Nesze!szer


 

dakota-johnson-vogue-magazine-2017-photoshoot01.jpg

 

Dakota Johnson első komoly Vogue címlapját tudhatja magáénak, ám nem szürkében fotózta Patrick Demarchelier, hanem nagyon színesben. Nekünk a borító nem annyira tetszik, inkább a belső képek, de sebaj. Nyilván az egész a Szürke 50 árnyalat második részének moziba kerülése apropóján (is) készült. Az egészen biztos, hogy mi csak nagy erőt véve ülünk be majd rá, ha beülünk egyáltalán, mert a film nálunk nem pozitív értelemben verte ki a biztosítékot. Ám Dakota Johnsont így is szeretjük, azt nyilatkozta, a karakterében több minden van benne, mint egy átlagos emberben... mutatunk is néhány képet a moziból. Ti megnézitek majd?

 

 

jamie-dornan-dakota-johnson-nighttime-fifty-shades-darker.jpg

 

dakota-johnson-fifty-shades-darker-movie-poster.jpg

fifty-shades-darker-movie-poster.jpg

 

 

konyhas_szexes2.jpg

 

Millió és millió cég keres meg bennünket, hogy ajánljuk a termékeitek nektek karácsonyra. Amit ara érdemesnek tartunk, azt meg is írjuk, de ez az esetek igen kevés százaléka, mert nem olyan sok a különlegesség. Viszont. Most kiderült, hogy számunkra is van új a nap alatt (vagy Hold alatt?)

Valahogy eddig azt gondoltuk hogy a mindenféle szexjátékokat csak sötét utcák elbújt lebujaiban lehet vásárolni és úgy, hogy az ember zacskót is húz a fejére. De kiderült, ezt mi nagyon rosszul gondoltuk, sőt. A DM-ben lehet vásárolni elég pajkos kis szetteket. Pici vibriket, kis síkosítókat, többféle kiszereléses dobozka. Nagyon szép csomagolású dolgok ezek, rajta mindegyiken a 18 pluszos felirat, így csak nem adja oda anyuka a gyereknek vásárlás közben. Vicces az egyik felirata: Angyaloknak, akik a csúcsra vágynak. Szóval, ez egy érdekes ajándék tipp a számotokra. Párban, pár nélkül, mindenki, ahogy gondolja, vagy érzi... ízlés szerint, ahogy a recepteknél mondják. Több variáció van (ITT például tájékozódhattok). Tényleg ízléses az egész, nem taszító. Most megpróbáljuk nem leírni azt a poént, hogy azoknak, akik tényleg örülni szeretnének a karácsonyfa alatt... ja, leírtuk. Sebaj. Szóval, a DM-ben még megvehetőek a dobozok, boldog karácsonyt mindenkinek!

 

ajandekcsomag_felnotteknek.jpg

 

 

ck_deep_euphoria.jpg

 

Élénken vártuk már a Calvin Klein új illatát, amelynek a képviselője Margot Robbie lett, akiről már pontosan tudjuk: jó arc. (Magyarországi forgatása alatt ez kiderült, írtunk már róla ITT). Tudtuk, hogy a nagy testvér 2005-ben jelent meg a piacon és eléggé kedvelik a vásárlók. Úgy mondták a híradások, ez annak a nőnek készült, aki bátor, szabadelvű, kirívó. Jelentjük: nekünk ez sokkal inkább annak a nőnek az illata (lehet), aki bizony nem fél a szextől és nem fél az intimitástól, sőt attól sem, hogy ő kezdeményezzen. Citrusos-virágosnak mondják a leírásokban, számunkra sokkal inkább a fás jellege, a pézsma, a pacsuli és a fás jegyek dominálnak. Ott érzed a fehér borsot, a mandarin levelet, a jázmint, a rózsát is persze. Az egész végtelenül selymes és érzéki. Az a fajta, amit imádsz szagolgatni magadon, ha a kezedre fújtad. Valamire hasonlít, kicsit Madmoseille talán, kicsit Ferragamo Eleganza, de nagyon, de nagyon hatásos. Az üveg gyönyörű, padlizsánban játszik, a fém kupakkal pedig kontrasztban van, viszont mégis passzol valahogy. Kislányoknak biztos nem ajánlanánk, csak azoknak, akik tisztában vannak a saját szexualitásukkal, vagy nem félnek megtapasztalni azt... Bennünket meggyőzött!

CK DEEP EUPHORIA EDP 100ml F 26900 Ft,  50ml F 20700 Ft, 30ml F 15200 Ft

 

deep_eu.jpg

 

 

a_szex_az_oka3.jpg

 

Vannak egy éjszakás kapcsolatok. És vannak olyan egy éjszakás kapcsolatok, amelyek több éjszakásak lesznek aztán. És létezik az a fajta is, amikor nem is tudja az ember, hogy az az egy éjszaka milyen hatással is van vagy volt az elkövetkező évekre. Lainey és Jake az elsők voltak egymásnak. Aztán nem következett folytatás. Elvették egymás szüzességét. Majd évekkel később újra összefutottak, összefutnak. Ekkor Jake már intrikus nőcsábász, Lainey pedig egy aktuális partnert folyton megcsaló hölgy. Tehát egyikőjük szerelmi élete sem áll túl jól, sőt... a kialakult válságban nincs mese, egymás szövetségesei lesznek. Kibeszélnek mindent, de mindent a szexről és valahogy közelebb és közelebb kerülnek egymáshoz. Persze, nem tudjuk, ennek az egésznek mi lesz a vége... de, és ami a lényeg, erre a remek filmre van 15 db páros jegyünk nektek, a vetítés 09. 09-én lesz, a Lurdy házban. Na, ki szeretne játszani érte? Következő a teendő: 

1. Kérjük, tetszikeld ezt a postot

2. A Nesze!szer facebookos oldalára írd oda, melyik a kedvenc szerelmes filmed.

Vasárnap este sorsolunk, hogy időben tudjatok mindenről, hajrá! 

 

 

 

 

 

 

o-amy-schumer-570.jpg

 

A GQ igen érdekeset talált ki. Ágyba küldte Leia hercegnőt C-3PO és R2D2 társaságában. Leiát Amy Schumacher formálja meg, aki nem fél megnyalni a fénykardot sem. Persze, ha belegondolunk, a Star Wars epizódokból az erotika eddig kimaradt. De ez így nem szentségtörés? Mondjuk, vicces, az biztos...

 

o_amy-schumer-a-gq-magazin.jpg

 

 

o-amy-schumer-gq-570.jpg

Reggeli Nesze

beautyka 2015/04/29 21:26 komment

 

szeretni2.jpg

 

Akartalak... mindennél jobban, mindenkinél jobban. Megtalálni, felfedezni, szeretni. Veled lenni, megélni az életet. Akartam. Akartalak. Aztán mást is akartam. Felejteni. Nem szeretni. Elveszíteni az úton, nem gondolni rád. Soha, soha, soha. Soha nem tudni rólad. De nem lehetett. Nem lehet. Felejteni, nem szeretni, elveszíteni. Csak egyet lehet. Megtalálni. Újra és újra és újra. Szeretni.

Csitáry-Hock Tamás

 

 

 

 

 

barbie.jpg

 

Azt gondoltad, Barbie mindig kedves, jóravaló lányka (volt)? Hmmmm...most ismerd meg a karcsú szőkeség árnyoldalát! Mariel Clayton megmutatja, milyen is az, amikor az alamuszi nyuszi nagyot ugrik, vagyis Barbie babából előtörnek a gyilkos ösztönök, vagy éppen elszabadul a szexuális fantáziája és esetleg rágyújt egy cigire is.

Hogy tetszenek a képek? 

 

 

 

Reggeli Nesze

beautyka 2014/10/21 21:26 komment

 

Rogue-Man-by-Rihanna-1_1.jpg

 

Határozatot hoztam. Mindenben meg fogok változni. Az idén nem hozok újévi határozatokat, inkább arra összpontosítok, hogy hálás legyek azért, aki vagyok. Az újévi elhatározások elégedetlenségre mutatnának jelenlegi helyzetemmel és nem buddhista hálára. 

Vagy esetleg mégis csinálok egy újévi elhatározás-kapszulát, a tervezett kapszula-ruhatár mintájára.

Mit fogok?

- Az anyaságra összpontosítani, ahelyett, hogy férfiakra gondolnék.

- Abban a valószínűtlen esetben, ha összefutnék vonzó férfiakkal, a randizás alapszabályait életbe léptetni, perfekt randizónak lenni.

- Á, bassza meg! Találni egy igazán király valakit, aki igazán szórakoztató, és aki mellett isteninek érzem magamat, nem iszonyúnak, és SZEXELNI!

Bridget Jones 3. 

559x745xfifty-shades-grey-lingerie7.jpg.pagespeed.ic.XPJzgs4qjI.jpg

Ki ne ismerné ugye a regényt, vagyis a trilógiát? A szürke ötven árnyalata letarolt mindent, nemsokára moziban is láthatjuk... és most már bugyi alakzatban is formát öltött, hogy ezzel a teljes képzavarral éljünk. E. L. James ugyanis a svéd ruházati vonallal, a KappAhl-lal kollaborált. A Vogue olasz változata pedig meg is örökítette ezt egy anyagban, de kis filmecskénk is van. Anastasia Steele-nek üzennénk, hogy nekünk konkrétan a kis szemkötő tetszik legjobban. Reméljük, Mr. Grey nem haragszik meg emiatt...

 

 

800x533xfifty-shades-grey-lingerie1-800x533.jpg.pagespeed.ic.MkHIRLh4d4.jpg

 

 

559x745xfifty-shades-grey-lingerie5.jpg.pagespeed.ic.60e2IQEP3G.jpg

 

 

 

 

korai öröm.jpg

Hogy is fogalmazzunk? Volt az életünkben réges régen valaki, akire azt mondanánk: az ember, aki ott sem volt. Magyarán, igen gyorsan elérte a hegynek az ő csúcsát. És a rossz az volt, hogy nem lehetett az illetővel erről beszélni. Tabu volt saját maga számára is. Ezért is gondoltuk, erről a témáról a Neszén társalognunk kell. Már a korai magömlésről. 

"Világszerte 5-ből 1 férfi érintett a korai magömlés problémájával. Ez a leggyakoribb, a férfiaknál felmerülő szexuális működési zavar, ugyanakkor ez a leginkább aluldiagnosztizált és alulkezelt is egyben. „Tiéd a kontroll” elnevezéssel indul el az a felvilágosító kampány, mely a Magyar Szexuális Medicina Társaság szakmai támogatása mellett szeretné felhívni az érintettek figyelmét arra, a korai magömlés egy kezelhető állapot, a férfiak és partnereik nincsenek egyedül problémájukkal. Amennyiben orvoshoz fordulnak, ők tudnak segíteni a megoldás megtalálásában." - mondja egy közlemény, amit nemrégiben kaptunk.  

Igazság szerint ez egy betegség, tehát nem söpörhetjük az asztal, vagy ágy alá:   „A korai magömlés a leggyakoribb szexuális működési zavar a férfiaknál, alul diagnosztizált és alulkezelt is egyben. A korai magömlés világviszonylatban a férfiak 20-30 %-nál fordul elő, azaz 5-ből minimum 1 férfi számol be erről az állapotról. Ez a szám egyébként életkortól függetlenül közel állandó. Korai magömléstől több férfi szenved, mint ahányan erekciós problémával küzdenek, bár a két zavar egymással is szoros kapcsolatot mutat. Ténylegesen a korai magömlésben szenvedőknek csak kevesebb, mint 10 százaléka fordul orvoshoz a problémájával.”– festi le a jelenlegi helyzetet Dr. Kopa Zsolt Ph.D. egyetemi docens, andrológus és urológus. A korai magömlésnek számtalan definíciója létezik. A Mentális Betegségek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve, a DSM-IV meghatározása szerint akkor beszélünk korai magömlésről, amikor az orgazmus és a magömlés állandóan vagy visszatérően, minimális szexuális ingerlés hatására behatolás előtt, közben, vagy röviddel utána következik be, még mielőtt az a férfi szándékában állna. Kulcsszó tehát a kontroll, ezért is kapta a felvilágosító kampány a „Tiéd a kontroll” elnevezést. A korai magömlésben szenvedő férfiak 95%-a az ejakuláció „nagyon gyenge” vagy „gyenge” kontrolljáról számoltak be. „Most jött el a pillanat, hogy elkezdjünk beszélni erről a betegségről, és missziónknak tartjuk, hogy minél több férfi értesüljön arról, ez egy kezelhető állapot. A közelmúltban a korai magömlés kezelési lehetőségei ugyanis tovább bővültek.” – mondta Dr. Fekete Ferenc, urológus, a Magyar Szexuális Medicina Társaság elnöke.

A „Tiéd a kontroll” kampány tehát arra hívja fel a férfiak és partnereik figyelmét, hogy nem kell, hogy szégyelljék magukat. Nincsenek egyedül! Nem szabad figyelmen kívül hagyni és tagadni problémáikat, mert ők is és partnereik is megérdemelnek egy jobb szexuális életet. Ez egy egészségügyi probléma, ami kezelhető. A www.tiedakontroll.hu oldalon további információk találhatók meg a betegséggel kapcsolatban, a kampányban résztvevő orvosok remélik, hogy minél több érintett veszi majd a bátorságot, hogy cselekedjen, megoldást keressen. Mi pedig csak azt szeretnénk, hogy nálatok minden stimmeljen. 

    

true love2.jpg

Szex és Pocahontas

Tegnap nálam járt Raz barátom - akit a Lélekbonbon című könyvem "Éneklő Biciklistájaként" is ismerhettek -, és miután elfogyasztottuk az utószülinapi vacsoráját, a kanapéra heveredve kezdtünk csevegni az élet dolgairól. Ahogy az lenni szokott. Ilyenkor mindketten elővesszük az aktuális szenvedéseinkről szóló lemezt, és ha szerencsénk van, a kettő nagyjából hasonló témákat dolgoz fel - így aztán tapasztalatokat cserélhetünk arról, hogyan is lehetne kimászni az épp esedékes depiből. Persze, mindeközben nagyokat röhögünk, és valószínűleg
mindketten tudjuk: apró szenvedéseink eltörpülnek amellett, milyen szerencsések vagyunk... már csak azért is, mert mindig ott vagyunk egymásnak.

Nos, a tegnapi lemez egy igazi klasszikus volt: dióhéjban a szexről, a vágyról, illetve a szexmentes és vágymentes időszakokról beszélgettünk. És most hagyjuk az "ó, nekem ilyen gondom nincs, az én pasim/csajom egy szexuáldémon, én pedig akár naponta ötször is benne vagyok a jóban" dumát, mert bár irigylésre méltóan hangzik, mindannyiunk életében vannak olyan periódusok, amikor napokra, hetekre, vagy ne adj' Isten hónapkra "a rajzmentes időszakunkat éljük" - ahogy Miranda mondta a Szex és New Yorkban.

A csevej hevében Raz barátom előkapta a mobilját, és a Ted talk honlapra kalauzolt, ahol is Esther Perel pszichoterapeuta "A szenvedély megőrzésének titka a hosszútávú kapcsolatban" címmel tartott előadást. Az ötven körüli, egyébként nagyon szimpatikus nő olyasmire mutatott rá, amibe még soha nem gondoltam bele... pedig érdemes. "Manapság egyetlen embrtől várjuk el mindazt, amit valaha egy teljes falu lakossága biztosított egy embernek." És valóban: elvárjuk a párunktól, hogy a szeretőnk, a kedvesünk, a barátunk, a pszichológusunk legyen, besegítsen a háztartásban, csodálatos szülő váljon belőle, és persze a munkáját se hanyagolja el. Elvárjuk, hogy gondoskodjon rólunk, önagáról, inspiráljon minket, ugyanakkor fogadjon el olyannak, amilyenek vagyunk. Aztán persze csodálkozunk, hogy a kapcsolat "valahogy nem működik".

true love3.jpg



Esther Perel szerint a dolgot ott rontjuk el, hogy nem látjuk át: a szerelemben a kiszámíthatót, a biztonságosat keressük, a szexet pedig épp az teszi érdekessé, hogy az újról, a kiszámíthatatlanról, a spontanitásról szól. Persze, hogy imádjuk, ha életünk szerelme mer érzékenynek mutatkozni előttünk, de a vérünk olyankor pezsdül fel, amikor kreatívnak, lehengerlőnek látjuk. Szerelmesként gyűlöljük, ha a párunk beszédbe elegyedik egy dögös szőkével. Ám ha nem lenne már a mi "birtokunkban", hanem most látnánk először, halálosan izgatónak találnánk, hogy mindenki vonzódik hozzá.

Ezen a héten nem írok a csillagokról, az univerzumról, vagy meditációról. Egyszerűen csak annyit mondok: alább az elvárásokkal. Hagyjuk a dolgokat néha a saját medrükben folyni. Na jó, egyet azért idézek a Pocahontsból: "A zúgó hegyi patak is egyszer a tengerbe csobban."... ha jól emlékszem. És bár Poci papája, a bölcs indián törzsfőnök arra utalt, hogy lobbanékony, kalandvágyó kislányából méltóságteljes, higgadt hercegnőt akar varázsolni, Pocahontas azt felelte: "Dehát az egy cseppet sem nyugodt. Mert a víz arca mindig változó, és egyre más a nagy folyó, is soha nem léphetsz bele kétszer."

Hát így került össze ezen a héten Pocahontas és a szex... a tenger néha szenvedélyesen háborog, néha nyugodtan hullámzik. Egyik sem tart örökké. És egyik sem állandó. De azt sosem várhatjuk el, hogy tökéletes tükörsima feszített víztükrű medencé változzon.

Wingapo!... ez egy köszönés Pocahontas nyelven ;)

szürke9.jpg

Úgy tűnik, hogy már a spanyol GQ sem bírja kivárni E. L. James: A szürke ötven árnyalata trilógiájának filmes változatát. Türelmetlenségüket a februári szám divatanyaga bizonyítja, aminek témája Christian Grey és Anastasia Steele szenvedélyes románca - de helyettünk, beszéljenek inkább a képek... 

szürke8.jpg

szürke7.jpg

szürke6.jpg

szürke5.jpg

szürke4.jpg

szürke3.jpg

szürke2.jpg

szürke1.jpg

E-Sminksuli - Sminkre fel!

beautyka 2012/09/30 16:23 komment

1955 marylin.jpg

Marilyn Monroe A Nő. Voltak nőideálok előtte is, utána is, ám újra és újra rá emlékezünk. Elsősorban szexbomba imázsa miatt hevert a lába előtt a világ, sajnos más oldalára nem is voltak kíváncsiak. Színészi tehetségét nem engedték kibontakozni, meghagyták a szőke, erotikus szépség szerepében.

MarilynMonroe-Beauty-72.jpg


Halálának 50. évfordulója alkalmából a MAC új kollekciójával tiszteleg a díva előtt. Letisztult csomagolás, gyémánt ragyogású szemhéjpúderek és körömlakkok (3900 Ft), varázslatos árnyalatú vörös és piros rúzsok ejtenek rabul. Már volt szerencsénk megtekinteni a termékeket, úgyhogy jó szívvel és leesett állal ajánlunk egy-két darabot. Marilyn ajkának íve és ajakfestési technikája a legszexibb a szépség történetében.

MarilynMonroe-Lipstick-ScarletIbis-72.jpg

A természetes ívét kerekítette, de nem cseresznye formára, hanem mintha „csücsörítene”. Tégy így Te is! Rajzold egyformára ajkaid ívét, majd 1 mm mértékű nagyobbítást engedj meg nyugodtan. Vedd figyelembe az alsó és felső ajkad méreteit, arányát, egyiket igazítsd a másikhoz. Túlzásokba semmiképp se ess, törekedj a harmóniára. Haladj apró vonalakkal, mindig figyeld, hogy esztétikus maradjon a végeredmény. Kerüld a „lufi száj” effektust, nem cél, hogy szilikonos szád legyen a művelet végén. Vörös ajkaknál kifejezetten ügyelni kell, hogy
a saját formádon belül mozogj, különben nevetséges és közönséges leszel, semmint szexi és kívánatos.

MarilynMonroe-Lipstick-CharmedI'mSure-72.jpg


Szóval a Marilyn rúzsok (6200 Ft)! A két legszebb árnyalat (számunkra) a Scarlet Ibis (első) és a Charmed I’m Sure (második). Az előző élénk, bohókás narancsos piros, a második ellentmondást nem tűrő sötét vérvörös. Ajakceruzával (5800 Ft) kezdd a műveletet, így biztos vonalon belül maradsz, nem utolsó sorban tartósabb is lesz. Felejtsd el a szabályt, hogy ha ajkad hangsúlyos, akkor a szemedet visszafogottan kell festened. Füstös szem és vörös rúzs persze maradjon a pénteki buli kelléke, de hétköznapra is bátran használj a Marilyn rúzsokból. Állaguk tökéletes, nem szárítják az ajak bőrét. Ez nem csak PR szöveg, ugyanis reggel 10 óra óta viselem és nem cserepes, nem ült be az ajkam bőrébe. Viselete észrevétlen, nem tapad a számra. Teljesen elégedett vagyok! Rúzsra fel, találd meg a saját árnyalatodat!

MarilynMonroe-LargeEyeShadow-HowToMarry-72_1.jpg


A szemhéjfestékek (6200 Ft) a fekete-fehér képernyő világát idézik, valamint Marilyn is viselt füstös sminket. Szikrázó fémes és gyémántos fényükkel a dívák ragyogó kinézetét idézik, ráadásul a matt ajkak tök jól mutatnak fényes szemhéjjal. Egy sminken belül keverheted a textúrákat, sőt, így lesz élő az arcod! Ha pl. csak mattal dolgoznál, művi babaarcod lenne, ha pedig csak fényes porokkal, izzadt hatása lenne. Kivételek persze vannak, pl. a nyári bronzosítók szájfénnyel élnek igazán, viszont ősszel a hevült arc letisztul. A por állagú pirosítók (7300 Ft) kettő, üde színben kaphatóak: sápadt korall és pinkes bézs. Ejtsd az ecsetet az orcád felső részére és finom mozdulatokkal dolgozd a bőrbe, a fokozatosságot tartva, hogy természetes hatású maradjon. A szájfények (6400 Ft) csillámokban úsznak, igazán szépek, ám mi mégis a rúzsokra voksolunk…

MarilynMonroe-PenultimateBrowMarker-Universal-72.jpg

A kifejező szemek megalkotását a Penulimate Eyeliner (5900 Ft) segíti, mely egy tűecset végű, filc szerű tus. Nagyon könnyű vele dolgozni. A lényeg, hogy a szempillatöveddel párhuzamosan fektesd el és így húzd végig a belső szemzugtól a külső zugig. Kifelé haladva enyhén vastagodjon a vonal, persze a cicaív és a cica „farkincája” se maradjon el! A tusvonal remek lehetőség, hogy úgy formáld a szemedet, ahogy csak szeretnéd. Nem csak a cicaszemre gondolunk! Festhetsz magadnak kerek őzikeszemeket, sejtelmes mandulavágásút, vidám, felfelé ívelő tekintetet. Ha ez a tudás nincs a kezedben, keress fel egy profi sminkest, aki megtanítja neked, hogyan formáld a szemedet.

MarilynMonroe-BeautyPowder-ForeverMarilyn-72.jpg


A makulátlan bőr tökéletesítője a Beauty Powder (8700 Ft), mely nem mattító púderként szolgál, hanem ahogy neve is mondja, emeli a szépségedet. Ez egy halvány barackos színű púder, melyet highlighterként vagy az egész arcodra téve is használhatsz. Kissé emlékeztet a krétaporra, elsősorban a világos, sápadtabb bőrszínen mutat jól, sőt, porcelán simává varázsolja. A középárnyalatú arcszínt hamuszürkévé teszi. Hosszan tartó, úgyhogy akinek hozzáad a szépségéhez, bátran válassza, hiszen megbízható termék.
A szemöldök (a skarlátszínű ajkak mellett) Marilyn másik védjegye volt. Nagystílű íve első pillantásra rabul ejt. A szemöldök kitöltésére ezúttal egy tus alakú, filctollra emlékeztető, Penultimate Brow Marker (5400 Ft) nevű terméket ajánl a MAC. Egyszerűen használható,igazán hatékony eszköz. Töltsd ki vele a szemöldököd szálai közötti rést és adj mélységet a tekintetednek a tökéletesen formált szemöldököddel. Egy árnyalatban kapható, szerintem minden hajszínhez passzol. Ha csak fixálni szeretnéd a szálakat, arra is megtalálod a megfelelő terméket. Valamint, sok más újdonság kerül a MAC polcaira október 1-től, a Marilyn kollekcióval együtt. Hétfőn már rohamozhatjátok is az üzleteket!

Nesze!Detti

MarilynMonroe-NailLacquer-FlamingRose-72.jpg

MarilynMonroe_Ambient-72.jpg

MarilynMonroe-Lash-35-72.jpg

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu