Nesze!szer


lady_gaga_hasa.jpg

 

 A tegnapi nap semmi másról nem szól pici túlzással, mint a Super Bowl döntőről. Arról, micsoda eszméletlen meccs volt és arról, milyen brutálisan jó volt Lady Gaga halftime show-ja (mi is megmuttuk nektek.). Aztán, amikor már elültek a hangok, elindult a neten egy másik vonal. Ez pedig arról szólt, hogy milyen hasa van Lady Gagának és hogy mennyire kibuggyant a flitteres bugyikából. Megindult a kommentek, a trollok nem túl kedves véleményeinek áradata. Otthonról, a számítógép elől és a chips mellől írták, hogy mennyire gáz Gaga kinézete. Mondták ezt úgy, hogy az énekesnő, akit korábban egyáltalán nem kedveltem például, iszonyatos energiáról és profizmusról téve bizonyságot, tűsarkúban nyomta végig a negyedórát úgy, hogy szolid kezdésként, a félelem legkisebb látható jele nélkül beugrott a nézőtérre. Erre mi történik? Elkezdik szidni Gagát, hogy ilyen hassal hogy lehetett kiállni a nézők elé. Ne már!

Konkrétan eléggé hibátlan alakja van az énekesnőnek. Lehet, hogy a hasa picit vizesebb volt (menstruáció előtt például a nők pontosan ismerik ezt az állapotot), vagy egy korábbi fogyás után maradt némi bőr. De ez minden csak nem úszógumi és hájréteg. És kérdéses, azok, akik kommenteltek és "leírták" Gaga hasát, milyen pocakkal teszik mindent a számítógép előtt ülve? Ja, hogy a nadrágot sem tudják begombolni éppen és a harmadik szendvicset tolják be reggel óta? (Pici kitérő, hogy és amennyiben kicsit magasabbra szabták volna a falatka nadrágocskát, nem lett volna az a mini buggyanás.)

Szerintem sokan örülnénk, ha ilyen hassal rendelkeznénk, mint ő. Igen, mi nem állunk ki milliónyi ember elé flitteres bugyiban, hogy utána ujjal mutogasson mindenki ránk. Mennyivel könnyebb helyzetben vagyunk! Sokan valahogy úgy képzelik, a sztárok hibátlanok kell legyenek. De miért? És mi a hibátlanság? Van valahol egy bizottság, ahol megmondják, milyen a szép has, hogyan néz ki az említett tökéletes testrész és csak a pecsét után lehet színpadon fellépni? Gaga mindig vállalta magát, nincs gond az önazonosságával. Művészetéhez hozzátartozott az is, ha éppen húsnak öltözött. És nagyon remélem, hogy az eszméletlen műsor után, amit lenyomott, pestiesen fogalmazva: lesz...ja a hasát...illetve azt, amiket okosak írnak róla. Otthonról, a számítógép elől, ahol a billentyűzet kiválóan slankít és takar...

Ps: nagyon remélem, egy anyuka sem szidta Gaga hasát a gyereke előtt. Mert és amennyiben azt tanítjuk a kicsiknek, csak a tökéletes a szerethető, ügyesen telepakoljuk utódainkat gátlásokkal, görcsökkel. Az pedig csak a következő nemzedék pszichológusai(nak) pénztárcájának tesz jót!

 

 

 lady-gaga-super-bowl-halftime-show-pictures-2017.jpg

 

Az éjjel lezajlott 51. Super Bowl nem volt semmi, az egészen biztos. Ilyen feltámadást már rég láttunk. Ám Lady Gaga félidős showja is elég kemény volt. Sosem kedveltük különösebben az énekesnőt, de az a profizmus, ahogy a tűsarkúban végigcsinálta a műsort, elképesztő volt. Madonna, Bruno Mars, Katy Perry... szép sor, de Gaga nagyon odatette magát. Nézzétek, hallgassátok, remek ruhák (Atelier Versace, Donatella tervezte neki a sok kristályos szettet, szetteket!), csillogás, lógás, pici odaszólás Donald Trumpnak (az elején) David Bowiera utaló smink, hibátlan alak és szuper zene!

 

 

 

 

super_bowl_2017.jpg

 

Sokadik éve mondjuk már nektek, hogy ez az egyik kedvenc időszakunk, amikor igazán kreatív reklámokat láthatunk. Ma van ugyanis a Super Bowl, ahol nemcsak a koncert érdekes, ami félidőben van, hanem azok a hirdetések, amelyeket a cégek speciálisan erre a nagy meccsre készítettek. Most rangsorolás nélkül mutatjuk be az idei lieblingjeinket, sok-sok ismert színésszel, Arnold Schwarzeneggerrel, Miranda Kerrel, Justien Bieberrel és Timberlakkel Na jó, ahogy Suki alatt dől a fa... nézzétek!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

beyonce-lady-gaga-2016-super-bowl.jpg

 

 

Tegnap este a fél világ a Super Bowl döntőt nézte, elnézést azoktól, akik nem rajonganak a sportért és a remek showért. Lady Gaga és Beyoncé is rendesen odatette magát, mondjuk, a Coldplay és Bruno Mars se volt rossz, bár Gwyneth Paltrow exe harmatosabbnak bizonyult. De, mi ugye a két hölgy öltözékét figyeltük leginkább. Gaga elképesztően hatásos piros Gucci szerelést választott, rendesen csillogott minden, még a szemhéja is ugyanolyan színnel volt festve (MAC lehetett?). Mindehhez pedig egy sötétkék platformon állta a sarat, illetve a himnusz szövegét. Beyonce pedig DSquared2 bőrdzsekiben robbantotta fel a stadiont, jó kis arany díszítéssel feldobva azt, szinte fegyverzetbe öltözött. A neccharisnya kiváló választás volt, kicsit elszakadt, de ugye most az menő... egyébként eléggé láttatta az alakját, de nem volt közönséges, sőt... persze, mi Super Bowl nélkül is elfogadnánk ezt a formát magunknak! Bravó hölgyek, szuper volt!

 

 

 

giphy.gif

 

 

 

 

 snickers_ad_gif-720x406_1.gif

 

Nincs is izgalmasabb, mint az évi rendes Super Bowl döntő... szünete. És a reklámok. Ezek az év legkreatívabb, legtöbb sztárt és legviccesebb megoldásokat felvonultató hirdetési "osztálya". Mondjuk, olyan drága a reklámidő is, hogy az őrület... Viszont az idei, 50. évfordulós termés is csodálatos, űrlényektől a macskákig, Helen Mirrenig, Ryan Goslingig, Marilyn Monróig van minden, és mindenki, no meg sör, autó, ketchup és első randi is... Nézd meg mindet, mert nagyon jó mozik, ez a mi szubjektív válogatásunk. Reméljük, maga a döntő is izgalmas lesz este, meg Lady Gaga himnusza is...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 és a ráadás: 

 

 

 

pierce_brosnan_meno.png

 

Ez itt egy újabb Super Bowl hirdetés. Pierce Brosnan egy autót reklámoz, a Kia Sorrentót.

Az amerikai foci nagy döntőre hangolt hirdetésnek a tanulsága szerint a színész mindig James Bond marad legbelül.

Szerintünk ez a hirdetés nem lett rossz. Sőt... mi még mindig kedveljük ezt a pasit!

 

 

 

 

victorias-secret-super-bowl-2015-promo.jpg

 

Mindjárt itt a Super Bowl és már jönnek és jönnek az év legkreatívabb hirdetései, ahogy szoktak. Idén a Victoria's Secret is beszállt a meccsbe, öt angyalt vetett be. Adriana Lima, Lily Aldridge, Candice Swanepoel, Behati Prinsloo és Doutzen Kroes öltözött be a mezbe és emlékeztet mindenkit február 1-jén (is), hogy Valentin napja is közeledik, ami nincs Victoria's Secret nélkül. Számunkra kicsit uncsi a reklám, de a hajrázással a végén azért hatásos... Don’t Drop the Ball! 

 

 

 

Budweiser-467.jpg

Ez a kedvenc időszakunk reklámok tekintetében. Ugyanis a Super Bowl előtt jönnek ki a legötletesebb, legédesebb, legkreatívabb reklámok Amerikában. És idén is ezt történt. Mutatjuk is, ami nekünk eddig legjobban bejött. Aaaaannyira édes ez a kutya! (Egyébként maga a Super Bowl a hétvégén lesz, ha profi helyen akarsz meccset nézni, nagy tévén, amerikai húsokkal - a KNRDY vacsoráját ajánljuk, részletek ITT.)



sb1.jpeg

Vasárnap este lezajlott az USA legjobban várt 2013-as sporteseménye. A profi amerikaifutball-bajnokság nyertese idén, a Baltimore Ravens lett, meg volt némi áramszünet is. (Kim Kardashian a Twitteren közölte, hogy kinek drukkol, így az már biztos, hogy ő bukta a rájuk tett pénzét: "Who is everyone rooting for today? I think I’m all for the San Francisco 49ers!!!!”") A Super Bowlon igazi sztárdömping volt: a meccs előtt Jennifer Hudson és a Sandy Hook Általános Iskola kórusa énekelték el együtt az America the Beautifult, majd a tizennégyszeres Grammy-díjas Alicia Keys dalolta az amerikai himnuszt. Bár mindkét énekesnő elérte a libabőr-hatást, azt kell mondjuk, hogy Beyoncéval robbant a show! Bey olyan slágereit énekelte el, mint a Love on Top, a Crazy in Love, az End of Time vagy a Baby Boy. A legnagyobb meglepetés az volt, amikor csatlakoztak hozzá, az újra összeálló Destiny’s Child énekesnői, Michelle Williams és Kelly Rowland. Nálunk Beyoncé nyert! A várva-várt reklámokat a Super Bowl youtube csatornáján és oldalain tudjátok megnézni. Néhány: Got Milk?, Taco Bell, Calvin Klein, Beck's, Axe, Samsung, Bar Refaeli, Pepsi, Vasember 3 előzetes stb. Ki maradt fent éjjel?
Nesze!Dia

sb4.jpeg
sb3.jpeg
sb2.jpeg

kate upton car.jpg

Ha valakit az amerikai foci különösebben nem izgat, a show-ért akkor is érdemes lesz néznie a február 3-án megrendezésre kerülő Super Bowl-t, a 2012-es NFL-szezon döntőjét. Az már kiszivárgott, hogy a himnuszt Alicia Keys énekli majd, illetve a félidőben Beyoncé lesz fellépő. Most pedig azt a hírt kaptuk, miszerint a szuperkupa reklámszünetében, a jelenlegi szexi üdvöske - Kate Upton kocsit mos majd.
Igen, pontosan úgy, ahogyan az most a te fantáziádban is megjelent: átázott trikóban és farmersortban egy habzó szivaccsal a kezében törölgeti majd a szélvédőt. És ha ez még nem lenne elég: mindezt lassított felvételben lesz látható. A lemosandó autó, az új Mercedes-Benz CLA lesz, amelyet nyilvánvalóan sokan irigyelnek majd. A kedvcsináló videót már több, mint 5 millióan látták, pedig alig néhány napja jelent meg az interneten... Te lemosatnád vele a kocsidat? (Nem tudjuk, milyen márkákat vállal...)
Nesze!Dia

Beyoncé's back!

beautyka 2013/01/11 17:18 komment

bey2.jpg

 
 
 
Máris eltelt volna egy év?! 2012. január 7-én minden érdekelt (sic!) hírt adott arról, hogy megszületett Blue Ivy Carter, Beyoncé és Jay Z első közös gyermeke. Mini Beyoncé azóta betöltötte első életévét és lassan érdekesebb lesz a sajtónak a mamánál és a papánál is. A kicsi Blue-nak már most olyan hatalma van, hogy sorra kapja a grátisz ajándékokat - legutóbb, egyedi tervezésű cipőt tehetett be mamája a pici gardróbjába, amit 800 dollárnyi Swarovski kristállyal díszítettek... (Az első képek a piciről ITT)
A büszke anyuka, mint főnixmadár a hamvaiból, úgy éledt újjá ezalatt az egy év alatt: Beyoncé lett a februári GQ címlaplánya, ahol a tőle nem megszokott módon  elég bevállalós képeket csináltak róla.  A fotókat Terry Richardson készítette, az anyag témája a Super Bowl, ugyanis a 2013-as NFL szezon döntőjének félidejében Beyoncé lesz a fellépő! A sorozatot sokan támadják, túl sok photoshopra hivatkozva. Ti mit gondoltok erről? A Super Bowl február 3-án lesz - nézitek majd?
Nesze!Dia
bey1.jpg
bey3.jpg
bey4.jpg
bey6.jpg
bey5.jpg
bey7.jpg

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu