egész házasság, nem kell visszaküldeni szépen a nászajándékokat? Oké, tudjuk, most egy ilyen remek házasság szétmenetele miatt szomorkodnunk illene... csak valahogy annyira műnek érezzük az egészet!

Bosszúállásból jeles

beautyka 2011/10/22 16:31 komment

 

 

Hol volt, hol nem volt. Nem az Óperenciás tengeren túl, de majdnem. Egészen pontosan Arizonában történt egy szép napon, hogy egy feleség kisétálált a hitvesi ház ajtaján. Egyetlen dolgot hagyott csak hátra maga után, mellyel kapcsolatban (az akkor még) férje kérdőre is vonta. Mit csináljak az esküvői ruháddal? - kérdezte asszonyát. Nincs rá szükségem, azt csinálsz vele, amit akarsz - mondta a kedves neje. Azzal le is lécelt 12 év után a közös életükből.

 

 

És az élet szép, mert a sértett férfi úgy is cselekedett, ahogy az exe mondta. 101 különféle módon használta a ruhát, amelyet a nagy napon viselt egykor neje. Volt jógaszőnyeg, de takaró is a grillen, pucolt vele cipőt, zuhanyfüggönyként is funkcionált a darab, dobozával együtt pedig kiváló lábtartó lett tévézés közben. 

 

 

Ám Kevin Cotter hitt abban, hogy fontos terápia lehet, ha kiírjuk magunkból a problémákat. Így blogot is indított erről az egészről és arról, melyik művelet milyen lelki hatást gyakorolt rá. Ezáltal pedig szép lassan híres is lett. (My Ex Wife Wedding Dress a címe.)

 

 

2009 nyarától pedig lassan, de biztosan egyre több követője lett kalandjainak, olyannyira, hogy jövő héten könyve is jelenik meg az egész folyamatról. Az Amazonon ezen az oldalon rendelheted meg a bosszú sagát.

 

 

 

Kevin a volt nejének persze sok rosszat köszönhet. Ám az asszony busásan megfizetett az elhagyásért, hisz egykori ura gazdag lett. A képen Kevin sötétkékben vigyorog testvére mellett büszkén a könyvvel. (Mi is mondjuk mindig, hogy nem szabad elfojtani a problémákat.)

 

 

De minden jó, ha a vége jó. Kevin azóta újra megnősült. Fiatal felesége először persze tengerparti esküvőt szeretett volna, ahol bikiniben van. Félt attól, mi történik, ha Kevin meglát egy fehér ruhát... Végül bevállalta a normál dresszt, bár Kevin ugye nem vállalt garanciát... Sok boldogságot nekik, mert nem minden könyvnek kell folytatás!