Nesze!szer


 

max_mara_7.jpg

 

 

 

Ez a békéscsabai lány elképesztő. Most éppen a Max Mara Studio kampányában szerepel. Csodás képek, Giampaolo Sgura tolmácsolásában.

 

 

max_mara_8.jpg
 

 

 

Klasszikus, letisztult, elegáns minden. Enikő pedig bámulatosan hozza ezt a figurát is, a frizurájáért pedig odáig vagyunk, nagyon jól illik az egészhez!

 

 

 

pirelli-naptar-2016-serena-williams-pirelli-.jpg

 

A Pirelli kalendárium minden évben nagy vihart kavar, vagy inkább odafigyelnek rá rendesen. Ez a 43. év, amikor is elkészül a híres naptár, amiben úgy általában szebbnél szebb hölgyek szokták megmutatni a cicijüket. Monica Belluccitól, Sophia Lorenig, vagy Mihalik Enikőig sok gyönyörű nő szerepelt már benne. Idén, vagyis jövőre azonban, a limitált példányszámban megjelenő kiadvány nagyot vált, váltott... ugyanis erős nőket mutat be, ez a tematika - Annie Leibovitz kameráján keresztül. És csak ketten vetkőznek. Impozáns és meglepő is a névsor, mi nagyon várjuk már a képeket. Hogy kik lesznek benne? Yoko Ono (nyugi, nem ő vetkőzik!), Patti Smith, Serena Williams, Fran Lebowitz (színésznő), Amy Schumer, Tavi Gevinson, Ava DuVernay (rendező), Natalia Vodianova, Agnes Gund (a MoMA exelnöke), Mellody Hobson (a DreamWorks igazgatósági tagja, George Lucas volt neje), Shirin Neshat (művész) és Yao Che (színésznő), akit mellesleg több mint 70 millió ember követ a social médiában.  

Íme némi előétel a fotózásokról. 

 

 

 

eniko-mihalik-harpers-bazaar-russia-1.jpg

 

A csodálatos átváltozóművésznő, Mihalik Enikő most az orosz Harper's Bazaar anyagában szerepel. Ő a címlap is, tehát eladást remélnek tőle. Mari Sarai fotózta és az editorialban a pulóvert pulóverre halmozza Enci. Oxana Korsun volt a stylist. A fülvédős képet imádjuk!  

 

 

 

balmain-homme-01.jpg

 

Vannak hirdetések, amelyek egyszerűen gyönyörűek. Ez is ilyen. Már a Balmain Homme kampánya. Szerintünk Mihalik Enikőtől szép. Edward Wilding a fő arc ugye, a parfümöt pedig a híres Olivier Pescheux tervezte. Kíváncsian várjuk, milyen lesz a sáfrányt, a bergamottot és a bőrt ebből a gyönyörű csomagolásból szagolni. Ja, mert az is nagyon bejött nekünk.

 

 

balmain-homme-02.jpg

 

 

vs_eniko1.jpg

 

 

A világ legjobb csajai tegnap este Londonban léptek kifutóra, ahogy ez lenni szokott december 2-án volt idén is a  a Victoria's Secret Fashion Show volt. Úgy látszik, most az európai piacokra kell koncentrálni, hisz eddig mindig Amerikában vonultak a lányok. És idén egyedüli magyarként a mi csodálatos Mihalik Enikőnk is színpadra lépett.

 

eniko_vs_2.jpg

 

 Nicholas Kirkwood egyedi cipőket tervezett a lányoknak, a ruhákon csak úgy szikrázott a Swarovski és gyönyörűek voltak az új kosztümök, Taylor Swift pedig egész jót énekelt. Ez itt a backstage képekből egy válogatás és picike a showból is. 9-én lesz látható a televízióban az egész adás, most nézzétek Karlie Klosstól Adriana Limáig a legjobb csajokat és egy olyan képet, amin látszik, mintha vízen járnának az angyalok. 

 

vs_zaro.jpg

 

 

Ps: 79 szett vonult végig, a jegyek 16 ezer dollárnál kezdődtek, a Fantasy Bra megalkotása 1360 munkaórába telt és összesen 47 modell volt színpadon)

 

 

 

Alessandrának melege van

beautyka 2014/11/08 14:50 komment

 

alessandra-ambrosio-topless-photoshoot02.jpg

alessandra-ambrosio-topless-photoshoot08.jpg

 Egy erotikus magazinban mutatja meg magát Alessandra Ambrosio, aki a Victoria's Secret egyik angyala. (Ne feledjük, hogy idén a mi Mihalik Enikőnk is színpadra lép majd, hurrá!) A sminkre sok ügyet nem vetettek, a styling meg picit hetvenes évek. Megmondjuk az őszintét, mi kifutón azért eggyel jobban bírjuk a brazil modellt. 

 

 

 

 

 

 Karácsonyi kiadás Mihalik Enikővel-Neiman Marcus The Book (7).jpg

 

A Neiman Marcus nem akármilyen módon és formában mutatta be legújabb kiegészítő kollekcióját, amely már természetesen karácsonyi hangulatban és színekben pompázik. Mindezt a The Book havonta megjelenő magazin illetve katalógus formájában tekinthetjük meg a legújabb és legszebb ékszereket és táskákat . A fotók elkészítéséhez természetesen a legszebb modelleket gyűjtötték össze, mint, Caroline Trentini, Fei Fei Sun, Anais Mali és a magyar szépség és topmodell: Mihalik Enikőt. Ebben a sorozatban is Enikő viszi a prímet hiszen a fő dízájner darabokban (Burberry, Oscar de la Renta) és a kollekció fő darabjaiban ő pózol. Méltán büszkék lehetünk Mihalik Enikőre aki ezúttal is a magyar nők szépségét hirdeti.

 Nesze!Eszti

 

 

 

37BN3286.jpg

 Természetesen másik postot is írunk majd a versenyről, de most gyorsan megosztjuk veletek, kik nyerték a GU-t tegnap este. Tudjátok, már Central European, tehát nemcsak magyar versenyzők voltak... Mindenki maga döntse el, neki hogy tetszenek a darabok...

2014-ben a régió legjobb divattervezőjének, és a 10 000 euró értékű „CEFD Visegrád Award” díj nyertesének a lengyel Domi Grzybek-et választotta az ötfős szakmai zsűri, akinek inspirációs forrása a 60-as évek modern építészete volt. A szintén 10 000 euró értékű „CEFD Visegrád Award” kiegészítő tervezői díjat Balázs Viola és Szécsi Tamás tervezőpáros kapta meg Bar Mlczeny című selyemsál kollekciójáért, melyhez a lengyel tejbárok asztalterítőiből merítettek az inspirációt.

 

 

 

Design Terminál saját díjat osztott ki a magyar pályázók között, mely egy nettó 10 000 euró értékű mentorálási program, amelynek keretében a nyertes egy éven át a Design Terminál szakmai támogatását élvezi. A Design Terminál Legjobb Magyar Tervezői Díjat Hársfalvi Réka, Shütz Nikolett ésSzenteczki Boldizsár nyerte el. A November 17_29 névre keresztelt kollekciójukat a prágai bársonyos forradalom szabadságharcosai inspirálták.

gombold újra győztes.jpg

 

 A közel 200 beérkező pályamű közül 50 tervezőt választott ki a szakmai zsűri, akik a 2. fordulóba jutva tervezői tudásuk mellett menedzseri képességeiket is megmérettették a versenyben. A Gombold újra!szakmai partnereként az Assessment Systems segítette a kiválasztást: speciális személyiségteszttel mérték fel a pályázók rátermettségét, amelyben figyelembe vették az üzleti érzéket, a tervezett márkát, valamint a jelöltek szakmai önéletrajzát is. A döntőbe így összesen 19 tervező kollekcióját válogatta be a zsűri.

(Fotók: Gombold újra hivatalos)

 

 

emihalik_prodigy.jpg

 
A L’Oréal Paris új, tartós hajfesték innovációja a Prodigy mikro-olajokkal helyettesíti az ammóniát. Ez gyakorlatilag egyet jelent a kíméletes hajfestéssel, ami főleg az érzékenyebb fejbőrűek kedvez, meg ugye a kismamáknak!A Prodigy hajfesték reklámkampányában magyar modellünket, Mihalik Enikőt láthatjuk viszont, akinek haja a 8.34-es rezes világosszőke árnyalattal lett festve. Kicsit úgy érezzük, mintha Enikőt mindenki most venné észre először, holott szinte ő volt az első, aki az új generációs modellek közül a tengerentúlra vitte Magyarország hírnevét. Visszakerestük, és a legelső cikkünket 2010-ben írtuk róla,  mert mi már a Bergdorf arcaként is  menőnek tartottuk,  ja, meg 2006-ban pedig fotózáson dolgoztunk vele...Jó lenne, ha a tehetségeket nem akkor fedeznénk fel itthon, amikor már a világ is elismerte őket. (Bocsi!)
Nesze!Dia
pack_prodigy_8-34_s.jpg

 

 

ins me1.jpg

 

Igen ritka, amikor egy topmodellé lett magyar lányt egy hazai fotós "jól tud" fotózni, ez a nagy igazság. Most sikerült. Éder Krisztián (korábban SP) az InStyle Magyarország számára készített Csík Melinda stylist segítségével sorozatot az egyik legmenőbb modell portékánkról. Enikő gyönyörű, a képek pedig szenzációsak. Úgy letisztultak, hogy nem unalmasak. Fazekas Richárd a sminkkel pedig csak feltette az i-re a pontot. 

 

 

Antidepresszáns szombatra

beautyka 2014/06/13 22:13 komment

 

hbz-the-list-inspirational-hair-01-sm.jpg

 

Ismerek embert, aki egész életében félt - és nem jött be az, amitől félt! Hiába félt. Nem leélte - hanem lefélte az életét. Fölöslegesen. Hagyjuk, hogy a hétköznapi aggodalmak eluralják a lelkünket, s nem vesszük észre, hogy még a legnagyobb bajban is felvillan gyakran a fény. Elfelejtünk örülni magának az életnek. Utólag jövünk rá, amikor már késő, hogy nem arra figyeltünk, amire kellett volna, és hogy észre sem vettük a szép perceinket vagy óráinkat vagy napjainkat - csak amikor már késő. Magamnak is írtam ezt a mondatot: 'Ne légy marha! Vedd észre, hogy mennyi öröm van benned és körülötted!

Müller Péter

 

800x1091xbeymen-spring-2014-campaign3.jpg.pagespeed.ic.4tbaOqYzgD.jpg

 
Mihalik Enikő majd' minden magazin címlapot bejárt már a törököknél. Nem is olyan rég fotózták a XOXO The Magnek, de láthattuk már a Vogue-ban és a Harper's Bazaarban is. De úgy tűnik, hogy a török népnek ez még nem volt elég a magyar modellből, ugyanis új projektbe fogtak vele. Enikő lett a Beymen luxusáruház 2014-es tavaszi-nyári kampányának az arca, ahol többek között Emilio Pucci, Dolce & Gabbana és Valentino ruhákat visel. A képeket Koray Birand készítette, akivel modellünk idén már harmadjára állt össze (XOXO the Mag - 2014 március, Vogue Mexico - 2014 március). Bízunk benne, hogy hosszútávú együttműködésről van szó! 
Nesze!Dia

800x570xbarbara-lily-china1.jpg.pagespeed.ic.-ZdoR3oOTB.jpg

800x570xbarbara-lily-china2.jpg.pagespeed.ic.sT4qemJ95N.jpg

 

 800x450xbarbara-lily-china3.jpg.pagespeed.ic.hCepjyd6CP.jpg

740x520xbarbara-bts1.jpg.pagespeed.ic.cjUBBbOXF6.jpg

Honi büszkeségeink két legújabb munkáját mutatnánk meg nektek. Az ég színe erősen dominál Barbi és Enikő esetében is, nem is csoda, hisz tavaszi-nyári darabokról van szó. Barbi a kínai fashion brand, a Lily modellje az új katalógusban, Enikő pedig a Kocca brand arca és teste lett. Az ő képei Los Angelesben készültek, míg Palvin kisasszony a "görli" vonalba mozdult el Sanghajban. Enikő a glamúros irányt kapta. Igaz, eleve ez a karakterük. Szerintünk mindkét sorozat igen szépséges lett, Mihalik Enikőnél némileg erotikus film is készült és kicsit több kép. Íme! 

 

 



 

 

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu