Nesze!szer


 

 

hello_soap.jpg

 

Mit tehet az ember, ha a gyermeke fürdőgolyó és fürdőbomba mániában szenved? (Igen, a hiba a mi készülékünkben van, hisz mi vezettük be ezt nála... na, mindegy.) A lényeg, hogy tetemes mennyiség fogy nálunk fürdésnél ezekből a csodákból. És ugye, egyfolytában keressük-kutatjuk, hol lelhető valami új a témában. Jelentjük: szuper magyar céget találtunk, akik fürdőbombákat gyártanak és ilyen szép kivitelezéssel, csomagolással még soha, de soha nem találkoztunk. Minden egyes bomba külön dobozkát kap nálunk, remek neveket találtak ki hozzájuk és az egész hihetetlenül gusztusos. 3 darabot fürödtünk el eddig a készletből és kiskorú ügyfelünk elégedettsége teljes, melyet sikongatással fűszerezett örömmel jelez a kádban.

Ezen a képen láthatjátok az eddigi legnagyobb kedvencünket. Aurora Borealis a neve. Kívülről fehér, aztán elképesztően kék lesz, majd a végén lila. Így kicsiknek és nagyoknak is igen finom és hasznos és örömteli szeánsz lesz az esti lubickolás. A weboldalon így mesélnek róla: "A sarki fény a nevét a római hajnalistennőről, Auroráról kapta. A sarkvidékek közelében a napszélből származó részecskék okozzák ezt a lenyűgöző fényjelenséget, mely az Aurora Borealis fürdőbombát is ihlette.  A fények sziporkázó játékának vízi mása akkor kezdődik, mikor a kivűlről egyszerű fehér fürdőbombát a kád vizébe dobjuk. Türkiz, lila vagy pink parédé kezdődik? Netán mindegyik szín helyet követel magának „vizijátékban”? Nem tudhatjuk előre. Az Aurora Borealis a meglepetések fürdőbombája, mely szemünkön és bőrünkön kívül orrunkat is nagyvonalúan kényezteti, hiszen illatában rágógumi, citromos süti, sárgabarack, színes cukorkák, egyszóval gyerekkorunk édes esszenciája jelenik meg"

hello_soap2.jpg

 

A Hello Soap termékeinél az volt eddig a szimpatikus, hogy vegán minden, semmiféle állati eredetű nincs a termékeikben. Gyönyörű színei vannak a bombáknak és isteni illatuk. A levendulás az annyira pihentető és finom, hogy hű...  egy csak a gond vele, igen kevés az idő arra, hogy egyedül, nyugodtan élvezzük a kád örömeit. Mindegy, testvajunk is van tőlük, ezt nem osztjuk meg a gyermekkel, mert azért mindent nem adunk neki!...D Nagyon jól kinéző szappanjaik vannak, nézzetek körül az oldalukon, már maga az is nagyon cool! Gratulálunk a cégnek az induláshoz, a sok természetes anyag használathoz, a szuper termékekhez, most a következő vágyunk egy testradír tőlük. Bocsánat, telhetetlenek lettünk...

A Hello Soap weboldala ITT található

 

hello_soap3.jpg

 

 

magyar_termekes_nyito.jpg

 

Végtelenül jó érzés, amikor az ember a kis költéseivel magyar vállalkozókat, vagy vállalkozásokat tud támogatni. Annál pedig már csak az a szuperebb, ha kiderül, hogy amilyen terméket beszerzett és szuperál: hazai. Így most 3 olyan dolgot szeretnénk, megmutatni nektek, ami nálunk bevált, működik és tényleg az van bennük, amit ígérnek. 

1. Lima Chocola peeliing szappan

Ő már nem az első finomságunk tőlük, most kaptuk ajándékba valakitől a másodikat. Kávé fanatikusoknak csak ajánlani tudjuk, mert ebből főzik ugyanis az alapját! Őrületesen finom az illata, nem agresszív és tele van ápoló illóolajakkal. Peeling szappan, de nem durván sikálós típusú, inkább masszázs jellegű az egész. A fahéj illatát érzed még ki erősen belőle, nagyon bekuckózós feelinget ad. Teljesen vegán, tehát semmi állati eredetű nincs benne. Irtó selymes érzet az egész, kicsit bele is harapnánk legszívesebben a szappanba, de nem pazaroljuk ezt. A Lima cég terméke, sok finomságot találsz náluk, weboldal ITT

2. Panarom Bébelle balzsam

Tavaly óta az itthoni alapkészletünk darabja ez a balzsam. Akinél pici gyerek van a családban, ott kötelezővé tennénk. Adrienne Feller termékeiben, a természet praktikáiban és az illóolajakban mindig is hittünk, mert sokszorosan bizonyítottak. Ez egy köptető, nyákoldó balzsam, amely nagyon sokáig elég. A hátra és a mellkasra szoktuk kenni, ha köhögés esete áll fenn. Ráadásul, mi felnőttként is bevetettük már magunkon. Sokkal, de sokkal jobb, mint a mindenféle gyógyszergyári mesterséges izék. Vírusölő hatású is, így a picit köhécselő gyereknek igen hasznos, ha még jár bölcsibe-oviba-iskolába ilyenkor. Könnyen kenhető, nagyon tartós. A Panarom weboldaláról INNEN tudsz rendelni. 

3. Body Honey Soft Royal Cream Jasmine

A méz jótékony hatásáról már elég sokszor írtunk nektek. A méhpempő pedig maga 150 biológiailag aktív összetevőt tartalmaz. Ez az alapjuk a Body Honey cég termékeinek. Készítenek szappanokat és arcápoló krémeket is, hisz a pempőben a  teljes B-vitamin sor mellett A-, C-, D-, E-, H-, K-, P vitaminok találhatóak. Sheát, kakaóvajat kevernek még hozzá sokszor, meg egyéb jótékonyságokat. Most kijött náluk egy jázminos krém, ami a száraz bőrnek elég jó barátja tud lenni. Ráadásul a sebek gyógyulásában is aktív segítő tud lenni ez a virág, illetve az illóolaja. Magában a krémben még toszkán bio olívaolaj, méhviasz és jojoba is található. A lényeg, hogy rég találkoztunk ennyire finom állagú arckrémmel, ami nem ragacsos, egész napos hidratáltságot nyújt és iszonyat jó sminkalap. Gyakorlatilag krémezés és utána jöhet is az alapozó. Van mini kiszerelésük is, ha először meg akarod nézni, hogyan működik nálad! A Body Honey céget ITT találod meg. 

 

 

 

 

 

4160-20-teny-amit-tudnod-kell-a-palmaolajrol-080325.png

 

Annyi, de annyiféle fogalom és meghatározás kering a kozmetikai iparban, hogy egy szimpla vásárló már azt sem tudja, mire is figyeljen. Ilyen a pálmaolaj is, amiről sokan azt sem tudják, eszik, vagy isszák. És akkor mi most elmondjuk nektek, mi is ez:

A pálmaolaj tulajdonképpen a legnagyobb mértékben használt növényi olaj a világon, melyet az olajpálma terméséből állítanak elő. Még ételeket is készítenek belőle, hisz olcsón előállítható. Akkora "biznisz" lett a világon, hogy Afrikán kívül (itt volt őshonos), már Dél-Amerikában és Indonéziában is telepítik, mely azzal jár, hogy óránként 300 focipályányi őserdőt vágnak ki. Ilyenkor rengeteg szén-dioxid kerül a levegőbe, ez pedig a globális felmelegedés egyik nagy segítője sajnos, nem véletlenül emelte fel a hangját Leonardo DiCaprio is az ügyben. Sajnos, a pálmaolaj ültetvényeken sokszor gyerekek dolgoznak embertelen körülmények között Húsz év alatt több mint négyszeresére nőtt a pálmaolaj-kitermelés: tavaly már több mint 60 millió tonna pálmaolajat állítottak elő világszerte. Ennek felét a sokáig érintetlen természeti szépségéről ismert Indonéziában. 2016-ban évi további öt tonnával több pálmaolaj kerül a világpiacra a szakmai szervezetek előrejelzései szerint.  A pálmaolajjal készült termékek mindenhol jelen vannak. A világ nagy bevásárlóközpontjainak polcain és a gyorsétterem-láncokban is megtalálhatóak. Szinte biztos, hogy a te konyhádban, fürdőszobádban is akad belőle, ha tartasz otthon csokit, müzlit, kekszeket, mogyorókrémet, margarint, tisztálkodószereket, krémeket, sminkszereket... durva, nem?!. Az egyre nagyobb területeket érintő pálmaolaj-termelés veszélyeztetett fajokat, elefántokat, orrszarvúkat, tigriseket és orángutánokat is kihalással fenyeget. Száz évvel ezelőtt még 230 000 egyedet számláltak, ma alig 7300 orángután él a World Wide Fund adatai szerint Borneó és Szumátra szigetén.
Az ENSZ ezzel foglalkozó jelentése szerint a pálmaolaj előállításához rengeteg műtrágyát és növényvédő vegyszert használnak, ezzel szennyezve a talajt és a természetes vizeket is. 

Amennyiben neked fontos, hogy óvd a kis orángutánok környezetét és ne vigyél be nem túl tiszta pálmaolajat a szervezetedbe, ezeket a jelzéseket figyeld a termékek hátulján, mert mind-mind furmányos formában erről árulkodiK

Palm Kernel, Palm Kernel Oil (PKO), Palm Fruit Oil, Palmate, Palmitate, Palm Stearine, Palm Kernel Stearin (PKs); Palm Kernel Olein (PKOo), Palmityl Alchohol, Palmolein,Partially Hydrogenated Palm and Palm Kernel Oil (PHP(K)O), Fractionated Palm and Palm Kernel Oil (FP(K)O), Palmitate – Vitamin A or Ascorbyl Palmitate, Glyceryl Stearate, Stearic Acid, Elaeis Guineensis, Palmitic Acid (Palmitinsav), Palmitoyl oxostearamide, Palmitoyl tetrapeptide3, Sodium Kernelate, Sodium Palm Kernelate, Hyrated Palm Glycerides, Cetyl Palmitate (palmitil-palmitát), Octyl Palmitate (oktil-palmitát)

Sajnos, sok itthon kapható natúr kozmetikumban is megtalálható ez az olaj, de nem a Mannákban. Mi azt kedveljük, hogy semmi káros anyagot nem viszünk be általuk a szervezetünkbe és ugye még fontosabb ez akkor, ha az embernek gyereke is van. Nemrég szoktunk rá az epres fogkrémükre, ami csodálatos, a szappanjaiknak pedig rabjai vagyunk, meg ugye a fürdőgolyóknak. 

Nyerj a 3 Natúr kényeztetés csomagból egyet a Mannától, mellyel garantáltan csak élményeket szerzel és semmiféle káros anyaggal nem szennyezed a szervezetedet! Tartalma:

- Boldogságot, örömöt fokozó fürdőgolyó, amit ugye mindenkinek ajánlanánk, hisz finom és kényeztető! 

- Dolce Vita szappan, ami a nagy kedvencünk a Mannától, hisz az illata valami frenetikus jó kedvet szerez az embernek. Narancsos-kakaós: nyammi!

- Mézes kecsketejes szappan. Ennek a méz miatt az egészségedre gyakorolt hatása is kiváló és ezt akár arctisztításra is bevetheted! 

- Coco csokis szappan. Ez annyira krémes, hogy úgy érzed, teljesen megújulsz a kókuszolaj hatásától egy fürdés után! Imádni fogod, addiktív!

Nincs semmi más teendőd, csak osszad meg és tetszikeld ezt a postot és írd meg, ha már próbáltál vagy használsz Manna kozmetikumokat, melyik a kedvenced! Hajrá, a 3 csomag várja gazdáját! 

331-natur-csomag_1.jpg

 

natinca1.jpg

 

Magyarországon divatok vannak. Most éppen boldog, boldogtalan szappant főz, ami nem is baj, mert inkább fürödjünk és tisztítsuk magunkat viszonylag természetes anyagokkal, mint olyasmivel, amiben azt sem tudjuk, mi van. Tanfolyamra is elmehetünk, hogy megtanuljuk az otthon is alkalmazható technikát, meg hát ugye Mannáék szépen kitaposták már az utat sokak előtt. Nem egyszer küldtek már nekünk olyan szappant ajándékba, amiről nem írtunk nektek. Nem véletlenül. Viszkettünk tőle, vakaróztunk és csúnya is volt köztük. Most találkoztunk a Natinca márkával, amiről eddig konkrétan nem hallottunk, bár ez ugye nem jelent semmit. (Pedig hazai csapatról, illetve családról van szó.)Minden összetevőjük természetes, ők is hisznek az illóolajok erejében, mint mi (tényleg, diffúzort kell venni!) Nőgyógyászati problémákra is találsz szappant náluk és ami a nagy szerelmünk, kávés is van... mi erre kicsit rámentünk! Érzékeny bőrre, normálra és szárazra is találsz náluk megoldást, nekünk ez tetszik, hogy nem azt írják a termékre: minden bőrtípusra. Kedvencünk lett még a citromfüves szappan... nem is értjük, miért? Ja, mert a citromfűnek ugye nyugtató a hatása...Egy a lényeg, nagyon sok és jó termékük van, tetszetős a csomagolás is, igényes minden. És nem horror drágák, sőt... weboldal ITT, nézzetek körül a Natinca szépségműhely portékái között!

 

 

zador2.jpg

 

Nem is olyan régen a Harangvölgyi anti-aging központban jártunk, ahol felfigyeltünk egy szépséges ékszer dobozkára. Nem tudtuk, mi van benne, de valami finom illatot is éreztünk. Kiderült, hogy gyönyörű szappanok rejtőznek a dobozban. Nem ismertük a márkát. Zador - ez volt rájuk írva. Na persze, hogy érdekelni kezdett bennünket, honnan is jönnek ezek a szépségek!

Mint kiderült, a Balaton-felvidéken volt egykoron Zádor vára, a Káli-medence közelében. Mivel mi imádjuk eleve ezt a helyet, örömmel vettük, hogy a csodásan csomagolt szappanok ott készülnek. Amit elsőre levettünk: az igényesség. A papír, amibe burkolták a darabokat, gyönyörű, a grafikájával együtt. Az illatuk pedig fantasztikus. Egy francia szappan manufaktúrákból ismert eljárással készülnek, többszöri hengerelésen mennek át és így keletkezik a leghomogénebb anyagú szappan. Emberi kéz vezéreli a prést, 1000 kg nehezedik rájuk, így egyáltalán nem lesz törékeny a végeredmény, hanem nagyon tömör. Shea és magas E-vitamin tartalmú növényi olajok vannak benne és sehol semmi kőolaj-származék, az egésznek pedig igen magas minőségű Hévizi termálvíz az alapja (nátrium- hidrogén - karbonát, vas, jód, kalcium, magnézium, kálium, fluor továbbá kén és szén- dioxid adja a jótékony hatást). A szappanok illatáról pedig külön fejezetet tudnánk írni, olyan fantasztikus. Soroljuk is:  Füge-körte, Levendula-verbéna, Kakaó, Paprika, Rózsa, Cseresznyevirág, Szőlő. Mi a rózsásba és a kakaósba szerettünk bele, de a füge-körtéset is majdnem megvásároltuk. Őrületesen finomak. Szó, mi szó, mi ilyen gyönyörű, minőségi és finom illatú szappanokkal Magyarországon még nem találkoztunk. Gratulációnk a két fiúnak, aki kitalálta a Zador márkát, nem véletlen, hogy külföldön már híre ment és még a közel-keleten is viszik, mint a drágább kocka cukrot. Egy biztos, mi meglehetősen sokat fogunk vásárolni belőle, belülük mert igazán színvonalas ajándék (is), amellett, hogy már itthon is használjuk...

A Zador szappanokat a Harangvölgyi szalonban keressed, az Ó utcában, weboldal ITT.

 

zador1.jpg

zador3.jpg

 

Limitált nyári pajtások

beautyka 2015/07/07 07:33 komment

 

 

limitalt_manna.jpg

 

Tombolt a nyár, a Mannánál is! 3 limitált szappannal is kijöttek, nagy hurrá.  A francia menta szappan, akár egy frissítő séta mezítláb a mediterrán tengerparton - már a marketing szövege szerint. A szappan tartalmaz tiszta kókuszolajat, amitől a bőr puhábbá és bársonyosabbá válik; 100%-ban tiszta levendula illóolajat, mely összetéveszthetetlen illatával kellemes hangulatba ringathat. A szappan tartalmaz továbbá kecsketejet, ami kiemelkedő A-vitamin tartalmával és számos ásványi anyaggal, például szelénnel táplál és hidratál. Szerintünk ennek kicsit pasis az illata.  A görög citrus limitáltka is tiszta kókuszolajjal készül, továbbá 100%-ban tiszta narancs és eukaliptusz illóolaj tartalmával kiválóan frissít, a benne lévő narancshéjból préselt narancsfilter jókedvvel, energikussággal, kiegyensúlyozottsággal töltheti fel használóját. Persze, csak igény esetén. A spanyol geránium lett a nagy kedvencünk, ez igazán felüdítős, gyümölcsös, sheás. Citrom illóolajas, imádni fogod egy nagy napozás után, zuhanyzáskor! 

 

 

 

yamuna_testvaj.jpg

 

Az ember ne legyen telhetetlen... de azért. Totál feldobta a napunkat, amikor érkezett a postával egy küldeményünk. Fini illatú szappan és testvaj volt benne. Ráadásul, névre kiállítva. A Yamunások találták ki most ezt a szolgáltatást, szerintünk lesz sikere rendesen. Kár, hogy nem tudtunk róla előbb, mert nem lett volna hülyeség Anyu születésnapjára... A szappan mindösszesen 1 090 Ft-ba került, ha névre készítteted, és sok illat közül választhatsz, a testvaj pedig 3 890 Ft. 5 nap alatt ígérik a készenlétet. Menőség, minden további tudnivalót ITT találsz! Mi pedig köszönjük a küldeményt!!!

 

 

manna2.jpg

 

A Manna termékeket eléggé kedveljük, sokról postoltunk is már. Most viszont annak apropóján írunk, hogy megújult a webshopjuk és mi gyorsan ki is próbáltuk. Színre és kinézetre igen pofás, szerencsére az egész. (Vannak ugye oldalak, amelyek úgy lehangolják az embert, ha vásárolni akarnál, akkor sem teszed). Könnyen áttekinthetőek a kategóriák, nem kell órákig búvárkodni, mire megleled kedvenc szappanodat. Ami jó, hogy ahogy rakod a kosárba a kiválasztott terméket, rögtön össze is adja az összeget. És ami tutiság, hogy törölni is könnyű, ha mégis meggondolod magad. Nekünk ez mindig fontos. Mi rendeltünk egy Narancsos testápoló habkrémet egy Neem narancs levendula szappant. Másnap már itt is volt a rendelés, szépen, ízlésesen csomagolva. És még plusz ajándék kis szappanka is volt benne, ennek igen örültünk, olyan jó kis meglepi volt ez! Egyébként ma éjfélig, ha 5000 Ft felett rendelsz, díjmentes a kiszállítás, szerintünk startolj gyorsan rá!

Megnézed, milyen lett a megújult oldal? Nyerj egy Manna ajándékcsomagot, válaszolj a kérdésünkre!

1. Hány százalék organikus tisztaságú shea vajat tartalmaznak a Manna Afrika kollekció tagjai? Mondd meg és nyerj egy Manna Afrika meglepetés csomagot!

A helyes választ a megújult Manna webáruházban találod, ahonnan  csütörtök éjfélig ingyenes kiszállítással rendelhetsz:
A- 10%
B- 50%
C- 70% 

 

A válaszokat ide várjuk: neszebeauty@gmail.com

Hajrá, mi addig használatba vesszük az új mannáinkat! 

 

 

 

manna1.jpg

A nyuszi is ezt ajánlja

beautyka 2015/03/19 14:53 komment

nyuszira.jpg

 

Úgy néz ki, a kertek alatt közeledik a nyuszi. Reméljük, idén nem lesznek mínuszok és hó sem fog esni, amikor ideért tapsi barátunk. Mi már lesegetjük, kinek, mi legyen majd a bokorban. Egy nyúl ajándékba viszont totálisan beleszerettünk, mert nagyon jó fej és finom is. Már a tartalma. A Lush kínálatában van nyulacska fej, ami jósággal van tele. Egyet már bespájzoltunk belőle, mert szuperül néz ki. A tartalma: 

Carrot szappan 100g,

Green Fun gyurmaszappan 100g,

Whoosh tusfürdőzselé 100g,

Grass tusfürdő 100g.

A  legkirályabb benne a Carrot szappan, annak őrületesen jó az illata, a szicíliai citrom benne a kedvenc összetevőnk. A gyurmaszappan meg vicces, a gyerekek imádni fogják. Az egész szerintünk teljesen megéri az árát, mert jópofa, eredeti és a négy dolog is teljesen használható belőle. A kendő, amivel pedig át van kötve, az is újabb feladatért kiált. Kislányok  a babázáshoz tudják bevetni, nagylányok pedig akár a hajukba, díszként. Cukiság a köbön. 

Lush Funny Bunny ajándékcsomag - 7 690 Ft

 

 

funny_bunny-500x500.jpg

 

90gkakakovajasszappan.jpg

Nem volt még csokis, vagy kakaós termék a piacon, amit ne próbáltunk volna ki eddig - már amennyiben találkoztunk vele. Függésünkről nem kell beszámolnunk nektek, tudjátok jól, aki a Nesze körében megfordul, az aktív csokoholista valahogy. Ezért is kaptuk fel a fejünket a Manna újdonságára, amely kakaóvajas szappan tulajdonképpen. Az illata kicsit a Boci csokiéra emlékezteti az embert, de töltött változatban, méghozzá epresben. Igaz, szappanosék nem eprecskéket adtak a kakaóhoz, hanem bodzabogyót, de a hatás erősen töltött táblás lett illatilag.

A kutya megint bele akart harapni, midőn megkaptuk az újdonságot, de nem hagytuk neki, inkább kipróbáltuk. Az érdekes ebben a szappanban az, hogy radíroz, de közben utána is krémezi a testet valahogy. Tehát az újjászületés két fázisban történik. Kicsit szerencsétlenkedtünk vele az elején, nehezen állt a testradírhoz kézre, de aztán belejöttünk. Az aszalt bodzabogyó adta az elhalt hámréteg eltávolító funkciót, érdekes volt, mert általában mindenki mandulával dolgozik, ehhez vagyunk szokva. A másik nagy sláger, a kókuszolaj is benne van a termékben ez a kakaóval együtt jól adta a hidratálást. Nem is kentünk utána testápolót és ami érdekes, tök finom illata maradt a bőrünknek. Jó, persze, a harapj belém, mert olyan édes vagyok mondattal is eljátszottunk itthon, de ezt az extrát csak opcionálisnak ajánlanánk. A szappan viszont nagyon jó fegyver télvíz idejére, illetve kismamáknak javallanánk még pocak kényeztetésre....meg úgy csokifüggőknek, amilyenek mi is vagyunk. Nyami újdonság, amit akár érzéki szépségápolási terméknek is mondhatnánk. 

Manna kakaóvajas szappan bodzabogyóval - 1 390 Ft 

 

kendermagolajos_szappan.jpg

 

A Body Shop viccesnek is mondható termékcsaláddal debütált most itthon is. Kenderrel jöttek ki és ez komoly harcostárs a száraz bőr ellen. Ugyanis a kendermagolaj kiváló segítség azoknak, akiknek érdesebb a bőrük, tehát itt gondolunk magunkra is, de nagyon. Arcápolótól testvajig, kézápoló olajig van minden a kendermagos családban, mi egy szappant szereztük be a kínálatból. Már azért is, mert ez tök jól néz ki, fellógatható a kád mellé. Ilyen kis kötélen lóg a szappanka. Nem olcsó, de tényleg jót tesz a bőrrel, bőrnek, hisz tele van esszenciális zsírsavakkal is. Mondjuk, az illata nem okoz olyan függőséget, minta moringás, vagy a barackos család a The Body Shop-nál, de nem rossz, na. Télvíz idején igen hasznos egy kendermagos szappan, ha már tyúk nincs a háznál...

The Body Shop Kendermagolajos szappan 2 190 Ft

 

 

 

lush_karacsony.jpg

 

A Lush cégtől, ha rendelsz, hát arra készüljél. Olyan illatorgia érkezik a lakásba, amikor megkapod az újdonságokat, hogy jujjj. Nekünk megjött a pakkunk és azóta keringőznek az illatok. A kávé, a törökméz, a vaj, mindenféle édesség, gyakorlatilag a kutyákat megint úgy kellett levakarnunk a csomagról. Óriás kedvencünk lett a Butterbear medve, ami a fürdővizet kakaóvajjal teszi selymessé, finommá (790 Ft). A csörgős Magic Wand is királyság, csörgővel tudsz játszani és többszöri henyélést biztosít csodás illatban (1 990 Ft). Tündérport tehetsz a bőrödre, már, ha szeretnél, ebben pedig egy angyalka segít,  Snow Fairy Sparkle a becses neve. Picit nehézkes használni, de annyira cuki, hogy az nem igaz (1 4900 Ft). De ahogy a család egyik gyereke mondja, a legkedvencebb kedvencünk a Yog Nog lett ( 1 190 Ft) Szegfűszeg, ylang ylang keringőzik benne, de ez igazából csak egy valami, amit leírtak hivatalosan. Nem hivatalosan azt mondjuk, hogy iszonyatosan finom törökméz illata van. Furán hangzik, de mi illatosítónak használtuk sokáig a fürdőszobában, utána kezdett szappanként funkcionálni. Ja, és van egy új, kávés masszírozós testápoló, óriási nagy kávészemekkel. Latte függőknek javallanánk, de jól hidratál is (Percup 1 990 Ft) A lényeg: finom a karácsony a Lush-nál, nekünk a felsorolt dolgok jöttek be legjobban, kukkants be az üzletekbe te is! 

Hiányzol!

beautyka 2014/12/01 11:38 komment

 

 

orgonas_tombszappan_100g.jpg

 

Vannak napok, amikor annyira tud valaki hiányozni, hogy csak na. Karácsony előtt sokat gondolunk a Nagyira. A finom szeretetre, az odabújós törődésre, amit tőle kaptunk. Mert szerencse, hogy ő volt és ez az érzelem még mindig van. Ilyenkor illatokba menekülünk, vagy inkább ezekkel emlékezünk. Ez a kedvenc Nagyi illatú szappanunk a Yamunától. Orgona. Nekünk őt idézi. A gyerekkort, a kedvességet, a végtelen melegséget. Valami olyat, ami sosem vész el, míg világ a világ. 

Yamuna Orgonás szappan - 519 Ft

arcpermet_fluorit.JPG

 

Néhány hete meséltünk nektek a Vanita márkáról és a filozófiáról, ami mögötte van. Ugyanis hihetetlenül bejött nekünk, ahogy a szépségápolást ötvözik ők a lelki és spirituális fontosságokkal, plusz a gyógyító kövecskékkel. Szeretjük a küldetésből elindult cégeket! Kristályos szappanokat (is) forgalmaznak, amelyek kényeztetik a bőrt és közben a saját horoszkóp jegyeddel is harmonizálnak. Így igazán harmonikusan kezdheted a napjaidat zuhanyzásnál. Mi például most a saját asztrológia jegyünknek megfelelő és egy feszességet adó vörösbor szappannal indítunk reggelente.

A Vanita termékekben az a jó, hogy a bőrproblémákra is találsz megoldást, a lelki eredetűekre is és ugye választhatsz a csillagjegyed szerint is. Oké, akkor ennyit a szappanokról, mert régebben már postoltunk róluk. Igazság szerint kijött náluk egy újdonság, aminek mi néhány napja elkötelezett használói vagyunk már és gondoltuk, ti is próbáljátok ki. Kristályos testpermet az új imádatunk tárgya. Több variációból választhatsz, mi a fluoritosat tudjuk magunkénak. Ez a kristály  ugyanis védelmező, különösen pszichikai szinten. Segít felismerni és kizárni a lelki manipulációt és a nem megfelelő szellemi hatást. Mi magunknak úgy fogalmaztuk meg, hihetetlen jó energiavámpírok ellen! Fújjuk, is, mint fociban a bíró a sípot! (Egyébként elektromágneses stressz ellen is kitűnő, ez fontos lehet annak, aki irodában dolgozik.) A fluorit gyomorbántalmakra is kitűnő, ha valakinek lenne ilyesmi problémája. De vissza a permethez! A lényeg, hogy a kis flakon alján van a kristály, ami minden cseppet a fluorit erejével tölti fel nekünk. Mióta beállt a nagy meleg, csak ezt használjuk arcra és testre is és igen jó szolgálatot tesz! Szóval köszönjük a Vanita szappanmanufaktúra frissítő testpermetét, egész hétvégén üzemben volt! Ám most ti is nyerhettek tőlük, kipróbálhatjátok, hogyan tartja távol a szomszéd banya gonosz megjegyzéseinek hatását ez a kristályos cucc.. El is regéljük a teendőket!

1. Kérjük, tetszikeld és osszad meg ezt a postot.

2. Válaszold meg a kérdést: ki áll a Vanita szappanmanufaktúra mögött, ki álmodta meg a termékeket? Írd meg a post alá kommentben a  mi, azaz a Nesze!szer oldalán a facebookon. (Egy kis puskázási lehetőség ITT.) 

3. Kérünk, lájkoljad a Vanita facebookos oldalát. ITT teheted meg.

A helyesen válaszolok és játszók között 5 csomagot sorsolunk ki. Ezeknek a tartalma:

- 1 db Vanita Zöld fluoritkristály tartalmú arc- és testpermet

- 5 db-os miniszappan csomag, benne: Natúr Shea -, Vörösboros -, Körömvirág-, Kókusztej- és Borsmenta szappan található, amelyek őrületesen finom illatúak. 

Játékra fel, péntekig tart a móka! 

 

 

 

Vanita miniszappan csomag.jpg

Anyukák napjára

beautyka 2014/04/21 14:24 komment

 

 

Mum's_Goodies_open-500x500 (1).jpg

 

Oké, a nyulaskodásnak mindjárt vége. Következő ünnepünk az Anyák napja. Úgy tűnik, az orgonák addigra már elnyílnak, a dalt az időjárás megőrülése előtt írták valószínűleg. De mit is vegyünk anyunak? A virág persze alap, de azért... A Lush-nak van egy jóságos pakkja. Habfürdő, szappan és fürdőgolyó lakik benne. Igen pofás kiszerelés, a tölcsérre helyes buborékok vannak rajzolva. Az illata pedig csodás, belengi az egész fürdőszobát. Vigyázat, csillámot is tartalmaz az egész, így ne csodálkozz, ha itt-ott arannyal találkozol, amikor hazaviszed. Az Anyák napját nem elfelejteni!

Lush Mum's Goodies Wonder Woohoo habfürdő 100g, Rock Star szappan 100g, Secret Garden fürdőgolyó - 5 690 Ft