Nesze!szer


Julia Roberts, köszi!

beautyka 2016/05/16 18:38 komment

 

 

julia_roberts_cipo_nelkul.jpg

 

Ezen a héten (illetve múlt héten, fura ez a hétfő-vasárnap) két embertől tanulhattunk nagyon sokat. És egyik sem mondja magát sem tanítónak, sem motivátornak, sem coachnak. Az egyiket Széll Tamásnak hívják és végtelen elszántsággal és alázattal, több mint öt órányi főzés-koncentráció után olyan örömet szerzett Magyarországnak, amit már rég éreztünk, vagyis pontosan a Saul fia által kaptunk utoljára. Széll annyira szépen "tálalta", milyen elszántság is van benne, hogy az nem igaz. Amikor kiment az elkészült hústál, és gyakorlatilag vége lett az ő szereplésének, a műsorvezető (Jókuti András) megkérdezte tőle: milyen érzés, hogy kész lettél? (vagy valami ilyesmit). Tamás csak ennyit mondott: a főzésnek nincs vége, amíg nem tiszta a konyha. Gyönyörű mondat volt. Nem sztárságról, nem elszálltságról szólt, hanem egy komoly munkáról... Egy végtelenül precíz ember rendjéről és feladat orientáltságáról. És aztán néhány óra múlva már együtt sírtunk-örültünk, amikor bemondták, ő lett a B'Ocuse d'Or európai győztese. (Főhajtás mindenkinek, hisz ez egy igazán elszánt, a gasztronómiáért mindent megtevő csapat győzelme volt és a rendezőkre is gondolunk is.)

 

szell_tamas.jpg

 

A másik, akitől az elmúlt néhány napban sokat tanulhattunk, Julia Roberts volt. Egyébként is annyira szívébe zárta mindenki a Micsoda nő!, aztán pedig a Sztárom a párom idején, ahogy Hugh Granttel szerencsétlenkedett... ám most Julia megint lépett egy nagyot. A világ legelegánsabb módján rúgott fel egy szabályt. És ez példaértékű. Nem hangosan hisztizve, habzó szájjal kiabálva ágált valami ellen, ami régi, avítt és begyepesedett. Egyszerűen és elegánsan besétált Cannes vörös szőnyegére, ahol a szigorú dress code azt is magában foglalja, hogy a hölgyek csak magas sarkúban tehetik be oda a lábukat. Egy szépséges fekete, a Pretty Woman stílusát idéző ruhában vonult be Roberts. És nem is akárhogy! Mezítláb. Így mutatta meg, királynői eleganciával, mosolyogva, hogy vannak szabályok, amelyek felett rég eljárt az idő. 

Mi lenne, ha mi is magunkba néznénk kicsit és nem acsarkodva, hanem alázattal, szépen tálalva, elegánsan mutatnánk példát, vagy hívnánk fel a figyelmet arra, ha valaminek lejárt a szavatossága? És megtanulnánk a leckéket azoktól, akik tényleg tanítanak bennünket!

 

Reggeli Nesze

beautyka 2014/12/21 21:19 komment

 

 

89f8ef51db3eee2cc047152df9de8559.jpg

A szív útján járók néha a vízen is tudnak járni. És ha néha elmerülnek, tudják, hogy ez az út ilyen, s a mélységből is felbukkannak újra. A szív útján járók tudják, hogy ez a jó út, az igazi, akkor is, ha nem veszélytelen. És ott is győztesnek érzik magukat, ahol a világ vesztesnek látja őket.

Müller Péter

 

Reggeli Nesze

beautyka 2014/08/27 21:39 komment

 

félelem nesze rúzs.jpg

 

A bátorság azt jelenti, hogy eljön egy pillanat, amikor minden rajtad múlik, minden, az élet is, és a halál is, minden, és tudod, hogy minden rajtad múlik, és elbírod ennek a tudásnak a felelősségét és súlyát, és vállalod a sorsod, és azt teszed, amit tenned kell. És ne gondold, hogy nem félhetsz közben. Mert az, hogy félsz, az nem jelenti, hogy gyáva vagy. Mert a félelem az alap, abból következik, hogy tudod, hogy mivel nézel szembe. Ha le tudod győzni a döntő pillanatban, az a bátorság.

Dragomán György

 

Reggeli Nesze

beautyka 2014/04/28 21:45 komment

 

keddi kis chanel táskás.jpg

 

Lelkünk két - egymással rossz viszonyban élő - testvérből áll: egy gondolkozó és egy érző szellemből. A két alak értékének összege állandó, egyik csak a másik hátrányára növekedhet. (...) Ennek az egészségtelen állapotnak csak akkor lesz vége, ha a differenciáló kiválasztódás létrehozza az embert, akinek a lelke csak egy alakból áll: vagy tisztán gondolkodóból - ez az ember mindig győzni fog - vagy egy tisztán érzőből: ezt az embert sohasem lehet majd legyőzni, mert legyőzetését nem fogja tudomásul venni.

Illés Béla

 

attraction 1.jpg

Zseniális, zseniális és zseniális. Ezt tudjuk mondani. És talán és legfőképpen azt: gratulálunk a magyar Attraction csapatnak, hisz néhány perce megnyerték a Britain's Got Talent-et. A britek odáig vannak értük. Mesteri húzás volt, hogy az ő történelmüket vitték színpadra Szücsiék. Úgy látszik, mi nem értékeltük eléggé őket itthon, de a világ most már a lábaik előtt hever. Megközelítőleg több mint 20 millióan látták őket.  Óriási respect! 

Vidám vasárnap

beautyka 2013/04/27 20:59 komment

frog2.jpg



Volt egyszer egy csoport béka...

... akik versenyezni akartak.
Egy nagyon magas toronyba akartak feljutni.

Sok néző gyűlt össze, hogy figyeljék a versenyt és biztassák a békákat.

Elkezdődött a verseny...

De...
A nézők közül senki nem hitt abban, hogy egy békának is sikerülni fog feljutni a torony csúcsára.
Ilyeneket mondogattak:
„Oh, de fárasztó!
Sosem fognak feljutni!“
Vagy:
„Semmiképp nem sikerülhet, a torony túl magas!“

A békák kezdtek lemaradozni...
...egyetlenegy kivételével, aki élénken kapaszkodott felfele...

A nézők kiabáltak:
„Ez túl fárasztó! Senki sem fog feljutni!“

Egyre több béka gondolta meg magát és fordult vissza... ...Csak az az egy haladt tovább kitartóan...
Egyáltalán nem akarta feladni!

Végül mindegyikük feladta, azt az egy békát kivéve, aki hatalmas ambícióval és kitartással egyedül jutott fel a torony csúcsára!
Ezután a többi béka és a nézők is meg akarták tudni, hogyan sikerült neki az, amit mindannyian lehetetlennek hittek.

Egy néző odament a békához és megkérdezte, hogyan volt annyi ereje hogy feljusson a csúcsra.

Ekkor derült ki, hogy...
A győztes béka süket volt !

tia2.jpg

Jaj, de kis büszkék vagyunk, hisz egy magyar tehetség hódított! Bódis Boglárka, aki a Triumph 2011-es versenyének győztese, és akinek a győzelméről a Nesze számolt be először, megjelent:  “Les Fleurs du Mal” kollekciójával. Bogi nagyon boldog, hisz a pályázat megnyerése előtt két esztendővel döntött úgy, feladja biztos minisztériumi állását és beiratkozik a KREA divattervező sulijába. (Hát, aki mer az nyer, ezt gondoljuk mi is és mondjuk is nektek sokszor.) A kollekció bemutatására a Triumph két nagyágyút (!) kért meg. A képeket Giovanni Gastel készítete, aki egy elismert olasz divatfotós, a modell pedig Jeanne Damas francia blogger lett. Nekünk igen nagyon tetszenek maguk a fehérneműk is és a tálalásuk is. Ami igazán remek, hogy most már a világ számos pontján megvásárolhatóak Bogi remekei, itthon a Váci utcai és a Westendben található Triumph üzletben juthatsz hozzájuk. Éljen a hazai tervezők kreativitása4

(Bódis Boglárkát egyébként Baudelaire egyik nőiességről szóló verse ihlette meg!)



tia4.jpg

tia3.jpg

tia1.jpg

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu