Nesze!szer


 

 

konyhas_szexes2.jpg

 

Millió és millió cég keres meg bennünket, hogy ajánljuk a termékeitek nektek karácsonyra. Amit ara érdemesnek tartunk, azt meg is írjuk, de ez az esetek igen kevés százaléka, mert nem olyan sok a különlegesség. Viszont. Most kiderült, hogy számunkra is van új a nap alatt (vagy Hold alatt?)

Valahogy eddig azt gondoltuk hogy a mindenféle szexjátékokat csak sötét utcák elbújt lebujaiban lehet vásárolni és úgy, hogy az ember zacskót is húz a fejére. De kiderült, ezt mi nagyon rosszul gondoltuk, sőt. A DM-ben lehet vásárolni elég pajkos kis szetteket. Pici vibriket, kis síkosítókat, többféle kiszereléses dobozka. Nagyon szép csomagolású dolgok ezek, rajta mindegyiken a 18 pluszos felirat, így csak nem adja oda anyuka a gyereknek vásárlás közben. Vicces az egyik felirata: Angyaloknak, akik a csúcsra vágynak. Szóval, ez egy érdekes ajándék tipp a számotokra. Párban, pár nélkül, mindenki, ahogy gondolja, vagy érzi... ízlés szerint, ahogy a recepteknél mondják. Több variáció van (ITT például tájékozódhattok). Tényleg ízléses az egész, nem taszító. Most megpróbáljuk nem leírni azt a poént, hogy azoknak, akik tényleg örülni szeretnének a karácsonyfa alatt... ja, leírtuk. Sebaj. Szóval, a DM-ben még megvehetőek a dobozok, boldog karácsonyt mindenkinek!

 

ajandekcsomag_felnotteknek.jpg

 

bocassile.jpg

 

 

 

Csodálatunk tárgya minden olyan kozmetikum, szépségipari termék, amely komoly tradíciókra tekinthet vissza. Nem is olyan régen kaptunk egy kis ízelítőt egy itthon induló termékcsaládról. Borotalco. Ez a neve. Nem sokat mondott nekünk őszintén szólva. Ezért ugye kutakodni kezdtünk a neten és elámultunk. A márka története 1878-ban kezdődött, hisz Firenzében egy patikus ekkor fedezi fel a Boro-talkum formulát, amely tulajdonképpen egy testpor. Ma ezt már púdernek hívjuk itthon. Ezt bontottuk ki elsőként a dobozból. Úristen, hát csodálatos gyerekkori emlékeink kerültek elő első szaglásra. Imádat, imádat és imádat, hisz a múlt század eleje óta ez a cég ugyanúgy gyártja ezeket a készítményeket. Kis és nagy gyerekeknek is ajánljuk, meg felnőtteknek is persze.

 

bg-deo-original2.jpg

 

Azóta persze fejlesztett ez az olasz cég, de ezzel a Boro-talkum formulával látják el dezorodaikat is. Épp egy golyós verziót használunk ebből, de van fújós variáció is. Mindegyiknek fantasztikusan finom, púderes az illata és hát hatásos is, mindenféle alkohol nélkül. A DM-ekben kaphatóak, nézd meg a teljes választékot! 

Borotalco hintőpor 799 Ft

Borotalco deó 999 Ft



borotalco_1024x1024.jpg

olaszdmdezodorpúderdeoborotalcoboro-talkum

 

 

 

mayb_nude1.jpg

 
Kicsit mindig félve nyúlunk a különböző színpompás szemhéjpúder palettákhoz, mert úgy vagyunk vele, hogy hacsak nem születtünk Tombor Saroltának (márpedig nem), akkor képtelenség bármilyen mesterművet sminkelnünk a szemhéjunkra. Ámde, eljött a mi időnk, mind a színárnyalatokat és a kezelhetőséget tekintve, ugyanis a Maybelline New York bemutatta első palettáját, The Nudes néven! Tizenkét klasszikus színvariáció a bézstől a bronzig, amiket egymással is variálhatunk. Aki esetleg kicsit tanácstalan lenne a sok szín láttán, azt a doboz hátoldalán található apró rajzocskák segíthetik, hogy hogyan is kombinálj. 
mayb_nude3.jpg
A színek külön-külön nem annyira pigmentáltak, tehát tényleg nem árt, ha keverjük őket vagy máskülönben többször át kell menni az egyes színeken ahhoz, hogy látványos legyen az eredmény. Sminkelés közben könnyen korrigálható száraz fülpiszkálóval, a lepergő púderport pedig ecsettel söpörtük le könnyedén arcunkról. Ennek ellenére intenzív színhatása hosszan tart, a púder pedig nem ül bele a ráncokba. Elegáns fekete csomagolást kapott, egy kétfejű applikátorral a belsejében (azért még egy tükröt el tudtunk volna képzelni benne). A paletta kizárólag a DM-ben kapható, ott keressétek, ha nude tónusokra vágytok!
Nesze!Dia
 
Maybelline New York - The Nudes 4 599.-Ft 

 

 

mayb_nude2.jpg 

Adj rá egy kis kakaót!

beautyka 2013/11/15 13:33 komment

balea kakao bodybutter.jpg

A testápolók, testvajak elég drágák tudnak lenni, lássuk be. Már, a jobb minőségűek. Igazán olcsót soha nem éri meg venni, az is egészen biztos. (Gyanítjuk, hogy időnként őrölt pocokból készítik ezeket, vagy valami ilyesmiből, na...). A Dm-ben kapható Balea termékekkel már többször kísérleteztünk, azt kell mondanunk, egész megbízható ez a német minőség. Óriás csodát ne várjunk tőle, az biztos, de nem rosszak, na. Most a száraz bőrre való kakaós testvajat emeltük le a polcról. Jó, a színe tetszett meg először a csomagolásnak, töredelmesen bevalljuk. Aztán pedig az illata. Igazán jó, kakaós. Szeretjük ezeket a tégelyes kiszereléseket a testápolóknál, mert könnyebb használni, mint amikor a flakonból próbáljuk kiimádkozni az utolsó cseppeket. 20 százalék sheát tartalmaz, ezt érzed is rajta. A kakaóvaj pedig puhít rendesen. Nem lettünk foltosak tőle, egész gyorsan beszívódott. Ár és érték arányban hozta, amit ígért. Beszavaztuk a fürdőszoba polcára. 

Balea testápoló vaj kakaós, száraz bőrre 200 ml - 799 Ft

himalay arcradír.jpg

Jártunk ma a DM-ben és felfedeztünk valamit. A Himalaya márkát igen kedveljük, most fogkrémet vettünk tőlük. Viszont az arcradírok akciósak. Nekünk van még belőle, de gondoltuk, nektek szólunk. Zsíros és normál bőrre való is van és a mi imádott barackosunk is. 1 390 Ft helyett most 999 Ft mindegyik. 

Legyél eredeti nő!

beautyka 2012/03/01 11:22 komment

 

 

Ez jó - ez volt tegnap este a meglátásunk, amikor először kibontottuk a dobozt, aztán pedig magunkra fújtuk. Aztán azt vettük észre, hogy szagolgatjuk a kezünket, mint valami kedves kis kutyi a gazdáját. Ja, az s. Oliver újdonságáról beszélünk éppen! Szóval, az illat marketingje azt mondja, hogy ez az Original azoknak készült, akik ismerik a szabályokat, de a saját elveik alapján élnek és mindig hűek maradnak önmagukhoz. Ez cool szerintünk, mint tétel, hisz a legfontosabb mindig a hűség önmagunkhoz. Azoknak alkották az Originalt, akik nem színlelnek azért, hogy megfeleljenek másoknak. Oké, ezt bírjuk, már az olyan embereket, akiknek van stílusuk és ez nem az, hogy beálljanak a sorba. Hanem hitelesek, fesztelenek és spontánok - amilyen maga az élet. Tehát egy illat azoknak, akik nem megússzák az életüket, hanem élvezik. J

ó, akkor az üzenet helyett az illatról beszéljünk. Elvileg gyümölcsösnek és frissnek írják, de nekünk inkább kicsit virágos. Alma, barack és bergamot, rózsa és liliom, hogy a nőiesség oltárán is áldozzunk. Vanília és ámbra is lakik benne, hogy az érzékiség se maradjon ki a kompozícióból. Nekünk nagyon tetszik. Igaz, annyira nem tartós, mert reggelre a kezünkön már nyoma sem volt az illatnak, az előző nap vásárolt jácint a lakásban minden mást elnyomott. De jól eltalált, finom szag, az üveg meg a régi kölnis üvegcsékre emlékeztet. Van belőle férfi változat is, ám arról nincsen véleményünk Ahogy egy barátnőnk szokott fogalmazni: egy tehetséges fiatalemberen jó csak megtapasztalni egy illatot. Az pedig épp nem volt öt perces időn belül a neszeszerünkben. A DM-ben és a Müllerben keresd az újdonságot, de csak akkor, ha van merszed élvezni az életet! 

s. Oliver Original EdT 30 ml - 6 990 Ft

 


 

 

  

 

 


 

 

 
Gertrúd 13 éve került a DM - Drogerie Markthoz, végig járva a ranglétrát, most már az egyik cégvezetőként erősíti a magyar csapatot. Együtt nőtt fel a céggel, közben pedig a magánéletre is jutott ideje.
 
Hogyan indult a karrierje?
Budapesten a Külkereskedelmi Főiskolára jártam, majd a diploma megszerzése után az akkori Skálánál kezdtem gyakornokként. Fél év alatt voltam a marketingen, a pénzügyön, és „megjártam” az importosztályt, az adminisztrációs csoportot, valamint az értékesítést is. Ezek után úgy döntöttem, hogy jobban érezném magam otthon, Szombathelyen. Egy hirdetésben a dm  éppen területi vezetőt keresett. Megpályáztam az állást, és sikerült. Így 1998 januárja óta a cégnél dolgozom. Öt évvel a kezdésem után üresedés volt a beszerzésen, lehetőséget kaptam, hogy a központba kerüljek. Ez lakóhely változtatással járt, mert a dm központja Törökbálinton található.
 
Mire a legbüszkébb a szakmai sikerei közül?
Legnagyobb szakmai siker a rengeteg elégedett vásárló, aki nap mint nap, a dm-et választja. A kollegáimra és a vezetőimre is büszke vagyok, hiszen együtt fejlődtünk mindannyian a dm-mel, és a tisztán szakmai know how (olyan szakmai ismeret, szellemi alkotás, ami a gyakorlatban is felhasználható) mellett a dm „szellemi” tőkéje is irigylésre méltó.
 
Mindeközben a magánéletére is jutott ideje?
Igyekeztem időt szakítani a magánéletre, a férjem régi iskolatársam, ő is közgazdász egyébként, 2005-ben tartottuk az esküvőnket, és 2006-ban megszületett a kislányunk.
 
Mennyi ideig maradt ki a munkából, mikor a gyermekük megszületett?
Egyéves múlt a kislányom, amikor visszajöttem dolgozni. Ő egy családi napközibe került, ahol nagyon jó alapokat és nevelést kapott. Hozzáteszem: az idő mindent megszépít… nagyon nehéz egy egyéves pici mellől visszatérni vezető beosztásba dolgozni, de a kollegáim, a rugalmas munkaidő és persze a családom segítségemre volt ebben. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a dm ma már magának tudhat egy „Családbarát Munkahely” és egy „Legjobb női munkahely” díjat is. Azt gondolom, ezek magukért beszélnek. Sőt a társadalmi felelősségvállalás jegyében óvodákat és kisgyermekes családokat is támogat. A nap gyermekei kampányunk során például 250 óvodában 25.000 gyereket sikerült naptejjel támogatunk. A másik, őszi kampányunk célja a szociálisan hátrányos helyzetű kisgyermekes családok megsegítése havi/éves pelenka-adomány formájában, melynek alapgondolata az volt, hogy mindegyik dm bolt felvállalja a „keresztapai” szerepet egy–egy családnál. A vásárlóinkat is bevontuk a kezdeményezés támogatásába, ahol active beauty pontokkal segíthették a projektet.
 
Ha jól tudom, társadalmi szerepvállalásaik közé tartozik az egészséges életmódra való ösztönzés is.
Igen, 2008-ban indítottuk el az Együtt a mozgás öröméért” kampányunkat, amelynek keretében az egészségmegőrzés és az egészségtudatosság érdekében a rendszeres mozgásra, az egészséges táplálkozásra és a mindennapos higiéniára hívtuk fel az ország figyelmét.
Az adománygyűjtő akció folyamán 40 millió forinttal segítettük az általános iskolák sportszervásárlását. Ezt megelőzően az „Érezd jól magad” kampányunk keretében, még 2007-ben 15 millió forintos adománnyal járultunk hozzá ahhoz, hogy megnyílhasson az ország első Heim Pál Gyermekkórházban működő, komplex Gyermek Sürgősségi Betegellátó Osztálya és 15.000.000 forint értékben mentőautót adományoztunk a Peter Cerny Alapítvány részére.
 
 
Visszatérve a társadalmi szerepvállalásra: a dm a környezetvédelemért is igyekszik tenni? Mit jelent ez a gyakorlatban?
Többek között 2010 őszétől „csereakciót” hirdetettünk a 2009. augusztus óta forgalomban lévő, környezetbarát lila táskáinkra. Az akció keretében ingyen kicseréljük a vevők kérésére az elhasználódott táskákat. Ezzel a kezdeményezéssel támogatjuk vásárlóinkat a környezettudatos döntés meghozatalában, azaz abban, hogy az eldobható nylon bevásárlótáskák helyett, válasszák a természetet kevésbé terhelő, környezetbarát táskákat. Az elhasználódott táskákat szelektíven gyűjtjük, majd szállíttatjuk el.
 
Úgy tűnik, hogy kimondottan kiegyensúlyozott. Hogy lehet ennyire nyugodt élete egy vezető beosztású nőnek?
Természetesen a mi életünk sem konfliktusmentes, de törekszünk a harmonikus életre. Engem ez nyugtat meg, és ma már sokkal többre értékelem a kiszámíthatóságot. Persze ettől még nem szeretem, ha egy helyben állunk, igyekszem haladni az életem minden területén. Például addig nem fekszem le, amíg minden függőben lévő e-mailt fel nem dolgozok, így nyugodtan indul a másnapom.
 
Mennyire volt tudatos az élettervezése (mind a munkában, mind pedig a magánéletben)?
A gimnáziumi éveim nagyon meghatározóak voltak számomra, szívesen gondolok vissza rá. De ekkor persze még a „majd lesz valahogy” életérzés uralkodott rajtam. Azt azonban már gyerekként tudtam, hogy külkereskedő akarok lenni. Egyébként édesapámtól örököltem a kereskedői vénámat, aki tüzelő és építőanyag kereskedő volt.
 
Mit gondol, miben rejlik a titok, ami hozzásegít egy nőt a sikerhez a munkahelyén?
Elhivatottság, valamint alázat a cég és a munka iránt, ezek a legfontosabbak. És persze egy végtelenségig toleráns férj, akinek van humora, ami átsegít a nehéz helyzeteken.
 
 
Hogy jellemezné most az életét?
Alapvetően elégedett vagyok, és kiegyensúlyozott. Általában igyekszem a maximumot kihozni minden helyzetből. Mindig a realitás talaján mozgok, és elérhető célokat tűzök ki magam elé. Így volt ez a családdal, és a munkahellyel is. Utóbbiból olyat szerettem volna, ahol nap, mint nap szívesen dolgozom, és ez sikerült is. Bár nagyon komolyan megdolgoztam azért, amit elértem, mégsem gondolom, hogy a rossz értelembe vett karrierista lennék.
 
13 éve dolgozik a dm-nél, jelenleg cégvezetői pozíciót tölt be. Van innen tovább?
A dm a második munkahelyem, így tulajdonképpen itt szocializálódtam, összenőttem vele. A dm stabil, megbízható és korrekt cég, úgy érzem, továbbra is hozzá tudok tenni a sikeréhez, és igyekszem jó példát is mutatni. Én tényleg azt csinálom, amit szeretek, és ezért szerencsésnek érzem magam.
 
 
Van kedvenc terméke a dm saját márkás kínálatából?
Nagyon kedvelem az Alverde termékeket, hiszen nem elég hangsúlyozni a környezetvédelmet, és a fenntarthatóságot, igyekszem tenni is ezért. Az Alverde termékek széles palettán mozognak, ellenőrzött natúrkozmetikumok, elérhető áron (sminktermékek, arc- és testápolók). Az egészségtudatos táplálkozást és a természetes szépségápolást egyaránt kiemelten fontosnak tartva, kimagaslóak vagyunk a natúrtermékek és kozmetikumok fogalmazása terén. A piacon egyedülálló módon 350 natúrkozmetikai termék kapható az üzleteinkben, valamint a konkurens drogériák közül a legszélesebb termékpalettával rendelkezünk az ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó élelmiszerek terén.
 
Van olyan szépség trükkje, praktikája, amire esküszik?
Alvás, alvás, alvás. Nélküle semmit sem ér a többi szépség trükk.
 
Mit hord magánál mindig a neszesszerében?
Vörös körömlakk, fekete szemceruza, natúr szájfény, és a kedvenc parfümöm.
Nesze!Adri


 

Transformers lakkok

beautyka 2012/01/26 18:37 komment

 

 

Most kivételesen nem a Shia LaBeouf-féle filmről lesz szó, hanem az Astor újdonságáról, a Nail Artist Transformers fedőlakkokról. A nevében benne van a lényeg, ugyanis ezek a körömlakkok minden színt átalakítanak. Nincs mese! Még a szolid árnyalatok is feltűnővé válnak. A kicsit szokatlan, de annál népszerűbb repedezett lakkok a fekete és az ezüst fedőlakkok segítségével alakulnak a körmeiden. A kollekció harmadik darabjával pedig, karmaid úgy csillognak majd, mintha ékkövek díszítenék (ezért inkább csak farsangra vagy buliba javasolnánk, szerintünk elég sokk tud lenni mondjuk a 4-es villamoson egy becsillogás, de ahány ház, annyi köröm..) Az Astor lakkjait a DM-ben és a Rossmannban találod meg.

Nesze!Dia

ASTOR Nail Artist Transformers fedőlakkok - 1 019 Ft

Köszönjük Emese!

beautyka 2011/10/17 14:02 komment

 

 

Biztos ti is tapasztaljátok, hogy az ősz beköszöntével a kézfejeteknek olyan száraz az érintése, akárcsak a lehulló faleveleké. Érthetetlen, hiszen minden este, tusolás után szorgalmasan bekenjük mindenféle kencével, nem igaz? És oly színtelen és egyáltalán. Ezt megosztottam kedvenc körmösömmel, Emesével, aki erre annyit mondott, hogy: "Látod? Ez itt a baj!" Sűrű pislogások közepette értetlenkedtem, amit Emese gyorsan megtört a magyarázattal: lefekvés előtt nem elég bekennünk a kézfejünket, mert azzal maximum csak a takarót hidratáljuk. Dunsztoljatok, vagyis bugyoláljátok be a kezeteket törölközöbe, amire ráhúztok egy nejlon zacskót. (A Dm-ben egyébkét speckó zacsit is kaptok fillérekért) Néhány percig hagyjátok a kezeteken a pakolást, vagy egész éjjel. Hetente legalább kétszer ismeteljétek meg, ezzel elősegítve a krém hatóanyagainak behatolását. A még tökéletesebb hatás elérése érdekében, fürdés közben radírozzátok le tengeri só segítségével (drogériákban kapható) a felesleges hámrétegeket. Ti milyen hidratáló praktikákat ismertek? Mi például az Avéne kézkrémét ajánljuk hozzá, amely száraz és atiópiás bőrre (is) kiváló. Patikákban jutsz hozzá, 2000 Ft körül. Imádni fogod, érzed benne a francia termál simogatását

!Nesze!Dia

 

 

 

Ma már Madonnánál írtunk a Holt-tenger kincséről és a maszkokról is. Így úgy gondoltuk, gyorsan ajánlunk is egy szenzációsat ebből a fajtából. Mert az igazán jó smink is az ápolt bőrön mutat csak jól. És persze, ezek nem kell, hogy csilliárdba kerüljenek! A Yamuna Holt-tengeri Tisztító maszkja zseniálisan egyszerűen használható. (Iszap és só is van benne, hurrá!) Fogod, bekevered vízzel, felrakod, megszárad és tizenöt perc elmúltával lehúzod. Nem egy nagy művelet, nem? Tisztítja a bőrödet, sokkal simább lesz és a faggyútermelés is helyreáll. Picit világosít, tehát ha a célod, hogy csoki maradj, nem ezt ajánlanánk. Olyan lesz az arcod, hogy imádni fogod simizni a bőrödet, csak úgy. Simán elég akár hat alkalomra is egy tasak. Ja, és ne frissen mosott hajnál alkalmazd, mint nekünk ezt ma reggel sikerült, mert most is vakargatjuk a fura darabkákat a hajtőből. Innen megrendelheted, ha nem találod esetleg a drogériában vagy DM-ben. Ritka az olcsó és brutálisan jó kombó, ne szalaszd el!

Yamuna Holt-tengeri Tisztító maszk - 731 Ft

 

 

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu