Nesze!szer


Hófehérke munkát kapott

beautyka 2017/04/22 18:11 komment

 

 

albino-girl-snow-white-nariyana-siberia-10.jpg

 

8 éves ez a kislány. Szibériában lakik. Nariyana szeret táncolni és rajzolni. Ugyanolyan kislány, mint a többi. Csak éppen "hófehér". És most már senki nem csúfolja őt. Ugyanis hirtelen egyik ajánlat után a másikat kapja, mint modell. Ami eddig fura volt, az most különleges lett. A Föld napján örüljünk annak, hogy ilyen sokfélék vagyunk és csodáljuk meg ennek a kislánynak a szépségét. 

 

 

baraka_film.jpg 

 

 

Minden mögött a mesét keressük, bár ezt ti tudjátok. Van egy étterem, ami nem új, nem percnyi hírnévvel bír, hanem már itt van viszonylag régen. Egy szerelemből született. A tulajdonosok szerelméből és a város iránti szerelemből. Ez pedig a Baraka.

Budapest egy igazán varázslatos, magával ragadó város. A feleségemet is itt ismertem meg, azonnal magával ragadott minket a légkör. Igazán izgatottak vagyunk, hogy előfutárai lehettünk a helyi pezsgő kulináris szcénának” – mesél a videóban David Seboek a kezdetekről: „Hiszünk a fuzionalitásban és a szokatlan ízkombinációk egymáshoz rendelésében. Időről időre, a mai napig előfordul, hogy számunkra is meglepetést okoz egy- egy különleges, így alkotott íz, amely az ázsiai és az európai konyha ötvözéséből születik. Nehéz körülírni azt az érzést, amikor belépsz az ajtón, és érzed, most egy igazán újnak a részese leszel…” - meséli a tulajdonos.

Megmutatjuk most nektek ezt a mozit, mert annyira szeretjük! 

 

Nem tudtuk, mi hiányzik!

beautyka 2017/01/30 13:19 komment

 

fish-eye-pillows-6-1.jpg

 

Hogy élhettünk eddig nélküle? - tettük fel magunknak a kérdést, amikor megpillantottuk az új csodát, a fáradt napok ellenszerét, a szemre tehető: halat. Nem csalás, nem ámítás, többféle uszonyos közül választhatunk, ha iszonyatos nyugodt éjszakára vágyunk. A Fish Eye Pillows - magyarul hal szemmaszk? még levendulával is töltve van, hogy még pihentetőbb legyen az alvásod. Mondjuk, simán sokkot kaphat az ember, amikor reggel levesz a fejéről egy tetemes méretű pontyot...

Ps: ITT rendelheted, ha kifognád ezt a tutiságot magadnak!

 

 

 

Antidepresszáns szombatra

beautyka 2017/01/13 20:45 komment

 

 

kek_szaj.jpg

 

A fény felé fordulni intelligencia és bátorság kérdése. Az intelligencia segítségével tudhatjuk, merre és hogyan járjuk az utat, minden nap nekiindulva az útnak, egy kicsivel több tapasztalattal. Bátorság pedig ahhoz kell, hogy végigmenjünk, és hogy ne számítson, mivel találkozunk: ha jóval, akkor szilárd támaszt lelünk benne, ha pedig rosszal, akkor jobbá tehetjük vagy kijavíthatjuk.

Delia Steinberg Guzmán

Fújhatod a hajadat!

beautyka 2017/01/11 15:54 komment

 

 

hair_stencil.jpg

 

Az év elején, amikor gondolkodtunk, milyen is legyen az idei frizuránk, sok minden eszünkbe jutott.. de az, hogy fújhatnánk, hát az nem. Miközben a világban hódít a hajstencil, vagyis mindenféle mintákat fújnak a frizurákba. Egyébként, aki nem virágot, vagy mindenféle szépséget szeretne magának, az már nike jelet is kérhet például... D

 

 

nadja-buttendorf-earring.gif

 

ear-earrings-finger-rings-nadja-buttendorf-2.jpg

 

Jaj, de érdekes fülbevaló van a füledben! Az ott egy fül? - hangzott el bennünk a képzeletbeli mondat, amikor megláttuk ezt a csodás (sic!) ékszert, melyet Nadja Buttendorf alkotott. Poén ajándék kategóriában remek lehet, persze, de kérdés, hordaná-e az ember nap mint nap. Vagy csak ünnepekkor tenné be a fülébe a fület? Nem kell aggódni, ujj is van a nap alatt - gyűrű formájában.

(Amennyiben érdekel a téma, ITT találsz még infót!)

 

 

 

 

 

konyhas_szexes2.jpg

 

Millió és millió cég keres meg bennünket, hogy ajánljuk a termékeitek nektek karácsonyra. Amit ara érdemesnek tartunk, azt meg is írjuk, de ez az esetek igen kevés százaléka, mert nem olyan sok a különlegesség. Viszont. Most kiderült, hogy számunkra is van új a nap alatt (vagy Hold alatt?)

Valahogy eddig azt gondoltuk hogy a mindenféle szexjátékokat csak sötét utcák elbújt lebujaiban lehet vásárolni és úgy, hogy az ember zacskót is húz a fejére. De kiderült, ezt mi nagyon rosszul gondoltuk, sőt. A DM-ben lehet vásárolni elég pajkos kis szetteket. Pici vibriket, kis síkosítókat, többféle kiszereléses dobozka. Nagyon szép csomagolású dolgok ezek, rajta mindegyiken a 18 pluszos felirat, így csak nem adja oda anyuka a gyereknek vásárlás közben. Vicces az egyik felirata: Angyaloknak, akik a csúcsra vágynak. Szóval, ez egy érdekes ajándék tipp a számotokra. Párban, pár nélkül, mindenki, ahogy gondolja, vagy érzi... ízlés szerint, ahogy a recepteknél mondják. Több variáció van (ITT például tájékozódhattok). Tényleg ízléses az egész, nem taszító. Most megpróbáljuk nem leírni azt a poént, hogy azoknak, akik tényleg örülni szeretnének a karácsonyfa alatt... ja, leírtuk. Sebaj. Szóval, a DM-ben még megvehetőek a dobozok, boldog karácsonyt mindenkinek!

 

ajandekcsomag_felnotteknek.jpg

5 tuti ötlet csajoknak!

beautyka 2016/12/19 17:51 komment

 

mastercarddianak1_1.jpg

 

Jó lenne néha, ha előre nagyon tervezős típusok lennénk, de az igazság az, hogy imádunk mindent az utolsó pillanatra hagyni. És úgy tűnik, ezzel nem vagyunk egyedül, mert az Otthon a neten blog megkért bennünket, állítsunk össze számukra 5 olyan ajándéktippet, ami kicsit különlegesebb és mi is örülnénk neki. Elég klassz dolgokat találtunk, kattintsatok IDE

 

 

2_het_okt.jpg

 

A 2-es szám energiáinak hatására azt fogod észrevenni, hogy felfokozódik az a különleges képességed, hogy előre megláss és megérezz dolgokat. Először ez talán fura lesz kissé, de hamarosan hozzászoksz majd és elkezded komolyan venni ezeket az útmutatásokat, mintha csak egy apró lény folyamatosan a füledbe súgná, hogy mit kell tenned annak érdekében, hogy akadálytalanul haladj előre az utadon. Ez a képesség eddig is jelen volt az életedbe, de most rendkívüli módon felfokozódik. Ez része annak az új energiának, amit a közelmúltban kaptál.

Schilling Péter

 

 

lancome-grandiose-liner-2016-summer-launch.jpg

 

Jönnek itt a dekorkozmetikum újdonságok is sorban, nincs mese. Aztán van, amin megakad a szemünk és van, amin nem.... Viszont a Lancome most felkeltette az érdeklődésünket rendesen, pedig már kicsit megharagudtunk rájuk. Kihoztak egy dönthető szemhéjtust, amit kb. szinte nekünk találtak ki, mert sokkal, de sokkal könnyebb dolgozni vele. 

"Határokat feszegetve, a Lancôme megalkotta a Grandiôse szemhéjtust, melyet a sminkmesterek technikája inspirált. A forradalmi szemhéjtus szakít a hagyományokkal, a sokkal könnyedebb és rugalmasabb alkalmazási technika érdekében.
Az innováció alapja egy csodálatos technológiai újítás: a tusnyél 35°-ban hajlítható, hogy a lehető legprecízebb tusvonalat lehessen megalkotni. Az új sűrű és intenzív formula pedig kiemeli a szemeket, még drámaibbá varázsolva a tekintetet."  Kétféleképpen tudsz dolgozni vele és nagyon vékony a hegye, így elég mesterien adja a tusvonalat. Amennyiben találsz ilyet állványon, tegyél próbát vele, hogy neked mennyire áll kézre. Tényleg különleges és nagy segítség. Amennyiben szereted, ha hangsúlyos a tekinteted...

Lancome  Grandiôse szemhéjtus  10 700 Ft

 

lancome-grandiose-liner-2016.jpg

 

Amikor a szív megszakad

beautyka 2016/08/16 17:31 komment

az amputált kislány ugyanolyan babát kapott, mint saját maga

 

quadruple-amputee-doll-gift-harmonie-8.jpg

 

Hermione 10hónapos volt, amikor egy fertőző betegség miatt amputálni kellett a végtagjait. Nyilván a szülők végtelen szeretettel veszik őt körül, ám ez nem mindig elég. Most a kislány egy olyan szervezettől kapott egy babát, akik amputált piciknek készítenek játékokat. Mutatjuk, a kislány örömét. Ő is egy csoda!

(A szervezet oldalát ITT találod)

 

amputalt_kislany1.jpg

 

amputalt_kislany2.jpg

 

 

izzadas1.jpg

 

Az elején szeretnénk elmondani, hogy természetesen tudjuk, minden szervezet más és más. De. Kaptunk nemrégiben egy izzadásgátlót. Először kiröhögtünk. Tényleg. Azt ígérte, 5 napig tart a hatása. Nem is használtuk jó darabig. Aztán egy este bevetettük. A leírás alapján cselekedtünk, fürdés után fújtuk magunkat. És úristen, ez döbbenetesen jó. Brutálisan. Nem tudjuk, mit tesz a szervezettel, de napokig tartott a hatása. Ennél kényelmesebb nem sok létezik, az biztos, rákattantunk. Ha valami, hát ez nagyon, de nagyon kényelmes, el is feleded, hogy megint kenned kéne magadat. 

Hatásmechanizmusa Az összetevők kétféle hatást fejtenek ki: az egyik az úgynevezett asztringens (izzadásgátló) hatás, melynek során „megnyújtják” a verejtékmirigyek csatornáit, a másikkal pedig átmenetileg lezárják azokat. Mindkét hatás csökkenti a verejték képződését. Alcloxa összetevőjének köszönhetően elkerülhetőek az esetleges irritációk, így nagyon kíméletes a bőrhöz. A spray hatékonysága a benne lévő összetevők megfelelő arányának köszönhető (ezek, mint minden kozmetikai termék esetében, titkosak), amelynek révén hatékony, de kíméletes izzadásgátló hatás érhető el. - ezt a hivatalos leírásból idéztük.

Amire figyelj! Soha, de soha ne használd borotválás vagy gyantázás után. Úgy konkrétan leégeti a bőrt és napokig furán fogsz mozogni. De ennél praktikusabb cucc nem létezik, ha mondjuk hétvégézni mész. Mert nem kell izzadásgátlót is vinned magaddal. Este, fürdés után használjad, úgy hat! Nem olcsó, viszont felszorozva a napi használattal, szerintünk megéri. (És mi klasszikus variációban, hónaljban próbáltuk, de a leírás szerint más testrész izzadására is jó. Ezt nem tudhatjuk...)

Idros Izzadásgátló 2 doboz 6 980 Ft

 

idros-5-izzadasgatlo-spray-300-300.png

 

 

damsajat.jpg

 

Ez nem más, csak néhány figyelemfelkeltő kép. Zseniális fagylaltozóban jártunk minap ugyanis. Semmi színezés, semmi plusz aroma, semmi felfújós izé a fagylaltban. Csak az alapanyag és a szaktudás. Őrületesen finom mind. Vannak klasszikus ízeik, csokoládé, vanília, eper és tsai és a különlegességek. A sós vajas kukorica egyszerűen kihagyhatatlan, de a pritamin paprikás málna is odarakja magát rendesen. 5 gombócnyit sikerült elfogyasztani, ugyanis nem tudtuk abbahagyni. Vannak sorbet típusúak és tejesek. Tehát kinek a pap, kinek a papné... nekünk mondjuk az egész család. 

Életünk fagyiját találtuk meg... ha te is megkóstolnád a Damniczki Budapest cukrászmanufaktúra csodáit, akkor a facebook oldalukat ITT találod. De inkább menj el egy igazán jót enni a Hercegprímás utca 17. szám alá, na csak a képeket nézd. A Bazilikától másfél percre van körülbelül. És Bud Spencer kedvence, pisztácia is biztos van... de inkább a sós vajas borsót ajánljuk! 

 

 

 

enhanced-11006-1434473395-6.jpg

 

enhanced-4205-1434473394-1.jpg

 

Valljuk be, a DIY korszak közepén vagyunk. Őrület, hogy mindent elő lehet már állítani otthon is, hogy kupakból lábtörlőt készíthetünk, blogok ezrei mutatják, mennyire egyszerű háztájilag előállítani mindent, madáretetőtől a gyerek szobájába a lámpáig. Ez a mostani képsorozatunk is elég érdekes, ugyanis amatőr divattervezőknek hirdettek pályázatot, készítsenek menyasszonyi ruhát: vécépapírból. Van, aki csak egy csomag családi kiszerelést használt el, másnak 76 guriga volt csak elég. Kérdés, ki viselné a nagy napon ezt? Bár, ha az ember mondjuk a Crepto vagy a Zewa főnökéhez megy hozzá... D

Ps: egyébként a kalapos ruha és tervezője lett a verseny győztese!