Nesze!szer


 

hajpakolas_huto.jpg

 

Igen, a mi hajunkat is rendesen megpróbálja a fűtési szezon. No, meg a sapka. Ettől a kombótól gyakran Magdi anyus frizuránk lesz, így táplálni kell rendesen. Kedvenc pakolásainkat általában a hűtőből pakoljuk elő. Íme, egy tápláló és olcsó házi recept!

Három evőkanál kefirt keverj össze egy evőkanál mézzel (jó lesz valami gagyibb, mi sem a szuper, prémium minőségű Kőteleki kaptár mézeinket használjuk erre a célra!) és vidd fel szárazon a hajadra. Ezután csinálj egy törölközőből turbánt a fejedre, hogy ne folyjon le a pakolás, majd 25-30 perc után mosd le, csak ezután kezdjed el a 'rendes' hajmosást. Imádni fogod a hatását, sokkal élettel telibb lesz minden tincsed!

 

 

christmas_face.jpg

Az adventi időszak számunkra iszonyat intenzív volt. Így most nem egyszerűen fáradtak vagyunk, hanem iszonyatosan fáradtak. Ezért úgy éreztük, nektek is jól jön néhány praktika, amivel új életet lehelhetek az arcotokba!...D

Nem, nem attól lesz üde az ember bőre, ha vastagon bekeni valami szuper krémmel. Semmi nem tud hatni, ha nem megfelelő "táptalajba" érkezik. Tehát a legjobb, ha egy kiadós fürdéssel kezded a szépítkezést.  Ettől felpuhul a bőröd. Vess be egy testradírt, így lélekben is elengeded a régit... (nyugodtan gondolj közben a volt pasidra, vagy szörnyeteg főnöködre...D). Amennyiben nincs otthon testradírod:

Banános testradír

Keverj össze egy érett banánt, 3 evőkanál fehér cukrot és néhány csepp illóolajat. Dolgozd össze alaposan, majd dörzsöld át vele a tested! Miután kész vagy, öblítsd le a tested langyos vízzel.

 

Ezután jöhet az arc radírozása. Amennyiben nincs otthon ilyesmid, dobd össze a hűtőből. Íme egy tipp:

Kávés arcradír

Keverj össze egy kis joghurtot, mézet, és sűrítsed némi őrölt kávéval. Nem, nem a 3 az 1ben változattal, sima kávéval! Kend fel az arcra, jól dörzsöld át vele, és kb. 15 percet hagyjad rajta, majd alaposan öblítsed le. A kávé kiválóan radírozza az arcbőrt, és fel is frissíti!

Most jöhet az ápolás! Biztos van otthon valami szuper arcmaszkod, amit elpakoltál ínységesebb időkre. Most vedd elő. Amennyiben jó márkát választottál, kétszer is használhatsz egy tasakot. Házi pakolást is készíthetsz. Mit szólnál hozzá, ha közben boroznál is? Tessék ITT egy régi receptünk, a vörösboros arcpakolás. Amennyiben nem kadarkáznál, íme, egy újabb tipp!

Mézes hidratáló

Keverj össze 1 evőkanál mézet és 2 evőkanál zsíros joghurtot (most ne a lightot, jó?!). Tedd fel a fűtőtestre, hogy picit melegedjen és 1 evőkanál búzacsírát adj még hozzá. Kend fel, és hagyd hatni egy jó 20 percet. Utána langyos vízzel öblítsed le! Utána még finoman töröld át a törölközővel az orcádat. Meglátod, új életre kel!

Ragyogás

Igen, az orcánk, testünk már szép, most ragyogjunk. Nem kell sok hozzá. A legfontosabb, hogy sminkelésnél használj highlightert. Tegyél fel a szemed fölé ebből, az nyitja is a tekintetedet. Mehet fel egy kis csillogós púder is. És ha még mindig úgy érzed, össze van esve az arcod, akkor vegyél fel a karácsonyi összejövetelre valami színes cuccot, ami glitteres.  Az is meghozza a csillogást!

 

 

ajakapolo_hazilag_1.jpg

 

Előre leszögezzük, ez elsőre egy kicsi adag lesz, próbáld ki, hogy tetszik. Mi mondjuk eléggé kedveljük évek óta, már korábban leírtuk ezt a módszert nektek. Ajándéknak is tuti és saját magunknak is és természetes összetevők vannak benne. Méz, méhviasz, mandulaolaj és valami illóolaj kell hozzá, más semmi. 

