Nesze!szer


Reggeli Nesze

beautyka 2017/04/18 19:32 komment

 

couple2.jpg

 

A vágyat gyakorta összetévesztik a szerelemmel. Az igazat megvallva, nem lehet megmondani, mi a különbség a kettő között. Mindenki saját maga fogalmazza meg, mit ért szerelem alatt - ez az érzés éppen olyan sokféle, mint maguk az emberek.

Amy Mandwille

A tölgyfa élete

beautyka 2017/03/05 19:50 komment

 

oaktree.jpg

 

Sokan vannak, akik tudni vélik, mi a jó neked. Gyermekkorod óta egyre többen megmondták, melyik úton haladj, mit szeress és mit ne, milyen embernek kéne lenned, hogyan lehetsz boldog, elismert, sikeres. De hol vagy te? Hol vannak a saját vágyaid, a saját álmaid, a saját személyiséged abban az életben, amit jelenleg élsz? Talán sehol.
Ha ezt érzed, nem vagy egyedül. Nagyon sok olyan ember él közöttünk, aki fél őszintén felvállalni önmagát, görcsösen meg akar felelni másoknak, és csak hosszú idő után, rengeteg fájdalom árán jön rá, hogy olyan úton jár, ami nem teszi boldoggá. Úgy pedig semmi értelme nincsen. Erről szól az a tanmese, aminek az eredeti változatával nemrég találkoztam.
Volt egyszer egy gyönyörű kert, tele különféle gyümölcsfákkal és szebbnél szebb bokrokkal, virágokkal. A kert lakója volt egy tölgyfa is. Jó ideje ott állt már a többi fa mellett, de nagyon nem érezte jól magát. A gyümölcsfák évről évre hozták a zamatos gyümölcsöket, a virágok csodálatos színekben pompáztak, a tölgyfa pedig csak irigykedve nézte őket, és szorongva, egyre nagyobb szomorúságban töltötte napjait.
Egy napon az almafa így szólt hozzá: „Nagyszerű dolog almát teremni! Csak azért nem megy még neked, mert nem összepontosítottad eléggé a figyelmedet. Ne búsulj, az akaraterőd edzésével Te is tudsz majd ilyen szép almákat teremni.”
„Ne almát akarj teremni!” – szólt bele a rózsabokor büszke öntudattal – „Inkább nézz csak ide, mennyire szépek a virágaim. Neked is lehetnek ilyen rózsáid, még könnyebben is, mintha almát próbálnál teremni.”
Szegény tölgyfa minden véleményt meghallgatott, és egyre kétségbeesettebben próbálkozott, hogy megfogadja a tanácsokat, ám sehogy sem sikerült neki sem almafává, sem rózsabokorrá, sem más növénnyé válnia. Kezdett meghalni benne a remény, hogy valaha is boldog lesz.
Ekkor érkezett a kertbe a bagoly. A bölcs madár csak átutazóban volt, de látta a tölgyfa szomorúságát, ezért leszállt az ágára, meghallgatta őt, majd így szólt:
„Túl sokat figyelsz arra, hogy mások milyenek, és milyennek akarnak látni téged. Annyit foglalkoztál a külső zajjal, hogy már meg sem hallod a belső hangodat. Nem vagy önmagad. De ha figyelsz, és újra meghallod a belső hangodat, akkor megtalálod a boldogságodat is.”
Azzal felszállt a tölgyfa ágáról, és már repült is tovább.
„A belső hangomat?” – töprengett magában a tölgyfa. „Nekem olyan is van?”
A bagoly szavai komoly hatással voltak rá. Egyre kevésbé figyelt az almafa, a körtefa, a rózsa és mások kinézetére és véleményére – már sokkal jobban érdekelte, hogy mi is az a belső hang, és mit rejthetnek a bagoly titokzatos szavai.
Aztán ahogy egyre többet figyelt befelé, elkezdte megérteni, hogy nem is olyan titokzatos mindez. Egyre jobban meghallotta a saját belső hangját, és elkezdte érezni, hogy ki is ő valójában. A bagoly szavai értelmet nyertek számára.
„Te tölgyfa vagy.” – szólt a belső hangja – „Nem azért vagy itt, hogy olyan legyél, mint az almafa vagy a rózsa, hanem azért, hogy tölgyfaként élj boldog és teljes életet. Te vagy az, aki árnyékot ad a fáradt vándornak, Te adsz biztonságos odút a madaraknak, Te mutatsz utat annak, aki eltévedt, Te teszed fenséges megjelenéseddel még szebbé a tájat.”
És a tölgyfa végre megnyitotta a szívét, hogy valóban önmaga lehessen. Elkezdett terebélyesedni, jó szívvel fogadta a madarakat és a vándorokat, és soha többé nem figyelt arra, hogy ki milyennek akarja látni őt, vagy mások szerint mit kéne tennie. Éppen ezért kezdték egyre többen tisztelni és megbecsülni. Ő pedig egyszerűen csak őszintén önmagát adta, és nagyon jól érezte magát a világban.
„Tölgyfa vagyok.” – mondta ki őszinte boldogsággal minden egyes nap.
Sok olyan emberi tölgyfa él közöttünk, aki almafává vagy rózsabokorrá próbál válni, és sehogy sem megy neki. Feszengve nézi a többieket, azt hiszi, hogy őket lemásolva picit is boldogabb lehet, és közben olyan mélyre eltemeti önmagát, hogy a szabadság és a boldogság fogalmai már csak üres hívószavakká válnak számára. „Sorsába” beletörődve éli meg az újabb és újabb kudarcokat.
De veled nem kell, hogy így legyen. Neked nem kell folyton kínoznod önmagad, hogy miért nem vagy olyan, mit mások. Nem kell hagynod, hogy bárki is rád erőltessen egy készen kapott életet. Mert ha elfogadod a különbözőségeidet, és megtalálod a saját értékeidet, akkor megnyitod a kaput egy olyan élet felé, ahol mosolyogva kelsz fel reggel, és úgy is fekszel le este.
Mert lehet így is élni. Ha tölgyfa vagy, lehetsz boldog tölgyfa.
Csak rajtad áll.
Használd fel oldal

Újévi Nesze

beautyka 2017/01/01 08:47 komment

 

uj_ev_varazslat.jpg

 

Van befőttes üveged, vagy egy nagy borítékod? Nincs semmi más dolgod, csak vegyél egy szelet papírt, majd vágd fel pici cetlikre. Írd le szépen, sorban a vágyaidat. Azokat a dolgokat, eseményeket, amelyekre vágysz, amelyeket el akarsz érni. Akár embereket, akikkel találkozni szeretnél. Írd le, és érezd át, mintha megvalósultak volna már, mintha az adott szituációban benne lennél. Aztán tedd be az üvegbe ezeket, zárd le... egy év múlva pedig vedd elő és láss csodát: mindet valóra váltottad!

Reggeli Nesze

beautyka 2016/01/27 20:09 komment

 

 

onazonossag_marai.jpg

 

Azt kérded, mi az igazság, a gyógyulás, az örömre való képesség módja? Megmondom, fiam. Megmondom, két szóval. Alázat és önismeret. Ennyi a titok.

Alázat, talán túlságosan nagy szó. Ehhez már kegyelem kell, kivételes lelkiállapot. Hétköznap beérhetjük azzal, hogy szerények vagyunk és iparkodunk megismerni igazi vágyainkat és hajlamainkat. S azokat szégyenérzés nélkül bevalljuk magunknak. S iparkodunk megegyezni vágyainkkal és a világ lehetőségeivel.

Márai Sándor

Reggeli Nesze

beautyka 2013/09/18 22:44 komment

prada classic (1).jpg

A vágyaink végtelenek. Rengeteg vágyunk sosem elégül ki. Az élet senkinek sem ad meg mindent. A felszínes, főleg a rendezetlen vágyaink sóvárgóvá és kielégületlenné tesznek minket. A vágyainktól nem szabadulhatunk, de megtanulhatunk szabadon vágyakozni. Szabadon vágyakozni az tud, aki eljutott a legmélyebb vágyaihoz, amelyeknek a megélése nem sóvárgóvá, hanem értékessé tesz minket.

Pál Feri

Reggeli Nesze

beautyka 2013/08/15 22:05 komment

live free.jpg

Tudod, mi a szabadság? Az, ha te végre önmagad vagy. Nem egy jó gyerek, akit a szüleid szeretnének látni. Nem egy segítőkész, de minden pletykát szállító munkatárs, akit a kollégáid szeretnének látni. És nem egy olyan barátnő; akit minden pillanatban ugrasztani lehet egy bulizásra, még akkor is, ha csak otthon dünnyögni van kedved, mert a barátnőd ilyennek szeretne látni. Légy önmagad és sose érdekeljen, más mit gondol rólad. Ne akarj megfelelni. Ez a te életed. Légy szabad!

Szabó Patrícia

Vidám vasárnap

beautyka 2013/08/10 22:05 komment

oroszlán énekel.jpg

Van egy évek óta dédelgetett álmod? És mire vársz? Vagy kire? A te álmaidat csak te válthatod valóra. Nincs olyan, hogy egyszer csak csenget a postás és tálcán szállítja beteljesülve a vágyaidat, neked pedig csak az átvételi elismervényt kell aláírnod. Hány embert ismersz, aki csak sóhajtozik és hümmög, hogy ezt vagy azt ő is szerette volna, csak nem ért rá, nem volt bátorsága, nem volt ideje, nem volt pénze...? Ezek mind kifogások, amelyekkel esetleg te is azt próbálod megmagyarázni magadnak, miért ne tedd, miért ne induljál el. 

Ha úgy akarsz majd feküdni utolsó perceidben a halálos ágyadon, hogy azon hümmögsz, mennyi mindent kezdhettél volna az életeddel, akkor ne mozdulj meg. Akkor maradj csak a négy fal között, kapcsold be a tévét és töltsd haszontalan, értéktelen dolgokkal az idődet, foglalkozz nem létező emberek mindannapjaival. De ha szeretnél büszke lenni magadra és szárnyakat kapni a boldogságtól, akkor indulj el. Ne holnap, ne tegnap, hanem most. És tudod, ahogy az Alkimistában írja Coelho: a mindenség összefog. A te szíved vágya pedig teljesülni fog. 

Szabó Patrícia

Reggeli Nesze

beautyka 2013/08/04 22:34 komment

nesze férfi.jpg

Gyerekkorunkban megtanultuk kifejezni magunkat. Azt mondták, használjuk a szavakat és mondjunk el mindent, és ne törődjünk vele, hogy mások megtudják, mit érzünk. Mert az az igazság, hogy ki kell mondanunk hangosan azt, amire szükségünk van, ahogy érezzük magunkat. Felnőttként a szavak olykor cserbenhagynak bennünket. Ilyenkor félretesszük a szavakat. Csak kimondjuk, amit érzünk. Mert a tettek magukért beszélnek, és mindennél többet mondanak.

A férfi fán terem c. film

Vidám vasárnap

beautyka 2013/06/08 23:14 komment

wedding dress ff.jpg

Hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy megmondjuk, felvállaljuk, ami belül van. Legtöbbször inkább azt mutatjuk, amire a másik/mások vágynak, amit elvárnak tőlünk. Sőt egy idő után elkezdünk arra vágyni, és azt hisszük, hogy a másik vágya a mi vágyunk is. Ez vegytiszta őrület, hiszen még egy egysejtű organizmus is jobban tudja, hogy mit akar: a fényt keresi, mert tudja, neki arra van szüksége. Az ember számára vajon miért olyan nehéz felvállalni, ami neki jó, ami az ő saját vágya?

Feldmár András

 

dream1.jpg

Vigyázz, mit kívánsz, mert még megkapod...

...énekelte valamikor a Pussycat Dolls, és bár a csajbanda nem a mélyen szántó gondolatokról, hanem a mély dekoltázsokról híres, ebben teljesen igazuk volt.

Lassan négy éve, hogy elköltöztem Budapestről előbb Londonba, majd Tel Avivba, és nemsokára egy éve lesz, hogy utoljára Magyarországra látogattam. Négy kerek esztendő... éppen annyi, amennyi alatt kijártam a gimnáziumot. Amikor otthagytam a tévét, hogy világot lássak, írjak, tanuljak, tapasztaljak, pontosan tudtam, hogy soha többé nem akarok exkluzív szerződések rabja lenni. Ahogy azzal is tisztában voltam, hogy akárhova sodor is majd a sors, ha meg akarom teremteni azt az életet, amiről gyerekkoromban álmodtam - nem állhatok be melózni egy olyan munkahelyre, amelynek a missziójában nem hiszek.

Kicsi korom óta tudtam, hogy két dolgot szeretek igazán az életben: a nyaralást – mert mindig meleg van, és azt csinálhatok, amit csak akarok, és a karácsonyt – mert sosem fogy ki a hűtőszekrény, mindig sül valami a sütőben, és minden percben kopogtathat valamelyik jó barát. Ezért aztán összehoztam egy olyan világot, amelyben mindkettő egyszerre van jelen. Nyaralás, mert a tengerparti városban lakom, és mert a magam főnöke vagyok, amikor könyvet vagy cikkeket írok, és karácsony, mert az ajtóm mindig nyitva áll a barátok előtt, és nem múlik el nap, hogy ne sütnék-főznék valamit.

dream.jpg

Ám bevallom, a nagy helyzet az, hogy rá kellett jönnöm: az ember éppen úgy hozzászokik az „álom élethez”, mint az unalmas hétköznapokhoz. És ettől kezdve úgy olvad össze a kettő, mintha semmiféle különbség nem volna közöttük. Amikor 120 cupcake-et kell készítenem egy születésnapra, vagy öten rendelnek tőlem három fogásos vegán vacsit, a fahéj illata, a levesből felcsapó gőz valahogy már nem ugyanolyan édes, mint amikor a fejemben elképzeltem, milyen jó is lenne egész nap szamószákat hajtogatni és humuszt keverni. Mi több, este tizenegykor leülni írni (mert persze mindent mindig az határidő előtti utolsó pillanatra hagyok) sem sokkal könnyebb, mint reggel nyolckor félálomban hebegni a súgógép előtt a tévéstúdióban. 

Mindezt azt juttatta eszembe, hogy valójában a „régi életem”, a stylistokkal, sofőrökkel, mindennapos parti meghívókkal és ajándék ruhákkal, telefonokkal, kutyafülével éppen ilyen fényesnek és ígéretesnek tetszett kamaszkoromban... csak azután vált talmivá és üressé a szememben, miután megtapasztaltam. Lehetséges hát, hogy valójában nem az álmainkkal, sőt, nem is az életünkkel, a munkánkkal van a gond, hanem a rutinnal, a megszokással, és a saját hozzáállásunkkal? Elvégre minden olyan pillanatban, amikor egy kicsit sikerül megállítanom a kereplőként zakatoló agyamat, és értékelni mindazt, amim van: valódi meseországban érzem magam. Így volt ez akkor is, amikor a tévénél melóztam, sőt, akkor is, amikor még csak egy álmodozó, exhibicionista kamaszfiú voltam, akinek legnagyobb vagyona egy Madonna képével ékesített, három méteres Max Factor transzparens volt.

A vágyaink változnak, az álmaink pedig csalfák. Időnként komolyan elhisszük, hogy ha egy órával korábban mehetnénk haza, egy nappal kevesebbet kéne dolgoznunk, ha tengerparti házunk lenne, vagy ha mindig lenne egy üveg Moet et Chandon a frigóban, sokkal hepibb emberek lennénk. Ahogy azt is bekajáljuk, hogy ha nem fogna rajtunk az idő foga, ha mindenki elismerné a munkánkat, ha minden pasi és nő elájulna szépségünkkel és intelligenciánkkal szembesülve, akkor aztán mi lennénk a világ legelégedettebb emberei, és boldogan élnénk, míg meg nem halunk... sőt, talán meg se halnánk soha.

Pedig a megelégedettség, a boldogság olyasvalami, amiért minden nap meg kell dolgoznunk – nem csak a munkahelyünkön, vagy a kapcsolatunkban, hanem a saját fejünkben, szívünkben, lelkünkben is. Minden áldott nap meg kell kérdeznünk magunktól: „Biztos, hogy okom van arra, hogy nyomorultnak érezzem magam? Nem lehet, hogy egyszerűen csak nyűgös vagyok, és nem értékelem azt, amim van?” A válasz nagy valószínűséggel egy széles mosollyal fog érkezni. Aki pedig képes nevetni a saját telhetetlen egóján, az arra is képes, hogy magához vonzza mindazokat a kincseket – anyagi, érzelmi és szellemi dolgokat egyaránt -, amelyekről egész életében álmodozott, pusztán azzal, hogy mélyen és őszintén értékeli azt, amije van.

Fényességes, boldog hetet!

www.steinerkristof.com