Nesze!szer


 

szocialis_szepsegszalon.png

 

Zuglóban élni, zuglóinak lenni sokszor lehet jó - gondoljuk mi ezt, bár van még néhány kerület, ami szimpatikus távolról. (Pont hétvégét vittünk egy nagy adag ruhát az Ajándékdobozba, hogy a hidegben legyen mindenkinek kabátja.) De most nem erről szeretnénk mesélni. Inkább arról, hogy milyen fantasztikus kezdeményezés indult a kerületben.  Tükörkép műhely néven szociális szépségszalon nyílt a Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központ Erzsébet királyné útja-i telephelyén . A szolgáltatást egy olyan fodrász-kozmetikus nyújtja, aki szociális munkás végzettséggel is rendelkezik. A Műhely létrehozását Szabó Rebeka, a kerület szociális ügyekért felelős alpolgármestere javasolta tavaly a zuglói képviselő-testületnek, a testület pedig megszavazta kezdeményezését. Nyilván mi tök nem értünk a politikához, mert az ugye egyáltalán nem elegáns, de ez jó pont, na.

A Tükörkép Műhely elsősorban az álláskereséshez nyújt segítséget, hiszen az állásinterjúkhoz, hosszabb munkanélküliség utáni munkába álláshoz rendkívül fontos a megnyerő megjelenés, ezen keresztül pedig az önkép, az önbizalom megerősítése. Ezek a tényezők jelentősen növelhetik a pályázó elhelyezkedési esélyét. A Tükörkép Műhely célcsoportja tehát elsősorban az aktív munkavállalói korosztály, de azok az idős emberek is kérhetnek segítséget, akik egészségügyi okokból már nem tudnak eljutni fodrászhoz, kozmetikushoz. Őket indokolt esetben még otthonukban is felkeresi a szépségápolás több területén szakmai végzettséggel rendelkező szociális munkás. A szalon szívesen látja azokat a kamaszokat is, ahol a családban anyagi gondot jelent egy hajvágás megfizetése, hiszen ebben a korosztályban is lényeges az ápolt külső a közösségbe való beilleszkedéshez. Ez az egész számunkra iszonyatosan szimpatikus. Olyannyira, hogy ki is törpöltünk, mi is hozzájárulunk majd egy nagy adag szeretetcsomaggal, amiben mindenféle sminkek vannak, hogy még szebb lehessen mindenkinek a külseje, aki ott jár!

 

szocialis_szepsegszalon2.png

 

 

4160-20-teny-amit-tudnod-kell-a-palmaolajrol-080325.png

 

Annyi, de annyiféle fogalom és meghatározás kering a kozmetikai iparban, hogy egy szimpla vásárló már azt sem tudja, mire is figyeljen. Ilyen a pálmaolaj is, amiről sokan azt sem tudják, eszik, vagy isszák. És akkor mi most elmondjuk nektek, mi is ez:

A pálmaolaj tulajdonképpen a legnagyobb mértékben használt növényi olaj a világon, melyet az olajpálma terméséből állítanak elő. Még ételeket is készítenek belőle, hisz olcsón előállítható. Akkora "biznisz" lett a világon, hogy Afrikán kívül (itt volt őshonos), már Dél-Amerikában és Indonéziában is telepítik, mely azzal jár, hogy óránként 300 focipályányi őserdőt vágnak ki. Ilyenkor rengeteg szén-dioxid kerül a levegőbe, ez pedig a globális felmelegedés egyik nagy segítője sajnos, nem véletlenül emelte fel a hangját Leonardo DiCaprio is az ügyben. Sajnos, a pálmaolaj ültetvényeken sokszor gyerekek dolgoznak embertelen körülmények között Húsz év alatt több mint négyszeresére nőtt a pálmaolaj-kitermelés: tavaly már több mint 60 millió tonna pálmaolajat állítottak elő világszerte. Ennek felét a sokáig érintetlen természeti szépségéről ismert Indonéziában. 2016-ban évi további öt tonnával több pálmaolaj kerül a világpiacra a szakmai szervezetek előrejelzései szerint.  A pálmaolajjal készült termékek mindenhol jelen vannak. A világ nagy bevásárlóközpontjainak polcain és a gyorsétterem-láncokban is megtalálhatóak. Szinte biztos, hogy a te konyhádban, fürdőszobádban is akad belőle, ha tartasz otthon csokit, müzlit, kekszeket, mogyorókrémet, margarint, tisztálkodószereket, krémeket, sminkszereket... durva, nem?!. Az egyre nagyobb területeket érintő pálmaolaj-termelés veszélyeztetett fajokat, elefántokat, orrszarvúkat, tigriseket és orángutánokat is kihalással fenyeget. Száz évvel ezelőtt még 230 000 egyedet számláltak, ma alig 7300 orángután él a World Wide Fund adatai szerint Borneó és Szumátra szigetén.
Az ENSZ ezzel foglalkozó jelentése szerint a pálmaolaj előállításához rengeteg műtrágyát és növényvédő vegyszert használnak, ezzel szennyezve a talajt és a természetes vizeket is. 

Amennyiben neked fontos, hogy óvd a kis orángutánok környezetét és ne vigyél be nem túl tiszta pálmaolajat a szervezetedbe, ezeket a jelzéseket figyeld a termékek hátulján, mert mind-mind furmányos formában erről árulkodiK

Palm Kernel, Palm Kernel Oil (PKO), Palm Fruit Oil, Palmate, Palmitate, Palm Stearine, Palm Kernel Stearin (PKs); Palm Kernel Olein (PKOo), Palmityl Alchohol, Palmolein,Partially Hydrogenated Palm and Palm Kernel Oil (PHP(K)O), Fractionated Palm and Palm Kernel Oil (FP(K)O), Palmitate – Vitamin A or Ascorbyl Palmitate, Glyceryl Stearate, Stearic Acid, Elaeis Guineensis, Palmitic Acid (Palmitinsav), Palmitoyl oxostearamide, Palmitoyl tetrapeptide3, Sodium Kernelate, Sodium Palm Kernelate, Hyrated Palm Glycerides, Cetyl Palmitate (palmitil-palmitát), Octyl Palmitate (oktil-palmitát)

Sajnos, sok itthon kapható natúr kozmetikumban is megtalálható ez az olaj, de nem a Mannákban. Mi azt kedveljük, hogy semmi káros anyagot nem viszünk be általuk a szervezetünkbe és ugye még fontosabb ez akkor, ha az embernek gyereke is van. Nemrég szoktunk rá az epres fogkrémükre, ami csodálatos, a szappanjaiknak pedig rabjai vagyunk, meg ugye a fürdőgolyóknak. 

Nyerj a 3 Natúr kényeztetés csomagból egyet a Mannától, mellyel garantáltan csak élményeket szerzel és semmiféle káros anyaggal nem szennyezed a szervezetedet! Tartalma:

- Boldogságot, örömöt fokozó fürdőgolyó, amit ugye mindenkinek ajánlanánk, hisz finom és kényeztető! 

- Dolce Vita szappan, ami a nagy kedvencünk a Mannától, hisz az illata valami frenetikus jó kedvet szerez az embernek. Narancsos-kakaós: nyammi!

- Mézes kecsketejes szappan. Ennek a méz miatt az egészségedre gyakorolt hatása is kiváló és ezt akár arctisztításra is bevetheted! 

- Coco csokis szappan. Ez annyira krémes, hogy úgy érzed, teljesen megújulsz a kókuszolaj hatásától egy fürdés után! Imádni fogod, addiktív!

Nincs semmi más teendőd, csak osszad meg és tetszikeld ezt a postot és írd meg, ha már próbáltál vagy használsz Manna kozmetikumokat, melyik a kedvenced! Hajrá, a 3 csomag várja gazdáját! 

331-natur-csomag_1.jpg

Reggeli Nesze

beautyka 2016/10/04 20:40 komment

 

birthday_girl.jpg

 

Az alaptörvény kimondja, hogy a hasonló, hasonlót vonz. A negatív gondolkodás biztosan negatív eredményt hoz. Ennek megfelelően ha valaki rendszeresen optimistán és pozitívan gondolkozik, akkor ezen gondolatai kreatív erőket hoznak mozgásba - és a siker, ahelyett, hogy elkerülné, elkezd felé áramlani.

Norman Vincent Peale

 

wedding_nyito.jpg

 

Imádjuk a márkákat. Mindenkinek van kedvence. És neten vásárolni is szeretünk, mert nincs is jobb érzés, mint amikor megérkezik kedvenc designerünk ruhája otthonra egy gyönyörű dobozban. Most elárulunk nektek egy-két titkot, ugyanis az otthon a neten blog felkérésére készítettünk egy összeállítást, honnan lehet legjobb áron Guccitól a Michael Korsig a legtutibb darabokhoz jutni. Katt IDE!. 

 

 

reggeli_kv.jpg

 

A reggelek nagyon fontosak. Ilyenkor van, hogy az ember csak kapaszkodik a bögréjébe, ami tele van kávéval, aztán valahogy élet költözik belé. Természetesen attól függően, milyen is a nedű, amit fogyaszt. Ez pedig nagyban annak a kérdése, mivel és hogyan főtt a dolog. Már a kávé. Szerintünk ez pont az az eset, ahol nem babra megy a játék, miközben de. Mert a jó reggeli kávénál fontosabb nem sok van a világon. 

 

royal_blue_rh.png

 

Elég sok víz lefolyt nálunk már a kávéfőzők témakörében. Volt, amit imádtunk az elején. Aztán annyira bonyolult volt beszerezni a kapszulákat és nem lehetett ugye a sarkiban, csak a speckó boltban, hogy feladtunk. Volt, amelyik annyira lassan készítette el a regeneráló itókánkat, hogy majdnem dél lett, mire elkészült. Most a Russel Hobbs masina a mániánk.  Iszonyat finomat főz. Van ugyanis egy speciálisan kialakított áztató technológia, ami ezt biztosítja. (Új kialakítású áztató cső több apró lyukkal. A sok apró lyukakból permetszerűen, különböző szögekben távozik a víz. Így a víz egyenletesen kerül elosztásra a darált kávén. Az eredmény: ízletesebb kávé.)Ja, és 50 százalékkal gyorsabb a felmelegedése, mint a többinek. Egy gombnyomással indítod az egészet, nem kell tolókar, meg retesz, meg minden, csak nyomsz és kész. A kapacitása meg akkora, hogy a nagyobb buli után esetleg nálad maradtak is ihatnak belőle, mert tíz csészényit is elkészíthetsz pikk és pakk. Kivehető a filtertartója is, szóval nem kell szerencsétlenkedni vele. Szóval, akkor öntsünk tiszta kávét a bögrébe. Van egy ilyen szépséges kékünk és úgy éreztük, ti is örülnétek egynek. Ezért valaki közületek jól nyerhet tőlünk egy ilyen Russell Hobbs Colours Royal Blue kávéfőzőt. És mit kell tennetek, tenned érte?

1. Osszad meg ezt a postot!

2. Lájkoljad a Russell Hobbs facebook oldalát ITT

3. Nekünk pedig írd meg a facebook oldalunkon (ITT), hogy te hogyan iszod a kávét?

Hajrá, vasárnap sorsolunk! 

 

 

Reggeli Nesze

beautyka 2015/10/04 21:09 komment

 

 

5birthday.jpg

 

5. születésnapunk alkalmából összegyűjtöttünk nektek, az eddig közölt napi idézetek alapján (is), szerintünk, melyek a legfontosabb dolgok az életben a boldogsághoz. Röviden és tömören:

1. Amennyiben szeretnél valamit elérni, soha, de soha ne hallgass senkire. Csak saját magadra! Az anyukád félteni fog, az apukád megrémül, a szomszédod irigy lesz, a barátnőd a száját húzza...és egyébként is magyarok vagyunk, tehát már sokszor eleve fintorgunk mindenre...nemhogy az újra!.Menj, csukd be huhogók előtt a füledet és csináld! Aztán, amikor már elérted a célt, sikeres vagy, akkor persze hallgathatod: neked könnyű... Érj fel a csúcsra és köszönd meg azoknak, akik tényleg segítettek... a huhogóknak pedig küldj egy képzeletbeli ölelést!

2. Lépj ki a komfortzónádból! Világhírű énekes még soha nem lett abból, aki a konyha sámliján ücsürögve énekelgetett és ki sem mozdult a lakásból. Minimum az ablakot ki kell nyitnod, hogy meghallják a hangodat, de a ház elhagyása mindenképpen ajánlatos. Tessék mozdulni, mert az energiák és az Univerzum is akkor lesz jó fej, ha nem azt üzened mindenkinek: várom a sült galambot, csak a csukott ablakon át nem tudott bejönni! Hajrá, indulj el, a négy levelű lóheréket sem a hátsó kertben találja meg általában az ember...ugye

3.Tanulj meg örülni! Örülj a napsütésnek, az ablakon kopogó esőnek, a tócsának, a gumicsizmának, a katicabogárnak, a kedves köszönésnek, a szelet csokinak: az életnek! A pozitív érzések még több pozitívat vonzanak! Légy hálás az életednek, az életedért és köszönd meg azoknak, akik szeretettel vesznek körül téged! 

4. Amennyiben a környezetedben túl sokat morog valaki, szid mindenki mást, tudd, neki magával van a legtöbb baja. Ne hagy, hogy téged is lehúzzon a magatartásával. Ezekben a helyzetekben nincsen kötelező közteherviselés, nem kell az illetővel időt, vagy sok időt töltened. Bármennyire is fura valakinek, a családtagokkal való intenzív kapcsolattartás sem kötelező, ha neked ez valamiért terhes. Ez a te életed, te döntesz, hogy kivel vagy együtt és kivel nem. És ugyanúgy te is tarts tiszteletben másokat, soha ne ronts ajtóstul a házba. Lehet, hogy a te agyad még este tizenegykor is pörög, de ne hívd fel már ilyenkor a munkatársadat... mindenkinek szüksége van a saját magával töltött percekre, órákra.

5. Táncolni kell uram, a zene majd megjön hozzá - mondja a híres idézet. És tényleg. Amennyiben van benned egy erős vágy, vagy képesség, amit érzel: csak csináld. Lehet, hogy egyszerűen csak szeretsz gyöngyöt fűzni, vagy lebilincsel a feng shui térrendezés filozófiája, de az is lehet, hogy kutyákat imádsz sétáltatni. Nem kell mindig mindent a rögtön kamatoztatható haszonért csinálni, vagy a nevén nevezni, skatyulába betenni, soha nem tudhatod, miből mi lesz. Ne azért csinálj valamit, mert most, a jelenben hihetetlen hasznos. Hány embernek lett a hobbijából munkája, vagy írt egy könyvet, csak úgy. Amit szeretsz, azt ne takargasd magad előtt, éld meg, ami benned van! Egyszerűen érezd jól magad, abban, amiben vagy. Ennél nagyobb boldogság pedig nincsen!

+ 1. Jótékonykodjál, osszad meg, amid van. Nem azt mondjuk, hogy most szedd ki az összes cipődet a szekrényből és vidd át a szomszédnak, de valószínűleg vannak már olyan cuccaid, amiket nem használsz. Ami neked már szinte kacat, az másnak kincs lehet. De az is lehet, ha egy szelet sütit viszel holnap a kolléganődnek azokból, amiket ma sütöttél, már feldobod a napját. Jót tenni és segíteni mindig jó. A sok jó energia pedig csak megsokszorozza magát!  Neked emelkedik a rezgésszinted, tehát még jobb dolgok történnek veled és egy jótékonysági akcióban olyan kedves és vidám emberekkel találkozhatsz, hogy azt el sem tudod képzelni. 

 

igy_irtok_ti.jpg

 

Szerencsére, az elmúlt évben sem volt okunk panaszra, hisz igen sokan olvastatok bennünket. Ám nem mindig értjük meg teljesen egymást, azt kell mondjuk, jelzi olykor néhány komment. Nem mindig gondoljuk ugyanazt dolgokról, arckrémekről, szemfestékekről, ismert emberekről, jelenségekről. Most iziben kiválogattunk nektek az elmúlt év gyöngyszemeiből néhány hozzászólást, megmutatjuk, milyen vicces keresőkifejezésekkel találtok ránk néha és elmondjuk azt is, melyik volt az a post, amelyet nagyon rövid idő alatt több mint 60ezren olvastatok. Reméljük, 2015-ben is lesz időtök kattintani ránk!

Kommentek: 

"Kiváncsi vagyok tudna-e főzni velős pacalt.
Viccet félretéve:
Bár az ilyen versenyek nem az én világom, de feltétlenül örülök a helyezésének.
Próbáljon meg vele sokáig élni, együttélni és ne hagyja, hogy visszaéljenek vele"

(Kulcsár Edina második helyezéséről tudósítottunk nagy örömmel)

 

"Még egy Nobel-díjas magyar. Ja, nem is......"

(Kulcsár Edina post szintén)

 

"Bojlertest, ez jut eszembe az ilyen alkatu nőkrőll. Igenytelenseg."

(Az igazi Barbie című anyag, ami pont arról szólt, végre vannak babák, amelyek normál testalkatú nőket mintáznak)

 

"Szöveg nélkül jó bejegyzés lett volna"

(Egy képes összeállításról, ahol csak képaláírások voltak, szöveg alig)

 

"a kiejtést se felejtettétek el ugye:
ZSIVANSI"

(Givenchy post)

 

"Ne má! Ez annyira, de annyira durva. Hány éves vagy és mennyinek nézed az olvasóidat?"

(Egy postban a szóismétlés kivédése miatt becéztünk valamit)

 

És a top komment: 

"Nekem ez a krém nagyon nem jött be Igaz, még nem próbáltam."

 

Szamomra ez a blog az emberiseg sokszinusegenek csodalatos jelkepe. Hogy lehet ugy posztok tomkeleget egymas utan allitani, hogy a legkisebb, ismetlem, a legkisebb erdeklodest sem valtja ki valakibol. Ilyennel meg sosem talalkoztam. Talan csak valami Star Trek blog volt szamomra erdektelensegeben ehhez merheto. Demost nehogy, tenyleg, nemá a nem kell olvasni beszolas, mert nem is teszem, csak eszembe jutott ez a csodalatos sokszinuseg dolog, es oszinten jo szorakozast kivanok. Bateman, te mit szolsz mindehhez?

(Egy új szemüveg kollekció megjelenéséről írtunk)

 

Keresőkifejezések legszebbjei, amely alapján a Neszére találtak néhányan: 

Japán szexi lányok pucéran

Busz 

Zselés köröm szív

Szép fiúk meztelen

Szabó Patrícia blogja

Skiny szex történetek

Bugaboo babakocsi (ezt azóta se értjük, de sebaj)

a (köszönjük, aki ez által a fontos betű által talált ránk…)

A végére pedig jöjjön az a post, amelyet több, mint 68ezren olvastatok nagyon rövid idő leforgása alatt. Na, mi volt az? Nem, nem egy új szemránckrém és nem is az, amikor érvényes bérlettel nem jutottunk be a Balatonsoundra és nem is Steiner Kristóf valamelyik útjelzője. Hanem? A 15 dolog, amit az érzelmileg erős emberek nem tesznek című postunk. Kíváncsian várjuk, mit hoz az idei év!

 

tbs2.jpg

 

 

Végtelenül álmosító nap ez a mai. Sehol egy mini napsütés, a hónak nyoma sincs...de! Annyi szeretet kaptunk tőletek tegnap, a Nesze!szerdán, a Centrál kávéházban, hogy mi úgy feltöltődtünk, hogy csak na. Tegnap megújult az oldal is és úgy tűnik, négy esztendő után tetszik nektek ez a kis face-lifting. Tehát boldogságunk határtalan, az olvasottságunk pedig még magasabb. Így úgy döntöttünk, meglepünk titeket egy szuper The Body Shop ajándékcsomaggal. Mi kaptuk karácsonyra, de szerintünk közületek ez valakit jobban megillet, hisz, ha ti nem lennétek, mi sem lennénk ilyen sikeresek.

És mi található a csomagban?

  • 3 kis testvaj (csokis, mézes, cukros almás), 2 kézkrém, 2 csodás körömlakk, minták és illat is!  
  • Mit kell érte tenned, hogy tiéd legyen a Nesze!szer The Body Shop csomagja?
  • 1. Tetszikeld ezt a postot itt, a blogon
  • 2. A facebook oldalunkon pedig írd a felhívás alá , mi az, amit szeretsz a Nesze!szerben, vagy mi az, amiről szívesen olvasnál még
  • 3. Vasárnap este pedig sorsolunk, hajrá!!!

 

 

5 szépségtipp amelyet anyáinktól tanultunk.jpg

 

 

Bizonyára minden lány forgolódott anya sminkes asztala körül és álmodozott arról egyszer ő is így pingálja magát és olyan szép lesz. Azonban ma már tudjuk, hogy az időnként félelmetes maszkok, pakolások és furcsa krémek mennyire fontosan is voltak édesanyáink szépségének megőrzésében. Ezeket a rutinokat valószínűleg ma már mi is alkalmazzuk, de mi most össze is gyűjtöttük öt olyan tippet,trükköt amelyet biztosan anyától lestünk el anno.

1. Babaolaj

Csecsemőkorunkban nem csak a mi száraz bőrünket ápolta, hanem bizony anyáét is. Olcsó és egyszerűen fantasztikus. Ápolja és táplálja a bőrt mindennap, sokkal puhább és ragyogóbbá válik a bőr mindennapi használatától. Nem véletlenül élik virágkorukat a bőrszépítő olajok, hiszen az ő anyáik a babaolajok voltak.

2. A hajad a koronád

Egy nő haja és frizurája a szépségének koronája. Minden szépségápolási rituálé dísze, mert lehet szép a bőrünk és a sminkünk, de sehogy se mutat, ha a hajunk vagy épp a frizuránk nem illik hozzánk. Számtalanszor hallottuk azt a mondatot hogy jól gondoljunk meg minden egyes vágást és drasztikus változtatást. Természetesen ők ezt nagyon jól tudták, hiszen mindenki lapozgatta a családi fényképalbumot amely telis tele volt vicces dauerrel,fiús hajjal és tupírral.

3. Szánj magadra időt

A rohanás, gyereknevelés, bevásárlás, számlák és munka mellett szükség van relaxálásra és egy kis nyugira. Egyszóval hetente egyszer vagy kétszer, ahogy lehetőséged adódik rá szánj magadra egy kis időt és vegyél egy forró relaxáló fürdőt. Gyertyák, olajak, fürdősó és csend…csak erre lesz szükséged hogy újra feltöltődj és újult erővel vágjunk neki a hétnek, napnak.

4.Borotva helyett gyanta

Mindenki hallotta már hogy a borotválkozás erősíti a szőrszálakat, míg a gyanta rítkítja. Talán ez az egyik első szabály, amit magunkba szívunk kamaszkorunk első éveiben. Hiába gyorsabb és kevésbé fájdalommentes a borotva, ha később igencsak meggyűlik a bajuk az erős, fekete szőrszálakkal.

5. Igyál!

A szép bőr mit sem ér megfelelő belső hidratálás nélkül. Ezért is fontos, hogy mindig legyen nálad víz ha megszomjaznál, illetve hogy a napi 2-2,5 liter vizet megigyál. Hiszen mit sem ér a sok drága krém és pakolás, ha a bőrödet nem táplálód belülről is.

Nesze!Eszti

Túlérzékeny a bőröd?

beautyka 2014/11/11 11:58 komment

20131115_Eucerin_02_0123.jpg
Az epidemiológiai tanulmányok azt mutatják, hogy minden korábbinál több ember észleli magán a túlérzékeny bőr tüneteit. Kérdés, hogy mit nevezhetünk „túlérzékenynek”? Ugyanis, különbséget teszünk normál, érzékeny és túlérzékeny bőr között, amiknek a kiváltó reakciói különfélék lehetnek. Aki úgy érzi, hogy bizonytalan a témában, töltse ki az Eucerin tesztjét, mely segíthet eligazodni a tünetek között:
 
1. Van bármilyen ismert bőrgyógyászati rendellenességed?
a) Soha sem állapítottak meg a bőrömmel kapcsolatosan semmilyen rendellenességet.
b) Soha sem állapítottak meg a bőrömmel kapcsolatosan semmilyen rendellenességet, de bizonyos kozmetikai alapanyagok néha reakciót váltanak ki a bőrömön.
c) A következő rendellenességek valamelyikével diagnosztizáltak: rosacea, couperosa, pikkelysömör, ekcéma, allergia (például pollenekre vagy porra).
2. Hogyan reagál a bőröd az olyan stresszhatásokra, mint például a hideg szél, a száraz levegő vagy a hőség?
a) Kicsit kipirosodik, de hamar normalizálódik, miután a kiváltó ok megszűnik.
b) Kipirosodik, enyhén kellemetlen érzést okoz, és több órára van szüksége, hogy normalizálódjon.
c) Kipirosodik, ég, nagyon kellemetlen érzést okoz, és több napra – vagy hétre – van szüksége ahhoz, hogy normalizálódjon.
3. Hogyan reagál a bőröd az új termékekre?
a) Még soha sem tapasztaltam azonnal reakciót.
b) Néha a bőröm feszül, illetve enyhén ég, amikor új krémet próbálok ki, de ez nem fordul elő túl sűrűn.
c) Általában a bőröm minden új termékre égető és viszkető érzéssel, valamint kipirosodással reagál. Nagyon nehezen találok olyan terméket, amelyet a bőröm képes tolerálni.
4. Megváltozik a bőröd, amikor alkoholt vagy fűszeres ételeket fogyasztasz?
a) Nem.
b) Kipirosodik az arcom.
c) Kipirosodik, ég, és több órára van szükség ahhoz, hogy ez enyhüljön.
5. Hogyan jellemeznéd a bőrödet?
a) Normális – néha jó lenne, ha a pórusaim kisebbek lennének.
b) Finom pórusú a bőröm.
c) Nagyon finom pórusú, porcelánbőröm van – és ezt az emberek sokszor megjegyzik.
6. Mi történik, amikor nagyon kemény vagy erősen klóros vízzel mosod meg az arcodat?
a) Semmi különös.
b) A bőröm húzódik, ami miatt egyből be kell krémeznem.
c) Ég a bőröm, és nehezen nyugszik meg.
7. Ha megmosod az arcodat hideg vízzel, megtörlöd, majd pedig egy itatóspapírt nyomsz hozzá mit lát a papíron?
a) Egyértelműen látom az arclenyomatom, különösen az orrom és az állam.
b) Látom az orrom lenyomatát.
c) Semmit.
8. Mi történik, amikor bőrradírt használsz?
a) Semmi.
b) Néha a bőröm feszül és kipirosodik utána.
c) Nem tudok bőrradírt használni: a bőröm közvetlenül a használat után ég és órákig tart, amíg megnyugszik.
Eredmény
Többnyire „a” válaszok: normál bőr
A bőröd kiegyensúlyozott. Úgy tűnik, ép a védőrétege, és normálisan reagál a fizikai, kémiai és érzelmi stresszre. Használj a bőrtípusodnak megfelelő bőrápoló termékeket, azaz add meg, amire a bőrödnek szüksége van attól függően, hogy száraz vagy zsíros a bőre. Az optimális bőrápolás sokat javíthat a bőr kinézetén. Úgy tűnik, hogy nem kell óvatosnak lenned bizonyos kozmetikai összetevőkkel szemben, illetve nem kell félned attól, hogy a bőröd túlzott reakciót ad bizonyos külső hatásokra.
Többnyire „b” válaszok: érzékeny bőr
A „b” válaszok azt mutatják, hogy a bőr védőrétege enyhén sérült, a bőr pedig érzékennyé vált. Célszerű megfigyelned, hogy mire reagál a bőröd és ehhez igazítania a bőrápolást.
Többnyire „c” válaszok: túlérzékeny bőr
Az érzékeny és a túlérzékeny bőr közti határ nincs kőbe vésve, de ha többnyire „c” válaszokat adtál, akkor valószínűleg hiperérzékeny a bőröd. A túlérzékeny bőrre jellemző, hogy az érzékeny bőrhöz hasonlóan reagál, de a reakciók sokkal súlyosabbak és tovább tartanak.
Az illetékeseknek mi az Eucerin Hiperszenzitív termékcsaládját ajánlanák, ami két termékvonalból áll: UltraSensitive és Anti-Redness. Mindkettőben közös, egy bizonyos SymSitive nevű aktív összetevő, amelyet a túlérzékeny bőrre fejlesztettek ki. A kettő közti különbség az, hogy míg az előbbi a feszülő és égő érzést tapasztalóinak ajánlanánk, addig az utóbbit azoknak, akik hajlamosak a kipirosodásra. Természetesen, hogyha a tünetek egyre kellemetlenebbek számodra, akkor mihamarabb kérd ki a kozmetikusod véleményét, valamint feltétlenül keress fel egy bőrgyógyászt!
Nesze!Dia
Eucerin® UltraSensitive arctisztító tej, 100 ml, 3 050 Ft
Eucerin® UltraSensitive arcápoló száraz bőrre, 50 ml, 4 985 Ft
Eucerin® UltraSensitive arcápoló normál, vegyes bőrre, 50 ml, 4 985 Ft
Eucerin® Anti-Redness Bőrpír elleni színezett nappali arcápoló FF25, 50 ml, 4 805 Ft
Eucerin® Anti-Redness Bőrpír elleni arcápoló, 50 ml, 4 805 Ft 
20131115_Eucerin_14_1473.jpg

Charlotte Tilbury sminkek

beautyka 2014/10/30 13:56 komment

 

Charlotte-Tilbury-Holiday-2014-Collection-1.jpg

 

A 90-es évek modellvilága inspirálta a márka holiday kollekcióját. Azok a nők, akik már tisztában voltak és vannak saját erejükkel, karizmájukkal. Smokey és nude variációkat is varázsolhatsz a Charlotte Tilbury termékekkel, de bennünket leginkább a "csomagolás" fogott meg. Szerintünk mesések. Ismeritek a márkát?

 

 

Chanel románc

beautyka 2014/10/16 11:03 komment

 

 

Chanel-Plumes-Précieuses-Collection-for-Holiday-2014.jpg

 

 

Chanel Plumes Précieuses Collection for Holiday 2014

Kezdő blogger korunkban a klaviatúra körül kergetett bennünket édesanyánk, ha nem jutott minden áldott napra egy Chanel post. Mert ugye tegnap is volt, de... íme, itt a márka holiday kollekciója. Nőies, a púder olyan, mint egy finom felhő, a szemhéj gyönyörűen csillog, az arany és az ezüst nem marad zárójelben. A ceruza pedig vízálló. Gyönyörű rúzsok passzolnak hozzá és szépséges lakk. Meg egy még gyönyörűbb arc. Megismeritek? 

Chanel-Collection-for-Holiday-2014-6.jpg

Chanel-Collection-for-Holiday-2014-7.jpg

 

holidaysminkchanelaranyrúzsneszeszeraxente