Nesze!szer


 

 

jennifer-lawrence-marie-claire-france-2017-photoshoot01.jpg

 

A 26 esztendős színésznő, aki épp hazánkban tartózkodik, még az utazása előtt a Marie Claire stábjának pózolt. Persze, némi Diorban. Egyébként úgy hírlik, kellemesen érzi magát nálunk, jó nevű budapesti éttermeket látogat (KNRDY például...)

 

 

 

kristof1.jpg

 

Nincs mese, most már be kell látnunk, életünk egyik fő irányvonala a minőségi étkezés. Mindent imádunk kipróbálni, megkóstolni, ami finomnak látszik. Így, amikor kiderült, hogy Steiner Kristóf főztjét már Budapesten is ehetjük, nem fogtuk vissza magunkat. Kristóf ugyan épp Londonban van, de a Food Truck Udvarban már ott áll a kicsi kocsija. Ebben a szép sárga autóban alkot Balázs, a séf, aki Kristóf vegán szakácskönyve alapján készíti el az ételeket. (A Corvin plázáig kell csak metróval mennetek és onnan 2 perc gyalog az Üllői út 51.)

Betérve egy kedves Diótörő figura fogadott bennünket és egy jó adag hideg. Nyilván, amikor már kockára fagytunk az étkezés során a barátnőnkkel, akkor derült ki, hogy van egy melegedő  is az udvarban. De térjünk a lényegre!

Szóval. Elsőként töltött padlizsánt fogyasztottunk, melyben kedvenc párosunk is szerepelt: a gránátalma és a dió együtt. Ez valami isteni volt, kettőnknek is bőven elég. Utána jött az a fogás, amit itthon is megcsinálunk majd Kristóf szakácskönyve alapján, ugyanis a kelbimbó és a gesztenye találkozása magával ragadott bennünket. Valami csudi ez az együttes így. Utána már eléggé tele voltunk, de csak bevállaltunk még egy csokis chilis babot. Jól tettük. Igaz, akkor már a küzdelem vége felé tartottunk, a befogadást illetően. Balázs meg is jegyezte, több száz ételt kiadott már, de eddig még nem maradt a tányéron soha, semmi. Hát, sajnos nekünk igen, mert nem bírtuk megenni, pedig másnap erősen gondoltunk rá. Mindhárom fogás eléggé ízorgia jellegű volt.

Kiemelnénk, hogy még az evőeszközök is szuper, újrahasznosítottak, ami számunkra igen tetszetős volt. Nagyon, de nagyon jót ettünk, ahhoz képest, hogy hát ugye, nálunk nem a mindenmentes konyha megy itthon. Persze, eggyel jobban örülnénk, ha ezek a remek ételek és italok, mert abból is van igen fini, a lakhelyünkhöz közelebb lenne. Meg úgy még emésztenünk kell, hogy itt nem a nagy valami és a sok köret dívik, inkább egynemű az étek. Ja, az árak megfizethetőek, marad még karácsonyi ajándékra azért - nekünk ez kellemes meglepetés volt. Aki még nem kóstolt igazán gazdag, vegán konyhát, annak nagyon tudjuk ajánlani, hogy elmenjen az udvarba. Érdekes dolog megtapasztalni, hogy a csirkén kívül is van élet, sőt. Itt keringőznek egymással a fűszerek és ízek, keressétek a sárga buszt, a hús fogyasztását pedig tegyétek át egy másik napra.. vagy úgy, ahogy van, napoljátok el! 

 

 

 

ryan1_1.jpg

 

 

 

A GQ nem is olyan régen interjút készített Ryan Goslinggal. Ó, és ők a képeket nem máshonnan vették, hanem a Budapesten forgató Ryanhez ide is utazott a fotós. Csodás fotók születtek a Gellértben, a Centrál kávéháznál és még egy Magyar Nemzetet is kapott a kezébe a színész. Mindegyik képet imádjuk.... meg Ryant is!

 

 

 

 

kristalyos_nyito.jpg

 

larimar_kristaly1.jpg

 

 

Karácsonyra az ember szeretne olyat adni, ami nem tucat és tényleg személyre szól. Ezért is gondoltuk, hogy felhívjuk a figyelmeteket egy szuper rendezvényre, ami a ti lelketeknek is jó lehet és könnyebbé teheti az ajándékozást is. Az ország legérdekesebb ásványbörzéje lesz  ugyanis most 17-én és 18-án Budapesten, a Deák-téri Akváriumban! Mindkét nap 09.00-órától este 19.00 óráig várják az ásványok rajongóit, a belépés mindkét napon ingyenes. Többször írtunk már nektek arról, milyen sok segítséget adhatnak az ásványok, akár betegségek gyógyításában, vagy lelki gondok orvoslásában is.  Most hétvégén a világ minden részéről származó különleges érdekességekkel, drágakövekkel, féldrágakövekkel találkozhatnak azok, akik ellátogatnak a rendezvényre. Ezen a börzén mindenki megtalálja az összes ásványt és az azokból készült ékszereket, medálokat, karkötőket, láncokat, marokköveket, buddhákat, állatfigurákat, geodákat, ingákat, kristálykoponyákat, mécsestartókat, csakraköveket, szerencsefákat és mindent, ami csak segíthet: 

 az egyes betegségek gyógyításában,

  a gyógyításhoz szükséges ásványokat,

 a horoszkópok szerinti ásványokat,

 meditációt segítő ásványokat, szobrokat, szimbólumokat

 az angyalokhoz, arkangyalokhoz kapcsolódó segítő ásványokat,

 a csakrák működését segítő ásványokat, ingákat, csakrakarkötőket.

 

larimar3.jpg

 

 

Miben segíthetnek az ásványok?

larimar – megnyitja a szívet a szeretet magasabb szintjei felé, az angyalok felé, örömöt, boldogságérzetet ad

ametiszt – szellemi fáradtságra, segít a koncentrálásban

hegyikristály – az összes csakrát harmonizálja, tisztít, feltölt, közömbösíti az elektroszmog hatását

rózsakvarc – megélni a szeretetet magasabb szinten, nőiesség megélése, anyaság megélése - ezt nagyon ajánljuk magatoknál hordani, ha...

narancskalcit – öröm, boldogság, megnyitja a szívet a Fény felé

citrin – bőség és a szerencse köve

kalcedon – segíti a kommunikációt

karneol – nőiesség, érzelmek, női szervek (aki gyakran jár nőgyógyászhoz betegségek miatt, annak nagyon!)

holdkő – női lét misztériuma, női lét gyógyítása és kiteljesítése, nőiesség

rodokrozit – merevség, ragaszkodás, ízületek, hátfájás, derékfájás

lápisz lazuli és lepidolit – mindkettő a tanulásban segít

türkiz – különleges erejű, szerencsehozó ásvány

kvantum kvarc – spirituális tudatosság, keresed önmagad, az utad

 

larimar2.jpg

  

Ez a kiállítás tele lesz különlegességgel! A holdkő több változatban és formában lesz látható (szivárvány holdkő, szürkés-barnás- narancsos színű holdkő, fekete holdkő, indiai szivárvány holdkő), érdekesség még a fekete kianit Brazíliából vagy a drágakőnek számító zöldes fényben ragyogó szultanit, a madagaszkári zöld opál és a sötétkék fényben tündöklő labradoritok. Gyönyörködhetünk még a perui rodokrozitokban vagy az afrikai azurit-malachitokban. Sokszor mondják, hogy az ember ösztönösen nyúl ahhoz az ásványhoz, amire szüksége van! A kicsik például aranyhoz nyúlhatnak, mert gyerekeknek lesz aranymosás is!

 larimar6.jpg

 

A rendezvényt a Larimar Kristálykapu és Kristálybolt szervezi, akiknek Budapesten, az Oktogonhoz közel található az ásványboltjuk (1061, Budapest Andrássy út 61.), ahol szívesen látnak bennünket a következ őesztendőben is. A különleges szépségű árukészlettel rendelkező ásványbolt hétfőtől-péntekig 10.00-14.00 óráig, illetve 15.00-19.00 óráig, valamint szombaton 10.00-16.00 óráig tart nyitva. Az ásványboltban dolgozóktól személyre szóló segítséget kaphatunk a nekünk legjobban segítő ásványokról. Az ásványok gyógyító hatásáról részletesen, valamint meditációinkról és gyógyító napjainkról, egyéb programjainkról honlapunkon ITT olvashattok, a facebook oldaluk pedig ITT található.

 

larimar_bolt.png

 

Mi szombaton biztosan megyünk, mert még van beszerzendő dolgunk. Larimar kristályt mindenképpen veszünk, mert ezt imádjuk és valószínűleg mást is. Kivel találkozunk? 

larimar_zoldek.jpg

 

 

hungarian-state-opera-house-in-snowfall.jpg

 

Van egy oldal, ami csak a karácsonyról szól, illetve karácsonyi fotókról. Ez az oldal néhány napja a csodás karácsonyi Budapestről közölt képeket. Nem egy fotós alkotásai ezek, hanem egy válogatás, így régebbi vásárok képei is belekerültek. Bárhogy is van, konkrétan megint ugyanazt tudjuk mondani: imádunk Budapest, télen is! 

Ps: azért az idelátogató külföldi ismerőseiteknek szóljatok, hogy ne vegyenek csirkés lángost a Bazilikánál a vásárban, mert 2 000 forintért nagyon drága és mi, magyarok, olyan gyakran eszünk ilyet, mint amilyen gyakran nálunk júniusban is esik a hó. 

Az eredeti oldalt ITT találjátok. 

 

 

 

k10.jpg

 

k11.jpg

 

k1_1.jpg

 



 

Nincs mese, nemcsak a ruhákban, a sminkben, hanem ugye a körmök terén is új szezonba léptünk. Ilyenkor nem neon színeket kérünk a szalonban, hanem kicsit mást. Összegyűjtöttünk nektek néhány inspirációt , ami most ősszel megy. Divat a burgundi,a bordó -a szürke, a nude, az átmenetes francia és fekete köröm. Menő az unikornis por (színjátszósan csillogós),a króm vagy tükör hatasú, illetve  a fényes és matt hatására épülő kombó, na meg a körömnyomda, amikor általában egy körömre kerül valami minta. És örök szerelem persze a burberry kockás, akár szürke alappal is.

A sellőpor nagy sláger ám, igaz, uszonyok nem járnak hozzá, csak izgalmas körömfelszín!

Ps: Köszönjük a Secratnails szalon segítségét, egyébként kérésre bármelyiket körmöt elkészítik neked  ITT .

 

 

budapestősztrendkörömszalon2016secretnails

 

villarosa1.jpg

 

Az esküvői készülődés egyik igen sarkalatos pontja maga a helyszín. Hol legyen, hol egyen a násznép és ugye hol aludjunk a buli után. Mivel tudjuk, sokan közületek keresitek a megfelelőt, most jó hírrel szolgálhatunk, hisz minap vendégségben voltunk egy budai boutique hotel és étteremben, ami szerintünk kiváló lesz erre a célra. Nem, mi nem férjhezmeneteli szándékkal érkeztünk, csak pusztán a vizit és a kóstolás volt a cél. A Villa Rosa az Ördögárok utcában található, profánul tálalva úgy mondanánk, az egykor legendás Náncsi nénitől egy percre. Otthonos miliő, barátságos vendéglátás és franciás-magyaros konyha várja a betérőket. 11 szoba áll rendelkezésre, ha valakinek ez szempont. Minden igazán ízléses és lent van egy szép kis wellness rész is. Ja, a leveseiket kifejezetten ajánljuk, ha éppen csak egy ebéd idejére ugranátok be hozzájuk.

 

dsc_8063-editdesignfood_antonio_photography.jpg

foto: Fekete Antonio, DesignFood

 

Ja, a kertben mini játszótér is van a gyerekeknek, így családoknak is javalljuk. A csúszdát sikeresen tesztelte a mi kis méretű tesztelőnk is, elégedett volt a szolgáltatással!

Villa Rosa Boutique Hotel & Retaurant 1029 Budapest, Ördögárok u. 174.

 

 

 

damsajat.jpg

 

Ez nem más, csak néhány figyelemfelkeltő kép. Zseniális fagylaltozóban jártunk minap ugyanis. Semmi színezés, semmi plusz aroma, semmi felfújós izé a fagylaltban. Csak az alapanyag és a szaktudás. Őrületesen finom mind. Vannak klasszikus ízeik, csokoládé, vanília, eper és tsai és a különlegességek. A sós vajas kukorica egyszerűen kihagyhatatlan, de a pritamin paprikás málna is odarakja magát rendesen. 5 gombócnyit sikerült elfogyasztani, ugyanis nem tudtuk abbahagyni. Vannak sorbet típusúak és tejesek. Tehát kinek a pap, kinek a papné... nekünk mondjuk az egész család. 

Életünk fagyiját találtuk meg... ha te is megkóstolnád a Damniczki Budapest cukrászmanufaktúra csodáit, akkor a facebook oldalukat ITT találod. De inkább menj el egy igazán jót enni a Hercegprímás utca 17. szám alá, na csak a képeket nézd. A Bazilikától másfél percre van körülbelül. És Bud Spencer kedvence, pisztácia is biztos van... de inkább a sós vajas borsót ajánljuk! 

 

 

margot-robbie-calvin-klein-deep-euphoria-perfume-campaign.jpg

 

Leonardo DiCaprio feleségeként ismertük meg igazán. Egész elképesztő volt filmen látni ezt a nőt, aki annyira szép volt a Wall Street farkasa fura szereplőjeként, hogy azt hittük, nem is valós személy. Közben de... ugyanis néhány hete Magyarországon tartózkodott, tehát most már biztosan tudjuk, hogy nem virtuális lénnyel van dolgunk. (Nálunk forgatott, állítólag június végéig, a Terminal című thrillerben).

Egyébként Margot Robbi ausztrál színésznő az életben is elbűvölő jelenség. Szereti az igazán finom ételeket, ezt onnan tudjuk, hogy a belvárosi KNRDY étteremben járt egyik este vacsorázni. Rib Eye steaket fogyasztott és szuper jó arc volt a személyzet szerint is Hollywood egyik legjobb nője (bocsi, meg nem erősített hírek szerint az a gyerekszobás jelenet mindent vitt a pasiknál..). Most pedig a Calvin Klein Deep Euphoria kampányában szerepel. Ez Margot első ilyen munkája, eddig nem igazán használták őt... mondjuk, elég boldog tőle, hogy egy ilyen ikonikus brand arca lehet - legalábbis ezt nyilatkozta. Elképesztő gyönyörű nő, nem?! A fotókat Craig McDain készítette róla.

(A KNRDY étterem facebook oldalát ITT találod, ha te is megkóstolnád, mit evett a szőke bombázó. Egyébként a városban itt az egyik legjobb a steak... szerintünk.)

 

 

 

 

 

newj.jpg

 

 

 

Ez az, amit már nagyon vártunk. És pontosan azért, mert bizonyos fejlettségi szinthez tartoznak bizonyos dolgok. Mindjárt kibontjuk ezt. Örültünk, amikor végre nyílt Gucci itthon, amikor bejöhetett a The Body Shop, mert ugye ezeket a dolgokat nem adják csak úgy oda, meg kell érni rá egy városnak, egy országnak. Ilyen ez a mai hírünk is nektek. Ugyanis a régióban itt, Budapesten nyílt először Jamie Oliver étterme, melyet Gennaro Contaldo séffel, korábbi mesterével együttműködve hozott létre. Több hónapos előkészület előzte meg a budapesti debütálást, londoni és itthoni tréningek után. És tádámmm, ma megnyílt a Jamie's Italian, Budán, a Várnegyedben. 

 

 jamie_in_budapest.jpg

 

A népszerű olasz ételek a leggondosabban kiválasztott alapanyagokból készülnek, melyek magas minőségét, természetességét, fenntarthatóságát, etikus származását és az állatokkal való méltó bánásmódot egy szigorú saját belső rendszer és kontroll garantálja. A budapesti Jamie’s Italian Olaszország és a régió legjobb alapanyagaiból dolgozik, a beszállítók és termelők felkutatása több mint 10 hónapot vett igénybe, legtöbb esetben szabadtartású vagy bio alapanyag felelt csak meg a szigorú nemzetközi előírásoknak, melyek annyira szigorúak, hogy a Jamie’s Italian-en kívül egyetlen étterem sem alkalmaz Magyarországon. (Az előírások betartását a londoni központból rendszeresen ellenőrzik, tehát nincs helye sumákolásnak!) Kipróbált, letesztelt receptek alapján rusztikus, autentikus gyökerű ételek kerültek az étlapra, melyeket Jamie és Gennaro közösen álmodtak és alkottak meg. A vagány olasz étteremben a helyszínen naponta frissen készített tészták mellett látványkonyha és egy csodás terasz is várja a vendégeket. “Hihetetlenül izgatott vagyok, hogy Jamie’s Italiant nyitunk Magyarországon. Budapest egy csodálatos város egyre izgalmasabb étterem választékkal, alig várom, hogy részese legyek ennek én is. Egyszerű, érthető, jó ár-érték arányú olasz ételeket fogunk kínálni a Jamie’s-ben, a legjobb minőségű alapanyagokból. Biztos vagyok benne, hogy a budapesti étterem egy fantasztikus színfolt lesz a folyamatosan növő Jamie’s Italian családunkban.”  mondta maga Jamie.

A Zsidai Csoport nyitja, nyitotta az éttermet, mi igen kedveljük az ő filozófiájukat, ételekhez és életekhez való hozzáállásukat. Még nem jártunk a szóban forgó helyen, de ígérjük nektek, biztosan ellátogatunk oda egy-két héten belül és megkóstoljuk a laza olasz konyhát. Addig pedig csak örülünk az egésznek és mondjuk nem utálnánk, ha Jamievel is találkozhatnánk itthon egy tál pasta mellet...

 

 (Képek: Zsidai csoport és Jamie's Italian facebook)

 

cat-eats-cake-1.jpg

 

 

Nem tagadjuk, lázban két napja, hisz Budapest a gasztronómia fővárosa éppen. És nagyon drukkolunk Széll Tamásnak, de ezt már leírtuk reggel, meg tegnap reggel is nektek. Ezért is akadt meg a szemünk ezen a cuki cicás, tortás anyagon. Minden, ami étel most még nagyobb fókuszban van nálunk. Ez a macs pedig igen édes. Boldog szülinapot neki! 

 

 

rizskezd.jpg

 

Tegnap arra ébredtünk, hogy a legmenőbb fotókat összegyűjtő nemzetközi oldalon, a boredpandán szerepel Rizsavi Tamás sok-sok fényképével. Ő konkrétan hegymászóként nem átall a legveszélyesebb ormokra is felmászni, hogy onnan jobb és még jobb perspektívákban mutassa meg nekünk Budapestet. Így mai üzenetünk számotokra csak annyi, hogy néha egy-két hegyet tényleg meg kell mászni ahhoz, hogy az igazán jó dolgokat megkapjuk!

A fotós Facebook oldala ITT, ez csak szolid válogatás a képeiből. Gratulálunk neki!

(Amennyiben tetszett a post, ITT csatlakozhatsz e Nesze!szer vidám közösségéhez.)

 

 

 

 

 

 

budapesti_csajok.jpg

 

Csajok vagyunk. Nők. Fiatalok. Problémákkal teli, viccekkel teli napokkal, küzdelmekkel, örömökkel. Mi a különbség ugyanebben a relációban New Yorkban és Budapesten? Mutatjuk. A magyar lányok Tomcsányi Dóri, Odett és Fehér Barbara, Schatzi. Szerintünk nagyon jó. HBO produkció egyébként. 

 

 

 

bp8.jpg

 

bp7.jpg

 

bp9.jpg

 

Egy jó kép elkészítése akár egy pillanat műve is lehet... és van, hogy évekig kell várni rá. Mervai Márk 5, azaz 5 esztendőt töltött azzal, hogy kivárja a megfelelő fényeket. És erre a boredpanda nemzetközi gyűjtőoldal is felfigyelt. Mutatunk néhányat a szépséges felvételekből. Budapest, Budapest, te csodás!

A fotós facebook oldalát ITT találjátok, a Nesze vidám és kreatív közösségéhez pedig ITT csatlakozhattok!

 

 

 

hajjd1.jpg

 

 
Nem állítjuk, hogy pénztárcabarát az a francia szalon, aminek első magyarországi üzletében jártunk, de ha exkluzív szolgáltatásra vágytok, akkor a Jean Louis Davidot ajánljuk. Nem véletlen, hogy Európában ők az első, a világon pedig a második legjelentősebb fodrászszalon hálózat. Monsieur Jean Louis David 1961-ben nyitotta meg első üzletét Párizsban, hogy a nők kénye kedvére járjon (de természetesen nem feledkezett meg a férfiakról sem!). Alapelvük, hogy a fodrász legyen figyelemmel a vendég IGAZI szükségleteire - erről mesélünk most. Örülünk annak, hogy egyre több a bejelentkezés nélküli fodrászat, mert ugye tudjuk, hogy manapság programjaink egyik pillanatról a másikra változhatnak... Tehát, ide bármikor betérhetünk, ahol a recepciónál kedvesen fogadnak majd bennünket és egy csésze tejes kávéval a kezünkben kísérnek a tükör elé, ahol megbeszélésre kerülnek az igények. Miután ezzel megvolnánk, kimonót öltenek ránk, ami praktikus, mert legalább nem kell a mellkasunknál szorítani a köpenyt, nehogy leessen rólunk... Ha a vendég úgy kívánja, akkor használhatja az úgynevezett VIP kabint is, ahol a saját asztalánál akár intézheti is online a halaszthatatlan teendőit. Egyébként attól nem kell tartanunk, hogy itt majd olyan professzionális frizurát kapunk, amit az életben nem tudunk otthon elkészíteni. De ha mégis szeretnénk valamilyen különlegesebb eljárást kipróbálni, akkor nyugodtan kikérhetjük a fodrászok véleményét, mert félévente részt vesznek Párizsban egy nemzetközi képzésen. Például, a geometrikus alapokon nyugvó hajvágást is itt tanulták, ami annyit jelent, hogy a női hajakat is hajvágógépekkel vágják, ami sokkal precízebben vágást eredményez - nem beszélve a gyorsaságról. Úgyhogy ne ijedjen meg senki, amikor bezizeg a fülénél a hajvágó, nem fog csupaszon távozni. Azt tudtátok, hogy a váll magasságban lévő ritkásabb, egyenletlen haj annak (is) köszönhető, hogy éppen azon az oldalunkon hordjuk a táskát? De lehet ez a nyakláncunk miatt is, ami észrevétlenül tépi szálanként a hajunkat. És azt gondoltátok volna, hogy azért viszket a tarkótok hajfestés után napokig, mert ott folyik le az a festékes víz, amit némelyik fodrász elfelejthet külön alaposan átdörzsölni. Na, ezeket mind a JLD-ben tanultuk. Ja, azt említettük, hogy lábtartós relax fotelekben kerül sor a hajmosásra? Ennyi kényeztetést mindannyiunk haja megérdemel! (Meg ugye mi is...  )
Nesze!Dia
hajjd3.jpg
(Néhány példa az árakra, ha tájékozódnál:
VÁGÁS
Női hajvágás hossztól függően 7800-8600-9700 Ft
Férfi hajvágás 4100 Ft
SZÁRÍTÁS  
Szárítás hossztól függően 3500-4300-5400 Ft
   
FESTÉS  
Majirel, Inoa, Luo – 50ml esetén 9600 Ft
Tone on tone 1 Tubus 9200 Ft
Redken Gloss 30ml 4000 Ft )

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu