Nesze!szer


Antidepresszáns szombatra

beautyka 2014/04/25 22:09 komment

 

lea-seydoux-prada-candy-florale-fragrance2.jpg

 

Igen, van jó stressz is, mert pozitív izgalmi állapotokat is átélhetünk az öröm, boldogság óráiban, csakhogy ekkor a szervezet örömhormonokkal és az izgalmakat „szelídítő” hormonokkal védi ki az ártalmakat. Egyébként pedig nem tudjuk elkerülni az élet kihívásait, stresszeit. Barbara Fredrickson egészségpszichológus egyenesen azt állította, hogy a „kerüld a stresszeket” üzenet hamis, mert ahhoz nem kellene munkába járnunk, és ritkítani kellene a szeretteinkkel való találkozásokat. Mert az stresszel minket, aki-ami a legfontosabb az életünkben. A munkánk és a megélhetésünk, illetve a családunk és a szeretteink töltik be az elsődleges szerepet. A megküzdési módok megtanulásán, a felkészülésen van a hangsúly! Ezt a szerepet töltik be a relaxációs módszerek, melyeknek hatalmas irodalma van. Az európai kutatásokon túl például japán kutatások is rendelkezésünkre állnak, szinte mindent tudunk a tengernyi pozitív hatásról. A testi-lelki feszültség csökken, az endorfintermelés fokozódik, az immunrendszer erősödik, a vérnyomás rendeződik, a szervezeti simaizmok is ellazulnak, még a káros szérum koleszterinszint is csökken. A szerveket megbetegítő, pusztító stresszhatás csökken. A közérzet javul, létrejön a lelki kiegyensúlyozottság.

Bagdy Emőke (hvg interjú) 

Bikram jóga kezdőknek

beautyka 2014/03/15 12:43 komment

 

 

686693635610ab84ebefb390081bf622.jpg

 

Ha még nem hallottál a jógának erről a változatáról, de kíváncsi vagy rá, és szívesen kipróbálnád, olvass tovább!A Bikram jóga egy 26 gyakorlatból álló sorozat, amit életkorra való tekintet nélkül bárki elkezdhet. Az ászanák- amiket Bikram Choudhurry, indiai jógamester választott-felkészíti a szervezetet, előnyújtja az izmokat, és a szalagokat a következő gyakorlatra. Az órák általában 90 percesek, és egy 38-40 C°-ra felfűtött teremben tartják őket. A magas hőmérséklet két ok miatt játszik fontos szerepet:

1. Ekkora hőmérsékletnél az izmaid és a szalagok lazábbak, könnyebben nyújthatók, így a sérülés veszély kockázata lényegesen lecsökken.

2. Fokozottan izzadsz, így a méreganyagok kiválasztása is hatékonyabb. Egy óra alatt a teljes testedet átmozgathatod, és az izmaidon kívül a belső szerveid is friss, oxigénnel teli vért kapnak.

Ahogy a legtöbb jógának, a Bikram jógának is vannak szellemre gyakorolt hatásai, mint az önuralom, a türelem, a képesség, hogy megtanulj bízni saját magunkban és egymásban, illetve a Bikram jóga abban is segít, hogy megtanulj jelen lenni a pillanatban. Plusz a jóga fejleszti a koncentrálóképességed, és csökkenti a stresszt.Ha úgy döntöttél beiratkozol ,Bikram jógára, néhány dolgot nem árt, ha tudsz:

1. Ha gondoskodsz a megfelelő hidratáltságról, vagyis jóval az óra kezdete előtt elfogyasztasz 1,5-2 liter vizet, nem lesz problémád óra közben, viszont, ha nem sikerült elég folyadékot innod, semmikképpen se az utolsó 30 percben idd tele magad, mert a túl sok víztől és a melegtől egyszerre hasfájásod és hányingered lehet.

2. Az óra előtt legkésőbb 2 órával nem ajánlott az evés, de éhgyomorra sem szabad elvégezni a gyakorlatokat. A legjobb megoldás, ha egész nap könnyű ételeket, vagy csak gyümölcsöt veszel magadhoz.

3. Ha nem erősséged a pontosság, akkor nehezebb dolgod lesz, de próbálj meg minimum fél órával az óra kezdete előtt megjelenni, hogy nyugodtan legyen időd felkészülni, mert ha kapkodnod kell, a ráhangolódás sem fog egyszerűen menni.

A Bikram jóga tökéletes alakformáló és stresszoldó tevékenység, szerintünk érdemes belevágni!

Nesze!Dóri

(A reggeli és napközbeni órákat ajánljuk inkább azoknak, akiknek kényesebb az orruk. Nekünk ilyen és az esti illatokat már nem bírtuk a teremben, bocsi....-- a szerk.)

Tavaszi rügyekre

beautyka 2013/03/04 09:46 komment

eucerin pattanás elleni.png

Pattanása nem csak a tinédzsereknek lehet - ezt a saját bőrünkön tapasztaljuk, ahogy meg is énekeltük korábban. Köztudott, hogy felnőttként a kis pirosok leggyakoribb okozója a stressz - és az bizony néha elkerülhetetlen...  Na, meg azért a tavaszi méregtelenítés is előhoz mindenfélét. Ha a helyzet menthetetlen és gyorsan kéne valami tuti segítség, akkor tudjuk ajánlani az Eucerin fedő stiftjét. Ugyan, nem varázsolja el a pattanásodat egyik napról a másikra, de lényegesen meggyorsítja az eltűnésüket. Viszont remekül fed, így mi inkább emiatt ajánlanánk. Nem kell sokat és vastagon felkenni belőle, különben feltűnőbb lesz a felület, mint maga a pattanás... A terméket patikákban keresd, a tavaszt pedig az utcákon!

Nesze!Dia

Eucerin® DermoPurifyer fedő stift 3 090 Ft  

15 perc kényeztetés

beautyka 2012/09/26 11:36 komment

niveavis.jpg

Bőrünk jól tükrözi életvitelünket - ezt bizonyára sejtitek... A NIVEA most új megoldásokkal jött ki, hogy gyorsabban elűzzük a stressz nyomait - új arcmaszkok kerültek a piacra. Negyed óra alatt hatnak, reméljük, ennyi időt csak adsz magadnak! Találsz köztük hidratáló, kényeztető és tisztító hatásút is. Amennyiben különösen intenzív otthoni kezelésre vágynál, akkor márts meleg vízbe egy törölközőt, csavard ki és használd meleg borogatásként. Vidd fel a terméket, dőlj hátra a fotelben, helyezd az arcodra a meleg törölközőt és pihenj - a hő fokozza a maszk jótékony hatását! Szerintünk nagyon megéri, mi épp a mézesre megyünk rá...
Nesze!Dia
NIVEA Frissítő Hidratáló Maszk 499 Ft
NIVEA Kényeztető Mézes Maszk 499 Ft
NIVEA Pure Effect Aktív Tisztító Maszk 499 Ft
niveavis2.png

Az igazi szépítőszer

beautyka 2011/07/02 09:35 komment

 

 

Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény. Nem kell a plasztikai sebészhez szaladnunk, hogy szépek legyünk. Tű nélküli beavatkozás. Elég kibontani ezt a tábla csokoládét. Tele ásványi anyaggal, minőségi fekete csokival és pillanatok alatt csökken a stressz szintünk és a ráncok száma is. Új-Zélandról jött ez az egészséges botox, akarom mondani Bochox, a kreatív minőségi csokisoktól, a Bloomsberry-től. Az egyik gourmet üzletben találtuk, a Baldaszti-ban, ahol minap vendégeskedtünk. (A Black Drama szempillaspirálról hallgattunk előadást.) És akkor megtaláltuk őt, az igazi szépítőszert. Azóta nincs dráma! Úgy érezzük, ebben a remek időben ügyelnünk kell mindenképpen a ráncainkra. Az igazi anti aging maga az, ahogy roppannak a kockák... Ha már nyár nincs, legalább ez a keserű csoki megédesíti a napjainkat!

 

Ásványok a hónaljamban

beautyka 2011/06/14 08:41 komment

 

 

Tudod, ez az a reklám, ahol egy két dekás Ilonka nagyon mászik a köveken, a hónalja meg villong jobbra balra. Mondjuk megértem, hogy izzadna, mert valószínűleg mi is ezt tennénk, ha egy szál neglizsében kéne hegyet mászni. De félre a hirdetéssel! A lényeg, teszt alá helyeztük a Garnier új golyós és fújós dezodorját. A Vichynél ugye kiakasztott, hogy 72 órán át véd, de ugye ki az, aki nem mosakszik ennyi ideig? (Egyikőtök meg is írta, hogy ő bizony találkozott ilyen népekkel sajnos...) Szóval, a Garnier 48 órát ígér szárazon. És meg kell mondjuk, ez adja a jót. Akkor helyeztük próba alá, amikor épp a nyári záporban történő megfázást éltük - full izzadással. És a golyózás után is szakadt rólunk a víz, csak hónaljban nem. Az tényleg száraz maradt. Hosszan. A bőrhöz annyira nem volt makulátlanul kedves borotválás után, de rossz fej sem volt különösen. És ami imádás, hogy nem maradt fehér folt a helyén, ami a nyár ultra cikije mindig, amikor a mókuska helyéről kivillan egy lisztes láda. Alkohol- és parabén sincs benne. Egyébként azért mineral, mert fokozza az ásványokkal a dezodoráló hatékonyságot. Bejött - stresszizzadósoknak is ajánljuk. Mindenféle variációkban megvásárolhatod. De azért légy oly kedves, öltözz fel rendesen, ha sziklára mászol. Mi olyan izgulósak vagyunk, ha közben persze ez nem is izzaszt meg bennünket...

Garnier Mineral Deodorant - 735 Ft-tól

 

Nesze!P

 

Az uborka nem csíra

beautyka 2011/06/09 09:57 komment

 

 

Végre úgy tűnik, szegény uborka barátunkról kiderül, hogy nem csíra, nem ő okozta a betegséget. Így gondoltuk is - rahabilitáljuk ubikát egy kissé. Engedjük meg neki, hogy szépítsen bennünket. Olyannyira jótékony az ő hatása, hogy akár egy rovarcsípés okozta fájdalmat is tud enyhíteni. Készíts aludttejet vagy vegyél joghurtot, majd egy negyed kiló turmixban összepépesített uborkával keverd össze. Pakold fel szépen az arcodra, dekoltázsodra, akár a kézfejedre is mehet. Ezzel simán megörvendeztetheted a bőrödet most a három nap alatt. Persze, ne ennyi ideig hagyd fent, elég fél óra is. Aztán jöhet a vizes öblítés és már sokkal hidratáltabb és szebb is a bőröd. Extrább változatként akár petrezselymet is darálhatsz a maszkodba, de rózsavízzel vegyítve is csodás a hatás. (A salátaolajat most nem ajánlanánk hozzá). Ezt a videót már egyszer megmutattuk nektek, de most újra eszünkbe jutott. Lényeg, a cicát nem biztos, hogy be kell engedned szépítkezés közben a szobába! 

 

Nesze!P

 

.

Ez egy kis post - kis képpel - nagy dilemmával. Szeretjük a Vichyt. Izzadni pedig nem szeretünk. Teszteltük a Stress Resist névre hallgató alkoholt és parabént sem tartalmazó készítményét. Nem volt gond. A borzasztóan magas gázszámla befizetésének kálváriáját is ezzel a védelemmel éltük át. Nem folyt patakokban rólunk a víz - pedig... Vichykét megszerettük, mert extrém helyzetekben is védett. De azóta sem értjük - miért hirdetik úgy: akár 72 órán át tart a hatása. Vagy ez a Ne fürgyé le! elv? Hmmm... Mindegy. Ajánljuk a cuccot. Meg a mosakodást is.

 

Vichy Stress Resist golyós dezodor - 3990 Ft

Nesze!P

 

Senki nem ért meg?

beautyka 2011/05/04 10:52 komment


BELSŐ BÉKE

Úgy érzed, senki nem ért meg a munkahelyeden? A kolléganőd meg sem mozdul, te pedig álló nap gürcölsz helyette? Itt egy gyors segítség, hogy ne érezd magad kihasználtnak. Tedd össze a kezed a mellkasod előtt úgy, hogy a kéztövek és az ujjhegyek érintsék egymást. Ezután nyisd szét az ujjaidat, mint egy mint egy virág szirmait. Négy mély lélegzet után ismét csukd össze, mintha zárt rügy lenne. Hajlítsd továbbra is befelé az ujjakat, míg a kézfejek egymáshoz nem érnek. Ezután ismét hajlítsd kifelé őket, hogy először rügyeket, aztán virágot formázzanak. Alkalmazd ezt a mudra gyakorlatot háromszor egymás után, hidd el, szívesebben folytatod utána a dolgokat! Áldozat pedig legyen az, aki krimikben szeretne szerepelni, neked ez nem áll jól!

Spa, kis aranyom spa!

beautyka 2011/02/24 14:34 komment

 

 

Stresszes délelőttön vagyunk túl. A Hotel Corinthia Welness részlegében jártunk a Garnier jóvoltából. Ebben a gyönyörű környezetben mutatták be nekünk a Garnier új testápoló családját, amiről sok szépet és jót hallottunk. A finom falatok és a csodás medence partos pihi után pedig sikerült Gábor keze közé kerülnünk egy húsz perces masszázs erejéig... Hát, néhány hosszabb pillanatig utána nem találtuk a szavakat, köszönjük a Garniernek ezt a kényeztetést. Ja, a testápolót pedig teszt alá vetjük és majd jól beszámolunk nektek, tényleg 7 napig éreztette-e a hatását az új csoda. Gábor hatását mondjuk még mindig érezzük...

Beautorium 6.

beautyka 2011/01/05 21:37 komment

 
 
 
 
Mese nincs, vizsgák igen. Éljenek az egyetemistalét apró örömei, de persze ilyenkor sem kell lemondanod a csúcsformádról. Van pár egyszerű tippünk, hogyan vészeld át a stresszhorrort.
 
Tudjuk, hogy általában hajnali négyig tanulsz, de próbálj minden reggelt egy kis mozgással kezdeni. Húsz perc jóga, negyed óra futás, vagy bármi, ami elég oxigént juttat az agysejtjeidhez. Ettől több lesz az energiád, a mozgás rászoktatja a szervezeted a munkára, így jobban fog az agyad.
Víz, víz, víz és cukortalan gyümölcslé, hogy a reggelre a szemed alá gyűlt szatyrok hamar eltűnjenek, kávé helyett zöld, vagy mate tea. Utóbbitól nem leszel függő, de nem csak hidratál belülről, hanem szellemileg is felpörget. Amikor eszel, figyelj oda, hogy elég ásványi anyagot és vitamint pakolj a sejtjeidbe.
Ha vörös szemekkel ébredsz, húzd ki őket a bőrödnél picit sötétebb szemceruzával az alsó szempilla vonalad mentén. A szemcsepp is jó barát ilyenkor, meg a kékes árnyalatú spirál, mert az a szemed fehérségét hangsúlyozza a pirossága helyett.
A bőrödnek jót tehet olykor egy kis frissítő permet, talán jobban is esik ilyenkor, mint a parfüm. A citrusos illatok ébren tartanak. Ha nem bírsz már a karikákkal, elő a zöldes árnyalatú korrektorral, és a pirosítóval. Fáradt bőrre viszont a kevesebb több.
Ne stresszeld túl. Véget fog érni, és ha csak napi fél órát is, de szánj egy pici időt olyan dolgokra is, amikről nem a vizsga jut eszedbe. Meglátod, egy-egy jól sikerült agyzsibbasztás után ez is csodát tesz.

 
Nesze!Tam

 

Blogger betegség

beautyka 2010/12/10 11:45 komment

 
 
Elszívtam egy zsák füvet...

Lazítanom kellene - azt éreztem. Szívesen ugrottam volna a hétvégén, de tanoncokat szélsőséges időben nem engednek fel. Így ugrás helyett szívtam. Na nem marihuánát - tépné inkább a szél  az arcomat ejtőernyőzés közben! Megtehetem, tudom mivel feszesítsek vagy ne.
 

A Hudson folyóval határos tanyán - Woodstock közelében - él Lauren Giambrone gyógyfűkereskedő. A Good Fight Herb Co. alapítója. NYC-ben ő a beszállító. Nincs menedzser, sem igazgató, aki ne ismerné a füves asszonyt. Lauren szenvedélyes gyógynövénytermesztő. Egyedülálló pomádé, tinktúra, ecet, tea és gyógynövénykeverékeit fogyasztani odakint kúl és legális. Frissen szüretelt, kézzel válogatott gyógynövényei immunerősítőként hatnak a hideg évszakban. Fű effektet ne várj, nem érdemes. Viszont egészséges és stresszüző. Kisimul arcbőröm. Van benne ökörfarkkóró, fekete üröm, damiana, zsálya és levendula. Szívd el vagy masszírozd be!

 

www.goodfightherbco.com

 

 

 

 

Nesze!N