Hozzávalók: egy evőkanál méz, ugyanennyi méhviasz olvasztva és két evőkanál mandulaolaj. Először olvasszad fel a viaszt gőz felett (ha tömbben vetted, akkor reszeléssel kezdjél). Óvatosan, szépen, lassan végezd a műveletet. Ezután jöhet hozzá a méz és az olaj. Ne kutyafuttában végezd, fontos, jól elkeveredjenek az összetevők. Az a legmegfelelőbb, ha még langyosan is kavargálod kicsit az egészet. Alaposan kimosott tégelybe töltsed, de régi, elhasznált szájápolós formákba is mehet. (Mi gyűjtjük itthon a kiürült krémes üvegeket, mindig ezekbe mennek a gyártmányok!) Ha színezni szeretnéd az ajakápolódat, rakhatsz akár egy kis rúzsból vagy kakaóporból, ezt már te döntsd el. Az a legfontosabb, hogy legyen mindig jól elkeverve, így nem válnak szét az összetevők. Adj némi illatot is hozzá, úgy még csajosabb lesz. Tehát mehet ehet bele egy nagyon pici narancsolaj is, vagy akár levendula. Egy fél télnyi adag lesz belőle, Amennyiben a barátnőknek, tesónak is gyártasz, triplázd a mennyiségeket! Csók!

 

 

 

 

 

neszedin6.jpg

 

 

A durva külső érző, édes és egészséges belsőt rejt! A sárgadinnye igazi szuperkaja! Szívünk szerin valóságos kampányba kezdenénk annak érdekében, hogy mindenkit rábeszéljünk arra, azonnal töltse fel az otthoni dinnye készleteket!

neszedin2.jpg

 

Az csak egy dolog, hogy a sárgadinnye finom, üdítő, tápláló gyümölcsünk. Nagy víztartalma az egyik legfőbb varázsereje, szomjoltó és hidratáló egyszerre. Vitamin és tápanyag tartalma azonban még fontosabbá teszi őt.Sokféle betegség megelőzésében számíthatunk rá, béta karotin tartalma például szemvédő tulajdonsággal bír, magas C-vitamin tartalmának köszönhetően véd az asztma ellen is. A rost, a kálium, a C-vitamin és a kolin tartalma támogatja a szív egészségét, ezáltal pedig jótékony hatással van a vérnyomásra. Segíti az emésztést, csökkenti a szervezet gyulladásos folyamatait, és megakadályozza a kiszáradást. Az egyik legfontosabb haj szépítő étkünk, hiszen a benne lévő vitaminok, tápanyagok szükségesek a faggyútermeléshez, amely megtartja a haj hidratáltságát és egészségét.. Hozzájárul az általános folyadékpótláshoz, ez alapvető fontosságú a bőr és a haj egészségének fenntartásában.

neszedin5.jpg

 

Hajkondicionáló: 

Darabolj össze egy csészényi sárgadinnyét, keverd össze ugyanennyi pürésített avokádóval, kend a hajadra és hagyd hatni 10 percig! Mosd le és szárítsd meg a tincseidet! A pakolás pótolja a haj nedvességét és visszaadja a ragyogását!

Egy csésze kockára vágott sárgadinnye biztosítja a napi C-vitamin szükséglet 97 százalékát. A sárgadinnyének számtalan fajtája ismert, Magyarországon is sokféle kapható. Van, aki a narancssárga tömörebb húsú gyümölcsöt szereti és van, aki a zöldes ananász dinnyére esküszik. Mindegyiknél a legnagyobb kihívás a hatalmas dinnye halomból a legmegfelelőbb kiválasztása. A súlyosabb dinnyék biztosan érettek, és ha kopogtatásra mély, tompa hangot hallatnak, akkor ne is keresgélj tovább! Ne vegyél sérült, puha héjú gyümölcsöt! Ha hazaérsz vele, minél gyorsabban tedd a hűtőbe, itt tárolva maximum 3-4 napon át őrzi meg frissességét. Mielőtt felvágnád, jól mosd meg és töröld szárazra!

Néhány gyors tipp a sárgadinnyére:

- Facsarj ki egy csésze sárgadinnyét, a léhez adj hűtött ásványvizet! Mennyei frissítő!

- Turmixolj össze sárgadinnyét, egy kevés őszibarackot, adj hozzá ízlés szerint mentát, ízesítsd mézzel és citromlével, keverj hozzá hűtött tejszínt és tálald dinnyegolyókkal, a legfinomabb gyümölcsleves.

- Szeletelt sárgadinnye, natúr joghurttal és egy csipet mentával, Pazar lakoma!

- Vájd ki a félbevágott dinnyét és tálalj benne gyümölcsfagylaltot!

Nesze!Zsé

 

neszedin8.jpg

 

szor3.jpg

 

Télen a testrészeinket szépen elbújtatjuk, ám nyáron, amikor strandolunk, fűben fetrengünk, szoknyában ugrálunk, a lábaink is szem előtt vannak. A szőrszálak pedig a nap hatására, ezt mindenki tapasztalhatta már, sokkal gyorsabban nőnek. Az kizárt, hogy a nyaralás közepén elszaladjunk egy jó fazon gyantára a kozmetikushoz, vagy akkor, amikor hirtelen szombat éjjel a barátnőnk rájön, ugorjunk le holnap reggel a Tisza-tóra... és mi van, ha épp azt látjuk, az alsó lábszárunk nem teljesen sima? Mi igen nagy hívei vagyunk az otthon jól használható szőrtelenítő termékeknek. Évek óta keressük, milyen márka a legmegfelelőbb, legjobb, legbőrbarátabb. Most a Veet termékek mellett tettük le a voksunkat! Igazán rapid esetben a Hideg Gyanta Szalagok a számunkra bevált megoldás, ezt még a bőröndbe is be fogjuk tenni idén, ha hétvégézni, nyaralni megyünk. Ennek a lényege, hogy a kezed hőjével melegíted fel a gyanta lapocskákat néhány másodperc alatt és húzod le a felesleget. Nem tép, de jól dolgozik és a benne található aloe vera miatt hűsít és ápol is. (Utána ajánlott a gyantáázás utáni törlőkendő bevetése, ezzel az esetlegesen ott maradt ragacsokat is eltávolíthatod.) Nekünk ez karra kiválóan bevált, néhány perc alatt kész a szőrtelenítés és hetekig tartós az eredmény. Lábra, ha van rá idő, az Easy Wax Elektromos gyantázó készletet vetjük be. Ez olyan, hogy nem is értjük, az elmúlt húsz évben minek költöttünk ennyi pénzt a kozmetikai gyantázásra. A lényeg: bedugod a masinát a konnektorba, hogy melegedjen, egy jó húsz perc múlva már megfelelő is és kezdheted a munkát. Jól "görög" a görgőfej, a hozzá kapott gyantacsíkok igazán klasszul kihasználhatóak és gyönyörű, sima végeredményt ad. Tudod, mindig a szőrszál növekedésével ellentétesen húzod! Fél óra alatt a legkukacosabb ember is makulátlanra gyantázhatja az alsó lábszárát, ezt gartantáljuk. És akkor térjünk át a kényes területre, mert ugye ott is akadnak bokros teendők időnként. A fazonról beszélünk. Erre mi krémes megoldást találtunk, ezt is a Veet családból. Jó illatú termék és spatulával kell dolgozni. Pillanatok alatt végez vele az ember.

Egyszerűen hihetetlen, hogy eddig zsúfolódtunk a villamoson, hogy megérkezzünk a kozmetikába, ez a csoda pedig ott volt a drogéria polcán. Mindegyik termék természetes összetevőket is tartalmaz, amit azért jó tudni. Nekünk nagyban hozzájárul ahhoz, hogy több időnk lehessen a nyárra és ne fél napokat töltsünk azzal, hogy kozmetikushoz rohangáljunk és sokkal tartósabb a hatása, mintha a borotvát vetnénk be... We Love Veet! 

 

veet.jpg

Citrom: a házi csodaszer

beautyka 2014/11/30 11:28 komment

 

a citrom mint házi csodaszer_1.jpg

 

 

Rengeteg házi csodaszer vesz körül minket de sokszor nem is tudjuk milyen áldásos a hatásuk. Nagyobb jóságot fejthetnek ki sokszor mint egy-egy csodakence. Pont ilyen a citrom is, amelyről eddig maximum a haj világosító hatásáról tudtunk, pedig ennél sokkal több csudiságot rejt magába.

1., Arctisztító

Magas vitamin és sav tartalmának köszönhetően egyszerre tisztít és ápol. Eltünteti a fekete mitesszereket, elbánik a zsíros bőrrel és fertőtlenít hiszen minden lerakodott baktériumot eltávolít az arcodról.

Tipp:Vágj félbe egy citromot és masszírozd át vele az arcodat alaposan legalább 5 percig, majd langyos vízzel öblítsd át.

2.,Testradír

A testeden is alkalmazhatod a citromos vagy a citromolajos ápolást, radírozást. Ápolja a bőrt és a hegeket halványítja, illetve a sebek gyógyulását felgyorsítja. Fertőtlenítő hatásnak köszönhetően hamarabb begyógyul a sérülés, ezáltal kevesebb az esély a markáns hegecske megjelenésére.

3.,Szebb, világosabb körmök

A tartós körömlakk használat után a körmeink beszoktak sárgulni, amelyek nem mutatnak túl esztétikusan, ha épp pihentetni szeretnénk a körmünket és egy lakk mentes időszakot szeretnénk tartani. De van megoldás rá!

Tipp:Egy kávéskanál olívaolajat és egy kávéskanál citromot keverj össze, majd kend fel a körmeidre és hagyd rajta 10 percig. A citrom savas hatásának köszönhetően az elszíneződés megszűnik, az olaj hidratáló hatásával meg ápolja a körmünket.

4.,Száraz könyökre

Télen amúgy is szárazabb a bőrünk és több időt kell fektetni az ápolására így az egyik legkényesebb felületre is. Makacs szárazság és berepedezz könyökre szabályos gyógyír a citromos pakolás.

Tipp:Keverj össze citrom levét egy zacskó szódabikarbónát, majd kend fel a könyöködre. Hagyd egy kicsit megszáradni majd langyos vízzel mosd le. Bőrtípustól függően ismételd meg a műveletet hetente kétszer.

5.,Bye-bye korpák!

Ha masszív korpásodással küzdesz, de szívesebben próbálnál ki egy természetes módszert előbb, mint hogy vegyél drága sampont akkor próbáld ki a gyömbéres-citromos hajpakolást, amely segít a lelassítani a fejbőr hámlását.

Tipp:Keverj össze egy tálba egy citrom levét,  5 kávéskanál olívaolajat, reszelt gyömbért . Ezeket kavard össze langyos vízzel hogy egy masszív elegyet alkossanak, majd kend fel a fejbőrödre. Miután megszáradt mosd le meleg vízzel és samponnal.

6.,Elrontott önbarnításra is gyógyír

Télen amikor fehér a bőrünk de nem szeretnénk szoláriumba járni akkor sokan fordulunk az egyén önbarnítókhoz. De van hogy nem úgy sikerül az eredmény ahogy szeretnénk  és nehéz is a foltoktól megszabadulni. De a citrommal lágyíthatjuk a hibákat.

Tipp:Vágj félbe egy citromot és kezd el a kívánt felületet masszírozni, esetleg radírozni úgy 5 percig. majd alaposan mosd le meleg vízzel. A citrom savas bázisa segít oldani az önbarnító krémet.

Nesze!Eszti

Pumpkin pakolás

beautyka 2014/10/20 11:43 komment

 

 

pumpkin pakolás.jpg

 

Egész hétvégén tököltünk. Faragtunk, sütöttünk, pakoltunk is. Ti is? Persze, a szépülést se feledtünk! El is mondjuk a legegyszerűbb tökös arcpakolás receptjét, ami az A-vitaminok segítségével véd a káros környezeti hatások ellen is, miközben ránctalanít is rendesen.

Süss, vagy főzz tököt. Nyomkodd össze és keverj hozzá tejszínt. Meglátod, hogy mi az a massza, ami már és még kenhető. Vidd fel az arcodra, pihenj így egy negyed órácskát. Ennyi idő alatt még nem sárgítja össze a bőrödet, de a jótékony hatása már érezhető. Meglátod, beleszeretsz ebbe az egyszerű szépítő pakolásba! 

(Egy régebbi sütőtökös pakolás receptünket ITT olvashatod, a kép csak illusztráció)

 

 

Avokádó olaj az új kókusz olaj.jpg

 

Jó kérdés, hiszen az elmúlt években berobbant a piacra a kókusz olaja amely szerint kívül belül ápol és mindennapi használata során  csodás és áldásos hatását érezhetjük. De most úgy tűnik itt a trónkövetelő, méghozzá az avokádó olaj. Nagyon régóta tudtuk, hogy az avokádó magas vitamin tartalmú (A-,B-,C-,E- és D-vitaminok)- ásványi anyag tartalmú (magnézium és kalcium legnagyobb arányban), koleszterin csökkentő hatású, de a szépségápolósában is sokat használják , mert kisimítja,táplálja és hidratálja a bőrt. Számos krémben és kozmetikumban megtalálható, de ma már egyre több helyen elérhető olaj formában is, amelyet ugyanúgy kell alkalmazni mint a kókusz olaját. Például az Oscar-díjas Lupita Nyong’O is ezt használja a haja és a bőre ápolására napi szinten. Ahogy a kókusz úgy az avokádó olaj is segít a töredezett hajvégeken, minden hiányzó tápanyagot visszaad illetve a bőrödet is szebbé és feszesebbé teszi. Mutatunk is nektek egy házilag gyorsan elkészíthető hidratáló arcmaszkot, amely percek alatt csodásan sima és szép bőrt varázsol.

Íme!

Bőrtápláló avokádós maszk

Hozzávalók:

-1 avokádó

-3 teáskanál méz

-1 teáskanál citromlé

-1/2 teáskanál tej

Elkészítés:

Az avokádót mosd meg alaposan, vágd félbe, vedd ki a magját majd törd simára és próbáld meg krémes állagúra passzírozni (nem nehéz, ha érett). Ezután hozzáadjuk a citromlevet,a mézet és a tejet, keverd össze őket alaposan hogy könnyen kenhető legyen. Arcodat alaposan tisztítsd meg mielőtt felkened a pakolást. Próbáld meg egyenletesen eloszlatni a maszkot, majd hagyd hatni és száradni 15 percig. Végül langyos vízzel alaposan öblítsd le.

Hajrá!

Nesze!Eszti

bőrolajreceptháziavokádószépít

 

 

tőzegáfonya6.jpg

 

 

Sokan szívesen választják a drágább krémeket, maszkokat és arctisztítókat, pedig nem kellene mindig sok pénzt költeni csodatermékekre. A természet megannyi csodát adott nekünk. És ezek a legtöbb esetben sokkal, de sokkal hatékonyabbak. Itt van például a tőzegáfonya, amely kimondottan a nők gyógyszere minden téren, hiszen nem csak a kellemetlennek számító húgyúti fertőzések esetében segít, hanem bizony a szép arcbőrnek is nagy barátjai a piros bogyócskák. Tőzegáfonya barátunkból kiváló krémeket és maszkokat lehet  készíteni. A piros, keserű-savanyú bogyó magas C-vitamin- és antioxidáns tartalmának köszönhetően lassítja az öregedési folyamatokat, valamint antibakteriális, gyulladáscsökkentő hatása miatt hatékonyan segít az érzékeny, kipirosodott bőrön. Ja, és a hab a tortán: a bőrkárosodásokat is eltünteti. 

 

1. Ránctalanító tőzegáfonyás arcmaszk

 

Hozzávalók:

-¼ teáskanál zöld agyag (bioboltban kapsz)
-1 teáskanál natúr joghurt 
-1 tevőkanál méz  
-¼ csésze tőzegáfonya
-¼ csésze tőzegáfonya lé

Elkészítés:

A hozzávalókat alaposan dolgozd el egy tálba, majd egyenletesen kend fel az arcodra, vagy a problémás területekre. Hagyd az arcodon 10-15 percig, amíg meg nem szárad egy picit. Alaposan öblítsd le és ha lehet ismételd meg hetente legalább egyszer. Csodálatosan ragyogó, élettel teli, friss  lesz az arcbőröd utána. Mi tőzegáfonya maszk függők lettünk!

Nesze!Eszti

 

 

 

 

 

 

Pakolás zsírős bőrre

beautyka 2014/04/04 14:49 komment

 

lemonka.jpg

 

Igen egyszerű, gyors és hatásos ez a házi pakolás. Akkor is szuper, ha nagyon, de nagyon zsíros a bőröd. És olcsó is ugye... Hozzávalók:

- 2 kanál liszt (kb kávés)

- citrom, vagy grapefruit leve

A liszthez keverj annyi facsart levet, hogy egy masszává álljon össze. Nehogy citrompótlót használj! Az egészet kend fel a megtisztított arcodra.Egy jó negyed óra múlva mossad le és már látni is fogod, mennyivel szebb a bőröd! Havonta egyszer ismételheted, nem kell gyakrabban!

 

bőrgyümölcs.olcsóházizsírosarcpakolás

5 arcmaszk télre

beautyka 2013/12/15 11:20 komment

arcmaszk tél.jpg

Nincs is jobb egy hosszú hét után otthon relaxálni. Feltenni egy pakolást, olvasni és pihenni. Na de milyen pakolást tegyünk fel? Nem kell mindig a drága kencék, hiszen a legjobb arcpakolások alapanyagát nagyrészt otthon is megtalálhatod. Tudod, hogy mi van a pakolásba és percek alatt kész is. Teljesen természetes és hatásos. Most mutatunk neked öt otthon elkészíthető arcpakolást, amellyel megújíthatod az arcbőrödet. 

1.,Mézes banános arcmaszk

Hozzávalók: banán, méz

Törj össze egy banánt pépesre, majd pedig tegyél hozzá egy kis mézet. Alaposan keverd össze, hogy a méz és a banán elkeveredjen. Vidd fel egyenletesen az arcodra, majd pár perc után mosd le. Szép puha és csillogó lesz arcbőröd.

2.,Nyugtató levendulás arcmaszk

Hozzávalók: Szárított levendula, görög joghurt

A levendula köztudott nyugtató hatású ezért bármilyen házi készítésű maszk tökéletes alapanyaga. Keverheted például össze egy kis görög joghurttal is, majd vékony rétegbe vidd fel és miután egy kicsit megszáradt, akkor mosd le alaposan. Szép és üde lesz tőle arcbőröd.

3.,Sütőtökös arcmaszk

Hozzávalók: Sütőtök, tej

Telis tele van vitaminokkal és antioxidánsokkal, így rendkívülien gazdag és tápláló a bőröd számára. Turmixold le a tök belét, majd a pépes belet keverd össze egy kis tejjel. Az így kapott masszát már könnyebben fel tudod vinni.

4.,Ananászos papayás arcmaszk - egzotikus kalandokra vágyóknak

Hozzávalók: Ananász, papaya

Egy valódi ránceltávolító és igazán egzotikus arcmaszk. pépesítsd az ananászt és papayát alaposan keverd össze. Vidd fel arcodra, majd pár perc után mosd le. Tökéletesen sima és élettel teli lesz tőle az arcod, és az illata sem másodlagos.

5.,”Iszap” pakolás

Hozzávalók: Kakópor, banán, méz, görög joghurt, citromlé, tej

Nevét állagáról kapta, mert annyira tömény masszát fogsz kapni miután, összekevered. Igazán táplálóés mélyen hidratáló arcmaszk, amellyel feltöltheted a bőröd tartalékait. A hat összetevőt alaposan keverd össze, majd vidd fel, hagyd egy picit megszáradni, majd mosd le.

Nesze!Eszti

olcsósütőtökmézházimaszk

arcmaszk.jpg

 

A saját magad által elkészített arcmaszkok sokkal jobbak, hiszen tudod, mi van benne és még a bőrödet is megkíméled a különböző kemikáliáktól.. Izgalmas lehet egy kis kavarás és a varázslat a szemed előtt történik. Most megmutatjuk nektek a három legjobb és legegyszerűbb házi készítésű arcmaszkot, amelyet te is könnyen elkészíthetsz otthon néhány perc alatt.

1., Barackos-tojásos feszesítő arcmaszk

Hozzávalók:

-1 tojás fehérje

-1 érett barack, hámozott magozott

Elkészítés:

Turmixold össze a barackot és a tojásfehérjét, úgy hogy krémes állagú legyen. Majd kend fel az arcodra és a nyakadra is tegyél egy kicsit. Hagyd fenn 30 percig. Majd hideg, bő vízzel alaposan mosd le. Sokkal, élettel telibb, szebb és feszesebb lesz a arcbőröd, hiszen a tojásfehérjében minden olyan anyag megtalálható, amire szüksége van a bőrödnek. A barackban található vitaminok pedig segítenek a regenerálásában.

2.,Feszesítő citromos-tojásos arcmaszk

Hozzávalók:

-fél citrom leve

-1 tojás fehérje

Elkészítés:

A hozzávalókat keverd össze alaposan, legalább 3 percig keverd, hogy teljesen összeálljon. Majd kend fel az arcodra, és hagyd hatni 30 percig. Amikor már teljesen megszáradt és beszívodott akkor mosd el alaposan langyos vízzel. A tojásfehérje segít az arcodnak visszaadni minden tápanyagot, amely által sokkal feszesebb lesz,  a citrom pedig a mély tisztításban és a felesleges zsír eltávolításában segít.

3.,Revitalízáló uborkás- avokádós-tojásfehérjés arcmaszk

Hozzávalók:

-fél csésze szeletelt uborka

-fél csésze szeletelt avokádó

-tojás fehérje

-2 teáskanál tejpor

Elkészítés:

Használj turmixgépet. Önts bele a gépbe a hozzávalókat, majd addig turmixold amíg egy teljesen sima (nem darabos) zöld állagú anyagot kapsz. Kend fel az arcodra és a nyakadra, hagyd 30 percig hatni, majd amikor már világosabb színű lesz és megszáradt, akkor alaposan mosd le langyos vízzel. Ha nincs otthon tejport, akkor egy nagyon kevés tej is jó bele, de inkább az eredetit javallanánk. (Egyébként finom is ugye...)

Jó keverést!

Nesze!Eszti

arcmaszk home.jpg

Nem kell messzire menned és sokat költened ahhoz, hogy látványos eredményt érj el. Számos otthon elkészíthető arcmaszk létezik, mi is sokat mutattunk már, amelyeket általad vásárol alapanyagokból és könnyedén te is elkészíthetsz!

1. Banános arcmaszk

Egészséges ragyogást ad az arcbőrödnek, és minden bőrtípusra jó.

Elkészítése:

-Egy összetört banánt, keverj össze egy evőkanálnyi narancslével. Kend fel egyenletesen az arcodra, majd hagyd rajta 15 percig. A végén öblítsd le langyos vízzel.

2. Mézes-citrusos maszk

A méz ápoló és a citrusok mély tisztító hatásával, tökéletes az arcbőröd felfrissítésére. Használhatsz narancs, citrom és lime levét is.

Elkészítése:

-Három evőkanálnyi narancslevet keverj el egy csésze mézzel. Majd egyenletesen vidd fel az arcodra. hagyd fenn fél órát, és utána langyos vízzel alaposan mosd le.

3. Frissítő reggeli csoda

A hideg arcöblítés mellett most próbáld ki a reggeli arcmaszkot, amelytől biztosan jobban fogod magad érezni és garantáltan felkelt. A fehérjében gazdag maszk a zsíros bőrre tökéletes megoldást nyújt.

Elkészítése:

-Egy tojássárgáját, egy evőkanálnyi mézet, olíva olajat, és egy fél csésze zabpelyhet keverj össze alaposan. Kend fel az orcádra, és hagyd fenn 15-20 percig. Majd langyos vízzel öblítsd le. (Dekoltázsnak sem árt!)

Jó keverést!

Nesze!Eszti

maszk házilag.jpg

Házilag is készíthetünk arcpakolásokat, mutattunk is már nektek sokat, de szépítő maszkot is. Ez a mitesszereket távolítja el és a bőrt is kisimítja. Nagyon nem bonyolult. Sőt.

Hozzávalók:

- 1 nagyobb evőkanál tej

- 1 nagyobb evőkanál zselatin

Az összetevőket keverd össze, mindenképp csomómentesre. Néhány másodpercre rakd be a keverékedet a mikróba, de tényleg csak pillanatokra. Nekünk olyan 10 másodperc, de nem tudjuk, neked milyen masinád van otthon. Hagyd hűlni kicsit, ha már langyibb, mehet a manőver tovább. Fogj egy ecsetet és vidd fel a megtisztított arcodra, a dekoltázsra is tehetsz belőle, és ha marad még, akkor a kézfejedre is mehet. A szemöldököt és a szem környékét azért szokás szerint hagyd ki! 10 perc alatt körülbelül keménnyé válik rajtad, de maradhat többet is. Akár egyben is lehúzhatod, de inkább finoman tedd, ne letépd, mintha gyantáznál. Friss vízzel öblítsd át az orcád ezután. Ügyesebbek extrázhatják még. Ha nagyon problémás a bőröd, ajánljuk, hogy egy csepp teafa olajat is tegyél bele, az még jobban fertőtlenít így. Még hatásosabb, ha előtte picit gőzölsz a fürdőszobában és előkészíted a bőrödet. Lényeg, hogy finoman, ne durva mozdulatokkal szedd le, legyél óvatos! 

(a kép illusztráció!)

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu