Nesze!szer


 

 

girl-not-shaving-legs-morgan-mikenas-11.jpg

 

Reggel a Mokkában jártam, ahol egy blogger lányról kérdezték a véleményemet, véleményünket (Somával voltam.). Morgan Mikenas ugyanis egy éve nem szőrtelenít. Ezt pedig ki is postolja. Erre pedig sokan ugrottak. Ki így, ki úgy. Mivel, amikor felhívtak a szerkesztők, azt sem tudtam, miről beszélünk (persze megnéztem), gyorsan megmutatom nektek is, kiről, vagy miről van szó. Igazán szép lány, de... Van de? Mit gondoltok? A videót érdemes megnézni, itt az ő magyarázata. (Persze, mindenkit önmaga felvállalására biztatnánk mindig, de mi valahogy a szőrtelenítést választjuk)

 

 

 

blogger1.jpg

 

Milly 23 éves és egy pici baba anyukája. Blogger. Nem diétázott, nem kezdett el hirtelen felindulásból sportolni, hogy megmutassa magát, milyen nagyot változott. Egyszerűen csak az instáján prezentálja néha, milyen egy jól beállított és kitalált kép és milyen az, amikor minden a maga természetességében látható (mondjuk alakformáló harisnya nélkül). Tehát, azt üzeni: legyen mindenki elégedett önmagával, mert nem a világhálón látott kitekert, hasbehúzott pózok mutatják a valóságot.

Szépek vagytok csajok mindenhogy, szeressétek magatokat, mert a tökéletlen a tökéletes!

(Milly instáját ITT követhetitek.)

 

Nyári lányok

beautyka 2016/05/17 11:54 komment

 

devin-brugman-revolve-swimsuit-2016-campaign.jpg

 

 

A Revolve 5x5 kollekcióját láthatjátok a képeken, mert tudjuk, fürdőruhából és nyárból sosem lehet elég. Szerintünk. Bízunk abban, hogy nemsokára visszakaphatjuk kedvenc évszakunkat és levehetjük végre a nagy kabátokat úgy, hogy el is merjük pakolni a szekrénybe azokat. De térjünk vissza a komoly tényekhez. A Montego Bay-en készültek a képek és a kollekció maga bloggerek közreműködésével készült. Nekünk ez igen tetszik, bár a múltkor is szóltunk, hogy örülnénk ilyesminek, főleg úgy, ha tényleg azokat az onlányokat "használnák", akik értenek is a témához. Na, neked melyik darab jön be leginkább?

 

ludi-delfino-revolve-swimsuit2_1.jpg

 

ludi-delfino-revolve-swimsuit1.jpg

 

natasha-oakley-revolve-swimsuit1.jpg

 

hailey-clauson-revolve-swimsuits-2016-jamaica04.jpg

 

hailey-clauson-revolve-swimsuits-2016-jamaica06.jpg

 

alexis-ren-revolve-swimsuit-campaign1.jpg

 

alexis-ren-revolve-swimsuit-campaign2.jpg

 

 

essence_bloggeres1.jpg

 

 

Ó, hát nem bírtunk magunkkal és ezt meg kellett mutatnunk nektek! Az Essence ugyanis gondolt egy nagyot és megkérdezte a legmenőbb beauty bloggerek titkait és kollaborált velük. Így született ez a trend kiadás. Mindenki gondosan végezte a maga munkáját, a vásárlók praktikus tanácsokat is kapnak majd a bloggerektől a termékeken. Nekünk minden darab eléggé tetszik, várjuk majd a megjelenést. Nálunk is lehetnének ilyen kezdeményezések, igaz, csak pályázatok vannak, ahol általában pontosan tudjuk előre, melyik blogger fogja majd nyerni a versenyt...(ezért például nem is szoktunk indulni különböző pályázatokon...) Sebaj, örülünk a külföldi kollaborációnak, éljenek azok a bloggerek, akik mögött teljesítmény van és igazi kontakt az olvasókkal! 

 

 

 

 

faith-plus-size-superhero-e1447841542594.jpg

 

Hurrá és végre. Ugyanis eddig a képregények főhősnői mind cérna vékonyságú, nagy cicijű, gyakorlatilag a valóságtól teljesen elrugaszkodottnak voltak rajzolva: eddig. De most jön Faith és szuperhős alteregója, Zephyr, aki teltebb idomokkal van megáldva.

A Vailant kiadó gondolta úgy, hogy eljött a plus size képregény lányok ideje is. Az alaptörténet szerint egyébként Fait egy blogger lány, tehát mi még jobban szeretjük ezt az egészet. 2016 januárjától "olvashatjuk" majd a Fait kalandjait. Éljen!

 

faith-plus-size-superhero-valiant-comic-book-series-e1447841815441.jpg

 

faith-and-zephyr-plus-size-superhero.jpg

 

zephyr-plus-size-superhero-gets-her-own-comic-book-series-e1447843029667.jpg

 

 

jordan-bone-facebook.jpg

 

 

Szokták mondani, hogy a tehetség mindig utat tör magának, illetve, hogy a legmegdöbbentőbb körülmények közül is érkezhet. Vagy, hogy minden siker sztori mögött általában áll valami olyan háttér, ami az illetőt hitelessé teszi. De azonban ha elég elkötelezett vagy a célod iránt, akkor még az sem tántoríthat el attól, ha egy baleset következtében tolószékbe kerülsz és a négy legfontosabb végtagod nem tudod mozdítani.

A színtiszta alázat egyik legékesebb példája Jordan Bone, aki mint ahogy azt már elmondtuk, tíz évvel ezelőtt egy szerencsétlen autóbaleset következményeként tolószékbe került. A bénulás kiterjedt mind a négy végtagjára (karok, illetve lábak) és a törzsére is. Természetes reakcióként Jordan depresszióba esett, miután elveszítette a teljes önállóságát. És miután karjai használhatatlanná váltak, majdhogynem a sminkelés iránti olthatatlan szerelmét is. A küzdés, mint olyan, erőt próbáló folyamat, napjai meghatározó részévé vált, hiszen Jordan eldöntötte: meg kell erősödnie, hogy újra folytatni tudja a sminkelést. Elkezdődött egy hosszú és keserves időszak, de kitartásának köszönhetően napról-napra fejlődött. Újra megtanulta azokat a mozdulatokat, olykor keserves sírások, vagy dührohamok közepette, amelyek korábban természetesen jöttek...most azonban, amikor már nem volt képes kezeit kinyitni vagy becsukni, aligha.

Jordan ma már sminkelési tanácsokat ad, s videóit a Youtube nevű videó megosztón teszi közzé. Nézői azonban nem értették, mi is olyan furcsa a felvételeken. „Mi a baj a kezeiddel?” – szegezték neki a kérdést. A beauty tutorialok elkészítése mögött rejlő, sokkoló igazságot most felfedte azonban: megmutatja hogyan is készíti el egy sminkjét. Mert sosincs lehetetlen, ha ott az akarat, és nem lehetsz a tested rabja, ha az elméd szárnyal.

Nesze!Bogi

 

 

 

 

edesem5.jpg

 

edesem6.jpg

 

Van egy cukrászda Budán, mi néhány hónapja nyitott. A motiváció erős volt, hisz egy sütni igen nagyon tudó blogger, Márk Szonja nyitotta. Hétvégén arra jártunk. Csodálatosat ettünk. Ne Rigó Jánosra és Francia krémes barátjára gondoljál, hanem isteni pitékre, cupcakekre, pohárkrémekre, csokis habcsókra, fügés-omlós kekszre, pogácsára. Olyan "áfonyásbanánosfehércsokiscupcake"-et választottunk, hogy azóta is visszasírjuk és bosszankodunk, miért nem ettünk rögtön kettőt belőle.

Az Édesem a Kis Rókus utca és a Tizedes utca sarkán található, a Millenáris mögött gyakorlatilag. Kutya- és gyerekbarát (ahogy látod) a hely ami egyébként nagyon újhullámos designt-t is kapott. De leginkább finomság barát az egész, bennünket elvarázsolt az Édesem. Minden egyéb ITT, mi megírtuk a postot és megint kell egy kis édességet ennünk. Járjatok arra, bűnözzetek, kényeztessétek magatokat minőségi cukrossággal!

 

 

 

 edesem7.jpg

 

julia-para-mac.jpg

 

Igen szerethető a MAC-ben, hogy odafigyel azokra, akikre tényleg oda kell figyelni. Julia Petit ugyanis egy menő blogger, nem az a fajta csak csücsörítek és attól fontosnak érzem magam lány. Ékszertervezéstől a saját tévéműsorig sok mindent csinál Brazíliában. Íme, egy interjú vele és a kollekció darabjai, melyeket majd március közepétől a Westendben és a Váci utcai üzletben találsz meg. Nekünk igen tetszik, hogy természetes hatású minden darab és igen jól variálható egymással. Szerintünk Julia kreativitásából, életfilozófiájából csak tanulni lehet! 

 julia_p1_1.jpg

 

Mi inspirált a kollekció elkészítésénél, és hogy érzed, hogyan képvisel ez téged?

- Brazília, de az én saját Brazíliám. Nagyon párás az éghajlatunk, ezért a kollekcióm nem csak arra hivatott, hogy széppé varázsolja a Brazil nőket, hanem hogy tartóssá is tegye a sminkjüket. Brazíliában nagy városokban élünk –Sao Paolo, Rio- ezért a városi dzsungel volt a vízióm. Sao Paoloban van egy hely, ahol pontosan ilyen a díszlet: van egy tó, fák és a város látképe. A városi esztétika jelenik meg a trópusi időjárással. 

- Mi a helyzet a színekkel? Mi segített az árnyalataid és neveik megalkotásában?

- Ezeket a színeket nagyon szeretem,de ezt a kollekciót úgy alkottuk meg, hogy mindenkinek jól álljon. Azt akartam elérni, hogy a lányok legyenek egyszerűek és gyönyörűek, és azt gondolom, hogy ez egyértelmű, amikor megnézed a kollekciót. Vannak matt és vannak csillogó textúráink is, amiket vegyíteni lehet egymással, így elérve egy nedves hatást. A színek minden tónuson jól mutatnak és a termékek tartósak. Nem csak magamnak készítettem ezt a kollekciót (habár ez az egyik legjobb ajándék, amit valaha kaptam), hanem mindenkinek.

- Amikor azon gondolkoztál, hogy hogyan kommunikáld magad ezzel a kollekcióval, akkor mi vezetett ehhez a képzelethez?

- Tetszik, hogy ez egy kis fantázia, hogy igazából nem igazi. Azt gondolom, hogy ha természetes úton akarod bemutatni ezt a kollekciót, akkor veszít a vonzerejéből. A smink olyan, mint egy álom – használatával az lehetsz, aki akarsz. Annak ellenére, hogy a kollekcióban klasszikus színek szerepelnek, használhatod őket arra, hogy teljesen átalakulj. Ez fantázia. A M·A·C fogta a természetesség ötletét és megálmodott belőle egy álmot.

Vannak napok, amikor a megjelenésed a tradicionális, klasszikus szépséget tükrözi, míg másnap bonyolult, extravagáns színpadiasságot öltesz magadra. Hogyan kerültél kapcsolatba a smink művészetével?

- Az első dolog, amire emlékszem a sminkekkel kapcsolatban, az anyukám fémdoboza a 70-es évekből tele szemfestékekkel. Azt hittem róluk, hogy kréták, tehát az enyémek, de igazából sminkek voltak. A krétákkal rajzolni szoktak, fantáziálni, tehát elég korán megismerkedtem a sminkekkel és az átváltozás lehetőségével.

 - Nagyon érdekes karriered van; ékszer tervezéstől oktatóvideók készítésén át egy saját TV show vezetéséig. Milyen utat jártál be?

- Nem is tudom, hogy hogyan történt. Édesapámmal kezdtem dolgozni a reklámpiacon már nagyon korán, 15 vagy 16 évesen, aztán amikor elég idős lettem, hogy iskolába járjak, az ékszerészetet választottam. De nem azért, hogy ékszerész legyen belőlem, hanem azért, hogy valami olyat lássak, amiről addig nem tudtam semmit. Az iskola után visszamentem Sao Paoloba és újra a reklámszakmában kezdtem dolgozni, mert ez volt az, amit szerettem, aztán megalapítottam a saját stúdiómat. Egészen múlt évig ezzel foglalkoztam. Bezártam a studiot, hogy a weboldalammal és a TV-s megjelenéseimmel foglalkozhassak. Mindig eljön az idő, amikor választani kell - mihez kezdek most?

- Nagyon erős érzéked van a divathoz. Édesapád művész volt, te pedig egész életedet Brazíliában töltötted- hogyan befolyásolták ezek a dolgok a divatérzékedet?

Blogként indítottam el a weboldalamat, csak azért, hogy megmutassam az embereknek, amiket szeretek. Nagyon gyorsan nőni kezdett az oldal. 6 hónap alatt óriási lett. Manapság már sok íróval dolgozom, van média-, és reklámrészlegünk is- ez óriási dolog. De ami a legjobban tetszik az egészben az az, hogy ez az oldal soha sem rólam szólt, hanem azokról a dolgokról, amik érdekelnek. Azt hiszem, hogy az olvasóim ezekkel a dolgokkal tudnak azonosulni. Először csak a divattal kezdtem, és két év múlva kezdtem írni a sminkről is. A barátaim azt kérdezték –Miért nem tanítod meg őket arra, amire minket tanítasz, ha átmegyünk hozzád?- Így elkezdtem csinálni a videókat, és az oldal felrobbant. Ezért szeretem az internetet, mert demokratikus és szabad.

- Hogyan jellemeznéd a brazil szépségideált?

- Mivel ez nagyon nagy ország, ezért eléggé változatos is. Olyan mint Amerika, csak egzotikusabb. Brazíliában minden van. Az eltérő időjárás miatt minden helynek más a stílusa. Olyat szerettem volna alkotni, amivel minden lány azonosulhat, hogy olyan termékeket válasszanak, amiket szeretnek és könnyen tudnak használni.

- Volt már valaha, hogy direkt próbáltál a várakozásoknak ellentétest cselekedni, vagy azért sminkelni, hogy lázadó legyél?

- Igen, mindig. Mindig ezt próbálom elérni. Ha az emberek sokat kérnek, hogy csináljak valamit, akkor szándékosan nem fogom megtenni. Akkor valami mást csinálok. Vagy valami olyat fogok csinálni, amitől én is félek, és ilyenkor ezt kérdezik:- Mit csinálsz, mi ez a smink? Hogyan fogom ezt viselni?- Nem számít! Csak nézd meg, hogyan készül és sajátítsd el. Lehet, hogy van benne egy olyan apró kis trükk, amit alkalmazni tudsz a későbbiekben saját magadon. Nagyon lázadó vagyok.

- Tanított neked bármi váratlant a sminkelés?

- A legfontosabb lecke, amit a sminkelés útján tanultam meg, az az hogy belenézni a tükörbe megváltoztathatja egy ember életét. Nem arra gondolok, hogy belenézel a tükörbe és felteszel egy kis szempillaspirált vagy rúzst. Hanem arról, hogy belenézel és figyelsz magadra és megtanulsz megszeretni bizonyos dolgokat magadon. Oké, nem vagyok tökéletes, de szeretem a szempilláimat, a szemeimet. Vagy szeretem saját magamat. A sminkelésnek ezen része a legjobb: ülsz egyedül, nézed saját magadat és szereted magadat… ez a legjobb lecke, amit megtanultam. Néha csak egy tükör kell, hogy megoldódjanak a dolgok. Csak nézz magadra és próbáld megérteni, mert akkor bármire képes lehetsz. Az lehetsz, aki csak szeretnél lenni!

- Amikor van egy szabad perced, hogyan töltöd el a szabadidőt?

- Tanulok az interneten! Soha nem vagyok offline, tudom, szörnyű, de igaz. Vagy gondoskodom a kutyáimról és a macskámról. Nem szoktam bulizni. Nem vagyok egy kalandvágyó, egzotikus típus. Igazából internet-típus vagyok.

julia-produtos.jpg

 

LIPSTICK BOCA lágy pink nude (satin) / PETITE RED krémes eper (satin) / AÇAI élénk mély ibolya (matte) / 6 500 Ft LIPGLASS PURPURINE áttetsző barack barack és arany csillámokkal / 6 200 Ft LIQUIDLAST LINER WET ROAD csillogó fekete / 5 900 Ft MORGANITE EYE SHADOW X 2 SUNSTONED lágy pink pezsgő (lustre) / CHOCO CAKE sötét csokoládé (matte) / 7 900 Ft SAGU EYE SHADOW X 2 DRUZY piszkos mályvás lila (lustre) / BLACK PLUM mély feketés lila (matte) / 7 900 Ft MOVING SAND EYE SHADOW X 2 MUMU lágy nude barna (matte) / NOITE csillogó fekete (lustre) / 7 900 Ft LUSTRE DROPS PINK REBEL / kékes pink arany csillámokkal 5 900 Ft PREP + PRIME POWDER PREP + PRIME TRANSPARENT FINISHING POWDER PRESSED / 8 100 Ft POWDER BLUSH LINDA lágy pink bronz / 7 300 Ft

 (Julia blogját ITT találod)

 

Photoshop a világ körül

beautyka 2015/01/11 12:43 komment

 

 

 

 

Azt mindig is tudtuk, de legalábbis titkon sejtettük, hogy mekkora szerepe is van a képszerkesztő programoknak a divat világában. Sokszor volt kérdéses, hogy hol a határ, ha retusról van szó. Nem túl mű? Hol végződik az igazi és kezdődik a korrigálás? Rendhagyó dolgot tett nemrégiben a kolumbiai-amerikai származású plus-size blogger, Marie Southard Ospina. Húsz országnak szerkesztőinek küldött el magáról egy fotót, azzal a kéréssel, hogy az adott imázsnak megfelelően formázzák meg azt. Az eredményre már csak azért is volt roppantmód kíváncsi, hiszen plus-size méretekkel rendelkezvén nem csak az arcberendezését kellett a photoshop guruknak megszerkesztenie, hanem a súlyából is szükség volt némi lefaragásra. Kísérletének célja az volt, hogy meglássa, melyik ország milyen tálalásban mutatnák meg egy nő arcát, mihez kezdenének vele. A képekről általában elmondható, hogy a karcsúsítás a menő a világban. A teltebb lányokról igyekeznek eltüntetni a lehető legtöbb súlyfelesleget annak érdekében, hogy a tökéletes nő nézzen vissza ránk a címlapokról. Pirospozsgás arc, erős kontúrok, natúr smink, volt, ahol még Marie haját is eltüntették a „tökéletes eredmény” érdekében. S hogy mi az eset tanulsága? Nemes egyszerűséggel az, hogy ne akarjátok photoshoppal elrejteni a világ elől a valódi arcotokat. Igaz ugyan, hogy a kreált valóság sokszor szebbnek tűnik, de nem mutatja meg azokat a jellemvonásokat, amelyek bennünket meghatároznak. Amitől Te, Te vagy. Az pedig úgy már nem is igazi.

Nesze!Bogi

Ps: és elkészült a magyar változat is, köszönjük Juhász Lali nevű olvasónknak!

magyar_version1.png

magyar_version6.png

 

 

újmédia írógép.jpg

 

Érdekel az újságírás, a reklámipar, a közösségi oldalak? (Oké, és nemcsak a selfie készítésre mész, hanem írnál is?!) Szeretnél a nesze!szer blog csapatának tagja lenni? Az Újmédia Képzés (www.ujmediakepzes.hu)  oktatásain a legjobbaktól tanulhatsz, és ha elég tehetséges vagy, kurzusaik végén zsebedben egy munkaajánlattal végezhetsz. Elég jó kis képzéseket találtunk náluk, bizony ám!  

Számunkra különösen kedves az Intenzív Női Tartalmak kurzus, (infók ITT)  hiszen ennek végén kiválasztunk egy gyakornokot, aki bepillantást nyerhet a nesze!szer blog mindennapos munkáiba. Aki elég ügyes, elindulhat az újságírás izgalmas útján, mi segítünk megtenni az első lépést, a többi rajtad múlik.
Gyere és tanulj tőlünk, velünk!

ITT jelentkezhetsz a kurzusokra és tudhatod meg a további infókat is. 

CALZ_cashmereENG_Alta.jpg

Mától kezdődik az akció, így gondoltuk, iziben szólunk is nektek. Az ötletet a nemzetközi blogerek által teremtett trend ihlette, gondoljuk, idővel majd a hazaikra is figyelnek, de... szóval. Aki 24-éig a 4+1 akcióban kasmír harisnyát vásárol, az ilyen jópofa karkötőt kap ajándékba a Calzedoniában. Ezt természetesen hordhatod a csuklódon, de hajguminak sem utolsó, te döntesz. Szerintünk helyes darabok ezek és egyébként sem jön rosszul az ember lábának némi pihe-puha harisnyaság, hisz a hétre állítólag még havazás is elképzelhető. 

bloggerkedő2.jpg

A már hagyománnyá vált Primőr Bloggertalálkozó idén októberben, immáron harmadik alkalommal került megrendezésre. A Primőrös-lányok akárcsak tavaly és azelőtt, ezúttal is kitettek magukért, hogy megteremtsék az ideális helyszínt a blogger eszmecserére. A menetrend nem változott: érkezés délelőtt 10 órára a Primőr Kft. Király utcai központjába, ahol a saját névtáblánk elkészítése után, egy pohár üdítővel a kezünkben helyet foglaltunk és vártuk a startot. Mielőtt Réka és Lina (a cosnova hazai menedzserei) belevágtak volna a márkák prezentálásába, az összes jelenlévő bloggerina (kb. 30-40 fő) bemutatkozott néhány sorban. Mi többek között a Nesze népes táboráról dicsekedtünk, amiről igen jó érzés volt beszélni - ezúton is köszi nektek, hogy ennyien velünk vagytok! Csak ámultunk és bámultunk azon, hogy tavaly óta mennyi új blog indult útnak. Újoncok, sok sikert! Az ismerkedés után kezdetét vette az egész napos szakmai továbbképzés: elsőként az essence és a CATRICE új kollekcióit mutatták be nekünk. Az őszi és a karácsonyi termékek megtekintése után, kipróbálhattuk az essence új vívmányát, a gel nails at home zselés manikűr szettet. Mivel ez a fajta lakkozás olyannyira népszerűvé vált manapság, az essence megalkotta a saját LED lámpás készletét otthoni használatra. A gel nails at home speciális alap-, és fedőlakkot, lemosót, körömreszelőt és lakkokat tartalmaz, tehát ha van időd és türelmed akkor minden más adott ahhoz, hogy kiéld az kreativitásodat. Láttuk a folyamatot és azt kell mondjuk, hogy nem egy nagy ördöngösség - de a türelmedre szükséged lesz...

 

bloggerkedő1.jpg

 

Az első felvonás után ebédszünet következett, ahol finom szendvicsekkel kínáltak bennünket. Ezt a brigád fele amerikai csokis, a másik fele pedig eper ízesítésű tortával vezetett le. (Aznap nem szenvedtünk kalóriahiányban...) Ezután mindenki újra elfoglalta a helyét, már a Max Factor csapata által feldíszített teremben. Az egyik oldalról Gwyneth Paltrow mosolygott, vele szemben pedig Candice Swanepoelt láttuk - persze csak képeken, mivel utóbbi a márka arca, előbbi pedig a Max Faxtor múzsája, mint kiderült. A bemutató során számos érdekes statisztikát osztottak meg velünk a lányok, amikből az is világos lett, hogy a 2013-as októberi Glamour napokon összesen 22 276 Max Factor terméket adtak el! Emellett persze betekintést nyerhettünk a márka újdonságaiba is, amiről idővel mi is mesélni fogunk. 
Utolsóként az ARTDECO és a BeYu mutatkozott be, amikkel eddig a Primőr bloggertalálkozó keretein belül még nem találkozhattunk. Az Artdeco termékeit elsősorban szépségszalonokban értékesítették, majd egyre több teret meghódítottak a piacon. Azt beszélik, hogy inkább a 25 év feletti nők kedvelik, mert kell egy bizonyos érettség a használatához - kinek a pap, kinek a papné, ugye. Az Artdeco által 1999-ben alapított BeYu márka már a fiatalabbakat szólítja meg, ami sokszínű palettáin is megmutatkozik. Megnézhettük a márkák őszi újdonságait, amikről nektek is hamarosan beszámolunk majd.
Ezennel a találkozó végéhez érkeztünk (kb délután 4-5 óránál jártunk ekkor), ami az eddigi leghosszabbra sikeredett, de megérte! A Primőr aztán tudja, hogyan kösse össze a kellemeset a hasznossal. Óriási köszönet nekik és a többi bloggernek is, hogy eljöttek. Jövőre folyt. köv.!    
Nesze!Dia
bloggerkedő3.jpg
bloggerkedő4.jpgbloggerkedő6.jpg

Buli volt a mi utcánkban

beautyka 2012/12/07 16:09 komment

quiz night ok.jpg

Szerdán szervezett keretek között - családiasan ültük a karácsonyt. Sok-sok vezető és kiemelten fontos, m9 több - ügyes bloggerrel együtt mulatkáztunk a blog.hu csapatának szervezésében a Mezcal étteremben. (Köszi Laci és Bea!!!). Volt sok finomság (Két cica konyhája elkövetésében például), meg vetélkedő is. A fejtörő show részt a quiz night szervezte, emitt láthatod, kik is ők. Szóval, kedves társalgások, móka és kacagás volt a program a mexikói jellegű vendéglátós egységben. 

Mi a vetélkedősdiben a Szomszédok tévésorozatra vonatkozó kérdéseket kedveltük leginkább, hiába, a Mágenheim korszak megtette a hatását anno. Szégyenben is lennénk magunk előtt, ha nem tudtuk volna, ki volt Taki bácsi megformálója.  De persze voltak blogos feladványok is. Kérdés, mi látható a képen? Nem, az Anya gyermekével nem jó válasz....

Burberry-Complete-Eye-Palette-promos.jpg

Elgondolkodtató, egy Burberry palettákat bemutató postnál kell-e bármi szöveg. Mert ugye ránéz az ember a képre, látja, amit lát, tudja a márkát és ha volt is valaha, hát akkor gyorsan eláll a szava. Még nekünk is, pedig
a kenyerünk a beszéd. Köszönjük a szorgalmas angol bloggereknek, hogy már tudjuk, az üzletekben a hat új paletta. Igyekszünk valahogy a közelükbe férkőzni, és itt nem a bloggerinkára utaltunk...mert tudjuk, ezzel nem kockáztatunk. Mert Burberry ugye...

(kép: makeup4all)

 

gourmet3.jpg

 

Nem leszünk éhesek a hétvégén, az egészen bizonyos. Gourmet Fesztivál van a mi utcánkban és ennek nagyon tudunk örülni. Egészen pontosan a Millenárison. Számos célkitűzéssel érkezünk majd. Az egyik legtutibb ebben a rendezvényben, hogy itt megtalálod az ország legjobb éttermeit koncentráltan. Tehát a Kistücsöktől a Costesig.  Egészen biztos, hogy amint időnk engedi, megtekintenénk Segal Viktor és Bíró Lajos Pacalpárbaját, megkóstolnánk a libamáj fagyit, a Légli, a Sauska és a Szeleshát felhozatalt. És fogjuk is, hagyjuk ezt a feltételes módot. Számos pajtásunk lesz porondon, leánykori nevén Chili&Vanília blogger barátnőnk, alias Mautner Zsófi is számos dolog háziasszonya lesz ottan, Világevő pajtással karöltve. Kulka János is fakanalat ragad, hát nem tudjuk majd nem megcsodálni. A menüsor pazar, már amit elolvastunk belőle, az orgona krémlevestől a borjúpofáig. Szerintünk nem lesz ember a talpán, aki oda kilátogatva ne lenne ennyi finomságtól nagyon mosolygós. Persze, a DiVino is itat szokásához híven, nem is bánjuk ezt, mert csak lecsúszik egy kis fröcsi itt a sok finomságra majd. Na jó, meg a Kőteleki kaptár új mézes-bodzása is megkóstolásra kerül. Mert enni és élni tudni kell!

Desszernek zenei csemegéket gondolnánk tálalni nektek. Kiscsillag, Szalóki Ági, Váczi Eszter és a név kötelez jegyében Szalonna és Harcsa Veronika. Na, jöttök? Minden okosság és a kiállítók ITT! Vasárnap este persze, biztos úgy érezzük majd, sose többet nem eszünk már. De ez az állapot gyorsan elmúlik, mint a celeb házasságok hollivúúúdban. Jó étvágyat a hétvégéhez!