Nesze!szer


 

 

4160-20-teny-amit-tudnod-kell-a-palmaolajrol-080325.png

 

Annyi, de annyiféle fogalom és meghatározás kering a kozmetikai iparban, hogy egy szimpla vásárló már azt sem tudja, mire is figyeljen. Ilyen a pálmaolaj is, amiről sokan azt sem tudják, eszik, vagy isszák. És akkor mi most elmondjuk nektek, mi is ez:

A pálmaolaj tulajdonképpen a legnagyobb mértékben használt növényi olaj a világon, melyet az olajpálma terméséből állítanak elő. Még ételeket is készítenek belőle, hisz olcsón előállítható. Akkora "biznisz" lett a világon, hogy Afrikán kívül (itt volt őshonos), már Dél-Amerikában és Indonéziában is telepítik, mely azzal jár, hogy óránként 300 focipályányi őserdőt vágnak ki. Ilyenkor rengeteg szén-dioxid kerül a levegőbe, ez pedig a globális felmelegedés egyik nagy segítője sajnos, nem véletlenül emelte fel a hangját Leonardo DiCaprio is az ügyben. Sajnos, a pálmaolaj ültetvényeken sokszor gyerekek dolgoznak embertelen körülmények között Húsz év alatt több mint négyszeresére nőtt a pálmaolaj-kitermelés: tavaly már több mint 60 millió tonna pálmaolajat állítottak elő világszerte. Ennek felét a sokáig érintetlen természeti szépségéről ismert Indonéziában. 2016-ban évi további öt tonnával több pálmaolaj kerül a világpiacra a szakmai szervezetek előrejelzései szerint.  A pálmaolajjal készült termékek mindenhol jelen vannak. A világ nagy bevásárlóközpontjainak polcain és a gyorsétterem-láncokban is megtalálhatóak. Szinte biztos, hogy a te konyhádban, fürdőszobádban is akad belőle, ha tartasz otthon csokit, müzlit, kekszeket, mogyorókrémet, margarint, tisztálkodószereket, krémeket, sminkszereket... durva, nem?!. Az egyre nagyobb területeket érintő pálmaolaj-termelés veszélyeztetett fajokat, elefántokat, orrszarvúkat, tigriseket és orángutánokat is kihalással fenyeget. Száz évvel ezelőtt még 230 000 egyedet számláltak, ma alig 7300 orángután él a World Wide Fund adatai szerint Borneó és Szumátra szigetén.
Az ENSZ ezzel foglalkozó jelentése szerint a pálmaolaj előállításához rengeteg műtrágyát és növényvédő vegyszert használnak, ezzel szennyezve a talajt és a természetes vizeket is. 

Amennyiben neked fontos, hogy óvd a kis orángutánok környezetét és ne vigyél be nem túl tiszta pálmaolajat a szervezetedbe, ezeket a jelzéseket figyeld a termékek hátulján, mert mind-mind furmányos formában erről árulkodiK

Palm Kernel, Palm Kernel Oil (PKO), Palm Fruit Oil, Palmate, Palmitate, Palm Stearine, Palm Kernel Stearin (PKs); Palm Kernel Olein (PKOo), Palmityl Alchohol, Palmolein,Partially Hydrogenated Palm and Palm Kernel Oil (PHP(K)O), Fractionated Palm and Palm Kernel Oil (FP(K)O), Palmitate – Vitamin A or Ascorbyl Palmitate, Glyceryl Stearate, Stearic Acid, Elaeis Guineensis, Palmitic Acid (Palmitinsav), Palmitoyl oxostearamide, Palmitoyl tetrapeptide3, Sodium Kernelate, Sodium Palm Kernelate, Hyrated Palm Glycerides, Cetyl Palmitate (palmitil-palmitát), Octyl Palmitate (oktil-palmitát)

Sajnos, sok itthon kapható natúr kozmetikumban is megtalálható ez az olaj, de nem a Mannákban. Mi azt kedveljük, hogy semmi káros anyagot nem viszünk be általuk a szervezetünkbe és ugye még fontosabb ez akkor, ha az embernek gyereke is van. Nemrég szoktunk rá az epres fogkrémükre, ami csodálatos, a szappanjaiknak pedig rabjai vagyunk, meg ugye a fürdőgolyóknak. 

Nyerj a 3 Natúr kényeztetés csomagból egyet a Mannától, mellyel garantáltan csak élményeket szerzel és semmiféle káros anyaggal nem szennyezed a szervezetedet! Tartalma:

- Boldogságot, örömöt fokozó fürdőgolyó, amit ugye mindenkinek ajánlanánk, hisz finom és kényeztető! 

- Dolce Vita szappan, ami a nagy kedvencünk a Mannától, hisz az illata valami frenetikus jó kedvet szerez az embernek. Narancsos-kakaós: nyammi!

- Mézes kecsketejes szappan. Ennek a méz miatt az egészségedre gyakorolt hatása is kiváló és ezt akár arctisztításra is bevetheted! 

- Coco csokis szappan. Ez annyira krémes, hogy úgy érzed, teljesen megújulsz a kókuszolaj hatásától egy fürdés után! Imádni fogod, addiktív!

Nincs semmi más teendőd, csak osszad meg és tetszikeld ezt a postot és írd meg, ha már próbáltál vagy használsz Manna kozmetikumokat, melyik a kedvenced! Hajrá, a 3 csomag várja gazdáját! 

331-natur-csomag_1.jpg

9+1 tipp

 

hala.jpg

 

 

Ma van a Hála világnapja. Írhatnánk most nektek spirituális gyakorlatot, mit tegyetek ilyenkor, de igazság szerint ez már többször megtörtént (ITT is pl.). Inkább összegyűjtöttünk néhány kozmetikai terméket, ami nekünk nagyon bejött és hálásak vagyunk érte. Nektek is vannak ilyenek?

 

halas_kozmetikumok.jpg

 

1. Nincs mese, az utóbbi idők nagy felfedezése , a L'oreal Hair Touch Up spray csodája. Ezt a kozmetikumot bizony tényleg a szükség hívta életre, ugyanis akkor használhatjuk, amikor az embernek szépen lenőtt a festett haja, de még nem volt ideje vagy alkalma elmenni a fodrászhoz: Fogod, a hajtőre fújod és már nem is nézel úgy ki, mintha egy plusz sávot húztak volna a fejed közepére. Csodálatos!

2. Lush Dream Cream - a Lush testápolóját egyszerűen imádjuk. Nem ragad, kicsit hűsítő a hatása, a pasi is használhatja és érzékeny bőrre is jó. Oh, és minő bűn, mi már volt, hogy otthon felejtettük, vagy valahol kiesett az arcápoló a neszeszerünkből és nem találtuk, így ezt használtuk arcra is. Nagyon, de nagyon jó volt. A kéz bőrének is adja a jót, ráadásul a bevételéből szuper projecteket támogatnak, akár az állatvédelemmel, akár nehéz helyzet emberek lakáshoz jutását. Álom ez a krém, tényleg!

3. Az arctisztítás ugye elég fontos, ezt ki ne tudná. Ráadásul, akinek gyulladásra hajlamos a bőre, okos dolog, ha ezzel foglalkozik. Új szerelmünk lett, a Lima kozmetikumoktól, amelyek vegánok (és végre tudunk vegán barátnőnknek is magas minőségű magyar terméket ajándékozni), a Black Lavender arctisztító szappan. Aktív szénnel és levendulával dolgozik, minden természetes eredetű benne és nagyon kíméletesen tisztít, pici habzással. Az illata meg igen fini, rég találkoztunk ilyen finomsággal, ami ráadásul magyar és gondosan készített! 

4. Alapozás, de nem vakolatosan, ez a mániánk. Valahol a BB és a régi alapozók között szeretjük meghúzni a határt és ez nekünk a L'oréal True Match Geniusa lett. Hónapok óta ő a legjobb reggeli barátunk, jó a fedése is és korrektorként is használható. Köszi, hogy kifejlesztettétek! 

5. Az éjszakai arcápolást kötelező tantárggyá tennénk legszívesebben, az egészen biztos. Aki próbálta már, tudja, miért óriási kedvencünk a Kiehl's Mindight Recovery koncentrátuma. 1-2 csepp elég a krémedhez kenve szépségesen puhává teszi reggelre az arcot és olyan üdévé is teszi valahogy!

6. Ki ne ismerné az érzést, amikor szépen ki van sminkelve és azon parázik, hogy két óra múlva már elmászik az egész a szomszéd asztal sarkára az étteremben. (Csodálkoznál mi, ha a rúzsod köszönne rád?...D) Próbáltunk már néhány sminkfixálót, de volt, ami annyira fixált, hogy repedezni kezdett rajtunk a vakolat. A Nyx terméke olcsó és jó is, azt kell mondjuk. Ráadásul, mivel könnyű kis műanyagban van, bármikor bedobható a táskába! 

7. Ajakbalzsam és édesség egyben. Nem egy cég hozott már ki ilyet, de nekünk a Lush most a kedvencünk a témából. Mert ennek tényleg csoki illata van és hidratál is, ráadásul picike tégelyben viheted magaddal és ebéd utáni nassolás helyett is szuper. Mondjuk, ne edd le az egészet, de a Buttered Brazilst imádni fogod, mi rákattantunk rendesen. 

8. A te szemed is Samsonite szponzorált reggelente? Nálunk ez a helyzet úgy általában. De ami bejött, az olyan szemkörnyékápolók, amelyek olyan kis hűtős fejjel dolgoznak. Ebből, ami árban és minőségben is teljesen jó, a Marionnaud saját márkás terméke, a Lift Supreme Eye Lifting Treatment. Zselés állaggal dolgozik és érzed, hogy van benne hatóanyag rendesen. Felderül és összekapja magát tőle a szem környéke! 

9. A pirosítás-bronzosítás a sminkre teszi fel a pontot. Gyakran visszük magunkkal a cuccot napközbenre, de őszintén szólva rémesen kiborultunk mindig, amikor az imádott Guerlain bronzosítónk összezötykölődött a városi rohangálás során. A Catrice kínálatában viszont találtunk egy blush & bronzert, amivel szépen lehet dolgozni, nem pereg le egy perc alatt és még az áráért sem kell évekig dolgozni. 

+ 1. Minden gyerek más, ez az alaptézis, amire rá kell jönnie egy szülőnek. A könyvek aranyszabályai úgy általában nem működnek, ha nem egy őrülten konformista kicsivel áldotta meg az ég az anyukát. A jelen háztartásban megtalálható gyermek utált fogat mosni, mert csípte az összes fogkrém. Hetekig ment a keresgélés, ő ezektől az erdei gyümölcsösöktől a falra mászott, sírva fakadt, nemhogy az őrlőket mosogatta volna vele Először a Welada kínálatában leltünk egyet, amit megkedvelt, de most megjött az új szerelem, ami már függést is okoz. A Manna ugyanis kihozott egy 100 százalékban természetes anyagokat tartalmazó epres fogkrémet. Bódítóan epres az illata, az ízéről meg nem tudsz lejönni, annyira finom....és télen azért jól jön ez az élénk piros szín a fürdőszobában! Köszi, Manna! 

terméklimatestápolólorealhálalushvegánmannakozmetikaikiehlscatricesparyhajtőlenövés

Fékezett habzás

beautyka 2015/10/10 12:36 komment

 

 

 

manna-fluoridmentes-fogkrem-fodormentaval-es-zsalyaval-517_1.jpg

Most az azokhoz szólunk, akiket nem ragadott el a Glamour-kupnok istene, vagy már elköltötték az összes pénzüket kedvezményesen. És azokhoz, akiknek fontos az, mit visznek be a szervezetükbe. Akár a bőrükön, akár a fogunkon át.  Ugyanis a fluoirid azért nem annyira klassz cucc, mint tudjuk. De könnyebb a bevásárlókosárba bedobni valami négyszáz forintos ismert márkát, mint megkeresni, mi is az, ami nem kártékonyan tisztítja a fogsorunkat. A Manna ezt ügyesen felismerte és rájött, hogy a szappanok mellé vegyszermentes fogpasztára is vevők lehetünk. Okos üzleti húzás, tényleg. Főleg, hogy simán rendelhető a webshopból. Nem annyira mentolos, mint amiket megszoktál. Nem annyira habzik, mint amiket megszoktál. És nem annyira káros, mint amiket megszoktál úgy, hogy nem is tudsz róla. Tengeri-sóval és zsályával dolgozik, meg fodormenta-illóolajjal. Nem erőszakos, nyírfacukrot tartalmaz, kálcium-karbonát és kovasav a dörzsanyag. Tehát fluoridmentes. Nem olcsó, viszont a csomagolás nekünk nagyon tetszik, szuper ez a türkiz árnyalt a barnával. Szokni kell még, hogy viszonylag fékezett a habzása, de nem rossz, határozottan nem rossz ez a vegyszermentes fogaskodás. Ja, és totálisan vegán!

Manna fluoridmentes fogkrém 75 ml - 1 290 Ft.

Limitált nyári pajtások

beautyka 2015/07/07 07:33 komment

 

 

limitalt_manna.jpg

 

Tombolt a nyár, a Mannánál is! 3 limitált szappannal is kijöttek, nagy hurrá.  A francia menta szappan, akár egy frissítő séta mezítláb a mediterrán tengerparton - már a marketing szövege szerint. A szappan tartalmaz tiszta kókuszolajat, amitől a bőr puhábbá és bársonyosabbá válik; 100%-ban tiszta levendula illóolajat, mely összetéveszthetetlen illatával kellemes hangulatba ringathat. A szappan tartalmaz továbbá kecsketejet, ami kiemelkedő A-vitamin tartalmával és számos ásványi anyaggal, például szelénnel táplál és hidratál. Szerintünk ennek kicsit pasis az illata.  A görög citrus limitáltka is tiszta kókuszolajjal készül, továbbá 100%-ban tiszta narancs és eukaliptusz illóolaj tartalmával kiválóan frissít, a benne lévő narancshéjból préselt narancsfilter jókedvvel, energikussággal, kiegyensúlyozottsággal töltheti fel használóját. Persze, csak igény esetén. A spanyol geránium lett a nagy kedvencünk, ez igazán felüdítős, gyümölcsös, sheás. Citrom illóolajas, imádni fogod egy nagy napozás után, zuhanyzáskor! 

 

 

 

manna2.jpg

 

A Manna termékeket eléggé kedveljük, sokról postoltunk is már. Most viszont annak apropóján írunk, hogy megújult a webshopjuk és mi gyorsan ki is próbáltuk. Színre és kinézetre igen pofás, szerencsére az egész. (Vannak ugye oldalak, amelyek úgy lehangolják az embert, ha vásárolni akarnál, akkor sem teszed). Könnyen áttekinthetőek a kategóriák, nem kell órákig búvárkodni, mire megleled kedvenc szappanodat. Ami jó, hogy ahogy rakod a kosárba a kiválasztott terméket, rögtön össze is adja az összeget. És ami tutiság, hogy törölni is könnyű, ha mégis meggondolod magad. Nekünk ez mindig fontos. Mi rendeltünk egy Narancsos testápoló habkrémet egy Neem narancs levendula szappant. Másnap már itt is volt a rendelés, szépen, ízlésesen csomagolva. És még plusz ajándék kis szappanka is volt benne, ennek igen örültünk, olyan jó kis meglepi volt ez! Egyébként ma éjfélig, ha 5000 Ft felett rendelsz, díjmentes a kiszállítás, szerintünk startolj gyorsan rá!

Megnézed, milyen lett a megújult oldal? Nyerj egy Manna ajándékcsomagot, válaszolj a kérdésünkre!

1. Hány százalék organikus tisztaságú shea vajat tartalmaznak a Manna Afrika kollekció tagjai? Mondd meg és nyerj egy Manna Afrika meglepetés csomagot!

A helyes választ a megújult Manna webáruházban találod, ahonnan  csütörtök éjfélig ingyenes kiszállítással rendelhetsz:
A- 10%
B- 50%
C- 70% 

 

A válaszokat ide várjuk: neszebeauty@gmail.com

Hajrá, mi addig használatba vesszük az új mannáinkat! 

 

 

 

manna1.jpg

 

90gkakakovajasszappan.jpg

Nem volt még csokis, vagy kakaós termék a piacon, amit ne próbáltunk volna ki eddig - már amennyiben találkoztunk vele. Függésünkről nem kell beszámolnunk nektek, tudjátok jól, aki a Nesze körében megfordul, az aktív csokoholista valahogy. Ezért is kaptuk fel a fejünket a Manna újdonságára, amely kakaóvajas szappan tulajdonképpen. Az illata kicsit a Boci csokiéra emlékezteti az embert, de töltött változatban, méghozzá epresben. Igaz, szappanosék nem eprecskéket adtak a kakaóhoz, hanem bodzabogyót, de a hatás erősen töltött táblás lett illatilag.

A kutya megint bele akart harapni, midőn megkaptuk az újdonságot, de nem hagytuk neki, inkább kipróbáltuk. Az érdekes ebben a szappanban az, hogy radíroz, de közben utána is krémezi a testet valahogy. Tehát az újjászületés két fázisban történik. Kicsit szerencsétlenkedtünk vele az elején, nehezen állt a testradírhoz kézre, de aztán belejöttünk. Az aszalt bodzabogyó adta az elhalt hámréteg eltávolító funkciót, érdekes volt, mert általában mindenki mandulával dolgozik, ehhez vagyunk szokva. A másik nagy sláger, a kókuszolaj is benne van a termékben ez a kakaóval együtt jól adta a hidratálást. Nem is kentünk utána testápolót és ami érdekes, tök finom illata maradt a bőrünknek. Jó, persze, a harapj belém, mert olyan édes vagyok mondattal is eljátszottunk itthon, de ezt az extrát csak opcionálisnak ajánlanánk. A szappan viszont nagyon jó fegyver télvíz idejére, illetve kismamáknak javallanánk még pocak kényeztetésre....meg úgy csokifüggőknek, amilyenek mi is vagyunk. Nyami újdonság, amit akár érzéki szépségápolási terméknek is mondhatnánk. 

Manna kakaóvajas szappan bodzabogyóval - 1 390 Ft 

 

harmatoshajnalkremdeo50ml.jpg

 

Mi eddig mindig szkeptikusak voltunk a nem hagyományos izzadásgátlókkal. Tulajdonképpen azért, mert sok mindent csináltak, csak az izzadást nem gátolták nálunk. Hosszú hetek kellettek hozzá (büdösen!...), ha az ember át akart térni valami természetesre és egész egyszerűen feladtuk a csatát. Nemrég kaptunk egy Manna krémdeót. Illatra tetszett, szeretjük a kis fém dobozkát is, amibe rejtették. Mi az ylang-ylang illatát éreztük leginkább ki, vagy érezzük most is, meg a sheát. Állítólag kukoricakeményító is van benne, ami vicces azért, mert eddig ételekben szoktuk meg ezt. Tök jól kenhető, krémes és ami igazán fura, tényleg nem izzad az ember! Maximálisan bőrbarát, nem vakarózol és tulajdonképpen szódabikarbónával dolgozik a testszagot okozó baktériumok ellen. Elvileg evvel is kéne kicsit várni, hogy kibontakozzon a hatása, de nekünk rögtön adta az izzadtság gátlását. Épp lázas-hőemelkedéses állapot volt, amikor úgy általában patakzik az emberről a víz, de Harmatos hajnal barátunk megállította a dolgokat.

Mi miért nem tudtunk eddig erről, hogy vegyszermentesen ilyen jót is lehet? Nagyon, de nagyon bejött! 

Manna Harmatos hajnal krémdeó 50 ml - 2 390 Ft

 

 

 

andi.png

Varga-Darabos Andrea, a Mannaszappan kitalálója, kifejlesztője és tulajdonosa ezt javasolja nektek a saját választékukból, ha mást, vagy magadat lepnéd meg. 

"Ez egy csodálatos tejfürdő. A grapefruitos, gerániumos tejfürdőben valódi, szárított rózsabimbót is találsz, hiszen ez egy igazán bőrbarát különlegesség: C-vitamint és vízben oldódó, valódi polifenolokat tartalmaz, ráadásul gyönyörű, így jótékony hatásuk mellett még a szemet is kényezteti. Gondolj bele, rózsaszirmokkal fürdeni, szuper érzés, ugye?"

 

grapefruitgeraniumtejfurdomagyar.jpg

 

 

KertkaticaviragSzepsegolaj_548.jpg

 

Olajos ügyről lesz szó. Már megint. Létezik ugyanis a kerti katicavirág hagymamagja, amelyről állítólag Mohamed próféta is azt mondta, mindenre jó a halálon kívül. Mi ezt halálosan komolyan is vettük és tesztelni kezdtük szóbanforgó tartalmú új Manna szépítőolajat. Elsőre, ha megszagolod, kis kellemes gyógynövényt észlelsz leginkább, némi szúrós jelleggel. Maga az olaj tele van jótékonysággal, például: linolinsav, kálcium, vas, cink, kálium, magnézium, szelén, A-, B-, B2 és C-vitamin, protein is lakik benne, tele van telítetlen zsírsavakkal és csökkenti a bőrbetegségek tüneteit is. Tuti antioxidáns, de most jöjjön inkább a lényeg. Igen sűrű olajról beszélünk, furának mondható árnylattal, de legalább természetesnek néz ki. Szárazon fel sem tudod kenni, mi a megtisztított arcot nem szárítottuk le és így adtunk neki az olajból. Azt is csinálhatod persze, hogy bevizezed a tenyeredet és úgy teszed fel. Tényleg nehéz a cucc, tehát reggeli rituáléba nem javallanánk. Inkább estére, hogy jobban beépüljenek a hatóanyagok. Ja, hogy mire is jó? Most, hogy beköszöntött a télies-gusztustalan időjárás, pont erre van szükséged. Hidratál, nyugtat és fel is tölt. Nekünk puhább lett a pofink, hogy így fogalmazzunk. Harminc feletti olvasóinknak írnánk fel receptre, esti nyugihoz, szépítő alváshoz...

Manna Kerti katicavirág szépségolaj 50 ml - 2 190 Ft

 

 

kekagyagos-pakolas-02 548.jpg

 

Nem kevesen küzdünk, küzdenek a zsíros bőr problematikjával. Amikor hipp és hopp, a szép alapozáson egyszer csak átcsillámlik valami. Mindenki mással küzd ellene, tutiság például a MAC lapocskája is, de most új fegyverre leltünk, ami kényeztető. A Manna kihozott egy szépítő pakolást, ami táplálék kiegészítők kedvencével, a spirulina kék-zöld algával operál, a kék agyag mellett. (A kék agyagban eleve van : kálcium, magnézium, nátrium, kálium, vas, cink, szelén, ez mind iszonyat jó a bőrnek!) Először furi volt számunkra, hogy egy szép árnyalatú, kékséget keverünk össze vízzel, de aztán már rájöttünk, nincs ebben semmi rosszaság. A négy napban teszteltük, illetve állítottuk össze a magunk adagját. Az illata bejött, nagyon kis nyugtató-kényeztető feeling. Teafára gyanakodtunk és tényleg az van benne, mert utána is néztünk. Elég űrbéli ábrázatot ad azért a cucc, ha felteszed, de még szerencse, hogy az ember lánya nem ijed meg a saját árnyékától. Negyed órácskát hagytuk hatni és ügyeltünk rá, hogy ne csöpögtessük össze a fürdőszobát. Sikerült és még Pataky Attila ufó barátai sem vittek el bennünket.

Amit mi tapasztaltunk: kellemes, nyugtató érzést adott a bőrnek. Az, hogy utána matt lesz az arc, az ugye azért sima elvárás volt. De másnap is tartotta magát, nem fényesedtünk ki már délutánra. Ajánljuk azoknak, akik szeretik táplálni is a bőrüket és ápolni is az arcot, hogy ne legyen olyan zsíros. Nagyobb sminket igényli megmozdulások előtt is javallanánk. 

Manna Mattító, Tápláló Pakolás Zsíros Bőrre Kék Agyaggal 100 ml - 1 990 Ft

 

Manna matt.jpg

 

 

 

 

wash.jpg

 

Világnapból ezer és ezer és ezer féle és fajta van, tele hülyeséggel. Ám ma egy igen fontos dátum van. Október 15-e ugyanis a Kézmosás Világnapja. Először erre mi is legyintettünk, aztán rájöttünk, igazán figyelni kell erre, ha jobban belegondolunk saját életünkbe is. Rémesek ugyanis az állapotok ezen a téren és főleg ilyenkor, ősszel kell fokozottan ügyelni, hogy a szép sárga faleveleket vigyünk haza a közösségi megmozdulásból, ne egy újabb vírust. És ha vásárolni megyünk, vagy csak kávézni a barátnővel! A plázákban bizony, a mellékesek kilincse a legnagyobb veszélyforrás, ugyanis igen kevesen fertőtlenítenek előtte és utána. (Mi igyekszünk könyökkel megoldani a dolgot, vagy a ruha szárával, hogy a bőrünkkel ne érintkezzen!). Van egy elég durva adatunk is. A nők egynegyede nem mos wc után kezet, a férfiaknál ez a szám még rosszabb, náluk csak minden második megy a mosdóhoz a "pössentés" végeztével. Pedig előtte és utána is 15 másodpercen keresztül kéne mosnunk a mancsainkat, majd papírtörlővel elzárni azt! (Ha puszta kézzel tesszük, mit sem ér az addigi munkánk!) Mert például 20 perc alatt megduplázódnak a kezünkön a baktériumok. Még néhány "érdekesség". 

  • 2-10 millió baktérium lehet az ujjhegyünk és a könyökünk közti területen

  • Csak az alkaron 10.000 baktérium lehet

  • A kézen megtelepedő bacik 3 órán át is képesek életben maradni

     

    (Azért ne felejtsük el Semmelweis Ignác nevét sem a témában, akinek köszönhetjük, hogy szülés után biztonságban vagyunk!)

 Mi most mindenképpen szeretnénk segíteni neked, hogy ősszel is rendesen vigyázz magadra, és igazán prémium kézmosásban legyen részed otthon. Osszad meg ezt a postot és válaszolj kérdésünkre a faebookon. Cserébe mi Manna folyékony szappanokat sorsolunk ki, levendulásat és ylang-ylang illatúakat. (Mi ezeket használjuk itthon, nagyon imádjuk!) 

Kérdésünk: 

- a férfiak hány százaléka nem mos kezet bizonyos tevékenységek után?

 

handwashing_2009_e.jpg

 

 

CocoLevendulaFolyekonySzappan_hangulat (1).jpg

 

A vágy az ajkadon

beautyka 2014/07/31 09:10 komment

 

AJAKkbalzsam_Vanilia_nagy.jpg

 

 

Mindig mókás, amikor különböző termékek leírásait olvassuk. Ennél az ajakbalzsamnál az élénkíti a szexuális vágyat sor kuncogtatott meg bennünket, ami tulajdonképpen igaz, hisz vaníliás ápoló ez, ami afrodiziákum is. De és egyébként...szerintünk igen finom és szuper ez az újdonság. Ápol, tele van vitaminnal, a szezámolajjal regenerál is és jó érzet, amikor felrakod. Picit nehéz kenni, de aztán megszokod. Csak természetes anyagokat tartalmaz. Ha tudsz napozni, illetve van feléd napsütés, kiváló a kiszáradt szájra. Szuper nyári finomság, mi már a táskánkban hordjuk... és persze nem féljük használni sem!

Manna Vanília ajakbalzsam 15 ml - 1 290 Ft

Manna a babapopsinak

beautyka 2014/07/21 10:52 komment

 

100ml_popsikenocs_j(2) (1).jpg

 

Alanyunkon már több kísérletet hajtottunk végre. Vásároltunk gyógyszertári popsikenőcsöt, Sudocrem is van a pelenkázón, útközben pedig a Nivea a menő. Alanyunk most pedig a Manna újdonságában kapott egy kis mintát. Kivitelezésre igen kedvelte és elsőre megpróbálta kézbe is venni a dolgokat. Illatra ismerős volt neki, hisz levendulával többször találkozott már és sheával is, így nem fintorgott. Némileg furcsának tartotta, hogy ez nem annyira krémes készítmény, inkább tömörebb, darabkásabb, mint az eddigi variánsok, de észlelte, hogy nem kell sokat elhasználni belőle. A cink-oxid és a szezámolaj hatását a popsijának színe jelezte, hisz nem pirosodott be, nyugtatólag hatott rá. Elmondására nem hagyatkozhatunk, de a kísérleti csecsemő mindenképpen elégedettnek tűnt, hogy teljesen vegyszermentesen zajlik az ápolása, összhangban a fürdetésével. Egyes források szerint, amennyiben alanyunknak lenne zsebpénze, úgy hajlandó lenne abból ilyet vásárolni magának, ha a minta kiürül. Kicsit drágának találja ugyan, de szereti a természetes dolgokat, melyek ápolják, hűsítik és védik őt. 

Manna Baba popsikenőcs 100 ml - 3 690 Ft

 

 

Rozi manna.jpg

 

Manna alginines kezdő.jpg

 

Néztél már úgy ki, mintha vietnámi katonaként harcoltál volna egy mocsárban? Nem?! Jelentjük: nekünk sikerült. Ugyanis kipróbáltuk a Manna Szépítő arcpakolását, ami tulajdonképpen egy bőrregeneráló aliginit pakolás fehér teával. Az alapja a Balaton-felvidékről származik, ami vulkanikus rész és tele van ásványi hatóanyagokkal. Már az alginit, ami egy fosszilis iszap. Szóval, ezt pakoltuk magunkra. 

 

"Kiemelkedően gazdag ásványi és szerves anyagokban: eddig közel 65 féle elemet mutattak ki benne, köztük olyan, a bőr és a sejtek vízháztartásához, méregtelenítéséhez és megnyugtatásához elengedhetetlen összetevőket, mint a kálium, a magnézium, vagy a cink."

 

Ezt mondja a Manna hivatalos weboldala, de mondjuk a magunkét is hozzá. Két evőkanál kell belőle, ezt kevered ki vízzel, vagy joghurttal. Mi a próba napjára kiettünk mindent a hűtőből, így maradt a víz, mert az ugye mindig jön a csapból. Elsőre nem értettük, hogy megy fel ez a leves az arcunkra és hogy fogjuk megakadályozni, hogy minden sötét zöld legyen a fürdőszobában. Túl hígnak találtuk az egészet, de felkenve konstatáltuk, nem az. Persze, csak azután, miután abbahagytuk a saját tükörképünkön a nevetést, mert elég undi volt. Rémálom a fürdőszobában...D Amíg hatott, azt gondoltuk, a fehér teával kötjük a szabad gyököket rendesen, az alginitban található huminsavval pedig erősítjük az immunrendszerünket - tudatilag is bevittük a dolgot. Illatra egyébként olyan volt az egész, mintha iszapot kevertük volna egy kis teával, nem rossz, de erősen érdekesnek mondanánk. Negyed órácska elteltével, amikor már megszáradt a paki, langyos vízzel lemostuk. És hű, nem hittünk a szemünknek. A reggeli borzasztó ödéma a szemünk alatt, hát az elillant rendesen. Feszesebb lett az arcunk és simább. Volt egy kis gyulladás az orrunk magasságában, hát az is enyhült. Szóval ez egy olyan pakolás, ami ronda, de hatásos. Mivel minden bőrtípusra jó, azoknak ajánlanánk, akik hétvégén szeretnék kicsit "formába hozni" az arcukat. Nem tűnik olyan nyúzottnak a használat után a fizimiska és akár rozáceás bőrre is enyhülést adhat. Eztán beépítjük a szombat délelőtti rituálénkba, az tuti, mert ez tényleg szépít! 

 

 

 

 

Manna alginines.jpg

Romantikus Manna kézmosó

beautyka 2014/05/28 09:44 komment

 

 

 CocoLevendulaFolyekonySzappan_hangulat.jpg

 

Mossuk kezeinket. De még hogy! Új barátunk van ugyanis a fürdőszobában. Igazi kényeztető házi barátocska. Az illata bűbájos, valamiért ez a jelző jutott eszünkbe. Levendulás, nyárias, romantikus. Az állaga finom, lágy, simogatja a kezet. Meg közben ápolja is, mert a szezám olaja van benne, ami az E-vitamin forrás. Semmi mesterséges, káros dolgot nem tartalmaz, ami általában a kézmosóknál lenni szokott és amiért mi szappant használtunk. Eddig. Hajat és testet is moshatsz vele, de mi nem szeretnénk elpazarolni, így kézmosásonként adagoljuk magunknak egy a gyógynövényes, kicsit kókuszolajas kora nyári feelinges csodát. Romantikus lányoknak javallanánk, provance-i hangulat lesz a fürdőben tőle!

Manna Coco levendula folyékony szappan 300 ml - 1 790 Ft