Nesze!szer


 

 

tchibo_kek.jpg

 

Nem, nem szégyelljük bevallani, hogy egészen addig nem térünk magunkhoz, amíg... és ez most itt nem a reklám helye. Egészen egyszerűen arról van szó, hogy kávé függők vagyunk. Imádjuk, szeretjük, gyakorlatilag semmi hatással nincs ránk, de úgy érezzük, nem tudunk felébredni addig, amíg nem gőzölög előttünk a bögre feketénk. Durvább napokon erősebben kezdünk gyakran duplával, sőt, délután is betolunk egyet, nyilván sok tejjel. Kávéból nekünk minden jöhet. Minden, ami finom, ami stílusos, amit szeretünk. Eddig sok variációval próbálkoztunk már itthon, csak, hogy minél gördülékenyebbek legyenek a reggelek. Tasakos mindenfélék is voltak, meg nagy helyet igénylő kávégépek. Azoktól meg nem fértünk el és állandó belháború dúlt a pulton a zöldségek és masinák között. És most nem féljük bevallani, megtaláltuk az igazit. Pici, cuki, nem túl gyors és nem is idegesítően lassú és nagggyon stílusos. Ugyanis több színben is kapható a kávémasina, ami már az otthonunkban van. Tchibo Cafissimo Mini. Nekünk a kék lett a választás, valahogy úgy éreztük, a kommunikáció színe az, amire reggel szükségünk van. De akár pinkben, fehérben is kapható most, vagy pirosban. Azóta kapszulással indítjuk a napunkat. És, ami még jobb, hogy a Tchibo kapszulákat most már a közelben lévő CBA Primában is be lehet szerezni, ezt egészen konkrétan 3 napja fedeztük fel. Mutatjuk a kis masinánkat, ami nem is drága, csak nekünk, hogy ilyen jó szolgálatot tesz reggelente. Ti is kávé mániásak vagytok? Megértjük ám! 

 

 

szajradiros.jpg

 

 

Elképesztő sokszor mondtuk már el, úgy általában, hogy egy rúzs akkor mutat szépen a szájon, ha az megfelelően van ápolva. Persze, kevesen tudják még mindig, de a száj radírozása ige fontos. Főleg ilyenkor, amikor csak az nem fújja az orrát, akinek nincs. A fűtés, a hideg levegő az utcán nem a legtutibb, cserepesedésnek indulhat minden. És ilyenkor nem elég csak balzsammal kenni, le is kell radírozni rendszeresen. Szerencsére már nagyon sok márkánál kapható szájradír, de te is készíthetsz magadnak otthon, mert konkrétan nagyon egyszerű - és olcsó is. Amennyiben készítesz egy tetemesebb adagot, simán adhatsz belőle a barátnődnek, anyukádnak, testvérednek is. Mondjuk is, mit vegyél elő otthon hozzá:

- barnacukor (de ha nincs, sima kristálycukor is szuper hozzá)

- méz

- olivaolaj

 

Az adagot te döntöd el, már egy kanálnyi barnacukorból kiindulhatsz simán. Amennyiben sokat készítettél, egy csatos üvegben elrakhatod. Vigyázz, ne túl sok olajat adjál hozzá, csak pont annyit, hogy kenhető legyen. Mint ebből is kitűnik, semmi mást nem kell tenned, csak összekeverni a hozzávalókat. Puszi!

 

homemadesugarlipscrub.jpg

 

hajpakolas_huto.jpg

 

Igen, a mi hajunkat is rendesen megpróbálja a fűtési szezon. No, meg a sapka. Ettől a kombótól gyakran Magdi anyus frizuránk lesz, így táplálni kell rendesen. Kedvenc pakolásainkat általában a hűtőből pakoljuk elő. Íme, egy tápláló és olcsó házi recept!

Három evőkanál kefirt keverj össze egy evőkanál mézzel (jó lesz valami gagyibb, mi sem a szuper, prémium minőségű Kőteleki kaptár mézeinket használjuk erre a célra!) és vidd fel szárazon a hajadra. Ezután csinálj egy törölközőből turbánt a fejedre, hogy ne folyjon le a pakolás, majd 25-30 perc után mosd le, csak ezután kezdjed el a 'rendes' hajmosást. Imádni fogod a hatását, sokkal élettel telibb lesz minden tincsed!

 

 

christmas_face.jpg

Az adventi időszak számunkra iszonyat intenzív volt. Így most nem egyszerűen fáradtak vagyunk, hanem iszonyatosan fáradtak. Ezért úgy éreztük, nektek is jól jön néhány praktika, amivel új életet lehelhetek az arcotokba!...D

Nem, nem attól lesz üde az ember bőre, ha vastagon bekeni valami szuper krémmel. Semmi nem tud hatni, ha nem megfelelő "táptalajba" érkezik. Tehát a legjobb, ha egy kiadós fürdéssel kezded a szépítkezést.  Ettől felpuhul a bőröd. Vess be egy testradírt, így lélekben is elengeded a régit... (nyugodtan gondolj közben a volt pasidra, vagy szörnyeteg főnöködre...D). Amennyiben nincs otthon testradírod:

Banános testradír

Keverj össze egy érett banánt, 3 evőkanál fehér cukrot és néhány csepp illóolajat. Dolgozd össze alaposan, majd dörzsöld át vele a tested! Miután kész vagy, öblítsd le a tested langyos vízzel.

 

Ezután jöhet az arc radírozása. Amennyiben nincs otthon ilyesmid, dobd össze a hűtőből. Íme egy tipp:

Kávés arcradír

Keverj össze egy kis joghurtot, mézet, és sűrítsed némi őrölt kávéval. Nem, nem a 3 az 1ben változattal, sima kávéval! Kend fel az arcra, jól dörzsöld át vele, és kb. 15 percet hagyjad rajta, majd alaposan öblítsed le. A kávé kiválóan radírozza az arcbőrt, és fel is frissíti!

Most jöhet az ápolás! Biztos van otthon valami szuper arcmaszkod, amit elpakoltál ínységesebb időkre. Most vedd elő. Amennyiben jó márkát választottál, kétszer is használhatsz egy tasakot. Házi pakolást is készíthetsz. Mit szólnál hozzá, ha közben boroznál is? Tessék ITT egy régi receptünk, a vörösboros arcpakolás. Amennyiben nem kadarkáznál, íme, egy újabb tipp!

Mézes hidratáló

Keverj össze 1 evőkanál mézet és 2 evőkanál zsíros joghurtot (most ne a lightot, jó?!). Tedd fel a fűtőtestre, hogy picit melegedjen és 1 evőkanál búzacsírát adj még hozzá. Kend fel, és hagyd hatni egy jó 20 percet. Utána langyos vízzel öblítsed le! Utána még finoman töröld át a törölközővel az orcádat. Meglátod, új életre kel!

Ragyogás

Igen, az orcánk, testünk már szép, most ragyogjunk. Nem kell sok hozzá. A legfontosabb, hogy sminkelésnél használj highlightert. Tegyél fel a szemed fölé ebből, az nyitja is a tekintetedet. Mehet fel egy kis csillogós púder is. És ha még mindig úgy érzed, össze van esve az arcod, akkor vegyél fel a karácsonyi összejövetelre valami színes cuccot, ami glitteres.  Az is meghozza a csillogást!

 

 

ajakapolo_hazilag_1.jpg

 

Előre leszögezzük, ez elsőre egy kicsi adag lesz, próbáld ki, hogy tetszik. Mi mondjuk eléggé kedveljük évek óta, már korábban leírtuk ezt a módszert nektek. Ajándéknak is tuti és saját magunknak is és természetes összetevők vannak benne. Méz, méhviasz, mandulaolaj és valami illóolaj kell hozzá, más semmi. 

Hozzávalók: egy evőkanál méz, ugyanennyi méhviasz olvasztva és két evőkanál mandulaolaj. Először olvasszad fel a viaszt gőz felett (ha tömbben vetted, akkor reszeléssel kezdjél). Óvatosan, szépen, lassan végezd a műveletet. Ezután jöhet hozzá a méz és az olaj. Ne kutyafuttában végezd, fontos, jól elkeveredjenek az összetevők. Az a legmegfelelőbb, ha még langyosan is kavargálod kicsit az egészet. Alaposan kimosott tégelybe töltsed, de régi, elhasznált szájápolós formákba is mehet. (Mi gyűjtjük itthon a kiürült krémes üvegeket, mindig ezekbe mennek a gyártmányok!) Ha színezni szeretnéd az ajakápolódat, rakhatsz akár egy kis rúzsból vagy kakaóporból, ezt már te döntsd el. Az a legfontosabb, hogy legyen mindig jól elkeverve, így nem válnak szét az összetevők. Adj némi illatot is hozzá, úgy még csajosabb lesz. Tehát mehet ehet bele egy nagyon pici narancsolaj is, vagy akár levendula. Egy fél télnyi adag lesz belőle, Amennyiben a barátnőknek, tesónak is gyártasz, triplázd a mennyiségeket! Csók!

 

 

 

 

Esőre hangolt smink

beautyka 2016/10/06 18:23 komment

 

 

essence-me-and-my-umbrella-2016-fall-collection.jpg

Rózsafa, teveszín és szürke. Ők alkotják a mostani időjárásra hangolt Essence trendkiadásának lényegét. A Me and my umbrella elég jó lett szerintünk, parádésan olcsó áron. A kedvencek közé tartoznak a matt rúzsok intenzív fedéssel rózsafa és sötétvörös árnyalatokban, akárcsak a körömlakkok trendi “gumicsizma” hatással

Két matt szemhéjfesték vanília és szürke árnyalatokban, selymes és lágy textúrával a hosszantartó smink 749 Ft például. De semmi, de semmi nem túl drága, a rúzsok meg parádésok szerintünk és a körömlakkok is. Nézd meg, milyen szépek és csak Müllerig kell szaladnod értük... gumicsizmában, esernyővel.

 

maybelline_alapozo_carrie.jpg

 

 
Kipróbáltuk a Maybelline Superstay 24H alapozóját, ami ha egy teljes napot nem is, de a 8 órás műszak erejéig simán kitart. Az állaga krémes, amit mi kézzel könnyedén eloszlatunk az arcbőrünkön. Vékony filmrétegként, egyenletesen vonja be a bőrt, nincsen maszk hatása és púder nélkül is tökéletesen matt finisht ad. Persze néhány óra után elkezd fényesedni, főleg ha az ember lánya neon világítás alatt ül egész nap... Pumpás adagolójának köszönhetően nem tudsz túl sokat vagy túl keveset nyomni, pont az ideális mennyiséget tudod produkálni. Mi eléggé megkedveltük, könnyű, hétköznapi sminkek alapjaként használjuk. Akár hétvégén is...
Nesze!Dia
Maybelline Superstay 24H alapozó 2799 Ft
 
mayb_superstay.jpg

 

zelkahoz_nyito.jpg

 

Annyiszor kérdezitek tőlünk, melyik kategóriában milyen krémet javaslunk. Most teljesen egyértelműek leszünk. Az olcsó, de a bőrpirosodás ellen hatásos, száraz vagy érzékeny bőrre való polcról emelnénk le nektek egyet. Ez pedig a Zelka Körömvirágos natúr arckréme. A körömvirágot mindenki ismeri és tudja, hogy az egyik legjobb gyulladáscsökkentő, emellé raktak még sheát, szőlőmagolajat, ligetszépét még, ami gyakorlatilag egy varázsszer. Mindebből egy finom illatú, aloe verával dúsított, növényi glicerines, jól hidratáló krémet. Természetes kozmetikum, nem lesz gondod vele, hogy felesleges furaságot juttatsz be a bőrödbe az arcodon át. Tudod, a dekoltázst se felejtsd el, ha jobban kipirosodtál, mondjuk egy nagyobb széltől, akkor pedig használjad nyugodtan maszkként, akár éjszakára is. Szeretni fogod, mert pillanatok alatt beszívódik és az illata se rossz!

Zelka Körömvirágos natúr arckrém E-vitaminnal 200 ml - 1 590 Ft

 

zelka-koromviragos-natur-arckrem-e-vitaminnal1.png

 

szaraz_sampon_1349_ft_00067_mood_1.jpg

 

 
Korábban teszteltünk már száraz samponokat és mivel van, ami közülük tökéletesen bevált nem igazán keresgéltünk mást. De most volt lehetőségünk kipróbálni az AVON Advance Techniques száraz samponját, ami kellemes meglepetésként érte hajunkat. Ugye, ennek az innovációnak az a feladata, hogy magába szívja a zsírt és víz nélkül frissítse a frizurát. Igen ám, de sajnos találkoztunk már olyan termékkel is, ami néhány fújás után csúnya fehér port hagyott maga után és durva tapintású lett a hajzatunk. Az a flakon repült is a kukába... ellenben az Advance Techniques-szel, ami bebizonyította, hogy olcsó áru is lehet jó. (Csodákat ne várjunk tőle, de a feladatát tisztességesen elvégzi.) Egy-két fújásnál kicsit többre van szükség, hogy frissen mosott hatást keltsen. Mi csak copfba fogott hajon használtuk, ami miatt különösebben nem éreztük a dúsító hatását, viszont nem lapította és nehezítette el a frizkónkat. Kellemes, visszafogott illata van, nem tapasztja össze a hajszálakat és a szórófeje sem hagy maradékot. Tulajdonképpen nekünk ennyit megér 1 349 Ft, viszont azzal számolnotok kell, hogy az a 150 ml hamar elfogy. 
Nesze!Dia
 
A száraz sampont az AVON áprilisi katalógusából is beszerezhetitek.
szaraz_sampon_1349_ft_00067.jpg
szárazolcsógyorsotthonavonsamponfrizuratechniques

 

 

esos_okt.jpg

 

essence “happy girls are pretty” trendkiadás

A boldogság a kulcs - mondja az essence az új kollekciójával! Pasztell barnával vegyítve, ez az október alapja náluk. Mondjuk is, milyen dolgok jönnek a következő hónapban, mert mi már átvizsgáltuk ezeket

Az új, ultra vékony szemceruzával könnyedén készíthetünk pontos tusvonalat magunknak, míg a kontúrozó szettel gyönyörűen kiemelhetjük arcunk szükséges részeit. A körmök hat különböző színben pompáznak majd októbertől, hat eltérő hatással, fémestől a lágyig. Az elragadó szivecskés körömreszelő is a kiadás kötelező darabjai közé tartozik! Légy boldog és ragyogj… az essence-el! - ez az üzenet az arcon is. A szemhéjpúder paletta két változatban kapható, 5-5 különböző árnyalattal, beleértve: a vanília, a barack, a pink, a szürke és a különböző barnás színeket. Cuki a csomagolás is, két változatot is beszerezhetsz.( 1299 Ft)  A sheer ajakbalzsam praktikus stick kiszerelésben érkezik, így mindig kézre esik a két választható árnyalat: az ízléses, lágy pink és az elragadó rózsa. A könnyed, hidratáló textúrát nagyon kényelmes viselni, így az eredmény puha és sima ajak - 849 Ft darabja. A multi colour pirosító az édes szívecskés, dombornyomott kivitelezésével a trendkiadás egyik legérdekesebb darabja, mely biztosítja a természetes, üde orcákat, friss csillogással, 1099 Ft-ért majd. Kontúrozó szett is érkezik a boldog csajok kínálatában. A matt kontúrt varázsoló púder gyönyörűen árnyékol, míg a világosabb, csillogó highlighter kiemeli az arccsontokat. A rugalmas textúra igazán könnyen kenhető.1249 Ft-ért rajzolhatsz más vonalakat magadnak. 

 

essence_happy_girls.jpg

 

A körömlakkok hat pasztell színben lesznek az októberi kínálatban, a matt hatástól a szaténig. A lakkok magas fedést biztosítanak, vicces a nevük is. Mi a nekünk legjobban tetszőt mutatjuk nektek. Ja, pofás körömreszelő is lesz a választékban, két variációban, mindösszesen 649 Ft-ért kérnek majd érte. 

 

 

Az első igazi ráncokra

beautyka 2015/03/22 08:33 komment

 

 

a_new_ultimate_1.jpg

 

Annyiszor kérdeztek bennünket úton és útfélen, hogy milyen problémára mit ajánljuk. Mi mindig elmondjuk, hogy pénztárca függvénye is a dolog erősen. De. Régen az Avon termékeit nagyon nem szerettük, de néhány éve fordultak egy nagyot és sokkal jobbak a termékeik. Sokkal, de sokkal. Aki már ráncosodik, annak ezer variáció áll rendelkezésére úgy általában és mindenféle hangzatos üzenetekkel árulják is azokat. Aztán ugye mit sem érnek. Persze, a sok víz ivásánál és a boldogságnál jobb ránctalanító nincs. De, amennyiben rásegítenél még és nem olyan nagy a házi pénztár... Ez egy elég olcsó krém, de hatásában jó. Éjszaka dolgozik és teszi a dolgát. Halványít, rugalmasít, a pici sérüléseken segít. Ajánljuk, jó a textúrája. Pénztárcabarát és mégis teszel valamit magadért, a bőrödért. De tudod, a belső fényt te teszed hozzá!

Anew Ultimate éjszakai krém - 2 499 Ft

Télapó ott van!

beautyka 2014/12/04 10:35 komment

 

 

 

Tegnap már ajánlottunk nektek egy, akár Mikulásra is jó és hasznos ajándékot, főleg, gyerekeknek (ITT) Most az apró figyelmesség kategóriából mutatnánk igazán finomságokat. A Bombnál több helyen is felüti a fejét a Mikulás, van Télapó muffin, Télapó Menedéke Fürdőbrulee és Télapó Csizmája Fürdőfagyi. Mindegyik nagyon finom illattal rendelkezik és 950 Ft a legolcsóbb darab. Almástól kakaósig terjed a varázs, hidratálnak, kikapcsolnak és ünnepi hangulatba hoznak, ha a megajándékozott a kádban használja őket. Tudod, a Mammutban és a Müllerekben is megtalálod ezeket. Ho-ho-hó, szerintünk klassz meglepik lehetnek!

Citrom: a házi csodaszer

beautyka 2014/11/30 11:28 komment

 

a citrom mint házi csodaszer_1.jpg

 

 

Rengeteg házi csodaszer vesz körül minket de sokszor nem is tudjuk milyen áldásos a hatásuk. Nagyobb jóságot fejthetnek ki sokszor mint egy-egy csodakence. Pont ilyen a citrom is, amelyről eddig maximum a haj világosító hatásáról tudtunk, pedig ennél sokkal több csudiságot rejt magába.

1., Arctisztító

Magas vitamin és sav tartalmának köszönhetően egyszerre tisztít és ápol. Eltünteti a fekete mitesszereket, elbánik a zsíros bőrrel és fertőtlenít hiszen minden lerakodott baktériumot eltávolít az arcodról.

Tipp:Vágj félbe egy citromot és masszírozd át vele az arcodat alaposan legalább 5 percig, majd langyos vízzel öblítsd át.

2.,Testradír

A testeden is alkalmazhatod a citromos vagy a citromolajos ápolást, radírozást. Ápolja a bőrt és a hegeket halványítja, illetve a sebek gyógyulását felgyorsítja. Fertőtlenítő hatásnak köszönhetően hamarabb begyógyul a sérülés, ezáltal kevesebb az esély a markáns hegecske megjelenésére.

3.,Szebb, világosabb körmök

A tartós körömlakk használat után a körmeink beszoktak sárgulni, amelyek nem mutatnak túl esztétikusan, ha épp pihentetni szeretnénk a körmünket és egy lakk mentes időszakot szeretnénk tartani. De van megoldás rá!

Tipp:Egy kávéskanál olívaolajat és egy kávéskanál citromot keverj össze, majd kend fel a körmeidre és hagyd rajta 10 percig. A citrom savas hatásának köszönhetően az elszíneződés megszűnik, az olaj hidratáló hatásával meg ápolja a körmünket.

4.,Száraz könyökre

Télen amúgy is szárazabb a bőrünk és több időt kell fektetni az ápolására így az egyik legkényesebb felületre is. Makacs szárazság és berepedezz könyökre szabályos gyógyír a citromos pakolás.

Tipp:Keverj össze citrom levét egy zacskó szódabikarbónát, majd kend fel a könyöködre. Hagyd egy kicsit megszáradni majd langyos vízzel mosd le. Bőrtípustól függően ismételd meg a műveletet hetente kétszer.

5.,Bye-bye korpák!

Ha masszív korpásodással küzdesz, de szívesebben próbálnál ki egy természetes módszert előbb, mint hogy vegyél drága sampont akkor próbáld ki a gyömbéres-citromos hajpakolást, amely segít a lelassítani a fejbőr hámlását.

Tipp:Keverj össze egy tálba egy citrom levét,  5 kávéskanál olívaolajat, reszelt gyömbért . Ezeket kavard össze langyos vízzel hogy egy masszív elegyet alkossanak, majd kend fel a fejbőrödre. Miután megszáradt mosd le meleg vízzel és samponnal.

6.,Elrontott önbarnításra is gyógyír

Télen amikor fehér a bőrünk de nem szeretnénk szoláriumba járni akkor sokan fordulunk az egyén önbarnítókhoz. De van hogy nem úgy sikerül az eredmény ahogy szeretnénk  és nehéz is a foltoktól megszabadulni. De a citrommal lágyíthatjuk a hibákat.

Tipp:Vágj félbe egy citromot és kezd el a kívánt felületet masszírozni, esetleg radírozni úgy 5 percig. majd alaposan mosd le meleg vízzel. A citrom savas bázisa segít oldani az önbarnító krémet.

Nesze!Eszti

Karácsony szívből

beautyka 2014/11/29 18:12 komment

 

 hála karácsony.jpg

 

 

A karácsony a szeretet ünnepe. Az újbóli egymásra találás, a béke és a harmónia időszaka. (Optimális esetben) Ilyenkor előtörnek a szívünk mélyén megbújó érzelmek, kifejezzük az egymás iránt érzett megbecsülést, hálát. A másik jelentősége szavakban nem kifejezhető, az ajándék pedig csak egy forma, ami az évek során berögzült, követendő norma lett. Éppen ezért most adunk Nektek néhány olyan tippet, ami egészen biztos, hogy megerősíti a közted és az ajándékozott személy közötti kapcsolatot minden költséget mellőzve.

Család és barátok hiányában mi sem lennénk azok, akik, hiszen ők azok, akik támogatnak bennünket a hétköznapok során, állnak mellettünk a különböző csatákban, mint egyfajta hátvédek. Ezért fontos, hogy bizonyos időközönként Ők is érezzék mennyit is jelentenek számunkra. Éppen ezért itt az ideje elkezdeni a karácsonyt egy másik szemszög, mégpedig a személyiség, a személyes kapcsolatok varázsa köré építeni. Hagyjuk most az anyagiakat, és koncentráljunk inkább egymásra. A meglepetéshez nem is lesz szükséged papíron, tollon, egy befőttes üvegen, esetleg egy névre szóló bögrén kívül másra.

Mindnyájunknak szüksége van olykor-olykor megerősítésre, hogy legyen erőnk folytatni a harcot, felkelni reggelente és megcsinálni a napot! Ezért kezdjed azzal, hogy összeírod az ajándékozott személy összes pozitív tulajdonságát, legyen szó barátról vagy rokonról, hogy amikor azt elolvassa, erőt meríthessen belőle, és általa újra mosolyogjon. Címszavakban pontokba szedheted, hogy mi jut eszedbe elsőre az adott személyről. (A mi tárcánkban is lapul egy lista, olyan szavakkal, mint könyv, romantika, szorgalom. A középsulis ofőnktől kaptuk ajándékba.) Ne feledkezz meg a közösen eltöltött évekről, a számtalan élményről, amit együtt átéltetek. Idézd fel közülük a számodra legkedvesebbet. Előkerülhetnek a vicces, ciki történetek, minden, ami ennek a kapcsolatnak az ízét adja. Mondd el, hogy mit szeretsz benne és, hogy miért. Mindenki szereti hallani a jó tulajdonságait időnként, hogy tudja emberségből, barátságból jól vizsgázott-e. Családtag esetén beszúrhatod még a nagyinál eltöltött legendás nyaralásokat, hétvégéket, közös csíntevéseket, hiszen erről évek múltán sem lehet eleget nosztalgiázni, felbecsülhetetlen emlékekről van szó.

A következő lehet a képzeletbeli listádon azoknak a dolgoknak az összeírása, amelyeket a már említett személytől tanultál. Itt nem feltétlenül egy receptre gondolunk, hanem eszmékre, életigazságokra, Tőle, amik segítettek Neked átjutni egy-egy nehezebb időszakon. Ezáltal azt sugallod majd, hogy igenis hasznos személyről van szó, aki rengeteg embernek okozott már örömöt, köztük Neked, és fog is még. Készíthetsz egy úgynevezett motivációs táblát is, amit kiegészíthetsz saját idézetekkel is. Lehet ez az egész egy óriási köszönöm levél is, amiben leírod, hogy hogyan indult a kapcsolatotok, mennyi minden történt, és még mennyi fog majd a jövőben. Egyfajta jövőkép felvázolása. Mellékelhetsz fotóalbumot is, a hosszú évek során összegyűlt szép pillanatokból, ha a barátod messzebb lakik, esetleg egy másik országban, készíthetsz videó prezentációt is a közös fotókból, aláfestésként olyan zenékkel, ami a másiknak sokat jelent, dalokat, amiket régen együtt énekeltetek bulira való készülődés közben. Ez az apró gesztus egészen biztos, hogy felmelegíti majd a szívét, hiszen, mert bár nem lehettek együtt az ünnepen, lélekben mégis ott vagytok a másik gondolatában.

Felsorolhatod a hasonlóságaitokat, hogy miért működik az adott kapcsolat jól, és melyek az esetleges akadályok, különbözőségek amelyek ellenére mégis remekül kiegészítitek egymást. Az ellentétek vonzásából sokszor életre szóló dolgok sülnek ki. Ha mindezekkel megvagy, csak tedd bele a cetliket egy szépen kidekorált üvegbe, vagy bögrébe és már kész is. Végül pedig ne feledd: mindenki azt hozza az adott ismertségbe, amit Ő maga képvisel, és ez így is van rendjén. Ne félj elmondani, hogy mit érzel, gondolsz a másik személyről, ne tagadd meg a lényed egyik legigazabb részét. Karácsony táján az érzelmeken kívül nincs is szükség másra.

Jó építkezést kívánunk!

Nesze!Bogi

(Ps: a bögréket személyre is szabhatod saját feliratokkal is, a MadeByYou-ban zseniális technikál dolgozhatsz, ITT nézd meg őket!)