Nesze!szer


 

 

 

clarins-hale-dete-2016-summer-collection-1.jpg

 

Ahogy már az instán mutattuk nektek, múlt héten alkalmunk nyílt tanulmányozni a Clarins nyári kollekcióját. Gyengénk a márka, ezt a Nesze olvasók jól tudják, de most még jobban elköteleződtünk mellette, mert gyönyörű minden darab és praktikus is. Szabad szemmel is jól látható, mennyire szép lesz minden, de két dolgot külön kiemelnénk, ami igen bejött próbálásra. Az egyik az ajkak színezésére szolgáló 3 szín, melyet könnyű feltenni, nem ragadsz tőle és mégis fényes hatásuk van (Honey, Raspberry, Red Berry). A másik pedig a smink fixáló, ami új külsőt kapott. Finom illat, könnyű kezelhetőség és tartós hatás. Ja, és még valami! Az önbarnítójuk nyomát máig a kezünkön, nem, nem érezzük, hanem látjuk. Ugyanis kipróbáltuk és konkrétan még sose tapasztaltunk ilyen jó és tartós hatás, nagy büdösség nélkül (bocsi, de az önbarnítóknál szörnyebb szaga semminek nincs!). Amint lesznek áraink, írunk még egy-egy termékről külön! 

 

 

 

clarins-instant-glow-spring-2016-makeup-collection-lip-perfectors-and-eye-shadows.jpg

 

Ragyogó hírünk van, méghozzá a Clarins házának tájáról. Szépséges lesz a tavaszi kollekciójuk, amint ez látható. Szem nem marad festetlenül és száj sem, az egészen biztos. Clarins Instant Glow Spring 2016 Makeup Collection a neve ezeknek a termékeknek. Már gyűjtőneve.

    •  04 Silver Ivory
    • 05 Silver Pink
    • 06 Silver Green
    • 07 Silver Plum
    - ezek például az eyeshadow elnevezései és mindegyik ombre!
  • A natural glow szemhéjpaletta is szépséges, de a rúzsok sem hagynak hidegen bennünket majd, amikor jön a jobb idő. A te sminkelési hangulatod mennyire időjárásfüggő?

clarins-instant-glow-spring-2016-makeup-collection-lipstick-blush-and-eye-shadows.jpg

 

 

 

clarins_day.png

 

A Clarins idén ősszel a natúr szemsminkre, a vörös ajkakra és a füstös szemekre szavaz, óriás pillákkal. Nem meglepő azért, tegyük hozzá. Viszont ez az egész kivitelezhető úgy, hogy natúr marad az összhatás és nem vásári és közönséges. Pretty Day & Night a kollekció neve, te döntöd el, mikor és hogyan szeretnél tetszeni magadnak. Két limitált paletta is érkezik, jojoba olajjal a matt szemhéjfestékhez, hogy tápláljon is. Az arany tok estére, barnára változik és a lila is felbukkan benne. Új szemceruzák is jöttek, három árnyalatból választhatsz. Nagyon khol látvány, mondják ők és nekünk is tetszik ez a kis szójáték. A Crayon Khól lilája imádatunk tárgya, az Ombre Matte szemhéjfestéket pedig némi ügyességgel mesterien lehet használni. A két rúzs közül természetesen a red paprika izzította fel a hangulatunkat. Annyira szeretjük a Clarins termékeit, hogy csak na. Finomak, nőiesek és jó minőségűek. Íme az árak és a portékák.  

Szempaletta 11 900 Ft, Craam To Powder Matte Eyeshadow 6 300 Ft, Szemceruza 4 000 Ft, Szemöldökceruza 4 100 Ft, Szájkontúr 4 100 Ft, Rouge Eclat 6 600 Ft 

 

 

 

clarins_krem.jpg

 

A minap, amikor megismerkedtünk a Clarins újdonságaival, rögtön lecsaptunk egy új szérumra. Egyszerűen, amit ígér, az számunkra nagyon fontos megoldás lenne, ugyanis némi pigmentációs probléma bukkant fel az arcunkon (értsd: barna folt). De mondjuk is, mi ez az újdonság, ami izgalomba hozott bennünket.

Történt, hogy a Clarins azonosított egy kommunikációs rendszert, ami gyakorlatilag a sötét foltok megjelenéséért felel, ezt hívjuk exoszómáknak. A keratinocitáktól és a melanociták felé irányuló sejt üzenetközvetítők tulajdonképpen ők. Amikor rossz üzenetet kapnak, mondjuk sok napsütést, vagy gyulladást észlelnek, akkor részt vesznek a melanin túltermelésben, ez az, aminek nem örülünk. Így keletkeznek a pigmentációs zavarok(,minta mi orcánk felén a kis alig látható, ám igen zavaró barnaság, amit orvosolni szeretnénk).

Így egy igazán úttörőnek tekinthető szérum készült ennek az egész folyamatnak a felismerésével. Ez az új szérum a pigmentáció elleni harcba(n) is bevethető, ráadásul úgy, hogy nem befolyásolja az arc tónusát. Eddig ugye olyan készítményekkel találkoztunk, amelyek gyakorlatilag fehérítettek, úgy gondolták orvosolni az orvosolandót. A Mission Perfeciton Serum formulája a növények és a tudomány legjavavának kombinációja, acerola kivonattal dolgozik, ami blokkolja a rossz üzeneteket és hexylresorcinollal, ami csökkenti a sötét foltok kialakulását. Állagra egy igazán jó szérumot érzel, finom illattal. Vigyázz azért, mert ilyenkor még kötelező, akarjuk mondani kötelező és még mindig hangsúlyoznánk: kötelező használni rá fényvédő krémet is. Mert ugye a csúnya pigmentáció  tovább is terjedhet, ha újabb napsugarak érik. Bőrpírnál is hasonló a helyzet, ha erre alkalmazád, legyél olyan kedves, a szoláriumnak az utcáját is felejtsed el.

Szumma szummáron: mi ebbe a Clarins újdonságba annyira belezúgtunk, hogy már használni is kezdtük. Finom, korall színe van, reggel és este is bevetjük, a szokásos krémünk alá. És feszülten figyeljük, mikor kezd csökkenni a pigmentációs barnaságunk. Nagyon hiszünk benne, már egyenletesebb picit a bőrünk!

Clarins Mission Perfection Serum 14 300 Ft

 

 

clarins-joli-rouge-lipstick.jpg

 

Clarins Joli Rouge Shine Lip Glaze a kollekció és szeptembertől már kaphatóak mind. Tartósak, hidratálnak és nem száradnak ki néhány óra múltán. Mondjuk az árnyalatokat, hátha már most gondolkodsz ezen...

 

  • 701 Orange fizz
  • 705 Soft Berry
  • 707 Petal Pink
  • 711 Papaya
  • 713 Hot pink
  • 715 Candy Rose
  • 723 Raspberry
  • 731 Rose Berry
  • 732 Grenadine
  • 737 Spicy cinnamon
  • 738 Royal plum
  • 740 Bright coral
  • 741 Red orange
  • 742 Joli rouge
  • 743 Cherry red
  • 744 Soft plum
  • 745 Pink praline
  • 746 Tender nude
  • 747 Rosy nude
  • 748 Delicious pink
  • 749 Bubble gum pink
  • 750 Lilac pink
  • 751 Tea rose
  • 752 Rosewood
  • 753 Pink ginger

 

Egyébként ceruzák is lesznek hozzájuk, amelyek pásszolnak. Szájceruza természetesen. Mondtuk már egyébként, hogy a Marionnaudban kijött egy új szemceruza, ami természetes waxokkal van gazdagítva, satírozós a vége és érzékeny szeműek is használhatják? (2 690 Ft). Mi beszereztünk egy kéket, kívül és belül is használható, csak ajánlani tudjuk!

clarins-joli-rouge-lipstick-2015.jpg

clarins-instant-light-lip-balm-perfector-spring-2015.jpg

 

Nem menekülünk majd el az általunk igen kedvelt márka tavaszi szépségei elöl az biztos. Clarins Garden Escape Makeup Collection for Spring 2015 a hivatalos neve ezeknek a gyönyörűségeknek. Nézzétek a színeket! Nem hivalkodóak és minden darab maga a minőség. A light lip comfort oil pedig különösen érdekesnek ígérkezik,  jojobával dolgozik majd. Szeretitek a Clarinst? Olyan kevesen ismerik itthon, pedig...

 

clarins-garden-escape-makeup-collection-for-spring-2015.jpg

Clarins: brazil nyár

beautyka 2014/03/05 17:10 komment

 

clarins-colors-of-brazil-quartet-eyeliner-palette-review.jpg

A májusi eső is aranyat ér, de szerintünk majd a Clarins új kollekciója is azt fog abban a hónapban. Colours of Brazil a neve a tökéletesnek tűnő nyári palettának, ami akkor jelenik meg és amely arany, bronz, kék és korall árnyalatot tartalmaz. Mutatjuk még az 5 árnyalatban megvásárolható szájravalót is, meg a vízálló szempillaspirált is. Oké, hajlandóak vagyunk ám a brazil partoknál viselni ezt... de akár Balatonaliga is megteszi, persze... 

 

 

 

ClarinsGorgeousGetaways$92_1.jpg

Szereted a Clarins termékeit? Mi igen nagyon. Az olajaik és radírjaik gyakorlatilag tíz esztendeje tartanak függésben bennünket. Jó sok cég csak utánunk jött ki ilyesmivel. Anno, amikor az első testradírt beszereztük tőlük, kincsként, csak ünnepi alkalmak előtt használtuk, annyira bevált. Szeretjük, hogy igen magas minőséget képviselnek, és ők már sok éve tudták, minél fontosabb a sok-sok növényi összetevő. Egyébként 1954-ben alapította Jacques Courtin-Clarins és ami igazán örvendetes, hogy ma is családi kéz irányítja már igazán naggyá nőtt márkát. A növényi olajaik szenzációsak, 100 %-os tisztaságúak, zsíros bőrre a lótusz, vízhiányra az isteni illatú orchideát, míg a szárazra a szantált ajánlják. A narancsbőr elleni testápolójuk zseniális, a bőrfiatalítót és mellszépítőt pedig csak ajánlani tudjuk. A sminkjeikben sem csalódtunk még soha, gyönyörű, letisztult, de mégis franciásan elegánsak akár a kompaktok, akár a szemhéjpaletták is. Na jó, abbahagyjuk, de tényleg nagyra tartjuk ezt a márkát. Igaz, nem a legolcsóbb, de ki várná ezt el egy ilyen magas minőségű francia kozmetikumtól? Bár a pénztárcánknak sem vagyunk ellenségei, sőt... Ezért is örültünk, hogy találtunk valami igazán kedvezményes lehetőséget.

Clarins-Colour-Accents-Face-Blush-Palette-fall-2012_1.jpg

Létezik ugyanis egy clarinsklub, melynek mi már a tagjai vagyunk. Mondjuk a lényeget. Igazán egyszerű. Regisztrálsz és azzal már automatikusan kedvezményt kapsz. És nem keveset. (simán felmehet 25 %-ig is!!!). Mindenféle infót megtalálsz a termékekről, szakértő mondja el, mire és hogyan használd. Számunkra azért szimpatikus, mert végre valaki nem úgy ad el, mintha valami házaló ügynök lenne, hanem a bőrünkhöz beszél értelmesen, okosan. Ezen oldal alapján választottunk mi is éjszakai arckrémet, amely úgy feltöltötte a kis ráncainkat, hogy csak na. Ja, és még feszesebb is lett jóval. Szóval, csajok, csak szólunk, hogy ajánlatos belépni a clarinsklub-ba, mert rögtön kedvezményeket kaptok, mint ahogy mi is... nem hülyeség, na... a szépségünkért eléggé megéri! 

Ps: ITT tudtok regisztrálni! 

 

Már megint csak a csoki

beautyka 2012/09/13 13:34 komment

Pack_Ombre_Minerale_13_dark_chocolate_ouverte.jpg

Csoki a színe a megfogalmazás szerint. Hiába, imádjuk ezt  - a szemünkön is. Ez most a Clarins őszi ombre kínálatából a szerelmünk tárgya. Szép. Viszont nem kóstoltuk. Ne az ízre menj...mi ezen ügyben egy Bocira mentünk rá ma...

Ja, elindult a Clarins itthoni oldala is, még csak az első lépéseket teszi, de érdemes csatlakozni: ITT.

Clarins Ombre Mineral Dark Chocolate - 6 800 Ft

Christmas 2012 Collector Palette.jpg

Újra eljött a Kedves Jézuska! postok ideje. Nem gondoltuk, hogy júliusban ez lesz, de... Clarins karácsony lesz ez, nem más. Limitált persze mindkettő. Meglehetősen gyönyörűnek találjuk őket. Olyan kis ékszerdobozkás feeling... szerintetek, ha most kezdünk levelet írni, akkor a címzett elolvassa, vagy csak novemberben veszi majd elő? Kínzó kérdés, pedig vágynánk ezeket a dolgokat!

Christmas Eye Palette.jpg

Ombre smink

beautyka 2012/07/06 10:33 komment

Clarins-Colour-Accents-Face-Blush-Palette-fall-2012.jpg

Ilyen jön a Clarins-nál az ősz során. Clarins Ombre Makeup Collection lesz a hivatalos neve. Érkezik (a vágányon) egy csomó új szemfesték, de nekünk ez a blush paletta tetszett meg elsőre. Olyan kis elegáns és kompakt együtt. Nem meglepő és nem mulatságos. Inkább elegánsnak mondanánk. Szárazon és vizesen is használhatjuk majd... Fogjuk is! 

Nehogy már ne ragyogj!

beautyka 2012/04/11 12:00 komment

 

 

Pompás a Clarins tavaszi felhozatala. Két szépséget ragadtunk ki, szerintünk tetszeni fog nektek! Az egyik egy gyönyörűséges púder és pirosító egyben (limitált!), a másik pedig az új szájfény família. Magas a fénye, imádni fogod, mint a benne lévő málnaolajat is, amitől még hidratált is lesz a szád. Szerintünk simán teltebbnek tűnik tőle az ajkad. Csak szólunk, nehogy legyen a gond és a probléma belőle...

(De jó, hogy pont fordított sorrendbe sikerült leírnunk, mint ahogy a képeket beraktunk...D Furák vagyunk ma, bocsi...!)

 

 

COLOUR BREZZE ARCPÚDER ÉS PIROSÍTÓ - 11 500 Ft

 

GLOSS PRODIGE SZÁJFÉNY 6 ml - 5.400 Ft

 

 

 

 

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu