Nesze!szer


 

 

funny-selfie-background-reflection-fails-15-58988a840c5cc_605.jpg

 

Nyilván az intsán láttátok már, hogy tegnap egy sajtótájékoztatón jártunk, ahol Dobó Katával készítettünk selfie-t, hisz ő lett a Garnier hajfestékeinek hazai nagykövete. Szerencsére, semmi nem zavart be a fotózkodásba, csak maximum a mögöttünk álló sor, akik szintén a kattintásra vártak. Viszont most mutatunk nektek néhány képet, ahol az önfotózkodáskor nem is vették észre az "elkövetők", mi, vagy ki is van a háttérben. Megtaláljátok a trollokat a fotókon, amelyek így azért elég viccesre sikerültek?

 

 

marks_spencer_56.JPG

 

Csodás rendezvényen jártunk tegnap, ahol 3 szuper dögös mami volt az egyik főszereplő, illetve a jótékonyságuk! A Marks & Spencer ugyanis a fenntarthatóság jegyében hirdette meg ruha újrahasznosító programját. Az általunk igen kedvelt márka amellett, hogy akciójával segíti vásárlóit a környezettudatos gardróbmegújításban, a leadott ruhák feldolgozásából befolyt teljes összeggel a Van Helyed Alapítványt támogatja. 
 
A M&S hosszú évek óta fontos küldetésének tekinti környezetünk védelmét és elkötelezett a fenntartható fejlődés mellett. Most erre szeretné biztatni vásárlóit is: hozzák be üzleteik valamelyikébe használt ruháikat - legyen az bármilyen márkájú és állapotú – és tegyék azokat az erre a célra kihelyezett dobozokba. Ezt a Marks and Spencer egy 1500 forintos ajándékutalvánnyal hálálja meg. (Irdatlan jók és kényelmesek a fehérneműik, hogy csak gyorsan említsük ezt, az Alexa Chung kollekcióról már jó sokat írtunk nektek!)

A Marks & Spencer magyarországi ruha újrahasznosító programjával nem csak a környezettudatos életmód mellett kötelezi el magát, a kezdeményezéssel egy olyan alapítványt is támogat, amely hátrányos helyzetű gyerekek oktatását, felzárkóztatását és integrációját tűzte ki céljául. Ez úgy valósul meg, hogy a vevők által visszavitt ruhaneműt az I:CO, a világ egyik vezető ruha újrahasznosító vállalata dolgozza fel. Az összegyűjtött ruhák feldolgozása után befolyt teljes összeget a  Marks & Spencer a Van Helyed Alapítvány számára ajánlja fel. (Ezt pedig Galamb Eszter, aki nem olyan régen dolgozik a cégnél, hozta tető alá! Gratulálunk és ott támogatjuk, ahol tudjuk!)

 

marks_spencer_72.JPG



A Marks & Spencer 2008-ban az Egyesült Királyságban hirdette meg első ruha újrahasznosító programját, mely számos más országban már sikeresen működik, és amelyhez most Magyarország is csatlakozik. Görög Zita, Dobó Kata és Tatár Csilla számára a környezetvédelem mellett az is lényeges szempont volt, hogy a Marks & Spencer ruha újrahasznosító programja sokrétű és hosszútávú kezdeményezés.

- Bele sem gondolunk, hogy évente több tízmillió tonna ruha végzi a szeméttelepen, miközben számos módja van az újrahasznosításnak. Ezért is örültem annak, hogy a Mark & Spencer itthon is elindította ezt a programot, amellyel arra ösztönöz bennünket, hogy tudatosabban öltözködjünk és éljünk – mondta Görög Zita.

- Lényegesnek tartom, hogy ez a ruha újrahasznosítási program nem egy egyszeri fellángolás, hanem egy hosszútávra tervezett folyamat és egyfajta nemzetközi összefogás része, amelyet nagyon jó érzés támogatni – tette hozzá Dobó Kata.

- A környezetvédelem mellett az is megfogott a kezdeményezésben, hogy két jó ügyet is szolgál, azzal, hogy az újrahasznosított ruhákból befolyt pénzt egy olyan szervezetnek ajánlja fel, amely rászoruló gyerekek életét szeretné szebbé, könnyebbé tenni – hangsúlyozta Tatár Csilla.

A Van Helyed alapítvány vezetője, Bódis Kriszta megkösznte, a Marks & Spencernek és vásárlóinak, hogy a ruha újrahasznosító programmal  támogatják a munkájukat.

- A Van Helyed Rendszert azért fejlesztjük, mert hiszünk benne, hogy a gyerekek sikeressége feltétele egy jól működő társadalom létrejöttének, és egy jól működő Európa fennmaradásának. Hidat építünk a kirekesztettségből, annak érdekében, hogy a legszegényebb régióba született gyermekeknek a nyomor újratermelése helyett esélyük legyen sikeres felnőttekké válni. Tesszük mindezt többek közt úgy, hogy esélyt adunk nekik a továbbtanulásra, arra, hogy olyan iskolákban folytathassák tanulmányaikat, mint minden olyan gyerek, akik jobb körülmények közt nőnek fel. Köszönjük, hogy ebben a törekvésünkben a Marks & Spencer és vásárlói is támogatnak minket! Kriszta még elmondta azt is, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeknél (Ózd és térsége pl), mindösszesen 2 százalék az a kicsi, aki akár egyetemig is eljut. 

A 3 szuper celeb mami tegnap már bedobta a gyűjtődobozba a ruhákat, és mi is összekészítettük már itthon a csomagot, sőt, más ismert embereket is rábírtunk már erre. Segítsetek, hozzátok a cuccokat, a lomtalanítás a léleknek is jót tesz, ráadásul ezzel szuper ügyet szolgáltok, gyerekek taníttatásához járultok hozzá! Köszönjük, hogy ilyen jó fejek vagytok!

 

 

vogue_legj1.jpg

 

A Vogue idén is megválasztotta a 10 legstílusosabb hölgyet, akikre figyelhetünk, figyelhettünk egész évben. Sienna Miller kezdi a sort, aki mindig is egy ikon volt, mert egyszerűen de nagyszerűen öltözködik. Cate Blanchett minden red carpet megjelenése maga a varázslat, nem gondolja túl a dolgokat, mégis odateszi magát rendesen, mondjuk, Proenza Schoulerben. Cara Delevigne az újkori Kate Moss. Annyira cool minden fellépése, hogy csak na. Kis csillogás, glam makeup! Alicia Vikander a maga 27 esztendejével is a divat nagy várományosa, emlékezzünk csak a Cannes-ban viselt futurisztikus összeállítására. Annyira lebilincselő a napcsókolta bőrével, hogy a Louis Vuitton cég sem tud szabadulni a hatása alól. Léa Seydoux és a Prada elválaszthatatlanok, ezt már több filmes díjátadón megcsodálhattuk. Hát ez a sárga tényleg elegáns és szép, semmi csicsa, csak elegancia, ilyen egy Bond lány! Gigi Hadid modell karrierje idén most már megállíthatatlanná vált, nézzük csak ezt a hosszú szoknya és pulóver együttest a combcsizmával? Nem közönséges, sehol egy strassz, vagy más bizbasz (bocsi), tehát jeles! Alexa Chang, aki modelltől-Vogue íróig-tévés személyiségégig minden szerepében kitűnően vizsgázik, stílusból is sokakat leiskolázhatna. Carey Mulligan a nagy masnijával igazán édes, de közben nem negédes. Alexander McQueen, csak ennyit mondanánk! Gondoltuk volna néhány éve, hogy Rihanna egyszer csak a Christian Dior múzsája és képviselője lesz? Nem és nem. Azóta kifinomult, letisztult, de mégis provokál. Kiváló, kiváló! Végül, de nem utolsó sorban egy egyáltalán nem szürke lányt említenénk, Dakota Johnsont, a képen sárgában, fekete szalaggal, talpig Gucciban. A szürke ötven árnyalata, mint film, borzasztó volt, de bemutatott nekünk egy új stílus ikont, Dakotát. 

Ez volt a Vogue 10 befutója. A magyar listára kit tennétek fel? Mi Dobó Katát mindenképpen, Pokorny Liát is Pataky Ágit mindenképpen. 

 

 

 

 

 

 

aranyelet1.jpg

 

aranyelet9.jpg

 

A héten az HBO teljesen magyar gyártású sorozatának, az Aranyéletnek a díszbemutatóján jártunk. November 8-án vetítik az első részt majd az HBO csatornán és HBO Go oldalon, de a nagy premier már megrendezésre került a RAM Colosseumban. Őszintén szólva ilyen színvonalas eseményen igen rég vettünk részt Magyarországon. Még a desszertek is aranyból voltak, illetve azzal vonták be őket. Az úri közönség pedig igen ízlésesen, az estét megtisztelve volt felöltözve, ha szabad így fogalmaznunk... pedig több száz fős eseményről beszélünk ám.! Mutatjuk a sztárokat a vörös szőnyegen és a szereplőket. Nekünk legjobban Ónodi Eszter overálja tetszett (Celeni), de Dobó Kata (Modularity kollekció), plusz még Mautner Zsófi és Pokorny Lia is szuper stílusos volt  aznap este... Nagy Réka pedig gyönyörű, az alig pocakos Csobot Adél pedig cuki és vidám kismama! 

Az első Aranyélet epizód megtekintése után pedig csak azt tudjuk mondani, hogy annyira izgalmasan zárult, hogy már nagyon várjuk a második részt! 

 

 

Dobó Kata by Oleg Borisuk

beautyka 2014/06/07 17:45 komment

 

 

cakó dobó 10.jpeg

 

 

 

 

Kollekciók jönnek, kollekciók mennek. Sok magyar tervezőnél látjuk, hogy megálmodnak egy-két ruhát, ami jól néz ki, aztán valahogy elfogy a tehetség a következő szezonra. Szerencsére, most pontosan az ellenkezőjével találkoztunk. Néhány napja debütált ugyanis Dobó Kata és Cakó Kinga közös projectje, illetve annak darabjai.  (A Cakó márka ruhái eddig is elég szimpatikusak voltak számunkra, de Kata Vágó Rékával megálmodott cipőit is imádjuk!) 

Egyenes vonalakat látunk, minőségi anyagokat, szellős viseleteket, amelyek mégis nőiesek maradnak, úgy, hogy nem keltik hibbant manó hatását, ha felvesszük ezeket. A ruhadarabokhoz fotó is dukál persze. A mesterműveket Oleg Borisuk készítette és Kata mellett a VM Models nemzetközi reménysége, Barczay Dalma van a képeken. Remekül sikerült közös kollekció és szuper fotók hozzá, gratulálunk a stábnak! 

 

 

 

DK006_1.jpg

 

Decemberben már írtunk Nektek Dobó Kata és Vágó Réka kollaborációjáról, amely egyben az első közös kollekciójuk is volt, főleg bálba illő darabokkal. A kollekció sikerén felbuzdulva Réka és Kata folytatták a tervezést, és újabb magassarkú és lapos talpú modellekkel gyarapították a tavaszi választékot. Ez az átmeneti idő ideális viselete, a cipők alapszínekben és vidám tavaszi árnyalatokban is kaphatóak. A magassarkú alkalmi és nyitott orrú topánok, valamint az Oxford cipők a casual vonalat erősítik jól kombinálhatóak a szezon ruháival és a hétköznapi alapdarabokkal is. Melléjük most is készülnek színben passzoló kiegészítők, a rohanós hétköznapjainkat megkönnyítő Shopper táskák 3 különböző színű bőrből vásárolhatóak meg. A kollekciót a REKAVAGO saját üzletén kívül a Salamander hálózatában lehet kapni, 4 kiemelt helyszínen: MOM Park, Váci utca, Aréna Plaza és Westend City Center. Na, mi léptünk!

Nesze!Dóri

 

 

 

 

 

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu