Nesze!szer


Reggeli Nesze

beautyka 2017/03/01 20:25 komment

 

adele_vogue.jpg

 

Ha az ikerlélek egyike vagy mindkettő házasságban él, konfliktus támadhat az emberi törvénye és az ég akarata között. Egy házasságban élő felelősségteljes ember, nem hagyja ott a családját egy szerelemért, még akkor sem, ha ikerpárjáról van szó. Ellenkezőleg, még inkább kötelezőnek érzi magára nézve, hogy tekintettel legyen azokra, akik tőle függenek. Ez az igazi tisztesség, amely mindenek előtt a karma törvényeire épül, és a lelkiismeret szavára ügyel. Ha olyan férfiról/nőről hallunk, aki átgázolt családján, csak mert megjelent lelki ikertestvére, biztosak lehetünk abban, hogy hamis az egész. A valódi ikrek ezzel szemben bebizonyítják a világnak, mire képes a Szerelmük, amely nem földi szabályokat követ, hanem belső gyarapodásért, gazdagodásért, amely felfelé mutat, és további lelki találkozásokra sarkall. Azok az ikrek akik nem tudják együtt leélni az életüket, megkeresik az okát ennek a megszorításnak..
Bizonyára megértik majd, hogy próbának vetette őket alá az ég. Talán olyan szolgálatra szólít, melyet barátként, munkatársként könnyebben teljesíthetnek.
Néha azért megesik, hogy az ikrek egyesülése felrobbant egy létező házasságot. Ez azonban minden bizonnyal önsúlya alatt is összeroppant volna.

Patricia Jourdy 

Reggeli Nesze

beautyka 2017/01/05 20:48 komment

 

hajos_szerelmes.jpg

 

John Gottman kutatásai szerint a párkapcsolat, a házasság tartóssága szempontjából az egyik legfontosabb tényező az, hogy a férfi és a nő között barátság is van-e. Amikor ugyanis más területeken éppen lötyög a kapcsolat, valami nem stimmel, nehézség adódik; a barátság attól még ember és ember között (aki történetesen egy férfi és egy nő) nagyon sok mindent át tud hidalni. Mert egy barátságban benne van a kölcsönös tisztelet, elfogadás, megbecsülés, törődés a másikkal, a közös értékrend… Hát attól barátság, nem? Ezért a barátság a férfi és a nő között a házasságban felbecsülhetetlen jelentőségű.

Pál Feri

Reggeli Nesze

beautyka 2016/12/06 20:01 komment

 

csutortoki_reggeli.jpg

Sohasem fogok arra célozgatni, hogy a szingliség hiba, vagy hogy ha valaki szingli, annak okvetlenül van valami baja. Mert mint valamennyien tisztában vagyunk vele, a szingliség normális állapot a modern világban, az élet egy bizonyos pontján akárkiből lehet szingli, és ez az állapot ugyanolyan érdemes tiszteletre, mint a házasság szent köteléke.

Helen Fielding

Vidám vasárnap

beautyka 2016/02/27 20:01 komment

 

psota_iren.jpg

 

 

Én nem tudom elviselni, hogy mellőlem akár a legkisebb kapcsolat is sebbel menjen el. Nem szabad sebeket ejtenünk a férfiakon, hiszen... olyan esendők. Sokkal magányosabbak, mint mi vagyunk. Még akkor is, ha a puszta "együttlét" nekik sokkal kevésbé fontos, mint nekünk. Mi a szívünket adjuk bele (...). Legfeljebb sajnálni tudom magunkat, hogy mi másként szeretünk, mint ők. Sajnálom, mert az élet rettenetesen rövid. Csak mostanában értettem meg, miért mondta egyszer a szerelmetes férjem: "Ha bárki jönne az életedbe, aki többet tud adni neked, mint én, az elé letérdelek, és megköszönöm neki, mert annyira szeretlek, hogy azt kívánom: neked minél többet adjon valaki. Még ha az a valaki egy másik férfi is."

Psota Irén

 

 

motivpar2.jpg

 

470_sd.jpg

 

motivpar6.jpg

 

 

Januárban fogadkozunk, hogy majd jógázunk, gyúrunk, úszunk, karcsúsodunk. Aztán február másodikára ez már kicsit fakóbb lesz, márciusra pedig a latyakkal együtt folyik szét. Na, most mutatjuk az igazi motivációt. Clarie és Stephen ugyanis úgy gondolta, nem a régi formájában szeretne az oltár elé állni. Először a szülésznő kezdte el az egészséges életmódot követni, húsz kilót sikerült fogynia. Aztán a párjával is beállt "gyúrni", így újabb tíz kilót dobott le és szépen újra is formálta a testét. Azóta azt mondja, nem fog leállni, a sport már az élete része marad mindig. Hát, tényleg óriási változáson mentek keresztül. Te belekezdtél idén már a testmozgásba? 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Reggeli Nesze

beautyka 2015/09/17 19:50 komment

 

couple_kedd.jpg

 

A házasságban mindig veszekednek. Egyes esetekben még a tányérok is repülnek. Ti most nevettek, de ez az igazság. Azonban nem kell ezért szomorkodnunk. Ilyen az emberi lét. Titka azonban az, hogy a szeretet erősebb annál a pillanatnál, amikor veszekszünk. Ezért tanácsolom mindig a házaspároknak, hogy amikor veszekednek, soha ne fejezzék be a napot kibékülés nélkül. Mindig béküljenek ki! Nem szükséges az ENSZ-et hívni, hogy otthon békét teremtsenek! Elég egy kis gesztus, egy simogatás, egy köszönés, és másnap újra kezdődik a házasélet.

Ferenc pápa

 

 

 

ceg8.jpg

 

ceg9.png

 

 

Amerika tegnap nagyot lépett, vagyis Obama. Ám azt gondoljuk, már nincs is, aki ne tudna erről. Így már a melegek is szabadon házasodhatnak és ezt igen sok cég üdvözölte Amerikában is. Összeszedtük néhány kedvencünket a témából. Mondjuk, a Trónok harca verziót imádjuk például...

 

 

 

 

elderly-couple-wedding-photography-6_605.jpg

 

Á, úgyse lesz jobb  - mondják azok, akik inkább maradnak egy rossz, esetleg megalázó kapcsolatban. Belenyugszanak, nem változtatnak. Ám ezek az összegyűjtött képek is azt mutatják, a szerelem bármikor rátalálhat az emberre, hisz 103 esztendős menyasszonyt is láthatunk a fotókon. Azért reméljük, optimális esetben nem kell addig várni az ikerlángolásra és az igen kimondására. Nem?!

(forrás: boredpanda)

 

 

Reggeli Nesze

beautyka 2014/01/28 23:02 komment

547x727xjennifer-garner-max-mara-accessories-campaign1.jpg.pagespeed.ic.aoWHxMdDWv.jpg

A keserűség nem más, mint az elfojtott harag, amelyet hosszú időn keresztül magunkba zártunk, mígnem egész érzésvilágunkat és szemléletmódunkat meghatározza. Miközben vég nélkül járatjuk múltbéli sérelmeink lemezét, újból átéljük a fájdalmat és a haragot, mígnem állandósul bennünk a vágy, hogy elégtételt vegyünk mindezekért. Az újrajáratott lemez barázdái mélyen bevésődnek a tudatunkba. Negatív indulatunk idővel keserűséggé csontosodik, és gyűlölettel emlegetjük házastársunkat, aki tönkretette az életünket. Nem vesszük észre, hogy valójában mi választottuk állandó társunknak a haragot, amely így módon egész életünket megfertőzte.

Gary Chapman

article-2546520-1AFDFEDF00000578-129_964x678.jpg

Macklemore & Ryan Lewis a tegnap este zajló 2014-es Grammy-n, átvehették a tavalyi év új előadója, a legjobb rap album, rap dal és legjobb rap előadásért járó díjakat. A gálán Madonnával együtt énekelték el a Same Love című számot, ami a melegházasság engedélyezése mellett és a homoszexualitásról szóló sztereotípiákkal szemben foglal állást. A zeneszám alatt Queen Latifah felkonferálta az ott megjelent és hetero- és homoszexuális párokat, akik a díjátadón fogadtak örök hűséget egymásnak. Így 33 megható igen is elhangzott tegnap este. 

Nesze!Dia

article-2546520-1AFE025700000578-234_964x691_1.jpg

 

 

 

 

Reggeli Nesze

beautyka 2013/08/06 07:00 komment

mr darcy sculpture.jpg

Eleven vagyok és tevékeny, s sok mindenhez értek, amivel elfoglalhatom magam; nem tudom, miért találnék kevesebb tennivalót negyven-ötvenéves koromban, mint huszonegy évesen? Mindazok a női foglalatosságok, amelyeket szemmel, kézzel vagy ésszel kell csinálni, éppúgy vagy legalábbis kevés különbséggel adva lesznek számomra akkor is, mint most. Ha kevesebbet rajzolok, majd többet olvasok; ha lemondok a zenéről, majd szőnyegszövésre adom a fejem. Ami pedig azt illeti, hogy lesz-e, akire érdeklődésemet és szeretetemet ráruházzam, ez csakugyan olyan kényes pont, amit el kell kerülnünk, ha nem megyünk férjhez; de nálam ebben sem lesz semmi hiba.

Jane Austen

 

Bazi nagy lagzi para

beautyka 2013/05/29 09:36 komment

wedding1.png

Azt gondoltad, a boldogító igenhez nem kell más, mint egy gyönyörű ruha, egy hozzávaló szép cipő, és persze egy vőlegény? Mi magunk sem gondoltuk volna, mennyi minden lehet cinkes a nagy napon, ha nem vagy elé körültekintő, de most bátrak leszünk, és lerántjuk a leplet a legextrémebb esküvői hiedelmekről.

 

 

wedding3_1.jpg

1. Fehér vagy színes?

Azt gondolnánk, hogy az európai mintához hasonlóan a világ más országaiban is a fehér ruha az ara megkülönböztető jelzése, de például Indiában a menyasszonyt bordó száriba öltöztetik, a haját virágokkal teletűzik, motívumokat festenek az arcára, a kezére és a lábára is, mert ez védelmet nyújt neki mindenféle ártalomtól. Szerintünk dönts el, melyik is a te színed! 

2. Cipő, de nem üveg

Ha nem szeretnéd, hogy a szerencse kicsússzon a lábujjaid között, ne válassz szandált, vagy olyan cipőt, ami nyitott. Törökországban az a szokás, hogy a menyasszony cipőjének talpára kell írni a hajadon barátnők nevét, így az a lány köthet legközelebb házasságot, akinek a lakodalom után a neve olvasható marad. Nálunk meg ugye inni szokás a cipőből. Egy szandiból azért nehezebb...D

3. A fátyol marad

Népi hiedelmek úgy tartják, a fátyol a tisztaság és az ártatlanság jelképe, ami megvédi viselőit az átkoktól, régi germán hit szerint még a gonosz démonoktól is. A fátylat egészen éjfélig nem szabad levenni, mert az rosszat jelenthet. Mondjuk, délelőtti esküvőnél elég para.

4. Középpontban a koszorúslányok

A hagyomány szerint a koszorúslányok azért viselnek egyforma ruhát, hogy egyenlő eséllyel induljanak a jelenlévő szingli pasiknál. Egy másik hiedelem szerint ez az esküvő gonosz démonának megtévesztéséhez kell, aki így távol marad. (Szerintünk inkább a méterárusok megsegítésére!)

5. Gyöngysorral, vagy anélkül?

Egyesek szerint a gyöngysor azért örök divat, mert így az újdonsült feleség nem fog könnyet ejteni férje miatt hátralévő életükben. Mások szerint a gyöngysor rossz ómen, és ha a menyasszony ilyet visel az esküvőjén, a házzaságát folyamatos sírások kísérik majd. Még az a jó, hogy ez a kérdés teljesen zárt ruhánál nem igazán merül fel...

Nesze!Dóri

szerelempróba.jpg

Könyvben olvastuk először. Először kicsit félve indultunk neki, mert egy igen vallásos embertől kaptuk ajándékba és a túlzott elkötelezettség nekünk mindig kicsinyt ijesztő. Huhhh, de nem bántuk meg, hogy belekezdtünk. Aztán jött a film. Arról szól, hogy mennyire küzdünk. Mennyit vagyunk hajlandóak megtenni azért, hogy ami fontos, ne engedjük el. És az igen az tényleg elköteleződést jelent-e. És tényleg szívből csinálunk-e valamit. Nagyon szép szerelmi történet, amely nem akkor kezdődik, amikor a két főhős egymásra talál. Hanem akkor, amikor már búcsút akarnak inteni egymásnak, amikor kimondják: válni fognak. Akkor indul, amikor az egyik fél azt mondja, már nem szereti a másikat. És közben megismerjük a hősies tűzoltók életét is, a mindennapi hősökét. Szépséges mozit nektek!

krisi kezdő.jpg

‘Nem taktikázom, az igazságot írom le minden alkalommal’

Steiner Kristóf legutóbbi könyvében, a Hajónaplók címűben arról mesél, milyen nehéz időszakot éltek meg szerelmével, Matannak, amikor kiderült, hogy megcsalta őt. A szakítópróba naplóírásra sarkallta, amely segített neki tisztán látnia, és helyes döntést hoznia kettejük jövőjéről.

- Nem gondolkodtál még el azon, hogy lehet azért sodor Téged mindig különleges helyzetekbe a sors, hogy legyen sztorid a következő cikkedhez, könyvedhez?
-  Azt tanultam a kabbalától, hogy nagyon sok jel vesz minket körül nap, mint nap. Az egónk az egyetlen akadálya annak, hogy ezekkel élni is tudjunk. El kell csitítani a zajokat a fejünkben ahhoz, hogy élni tudjunk az élet adta jelekkel. Én egy egoista ember vagyok, komoly történelmem van arról, hogyan vitt sokszor az egóm rossz irányba. A gimnáziumban kegyetlen gyerek voltam, sokszor bántottam a társaimat, megbízhatatlan voltam. Őszintén hiszem azt, hogy sokuk személyiségét én is befolyásoltam az akkori viselkedésemmel. Nagyon sokat tanultam az akkori hibáimból, azóta figyelek a jelekre, egy térképnek használom őket, és tudom, hogy a módszer működőképes, mert azóta sokkal kevesebbet tévedek az életben.

krisi régi.jpg



- Velejéig őszintén mesélsz a szerelmedről, megcsalásról, homoszexualitásról előző, és most megjelent könyvedben is. Nem féltél az elején, hogy az emberek kritikusan fogják fogadni ezeket a történeteket?
-  Az őszinteségért az első perctől nyitottságot kaptam az olvasóktól. Ez azért lehet, mert soha nem mérlegeltem, mit kellene leírnom, és mit nem, nem ködösítettem, nem taktikáztam. Persze, nem mindig volt ez így. Amikor még a televíziónak dolgoztam, a gyakran a sajtóosztály szűrte ki, mi mehet ki a médiába, kicsit torz képet kaptak rólam ezáltal az újságokból az emberek, mivel csak egy részét ismerték Kristófból, nem a teljes valóságot. Ma már senki nem mondja meg, mit írhatok le, mit mondhatok el. Vannak, akik felháborítónak tartják a könyveimet, de csak azért, mert két férfi szerelméről szól. Ha egy hetero pár sztorija lenne, nem lenne semmi baj vele.

steiner_kristof_matan_attias.jpg



- Azt már tudjuk, Te hogyan találod meg a válaszaidat, hogyan vezeted le a szomorúságod, de mi van Matannal? Neki mi segített akkor, amikor a kapcsolatotok válságba került?
-  Amikor Matan bevallotta, hogy megcsalt engem, és rádöbbent, mekkora hibát követett el, az ő módszere az volt, hogy megpróbált a lehető legjobb önmaga lenni. Amikor gonosz is voltam vele, és nem foglalkoztam az erőfeszítéseivel, akkor is a legnagyobb türelemmel tűrte azt. Gyertyafényes vacsorával várt, amikor a történtek
után először mentem vissza a közös lakásunkba. A vacsorák azóta is rendszeresek. A barátaink szerint is sokkal meghittebb lett a viszonyunk azóta. Neki nehezebb volt megszoknia, hogy itthon közismert figura vagyok. Évekkel ezelőtt minden rendezvény után veszekedtünk, mert nem tudta elviselni, hogy fotóznak minket, hogy őt is egy celebnek tekintik. Ő itthon a sztorijaim miatt egy Szex és New York-beli Mr. Big lett, akit megállítottak az utcán, és mondták neki, hogy ne bántson engem, szeressük egymást. Mára ezt már sikerült feldolgoznia, és minden interjúmra, szereplésemre elkísér, hogy együtt legyünk. Nagy megkönnyebbülés neki, hogy nincsenek titkok a közönségem előtt sem, semmilyen hazugság nem létezik a házasságunkban.

- Előfordul, hogy képtelen vagy írni, bármennyire is szükséged lenne rá?
- Egyre ritkábban. Régen előfordult, hogy hat órán keresztül ültem a laptopom előtt, mégsem írtam egy betűt sem. Ha határidős cikkről van szó, tudom, hogy időben el fog készülni, mert nem tehetem meg a szerkesztővel, hogy cserben hagyom. Van az a mondás, hogy nem akkor hagyom abba a munkát, ha fáradt vagyok, hanem amikor elkészültem vele. Minden napomnak van egy rutinja. Néhány héttel ezelőtt hosszú órákon át kellett feküdnöm, mert tetoválták a mellkasomat, este úgy éreztem, hasztalan volt a napom, muszáj csinálnom valamit. Éjszaka még zsemlét sütöttem, megírtam két cikket, kitakarítottam a lakást.

- Tel-Avivban laktok Matannal, de tavaly még azt mondtad nekem, hogy New York a következő cél. Mikor költöztök?
- Nagyon szeretnék odaköltözni egy időre, de nem feltétlenül most. Tudom, hogy meg fog történni egyszer. Matan orvos, éppen szakosodik, Tel-Avivba köti a munkája, így hozzá alkalmazkodom. Nem nagy áldozat, mivel imádok ott élni. Egyikünk sem tudja még, mi lesz három-négy év múlva, nem vagyunk nagy tervezők. Mindig kell új csúcsokat megmászni, New York-ban lehet egy szemesztert egyetemistaként fogok tölteni, interjúkat fogok készíteni, új könyvet írok majd. New York örök ábránd, amiről nem vagyok hajlandó lemondani.

Nesze!Livi