Nesze!szer


Vidám vasárnap

beautyka 2017/01/14 21:17 komment

 

szep_kabat.jpg

 

Szép tavaszi nap volt. A fiatalasszonyt békesség töltötte el, miközben Jézus haláláról és feltámadásáról elmélkedett.
megállt egy pillanatra a lépcsőknél, amelyek a főutcára vezettek, és amely már tele volt munkába siető emberekkel.
A régi helyén, az átjáró kezdetén ült az idős virágárus néni. A lába elé, egy újságpapírra sorakoztatta ki a friss virágokból készített csokrait. A néni mosolygott; idős, ráncos arca valamilyen benső örömtől sugárzott.
A fiatalasszony nem sokat gondolkodva lehajolt, kiválasztott egy csokrot és közben megkérdezte a nénitől:

-Ahogy nézem, ma boldog, ugye?
-Miért ne lennék? - válaszolta. -Minden rendben van, hát nem?
Toprongyos volt és nagyon öreg. A fiatalasszony ezért meglepődött a matróna válaszán.
-Maga már évek óta itt ül. És mindig mosolyog. Úgy látszik jól viseli a bajokat!
-Aki ilyen magas életkort megélt, az nem kerülheti el a bajokat. Tudja, kedvesem, olyan ez, mint Jézus és a nagypéntek... S akkor elhallgatott.
-Mint micsoda?- kérdezte a fiatalasszony.
-Mondom, mint Jézus és a nagypéntek... Amikor Jézus pénteken meghalt a kereszten, ez volt az emberiség legrosszabb napja. S amikor jönnek a bajok, nekem mindig ez juta az eszembe. Mert ilyenkor az is eszembe jut, mi történt harmadnap, húsvétkor.  Jézus feltámadt a halálból. Amikor a dolgok rosszul mennek, már megszoktam, hogy várok három napot, mert akkor valahogy minden jóra fordul.

A fiatalasszony búcsúzásul a nénire mosolygott, majd továbbment. Azóta, amikor csak gondjai támadnak, mindig eszébe jutnak a néni szavai:

Adj alkalmat istennek, hogy segítsen. Várj három napot!

 

sertodott_beka.jpg

 

A skorpió át akart menni azon a kis tavon, ahol a béka lakott. Megkereste a békát, és azt mondta neki:
- Te, béka, szépen kérlek, vigyél már át a hátadon a túlpartra!
- Dehogy viszlek! Dehogy viszlek, hogyisne! Azért, hogy a mérgeddel elpusztíts? Eszem ágában sincs! – válaszolta a béka.
- Ugyan, ne mondd már, én nem csíplek meg, hidd el! Kérlek szépen, vigyél át a tavon! – kérlelte a skorpió.
- Nem viszlek én! Olyan erős a mérged, hogy biztos bele is halnék! – utasította vissza békánk az új jövevényt. Ez így ment estig, amíg a béka be nem adta a derekát, mert a skorpió már könyörgött neki, és a béka már nem bírta hallgatni. Azt mondta:
- Na jó, gyere, mássz fel a hátamra, átviszlek, de nehogy megcsípj!
A skorpió nagy boldogan felmászott a béka hátára, majd átúsztak a tavon. Megérkeztek a túlsó partra, de mielőtt a béka egyet is szólhatott volna, a skorpió halálosan megmarta, és csak azután mászott le a hátáról. Szegény béka a haláltusáját vívta, de utoljára még megkérdezte:
- De skorpió! MIÉRT??!
A skorpió pedig csak ennyit válaszolt:
- De hát béka, én egy skorpió vagyok! Ilyen a természetem!

 

 

 

Vidám vasárnap

beautyka 2016/09/10 20:36 komment

 

tea_ido.jpg

 

Volt egyszer egy nő, aki amikor elment a pszichológushoz, az felajánlotta, hogy tegye a kabátját a szófára. A nő összerezzent: azt nem lehet! Ő valahova fel akarja akasztani mindenképp. A pszichológus tudomásul vette ezt, lement a terápiás idő, de a végén megkérdezte:

- Miért nem tette a kabátját az ágyra?
- Mert édesanyám erre tanított - hangzott a válasz.
- De miért?
- Nem tudom. Csak így van.

Megkérte, hogy a következő alkalomra kérdezze meg az édesanyját, miért nem szabad a kabátot a szófára tenni.

Következő alkalommal a nő elmesélte, hogy az édesanyja is azt mondta: az ő anyja tanította neki, neki pedig az ő anyja. Szerencsére még élt a százéves üknagymama és őt is meg tudták kérdezni erről.

- Tudod, amikor mi a századelőn Amerikába érkeztünk, a családunk jómódúnak számított a környéken. Átmentem az utcabeli gyerekekhez játszani, náluk viszont rengeteg volt a poloska és a tetű. Édesanyám arra tanított, hogy ne tegyem a kabátomat az ő ágyukra, mert belemásznak a tetvek. Én pedig tovább adtam ezt a gyerekeimnek.

Te miben hiszel?

beautyka 2016/08/21 20:20 komment

 

twins_1.jpg

 

Egy várandós hölgy méhében két kis magzat beszélget

"- Te hiszel a születés utáni életben? - kérdezi az egyik.
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Szerintem az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erõsekké váljunk ahhoz, ami vár bennünket - válaszolja a másik.
- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szánkkal fogunk enni.
- Hát ez ostobaság! - vág vissza a másik. Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal?! Ez nevetséges! Hiszen itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot... de mondok még valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert ez a köldökzsinór már most is túlságosan rövid!
- De, de... valami biztosan lesz. Csak valószínûleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát még soha senki sem tért vissza a születés után! A születéssel az élet egyszerûen véget ér! Különben is, az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
- Én nem tudom pontosan milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre megláthatjuk az édesanyánkat, és õ nagyon vigyáz majd ránk! - válaszolja reményteljesen.
- Az Anyát? Te hiszel az Anyában? Hol van?
- Hát... mindenütt, körülöttünk! Itt van mindenhol, mi benne vagyunk, és neki köszönhetõen létezünk! Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Én ezt nem hiszem. Én soha, semmiféle anyát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is!
-Néha - mondja elmerengve a másik - amikor csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel nekünk, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! Tudod, én tényleg azt hiszem - teszi hozzá -, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk!"

Vidám vasárnap

beautyka 2016/08/13 19:48 komment

 

 

suni.jpg

 

Hideg tél volt. A leghidegebb évek óta.

Rengeteg állat elpusztult az erdőben. Megfagytak.

A sünök kitalálták, hogy összehúzódnak szorosan az odújukban és így egymást melegítve átvészelik a telet. Összebújtak, és már nem is fáztak, de nem telt bele sok időbe, hogy észrevegyék a sebeket magukon, amiket a hozzájuk bújó társuknak a tüskéi okoztak rajtuk.

Nem lesz ez így jó, gondolták és eltávolodtak egymástól. Eltelt egy óra és újra vacogtak a hidegben, így hát választásra kényszerültek.

Vagy külön válnak, és ezáltal eltűnnek a Föld színéről vagy összebújnak és elviselik egymás tüskéit.

Bölcsen úgy határoztak, hogy újfent összeölelkeznek. Eltelt pár hét és kitavaszodott, a sünök pedig boldog éltek tovább, együtt békességben.

 

Vidám vasárnap

beautyka 2016/08/06 19:59 komment

 

 

 

indiai_kezes2.jpg

 

 

Egy indián faluban élt egy szegény öreg indián, de mindenki irigy volt rá, mert volt egy csodaszép fehér lova. Egy reggel nem találta a lovát az istállóban. Összegyűlt az egész falu, és az indiánok azt mondták: „Micsoda balszerencse!” Az öregember azt felelte: „Majd meglátjuk! Nem tudom, hogy ez szerencsétlenség-e vagy áldás, mert nem tudom, mi következik.” A többiek kinevették az öreget. Ám a ló 15 nap múlva visszajött, mert nem ellopták, hanem kitört a vadonba, ráadásul 12 vadlovat is magával hozott.

Újból összegyűltek az emberek, és azt mondták: „Igazad volt! Tényleg áldás lett belőle.”
Az öregember azt felelte: „Majd meglátjuk!” Az öregembernek egyetlen fia volt, aki elkezdte betörni a vadlovakat. Már egy hét múlva leesett a lóról, és eltörte a lábát. Az indiánok újból összegyűltek és ítélkeztek: „Igazad volt, szerencsétlenséget hozott. Az egyetlen fiad most leesett a lóról, pedig ő volt a támaszod öregségedre. Most szegényebb vagy, mint azelőtt bármikor.” Az öregember így válaszolt: „Majd meglátjuk!”

Úgy történt, hogy az indián törzs kiásta a csatabárdot és háborúba keveredett. A vidék minden fiatal férfijét elvitték katonának. Csak az öregember fia maradt otthon, mivel eltört a lába. Siránkozás töltötte be az egész vidéket, mert ezt a háborút nem lehetett megnyerni, és mindenki tudta, hogy a legtöbb fiatal férfi nem fog hazatérni.

Az emberek elmentek az öreghez, és azt mondták: „Igazad volt, neked áldás lett belőle!” Az öregember azt felelte: „Nem hagytok fel az ítélkezéssel. Minden, ami van, az van. Behívták a fiaitokat a hadseregbe, az én fiamat pedig nem hívták be. Csak az egész tudja, hogy ez áldás-e vagy szerencsétlenség. Soha ne ítélkezzetek!”

Mindig van mit tenni....

beautyka 2016/05/22 20:08 komment

 

kiut2.jpg




Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott. Néhány lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami különöset csinál. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!

Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg!

Rázd meg magad és lépj egyet feljebb.

 

yellow_cab1.jpg

 

Taxis vagyok. Egyik éjjel megérkeztem a megadott címre és dudáltam. Néhány perc várakozás után megint megnyomtam a dudát. Ez volt aznapra az utolsó fuvarom, úgyhogy már azon voltam, hogy inkább hazaindulok. De aztán mégis kiszálltam, elsétáltam az ajtóig és becsöngettem.

- Egy pillanat! – válaszolt egy törékeny, idős hang odabentről. Kisvártatva kinyílt az ajtó. Kilencvenéves-forma, aprócska asszony állt előttem. Kartonruhát viselt és kis kalapot. Úgy nézett ki, mintha egy régi, fekete-fehér filmből lépett volna ki. Mellette egy kis bőrönd pihent. Körülnéztem. A bútorokat fehér lepedőkkel terítették le. A sarokban egy kartondoboz árválkodott, mindenfélével teletömve.

-Kivinné a bőröndömet a kocsihoz? Szeretnék néhány percre egyedül maradni. Aztán, ha Ön is úgy gondolja, visszajöhetne értem, hogy lekísérjen az autójáig. Nem vagyok valami jó erőben.

Miután beraktam a bőröndöt a csomagtartóba és visszaértem, belém karolt. Lassan, nagyon lassan odasétáltunk a taximhoz. Közben végig a kedvességemért hálálkodott.
- Semmiség – feleltem. Minden utasommal úgy bánok, ahogyan mástól is elvárnám, hogy az édesanyámmal bánjon.
- Milyen jó fiú maga! – mondta, ahogy beült a hátsó ülésre. Odaadta a címet, aztán megkérdezte: Mehetnénk esetleg a belvároson keresztül?
- Nem az a legrövidebb út – vágtam rá gyorsan.
- Ó, azt egyáltalán nem bánom – mondta. - Egy hospice-házba tartok.
Belenéztem a visszapillantó tükörbe. A szemeiben könnycseppek csillogtak.
- Nincs már családom. Mindenki meghalt. - Nagyon csendesen beszélt. - A doktor úr szerint nekem sincs túl sok hátra.
Csendben a műszerfalhoz nyúltam és kikapcsoltam az órát.
- Mit szeretne, merre menjünk?
A következő két órában bebarangoltuk a várost.
Megmutatta nekem azt az épületet, ahol réges-régen liftes kisasszonyként dolgozott. Aztán elmentünk abba a városrészbe, ahová új házasként a férjével költöztek. Egy picit megálltunk egy bútorraktár előtt. Azt mondta, lány korában az még bálterem volt, és a többiekkel odajártak táncolni.
Néha megkért, hogy álljak meg egy-egy sarkon vagy egy épület előtt. Nem mondott semmit, csak maga elé révedt.
Ahogy a hajnal első sugarai megjelentek a horizonton, azt monda:
-Most már mehetünk. Elfáradtam.
Szótlanul haladtunk a megadott címig.
Két alkalmazott jelent meg, ahogy megérkeztünk az ajtó elé. Profi udvariassággal segítették. Kinyitottam a csomagtartót, és elvittem a bőröndöt az ajtóig. Az utasomat már beültették egy kerekesszékbe.
- Mennyivel tartozom? – kérdezte és benyúlt a retiküljébe a pénztárcájáért.
- Semmivel – feleltem.
- Magának is meg kell élnie valamiből – mondta.
- Vannak más utasaim is – szereltem le.
Aztán, egy hirtelen ötlettől vezérelve lehajoltam és megöleltem. Meglepő erővel szorított magához.
- Nagy örömöt okozott egy kis öregasszonynak – mondta végül. -Köszönöm.
Megszorítottam mindkét kezét és visszasétáltam a kocsihoz. Hallottam, ahogy mögöttem becsukódik a ház ajtaja.


Egy életre zárták rá az ajtót.
Aznap csak vezettem, céltalanul.
Nem vittem utasokat. Nem volt kedvem beszélgetni.
Egyre csak az járt az eszemben, mi lett volna, ha az asszony egy dühös sofőrt fog ki? Vagy valakit, aki türelmetlen? Vagy mi lett volna, ha én magam vagyok türelmetlen és elhajtok kopogás nélkül?

Lassan megértettem, hogy egész életemben nem tettem még fontosabb dolgot, mint előző éjszaka.

Egész életünkben a nagy dolgokra várunk.

És a nagy dolgok néha meglepő álruhában érkeznek: úgy vannak csomagolva, hogy aki nem figyel, az észre sem veszi, mennyire fontos lehetőséget mulasztott el...

Reggeli Nesze

beautyka 2016/03/06 20:23 komment

 

flowers_szegeny_ember.jpg

 

 

Egy nap egy gazdag ember adott egy kosár szemetet egy szegény embernek. A szegény ember elmosolyodott, és elment a kosarakkal, kiürítette, megmosta és feltöltötte gyönyörű virágokkal, visszament a gazdag emberhez és visszaadta neki. A gazdag ember meglepődött és azt kérdezte: Miért adsz nekem szép virágokat ha én szemetet adtam neked?

A szegény ember így válaszolt: Mindenki azt ad, ami a szívében van.

Antidepresszáns szombatra

beautyka 2015/08/28 20:13 komment

 

kez_es_madarka.jpg

 

Egy fiatalember jelentkezett állásra egy nyomtatással foglalkozó nagy cégnél. Már túl volt az első meghallgatáson és most az igazgatóval kellett találkoznia. Az igazgató átnézte a róla szóló jegyzetet, amely kiváló volt. Majd megkérdezte:
- Volt-e ösztöndíjad az iskolához?
- Nem – válaszolt a fiú.
- Édesapád fizette az iskolád?
- Igen – válaszolta.
- Mit dolgozik édesapád?
- Édesapám kovács.
Az igazgató megkérte, hogy mutassa meg a kezeit. A fiatalember megmutatta a kezeit amelyek hibátlanok és finomak voltak.
- Segítettél valamikor szüleidnek a munkájukban?
- Sohasem, mert szüleim mindig azt akarták, hogy tanuljak és többet olvassak. Sőt még a munkájukat is jobban el tudták végezni mint én.
Az igazgató így szólt:
- Van egy kérésem. Ma, ha majd hazaértél, mosd meg édesapád kezeit és holnap gyere vissza hozzám.
A fiatalember úgy érezte, hogy minden bizonnyal övé lesz az állás. Amikor hazaért megkérte édesapját, hogy engedje meg, hogy megmossa kezeit. Az apa furcsán érezte magát. Boldog volt, de nagyon zavart is ahogy megmutatta kezeit fiának. A gyermek aprólékosan megmosta kezeit. Most először figyelt fel apja kezeinek nagyon ráncos voltára és sok sebhelyére. Némely sérülése annyira érzékeny volt, hogy a bőr összerándult mikor hozzáért.
Most értette meg mit jelentett a munka ezeknek a kezeknek, hogy fizethessék iskoláját. A kéz sérülései volt az ára tanulmányainak és jövőjének.
Miután megmosta apja kezeit, a fiatalember egy darabig szótlanul állt, majd elkezdett rendet rakni a műhelyben és kitakarítani azt. Ezen az éjszakán sokáig beszélgettek egymással.
Másnap visszament az igazgatóhoz, aki felfigyelt a könnycseppre a szemében, amikor megkérdezte tőle:
- Mit csináltál és tanultál meg tegnap este?
- Megmostam apám kezeit és miután végeztem vele kitakarítottam a műhelyt. Most már tudom mit jelent értékelni szüleimet és hogy nélkülük nem lennék az aki ma vagyok. Miközben segítettem édesapámnak rájöttem, hogy csak önmagunkra hagyatkozva mennyire nehéz bármit is tenni. Felismertem, hogy milyen sokat jelent a család és hogy mennyire fontos egymás segítése.
- Pontosan erre van szükség a munkásaim között is – mondta az igazgató. – Olyan valakit akartam alkalmazni, aki fontosnak tartja egymás segítését, aki elismeri a másik kemény munkáját és akinek nem a pénz jelenti az egyedüli életcélt.

Reggeli Nesze

beautyka 2015/08/19 20:54 komment

 

mi_nok.jpg

 

Istennek sok időbe telt, amíg megteremtette a Nőt. Késő este egy angyal szállt hozzá, majd megkérdezte:

– Miért töltesz ennyi időt a nő teremtésével?

– Sok időt igényel, amíg tökéletes formát tudok alkotni. Szépnek kell lennie, de nem szabad műanyagnak kinézzen. Képesnek kell lennie, hogy egyszerre több gyereket is a karjában tarthasson, akiket meg is tud gyógyítani, vigasztalni, de minderre csak két kéz áll rendelkezésére – válaszolta az Úr.

Az angyalt elbűvölte, hogy milyen körültekintően jár el Isten a nő teremtésével.

– Csak két kezet kap? Ez lehetetlen ennyi feladat elvégzésére! Várni kellene még ezzel a nőformázással – közölte megdöbbenve az angyal.

– Nem lehet várni – mondta Isten. – Nagyon közel vagyok ahhoz, hogy befejezzem, amely a szívemnek is legkedvesebb lesz. Ő majd gyógyítani fogja a betegeket, segít az elesetteken és napi 18 órát is képes lesz dolgozni.

Az angyal közelebb lépett az élettelen testhez, majd megérintette.

– De miért csináltad ennyire puhának és finomnak? – kérdezte.

– Igen, lágy és finom. De egyben ez a nagy erőssége, és hihetetlen munkabírással, kitartással áldottam meg.

– Gondolkozni is tud? – érdeklődött az angyal.

– Eszes, és képes racionális döntéseket hozni, na meg remekül tud alkudozni is – válaszolta a Teremtő.

Az angyal megérintette az arcát…

– Itt valami csorog a szeméből, Uram.

– Azok a könnyei.

– Mit jelentenek? – érdeklődött az angyal.

– A könnyek a fájdalma, a kétségei, a szerelem, a magány, a szenvedés érzésének kifejezésére szolgálnak.

Az angyal le volt nyűgözve.

– Uram, te zseniális vagy, mindenre gondoltál. A nő egy csoda lesz!

Igen, egy csoda. A nő erősebb lesz a férfinál. Könnyebben megoldja a problémákat, és jobban bírja a terhelést is. A nő boldogságot, szerelmet, szeretetet jelent. A nő teljes szívéből, lelkéből tud nevetni, mosolyogni. Mikor úgy érzi, hogy sírnia kell, sír, mikor boldog, akkor örömteli, mikor fél, az látszik rajta. A nő harcol az álmaiért, az igazságtalanság ellen, mindig jobb megoldásokon töri a fejét, mindig kész áldozatot hozni a gyerekeiért. Egy nő sír, ha boldognak, sikeresnek látja a gyerekét, természetesen örömkönnyek csordulnak ki a szeméből. Egy nő szíve összetörik, ha egy fontos embert, személyt elveszít, de mégis képes felállni, és folytatni az életét. Egy nő tudja, hogy egy csók és egy ölelés meggyógyítja az összetört szívet. Csak egy dolgot felejt el mindig, és ez az egy hibája van: megfeledkezik arról, hogy mennyire értékes is valójában– szólt Isten.

Antidepresszáns szombatra

beautyka 2015/06/12 21:21 komment

 

lo.jpg

 

Volt egy öreg kínainak egy olyan csodálatos lova, amelyre az ország leggazdagabb emberei is irigyek voltak. Valahányszor nagy összeget ajánlottak fel neki a lóért cserébe, az öregember így válaszolt: – Ez a ló sokkal többet jelent nekem, mint egy állat, ő inkább barát, nem adhatom el.
Egy napon a ló eltűnt. Az üres istálló előtt összegyűlt szomszédok már mondták is a véleményüket:

– Te szerencsétlen bolond, sejteni lehetett, hogy el fogják lopni tőled ezt az állatot! Miért nem adtad el? Micsoda balszerencse! – A paraszt azonban óvatosabb maradt:– Ne túlozzunk, mondjuk csak azt, hogy a ló nincs az istállóban! Ez tény. Minden más csak a ti értékelésetek. Hogyan lehetne tudni, hogy ez szerencse vagy szerencsétlenség? A történetnek csak egy töredékét ismerjük. Ki tudja, mi fog történni?

Az emberek kinevették az öregembert. Jó ideje már bolondnak tartották. Két héttel később visszajött a fehér ló. Nem lopták el, egész egyszerűen csak elszabadult, és mintegy tizenkét vadlóval együtt tért vissza kiruccanásáról. A falusiak újra összegyűltek:

– Igazad volt, nem szerencsétlenség, hanem áldás, ami történt!

– Én ezt azért nem mondanám. Elégedjünk meg csak annyival, hogy a fehér ló visszajött. Hogyan tudhatnám, hogy ez szerencse-e vagy baj? Hiszen ez csak egyetlen fejezet. Meg lehet ismerni egy könyv tartalmát egyetlen mondat elolvasása után?

A falusiak szétszéledtek, meg voltak győződve arról, hogy az idős ember összevissza beszél. Kapni tizenkét gyönyörű lovat minden kétséget kizáróan égi ajándék. Hogyan is lehetne ezt tagadni? A paraszt fia elkezdte a vadlovak betörését. Az egyik levetette magáról és összetaposta. A falubeliek ismét eljöttek, hogy elmondják a véleményüket:

– Szegény barátunk, igazad volt! Ezek a lovak nem hoztak neked szerencsét. Lám most egyetlen fiad nyomorék lett. Ki segít majd neked idős napjaidban? Igazán sajnálatraméltó vagy!

– Ne szaladjatok ennyire előre – válaszolta nekik a paraszt. – A fiam nem tudja többé használni a lábát, ez minden. Ki tudja megmondani, mit hoz ez majd nekünk? Az élet apránként mutatkozik meg, senki nem tudja megmondani a jövőt.

Nem sokkal később kitört a háború, és a falu összes fiatalemberét besorozták, kivéve a nyomorékot.

– Öregember – panaszkodtak a falubeliek –, igazad volt, a fiad ugyan nem tud járni többé, de legalább melletted marad, míg a mi fiaink mennek a halálba.

– Kérlek benneteket – válaszolta a paraszt –, ne ítélkezzetek rögtön. A fiaitokat besorozták a hadseregbe, az enyém itthon marad, ennyit tudunk mondani csupán. Isten tudja, hogy ez jó-e vagy rossz.

 

Reggeli Nesze

beautyka 2015/02/17 21:47 komment

 

 

hetfoi_nagy_nesze_1.jpg

 


Élt egyszer egy idős zen mester, aki nemcsak a meditációban, hanem a harcokban is jeleskedett. Már öreg volt, de mégis le tudta győzni a kihívóit. Híre elterjedt messzi földön és sok tanítvány jött hozzá.

Egy nap egy kételyes hírű, dölyfös, fiatal, erős harcos érkezett a mester falujába és azzal kérkedett, hogy Ő majd legyőzi az idős zen mestert. A fiatal harcos általában megvárta, hogy az ellenfele tegye meg az első lépést és megfigyelte támadója harcmodorát, gyengeségeit és aztán kegyetlenül kihasználva ellenfele gyenge pontját villámgyorsan lecsapott. Eddig minden párviadalból győztesen került ki.

Az idős mester elfogadta a kihívást a harcra. Ott álltak egymással szemben és a fiatal harcos sértéseket és gúnyolódásokat vágott az idős mester fejéhez. A zen mester csak állt csendesen és tekintetét a gőgös harcosra szegezte szelíden. Amikor a fiatal látta, hogy sértegetéssel nem ér el semmit köpködni kezdett, majd pedig átkozódni. Az idős bölcs meg sem moccant csak állt türelmesen. Órák teltek el így. Végül a harcos semmi újat nem tudott kitalálni és megsemmisülten állt a zen mester előtt. Érezte, hogy alul maradt és elismerte a vereséget.

A „harc” végezetével a tanítványai körbevették az idős mestert és így kérdezték?

– Mester, hogy tudtad elviselni ezt a sok gúnyt, sértegetést és átkozódást?

Erre a Mester így felelt:

- Ha valaki ajándékot hoz, amit nem fogadok el, vajon kié marad az ajándék?

Vidám vasárnap

beautyka 2014/10/25 21:37 komment

 

piros lábas love.jpg

Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk
nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres
hely. Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt
írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és
mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.

Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a
kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.

Hétfőn minden gyerek megkapta a listáját. Már kis idő múlva mindegyik
nevetett. "Tényleg?" - hallatszott a suttogás... "Nem is tudtam, hogy én
valakinek is jelentek valamit!" - és "Nem tudtam, hogy a többiek ennyire
kedvelnek" - szóltak a megjegyzések.

Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy a
diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem is
törődött vele. A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek voltak
magukkal és a társaikkal.

Néhány évvel később az egyik fiú elesett Irakban, és a tanárnő elment a
tanítványa temetésére. A templomot megtöltötte a sok barát. Egyik a másik
után - akik szerették vagy ismerték a fiatalembert - odamentek a
koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket. A pedagógus a sor végén lépett
oda és imádkozott a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az egyik koporsóvivő
katona megszólította: "Ön a matematika tanárnője volt Mark-nak?" Ő 
bólintott. Erre a fiú azt mondta: "Mark nagyon gyakran mesélt magáról."

A temetés után összegyűltek Mark régi osztálytársai.A szülei is ott
voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárnővel.

"Valamit szeretnénk mutatni" - mondta az apa és előhúzott egy pénztárcát a
zsebéből. "Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy gondoltuk, Ön meg
fogja ismerni." A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet
nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már. A
tanárnő - anélkül, hogy odanézett volna - tudta, hogy ez egyike volt
azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az
osztálytársak írtak Markról.

"Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az
osztálynak" - mondta Mark anyja. "Amint látja, a fiunk nagyon megbecsülte."

A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül. Charlie elmosolyodott
és azt mondta: "Nekem is megvan még a listám. Az íróasztalom felső
fiókjában őrzöm."

Chuck felesége pedig így szólt: "Chuck megkért, hogy a listát ragasszam be
az esküvői albumba." "Az enyém is megvan még" - mondta egy másik. "A naplómban
tartom". Ekkor Vicki, egy másik osztálytársuk a zsebnaptárát vette elő, és
megmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a többieknek.
"Mindig magamnál hordom" - mondta Vicki, és hozzátette: "Meg vagyok
győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a listát."

 

Ne felejtsd el elmondani, mennyire szeretsz, vagy becsülsz valakit. És addig tedd ezt meg, amíg nem késő. Soha nem tudhatod, ez milyen sokat jelent majd számára.

 

Vidám vasárnap

beautyka 2014/06/14 21:31 komment

 

chanel szemüveg_1.jpg

 

Egy 24 éves fiú bámult ki a vonat ablakán.

Apa nézd, azok ott hátul a fák!” - kiáltotta el magát a srác.

Az apja elmosolyodott.

Egy fiatal házaspár ült mellettük és figyelték a fiú talán túlzottnak tűnő gyerekes viselkedését.

Ismét kiáltás…

Apa nézd, a felhők olyanok, mintha velünk jönnének!

A fiatal pár nem bírt magával, most már megszólalatak.


„Miért nem viszi el a gyerekét egy jó elmeorvoshoz?” –kérdezték az apját.

Az idős ember mosolyogva válaszolt:
„A kórházból jövünk. A fiam vakon született, és csak néhány nap telt el a műtét óta. Ma van az első napja, hogy láthatja a világot körülötte.”

Egy biztos: ne ítélkezzünk, mert sosem tudhatjuk, a látszat mögött mi a valóság.