Nesze!szer


 

 

 

mikulas_kihivas.png

A Télapót valójában Misinek hívják, 41 éves és életmódot szeretne váltani. Az első olvasásra furcsának tűnő állítások mögött valódi elszántság és komoly tervek sejlenek fel, és ha nem lenne így is elég abszurd a sztori, Rudolf és egy sztáredző is feltűnik a történetben.   

Elmúltak azok az idők, amikor a Mikulás évente egy napot dolgozott, egyébként pedig a jacuzziból bámulta az északi fény játékát lappföldi otthona teraszán. A Télapónak ma már van polgári foglalkozása is, a kommunikációs szakmában dolgozik és civilben Misinek hívják. Stresszes, munkás hétköznapokat él, össze-vissza eszik, rohan, ez meg nem az egészséges testalkatnak kedvez. A NetPincér csapata összehozza őt Borsos Péter személyi edzővel. Együtt fogalmazzák meg a célt: egy hosszú távon betartható táplálkozási és edzéstervet követve húsvétra olyan formába lendülni, amit még a Nyúl is megirigyel.

„A valódi életmódváltás csak keveseknek sikerül. Egy éjszaka alatt a Föld összes gyerekének ajándékot vinni nem semmi teljesítmény, most mégis úgy tűnik, a Mikulás túlvállalta magát. A próbálkozások nagy része pont ezen bukik el. Heti 3 edzéssel és egy jól átgondolt étrenddel már komoly eredményeket érhetünk el középtávon is, és higgyétek el, a legtöbbeknek nem is az edzés, hanem az étrend betartása okozza a nehézséget. Ezért annyira egyszerű szabályrendszert állítottunk fel, amennyire csak lehet, ezt viszont be kell tartani. Ha nincs érkezésed főzni, vagy csak szimplán változatosságra vágysz, inkább rendelj néhány mozdulattal valami friss kaját, de ne csalj, ne hagyj ki étkezést!” –kommentálta Borsos Péter a szokatlan felkérést.

„Az edzések mindegyike bemelegítéssel kezdődik, saját testsúlyos és súlyzós gyakorlatokkal folytatjuk, nagy hangsúlyt kapnak a mobilitás fejlesztő gyakorlatok is, melyek a mozgékonyság és a mozgástartomány fejlesztéséhez járulnak hozzá. A gyakorlatok után minden esetben nyújtás következik. Ez így tokkal-vonóval egy órát vesz igénybe edzésenként, előtte vagy utána még 30 perc kardió a penzum. Ha mindezt ki tudja egészíteni heti egy örömmozgással: úszással, fallabdával vagy bringázással, akkor a legjobb úton jár.” – tette hozzá a személyi edző.

 

A Mikulást is meg szerettük volna kérdezni, hogyan látja az új Terv által megcsillantott esélyeket, de csak annyit mondott, nem szeretne előre nyilatkozni a medve bőrére, húsvétra minden kiderül, és szívesen beszámol róla, hogyan élte meg új élete első 12 hetét.

A terv, sőt Terv sarokpontjait egy infografikán foglaltuk össze. 12 hét múlva, húsvétkor jelentkezünk az eredménnyel. A Mikulás 3 hónapos fogyását a kedvesinyenc.hu blogon követheti.

Reggeli Nesze

beautyka 2016/12/05 20:55 komment

 

mikulas_puttony.jpg

 

Megérkezett a Mikulás... És hozta az ajándékot. Amit vártál. Amire vágytál. Egy könyv. Egy ruha. Egy... bármi. (...) Az igazi nagy ajándék más. Mert az éppen attól ajándék, attól meglepetés, hogy nem tudod, mikor kapod, nem tudod, milyen lesz. És csak egyetlen van belőle. Csak egyszer kaphatod meg. Vágysz rá, érzed magadban, érzed, hogy mit szeretnél, mi lenne a legszebb, legnagyobb ajándékod, mégsem tudod, mikor érkezik és pontosan milyen lesz. Ettől olyan izgalmas a várakozás. (...) És amikor megkapod, már tudod, hogy minden elképzelésedet, várakozásodat felülmúlja. Mert olyat kaptál, amilyet legszebb álmodban sem láttál. Nem jutsz szóhoz, nem hiszed, mert sokkal, sokkal csodálatosabb mindennél. Csak potyognak a könnyeid, mert mindennél többet kaptál.

Csitáry-Hock Tamás

 

 

remtelapo1.jpg

 

remtelapo2.jpg

 

remtelapo3.jpg

 

Jeff Roffmann fotózással foglalkozik. Nagyon sok gyereket megörökített már mosolyogva, örömmel telt arccal a Mikulással együtt. Ám összerakott egy olyan válogatást is a képeiből, amikor a gyerekek nemhogy örültek volna a Télapónak, hanem egyenesen megijedtek tőle... mert nyilván a szülő úgy képzeli el, milyen cukik is lesznek ők együtt. Hát, rossz hírünk van, az élet sokszor más, mint a vágyálmok. Ti várjátok már a Mikulást, vagy menekültök a szakállas öreg elől?...D

 

 

braun_mikulasos.jpg

 

 

Télapó itt volt, bár hó nem annyira volt a subája... viszont szakálla volt rendesen. A mi gyermekünk három Mikulással is találkozott, az egyik kicsit volt pocakosabb, a másik kevéssé, a harmadik meg nagyon. Viszont a dús szőrzet az közös volt a Mikikben!

Anno az számított ápolatlannak, aki szőrzettel az arcán indult el otthonról, de mára trendi lett a kis borosta, szakállka, bajuszka. Sőt, ez igen szexi is tud lenni! De nagy politikusoknál kevéssé látunk ilyesmit. Akkor hogy is van ez? Most akkor magasra törő férfi viseljen arcszőrzetet, vagy sem? „Történelmi szempontból, és a trendeket figyelve, nem hiszem, hogy a nagy szakáll kevés hatalmat jelentene. A Braun design csapatának tagjaként trendkutatókkal, véleményvezérekkel és designerekkel tartom a kapcsolatot a világ minden tájáról. Azt látom, hogy a nagy szakáll egyre divatosabb. De ez nem is újdonság, hiszen a 19. század végéig, a legbefolyásosabb üzletemberek, tudósok, mérnökök, művészek és politikusok egyaránt tekintélyes szakállat viseltek.” – mondta Ben Wilson, a kronbergi Global Braun Design Team munkatársa. „Manapság nem követelmény a borotválkozás munka előtt, de nem feltétlenül jó ötlet átesni a ló túloldalára sem.” – mondta Fabio Vivan, londoni stylist és borbély, a Braun Styling nagykövete. És ez egyáltalán nem egy szakállas vicc, sőt... az ápolatlanság az bizony nem trendi!

A legfontosabb az arcszőr viselésének módja. Szakállat pedig csak egyféleképpen lehet viselni: büszkén. Az arcszőrzet a férfi részévé válik, fontos önkifejezési elem, az arc része. A stílust gondosan kell kiválasztani, és akkor kellő önbizalmat ad minden fronton.” – mondta Josh Camson, a “The Gentleman Lawyer’s Guide to Facial Hair” szerzője.

Szakértők szerint a munka frontján ezek az íratlan szabályok dívnak:

Kreatív munkahely: Mindenképpen a megfelelően ápolt Long John-t javasoljuk, vagy akár a festett szakállat. Ettől még kreatívabb az ember.

Lazább iroda: Ápolt és rendezett, tiszta arcszőrzet javallott. Mit szólnál egy Sir Walter Raleigh stílushoz?

Vállalati iroda: Változó. Nem szerencsés Long Johnnal mutatkozni, ameddig valamelyik szenior kollégát nem látni hasonló szakállal. Érdemes inkább teljes, de rövidre nyírt szakállal próbálkozni. Egy jó szakállvágó elengedhetetlen.

 

apa_braunnal.jpg

 

Mi ajándékoztunk már enyhe szakállal rendelkezőnek borotvát karácsonyra. Braun borotvát. Azóta is igen elégedett vele. Idén pedig az egyik férfi családtag ezt a modellt kapja, javasoljuk nektek, is, ha te is ügyelsz a família szőrzet rendezettségére. Ez az idei választottunk. 

Braun cruZer6 beard&head

12 különböző hosszúságú szakáll és hajvágáshoz. Precíz élek és egyedi formák. The cruZer6 beard&head borotva segítségével egyedileg vágható a szakáll és a haj is. A különleges Click&Lock funkcióval és a stabil, állítható fésűvel a kívánt hosszúság érhető el. A készülék kettős akkumulátor rendszerrel van felszerelve: a cruZer6 beard&head hosszú üzemidőt kínál, így nem csak a szakállnyíráshoz, de a hajvágáshoz is szuperszónikus. 

Nektek egyébként melyik szőrzet hosszúság jön be legjobban? Verdi vagy Ferenc Jóska?

 

apa_braunnal2.jpg

 

Vidám vasárnap

beautyka 2015/12/05 20:35 komment

 

 

santa.jpg

 

Ne szólj senkinek, de a Mikulás tényleg létezik.

Ott van minden gyerek legszebb álmaiban. És ott van felnőttként akkor is, ha hajlandó van elhinni, hogy az élet tartogat ajándékokat. Mert nem tudhatod, hogy mikor találsz egy téli napon ajándékot a csizmádban, vagy az ablakban.

A sors sokszor sokszor komoly meglepetéseket csomagol be neked, de ehhez hinned kell abban, hogy igen, léteznek mesés történések. Lehet, hogy nem a rénszarvas szállítja a te ajándékodat, de attól még érkezik... megnézted a már a cipőcskédet?

 

 

 

mikulas_szakall.jpg

 

 

Szakállas barátunk mindjárt itt van és ezért úgy gondoltuk, be is mutatunk nektek, beauty blog lévén valami igazán különlegeset. Mert csak ápolja valamivel a Mikulás is a szép szakállát, nem?!

 Az African Spa természetes anyagokból készít szakállápolási termékeket, kézzel, kozmetikai műhelyben. Hozzáadott anyagokat, parabént, nem tartalmaz - valamennyi kozmetikum natúr. Négy egyedi illatban, és egy illatmentes variációban varázsolják a szakállolajokat, Beard Wash-t, és szakállápolási kiegészítőket.

A szakáll és az alatta lévő arcbőr ugyanis maximális figyelmet igényel, hogy ne száradjon ki, ne viszkessen, tiszta és ápolt legyen. A különleges olajokból készülő termékek (jojoba, avokádó, argán, sea- és kókusz olaj) könnyedén beillenek a mindennapi rutinba akár szakállas Mikulásokról, akár borostás Rusty Crowe-król van szó. A cég egyik legfontosabb jelmondata: szeretjük a szakálladat!

Eddig, azok a barátaink, akik próbálták a termékeiket, mind odáig vannak érte. Van kedve valakinek közületek megnyerni ezt?

A nyeremény egy komplett African Spa szakállápoló csomag, melynek értéke 10 990 Ft.

A teendők:

1. Lájkold kérlek az African Spa facebook oldalát ITT

2. Írd meg ez alá a post alá, hogy hány egyedi illatban készülnek a szakállolajak?

 

african_spa.jpg

 

 

 

vs_hallo5.jpg

 Van, aki tököt farag és van, aki... na jó, fogalmazzunk úgy, hogy otthon bulizik Halloweenkor kettesben.  A Victoria's Secret rájuk gondolt, amikor bemutatta az idei kosztümöket, melyeket bevállalósabbak nagy partikra, szerényebbek házi kivitelben viselhetnek. Elsa Hosk az angyal, aki ördög ruhába is bújik. 

Télapó ott van!

beautyka 2014/12/04 10:35 komment

 

 

 

Tegnap már ajánlottunk nektek egy, akár Mikulásra is jó és hasznos ajándékot, főleg, gyerekeknek (ITT) Most az apró figyelmesség kategóriából mutatnánk igazán finomságokat. A Bombnál több helyen is felüti a fejét a Mikulás, van Télapó muffin, Télapó Menedéke Fürdőbrulee és Télapó Csizmája Fürdőfagyi. Mindegyik nagyon finom illattal rendelkezik és 950 Ft a legolcsóbb darab. Almástól kakaósig terjed a varázs, hidratálnak, kikapcsolnak és ünnepi hangulatba hoznak, ha a megajándékozott a kádban használja őket. Tudod, a Mammutban és a Müllerekben is megtalálod ezeket. Ho-ho-hó, szerintünk klassz meglepik lehetnek!

Cukorhegy a kádban

beautyka 2013/12/09 13:41 komment

Candy Mountain_bubble bar-500x500.jpg

Gyermeknek adtuk ezt most ajándékba. Illetve nem mi, hanem a Mikulás. Volt is nagy öröm. Hisz az illata az cukorkás, közben a kis hópehelycsillámok is ott szikráznak benne, szóval, bejött! Habfürdőzéshez ajánlott! Kicsiknek és kicsit nagyoknak, vaníliás-cukros illattal. 

Lush Candy Mountain habfürdő - 1 150 Ft

sienna-miller-ford-mustang1.jpg.pagespeed.ce.5RQOfXncgJ.jpg

Az egyik este láttunk egy Mikulást hátizsákkal a villamosmegállóban. Gondoltuk is, milyen érdekes, hogy nem szánon közlekedik, pedig most van itt az ideje. Hát, ha már ugye nem füllik a foga a szánkóhoz, ajánlanánk egy másik, stílusos közlekedési eszközt a számára. Csak sikerülne valahogy stílusosan kiszállítani az ajándékot a gyerekeknek. Nemrégiben jelentek meg ugyanis ezek a képek. A Ford Mustang hirdetésében Sienna Miller színésznő teszteli az autót, melyet Rankin fotózott. Hát, nem rossz ez a piros járgány, na...

 

 

Hócsaj vagy?

beautyka 2013/11/20 11:40 komment

bomb hócsaj.jpg

Napi cuki rovatunk mai résztvevője egy fürdőbomba. Nagyon cukker. Hócsaj a neve és gyümölcsös az illata. Tegnap igen elfáradtunk, ezért őt vetettük be este a kádban. Az ylang ylang finomságát éreztük leginkább. Ja, és tök bírtuk nézni, ahogy az orra is elolvad a kádban... ez ugye nem pervez? Egyébként mindjárt itt a Mikulás. Igen durva, nem?!

Bom Hócsaj Fürdőbomba - 950 Ft