Nesze!szer


Reggeli Nesze

beautyka 2017/02/13 20:51 komment

 

valentinnap.jpg

 

Szeretlek. Az első perctől kezdve. Attól kezdve, ahogy egymásra néztünk. Nem is tudtuk. De közben mégis éreztük, valahol nagyon mélyen.

Már korábban is ott voltál minden gondolatomban, érzésemben, vágyakozásomban. Nem tudtam rólad és mégis ismertelek. És egy biztos: most már soha többet nem engedlek!

 

advent_masodik_het.jpg

 

Ó, hát ez egy fantasztikus hét, ha tényleg odafigyelünk arra, amire ilyenkor érdemes. Advent második hete részint a mértékletességről szól (hello karácsonyi céges partik!), részt a múltból hozott terhek letételéről. Nem, itt nem a Mikulás zsákjára gondolunk, hanem olyan karmikus dolgokra, amelyeket akár előző életből cipeltél át magaddal. Az is lehet, hogy családi terhet hozol, mondunk is erre egy példát. Ha valamiért az van a famíliában, hogy a nők mindig csak másodrangúak voltak és ebbe bele is törődtek, mintegy ilyen az én sorsom felhanggal, akkor most jó esélyed van, hogy ettől megszabaduljál. Ellenkező esetben ugye te is ezt a családi, generációkon átívelő "szokást" mintázod és mindig olyan helyzetbe hozod magad, hogy elnyomottként élj a párkapcsolatban. Ezen a héten ez is tisztulhat, ha minden este meggyújtod a gyertyákat és picit koncentrálsz a problémákra, vagy arra, amiben fejlődnél. Nagy adománya ennek az időszaknak, hogy az önértékelésünk is nőhet, ami a pénzzel is kapcsolatban áll. Ha ügyes vagy és rendesen "dogozol", meditálsz picit, akkor az is lehet, hogy egy régen várt fizetéseddel csenget végre a postás. (Urielt hívhatod segítségül, ha már ilyen ügyes spiri vagy.)  Tehát karmák, nehéz családi minták letételére fel, és nőjön azaz önértékelés (és bankszámla)!

Antidepresszáns szombatra

beautyka 2016/06/03 20:11 komment

 

audrey-hepburn-funny-face-white-silver-dress-flats.jpg

 

Tudd, hogy mindezt a fejlődésed érdekében vállaltad, így itt az ideje megtanulni a leckét. Ha élnek a szüleid, ülj le velük, és köszönd meg nekik a tanítást, amit adtak. Mondd el, hogy szereted őket, megbocsátasz, és öleld meg őket. Ha már nincsenek fizikai testben, tedd meg ugyanezt lélekben, vagy írj levelet. 
De nagyon hatékony, ha lefekvés előtt ellazult állapotban magad elé képzeled őket, és elmondod nekik ugyanezt (előkészíted energetikailag a helyzetet a személyes találkozásra), majd azt látod, hogy ami a szüleid felől árad energia, azt egyformán, kiegyenlítetten fogadod be. Ha végre szabadon tud áramlani az anyai energia, az gyógyítja a nőiességet, a párkapcsolatodat, az intuíciót, a szülői feladatokat. Ha szabadon áramlik az apai energia, akkor az erőd visszatér, a teremtő erőd életre kel, a pénz energiája áramlani kezd. Azonban míg megvan az elcsúszás, erre esélyünk sincs. A tisztulásunk és boldogságunk legelső és legfontosabb feladata, hogy kiegyenlítsük az energiákat a családban.
Mohácsi Viktória

Vidám vasárnap

beautyka 2016/05/14 20:03 komment

 

constance-jablonski-beach-glamour-france-may-2016-editorial10.jpg

 

 

Eljött az aratás ideje. Mindenki, amit elvetett, most kénytelen lesz learatni. Sokan érzik igazságtalannak életüket, mert azt gondolják, nem érdemlik meg, hogy megcsalják, megalázzák őket, hiszen ők soha életükben nem tettek ilyet. Ez lehet, hogy így van, de a lélekruhában eltárolódott mindaz, amit eddigi életeinkben megéltünk, és ami eddig nem került feldolgozásra, az most utat tör magának. Éppen ezért nem azon kell gondolkodni, miért is ilyen szerencsétlen az ember, hanem tárt karokkal fogadni mindent, ami jön és nyitottnak lenni a megoldásokra. Így sokkal gyorsabban léphetünk túl bármin. Nem árt naponta többször tudatosítani magunkban: ÉN VAGYOK A FELELŐS! Minden eddigi megtapasztalásomért én vagyok a felelős. Az az ember, aki erre ráérez, képes lesz saját maga irányítani életét. Senkit és semmit nem hibáztathatunk életünkért, hiszen minden döntést mi magunk hoztunk. Még azt is, hova és mikor születünk meg. Tudtuk, hogy pontosan ezekre az emberekre és körülményekre van szükségünk, hogy kiegyenlíthessük, amit lelkünkben hordozunk.
A karma elengedése nem azt jelenti, hogy holnaptól minden tökéletes, hanem azt, hogy szituációk által lehetőséget kapunk, hogy szembenézzünk a múlt terheivel és feldolgozzuk azt. Ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha belemegyünk a szituációkba. Amikor szembenézünk legmélyebb félelmeinkkel. Amikor nem elmenekülünk, hanem végre megértjük és megoldjuk azt. Az elmúlt időszak számtalan lehetőséget adott nekünk erre. Egy karma akkor tekinthető megoldottnak, amikor megértetted a rendeltetését és elfogadtad. Ezáltal automatikusan megtörténik a megbocsátás és az elengedés. Nyugalomra lelsz.
Mohácsi Viktória

Reggeli Nesze

beautyka 2016/04/26 20:35 komment

 

guess-spring-summer-2016-campaign10.jpg

 

Az élet pontosan olyan, mint egy tükör: megnézheted magad benne. Ha nem kapsz semmit, nem adtál semmit. Ha nem figyelnek rád, te sem figyelsz másokra. Ha egyedül vagy, te nem keresed mások társaságát. Ha bőségben akarsz élni, tanulj meg bőségben osztozni másokkal. Ez a karma tükre. Mindenki azt kapja, amit megtanult odaadni másoknak. 

Mohácsi Viktória 

Vidám vasárnap

beautyka 2016/04/16 21:56 komment

 

nasty-gal-blush-hour-tulle-dress.jpg

 

A karmát a hátizsákba pakolt kövekhez tudnám hasonlítani. Egyszer régen megütötted a lábad egy kőben, és emlékeztetőül – hogy vigyázz a kövekkel – beleraktad a hátizsákodba a követ, hogy sose felejtsd el, mire is kell figyelned. A hosszú-hosszú utazásod alkalmával végig cipeled ezt a követ, folyamatos emlékeztetőként, és ez eléggé megnehezíti és lassítja az utazást. Most képzeld el, hogy minden egyes negatív eseményt, amit ellened elkövettek – vagy Te követtél el –, egyfajta emlékeztetőként beleraktál ebbe a hátizsákba, mint felcímkézett követ. Így pontosan tudod, ha újra bántanál valakit, akkor emlékezni fogsz, hogy ez milyen következményekkel jár…

Ezzel csak az a baj, hogy nem bízol saját magadban, hogy megváltoztál, hogy átalakultál, és folyamatosan cipeled ezeket a köveket, és mindent ezen élmények szerint élsz meg. Folyamatosan újra ugyanaz és ugyanaz fog veled megtörténni, hogy használhasd a köveidet… és ezek a terhek aztán teljesen lehúznak, és érzed, hogy nem vagy szabad, nem tudsz élni. Így zár be téged a karma. Elhiszed, hogy elengedheted a karmádat? Ha attól félsz, hogy rossz leszel, és ezért szükséged van rá, akkor még bizony nem állsz készen a szabadságra… 

Kiss Balázs Kunó

 

irigysegjo.jpg

 

Az irigység ára

Azt szokták mondani, hogy a karma nem alszik - vallásos szófordulattal pedig "megbűnhődünk" gaztetteinkért, és üdvözülést nyerünk a jóságunkért. De mégis mit jelenthet ez a gyakorlatban? Hogyan is ártunk önmagunknak azzal, ha mondjuk irigyek, féltékenyek, negatívak vagyunk?

A Kabbala Központban azt tanuljuk, hogy a féltékeny ember büntetése nem más, mint az, hogy féltékenységgel teli az élete: mikor féltékenyek vagyunk, soha semmi nem elég - mindennek csak a hiányát érezzük. És mi az irigység, a harag, és a bántó viselkedés büntetése? A válasz: még több irigység, még több harag, és még több bántó viselkedés. A Kabbala Központ spirituális igazgatója, Karen Berg arra buzdít: gondold meg, milyen fájdalmasak ezek a létállapotok! Mi lehet nagyobb elrettentő erő a negatív és rosszindulatú viselkedés kapcsán, mint a fenti érzések folyamatos megélése? "Ha nem hagyjuk abba önmagunk bántását ezekkel az érzésekkel, annak az az oka, hogy ragaszkodunk ahhoz, hogy másokat hibáztassunk saját reakcióinkért. De sohasem mások készülékében van a hiba. Ők csak hírvivők, akik megmutatják nekünk azt, mit kell megtanulnunk magunkról, s mit kell meggyógyítanunk magunkban." - véli Karen. A Kabbala Központban azt tanuljuk: a féltékenység, irigység egyszerre oka és következménye szenvedésünknek; a féltékenység gyökere egyben következménye is.

"Minden egyes nap, amelyet féltékenységben töltünk, krízisben vagyunk. Úgy érezzük, hogy nekünk bizony jár valami, s nem tudunk szabadulni ezektől a gondolatoktól. A féltékenység tehát önmaga büntetése. Alapvetően a féltékenység nem más, mint képtelennek lenni arra, hogy megbecsüljük, amink van. Amikor úgy érezzük, hogy valamiben hiányt szenvedünk, féltékenység, irigység, harag ébred szívünkben. De ha képesek vagyunk azonosítani negatív érzéseinket, akkor dolgozhatunk azon, hogy pontosan a nekik megfelelő ellentétes érzelemmé alakítsuk át őket." - tanuljuk tanárainktól. Sosem könnyű számításba venni, hogy még mennyi mindenen kell változtatnunk. Nézzünk szembe a tényekkel: senki sem szeretne szembesülni a saját rossz tulajdonságaival, például hogy ő egy mérges, féltékeny vagy bizonytalan ember. Hisz ez nem egy kellemes folyamat senki számára.

Nem tűnik nagy bűnnek, fontos dolognak, hogy ha szeretnénk olyan nagy és szép autót, mint amilyen valaki másé, vagy úgy szeretnénk kinézni, mint valamelyik szupersztár, de ha nem kezeljük megfelelően ezt az irigységet, akkor gyökeret ereszthet bennünk, a negatívitás pedig növekedésnek indul, és sokféle önpusztító viselkedés képében jelentkezhet. Az ész nélküli plasztikáztatás, az étkezési zavarok, a felszínes, semmitmondó szexuális kapcsolatok,azonban csak még mélyebbre lökhetnek a gödörben: "még mindig nem elég jó". Túl gyakran felejtjük el, hogy a boldogság nem kézzel fogható dolog, ezért sosem fogjuk megtalálni fizikai világban.

A kabbala azt tanítja: a születésed pillanatától megadatott neked a boldogság. Ha át akarod élni, értékeld azt, ami vagy, és azt, amid van.

Fényes hetet!

facebook.com/SteinerKristofOldala
facebook.com/KabbalaKozpontMagyarorszag

Vidám vasárnap

beautyka 2015/09/19 19:58 komment

 

ut_elet_karma.jpg

 

Apa és fia sétálnak az erdőben. Hirtelen a fiú megbotlik, és éles fájdalmat érezve felkiált: Áúúúúúúúúúúúúúú.
Meglepetésére hangot hall az erdő gyomrából:
- Áúúúúúúúúúúúúúúúú.....!
Kíváncsiságtól fűtve a hang irányába kiált:
- Ki vagy te?
... de az egyetlen válasz ami érkezik:
- Ki vagy te?
Méregbe gurul a fiú és ezt kiáltja:
- Gyáva vagy!
... és a hang visszaszól:
- Gyáva vagy!
A fiú ránéz az Apjára és megkérdezi,
- Apa mi folyik itt?
Fiam - válaszolta az Apja. Figyelj csak! - majd elkiáltja magát:
- Csodállak!
... a hang felel:
- Csodállak!
Az Apja azt kiáltja:
-Csodálatos vagy!
... a hang pedig válaszol:
- Csodálatos vagy!
Majd az Apja elmagyarázza:
Az emberek ezt VISSZHANGNAK nevezik, pedig ez valójában maga az ÉLET! Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz. Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled szemben, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz. Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi.

 

életapatanmeseútvisszaadkarmavisszhang

Antidepresszáns szombatra

beautyka 2014/08/22 21:48 komment

 

givenchy és audrey.jpg

 

Soha ne kérdezd senkitől, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Az élet egy kísérlet, magadnak kell felfedezned, mi a helyes és mi a helytelen. Megeshet, hogy helytelenül cselekszel, de szert teszel a tapasztalatra, ami tudatosítja benned, mit kell kerülnöd. Megeshet, hogy valami jót teszel, és azonnal kiélvezheted az áldásait. A jutalom nem ezen az életen túl, nem a mennyországban és a pokolban vár. Hanem itt és most. Minden tett azonnali eredményt hoz. Csak légy éber, és figyelj. Az érett emberek azok, akik megfigyelték és felfedezték maguknak, mi helyes és mi helytelen, mi jó és mi rossz. És azáltal, hogy ezt felfedezték a maguk számára, mérhetetlen belső tartásra tettek szert. Ha az egész világ mást gondolna, számukra az is közömbös. Megvan a saját tapasztalatuk, ami vezeti őket, és ez elég.

Osho

Reggeli Nesze

beautyka 2014/01/30 22:15 komment

karma nesze3.jpg

A karma nem büntetés. Ne úgy értelmezd. Inkább csak olyan, mint a közlekedési rendőr. Megállít és megkérdezi: hol tartasz és hová most? És tanultál-e az előző leckékből, amikor a múltkor igazoltattak. És emlékszel-e? 

A karma ok-okozati törvény. Ezért kell tudnod, hogy minden visszatér hozzád, mint a bumeráng. Mert a kör bezárul egyszer. Minden tettnek van következménye. Lesz következménye. Akár büntetés akár öröm formájában. Te döntöd el, melyiket választod. Ma is döntesz. A tetteiddel, a lépéseiddel. 

London_03_preview.jpg

Új lány van az egyik kedvelt ékszeres márkánknál a porondon.Georgia May Jaggeraz, aki a jövő évi tavaszi-nyári kampány arca lett a Thomas Sabo-nál. Ellen von Unwerth fotózta őt. A hírbejelentésének helyszíne a londoni Café Royal Hotel volt, ahol a márka új kollekciójának megjelenését ünnepelték – a Karma Beads, melyek pozitív energiá és szerencsét tükröznek, és a már meglévő THOMAS SABO ékszerekkel kombinálhatóak. (Valószínűleg a cégnek is pozitív ugye, ha sokat vásárlunk belőle.) 

A kollekció központi darabja a “Sors Kereke”, mely az ember belső egyensúlyának és lelki békéjének buddhista szimbóluma. Az új Thomas Sabo Karma Beads kollekció 72 darabból áll, és elképzelésük szerint ezzel viselője meghatározza új karmáját. Ezzel azért picit vitatkoznánk spirituálisan, de nem fogunk összeveszni egy marketingszöveggel, letettük ezt a régi karmát. Az ékszerek igen szépek. Szerintünk. 

Preview_Karma_Beads_02.jpg

Preview_Karma_Beads_01.jpg

Takaríts okosan!

beautyka 2012/06/26 14:18 komment

 

felmosós.jpg

 

Érdekes hetünk van, jönnek itt a karmikus dolgok, meg minden. Engedjük el azt, ami nem kell, aminek lejárt a szavossága! Nem árt ilyenkor egy nagyobb takarítás, talán Garázsvásárra (köszi Ildi a tippet, hogy a mi környékünkön is lesz) is vinni megunt és nem használt cuccokat. Mert ugye csak akkor tud jönni új bármi, ha van helye! Találtunk két okos segítséget a takarításhoz, meg egy zoknis dolgot, mert nálunk múzeumot lehetne nyitni a "felesekből".

 

eltűnt zoknik.jpg

 

Fenti fotón az igazi buli a takarítás dolgot illusztrálnánk. Alul pedig azt, mire is jó egy pet palack, ha nem szennyezni, hanem tisztítani szeretnéd a környezetet. Jelszavunk a hétre: menjen, aminek lejárt az ideje és jöjjenek az új dolgot... flow power! 

 

palackból söprű.jpg

 

krisihez rózsaszín coctail.jpg

 

Ha az élet citromot ad, készíts Manhattant!

Bocsi lányok, remélem nem bánjátok, de az eheti útjelzőt egy személyes sztorival kezdem. Múlt héten, amikor Magyarországra látogattam a könyvbemutatómra, elhatároztam, hogy a mellkasomon lévő, kétévesen szerzett égési heget szépen kivarratom mezei virágokkal...

 

krisihez limonádé.jpg

 

Ahogy a mondás szól: „ha az élet citrommal kínálj, készíts limonádét”... vagy mondjuk Manhattan koktélt, ha olyanod van. Így került Alice csodaországának mesebeli kertje a hegemre: pitypangot, katáng korót, százszorszépeket tetováltattam magamra, és miközben a tetkómon ügyeskedő lány, Anita sorra „ültette” a virágokat, csevegni kezdtünk. „Nem is tudom elmondjam –e, de... egyszer sok évvel ezelőt tutánad szaladtam az utcán, és közöltem veled, hogy úgy nézel ki, mint a fiatal Brad Pitt.” bökte ki. „Kábé tizenöt voltam.” Valami derengeni kezdett: emlékeztem erre a cicaarcú lányra, aki olyan édesen, természetes kváncsisággal és izgatottsággal szóltott meg. Még ott, helyben megmondtam neki, hogy „én a másik kapura játszom”, de örömmel megiszom vele egy kávét valamikor. Telefoszámot cseréltünk, elbúcsúztunk, aztán – hopp - egyszercsak eltelt nyolc év. Elfelejtettük egymást. Egészen mostanáig. Az álmos reggelig, amíg egy giga méretű kapucsínóval a kezemben be nem toppantam hozzá a tetováló stúdióba. Mégiscsak megittuk azt a kávét együtt, mi több Kovács Anita, az életem, a testem, a mindennapjaim része lett, hiszen mostantól minden reggel a titkos kerttel a mellkasomon ébredek majd fel.

 

Miért mesélem el mindezt? Mert a sztori olyan szépen megmutatja, hogy ha valakivel karmikus kapcsolatban állunk, akkor a lelkeink egészen biztosan megtalálják az utat egymáshoz. Kirohanhatunk a lakásból egy dráma kellős közepén, sőt, a bőründünket is összepakolhatjuk, hogy „engem te soha többé nem látsz”, a legjobb barátunk szemébe vághatjuk egy rossz pillanatban, hogy „már nem is ismerlek”, vagy elajándékozhatjuk a szomszédnak a kiskutyát, akiről nehezebb gondoskodni, mint feltételeztük, de – és itt jön a csavar – ezek a lelkek mind vissza fognak találni hozzánk. Ha nem most, akkor a következő életünk során. Éppen ezért kell minden kapcsolati, családi, vagy munkahelyi krízis helyzetben megállnod egy percre, és átgondolnod: ebből az extra-savanyú citromból hogyan lehetne Manhattan koktél.

 

alíz csudiban.jpg

 

Ez a hét kabbalisztikus szempontból a legbensőbb félelmeink leküzdéséről szól. A Hukát szakaszának hetében különösen fontos, hogy észben tarts: az emberek közötti kapcsolat nem olyan, mint egy taxi. Nem tudod megállítani, és kipattani belőle, csak azért, mert dugó van, meleged van, sétálni van kedved, vagy találtál egy gyorsabb járművet. A kapcsolatokból csak akkor van „kiszállás”, ha megérkeztél a közös karmátok végállomásához. Honnan ismered fel, hogy ott vagy? Onnan, hogy itt már nem a türelmetlenség, az ingerültség, a sértettség, a féltékenység, a nemtörődöm viselkedés, vagy a félelem motivál, hanem az, hogy tudod: felépítettetek valamit közösen, most pedig mindkettőtök fejlődése érdekében ideje egy következő szintre lépneket – együtt, vagy külön. Alice sem térhetett haza Csodaországból addig, míg nem tanulta meg: az ő sorsának irányítója nem lehet sem a Szív Királynő, sem a Bolond Kalapos, sem az elvarázsolt virágok, csakis ő maga. Amikor erre rájött, egyszerűen... felébredt.

Csodákkal teli hetet mindenkinek!

 

 

 

„No limit!”

 

Emlékszel a kilencvenesévek menő techno duójára, a 2Unlimitedre? Ők énekelték a „No Limit” című csodálatos szerzeményt. Nos, nem tudom, te hogy vagy vele, de én szinte hallottam, ahogy egy hatalmas szikla legördült a szívemről tegnapelőtt este: a 49 napos negatív időszak, az Ómer végéhez érkeztünk, és napnyugtával beköszöntött Sávuot ünnepe. Az elmúlt hetek depresszív, nehézkes, próbatételekkel és csalódásokkal teli periódusa végre a hátunk mögött van, és ha érzékeny vagy az Univerzum energiáira, te is megtapasztalhattad a tegnapi nap csodatévő erejét. Most aztán tényleg „nincs határ”.

 

 

 

Ilyenkor ugyanis a kabbalisták szerint huszonnégy órán át megszűnik a tér és az idő, és bárki kapcsolódhat a halhatatlanság erejéhez. Ez persze nem azt jelenti, hogy kidobhatod a szemránckrémedet, vagy hogy visszautazhatsz az időben a tablófotózásodig, és csináltathatsz magadról egy normális képet... bocsi. Spirituális szempontból az időutazás azt jelenti, hogy felismerjük, ha megbántottunk másokat, vagy ártottunk valakinek, és elfogadjuk, hogy ha nem akarunk a karma játékszerei lenni, ki kell javítanunk a hibánkat. Ilyenkor gondolatban visszaröppenve az időben újra lejátszuk a jelenetet, ezúttal úgy, hogy ne legyen lelkiismeretfurdalásunk. Ha pedig a meditáció során képes vagy az igaz megbánásra, már vissza is adtál valamennyit a karmikusadósságodból.

Persze az Ómer – a 49 próbatételekkel teli nap – vége nem jelenti azt, hogy soha többé nem lesznek problémáid, és mikor holnap bemész a munkahelyedre, napozóágy lesz az íróasztalod helyén. Most is megtörténhet, hogy bosszús, ingerült, és fáradt vagy, így a durcás, vagy türelmetlen viselkedéseddel kihívod a sorsot magad ellen. Ám ezen a héten már végre érezni fogod, hogy a reakcióid nem gyomorból, érkeznek, hanem a szíved mélyéről. Végre nem lesz „nem is értem, hogy tehettem ezt”. A Sávuot ünnepe ugyanis a lelkünkkel, azaz a természetünk magjával kapcsol össze mindannyiunkat. A lélek pedig – és itt jön a meglepetés – mindig csak és kizárólag jó. Még a legzavarodottabb, legmegmagyarázhatatlanabb módon viselkedő gaztevő sem születik eredendően gonosznak. Nincs olyan, hogy valakinek kőből van a szíve.

 

 

Olyan viszont van, hogy valakinek fagyott a szíve. Olyan van, hogy valaki a rá nehezedő súly, a traumatikus emlékek, vagy saját egója miatt elveszíti a kapcsolatot lényegi, jóságos, kristálytiszta önmagával. Ha pedig bárki – barátunk vagy ellenségünk - ebben a helyzetben van, annak ítélkezés helyett szeretetre van szüksége. Segítened kell neki, hogy észlelje: ha mi, emberek a szellemünk igaz természetére hallgatunk, semmi rossz nem történhet velünk. Hiszen ha nem ontjuk magunkból a negativitást, nincs karmikus adósságunk, amelyet az Univerzum ránk tukmált szenvedéssel, bizonytalansággal, vagy depresszióval próbál kiegyenlíteni. Ez a segítség pedig lehet egy bátorító szó, egy bíztató pillantás, egy nagy lelki fröccs, egy meglepetés- kapucsínó, vagy – ha semmi más nem válik be – egyszerűen csak hunyd le a szemed, és kívánj neki tisztánlátást és békét, tiszta szívedből.

Ezen a héten nem csak a saját életedet díszítheted fel csodákkal: másokkal is megoszthatod mindazt a - materiális és spirituális - jót, amit magadnak kívánnál. Ezen a héten eltűnik a tér közted és köztem. Ezen a héten igazán érezheted, hogy – ahogy Kipling írta a Dzsungel könyvében – „Egy vérből valók vagyunk te és én.” Vagy ahogy a 2Unlimited ennél „cseppet” prózaibban hírdette az üzenetet faék egyszerűségű, feledhetetlen slágerében: „No-no-no-no-no-no-no-no-no-no-no-no, there’s no limit!”

 

Csodás hetet mindenkinek!

(Kristóf új könyvéről is olvashatsz ITT!)

 

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu