Nesze!szer


Reggeli Nesze

beautyka 2016/06/01 20:26 komment

 

pentek_hernadi_judit.jpg

 

Ha mindig másokat próbálsz javítani magad körül, akkor az nem lesz jó. Az élet döntő pillanataiban mindig egyedül vagyunk, azt egyedül kell végigcsinálni. Amikor az ember együtt él valakivel, akkor is csak saját magával kellene törődnie, nem azzal, hogy a másik miért nézett oda vagy mit miért mondott, vagy miért nem jött haza. Inkább azzal kéne foglalkozni, hogy miért nem jönnek hozzám haza, mi az, amiért nem rám néznek, és mi váltja ki azt, hogy a másik olyat mond. 

Hernádi Judit (Vass Virág interjúja, Nők lapja)

Vidám vasárnap

beautyka 2016/02/27 20:01 komment

 

psota_iren.jpg

 

 

Én nem tudom elviselni, hogy mellőlem akár a legkisebb kapcsolat is sebbel menjen el. Nem szabad sebeket ejtenünk a férfiakon, hiszen... olyan esendők. Sokkal magányosabbak, mint mi vagyunk. Még akkor is, ha a puszta "együttlét" nekik sokkal kevésbé fontos, mint nekünk. Mi a szívünket adjuk bele (...). Legfeljebb sajnálni tudom magunkat, hogy mi másként szeretünk, mint ők. Sajnálom, mert az élet rettenetesen rövid. Csak mostanában értettem meg, miért mondta egyszer a szerelmetes férjem: "Ha bárki jönne az életedbe, aki többet tud adni neked, mint én, az elé letérdelek, és megköszönöm neki, mert annyira szeretlek, hogy azt kívánom: neked minél többet adjon valaki. Még ha az a valaki egy másik férfi is."

Psota Irén

 

 

fel_audrey.jpg

 

 

Egy új esztendő bekövetkezte minden esetben az önmagunknak való megbocsátás időszaka is. Megbocsátás azért, mert ilyenkor felülbíráljuk az elmúlt évben meghozott döntéseinket – minden esetben felmérjük a keletkezett károkat, annak hozadékait s a nyereséget is. Mi minden adtunk és kaptunk. Mit fektettünk be a siker érdekében, milyen áldozatokat hoztunk vagy nem hoztunk, elég volt-e vagy feszegethettük-e volna még keményebben a határainkat. Pro és kontra, vice és versa, de felülvizsgáljuk a terveinket, s eldöntjük, hogy azok a célok, amelyekért eddig küzdöttünk valóban hozzánk tartoznak-e. Mennyire volt valóban értelme annak, hogy arra szántuk az időt, amire.

Újratervezünk. Most azokhoz szeretnénk leginkább szólni, akik az idei évre vonatkozólag is azt fogadták meg újfent, hogy párra szeretnének találni. Mert mi idén januárban is elmondjuk nektek, hogy szerintünk még miért ne ez szerepeljen a prioritási listátokon 2016-ban (sem). Hogy miért ne akard azt, hogy valaki az egész világot jelentse számodra. Tervezz újra!

Macera a kapcsolatokban

Egyrészt, mert ez valahol nagyon eltúlzott, viszont az egész nem arról szól, hogy valaki nem hisz az igaz szerelemben. Szokták mondani, hogy mindenkinek van valahol egy párja. Egy olyan személy, akit csak neki teremtettek, akivel hirtelen minden értelmet nyer, akivel befejezitek egymás mondatait és így tovább. Legalábbis a filmekben ezt mindig így ábrázolják. A valóságban azonban már közel sem ennyire közhelyes az egész, hiszen rengeteg lemondással, alkalmazkodással is jár egy párkapcsolat. És hát ugye fájdalommal, hiszen a másik hiányzik, amit nem mindenki visel egyformán, konfliktusok esetén inkább neki adsz igazat, csak hogy ne mondj olyat, amivel elveszítheted és így tovább, de ezzel magadat is bántod. Miért is akarna a nyakába venni egy magára igenis sokat adó, önmegvalósításra törekvő Nő bármi ilyesmit? És miért lenne manapság az ciki, elvetendő, háttérbe szorítandó, ha valaki inkább karrierben szeretne kiteljesedni, vagy szimplán csak tiszteli magát annyira, hogy nem teszi ki magát ilyesminek? Az a személy idővel úgyis ledönt majd a lábadról, de nem most, tehát amit ma megtehetsz magadért, ne halaszd holnapra! Bőven lesz még időd arra, hogy mást részesíts előnyben, most viszont annak van itt az ideje, hogy minél több dolgot pipálj ki arról a bizonyos önmegvalósítási listáról.

Önmegvalósítás

Sokkal többet lendíthet előre egy ember a jövőjén, ha önmaga szilárd szikláját tudja képezni és nem függ mindenáron másoktól. Aki tud magányba burkolózni, különbséget tud tenni csend és csend között, minőségi és felszínes időtöltés között, tudja, hogy mikor kell háttérbe vonulni vagy ott lenni valakinek, mikor adjon magából és kinek, aki képes lesz egyedül is boldogulni, de legfőképpen azt is tudja, hogy mik a saját céljai és nem sajnálja ráfordítani az időt. Nem érzi magát rosszul attól, mert azt mondja, hogy most magammal szeretnék foglalkozni. Pontosan ezek miatt a tényezők miatt lesz valaki megingathatatlan. Mert ha Te nem teszed, akkor mégis ki fogja helyetted megtenni? Ennek következtében a környezete visszhangját is ki tudja zárni, hiszen kik ők ahhoz, hogy felül tudják bírálni a te döntésed? Nem a már letudott kapcsolatok számától lesz több valaki, épp ellenkezőleg: megélt sikerélményeink, céljaink gazdagítanak bennünket.

Idő

Mindig annak érkezett el az ideje, amit éppen kapsz és mindig azzal a kihívással vagy képes megbirkózni, ami éppen előtted áll. Nem véletlenül nem voltál az előző évben szerelmes, és ülsz a kanapédon jelenleg is egyedül. Rád jelenleg más vár, vedd észre a jeleket. Most pontosan arra szánhatod az időt, hogy az úgynevezett semmit csináld: töltődj fel. Ha kedved támad hozzá, akkor olvass akár fejlesztő könyveket, sétálj és engedd szabadjára a gondolataidat, fogd meg magad és ülj fel egy vonatra, utazz el valahová, menj el egy wellness-be, de tegyél olyan dolgokat, amelyek révén kiléphetsz a komfort zónádból. Kezdetben ugyan nagyon ijesztő tud lenni, mert miért is tennéd meg, amúgy sincs rá időd és így tovább, de új dolgokat vonzhatsz be vele. Az a valaki, ha már eddig nem toppant be az életedbe, ezek után biztosan tud várni, amíg te felfedezed önmagad.

Mit ne tegyél?

Ne akarj egy olyan embert, aki jobban meg tud érteni téged, mint te saját magad. Mindig te állj előbb. Ne akarj valakit, aki nélkül nem tudnád elképzelni az életed, vagy aki a te egész világod lehet. Ne keresd a lelki társad, a másik feled, a mindened, aki teljessé tesz téged. Legyél te a saját világod középpontja, a saját lelki társad, a legerősebb szövetségesed. Teljesedj ki egymagad. Képzeld el te a saját életed a saját szemszögedből, hogy pontosan mi is jó neked, de ne vonj bele senkit. Mert így, ha elveszítenél embereket is egész maradsz. A saját egészed. Biztos nagyon sok dolog van még, amelyet eddig nem tettél meg és úgy szeretnéd megtenni. Legyen az most mindennél fontosabb. Legyél a saját hajód független kapitánya, arra evezz, amerre csak szeretnél, ott bonts partot és időzz el, ahol és ameddig csak szeretnél, hiszen csak magadnak tartozol elszámolási kötelezettséggel. Ne félj az egyedül töltött, minőségi időtől. Ha pedig valaki később úgy dönt, hogy szeretne a hajód utasa lenni, már nyugodt szívvel mondhatod, hogy van hely számára. De csak akkor, ha úgy érzed: itt van már az ideje.

Nesze!Bogi

 

 

zsakutca_kep.jpg

 

A kora esti félhomályban ijesztően tükröződtek vissza a játszótér körvonalai. Minden olyan kusza volt.

Úgy érezte, hogy egy végeláthatatlan, messzi távolba nyúló körbe zárják, szorítják egyre szorosabban a fák. Az utcai lámpák össze-vissza villódzó vakujában tekintete éppolyan üresen kongott, mint a nap bármely szakaszában. Élettel teli, vidám orcájáról eltűntek az érzelmek. Szemének csillogásából kiveszett a tűz, a szenvedély, ami cselekedeteit kísérte. Ma nem mosolygott senkire. Magányra volt szüksége, s miközben adózott egyik kedvenc barátja, Jack emlékének libabőrös lett. A whiskey íze még mindig újdonságként hatott rá, pedig az utóbbi időben gyakran kereste újdonsült cimborája társaságát. Bizonytalanságát, az életbe vetett hitét így próbálta visszanyerni. Könnyek mardosták arcát, sminkje kezdett maszatokban szétoszlani arcán. A torkában érezte azt a bizonyos gombócot, gyomrát még a feszültség és a keserű gyötrődés erős béklyói kínozták. Na meg az a fránya kefir. Egy falat sem ment le a torkán egész álló nap. Hogyan is tudott volna az evésre gondolni? A múltját sírta vissza. A várost, ahol született, s az embereket, akikkel együtt nőtt fel. Azokat az embereket, akikben támaszra lelt, és felsegítették, ha netán térdre kényszerült a vállára nehezedő súly miatt. Hiányolta az ártatlanság időszakát, amikor még minden olyan tiszta volt, bántalmaktól mentes. Olyan, akár egy szivárvány. Sosem értette miért állítja a sors olyan próbák elé, melyeknek semmi jelentősége. Értelmetlenségről árulkodnak, akkor meg mihez kezdjen velük? Mindig is azt hitte, az ilyen dolgoknak jelentősége van. Hogy találkozhat valakivel azért, mert számít a perc, a hol és a mikor. De legfőképpen a miért. Nem tehetett róla, egyszerűen csak belé volt kódolva. Mindenben valami sokkal nagyobb volumenű valamit igyekezett meglátni, és roppant csalódott volt, amikor megbizonyosodott róla, hogy nincs ott az égvilágon semmi, de semmi sem. Ám ez volt Ő. A lány, aki nyitott volt a csodára, aki várta a meglepetés erejét. Várta, hogy az orkánként kavarja fel szürke hétköznapjait. Hol volt hát az a világ, amelyet megálmodott magának? Úgy érezte a valóságon kívül rekedt, merre találja annak hangjait? Hogyan talál vissza az útra, befelé, önmagához? Mikor lesz minden újra olyan, mint régen volt? Ilyenkor az egekig magasztalta régen volt önmagát.

Újra végigrágta egykor hozott döntéseit, mindhiába. Úgy látszik, az élettől kapott pofonok sokasága másfelé akarja terelni. Amennyiben ez a srác is, ahogy szokták mondani, egy volt a sok közül, tényleg hagynia kell. Nem hasonlított a Shape, vagy a Cosmopolitan címlapjain feltűnő lányokra, az tény és való, de benne több minden volt, mint amit első látásra gondolnának róla. Bár néha inkább hajazott egy folyton zsörtölődő, házsártos némberre, ennek ellenére óriási szíve volt. Ha megnyitotta kapuit legtöbbször csalódás érte, ezért csak a hozzá közel álló személyek érezhették igazán törődését. Jó volt ez így. Valahányszor másra koncentrált, szeretetet remélt, ha csak ideiglenesen is, de kisiklott az élete. Nem látta már értelmét a hajszának. Maga sem tudta megmondani, hogy miért, de Benne bízott igazán. Azt hitte, hogy ennek a röpke kis pillanatnak van annyi ereje, hogy megváltoztathasson mindent. Azonban Ő nem volt Aliz, és ez nem Csodaország. Sokkal inkább Csipkerózsika, aki éppen száz éves álmába készült elszenderedni. Fel kellett ébrednie.Hűvösödött, a szél csípte már arcát, a magány jeges lehelete futott végig rajta. Megrázta magát. Elég ebből. Miért teszi ezt? Összehúzta magán farmerkabátját, levágta az üres üveget és kiszállt a hintából. Tétován intett búcsút önmarcangolása helyszínének. Már rájött: feladata van. Igazából sokat köszönhet Neki. A sokadik padlóra zuhanás után, végre döntött. Szilárd elképzeléseinek testet kell ölteniük, és erre Miatta (miatta!) ébredt rá. Elérkezett az önmegvalósítás időszaka. Minden, amire valaha is sajnálta az időt, amitől félt, amiről csak álmodott: most megvalósításra kerülhetnek. Néhány hónap az egész, és rá sem fognak ismerni. Mosolyogva int majd be a világnak, Ő nem egy marionett bábú. Ne rángassa hát senki. Összetört szív nem is létezik, csak tehetetlen lélek – gondolta, miközben háta mögött éppen bevágódott az épület ajtaja.

Nesze!Bogi

Vidám vasárnap

beautyka 2014/11/29 20:56 komment

 

márai pöttyös.jpg

 

 

 

Mintha kihűlt volna az öröm a földön. 
Néha, pillanatokra, parázslik még valahol. Az ember lelke mélyén él az emlék valamilyen derűs, napfényes, játékos világról, ahol a kötelesség szórakozás is, az erőfeszítés kellemes és értelmes... 
Nézd meg az arcokat! 
Amerre jársz, a világban, a kis és nagy közösségeken belül, mennyire feldúltak az arcok, milyen gyanakvók, mennyi feszültség, feloldatlan bizalmatlanság, görcsös ellenkezés az arcvonásokban! 
Ez mind a magány feszültsége. 
Ezt a magányt lehet magyarázni, s mindegyik magyarázat felel a kérdésre, s egyik sem tudja igazán megnevezni az okot... 
És mentől mesterségesebb közösségeket építenek föl az emberek világán belül politikusok és próféták, mentől kényszeredettebben nevelik a közösségi érzésre már a gyermekeket is ez új világban, annál irdatlanabb a lelkekben ez a magány. 
Nem hiszed? 
Én tudom. S nem fáradok el beszélni erről. 
Ha olyan mesterségem lenne, amely módot ad, hogy beszélhessek az emberekhez... tudod, pap, vagy művész, író... könyörögnék nekik, lelkesíteném őket, hogy térjenek meg az örömhöz. 
Felejtsék el a magányt, oldják fel. Talán nemcsak ábránd ez.

Márai Sándor

magányos kutya.jpg

Mr. Magány, a legrosszabb jóbarátunk

Valamilyen mélységig mindannyian ismerjük a magányosságot. És amennyire ismerjük, annyi elég is belőle... nem egy kellemes érzés. Bevallom, nekem elég rágondolnom, hogy milyen is, amikor úgy tűnik, senki sincs mellettem... és már könnybe is lábad a szemem.

Például magányos éjszakákon, amikor a párom ügyeletes a gyermekosztályon. Egyedül a tengerparton, azon merengve, milyen csodálatos lenne, ha itt lennének a Budapesten, Berlinben, Londonban, New Yorkban, vagy épp Madridban élő barátaim. A magány elképesztő méreteket tud ölteni, amikor beengedjük a fejünkbe, szívünkbe, lelkünkbe. Lépésről lépésre kitölti az egész lényünket, míg végül totál padlóra küld. Ebből a "legyőzött" helyzetből pedig észre sem vesszük, hányan vannak körülöttünk, akikért hálásak lehetünk a sorsnak. Emberek, akiktől tanultunk, akiknek mi mutathattunk meg egy új színt a világból, barátok, akikkel könnyesre nevettük a szemünket. És persze a szülők, akiknek megszámlálhatatlan áldást köszönhetünk - az értékes emberi életünket biztosan.

the wall2.jpg



Akkor miről szól mégis ez a magány dolog? Mi az, ami azt érezteti velünk, hogy senkinek se vagyunk elég jók? A kérdés nem az, hogy "mi", hanem hogy "ki"? Mi magunk. Gondoljunk csak bele őszintén, hányszor fordult elő, hogy valaki közeledni próbált felénk - egy kedvesen illuminált srác egy buliban, egy kolléganő, aki megpróbált "haverkodni", de valahogy nem volt kedvünk hozzá, vagy egy régi barát, akire megharagudtunk. Mindannyian mesterien építünk falakat magunk köré, miközben arról panaszkodunk magunknak, hogy magányosak vagyunk. Pedig elég lenne egy kicsit alább adni a büszkeségünkből és az ítélkezésből ahhoz, hogy több embert tudhassunk barátunknak. Akinek nyitott a szíve, az ugyanis sosem magányos.

A napokban láttam egy dokumentumfilmet, amely Afrika egyik utolsó vadonélő oroszlánhölgyének életét mutatta be, aki történetesen tök egyedül él. Nem, hogy falka, vagy egy oroszlánsrác, de még egy másik oroszlánlány sincs a közelében. Nos, ez a hölgy úgy megelégelte a magányosságot, hogy elkezdett haverkodni fajtájának ősi ellenségeivel, a hiénákkal. Minden alkalommal, amikor elejtett egy vadat, és ő már jól lakott, átadta a maradékot önszántából a "viszketegen vihogó dögevőknek", ahogy azt Zazu mondta az Oroszlánkirályban.

Ami azonban még ennél is megdöbbentőbb volt: a magányos oroszlánhölgy annyira eltökélte, hogy fittyet hány a táplálékláncra és vadállati ösztöneire, hogy elkezdett éjszakánként a dokumentumfilmesek táborába járni, sőt, időnként a terepjárójukba is bekucorodott. Amikor pedig a filmesek nem vettek róla tudomást, rossz cicaként szétkaparta a kárpitot. Rendszeresen tartózkodott kevesebb, mint öt méterre az emberektől, pedig kétlem, hogy több közös volt benne és a forgatócsoportban, mint bennünk, és azokban a "majdnem barátokban", akiket visszautasítottunk azon a  címen, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon. Mi az, ha nem élő bizonyítéka annak, hogy bárki képes lerombolni a magányosság falait?

A magány tulajdonképpen nem más, mint egy "pót-barát", akihez annyira hozzászokunk az évek során, hogy végül nem is akaródzik felcserélni hús-vér, érző barátokra. Ám amint felismerjük mindezt, azonnal képesek leszünk rá, hogy meghozzuk a döntést: készen állunk -e elengedni a magány, a szomorúság, és a kirekesztettség érzésének képzeletbeli kezét. Ha pedig felismerjük, milyen sokan szenvednek az egyedülléttől - rajtunk kívül -, már csak azért is megéri nyitottabbnak lenni, hogyvalaki másnak szerezzünk egy-egy kellemes percet. Bármikor megajándékozhatunk valakit azokkal az érzésekkel, amelyekért mindannyian sóvárgunk nap mint nap.

Az összetartozás, a barátság, a szeretet és a gondoskodás érzésével.

Fényes hetet mindenkinek!

steinerkristof.com

Antidepresszáns szombatra

beautyka 2013/04/06 07:44 komment

drappos csini szett.jpg

Akár egyedül élsz, akár párkapcsolatban vagy a legnépesebb családban, legyen valahol egy hely, ami csak a tiéd. Teremts időt, hogy minden nap legalább egyszer találkozz magaddal. Nem könnyű. Nem csak a rohanás miatt. Hanem mert nem neveltek rá, hogy a magányod: szent. Arra sem, hogyan tudsz találkozni önmagaddal. Rendszerint menekülünk magunktól. Ha máshogy nem, bámuljuk a televíziót, vagy hosszan időzünk olyan emberek között, akikhez nincs sok közünk.

Müller Péter