Nesze!szer


 

mysprit.jpg

 

 

Állandó szenvedésben vagyunk, hogy mit is tegyünk fel az arcunkra, ha például strandolni megyünk. Sok BB krémmel jártunk már pórul ilyenkor, túl sminknek éreztük a dolgot. De most találtunk egy magyar luxus terméket, amit igen megszerettünk. Természetes, ásványi pigmenteket tartalmaz, közepes fényvédelemmel rendelkezik, bőröregedést késleltető bio hatóanyagokkal. Kurkuma és narancs a két fő összetevő benne, ez utóbbi még a kollagén rostokat is erősíti, ami azért nem hülyeség. Az arckrémed fölé tedd fel, de minden esetben azért minimum 10 perccel a napozás előtt. Mi még egy kis vízálló szempillaspirált szoktunk felrakni, mert számunkra visszatetsző, amikor valaki full sminkben heverészik a medence szélén. Nagyon jól vizsgázott ez a fényvédő krém a hétvégén, imádjuk, hogy természetes hatóanyagok vannak benne és nagyrészük ellenőrzött ökológia termesztésből származik. Ja, két árnyalatban kapható, világosban és sötétben. Túl maszkosra ne vidd fel, nem jársz jól, pici is szépen fed és véd! 

My Spirit Narancsvirág-Jojoba fényvédő krém 50 ml - 4 990 Ft

 

 

 

snail2.jpg

 

Két aktualitása van, hogy ezeket a képeket postoljuk. Az egyik, hogy nagyon várjuk már, hogy kis csiga barátainkkal találkozhassunk. Ugyanis ez azt jelentené: elállt az eső. A másik, hogy épp csiga nyálkából készült készítményeket tesztelünk. A természetfotós Gabi Stickler fotói ezek. A gördeszkás csiguszokat nagyon bírjuk!!!

 bréking: kisütött a nap!!!

 

 

nivea_meses.jpg

 

Hol volt, hol nem volt... valahol a Nivea tégelyein innen, de a mesevilágon túl, kijött limitált darabszámban egy igazán cukiság. A Nivea minden évben kihoz a kékséges dobozkákon valami motívumot, mintát, amit aztán egy rövid ideig lehet kapni. Most a piciknek kedveznek és ez igazán tetszik nekünk. Olyannyira, hogy itthon már mesélni is kezdtük Leo és Nyuszi kalandjait. Ők elevenednek meg ugyanis a fém dobozkákon Joelle Tourlonias illusztrátor segítségével, a meséket pedig Udo Weigelt írta hozzájuk. Mesefüzetkék találhatóak a polcokon, amiket hazavihetsz és már indulhat is a kalandozás. Nálunk azóta nem hajlandó elengedni a kisded az egyik tégelyt, mióta mesélni kezdtük a kópék kalandjait. Ja, egyébként van egy lány is, Mia a történetekben, tehát kislányok és kisfiúk is beleélhetik magukat a sztorikba. A Nivea weboldalán a Mesevilág fülecske alatt ITT el- vagy felolvashatod a történeteket, megismerheted a hősöket és játékokat is találsz. Igazán kedves kis dolog ez az egész. Szép álmokat, gyerekek! 

 

nivea_meses2.jpg

 

Nivea limitált szériás tégelyes krém •659Ft / 75ml 1589Ft / 250ml•

Az első igazi ráncokra

beautyka 2015/03/22 08:33 komment

 

 

a_new_ultimate_1.jpg

 

Annyiszor kérdeztek bennünket úton és útfélen, hogy milyen problémára mit ajánljuk. Mi mindig elmondjuk, hogy pénztárca függvénye is a dolog erősen. De. Régen az Avon termékeit nagyon nem szerettük, de néhány éve fordultak egy nagyot és sokkal jobbak a termékeik. Sokkal, de sokkal. Aki már ráncosodik, annak ezer variáció áll rendelkezésére úgy általában és mindenféle hangzatos üzenetekkel árulják is azokat. Aztán ugye mit sem érnek. Persze, a sok víz ivásánál és a boldogságnál jobb ránctalanító nincs. De, amennyiben rásegítenél még és nem olyan nagy a házi pénztár... Ez egy elég olcsó krém, de hatásában jó. Éjszaka dolgozik és teszi a dolgát. Halványít, rugalmasít, a pici sérüléseken segít. Ajánljuk, jó a textúrája. Pénztárcabarát és mégis teszel valamit magadért, a bőrödért. De tudod, a belső fényt te teszed hozzá!

Anew Ultimate éjszakai krém - 2 499 Ft

 

 

garnier-miracle-cream.jpg

 

Leírhatnánk, hogy ez az újdonság 12 szabadalmat és 7 aktív hatóanyagot tartalmaz. De aki számokra kíváncsi és marketing rizsára, az úgyse a Neszét olvassa. Inkább elmondjuk nektek, hogy a Garnier Miracle Skin Cream egy igazán vagány új megjelenő a piacon, amely sok problémára ad megoldást. Olyasmi, mintha majdnem bb lenne és majdnem hidratálókrém lenne, de mégis több. A bőr színét fiatalítja, csillogóbbá teszi, egyenletesebbé, simábbá, jobb tapintásúvá, sőt, hidratál is. Amit mi tapasztaltunk: ez egy tök jól használható krém. Igazán szuper felszívódás, és ahogy felteszed, változik a színe, bézses lesz. Kiváló alapot ad és nem lesz száraz a bőröd. Csodakrémnek titulálják, mert bőrátalakító és tényleg. Mi a csodával vitatkoznánk, de tényleg jó, mert kevesebb foltocska lesz, vagy lesz látható. Szerencsére 20-as fényvédőfaktorral is ellátták, ami ma sem hülyeség ugye, mert süt szerencsére a napocska. Hosszú távon az öregedés ellen is véd, ebben hiszünk, mert hinnünk kell és kész. Ezekkel dolgozik:

- LHA 
- Pro-Retinol 
- C-vitamin 
- B3-vitamin és B5 
- Bőrfeszesítő peptidek 
- Anti-oxidatív gyömbér.

Apropó, a gyömbéres limonádét próbáltátok már? Az tök jól élénkít, de ez most nem ide tartozik. A csodakrémnek van szemkörnyékápoló párja is, jó kis szett ők, baráti áron. Abszolút jó választás az idei évre ez a Garnier újdonság, nem fogod megbánni, ha megveszed.

Garnier Miracle Skin Cream Nappali krém  3 299 Ft, Szemkörnyék ápoló  2 699 Ft

Túlérzékeny a bőröd?

beautyka 2014/11/11 11:58 komment

20131115_Eucerin_02_0123.jpg
Az epidemiológiai tanulmányok azt mutatják, hogy minden korábbinál több ember észleli magán a túlérzékeny bőr tüneteit. Kérdés, hogy mit nevezhetünk „túlérzékenynek”? Ugyanis, különbséget teszünk normál, érzékeny és túlérzékeny bőr között, amiknek a kiváltó reakciói különfélék lehetnek. Aki úgy érzi, hogy bizonytalan a témában, töltse ki az Eucerin tesztjét, mely segíthet eligazodni a tünetek között:
 
1. Van bármilyen ismert bőrgyógyászati rendellenességed?
a) Soha sem állapítottak meg a bőrömmel kapcsolatosan semmilyen rendellenességet.
b) Soha sem állapítottak meg a bőrömmel kapcsolatosan semmilyen rendellenességet, de bizonyos kozmetikai alapanyagok néha reakciót váltanak ki a bőrömön.
c) A következő rendellenességek valamelyikével diagnosztizáltak: rosacea, couperosa, pikkelysömör, ekcéma, allergia (például pollenekre vagy porra).
2. Hogyan reagál a bőröd az olyan stresszhatásokra, mint például a hideg szél, a száraz levegő vagy a hőség?
a) Kicsit kipirosodik, de hamar normalizálódik, miután a kiváltó ok megszűnik.
b) Kipirosodik, enyhén kellemetlen érzést okoz, és több órára van szüksége, hogy normalizálódjon.
c) Kipirosodik, ég, nagyon kellemetlen érzést okoz, és több napra – vagy hétre – van szüksége ahhoz, hogy normalizálódjon.
3. Hogyan reagál a bőröd az új termékekre?
a) Még soha sem tapasztaltam azonnal reakciót.
b) Néha a bőröm feszül, illetve enyhén ég, amikor új krémet próbálok ki, de ez nem fordul elő túl sűrűn.
c) Általában a bőröm minden új termékre égető és viszkető érzéssel, valamint kipirosodással reagál. Nagyon nehezen találok olyan terméket, amelyet a bőröm képes tolerálni.
4. Megváltozik a bőröd, amikor alkoholt vagy fűszeres ételeket fogyasztasz?
a) Nem.
b) Kipirosodik az arcom.
c) Kipirosodik, ég, és több órára van szükség ahhoz, hogy ez enyhüljön.
5. Hogyan jellemeznéd a bőrödet?
a) Normális – néha jó lenne, ha a pórusaim kisebbek lennének.
b) Finom pórusú a bőröm.
c) Nagyon finom pórusú, porcelánbőröm van – és ezt az emberek sokszor megjegyzik.
6. Mi történik, amikor nagyon kemény vagy erősen klóros vízzel mosod meg az arcodat?
a) Semmi különös.
b) A bőröm húzódik, ami miatt egyből be kell krémeznem.
c) Ég a bőröm, és nehezen nyugszik meg.
7. Ha megmosod az arcodat hideg vízzel, megtörlöd, majd pedig egy itatóspapírt nyomsz hozzá mit lát a papíron?
a) Egyértelműen látom az arclenyomatom, különösen az orrom és az állam.
b) Látom az orrom lenyomatát.
c) Semmit.
8. Mi történik, amikor bőrradírt használsz?
a) Semmi.
b) Néha a bőröm feszül és kipirosodik utána.
c) Nem tudok bőrradírt használni: a bőröm közvetlenül a használat után ég és órákig tart, amíg megnyugszik.
Eredmény
Többnyire „a” válaszok: normál bőr
A bőröd kiegyensúlyozott. Úgy tűnik, ép a védőrétege, és normálisan reagál a fizikai, kémiai és érzelmi stresszre. Használj a bőrtípusodnak megfelelő bőrápoló termékeket, azaz add meg, amire a bőrödnek szüksége van attól függően, hogy száraz vagy zsíros a bőre. Az optimális bőrápolás sokat javíthat a bőr kinézetén. Úgy tűnik, hogy nem kell óvatosnak lenned bizonyos kozmetikai összetevőkkel szemben, illetve nem kell félned attól, hogy a bőröd túlzott reakciót ad bizonyos külső hatásokra.
Többnyire „b” válaszok: érzékeny bőr
A „b” válaszok azt mutatják, hogy a bőr védőrétege enyhén sérült, a bőr pedig érzékennyé vált. Célszerű megfigyelned, hogy mire reagál a bőröd és ehhez igazítania a bőrápolást.
Többnyire „c” válaszok: túlérzékeny bőr
Az érzékeny és a túlérzékeny bőr közti határ nincs kőbe vésve, de ha többnyire „c” válaszokat adtál, akkor valószínűleg hiperérzékeny a bőröd. A túlérzékeny bőrre jellemző, hogy az érzékeny bőrhöz hasonlóan reagál, de a reakciók sokkal súlyosabbak és tovább tartanak.
Az illetékeseknek mi az Eucerin Hiperszenzitív termékcsaládját ajánlanák, ami két termékvonalból áll: UltraSensitive és Anti-Redness. Mindkettőben közös, egy bizonyos SymSitive nevű aktív összetevő, amelyet a túlérzékeny bőrre fejlesztettek ki. A kettő közti különbség az, hogy míg az előbbi a feszülő és égő érzést tapasztalóinak ajánlanánk, addig az utóbbit azoknak, akik hajlamosak a kipirosodásra. Természetesen, hogyha a tünetek egyre kellemetlenebbek számodra, akkor mihamarabb kérd ki a kozmetikusod véleményét, valamint feltétlenül keress fel egy bőrgyógyászt!
Nesze!Dia
Eucerin® UltraSensitive arctisztító tej, 100 ml, 3 050 Ft
Eucerin® UltraSensitive arcápoló száraz bőrre, 50 ml, 4 985 Ft
Eucerin® UltraSensitive arcápoló normál, vegyes bőrre, 50 ml, 4 985 Ft
Eucerin® Anti-Redness Bőrpír elleni színezett nappali arcápoló FF25, 50 ml, 4 805 Ft
Eucerin® Anti-Redness Bőrpír elleni arcápoló, 50 ml, 4 805 Ft 
20131115_Eucerin_14_1473.jpg

 

naobay képek.jpg

 

A fenti kérdésünket meg is válaszoljuk magunknak gyorsan: igen, lehet! Ugyanis mióta itthon tudhatjuk a Naobay márka egyik arckrémét, nem tudunk betelni a designjával. Ugyanis a krém nem üvegcsében, vagy műanyagban lakik, hanem külsőleg fa borítást kapott. Tiszta natúr feeling, imádnivaló, csendesen tűnik ki a többi piperén található objektum közül. Persze, ez a "fásság" igen jól passzol ahhoz, hogy natúr kozmetikumról beszélünk. Az alapanyagok 95 százalékban természetes eredetűek és tetemes százalékuk bio gazdálkodásból származik a Naobaynél. ECOCERT tanúsítványt is kaptak a szépség- és babaápolási finomságok, tehát a legmagasabb minőségi követelményeknek szerint is megállják a helyüket. Amit mi nagyon ajánljuk az az antioxidáns krémük! Fantasztikusan lágy, argán- és csipkebogyóolaj van benne, így visszaadja a bőr rugalmasságát és persze gátolja az öregedést is. Olyan könnyű az egész, hogy érzed, minden természetes eredetű benne, nem kell a csalafintaságot keresned, vagy tiltólistás összetevőt. A fáradtság jeleit is enyhíti a készítmény, persze, nem azonnali hatást ígér, mint az ipari kozmetikumok szoktak. Mi most ismerkedünk a márkával, de boldogság, hogy sikerült egymásra találnunk. Csak olyanoknak javalljuk a Naobay kozmetikumokat, akik tényleg figyelnek magukra és arra, mit visznek be bőrön keresztül is a szervezetükbe. Natúr és organikus minden, magas szintre emelve.

naobay öregedésgátló.jpg

 

 

Naobay bőröregedést gátló és antioxidáns krém 50 ml - 16 990 Ft

 

 nutri gold olaj.JPG

 

Az új megatrend a szépségápolásban az olaj, ezért most már az arcápolásban is fontos szerepet tölt be. A L’Oréal Paris kotyvasztotta az új Nutri Gold különleges krémet és rendkívüli arcolajat, melyekben védő és antioxidáns tulajdonságairól ismert olajokat és értékes tápanyagokat egyesít a tápláltabb és ragyogóbb bőrért. Minden bőrtípusra és minden korosztálynak ajánlott.

Nutri-Gold Különleges krém:

Ebben a krémben levendula és rozmaring esszenciális olaj egyesül a bőrnyugtató hatásáról ismert fehér jázminnal. Könnyű krém olaj mikro –gyöngyökkel gazdagítva, gyengéden olvad el a bőrön anélkül, hogy zsíros vagy ragadós érzetet hagyna, és hosszantartó kényelemérzetet ad. Használata után bőr felébred, intenzíven táplált és ragyogónak tűnik azonnal. Néhány napos használat után a bőr feltöltődik, a fáradság vonalai halványulnak, a bőr tónusa ragyogóbbnak látszik.

Nutri-Gold Rendkívüli arcolaj:

A rendkívüli olaj intenzíven táplálja a bőrt 8 esszenciális olaj segítségével (levendula, rózsa, rozmaring, kamilla, majoranna, muskátli, narancs, angol levendula). Érzéki aromával hidratál és táplál, hogy ragyogást adjon a bőrnek és visszaadja rugalmasságát. Különleges textúrája nem zsíros és nem ragad, ezáltal használata még több lehetőséget rejt magában. Olyan különleges esszencia, mely bármely bőrtípus és korcsoport számára ideális. A mi tapasztalásunk, hogy tápláltabbak és ragyogóbbnak tűnik a bőr. Szerintünk szeretni fogod!

Nesze!Eszti

Nutri-Gold különleges krém: 3 499 Ft

Nutri-Gold- rendkívüli arcolaj: 3 499 Ft

 

 neszeszer (1).jpg


Jártál már az Amazonas mellett az esőerdőben? Nem? Sajnos, ugye... A világnak ez a csodás pontja ugyanis tele van olyan növényekkel, gyümölcsökkel, magokkal, amelyeket táplálékként és gyógyszerként is fogyasztanak az őslakosok. Nem véletlenül! A kozmetika világa is felfedezte ezeket a csodákat, hisz ezeket alapanyagként használva mindennél koncentráltabban kaphatjuk meg a hasznos hatóanyagokat - mert ugye a természetnél jobbat eddig senki nem alkotott. A termékek, amelyek ezeket a szuper dolgokat tartalmazzák, doBrazil névre hallgatnak és a Naturavivente hozta el nekünk Magyarországra. Brutális koncentrációban rejtik magukban akár az öregedésgátló, akár a bőrszépítő összetevőket ezek a fitokozmetikumok (ha csak szépülnél, vagy akár a pattanásos bőrt is gyógyítanád) Az, hogy csúcsminőség mind, az nem kifejezés! Mi az arcradírba szerettünk bele, és a hialuronos, acai gyümölcsöt tartalmazó szérumba, mert annak ránckisimító hatása szabad szemmel is jól látható lett már két hét után, a növényi őssejtek pedig dolgoznak rendesen esténként. Az Amazoni Iszap Cellulitisz-karcsúsító kezelést pedig ajándékba adtuk egy születésnapra múltkor. Úgy hallottuk, bevált! De a kínálatban tusfürdőtől, a babaápolókon keresztül, a férfi készítményekig találsz, amit tudunk, mi is tesztelünk folyamatosan a brazil szépség válogatottat. Ja, mondtuk, hogy a hialuron szérum valami istenien hatásos? Ja, mondtuk...

Még több infót ITT találsz a termékekről. 

 

 

Hajfesték kisokos

beautyka 2014/06/23 10:11 komment

 

 

 
Két hete szombaton meghívást kaptunk egy Hajfestési Workshopra a L'Oréal jóvoltából, aminek fő apropója az új Casting Creme Gloss tartós hajszínkrém volt. A kezdés délelőtt 10 órakor volt a L'Oréal Akadémián, ahol a szervezők jó szokásához híven, finom falatkákkal és színes koktélokkal várták a kb. húsz meghívott bloggert. Miután mindenki elfoglalta a helyét, kezdetét vette a szombati biosz óra, ahol a hajszál felépítésével és annak életciklusával kezdtünk. Utána Sasvári Tünde, a L'Oréal PR-osa beavatott minket a hajfestékes dobozokon található számok jelentésébe. Elsőként a szín világossága/sötétsége szerint számoznak, tehát 1 = fekete, 10 = nagyon nagyon világos szőke. A következő számjegy a szín tónusát mutatja:
1. Hamvas (kék)
2. Irizáló (opál)
3. Arany (sárga)
4. Réz (narancs)
5. Mahagóni (narancs-vörös)
6. Vörös (piros)
7. Matt (zöld)
 
A tónusok között különbséget tehetünk hideg és meleg árnyalatok között. Az 1 és 2 hideg, míg a 3, 4, 5 és 6 meleg árnyalatok.
A 0-ás szám azt jelenti, hogy a szín természetes, nincs semmilyen előzőleg említett tónusa. Tehát a Casting Crème Gloss 360-as Fekete Cseresznye árnyalata, egy viszonylag sötét (3) vörös (6) árnyalat plusz tónus nélkül. (0).
A választott árnyalat hatása függ a természetes hajszínedtől. Próbálj meg olyan hajszínt választani, ami maximum 2-3 árnyalattal tér el a természetes hajszínedtől. Így például, ha világos barna hajad van, próbálkozz a barna árnyalatokkal valamilyen hozzáadott tónussal. A Casting Creme Gloss tartós hajszínkrém 29 árnyalatban kapható, a világosoktól egészen a sötétekig. 
Arra figyeljetek oda, hogy az ősz hajszálakat csak 70 %-ban fedi!  Aki első alkalommal festi a haját, annak célszerű a Casting, mert a hajszínkrém nem tartalmaz ammóniát! Ráadásul 28 hajmosásig tart az eredmény, így nem kell aggódni, ha mégis inkább új hajszínt szeretnél kipróbálni. Sőt, most a hajfestéssel fél millió Ft-ot is nyerhetsz, ugyanis a L'Oréal Paris játékot hirdetett, aminek részleteiről ITT olvashatsz! HAJrá Nesze-olvasók!
Nesze!Dia

 

egyptian magic.jpg

 

 

Tegnap kaptunk egy igen fura dolgot ajándékba. Méhészettel rendelkező barátnőnk hozta, most próbálgatjuk a szürreális dolgot az arcunkra. El is meséljük később nektek. De... képzeljétek el, hogy a mézes dolgok már máshogy is beköltöztek hozzánk, illetve a fürdőszobánkba. Van ugyanis egy Egyptian Magic nevű krém, amelyet Kate Hudsontól Madonnáig sok sztár használ. A muris benne az, hogy hidratálásra, szemráncok ellen, hajpakolásként, babákhoz és bőrproblémák esetén is bevált sokaknak. A legfontosabb összetevői a méhviasz, a méz és az olíva olaja, de propolisz is található benne. Igazán tartalomdús az állaga, nem úgy kened, mint egy egyszerű krémet, kell hozzá az energia. A hatása elég hatásos, hogy ilyen okosan fogalmazzunk.

Végre valami, ami nem laboratóriumokban, kémcsövek között kiokoskodott akármi, hanem a természet döbbenetes ereje. Az arcon egy kis sebet két nap alatt úgy tesz helyre, hogy csak na. Nekünk a nózin volt egy kis szárazság, hát piszok jó segítség volt rá. A legjobb, hogy iszonyatosan átpuhítja a bőrt, sokkal finomabb lesz az állaga. Mi éjszakai pakolás féleségként próbáltuk. Kiütésünk nem volt a teszt időszakában, de ekcémásoknak, aknékra is kifejezetten javallják., sőt fiss sérülésekre, sebekre is. Így, ha valaki épp ciciket rakatott be, nem hülyeség a heget kenni vele, gyorsabban elmúlhat. Ja, azért Egyptian Magic a neve, mert az egyiptomiak már réges régen használták a mézet is szépségápolásra. Hiába, nincs új a nap alatt, az ősi kultúrák elég sokat tudtak a beauty szakterületen is. Sommázva: ez tényleg egy csodakrém és már itthon is kapható. Ja, szájbalzsamnak az egyik legszuperebb. Szerintünk. 

Egyptian Magic Mindentudó bőrápoló krém 59 ml - 8 490 Ft

 

 

instylekatehudson.jpg

 

 

EDELWEISS.jpg

 

Jó, persze, a rozáceás bőr ápolás nem könnyű. Nagyon nem könnyű. Sok termék ígér csodát, aztán semmi. Főleg, ha valaki még szoliba is jár mellette esetleg. A hazai luxus termékek polcán most a mySpiritnél megjelent egy, a kipirosodásra hajlamos bőrre. Idézzük: Arckrém rozáceás és kipirosodásra hajlamos bőr ápolására, a havasi gyopár összehúzó és a ruta keringést javító hatásával. A gólyaorr, a páfrányfenyő, az édesgyökér, az orvosi somkóró és az orvosi zsálya csökkenti a gyulladást, javítja a keringést és elősegíti a bőr regenerációját. A kókusz olaj tartósan hidratálja a bőrt. 

Igen könnyen felkenhető, lágy krém, de közben érzed, milyen jó tápanyagok vannak benne. (Oké, ezt mi szagolgatással szoktuk vizsgálni!) Nekünk picit húzódott tőle az arcunk elsőre, de aztán adta az enyhülést. Nem tudni, ez a gólyaorr, avagy a páfrányfenyő miatt volt-e. Egy biztos, finom lesz utána a bőr, mi a dekoltázsnak is adtunk belőle. Komfortos érzést ad, ha értitek. Csak igényeseknek!

mySpirit Bio havasi gyopár-ruta anti redness krém 21 300 Ft

Teafás BB! Hurrá!

beautyka 2014/04/29 13:24 komment

 

 

teafás BB - 3.jpg

 

A teafa már régi mániánk. Szappan formátumban használtuk eddig leginkább. A teafaolaj ugyanis antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatásáról ismert. És most képzeljétek, május 9-én jön egy BB is ezzel az olajjal. Rögtön tesztelni is kezdtük. Szimpatikus volt, hogy a 40 ml anyagot nem óriás tégelybe rakták be, hanem jól nyomható, kis tubusba. Három árnyalat létezik, közepes, világos, sötét.

 Nagyon jó, egyenletes, nem is túl folyós, de nem is túl masszív az állaga. Könnyen felvihető és nem ad rossz fedést. Nekünk eléggé mattította az arcunkat, aminek örültünk. Ecsettel dolgoztuk el. Illatra nem kellemetlen, de nem is szeretsz bele. A hatásába viszont igen, mert akinek pirosodásra hajlamos a bőre, annak szuper segítség lesz. Tehát zsíros és úgynevezett problémás kategóriára külön ajánljuk! Ja, és nem mászott le délutánra az arcunkról, praktikusnak éreztük a viselését. Május 9-étől találod meg a polcokon.

The Body Shop Tea Tree Flawless BB Cream - 3 690 Ft

 

 

 

fabulon (1).jpg

 

1974_fabulon.jpg

 

 

Hol volt, hol nem volt... és újra van. Minap hozott a postás egy érdekes küldeményt! Fabulon naptejet, amit mutattunk is nektek a facebookon. Ugyanis újra itt a márka, amelyet tulajdonképpen a hetvenes évek elején indított útjára a Kőbányai Gyógyszerárugyár. Az arcra, Pataki Ágira mindenki emlékszik, de Sütő Enikő hátára is, amit Fenyő János fotózott még a plakátra.

 

 

fabulon1.jpg

 

Kentük ugye anno a Fabulont nyakra, főre, krémek, naptejek, tonikok is készültek náluk. És most a Helia-D cég újra útjára indította ezt a márkát. Retro, de korszerűsítve. A naptejnek kifejezetten jó az illata, egyéb hatásairól nem tudunk beszámolni, lévén az időjárás nem adja a teszt lehetődését. D belinkelünk nektek néhány régi reklámot is, mert jóóóó. Egyébként, aki kérdezné, most naptejeket, arckrémet, after shave-et és tini tonikot hoztak ki a cégnél, a fabulon.hu oldalon mindent megtaláltok. Aztán eldöntheti mindenki, használja-e nyakra, főre...

 

 

 

 

 

 

extra-firming-nappali-krem-minden-bortipusra-1-280x280.jpg

 

Bármennyire is huhogtak az asztrológusok (nem mindenki, szerencsére), az áprilisban a nehéz csillagállások ellenére találtunk jó dolgot is. Sőt, nagyon jót, kedvünkre és arcunkra valót. A Clarinsklubnál ugyanis most ajándékos több arcápoló, amely igen jó minőségű, sőt... az első, amit jól ismerünk - az Extra firming család. Ennek tapasztalataink szerint a legjobb a lifting hatása. Ajánljuk is a nyakra is például - negyveneseknek különösen. Ha most rendeled, éjszakai krémet kapsz ajándékba. (ITT rendelhetsz)

super_restorative_nappali_krem_nagyon_szaraz_bortipusra-1-220x220.jpg

 

A Super restorative termékek is akciósak, ezt azoknak javallanánk, akik szeretnék visszaszerezni bőrük ragyogását. Esetleg akkor is, ha a hormonális változások miatt előjöttek némi foltok, vagy elveszett a fény. A pueraria lobata nevű növény, amely egyébként örök fiatalságot jelent, na, ő a jó fej az egészben és adja vissza a ragyogást. Most itt is éjszakai krémek járnak a nappali mellé. Éjszaka pedig a legtutibb a regenerálódás, ugye... (ITT rendelhetsz)

 

multi-active-nappali-krem-minden-bortipusra-1-280x280.jpg

 

A Multi-active családot akkor javasoljuk bevetni, ha megjelentek az öregedés első jelei. Felüti a fejét egy-két szarkaláb, és hát nem lehet madarat fogatni velünk olyankor... na, ilyenkor jönnek jól multi-active-ék. Konkrétan azonnal puhább és simább lesz tőlük a bőr. Itt is éjszakai krém jár a nappali mellé, akár száraz, akár normál a bőröd. (ITT rendelhetsz)

clarins csomag.png

 

Viszont van egy VIP csomag is belőle, ennek a vásárlása esetén egy igazán szépséges nesszeszer is a tiéd lehet. Nem mondjuk meg, mi most melyiket rendeltük meg két barátnőnknek is (ITT rendeltük). Ezt csak a nyuszi tudja. Mert szerinte igen megéri a Clarinsklubnál ez az akció...