Nesze!szer


E-Sminksuli-Sminkre fel!

beautyka 2012/07/10 15:06 komment

detti barbie.jpg

A Barbiknak leáldozott

Sok nő esik még mindig abba a hibába, hogy vastagon alapozzák az arcukat. Jelen időjárási körülmények ugyan ezt nem engedik meg, gyanítom mindenki a lehető legvékonyabb rétegeket használja, ruhában és a sminkelésben egyaránt. A sűrű alapozókat már jó ideje pehelykönnyű állagúakra cseréltük, az újítás bennük az, hogy gazdagon pigmentáltak, így fedésük olyan, mint a régen használt sűrű alapozóké. Átfedések persze vannak, és havonta találunk újdonságokat a drogériák polcain.

bbk.jpg


Amit mindig szem előtt tartok, ha hétköznapi sminket készítek, az a természetesség megtartása. Legyen szó szexi füstös szemről, kék sminkről, vagy neon szájról, vagy egy szimpla natúr sminkről, az alapozást szeretem a legvékonyabban elkészíteni. Ha az alapozód a bőröd színéhez megfelelően illeszkedik és a kedvedre való textúrát is megtaláltad, baj nem lehet. Ami mégis apró „hiba” szokott lenni, hogy az egész arcot befedik az alapozóval, ami alapvetően rendben is van, azonban az arc natúr állapotát nem veszik figyelembe: így alakul ki a plasztik hatású bőr. Nézd meg magadat ébredés után a napfénynél! Fények és árnyékok, sötét és világos, domború és homorú részek. Jegyezd meg ezeke, és máris könnyű dolgod lesz. Ha ezt nem tartod szem előtt, és egységes színűre kened arcbőrödet, pont az az esszencia veszik el, amitől élő lesz az arcod. Mi a megoldás? Csak egy kis egyszeregy. Maradj a gondosan kiválasztott, kedvenc alapozódnál, és használd a néhány árnyalattal világosabb korrektorodat. Szokásos módon a szem alatti sötét karikákat tüntesd el a korrektoroddal, és haladj egy kicsit lefelé is, az orrtő irányába. Van egy fiatalító háromszög az arcunkon, ez a belső szemzug-külső szemzug-orrtő alkotta terület. Állj a tükör elé és képzeletben rajzold meg ezt a vonalat. Az orca belső része természetes állapotában is világosabb, és, mivel ezt már megjegyezted, tudod hol szükséges a korrektor használata. 

natúrka.jpg

További területek, ahol érdemes a korrektorodat használnod: a mosolyránc az ajkad mellett, az állad mélyedésében (a szád alatt), valamint a homlok közepén, nagyjából ott, ahol a harmadik szemünk helyezkedik el. Csak hogy a sminkelés egy kicsit spirituális legyen, és hogy jobban láss a felszín mögé. Összegzésül: ahol természetesen is világos, ott világosíts, ahol természetesen is sötétebb a felület, ott használd az alapozódat, az ásványi púderedet, vagy semmit. Jó utat önmagunkhoz!

Nesze!Detti

barbiebbsminkalapozómakeupsminksuli

E-Sminksuli-Sminkre fel!

beautyka 2012/07/01 17:26 komment

meki1.jpg

A MAC Mineralize kollekcióiról és termékeiről ódákat zengünk, minden egyes megjelenés előtt. Aki egyszer próbálta, biztosan a rabjává válik. Olyan színkombinációkat alkotnak, hogy csak na! Nem tudjuk már mihez hasonlítani… Ami igazán megérintett a MAC júliusi HeavenlyCreature kollekciójában, az a beharangozó szövegük: fedezz fel egy új galaxist!

meki3.jpg


Ahogy a képen is látjátok, a szemhéjpúdereket, mint a bolygókat állították egymás után. Bennem már pörög a párhuzam, hogy ez nem lehet véletlen. Az idei év a Valóság megnyílásáról, felfedezéséről szól. Idén minden egyértelművé válik: minden meginog, próbára tesz minket, még az is lehet, hogy az eddigi életedet le kell bontanod, mert semmi nem az, aminek hitted. Te magad sem... Szóval a MAC lépést tart, szeretem. Ezek az éteri anyagú termékek fantasztikusan simulnak a bőrre. A szemhéjpúderek (6200 Ft) átlátszó fedésűek, ha szárazon használod, ha nedves ecsettel viszed fel a szemhéjadra, látványos a különbség: a színei felragyognak, az árnyalatok előtűnnek, egyúttal a tartósságot is növeled így. Nem gyűrődik a szemhéj ráncaiba, még a nyári hőségben is a helyén marad.

meki2.jpg


Azért azt is hozzáteszem, hogy 1-2 árnyalat szóródik, ezek általában darabosabb állagúak, ezért nem tapadnak megfelelően. Érintsd meg mindegyiket az üzletben, nehogy olyat vigyél haza, amit igazán nem is tudsz használni. Szerintem nagyon fontos, hogy mindig hozzánk illeszkedő sminktermékekkel dolgozzunk! Vegyük figyelembe az igényeinket, a kényelmi szempontjainkat, a jelenlegi technikai tudásunkat, és ha ezeket szem előtt tartjuk vásárlásnál is, nem érhet csalódás otthon sem.

meki6.jpg


A Mineralize Blush arcpírok (6900 Ft) mindegyike arany erezetű, magenta, barack, terrakotta és ametiszt (lilás) színekkel keverve. A nyár csakis a ragyogásról szólhat, így az orcákat is fényárban fürdetjük. A legszebb, ha az arccsontod felső részére simítod ezeket az ársványi arcpírokat, ügyelve, hogy a szem körüli részt hagyd ki, különben lehúzza a tekintetedet. Így lesz sejtelmes a végeredmény. Nincsenek pontos határok, kontúrok, oda
tegyél, ahol szeretnéd a csillogást viszontlátni, csak az arccsontod ívéhez igazodj. Elnagyolt mozdulatokkal dolgozz, ehhez igazán jó társad lesz bármelyik, a kollekcióhoz tartozó ecset. A Small Duo Fibre Face Brush (9900 Ft) ecsetet ajánlom, ezzel könnyebben irányíthatod a mozdulataidat, mint a nagyobb fejűvel. A szájfények és rúzsok (5600 Ft) mind a rózsaszín árnyalatai, ez most nem a szájhangsúlyos trend. Illetve, a színek intenzitását tekintve, ugyanis a Cremesheen Glass szájfények (5800 Ft) krémes csillogása viszi a pálmát. Ilyen hőségben leheletnyi rétegeket tegyünk az arcunkra, sajnos leolvad a kánikulában. A Charged Water (5600 Ft) fantasztikus találmány, frissíti és ápolja az arcot. Dobd be ezt a flakont a táskádba és ha már úgy érzed, nem bírod, spriccelj belőle az arcodra és a dekoltázsodra. Több órán át tart a hatása, egyik kedvenc termékem a MAC kínálatából.

meki5_1.jpgmeki4.jpg


Azóta használom, amióta megjelent. Ápoló termékeket is találsz a kollekcióban, vulkanikus arcradírt (7200 Ft), ásványi anyagokkal dúsított szemkörnyékápoló krémet (9800 Ft). Végül a kihagyhatatlan darab: a Mineralize Skinfinish púder(8200 Ft). Évente csak néhány kollekcióban rukkol elő vele a MAC, ilyenkor érdemes beszerezni azt, amelyik megérinti a szívedet. Hamar elfogy, ugyanis a ragyogása olyan szemkápráztató, hogy minden áldott nap kell. Még jó, hogy megtehetjük... Jó itt a földön, ugye?!

Nesze!Detti

E-Sminksuli - Sminkre fel!

beautyka 2012/06/06 14:01 komment

 



Mentamánia

Azt nem értem, miért hívják ezt a színt mentazöldnek, amikor a menta nem is ilyen színű.
Legfeljebb a mentaszirupos tejszínhabnak van ilyen színe. Zavarom ellenére engem ismegfogott a mentazöld, főleg akkor kattantam rá, amikor megtudtam, hogy auratisztító hatása van. Ti tudtátok? Lám, ha a divat ezotériával párosul, máris teljesen magaménak érzem.
Szögezzük le az elején, hogy ha menta színű ruhát viselsz, a sminkedben hagyd ki ezt az árnyalatot! Kérlek, kérlek, hogy ne fesd a szemhéjadat ugyanolyan színűre, mint a fölsőd, dresszed! Ennek szemszennyezés a neve, csak széljegyzetben mondom. A barack/lazac-menta páros csodaszép cukorlányokat varázsol belőletek, a lila is szuper hozzá, a sárgáról, szürkéről nem is beszélve. Sorolhatnánk. Inkább mondunk náhány szót a menta sminkről.

 


A klasszikus forma szerint teheted belső szemzugodba, a külső szemzug felé haladva
sötétebb árnyalatával, vagy egy másik színnel satírozva (pl. lila, vagy galambszürke). Amit
mi ajánlunk, hogy párosítsd bronzzal, így az épp partra sodródott sellőlány lehetsz, aki várja megmentőjét… ha csendesebb vizeken evezel, válaszd a legegyszerűbb megoldást: húzd tusvonalként, vagy az alsó pillasorodat satírozd vele. Attól se ijedj meg, hogy ez a világos mentaszín a tusvonal, a neon áradatban igazán fel sem tűnik. Érdemes odafigyelned, hogy életteli színt válassz, legyen tömör, vibráló. Habár ez egy pasztell szín, egyáltalán ne legyen fakó, és találd meg a saját árnyalatodat, különben sápadtnak tűnhetsz.


Ha az alsó szempilláid ívét szeretnéd hangsúlyozni, satírozz egy sötétebb mentazöld,
zöldeskék, vagy fekete ceruzát, és arra dolgozd a menta színű festékedet. Szerintem a menta színű szemhéjfesték legyen gyöngyházfényű, legalábbis minimálisan csillogó. A mattal elég nehéz dolgozni, és ügyes megoldásokat igényel a satírozásnál. Persze, ha nem tántorítasz a matt mellől, akkor válassz egy középárnyalatot, használd puhán a mélyítővonalba, az alsó szempillasor alá (az előbb említett módon), és ha már technikás vagy, az egész szemhéjadra is, de csakis tökéletesen satírozva a széleket.
Ritka megoldás, ám én előszeretettel használom csak a belső szemzugba. Képzelj magad elé egy meleg középszürke füstös sminket (amit persze hétköznap is simán viselhetsz), mentazölddel a belső szemzugban. Ugye, milyen csodálatos!
Akkor most irány a budoárod, és valósítsd meg az ötleteidet!

Nesze!Detti

E-Sminksuli - Sminkre fel!

beautyka 2012/05/17 11:18 komment

 

 

 

MAC - Casual Colour

 

A MAC júniusi kollekiója a hétvégi elegánciából merít, persze, nem csak hétvégi viseletre! Könnyed színű és textúrájú termékeket ajánl, az arc és az orcák szépítésére helyezi a hangsúlyt. A praktikumot is szem előtt tartja, ugyanis az arcpír és a szájszínező egy tégelyben van, így a rohangálás, családozás, bevásárlás, mozizás közben mindössze egy terméket kell magaddal vinned. Az újdonság neve Lip&Cheek Pot (5600 Ft), krémes állagú és nyolc színben találod. Mi nagyon kíváncsiak vagyunk az ibolya színű festékre, izgalmasan hathat a lebarnult bőrön. Ennél már csak a körömlakkok (3600 Ft) izgatnak jobban, főleg a narancsos korall és a melegrózsaszín árnyalatok. 

 

 

Highlighter korrektor (5800 Ft) tünteti el a szemünk alól a karikákat. Rendkívül vékonyan simul a bőrre, jól pigmentált, de alig észrevehető. Inkább csak világosít, korrektor helyett is használhatod, bár ha erősek a karikáid, nem biztos, hogy elég lesz. A leheletnyi sminkhez pont elég.

 

 

 

A kollekció a szemfestést rád bízza, visszafogott módon csak egy szempillaspirált találunk. A Studio Fix Lash (4500 Ft) keféje által minden szál pilládat befesti, íveli és tartást ad nekik. Nem csomósodik, nagyon fekete. Az ugyanolyan színű orca és ajak mellett a tömött, felfelé ívelt pillákkal porcelánarcúvá válhatunk. Alapozó gyanánt, illetve ahelyett a Mineralize Skinfinish púder (7700 Ft) szerepel a kollekcióban, amelynek felvitele a 187 ecsettel (12400 Ft) a legkönnyebb. Nyárra amúgy épp elég ennyi smink! Laza púder az arcra, korrektor a szem alá, szempillaspirál, arcpír és áttetsző szín az ajakra. A MAC már megint betalált…

Nesze!Detti

 

E-Sminksuli - Sminkre fel!

beautyka 2012/05/15 16:50 komment

 

 

 

Le a maszkkal, éljen a természetes! 

Túl vagyunk már az időkön, amikor a smink a maszkot juttatta eszünkbe. Már tudjuk, hogy a színházi alapozó a színészek neszeszerébe való, sőt, a klasszikus mattító púdereket is hagyjuk meg nekik. A kozmetikai cégek azon dolgoznak, hogy egyre kifinomultabb termékeket kapjunk. A jó fedés nem a vastag réteget jelenti: egy könnyed textúrájú alapozó, tele pigmenttel a legjobb választás. A pigment a festékek színét adó alkotórész, tehát ettől kapja a színét az alapozó (és persze a többi sminktermék is). Az apró foltokat, egyenetlenségeket elég ezzel javítani az arcon, csak a piros pattikra használj sűrűbb korrektort. Direkt nem a „bőrhiba” szót használom, hiszen hiba nincs, egyszerűen úgy van. Én nagyon szeretem a nőkön a szeplőket, még a májfoltot sem feltétlen takarom el, ha a vendég is beleegyezik. Fogadjuk el, amit kaptunk, ahogyan magunkat alkottuk!

 

 

Na de vissza az alapozókhoz… tehát ott dől el sminkünk természetessége, hogy az alapozónk mennyire látható, leginkább láthatatlan. Ezért fontos szem előtt tartani, hogy az arcbőrünkhöz megfelelő színűt válasszunk, de nem elég csak az arcbőr színét nézni! Figyeld dekoltázsod színét is, sokszor az arc világosabb, mint a test többi része. A lényeg, hogy egységes színt kapj az alapozás végére.

 

 

Az alapozódtól függően használhatsz púdert is. Ha zsírosodásra hajlamos a bőröd, akkor a T-vonalba (homlok-orr-áll) rakj belőle, valamint az orca belső részére is, az orr mellé – itt általában nagyobbak a pórusok, hamarabb kifénylik a bőr. Válassz egy könnyed, mattító púdert. Lehet, hogy a tégelyben fehér a púder, de ettől ne ijedj meg, ettől még nem fog kifehéríteni. A hangsúly itt is az áttetszőségen van, ne rakjon réteget az arcodra, csak itassa fel a felesleges bőrzsírt. A manapság már népszerű ásványi púderek az alapozók hatásával megegyeznek, önmagukban is használhatóak és elegendő fedést biztosítanak, használatuk mellett a púder persze elhagyható. Tehát, ha az alapozót nagy gonddal választod ki, és figyelsz az előzőekben leírtak „betartására”, akkor a sminked lehet bármilyen erős, színes, füstös, metál, neon… nem fogsz idegennek tűnni.

Nesze!Detti

 

E-Sminksuli - Sminkre fel!

beautyka 2012/04/03 13:27 komment

 

 

Pirosítás egyénre szabva

 

Folytatjuk múlt heti pirosításról szóló írásunkat.

Tapasztalataim szerint a pirosító az egyik mumus a női neszeszerből. Fontosságával a nők többsége nincs tisztában, a pirosítás technikájáról nem is beszélve. Bőrünket az alapozó teszi hamvassá, azonban az egyenletes bőrfelszín nem elég, attól sápadtak lehetünk. Ezen a pirosító segít, ami üdévé teszi arcunkat, fiatalít, valamint keretezi és formálja azt. Ezen a héten a haj- és szemszínekhez passzoló pirosító színek kiválasztásában szeretnénk segítségetekre lenni.

Kezdjük a vörös hajú lányokkal. Hiszitek, vagy sem, nekik is jól áll minden szín. A vörös hajúak a narancssárgával bánjanak óvatosan, egybeolvadhat hajuk színével – rajtuk leginkább rúzsként tudom elképzelni. A visszafogottabb barack árnyalatok már mehetnek, szó szerint üde színfolt az arcukon. Na, nem ám egybefüggő pacaként, hanem kellően eldogozva, áttetsző rétegben, leginkább az arccsont felső részén alkalmazva. Árnyékoló színek esetében szürkéset semmiképpen ne válasszanak, ijesztően élettelenné teheti őket. Vörös hajhoz fantasztikusan állnak a rózsás árnyalatok, kezdve a babarózsaszíntől, a vadabb pinkig – ezt persze ne úgy képzeld el, hogy sávosan tart a füledig az irizáló magenta szín! Hatásokról, érzékeltetésről beszélünk. A bronz is jó választás, mindenképpen meleg tónusban, hiszen egy hideg barnával olyan elérhetetleneknek tűnünk! Bár az én hajam barna, de ez mindenkire igaz!

 

A szőkéknek csodaszép a barack pír, világos hajukkal jól harmonizál. Még a pirossal is próbálkozhatnak, csakis krémes állagban, ujjbeggyel ütögetve az almácska részre. Ahogy a haj sötétedik, annyira sötétedhet, erősödhet a pirosító színe is. Sötétszőkék bátran nyúljanak élénkebb árnyalatok után. A bronz nekik is színük, finom árnyalatban, finom csillogással és vékony rétegben, mondjuk egy bézs bronz (MAC Trace Gold). Puhán dolgozzon mindenki a pírecsettel, nincs szükség markáns arccsontokra vagy szemgúvasztó színekre. Az én világomban már nem divat a szolibarna bőr-világosszőke haj kombó, ha máshol igen, nekik a bronz pírt abban az esetben ajánlom, ha mattot választanak.

A barna hajúak jártak a legjobban, már megint. Nekik mindent szabad, mondjuk szerintem a többieknek is, csak nem mindenkinek ugyanúgy. A barna bőrűek tartsák szem előtt bőrük színét, tónusát. Rájuk is érvényes, hogy a világos bőrűeknek jobban áll a hamvas pír, a barnább bőrűek pedig legyenek bátrak. A barnás pírok mesésen bemelegítik arcukat, összeolvad hajuk színével. Jó döntés, ha a hajad árnyalatához hasonló pírt választasz, kivétel ez alól a padlizsánlila haj és társai.

 

 

A fekete hajú démonok kedvesen pirosítsanak, vagyis kedves árnyalatokat használjanak. Élesen markánssá tehetik arcukat a konkrét színek, főleg, ha világos bőrrel párosul sötét hajuk. Mindenképpen élénkítő színeket javaslok, ugyanis sápadttá teheti őket a fekete hajszín. Barna bőr esetében a bronzosító szuper választás, pillanatok alatt mediterrán szépség tekint majd vissza a tükörből.

 

Végül pedig, azt mondom, felejtsetek el minden szabályt, mert a megfelelő körítéssel mindenkinek jól áll minden. Fontos: mielőtt hazavinnétek az arcpirosítót, próbáljátok ki az arcotokon, ne a kézfejeteken!

Nesze!Detti

 

E-Sminksuli - Sminkre fel!

beautyka 2012/03/14 13:14 komment

 

 

Mosd tisztára

 

…az ecseteidet. Te szoktad tisztítani a sminkeléshez használt eszközeidet? Ha eddig nem tetted, ideje rászoknod. Oké, hogy csak magadon használod, na de a bőrödön szunnyadó bacilusok az ecseten landolnak, majd a párás fürdőszobában ki tudja, mire vetemednek. Nem a fürdőben sminkelsz, hanem van egy saját bejáratú boudoárod? Nem baj, akkor is olvass tovább! A legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás a gyógyszertárban, pár száz forintért kapható sebbenzin. Pillanatok alatt kiszedi a festéket az ecsetből, a por állagú szemhéjfestéket ugyanúgy, mint a rúzst, az alapozót, vagy a krémes pirosítót. Önts löttyintésnyit egy kis tálkába, mártsd bele az ecsetedet, de vigyázz, hogy csak a szőr érjen bele, az ecset nyele ne – ez azért fontos, mert a szálakat összetartó ragasztóra így vigyázhatsz a legjobban. Miután belemártottad, egy konyhai papírtörlőn, vagy zsebkendőn körkörös, vagy nyomkodó mozdulatokkal tisztítsd meg az ecsetedet. Csinálhatod úgy is, hogy a papírtörlőre öntesz egy keveset a benzinből, a következő mozdulattal: az üveg szájára rakod a kendőt, egy ujjaddal segítesz, nehogy kifolyjon, fejreállítod, majd vissza és máris benzines a törlőkendőd. Ez ugyanúgy ki fogja hozni az anyagot az ecsetedből, bár az előző technika gazdaságosabb. Praktikus megoldás ez, ha csak egy ecseted van, ám a sminkelés során több színt használsz, és a kék után belenyúlnál még az elefántcsontszínbe. Ez esetben mindenképp tisztítsd az ecsetedet, hiszen a világos port is beszínezed és a sminkedet is elronthatod.

 

 

Ha nem vagy ennyire precíz és lazábban kezeled ezeket, akkor hetente mosd az ecseteket langyos, samponos folyóvízben (ezt amúgy is érdemes elvégezni). Nyomj borsónyi sampont a tenyeredbe, a benedvesített ecsettel körkörös mozdulatokkal kezdd el felhabosítani azt, majd szálirányba, időnként a folyó víz alá tartva, préseld ki a színt az ecsetből. Nyomkodd ki a fölös vizet is, majd fektesd egy száraz törölközőre és hagyd száradni. Persze, a legoptimálisabb, ha mindezt este végzed, így reggel tiszta ecsetek várják, hogy segítsenek szépülni.

Azt azért tudnod kell, hogy a benzin nem fertőtlenít, erre használj alkoholt, ugyancsak a gyógyszertárból. Az alkohol kevésbé szedi ki a színt az ecsetből, ezért a tisztító művelet végén vagy mártsd alkoholba eszközeidet, vagy fújd be őket alkohollal – tedd az alkoholt egy spricnis flakonba, ezzel már könnyedén dolgozhatsz.

A sminküzletekben is kapható kifejezetten ecsettisztításra kifejlesztett folyadék. Nekem nem vált be, ugyanis az ápoló összetevője révén olajos érzete lesz az ecsetnek, valamint száradás után nagyon szétállnak a szálai. (Ne csak te tisztulj meg tavasszal, add meg az esélyt az ecseteknek is!)

 

Nesze! Detti

 

 

E-Sminksuli - Sminkre fel!

beautyka 2012/02/21 17:14 komment

 

 

 

Hogyan legyél nagyszájú? 

 

Avagy hogyan fessük nagyobbra ajkunkat úgy, hogy ne tűnjünk felfújt szájú lufibabának? A hangsúly a méretezésen van. Egyszerű: ne méretezd túl. A kontúr maradjon ajkad közelében, semmint az orrodig érjen. Kövesd ajkad természetes vonalát, az ívében eltérhetsz, ha nem egyforma a jobb, és a bal oldal. Az egyenetlenségeket mindenképp igazítsd ki. Igazodj a szabályosabb oldalhoz. Tartsd meg az „arany középút” elvét: tudatosítsd, hogy milliméterekről van szó, tehát csak 1-2 milliméter eltérés, ami megengedett. Elengedhetetlen, hogy napközben figyelemmel legyél ajakfestésed felé, ám hogy ne kelljen óránként a mosdóba járnod igazítani, készítsd elő ajkadat is. Mindenekelőtt radírozd le szád bőrét, például a Lush ajakradírral. Mi a Sweet Lips nevűt imádjuk, persze a benne lévő vaníliáért… Ezután jöhet a hidratáló ápoló. Érdemes ezt a műveletet este elvégezni, akkor reggelre pihepuha, bársonyos és feszes lesz ajkad bőre. Első lépésként használj báziskrémet, ez helyén tartja a kontúrt és a rúzst is. Ha ez nincs, tartós ajakceruzával dolgozz. Nézz körbe a sminkboltok polcain, próbálgasd a kedvedre való színeket, de ne csak a kézfejeden! Kérd meg az ott dolgozó sminkest, segítsen föltenni, vagy az eladót, hogy kipróbálhasd. Enélkül ne vigyél haza semmit, mert csalódás érhet és még a legelején lelombozódsz. Pedig mi látjuk, ahogy színes ajkú lányok egymásra kacsintanak a villamoson a reggeli napsütésben…

Nesze!Detti

 

 

E-Sminksuli - Sminkre fel!

beautyka 2012/02/15 11:22 komment

 

 

Utópia

 

Mindannyian vágyjuk a tökéletes világot. Egy helyet, ahol mindig süt a nap, mindenki mosolyog, ahol nincs kukac az almában és az örök szerelem is megadatik. Miközben az álmainkat kergetjük, elfelejtjük, hogy a mindennapokban rejtezik a csoda. Nem biztos, hogy a herceg fehér lovon megadja majd nekünk azt, amiről úgy képzeljük, hogy… egy beszélgetés egy kedves ismerőssel időnként több ajtót nyithat ki, mint azt valaha is hittük, és jobban megmelengetheti szívünket, mint a legszebb mesénk. Ne sajnáljuk az időt a kapcsolatainkra fordítani, az „amit adsz, azt kapod” elvét szem előtt tartva. Mindenekelőtt, legyünk magunk felé is kellő figyelemmel, tanuljuk meg feltölteni magunkat, és jól érezni magunkat a bőrünkben. Ehhez kaptunk segítséget, újra a MAC-től. Folytatódik a Mineralize kollekciók sora, ezennel arcbőrünk hidratáltságát és bársonyosságát tartják szem előtt. A Mineralize Skincare termékcsalád minden tagja telis tele van bőrtápláló ásványi anyagokkal. A gél állagú hidratáló könnyedén simul a bőrbe, puhává és bársonyossá teszi azt, ezáltal tökéletesen előkészíti a bőrt a sminkeléshez. Fagyos időben is kiváló, ugyanis gazdag ápoló anyagokban, mégsem hagy nehéz vagy zsíros érzést maga után. A szemkörnyékápoló a sötét karikák és a puffadás megbízható ellenszere, ugyanis néhány perc után láthatóan magához tér a szem körüli bőr. Gél állagú, könnyen beszívódik, előkészíti a bőrt a korrektorhoz. Fiatal és idősödő bőrre is használható, inkább nappali, mint éjszakai használatra, ám ez a bőr típusától is függ.

 

 

A sminked eltávolításában segít az új Mineralize lemosó, mely dörzsölés nélkül, gyengéden tisztít, miközben hidratál is. Két termék vár még rád: az arcra és testre is használható könnyed textúrájú ápoló, valamint a Charged Water, mely gyémántrészecskéket tartalmazó hidratáló spray. Régóta tudjuk, hogy a gyémánt a lányok legjobb barátja, szóval mi tart még vissza Miután kellően előkészítettük bőrünket, jöhet a korrekció és a fedés. Ehhez új korrektor és új állagú Mineralize alapozó dukál, természetes, ragyogó bőrt alkotva. A korrektor színskálája nagyon széles, kiszerelése szuper, könnyen használható. A világosabb karikákat kiválóan eltünteti, és a fiatal bőr jó barátja. A tapasztalatok szerint a sötétebb foltokat már nem fedi el kellően, ahhoz kevéssé pigmentált. Előfordult, hogy valakinek néhány óra múlva beitta az arca, nem tartott estig a fedés. Óriási pozitívuma, hogy gél állagának köszönhetően gyönyörűen idomul a bőrhöz, természetes és hidratált lesz a végeredmény. Döntsenek az egyéni igények!

Arcunkat a por állagú Mineralize Foundation fedi, mely átlátszó rétegével láthatatlanul segít egységesíteni arcbőrünket. Nem nehezít el, sem érzésre, sem látványra. Jó választás melegebb időben, mivel a bőr zsírját a por állagának köszönhetően felszívja, össze is olvad vele (beérik), így lesz természetes a hatás. Nem kell ám nyárig várnod a viselésével, ha már unod a krém alapozókat, vagy egyszerűen csak kíváncsi vagy, tégy egyet magadévá!

 

Charged Water hidratáló spray - 5 100 Ft

Charged Water Cleanser arctisztító - 6 800 Ft

Face + Body lotion - 8 700 Ft

Gel Cream hidratáló - 9 900 Ft

Eye Crem szemkörnyékápoló - 9 500 Ft


Nesze!Detti

 

 

E-Sminksuli - Sminkre fel!

beautyka 2012/01/31 13:55 komment

 

 

Adj karaktert az arcodnak!

Már tavaly is buzdítottunk titeket az ívelt, határozott szemöldök kialakítására, és nem csak a divat szempontjából. Helyesbítünk, leginkább önmagad szempontjából tartjuk ezt fontosnak.
Tudod, hogy a szemed fölött kallódó szőrszálaknak milyen lényeges szerepük van valójában? Ha nem, most figyelj. Bele is csapunk, most nem az ősidőktől kezdjük. A szemöldöknek a kommunikációban van szerepe, valamint a személyiségről is árulkodik. Szemöldökünk apró rezdülései jelzik hangulatunkat, átfutó gondolatainkat, véleményünket. Megfigyelted, hogy a nők az ívelt formájú szemöldökre törekszenek? Nem véletlen, hiszen az ív a hajlékonyságra, rugalmasságra utal, ami egy nő számára alapvető tulajdonság (kellene legyen). Szerintünk az optimális az, ha megtalálod a saját ívedet, ha a saját szemöldöködet követve alakítod ki a természetes formát. Ugye a szemed előtt van a homlokra tetovált, esetenként fekete, ceruzahegynyi vastagságú vonal? Szemöldöknek nem nevezném. Szóval, ez igenis ciki. Leginkább a művisége miatt, mi amúgy is szeretjük a természetességet. Persze nem hagyjuk bozontban a szemöldökünket, csak a kósza, lelógó szálakat húzzuk ki, a meglévő formájától nem térünk el. Büszkén viseljük a sűrű szemöldökünket is, mert azt jelzi, hogy sok az életenergiánk, ösztönös emberek vagyunk, ami leginkább arra értendő, hogy megérzésből, szívből cselekszünk. Ha a sűrű szemöldöködet kiszeded, és huzamosabb ideig, évekig úgy hordod, vagy ezt már meg is tetted, a személyiségedben is elindulhat a változás.
A tavasz közeledtével, a természet ébredésével találjunk vissza mi is saját magunkhoz, a
valós, természetes önmagunkhoz. Hagyjuk a dolgokat (a szőrszálakat) a maguk útján nőni, és csak a nagyon zavaró momentumokat távolítsuk el.

Nesze!Detti

E-Sminksuli - Sminkre fel!

beautyka 2011/12/27 17:10 komment

 

 
 

Szilveszteri bakik (ellen)

Alig tértünk magunkhoz a karácsonyi kajakómából, néhány napunk van pihenni és újra bódult állapotba kerülünk. Pezsgőspoharak a kézben, flitterek a ruhán és indulhat a szilveszteri buli! A felhőtlen szórakozáshoz hozzátartozik a tökéletes smink is. Ha nem szeretnél hibázni, írásunk neked szól. Sorra vettük a szilveszteri sminkbakikat, melyekre a 21. század hajnalán érdemes figyelni. 
Első kardinális kérdés a csillámok használata. A nagyszemű, tubusos, zselés állagú kencéket remélhetőleg már nem gyártják és mindenki elfelejtette őket. (Vagy csak pontyok használják) A mai csillámok finom őrlésűek, esetenként mikroszemcséjűek, szárazon, tehát por állagban kerülnek csomagolásra, a szivárvány összes színében. A csillogásuk eszeveszett, ám apró méretük miatt kifinomultak is. Legtöbbször építhetőek, tehát tudsz belőle keveset rakni, de tudod tömören is. A csillámot a felső- és/vagy az alsó szemhéjra tesszük, önmagában egy krémes bázisra, vagy a már kész smink fölé. Lehet a sminkeddel megegyező, pl. kék sminkhez kék csillám, vagy a füstös fekete/zöld/lila satírodat dobd fel arany csillámokkal. A color blocking vonal még mindig megy: használj egyidejűleg ezüstöt és aranyat. Aki a csillámmal csak most barátkozik, húzzon a felső szempillatőbe csillámos tusvonalat. Ha nagy szemű csillámot használsz, ujjbegyeddel nyomkodd a szemhéjadra, ne ecsettel. A halántékra, a szemöldökcsontra, a szemöldök alá kérlek, ne tegyél belőle! Az arccsont felső részére se! Arccsontod fényesítését highlighterrel végezd el, ez a csillogás az éjszaka fényeiben pazar lesz.


A következő mumus a műszempilla lehet. Szilveszterkor szinte kötelező túlzásba esni. Minden, amit év közben kihagytunk, ma pótlásra kerül – ezért jobb, ha egy szimpla szeptemberi keddi napon megteszed, amihez igazán kedved van, így a vágyaid nem torlódnak fel, és nem fogod magad sürgetve érezni. Szóval, ha a műpilla elengedhetetlen része a szettednek, akkor legyél körültekintő ez ügyben. A tincses pilla kényelmes, praktikus és egész éjszaka a helyén marad. A soros pilla ennél feltűnőbb, vele a drámai kinézet garantált. Ám a szemünk előtt lebeg egy kép: a lelógó pilla, amikor a belső szemzugban a ragasztó elengedte. Nincs az a valaki, aki a buli hevében a helyére visszarakja. Mit tehetsz, hogy ez ne forduljon elő? Válassz puha gerincű pillát, pl. aminek a szálai damilra vannak felfűzve. Ez pontosan illeszkedik a pillatőbe és a szemhéjad vonalát is jól követi. Ha a szempillaragasztás tudományának még nem vagy a guruja, fordulj szakemberhez, így felhőtlenül rebegtetheted pilládat egész este.
Hasonlóan nevetséges a lekopott rúzs is. Ajkadat körültekintően kontúroztad, a rúzs is a helyén – de, csak amíg az első koktélodat elszürcsölöd. A bázis használata a kulcs! Segít a rúzst a helyén tartani, se elfolyni, se lekopni nem engedi, illetve mindezt késlelteti. Teheted a kontúrra is, vagy az alá. Ajkad szélét is vond be vele, ezzel a rúzs elfolyását akadályozod meg. A kontúrceruzával ne csak a széleket rajzold meg, színezd ki vele ajkadat, így egyenletesen fog kopni. A rúzst mindenképpen vidd magaddal, és tartsd észben, hogy időnként meg kell igazítanod. Hiába, a szépségnek ára van!

 

 


Nem volt időd elmenni szoliba (egyébként sem egészséges), ezért nem tudtál a kívánt színre barnulni? Átfut az agyadon, hogy sötétebb alapozót választasz, mondván a sötétben úgysem lesz olyan feltűnő… Ne tedd! Feltűnő lesz! A makulátlan (természetesen bőröd árnyalatával megegyező színű) alapozás sokkal nagyobb siker, mint a hatperces bronz bőr. Egy könnyed, átlátszó alappal a színpadra való sminked sem lesz maszk hatású, és persze nem árt, ha a barátaid is megismernek, nem igaz?
Sokszor látjuk, hogy a nők arcpír gyanánt még mindig pirosas színt választanak, amit, valószínűleg a technika tudásának hiánya miatt, arcuk teljes oldalsó területére terítenek szét. (Szeplősöknek például általában a rózsaszínes árnyalatok a megfelelőek) Persze, a fura szétterítéses technika a bronz és egyéb színű pírnál is előfordul. Az arcpirosítóval is bánni kell tudni, különben megeshet, hogy egy kimelegedett tehenészlány képét idézzük sminkünkkel. Ha még nem vagy elég gyakorlott, egyet tarts szem előtt: üdítsd az arcod!
Boldog, mosolygós és sikerekben gazdag új évet kívánunk!

Nesze!Detti

E-Sminksuli - Sminkre fel!

beautyka 2011/12/21 12:38 komment

 

 

Szeretettel

Két nappal karácsony előtt már tervezgetjük a Szentestén viselt sminkünket. Megosztjuk
veletek milyen szempontokat veszünk figyelembe.
Először is nem bálba megyünk, tehát a füstös fekete és társai eszünkbe sem jutnak. Ne
ijesztgessük a Nagyit, elég lehet azt feldogoznia, hogy amíg mi növünk, ő megy össze. Legyünk természetesen elegánsak. Ehhez elsődleges az áttetsző alapozás. Válaszd az oly
sokszor emlegetett színezett hidratálót, egy könnyű krémes alapozót, vagy csak korrektort
púderrel. Ha van bevált technikád, alkalmazd azt. A púdert most hagyd a neszeszeredben,
próbáld ki, milyen fixálás és mattítás nélkül a végeredmény. Légies és tündöklő. Ahogy a gyertyafény vonásaidat megvilágítja, igazi angyali külsőd lesz. Ha ezt a hatást fokoznád, tegyél az alapozódba mikroszemcséjű csillámokat, de ha soknak érzed az egész arcra használni, akkor csak az arccsontodat fényesítsd. Akinek zsírosodásra hajlamos a bőre, a T-zónában használjon púdert.

 


 

A karikák, árkok ellen a korrektorozás elengedhetetlen, mondanunk sem kell. Szemedre
használj fényes szemhéjpúdereket. Bár mindig azt mondjuk, a mélyítőívbe matt menjen
(hiszen az nyeli el a fényt, így tudod formálni a szemedet), most rakj oda is fényeset. Nem
ám világos színekre gondolunk, középárnyalatú, vagy annál sötétebb legyen. Vond körbe
egész szemedet ragyogó festékekkel, olyan lesz, mint a csillagszóró. Arra mindenképp
figyelj, hogy kedves, meleg tekintetet készíts magadnak, a meghitt hangulathoz igazodva.
Műszempilla jöhet! Szerintem csak pár darab tincses, mindenképpen spirálozás után, így a
smink könnyedségéhez még inkább hozzájárulsz. Arcpírodat a járomcsont felső részére, vagy az almácskáidra tedd, a csontosítást hagyjuk szilveszterre. A Nagyi jut eszünkbe megint, aki mindig aggódik, hogy nem eszünk eleget („milyen beesett az arcod, kislányom!”) – pedig csak van egy jó technikánk. Ajkunk festésénél is a természetességet és bájt vesszük alapul.

A vörös lakkhatású szájfény nem ide való, a halászlé úgyis eleget színez majd. Szolid málnaszín, kedves rózsaszín, hússzínű szájfény, amiket el tudunk képzelni. Ha nem akarod bonyolítani, az ajakápoló önmagában is jó, úgyis lecuppogjuk a kacsacomb evése közben.
Boldog karácsonyt, kedves Olvasó!

Nesze!Detti

(illusztáció - orosz Tatler)

E-Sminksuli - Sminkre fel!

beautyka 2011/11/30 10:01 komment

 

 

Meddig tartható még az állapot, hogy nem tud az ember lánya normális vonalat húzni a szeme köré? Göcsörtös lesz, máskor pandamaci köszön vissza a tükörből, nem egyforma
vastagságú, nem egyforma hosszú, nem azonos ívű a két oldal kontúrja… soroljam? Itt az idő változtatni, ehhez először is olvasd el a heti Sminksulit.
A ceruzát ne hegyezd teljesen hegyesre, jobb, ha tompa a vége, így tuti nem sérted fel a szemed. Az önmagukat hegyező ceruzákkal játszani kell, hiszen van, amikor a hegyének az egyik oldala kopik, akkor kicsit forgass rajta és a hegyesebb végével tudsz pontos vonalat húzni. Támaszd le a kezed, ez is segíti a precizitást. Nem kell ehhez asztalnál sminkelned, ha a tükör előtt állsz, tartsd a kezed az álladon, vagy a másik kezeddel polcold alá. A szempillák is szolgálhatnak támasztékul, persze csak a tövük. Fektesd le a ceruzádat és a laposabb felével alkosd meg a kívánt kontúrt. Ezzel a technikával könnyebb lesz a szempillatőben maradnod. Arra mindenképp figyelj, hogy a pillatő és a ceruzavonal között ne maradjon meztelen a bőr, ne legyen „fehér csík” – a szemednél. Ez legtöbbször akkor történik meg, ha a szemhéjadat meghúzva kontúrozol. Ez, továbbá, azért is veszélyes, mert könnyen csinálhatsz magadnak egy apró, kósza mozdulattal szomorú, lelógó szemeket: a meghúzott szemhéj nem teszi lehetővé, hogy lásd a szemhéjad végét, így túlhúzod a kontúrt. Próbálj mostantól nyitott, vagy félig nyitott szemmel kontúrozni, és mindenképpen legyél fokozatos. A szélek vége felé haladva gyakran nézd meg, hol tartasz és igazítsd őket a kívánt hosszra, vastagságra, ívre.


Az ívek kialakításánál célszerű az alsó pillasort alapul venni. Az alsó sor képzeletbeli folytatásaként menjen a vonalad, ám ha ezt a szöget meredeknek érzed, lehet laposabb is. Ne aggódj, ne keseredj el, ha első alkalommal nem megy, a szimmetria érzéked lassanként ki fog alakulni. Valamint, kell viszonyítási pontokat találni, ezzel a saját dolgodat könnyíted meg. A sminkelés időnként olyan, mint a matek.
Beszéljünk még a satírozásról is! A ceruza elsatírozva jó alapot ad a szemhéjpúdernek. A ceruza zsírossága megköti a szemfesték por állagát, tehát beleragad abba. Nem azért mondjuk szájbarágósan, mert Téged degradálnánk ezzel, egyszerűen csak úgy gondoljuk, ha érted a folyamatokat, könnyebben fog mozogni a kezed. Ahogy múlt héten írtuk, a vízálló ceruzák felvitel után hamar száradnak, ekkor satírozásuk is nehézkessé válik. A vízálló ceruzák mellett szól a tartósság érve, én legtöbbször ilyet használok. Sminkelj két részletben: kontúrozd az egyik szemedet, majd dolgozd el a ceruzavonalat, és csak ezután menj át a másik szemedre, ahol persze elvégzed ugyanezt. Vízálló ceruzákkal tusvonalat is lehet húzni, kezdőknek ez egy jó tipp, mivel könnyen kivitelezhető. Most hegyezheted a ceruzádat, de legyen a kezed ügyében smink – vagy fülpiszka is, amivel az esetleges egyenetlenségeket pikk-pakk ki tudod igazítani. Sőt, egy ferde végű ecsettel a ceruzáról felvéve a színanyagot, ugyanúgy meghúzhatod a tusvonalat.
Gyakorlottabbak a mélyítő ívet is megadhatják ceruzával, ám itt nagyon apró mozdulatokkal
kell dolgozni és a ceruza vége mindenképpen legyen tompa. Ezután satírozhatsz, majd a
szokásos módon szemhéjporral árnyékolj. A sminked intenzívebb lesz, a tekinteted elmélyül.

Nesze!Detti

 

E-Sminksuli - Sminkre fel!

beautyka 2011/10/31 18:41 komment

 

 

A csendes napokra való tekintettel nem osztjuk mi sem az észt. Nem zengjük a trendeket, nem mondjuk melyik kontúrceruzát, hogyan használd, vagy, hogy kend már végre málnaszínre az ajkaid… Nem hagyunk ám parlagon sem, mutatunk néhány eszméletlen sminkfotót.

 

 

 

Az interneten jött az utunkba, nem kerestük, csak ott volt. Mi pedig szemfülesen észrevettük, aztán csak faltuk a képeket. A sminkeshölgy neve Megan Martinez, Texasban él, ám világszerte készíti lélegzetelállító munkáit. Az oldal neve: www.chaosmakeupartist.com.
 

 

 

Ámuljatok, inspirálódjatok! Lévén Halloween időszak, ötleteket is meríthettek az ünnepi vagy a bulizós sminketekhez. A közösségi oldalon is megtaláljátok őt, érdemes követni, gyakran frissíti az oldalát. Elöljáróban mutatunk néhány képet, de kattanjatok rá az oldalra, megéri!

Nesze!Detti

 

E-Sminksuli - Sminkre fel!

beautyka 2011/08/08 08:55 komment

 

 

 

Szemesnek áll a világ! 

A csúfolódás már kiment a divatból, már nincsen pápaszem sem, csak fenszi keret, kinek dioptriával, kinek anélkül, nézzük hát hogyan sminkeljünk szemüveg alá. Azokon a területeken, ahol a szemüveg érinti az arcodat, használj bőrelőkészítő terméket. Ezek a területek elsősorban az orrod, és az orcád felső része, de ha már hozzászoktál
ehhez az alaplépéshez, ki ne hagyd az arcod többi részét, főleg a T-vonalra ügyelj. A bőr előkészítésével, tehát a primer használatával elkerülheted, hogy a szemüveg kerete összegyűrje az alapozódat. A szemsmink kialakításánál vedd figyelembe kereted méretét: amennyire lehetséges, maradj a kereten belül, kivéve, ha keret nélküli a szemüveged. Esztétikai szempontból nem mutat, ha a smink túllóg a kereten – gondold el, készítesz egy macskás ívű sminket, ami majdhogynem a halántékodig tart, ez olyan lesz, mintha valami lifegne a szemüveged mögül. Remélem, értitek! Én vizuális típus vagyok, tudnám is ragozni… A keret határait tartsd szem előtt a felfelé haladásnál is: a szemöldökcsont alsó része (a mélyítőívet értem ezalatt) legyen a sminked felső határa. Ugye azt már mondani sem kell, hogy zöldet, kéket, bármilyen, alapszíntől eltérő színt NEM viszünk a szemöldökig, ennek a kornak már vége. Ha a mozgó szemhéjadon szeretnél egy színt látni, minek azt a szemöldökig kenni? Ez sminksuli, nem bohócsuli!
A szemöldököd formázása ugyanilyen lényeges, de nem ám csak szemüveg viselésekor. Elsőként, legyen mindig ízlésesen ívelt. Ezt arra értem, hogy a természetes formádat megtartva csak az oda nem illő szálakat húzd ki. Ha te nem értesz hozzá, fordulj szakemberhez: egy kozmetikushoz. Persze az sem mindegy, kihez. Vedd szemügyre annak a személynek a szemöldökét, akitől a telefonszámot kéred, és ha neki nincs se csíkszemöldöke, se csodálkozós bohóctekintete, vagy kis gombócból folytatódó egy soros szemöldöke, akkor nyugodt szívvel bejelentkezhetsz te is. Ha ilyen ember nincs a környezetedben, szólj nekünk, van szemöldök-specialista a tarsolyunkban! A nagy mű elkészülte után nincs más dolgod, mint szemöldököd természetes színéhez hasonló, illetve ugyanolyan színű ceruzával átsatírozni a szálak közötti részt. Ha szerencsés módon sűrű szemöldökkel áldott meg a természet, erre nincs szükséged, ekkor elég, ha színtelen szemöldökzselével fixálod a kósza szálakat. Vigyázz, ha fekete a hajad, ne feketével húzd át szemöldököd, sokkal jobban jársz egy sötétbarna árnyalattal – ez lágyítani fogja vonásaidat. A manapság oly divatos fekete keretes okulárék elég markáns darabok, szükséged lesz erre az apró praktikára.

 

 

A belső szemzugba bátran használj gyöngyházfényű szemfestéket, ez élettel telíti tekintetedet. Vanília, porcelánfehér, vagy világos bézs, csak három a megannyi árnyalat közül. Aki mer, az nyer, kalandvágyó leányok nyúljanak citromsárga, kiwizöld, vagy irizáló színek után. Szempilláidat se hagyd ki a sorból, bár lehet, hogy ha kedved szerint fested őket, hozzáérnek a szemüveg lencséjéhez. Törekedj a pillatövek színezésére: a kefével a pilláidat megemelve határozottan húzd át a szálakat. Fekete, még inkább sötétbarna ceruzát téve a pillatőbe fokozhatod a hatást. Az alsó pillák festésével óvatosan, a csillagszemű a bárányokat terelgeti, nem a korzón sétál.

 


 

Arcpírt is használj, nála nélkül nem él a smink. Illetve nélküle nem élet az élet, de ez már eléggé magasztos így a hét elején. Élénkíts, bronzosíts, csontosíts, amihez kedved van, vagy amit formáid megkívánnak.
Ajkaid színezése is rajtad múlik, a Monroe-vörös rúzst inkább az irodán kívülre ajánljuk. Szemüveg mellé használva amúgy is tudunk mire asszociálni… Természetesen mehetnek a színek, szájfény és rúzs egyaránt. Igyekezettek megtartani az egyensúlyt, jó  hetet mindenkinek, sminkeljetek bátran!

Nesze! Detti