Nesze!szer


 

saint-laurent-spring-summer-2017-campaign01.jpg

 

Anthony Vaccarello nem cicózik, eléggé provokatív kampányt készített, készítetett Collier Schorr fotós segítségével. Mica Arganaraz, Freja Beha Erichsen, Selena Forrest és Hiandra Martinez a modellek és bizony itt kivillannak a cicik rendesen és nem az a szép lányos YSL feeling, ami régen volt. Szerinted így több ruhát ad el majd a márka?

 

 

Anya, cici!

beautyka 2016/04/24 11:01 komment

 

 

 

amouret_spot_whp01_hip_st_p1200.jpg

 

Az ember terhességét számos jel jelzi. De úgy általában az egyik félreérthetetlen ezek közül az, hogy a mell feszülni és nőni kezd. Nyilván az anyuka parák sorában előkelő helyet foglal el az is, mennyire fog megváltozni, netán lógásnak indulni a mell a babavárás és a szoptatás következtében. (Itt mondjuk megjegyzendő, hogy bizonyos országokban nem is divat a szoptatás, nehogy túl nagy kár történjen a mell tájékán. Nem is értjük, maga a gyerekvállalás miért maradt bent a szokások között? - bocsi, ettől mindig kiborulunk). A Triumph is jó rég felismerte azt, mennyire fontos a női magabiztosság terén az, mit is viselünk. És egy nemrég lezajlott óriási kutatásában (11 000 nő Németországtól Lengyelországig) mesél a magabizonytalanságáról, a melltartójához, melléhez, alakjához való viszonyáról és arról is, hogyan változott mindez az életében a terhesség okán, után.  "Annak ellenére, hogy az anyaság pozitív hatást gyakorol a nők önbizalmára az anyák 40%-a gyermekvállalás után nincs megelégedve melleivel. Jelentős részük úgy gondolja, hogy mellformája megváltozott, 63%-uk megereszkedettnek találja őket." Mit is mondjuk erre? Ja, igen, tényleg, de nem kell rögtön a sebészkés alá rohanni. Ennek a kutatásnak alapján (is) készítette el a Triumph a Magic Boost kollekciót, ami úgy emel, hogy közben varázsol, úgy szippant össze, hogy közben nem gyárt hurkákat és úgy ad tartást a ciciknek, hogy nem kell már fém merevítő hozzá, ami ugye a testnek és a mosógépnek is ártalmas. (Tegyétek fel a kezeteket, hányatoknál fintorgott már a mosógépszerelő szerelésnél, amikor előkerült a géppől a vétkes fém?!) Szóval, a szülés utáni cici változásokra is kitűnő a Boost kollekció. Igazából nem gondoltuk, hogy most egyenként mutatjuk be ezt nektek, inkább az irtó cuki kampány képeket mutatjuk meg inkább. Anyukák, menjetek, próbáljátok fel ezeket a darabokat, a hormonok és a kimerültség okozta önbizalmatlanságnak igen nagy pozitív energiát adhat egy igazán szexi és jól tartó melltartó! Az árára pedig azt mondanánk, jó befektetés, bírja a mosógépet évekig és nem lesz nagyobb, mint sok más márka. Ha megtaláltátok a ti méreteteket, akkor ne habozzatok, varázsoljatok újra brutál nőt magatokból! 

triumph_fazonos.jpg

 

 

tranyuka2.jpg

 

tranyuka_1.jpg

 

 

 

ugliest-christmas-sweaters-23_605.jpg

 

 

 

A karácsonyi csúnya pulcsik műfaját nem lehet elég komolyan venni. Mindenhol a világon bulikat is szentelnek eme remekeknek. De ha nem akarsz kimozdulni otthonról ebben az egyébként igen utálatos hidegben, hát megmutatjuk neked a boredpanda gyűjtésének gyűjtéséből, hogy milyen elképesztően eszement darabok születtek már a világon (bocs, most imádjuk ezt a szülés kifejezést használni!).

Na, melyiket viselnéd, vagy ajándékoznád a kollégádnak?...D Az alsó galéria utolsó képét ne hagyd ki, az a melles variáció nagyon beteg!

 

 

 

November_Gigi Hadid.jpg

 

June_Anna Ewers.jpg

 

A kalendáriumot mindenki ismeri. Kincsesnek is mondhatnánk, de inkább minden férfi álma,  hisz a világ legjobb modelljei szerepelnek általában benne. Idén nem lacafazáctak, Carine Roitfeldnek adták oda az irányítást, aki elég erős szexuális anyagokat szokott készíteni stylistként. Steven Meisel fotózott és hát lakk és ostor is előkerült bőven, természetese a legjobb modellek mellett. A sminkes pedig a zseniális Pat McGrath volt. Retro erotika és plus size domborulatok, Candice Huffine jóvoltából a sorozatban. Igyekeztünk kiválogatni a legizgibb képeket, de mutatjuk filmen az összes hónapot... Bejön? 

 

 

pirelli8.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

high care dekoltázs.jpg

 

Második első benyomás nincs, ezt ugye már megtanultuk rendesen. Főleg, ha például egy olyan férfival találkozunk, aki felkeltette az érdeklődésünket. Lássuk be, az is fontos, mennyire tűnünk ápoltnak. És az ápoltság szó nem kizárólag a cipőnkre és a kacsókra vonatkozik, hanem a dekoltázs tájékra is. Ehhez fontos egy jó melltartó és a szépen "karban tartott" kebel. Nem elég, ha radírozzuk és kenjük, mi találtunk egy igazán szuper technikát a High-Care szalonokban, ami hatásában a fantasztikus jelzővel illethető.

 

SPM-mellaplikator.jpg

 

A futurisztikus látványú mell-applikátor könnyen a megfelelő méretre állítható, és kényelmes. Az SPM készülékkel összeköti egy cső, mellyel a készülék hatását a mellekre fejti ki.  A kezelés során a vákuum és a nyomás ritmikusan váltakozik, s mindez szabályozható erősséggel és ritmusban. E váltakozó hatású ritmikus nyomás pozitív hatást t" gyakorol a vér- és nyirokerekre, szövetekre, ami ösztönzőleg hat a bőr és kötőszövet teljes anyagcseréjére. Intenzív masszázs jön létre a vákuum hatására anélkül, hogy nyomást gyakorolnánk a bőrre, s így hihetetlenül kellemes érzetet kelt. Gyakorlatilag újjá is születik a mell, ha lehet ilyen mondani. Sokkal szebb lesz az egész, már érzetre is más hatást ad. Mi több, feszesebbek is lesznek a domborulatok. Így nem gond, ha kivágottabb felsőt veszünk fel idén tavasszal, sőt... Csak győzzük elhessegetni a lovagokat! 

(A High-Care szalonok listáját ITT találod meg)

 

800x656xkate-upton-bikini-photos6.jpg.pagespeed.ic.LgbkAVrxHA.jpg

800x728xkate-upton-bikini-photos8.jpg.pagespeed.ic.VXsCnzEfCS.jpg 

800x690xkate-upton-bikini-photos1.jpg.pagespeed.ic.e-OGRoNJoD.jpg

 

A Sports Illustrated fürdőruhás kiadásának 50. évfordulójáról már beszámoltunk nektek, amikor mutattuk a popsis borítót (ITT.). Megérkeztek a belső anyagok is. Az ügyeletes szexbomba, aki pont ennek a kiadványnak köszönheti sikerét, nem maradt ki idén sem. Kate Upton Floridában került a lencsék elé, ahol leginkább mellei lobogtatása volt a feladata a súlytalanság állapotában. Mindezt egy katonai bázison Cape Canaveral-ban tette, aranyos szettekben. Mókás munka lehetett...

 

 

 

 

 

 

Feszes cickók...

beautyka 2013/03/03 10:56 komment

Mellfeszesítő_zselé.jpg

Eljött a nagy tatar ideje. Szerintünk biztos nálatok is. Kinek itt, kinek ott van némi változásra szüksége. És akkor most hosszabb mondókába nem kezdenénk... de. Az Avon Solutions családja eddig nekünk adta a jót. Most van egy mellfeszesítő zseléjük is. Gránátalmakivonatot tartalmaz. Finom illatú zselé. Védi a kollagént és az elasztint. A többiről te döntesz.

Avon Solutions Mellfeszesítő zselé - 1 750 Ft

A haj illata

beautyka 2012/09/15 08:33 komment

hair1.jpg

The Scent of Hair az exkluzív sorozat címe, amely az FGR magazinnak készült. Művészi képek a hajról, bár a miénk a nyár végén épp nincs ennyire jól. Szeretsz ilyen szépséges képeket nézegetni?

Photographer: Leo Krumbacher
Art Direction: Gregor Vykruta
Hair: Sascha Breuer @ Starworks Artists using Wellaflex & Braun
Makeup: Natalie Franz @ Close-up Agency
Models: Liza Kei @ Modelwerk, Amy @ SPS MM
Post Production: Retouched.de

hair2.jpg

hair3.jpg

hair5.jpg

fotomellhajfrizurasasha-breuerfgr

 

twenp1.jpg

 

A Twin Peaks hálózat tulajdonképpen menőség. Éttermek ezek, nem mások. Igazi amerikai konyhával. És mélyen dekoltáltan kedves felszolgálókkal. Breastaurants-nak hívják mellesleg ezeket. Itt mindig rendben lesz a kiszolgálás, nem találkozol lepattant felszolgálókkal. Igaz, valamiért férfi látogatókból van több inkább. Ki érti? 

 

twenp2.jpg

 

Ha te is ennél egy hamburgert szépen dekoltáltan tálalva: ITT a weboldal a vendéglőkkel! Pont most volt náluk a Bikini Contest, a facebookos oldalukon képeket is találsz. 

 

twenp3_1.jpg

 

twenp4.jpg

 

twenp5.jpg

 

 

m1.jpg

 

 
Úgy tűnik, hogy Terry Richardson-nak szokásává vált Mihalik Enikő melleit megörökítenie. A mások által perverznek mondott divatfotós újfent stúdiójába vonult a békéscsabai modellel, aki első körben egy hétköznapi fekete póló-farmersort szettet, majd a "felül semmi" opciót gyakorolta. Enikő nem volt rest, rendesen domborított a fotózáson. Sőt, annyira szeretik a világban (művészi szinten) a testét, hogy még a spanyol Harper’s Bazaar júniusi lapszámában is bevállalt egy-két pikáns fotót. Hiába, a magyar lányok...! 
Nesze!Dia
 
 
 
m5.png
 
m4.png
 
m6.png
 
m2.png
 
 
m3.jpg
 

 

Szépséges hungarikumunk, Mihalik Enikő most a török Harpers Bazaar-ban mutatta meg magát. Az anyag gyönyörű. Enikő is. A fotózás igen pompás környezetben, Isztambulban, a Ciragan Palace-ban zajlott, a fényképész Koray Birad volt. Azt már nem tudjuk persze, jártak-e az isztambuli bazárban, de mesés képek születtek, az egészen biztos. Like?!

 

 

 

 

 

 


 
Józsit olyan három esztendős korától hívja így mindenki a faluban. Gyereke, ahogy lenni szokott, a Kisjózsi nevet kapta a keresztségben, illetve a helyi műintézményben, ahol Józsi igen gyakran támasztja a pultot. Felesége Ica. Egész szépen élnek,  néha repül csak az egykor stáfírungba kapott porcelán, olykor egy pofon is elcsattan, de csak ünnepek idején. Ica a házasság során szépen kikerekedett, ura pedig bőrszínében vált vörösesebb tónusúvá, köszönhetően az elfogyasztott rövid retteneteknek és persze hasa is hamar megbarátkozott a gravitációval. Ám Józsinak az fáj legjobban, hogy Ica melle már nem a régi. Nem olyan feszes, mint azt ahogy  tizenkilenc esztendősen a falusi bál során érezte a művelődési ház mögött. Józsit igen jól ismerjük, rokonok laknak a faluban, régi pajtásunk ő. Nem egy Szalacsi, de majdnem. Így most nem dalt küldenénk neki, nem is egy felest, hanem egy termék ajánlatot. Józsi, szerintünk ezt vedd meg Icának jövő héten nőnapra, már ha egyáltalán veszel valamit, mert szerinted ez komcsi ünnep. Imitt a termék hivatalos leírása, neked találtuk kifejezetten. Zárójelbe tesszük ám a tudományos leírást, hátha sok az info a Bustyceutical-ról - nyugodtan ugorhatsz ám! A sajtós anyagból másoltuk, lássad szákszerűen is leírva, mit tud ez a csoda:

(A bőrszövet anyagcseréjének ösztönzése, a szövetek sejtjeinek légzése, a bőrszövet feszességének növelése, mind olyan jellemzők, amelyek elősegíthetik a mell szebb formáját és feszességét. A Bustyceutical emulzió biotechnológiai eredetű peptidszintézisből jött létre. A termék három összetevőből áll:
1. biotechnológiai bakteriális, stimuláló és növekedési tényezőkben gazdag szüredék, az oxigént igénylő mikroorganizmusok kultúrájából nyert specifikus táplálóanyag. Ez a tápláló- közvetítő anyag elősegíti a baktériumok gyors növekedését.
A kétféle amfifilikus biopeptid:
2. az egyéni szabad aminosavak peptidjeinek szintéziséből nyert biopeptid molekuláját a kollagén-metabolizmusról szerzett ismereteink alapján választottuk. Ez a tripeptid a kollagén természetesen előforduló része, amely a fibroblasztokban még nagyon kis koncentrációnál is kollagén szintézist idéz elő. Ennek a biopeptidnek a jelenléte a Bustyceuticalban biztosítja a kollagén sejt-metabolizmusának serkentését a bőr rétegeiben.

3. szintetikus eredetű (a peptidek kémiai szintézise) biopeptid. Ez az aminosav sor lett kiválasztva az elasztanszerkezet keretén belül, a bőrszövet másik fontos makromolekulája. Ez a hexapeptid az elasztinlánc ismétlődő „rugalmas” része, ezen felül saját biológiai aktivitással (chemotaxiával) rendelkezik. (A sebgyógyításnál és a szövetregenerációnál a fibroplasztokat a hatás megfelelő helyére vonzza.) A biopeptidek tehát így vesznek részt a szövetek restrukturalizációjában és feszesebbé tételében. A termékhez hozzáadott mandulaolaj a hidratáló és lágyító hatásáról ismert.)
 
Ennyi a hivatalosság. A lényeg, hogy feszességét vesztett, már nem tizenkilenc éves lányok mellére találták ezt ki. Józsi, szerintünk tényleg megvehetnéd ezt Icának. Ígérjük, amint a te hasadra is megtaláljuk a tuti szert, jelentkezünk. 30 napon keresztül, reggel és este kenje az Ica. Reméljük, bejön a szer és néha hazatalálsz a családodhoz is. Addig meg egészségedre!


  
Bustyceutical mellfeszesítő  - 8500 Ft 

 

Nesze!P

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu