Nesze!szer


Vidám vasárnap

beautyka 2015/03/14 21:09 komment

 

piros_furdos.jpg

 

 

Hallgasd meg azt, mit mond a szíved. Hallod egyáltalán, vagy csak a világ zaját érzékeled? Tudsz hallgatni magadra. Érted. Érted?

Hallgasd meg, hová húz a szíved, hová is tartozol.

Mert mindig ott vagy otthon, ahol a hazád van. Hazád pedig ott van, ahová a szíved húz. 

Ilyen egyszerű. Csak hallgatnod kell magadra és a szívedre. Aztán indulj.

Magadhoz. 

kristóf1.jpg

A Nagy Boldogság nyomában

Vannak napok… amikor egész egyszerűen reménytelennek tűnik az élet. Ebben még nincs is semmi fura, hiszen mindenkinek vannak rosszabb napjai. Az érdekes az, hogy az élet épp ilyen reménytelennek tűnt bizonyos napokon, amikor még a legfőbb problémánk a hétfői matek témazáró volt. Reménytelennek tűnő napok teltek-múltak, amikor egyedül voltunk, és azt hittük, egyedül is fogunk megöregedni… ugyanakkor az is reménytelennek tűnt, amikor egy döglődő kapcsolatban sehol sem láttuk a fényt az alagút végén. Sőt, legyünk őszinték, még a csodásan virágzó szerelembe is belecsúszik egy-egy reménytelen nap. Reménytelenség - mindenütt.

Aztán elkezdtük keresni a Nagy Boldogságot. Kerestük mámoros partikon, mert “engem senki se próbáljon meg megszelidíteni”, miközben másra se vágytunk, csak végre egy igazi emberi kapcsolatra. Valakire, aki megszelidít minket. Aztán kerestük a vacsoraasztalnál kettesben az aktuális nagy Ő-vel, mert “már kinőttem a partizós korszakból”…de azért nagyokat sóhajtozva nézegettük a régi barátok képeit, akikkel nem állt meg az élet. Kerestük a Nagy Boldogságot a munkában is, önmegvalósítás címén. Mert, ha tisztes pozicíóban vagyunk, ha jó sok menő diplománk van, azzal legalább adunk valamiféle keretet a személyiségünknek… aztán ez se jött be. Mert a Nagy Boldogság hamarosan már az egykor hőn áhított sarok iroda ablakán kívülről integetett: “Kövess, hagyd itt ezt a monoton mókuskereket, odakinn vár rád az Igazi Élet!”

kristóf2.jpg



Idővel, amikor már mindezen túl vagyunk, lassan ébredezni kezdünk. Megértjük, hogy a boldogságunk biztosan nem azon múlik, hogy valaki emlékszik a névnapunkra, vagy elfelejtette azt, ahogy azon sem, hogy ott van–e a “Dr.” cím a nevünk mellett, sőt, még attól sem, hogy van–e valaki, aki álomba ringat minket éjszakánként. A boldogságunk kizárólag attól függ, hogy amikor a legreménytelenebbnek tűnik minden, képesek vagyunk–e álomba ringatni valakit, akinek szüksége van rá. A Nagy Boldogságot nagyon egyszerű becsalogatni az otthonunkba: ahelyett, hogy azt keresnénk, mikor érkezik már meg az életünkbe, gondoskodjunk róla, hogy a szeretteink életében mindig jelen legyen. Gondoskodjunk egymásról, egy széles mosollyal, egy odavetett bókkal, egy váratlan meglepetéssel, egy puszival, egy öleléssel, egy telefonhívással, egy sms-sel, egy dallal a Facebook falunkon, egy petíció aláírásával, egy ingyenkonyhán segédkezve, fákat ültetve, vagy egyszerűen csak azzal, hogy meditálunk egy percet a békéért.

Az elmúlt napok során csodálatos volt látni, ahogy az emberek ott voltak egymásnak a legnagyobb bajban. Március 15-én idén igazi forradalom tört ki: szeretetforradalom. Nem számított ki zsidó és ki szittya, ki homo és ki hetero, ki buddhista, Orbánista, bigámista, vagy lábfetisiszta. Nem számított, honnan jöttünk, csak az, hogy hová tartunk: együtt. Akik egy irányba tartottak, átszálltak egymás kocsijába, sokaknak “idegenek” nyújtottak menedéket, teát főztek, takarót vittek, mások sosem látott ismerősökkel költötték el a vacsorájukat. Most már csak arra kell vigyáznunk, hogy akkor is képesek legyünk reményt nyújtani egymásnak, amikor elolvad a hó.

Fényes, reményteli hetet Mindenkinek!

www.steinerkristof.com

(Képek: Joel Rhodin)

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu