Nesze!szer


 

1967_vogue.jpg

 

Kínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap -a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta a dolgát, de a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott teljesíteni.
A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.

A nehézségek szerepe

beautyka 2017/01/22 20:04 komment

 

 

butterfly.jpg

 

Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi ült és nézte a pillangót néhány óráig, ahogy küzdött, hogy testét kiszabadítsa a kis lyukon keresztül. Aztán úgy tűnt, a folyamat teljesen megállt. Úgy látszott, mindent megtett, amit tudott, és semmi többre nem képes. A férfi eldöntötte, segít a pillangónak: fogott egy ollót és kinyitotta a selyemgubót. A pillangó könnyen kijutott. De a teste összeaszott volt, gyenge és a szárnyai összezsugorodtak. A férfi tovább nézte, mert várta, hogy bármelyik pillanatban kinyílhatnak a szárnyak, megnőnek, kitárulnak, és képesek lesznek elvinni a pillangó testét, szilárdak és erősek lesznek. Semmi nem történt! A pillangó az életét ebben a gyenge testben, összeaszott szárnyakkal töltötte. Soha nem volt képes repülni. Amit a férfi, az ő kedvességével és jóindulatával nem értett. Hogy a szűk selyemgubó és a küzdelem a szűk nyíláson keresztül szükséges a pillangónak, ez a természetes útja, hogy a pillangó kiszabadítsa testét a selyemgubóból, szárnyaival képes legyen repülni.

Néha pontosan a nehézségekre van szükségünk az életben. Ha hagyjuk az életünket akadálytalanul folyni, ez megbénít minket. Nem leszünk erősek, amikor annak kell lennünk. Nem fogunk tudni, repülni.

Kértem Erőt…és kaptam nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.
Kértem Bölcsességet...és kaptam problémákat, hogy megoldjam őket.
Kértem Jómódot...és kaptam agyat és izmot, hogy dolgozzak.
Kértem Bátorságot...és kaptam akadályokat, hogy legyőzzem azokat.
Kértem Szerelmet...és kaptam bajban lévő embereket, hogy segítsek.
Kértem Jóindulatot...és kaptam lehetőségeket.
Semmit nem kaptam meg, amit akartam...
De mindent megkaptam, amire szükségem volt.

 

Éld az életet félelem nélkül, nézz szembe az akadályokkal, tudd, hogy képes vagy legyőzni őket.

Tanmesék

Vidám vasárnap

beautyka 2017/01/14 21:17 komment

 

szep_kabat.jpg

 

Szép tavaszi nap volt. A fiatalasszonyt békesség töltötte el, miközben Jézus haláláról és feltámadásáról elmélkedett.
megállt egy pillanatra a lépcsőknél, amelyek a főutcára vezettek, és amely már tele volt munkába siető emberekkel.
A régi helyén, az átjáró kezdetén ült az idős virágárus néni. A lába elé, egy újságpapírra sorakoztatta ki a friss virágokból készített csokrait. A néni mosolygott; idős, ráncos arca valamilyen benső örömtől sugárzott.
A fiatalasszony nem sokat gondolkodva lehajolt, kiválasztott egy csokrot és közben megkérdezte a nénitől:

-Ahogy nézem, ma boldog, ugye?
-Miért ne lennék? - válaszolta. -Minden rendben van, hát nem?
Toprongyos volt és nagyon öreg. A fiatalasszony ezért meglepődött a matróna válaszán.
-Maga már évek óta itt ül. És mindig mosolyog. Úgy látszik jól viseli a bajokat!
-Aki ilyen magas életkort megélt, az nem kerülheti el a bajokat. Tudja, kedvesem, olyan ez, mint Jézus és a nagypéntek... S akkor elhallgatott.
-Mint micsoda?- kérdezte a fiatalasszony.
-Mondom, mint Jézus és a nagypéntek... Amikor Jézus pénteken meghalt a kereszten, ez volt az emberiség legrosszabb napja. S amikor jönnek a bajok, nekem mindig ez juta az eszembe. Mert ilyenkor az is eszembe jut, mi történt harmadnap, húsvétkor.  Jézus feltámadt a halálból. Amikor a dolgok rosszul mennek, már megszoktam, hogy várok három napot, mert akkor valahogy minden jóra fordul.

A fiatalasszony búcsúzásul a nénire mosolygott, majd továbbment. Azóta, amikor csak gondjai támadnak, mindig eszébe jutnak a néni szavai:

Adj alkalmat istennek, hogy segítsen. Várj három napot!

 

sertodott_beka.jpg

 

A skorpió át akart menni azon a kis tavon, ahol a béka lakott. Megkereste a békát, és azt mondta neki:
- Te, béka, szépen kérlek, vigyél már át a hátadon a túlpartra!
- Dehogy viszlek! Dehogy viszlek, hogyisne! Azért, hogy a mérgeddel elpusztíts? Eszem ágában sincs! – válaszolta a béka.
- Ugyan, ne mondd már, én nem csíplek meg, hidd el! Kérlek szépen, vigyél át a tavon! – kérlelte a skorpió.
- Nem viszlek én! Olyan erős a mérged, hogy biztos bele is halnék! – utasította vissza békánk az új jövevényt. Ez így ment estig, amíg a béka be nem adta a derekát, mert a skorpió már könyörgött neki, és a béka már nem bírta hallgatni. Azt mondta:
- Na jó, gyere, mássz fel a hátamra, átviszlek, de nehogy megcsípj!
A skorpió nagy boldogan felmászott a béka hátára, majd átúsztak a tavon. Megérkeztek a túlsó partra, de mielőtt a béka egyet is szólhatott volna, a skorpió halálosan megmarta, és csak azután mászott le a hátáról. Szegény béka a haláltusáját vívta, de utoljára még megkérdezte:
- De skorpió! MIÉRT??!
A skorpió pedig csak ennyit válaszolt:
- De hát béka, én egy skorpió vagyok! Ilyen a természetem!

 

 

 

Vidám vasárnap

beautyka 2016/10/22 19:57 komment

 

 

stones.jpg

 

 

Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy konzerv-üveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel. Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg.
Igen - volt a válasz.
Ezután elővett egy dobozt, tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal és azt kezdte betölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis rést kitöltött.
És most - mondta a professzor - vegyék észre, hogy ez az önök élete.
A kövek a fontos dolgok - a családod, a partnered, az egészséged, stb. . . - ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok, az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetőek a boldogságod érdekében. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni. Először a kövekre figyelj - azokra, amik igazán számítanak.
. . . A többi csak homok. .

 

ezo_mese.jpg

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mesebeli ország, ahol olyan magasra nőttek a hegyek, hogy csúcsaik már az égbe nyúltak. Az egyik hegyen volt egy fennsík. Csodálatos kilátás nyílt innen a környező vidékre. Mindenhol hegyek, a levegő kékesfehéren remegett, s oly tiszta volt, hogy messziről, a tenger felől idehallatszott a sirályok hangja.
A fennsíkot üde, zöld gyep borította, s nem volt itt más, csak egy szerény, csendes kis templom, s körülötte vörös rózsák. A templomba belépve mélységes csend és nyugalom fogadta a látogatót. A bejárattal szemben egy egyszerű oltár emelkedett, sima kőasztallal. A fából faragott padsorok között régi korok emléke lebegett, és minden békét és harmóniát sugárzott magából. A templom egyetlen dísze, színesre festett üvegablakai voltak. A művész mesteri tökéllyel alkotta meg színeiket, így amikor a Nap besütött, gyönyörű fénybe öltöztette a templomot.
Az üvegablakok között volt egy, amelyik érezte, hogy ha több napfényt tudna átengedni magán, akkor csoda történne: az emberek olyan élményben részesülnének, amiről nem is álmodnak. Látta ugyanis, hogy milyen nagy különbség van a kinti és a benti fény között, s szerette volna a kettőt eggyé tenni.
Sokat töprengett, mit tehetne, és időnként próbálkozott is: néha leporolgatta magát, máskor izgett-mozgott, hogy üvegtábláin jobban áthatolhasson a napsugár – de nem volt megelégedve az eredménnyel. A szíve szomorú volt, amikor látta, hogy az emberek megelégszenek azzal a félhomállyal, ami odabent van, s nem tudják, hogy milyen is az igazi fény.
Egyszer, egy nyiladozó, üde nyári hajnalon, amikor éppen felkelt a Nap, s első sugarai a templom ablakaira vetődtek, a mi ablakunk lelkét annyira elöntötte a fenséges élmény, hogy a szépségtől kicsordultak a könnyei, és felsóhajtott: "Bárcsak teljesen át tudna sütni rajtam, hogy ezt odabent mindenki láthassa, és akkor részesülhetne ebből az éltető fényből! Óh, bárcsak tudnám, mit tegyek!"
És ekkor váratlanul, bársonyos, simogató hangon megszólította őt a fény: "Lásd, itt vagyok. Fordulj felém, engedd, hogy minden sugaram átjárjon, átmelegítsen! Én szüntelenül áradok rád, és mindenkire, fogadd el fényemet! És most nyújtom a kezem feléd, gyere hozzám, nézd meg magadat innen! Tudni és látni fogod, hogy mit kell tenned, ha arra vágysz, hogy átragyogjak rajtad." És a fény kinyújtotta finom, puha kezét, majd a szívéhez emelte őt. Az ablak innen már sokkal többet látott, s hamarosan tudta is, hogy mit kell tennie. Rájött, hogy miért és miként fordult el, gubózott be magányába a fény elől. Azt is látta, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy ezek a kis védőlemezek – amiket ő épített ki magában – ismét megbarátkozzanak a fénnyel, s meg is bízzanak benne.
Majd felfedezte, hogy az évek hosszú során rárakódtak olyan dolgok, amelyek már fölöslegessé váltak a számára, s amelyek akadályozták célja elérésében. Innen kívülről pontosan tudta, hogyan kell ezektől óvatosan és körültekintően megszabadulnia.
Fürkésző tekintete megakadt belső üvegtábláin is. Észrevette, hogy itt is egy kis átrendezésre van szükség, hogy minden a helyére kerüljön. Alaposan megfigyelte a részleteket, s jól megjegyezte, mit hová kell áthelyeznie, vagy másképpen alakítania.
Még néhány percet eltöltött azzal, hogy megfigyelte, mit kell még tennie ahhoz, hogy át tudja engedni magán a kívülről áradó fényt, majd amikor készen lett ezzel, el is képzelte, hogyan fog mindez megtörténni.
Lelki szemeivel látta, ahogyan védőlemezei – amit a bántásoktól, sérülésektől való félelme épített fel – fokozatosan a fény felé fordulnak, majd feloldódnak benne, s ezután látta magát, ahogyan megtisztul, megszabadul a lerakódásoktól, a felesleges súlyoktól, és érezte a megkönnyebbülést is. Az átalakulás pedig tovább folytatódott: belső üvegtáblái szépen, lassan átrendeződtek, finom mozgás indult meg benne, és lassan minden a helyére került. És ez így folytatódott tovább, egészen addig, amíg a fény szabadon át tudott áramlani az üvegablakon. Mikor mindezt végignézte a fényből, érezte, hogy a puha kéz visszahelyezi őt eredeti helyére, és szeretettel nézi, figyeli továbbra is.
Ezzel csodálatos változás kezdődött meg az üvegablak életében. Tisztán emlékezett mindarra, amit a ragyogás szívében állva látott, és boldogan fogott neki a megvalósításnak. Türelemmel és kitartással végezte a védőpajzs lebontását, a belső tisztításokat, és élvezte ezek eredményét is. Érezte, hogy amint egyre jobban halad célja felé, valóban még több fényt tud átengedni magán. És egyszer eljött a nap, amikor elkészült, átalakult, ráhangolódott a fényre, amely már szabadon ragyogott át rajta. Valahányszor besütött a Nap ezen az üvegablakon, a templomot eddig még nem látott ragyogás töltötte el. Az emberek hamarosan észrevették ezt, s odagyűltek az ablak alá, élvezték az áradó, tündöklő fényt, amely körülölelte őket. Elteltek szépségével, gyógyító erejével, s eltöltötte őket az a béke, nyugalom és harmónia, amelyet a fény hordozott magában. Ott álltak minden nap, és gyógyultak, erőt merítettek az örök Forrásból, amely így eljutott hozzájuk, s eközben az ablakot már nem is látták, mert ő maga is fénnyé vált, s minden lélegzetéből és szívdobbanásából az örök élet áradt szét.

Szabó Judit

A te batyudban mi van?

beautyka 2016/09/25 20:01 komment

 

 

givenchy_taska.jpg

 

Valamikor hajdanán, amikor még az utcán köszönt egymásnak ismerős és ismeretlen is egyaránt, élt egy kicsiny kisleány.

Egy szántó-vető házaspár gyermekeként látta meg a napvilágot. Nem voltak játszótársai, mert környezetükben csupa gazdagok éltek, akik nem engedték a szegény gyermek közelébe csemetéjüket. A kislány távolról figyelhette csak a többiek életét. Fájdalmai elől egy képzeletvilágba menekült. Kopott ruháján a foltokat ékszernek látta. Kukoricababáját hercegnőnek nevezte. A Nap izzó hevét simogató aranyzuhatagként élvezte, és amíg más árnyékba menekült, ő azt mondta:
- Én a Nap leánya vagyok, és azért süt ilyen forrón rám, mert rettentő nagy szeretettel akar átölelni engem Napanyukám.
Lassan-lassan megtanulta, hogy mindent a maga javára fordítson, mindenből hasznot kovácsoljon. Ha langyos nyári zápor hullott, szappannal a kezében, kiszaladt házuk udvarára és kacagva mosakodott, miközben vidám hangon kiabálta be édesanyjának:
- Nézd, Anyu! Nekem is van zuhanyozós fürdőszobám.
A szomszédok közül sokan bolondnak tartották őt, nem értették, miért tud mindennek örülni. Azt mondták róla: ennek a gyereknek visszájára fordította Isten az eszét.

Teltek az évek. A kislány felnőtté vált. A falu bírója kihirdette, hogy vásárt rendeznek. Mindenki hozza el egy batyuban azt, amiből úgy érzi, olyan sok van neki, hogy másnak is szívesen adna át belőle. Megjelentek a gazdag szomszédok felnőtt gyerekei is. Batyujuk betegségtől, válópertől, könnyektől, és elégedetlenségtől duzzadt. A mi leánykánk csomagjában kacagás, boldogság, elégedettség volt található. Megkérdezték tőle:
- Téged elkerültek a bajok, hogy nem tudtál hozni belőlük?
- Nem. Csupán azokból nem tartok számon mást, mint a betegség után a gyógyulást. A vitákból a békülést. Vagy ha elveszítettem valamit, megőriztem afeletti örömömet, hogy pótolhattam veszteségemet. Az én batyumban is ugyanazok találhatók, melyek a tietekben, csak - tudjátok, én mindent a visszájára fordítva használok

élettörténetpróbaigazságteherbölcsbatyu

Vidám vasárnap

beautyka 2016/09/10 20:36 komment

 

tea_ido.jpg

 

Volt egyszer egy nő, aki amikor elment a pszichológushoz, az felajánlotta, hogy tegye a kabátját a szófára. A nő összerezzent: azt nem lehet! Ő valahova fel akarja akasztani mindenképp. A pszichológus tudomásul vette ezt, lement a terápiás idő, de a végén megkérdezte:

- Miért nem tette a kabátját az ágyra?
- Mert édesanyám erre tanított - hangzott a válasz.
- De miért?
- Nem tudom. Csak így van.

Megkérte, hogy a következő alkalomra kérdezze meg az édesanyját, miért nem szabad a kabátot a szófára tenni.

Következő alkalommal a nő elmesélte, hogy az édesanyja is azt mondta: az ő anyja tanította neki, neki pedig az ő anyja. Szerencsére még élt a százéves üknagymama és őt is meg tudták kérdezni erről.

- Tudod, amikor mi a századelőn Amerikába érkeztünk, a családunk jómódúnak számított a környéken. Átmentem az utcabeli gyerekekhez játszani, náluk viszont rengeteg volt a poloska és a tetű. Édesanyám arra tanított, hogy ne tegyem a kabátomat az ő ágyukra, mert belemásznak a tetvek. Én pedig tovább adtam ezt a gyerekeimnek.

Te miben hiszel?

beautyka 2016/08/21 20:20 komment

 

twins_1.jpg

 

Egy várandós hölgy méhében két kis magzat beszélget

"- Te hiszel a születés utáni életben? - kérdezi az egyik.
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Szerintem az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erõsekké váljunk ahhoz, ami vár bennünket - válaszolja a másik.
- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szánkkal fogunk enni.
- Hát ez ostobaság! - vág vissza a másik. Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal?! Ez nevetséges! Hiszen itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot... de mondok még valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert ez a köldökzsinór már most is túlságosan rövid!
- De, de... valami biztosan lesz. Csak valószínûleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát még soha senki sem tért vissza a születés után! A születéssel az élet egyszerûen véget ér! Különben is, az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
- Én nem tudom pontosan milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre megláthatjuk az édesanyánkat, és õ nagyon vigyáz majd ránk! - válaszolja reményteljesen.
- Az Anyát? Te hiszel az Anyában? Hol van?
- Hát... mindenütt, körülöttünk! Itt van mindenhol, mi benne vagyunk, és neki köszönhetõen létezünk! Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Én ezt nem hiszem. Én soha, semmiféle anyát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is!
-Néha - mondja elmerengve a másik - amikor csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel nekünk, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! Tudod, én tényleg azt hiszem - teszi hozzá -, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk!"

Vidám vasárnap

beautyka 2016/08/13 19:48 komment

 

 

suni.jpg

 

Hideg tél volt. A leghidegebb évek óta.

Rengeteg állat elpusztult az erdőben. Megfagytak.

A sünök kitalálták, hogy összehúzódnak szorosan az odújukban és így egymást melegítve átvészelik a telet. Összebújtak, és már nem is fáztak, de nem telt bele sok időbe, hogy észrevegyék a sebeket magukon, amiket a hozzájuk bújó társuknak a tüskéi okoztak rajtuk.

Nem lesz ez így jó, gondolták és eltávolodtak egymástól. Eltelt egy óra és újra vacogtak a hidegben, így hát választásra kényszerültek.

Vagy külön válnak, és ezáltal eltűnnek a Föld színéről vagy összebújnak és elviselik egymás tüskéit.

Bölcsen úgy határoztak, hogy újfent összeölelkeznek. Eltelt pár hét és kitavaszodott, a sünök pedig boldog éltek tovább, együtt békességben.

 

Vidám vasárnap

beautyka 2016/08/06 19:59 komment

 

 

 

indiai_kezes2.jpg

 

 

Egy indián faluban élt egy szegény öreg indián, de mindenki irigy volt rá, mert volt egy csodaszép fehér lova. Egy reggel nem találta a lovát az istállóban. Összegyűlt az egész falu, és az indiánok azt mondták: „Micsoda balszerencse!” Az öregember azt felelte: „Majd meglátjuk! Nem tudom, hogy ez szerencsétlenség-e vagy áldás, mert nem tudom, mi következik.” A többiek kinevették az öreget. Ám a ló 15 nap múlva visszajött, mert nem ellopták, hanem kitört a vadonba, ráadásul 12 vadlovat is magával hozott.

Újból összegyűltek az emberek, és azt mondták: „Igazad volt! Tényleg áldás lett belőle.”
Az öregember azt felelte: „Majd meglátjuk!” Az öregembernek egyetlen fia volt, aki elkezdte betörni a vadlovakat. Már egy hét múlva leesett a lóról, és eltörte a lábát. Az indiánok újból összegyűltek és ítélkeztek: „Igazad volt, szerencsétlenséget hozott. Az egyetlen fiad most leesett a lóról, pedig ő volt a támaszod öregségedre. Most szegényebb vagy, mint azelőtt bármikor.” Az öregember így válaszolt: „Majd meglátjuk!”

Úgy történt, hogy az indián törzs kiásta a csatabárdot és háborúba keveredett. A vidék minden fiatal férfijét elvitték katonának. Csak az öregember fia maradt otthon, mivel eltört a lába. Siránkozás töltötte be az egész vidéket, mert ezt a háborút nem lehetett megnyerni, és mindenki tudta, hogy a legtöbb fiatal férfi nem fog hazatérni.

Az emberek elmentek az öreghez, és azt mondták: „Igazad volt, neked áldás lett belőle!” Az öregember azt felelte: „Nem hagytok fel az ítélkezéssel. Minden, ami van, az van. Behívták a fiaitokat a hadseregbe, az én fiamat pedig nem hívták be. Csak az egész tudja, hogy ez áldás-e vagy szerencsétlenség. Soha ne ítélkezzetek!”

Avagy: kis formaruha körkép

Hurrá,  mindjárt olimpia! Alig várjuk, hogy ismét szurkolhassunk a magyar színekben versenyző sportolóinkért. Apropó, magyar színek, kicsit körülnéztünk, miben is vonultunk be négy évenként az olimpiai nyitóünnepségekre. Volt néhány egészen kínos mellélövés is….

Barcelona 1992.

barcelona_0_1.jpg

Igen, huszonnégy évvel ezelőtt a katalán városban úszott óriásit Egérke, azaz Egerszegi Krisztina. Akkoriban a fáradt rózsaszín volt a mi színünk, természetesen óriási válltömésekkel, és vidéki vállalkozó stílusú nyakkendőkkel.

screenshot113_1.jpg

Atlanta 1996.

atlanta_1.jpg
Négy évvel később már a zöld és a kékes lila színek domináltak a magyar csapat formaruháján. Ezen az olimpián 7 aranyérmet nyertünk, de a stylistok díját valószínűleg nem mi kaptuk volna.

Sidney 2000.

screenshot115.jpg
Az új évezred jelentős változást hozott a magyar formaruhák történetében, erőteljes nemzeti jelleg jelent meg a viseletben, és egységében is a nemzeti színek határozták az öltözet alaphangulatát, formában pedig a hagyományos vonalakhoz nyúltak a tervezők.

Athén 2004.

screenshot114.jpg
Eltelt újabb négy év,  és a magyar színek helyett a rendező ország, Görögország színeiben vonult a magyar csapat, azért a lányok kendőin finoman megjelent a magyar trikolór! A ruhákat nézve, pont semmilyen lenne, ha a férfiak égkék zakójához nem adtak volna egy sötétkék-piros csíkos nyakkendőt. De adtak és nem tudjuk miért.

Peking 2008.

640x360_255252.jpg
Hogy szalad az idő! A kínai olimpián viselt magyar formaruha olyan, mintha egy falkányi félresikerült piros pöttyös dalmata szabadult volna be az olimpikonok közé. Ez a ruha olyan, ami önmagában határozottan jól fest élénk-piros, pipacsos mintájával, de tömegben, messziről nézve finoman szólva is röhejes! Annak idején a Guardian a mi ruhánkat választotta a leggusztustalanabb formaruhának. (A 101 kiskutya jutott eszünkbe...D)


London 2012.

20120808-london-2012-olimpia-a-magyar3.jpg

A legutóbbi olimpia magyar viseletét sajnos nem nagyon szerettük,  kicsit bumfordi, erőltetett, magyaros elemekkel dúsított ruha lett.

Rio 2016.

28178_teamhun_nyito.jpg
A magyar csapat ruháit most is magyar tervezők alkották, a USE Unused ruháiban az elegancia, a magyar színek és a visszafogottság jelenik meg. Nekünk bejön!

28184_olimpia-05.jpg

 

 

Csókolsz te eleget?

beautyka 2016/07/07 07:20 komment

Eleget sose! Mert a csókból sose elég!


fo.jpg

A csók egy olyan dolog, amit igazán nem tudnánk meghatározni , a tudósok nevezik társadalmi gesztusnak, vagy fajfenntartó biológiai késztetésnek, de igazából egyik sem állja meg a helyét, mivel nem igaz mindenkire, mivel a Földön élő emberek közel 10 százaléka egyáltalán nem csókolózik. Csók nélkül élnek például egyes afrikai törzsek, vagy a bolíviai őslakosok is.
A világ legnagyobb országaiban sem egységesen ugyanaz a funkciója, formája, sőt hatása és elfogadottsága a csóknak! Tegnap volt a világnapja, így van okunk a kutakodásra....

India: az első legédesebb csók


india5.jpg

Egyesek úgy vélik, hogy a mai romantikus csók elődje először a távoli Indiában csattant el. Ennek bizonyságát látják az ősi indiai szobrokban, és abban a hindu elképzelésben, miszerint az emberek egymást beszippantva esnek szerelembe.
Indiából egyenesen a daliás harcos, Nagy Sándor hozta Európába a csókot – mondják a tudósok.
Annak ellenére, hogy a csók bölcsőjének Indiát tekintjük, ott a csókot a hálószobák magányában gyakorolják csak, nyíltan csókolózni nagy illetlenségnek számít.

A rómaiak tökéletesítették

olasz.jpg

Ha a rómaiak tehát nem is találták fel a csókot, az biztos, hogy ők fejlesztették tökélyre. A római birodalom lakóit igazi csókolózós nemzetnek tekintjük ma is. Az ókori őseiknek olyan szent és fontos dolog volt a csók, hogy írástudatlanként egy-egy szerződést csak egy x-szel írtak alá, de csókkal pecsételték meg.

Húha, a franciák!

framcia.jpg

A franciák aztán igazán odatették magukat csók terén is! A klasszikus francia csók az igazi szenvedély jelképe, amikor nyelveddel bebarangolod a másik száját. A szájra adott puszitól a francia csókig kinek hosszabb, kinek rövidebb az útja, egy azonban biztos, hogy a csókban intenzíven résztvevő száj mellett nagy a szerepe az orrnak is. A tudósok szerint a biológiai kiválasztás egyik fontos szempontja az embernél is a másik megszagolgatása.

Na, de Új Zélandon?

maori.jpg

Charles Darwin volt az első tudós, aki kimondta: márpedig nem csókolózik mindenki a világon! És hogy mennyire igaza van, azt világosan megmutatják nekünk Új Zéland őslakói, a maurik is. A hongi, az ottani csók, a homlok és az orr összedörzsölését jelenti, és ezt sem tekinthetjük másnak, mint egymás szagolgatásának!

Thaiföldön csak szelíden

Az 1800-as évek végén egyes antropológusok figyelték meg, hogy az ázsiai kultúrában a mi csókunkat túlságosan durvának, mondhatni kannibalizmusnak tartották. Ott a szippantásos csók dívik, ami azt jelenti, hogy az orrot és az összezárt szájat az arcnak nyomva szinte beleszippantanak a másik illatába.

Japán felzárkózik

japan2.jpg

Az 1930-as években a csókolózás látványa szinte sokkolta a japánokat. Amikor Rodin: A csók című szobrát bemutatták a szigetországban, csak egy diszkrét bambuszfüggöny mögé bekukucskálva nézhették meg a művészet kedvelők. Japánban annyira nincs csókolózás, hogy igazán szavuk sincs rá, mostanában kezd elterjedni az angolból kölcsönvett kisu-having szó és ezzel együtt a csók egyre elfogadottabbá válik, főleg a fiatalok körében.

Van még 9 jó okunk, amiért azt mondjuk, ne csak a világnap körül gyakorold a csókot!

1. Vidámabb leszel
2. Lelazulsz
3. Javul a bőröd tónusa
4. Kalóriát égetsz
5. Jót tesz a szívednek
6. Fájdalmat csillapít
7. Megelőzheted a fogszuvasodást
8. Csökken az allergia
9. Hosszabb életű leszel

 Nesze!Zsé

 

Korához képest nagyon is jól tartja magát! Sőt, egyre jobban! Hetven éves a bikini!



jamaica_7.jpg

De ez nem igaz! Vagyis az igaz, hogy pontosan hetven évvel ezelőtt, azaz 1946. július 5-én a francia Louis Reard mérnök felkérésére Micheline Bernardini sztriptíztáncosnő felhúzta a világ legkisebb ruháját és ezzel elindította világhódító útjára a hivatalosan bikininek keresztelt textíliát. Az aprócska ruhadarab egy szigetről kapta a nevét, ahol akkoriban atomrobbantásokat hajtottak végre, és mivel a drága mérnök úr úgy érezte, hogy ez a cucc legalább akkora robbanás lesz a férfiak körében, mint egy atombomba, teljesen jogosan a bomba sziget nevét adta a fürdőruhának. Hogy jól tette, az bizonyítja, hogy a mai napig így nevezzük.

azelso_7.jpg

Ám a bikini őse, vagyis a két részes sokkal régebbi, kezdhetjük úgy, hogy már az ókori rómaiak is és tényleg! Már a  szicíliai Villa Romana del Casale nevű római villa mozaikja is mai néven bikiniben levő sportoló nőket ábrázol.

okor_4.jpg

Az 1900-as évek elején Párizsban majd szétszedték a merész, sötét bőrű démont, Josephine Bakert, akit egy csöpp melltartó és egy kicsinyke nadrág, vagy időnként csak néhány banándarab takart a színpadon. A tisztességes asszonyok ekkoriban elképzelni sem tudták, hogy köldöküket bárki idegennek mutogassák a nyilvános fürdőhelyeken.

jb_5.jpg

A párizsi mérnök találmánya sem forradalmasította egyből a fürdőzési viseletet. Az 1951-ben a Miss World szépségversenyről még kitiltott bikini Brigitte Bardotnak köszönhette ismertségét. A francia szexszimbólum 1956-ban az … és Isten megteremté a nőt című filmjében jelent meg bikiniben a vásznon, és innentől kezdve nagy örömmel viselte ezt az akkor még botrányosnak számító ruhadarabot szinte mindenhol.

bb_6.jpg


Ám kolléganői elég gyorsan követték, nemsokára bikiniben pózolt Raquel Welch, és természetesen Marilyn Monroe is, de bikiniben hódított 1960-ban, Bond lányként Ursula Andress a Dr. Who-ban.

boderek_7.jpg

A férfiak fantáziája azonban itt nem állt meg, ha van bikini, akkor lehet ezt tovább is fokozni, úgyhogy 1964-ben egy laza német, Rudi Gernreich megalkotta a monokinit, amitől a férfitársaknak elállt a szava, a nőket az ájulás kerülgette, a Vatikán pedig azonnal és mélyen elítélte. Ám Herr Gernreich ezen a nyáron háromezer darabot adott el a két pánttal felerősített bikini alsójából.

monokin1_5.jpg

Aztán jött a tankini, a bikini alsóhoz hordott ujjatlan póló, és miközben fent pólóra bővült a melltartó, lent pánttá szűkült az bugyi hátsó része, és Brazíliában megszületett a tanga. De ez már egy másik történet….

mind.jpg

Éljen soká a szülinapos, frissnek látszó, nem éltes bikini, és éljenek a szabad nők, bikiniben, monokiniben, tangában, vagy nagykabátban, ahogy a legjobban érzik magukat!

Nesze!Zsé

Sosem vagy egyedül...

beautyka 2016/06/19 19:27 komment

 

 

angel_little.jpg

 

Egy kislány egyedül, szomorúan ült a parkban. Nagyon sok ember elment mellette, de senki nem kérdezte meg, hogy miért lógatja az órát a rózsaszín szoknyát viselő lányka. Mezítláb ült a padon, könnyes szemmel nézett a világra, de senki nem vette észre, ő pedig nem akart senkit megszólítani, csak némán pityergett.

Be kell vallanom, hogy elsőre én sem foglalkoztam a kislánnyal, csak rápillantottam, majd tovább haladtam, mert sietnem kellett. Mégis este bevillant, hogy ott ült egy rózsaszín szoknyás kislány a padon egymagában, és sírt. Másnap visszamentem, mert kíváncsi voltam, hogy meg ott ül-e. És ott volt, ugyanazon a padon. Még szomorúbbnak, elkeseredettebbnek tűnt, mint tegnap.

Odaléptem hozzá, mert segíteni akartam neki. Ő ösztönösen megijedt, ami érthető is, hiszen egy parkban több fura ember is megfordulhat, akik akár veszélyt is jelenthetnek egy kislányra. Mikor közelebb léptem, egy méretes púpot láttam a hátán. Ekkor döbbentem rá, hogy az emberek ezért mennek el mellette, ezért nem akar senki sem segíteni neki. Mert púpos.

Leültem mellé, majd mosolyogva azt mondtam: “Szia.” Ő visszamosolygott, és sziával köszönt. Egészen sötétedésig beszélgettünk, majd mikor már senki sem járt a parkban, megkérdeztem, hogy miért annyira szomorú.

“Mert más vagyok” – érkezett a válasz.

“Ne viccelj. Te egy ártatlan angyalhoz hasonlítasz!” – mondtam neki,

Ekkor felállt, és megkérdezte:

“Komolyan gondolod?”

“Igen, azt gondolom, hogy te egy őrangyal vagy, aki a parkban sétáló emberekre vigyáz, hogy nehogy bajuk essen” – feleltem.

Ekkor csoda történt: A púpnak látszó kinövésből két kis angyalszárny bontakozott ki. Azt hittem álmodok. A kislány majd ezt mondta: “Most először gondoltál magadon kívül valaki másra. Az én munkám itt most véget ér.”

“De miért nem kérdezte meg senki tőled, hogy miért sírsz?” – kérdeztem hirtelen.

Mosolyogva azt felelte: “Mert csak te vettél észre, a többi ember egyszerűen nem látott meg.”Majd pillanatok alatt tovarepült.

Azon az estén az életem megváltozott. Ha azt gondolod, hogy senkid sincs ezen a világon, gondolj arra, hogy ott vannak az őrangyalok, akik vigyáznak rád! Ahogy rám is.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu