Nesze!szer


Reggeli Nesze

beautyka 2016/06/28 20:38 komment

 

instax.jpg

 

Amikor valaki azt mondja neked, hogy az emberek rosszak, ne hidd el neki. Amikor bajban vagy, nagyon furcsa dolgok történnek. A barátnak hitt barátokból hirtelen közönyös ellenség válik, a semleges ismerősökből hirtelen vadidegen ismeretlen lesz. Olyanoktól kapsz szeretetet, kedves szavakat, akitől nem is várod. A bajba jutott ember hirtelen népszerűvé válik, és annyi angyal siet hozzá, hogy felemelje a földről a zuhanástól összetört lelkét, hogy csak győzze a fejét kapkodni a szárnysuhogástól. Igen, az emberek rosszak. Például Te, aki félreismerted őket, és most kétségbeesve szelektálsz barátnak hitt barátok és vadidegenből angyalokká vált segítők között. Változunk. Úgy ismersz meg új barátokat, ha közel engeded őket magadhoz, és a régiekből csak azt engeded közel a lelkedhez, aki nem nevetett ki, amikor a mondvacsinált problémáddal, ami neked katasztrófa, neki egy nagy semmi, éjjel kettőkor megtaláltad egy könnyes levélben...Volt rád energiája. Egy kedves szava. Egy sóhaja. Egy könnye. Mert így működik ez. Az emberek nem rosszak.

Te tanulj meg szelektálni!

 

 

nemvagyegyedul.jpg

 

Sosem vagy egyedül

Néha elfelejti az ember, milyen sokat köszönhet azoknak, akik nap mint nap körülveszik. És most nem olyasmire gondolok, hogy a szüleink "fedelet adtak a fejünk fölé", vagy hogy a párunk kitartott mellettünk egy nehéz időszak során. Inkább az olyan hétköznapi dolgokra, mint amikor a barátok szemébe nézve egy brutális 24 óra után is úgy érezhetem: hazaértem, biztonságban vagyok. Vagy hogy van kivel megosztani, mi történt aznap a melóban. Már azért is végtelenül hálásnak kellene lennünk az emberiségnek, hogy amikor felkapcsoljuk a lámpát, világosság lesz a szobában. A világ leghétköznapibb dolgai sem léteznének közösségi összefogás nélkül - nyugodtan állíthatjuk, hogy még a legmizantrópabb, legembergyűlölőbb lélek sem örülne olyan világnak, ahol pilóták, postások, pénztárosok nélkül, orvosok nélkül, ügyvédek nélkül, vagy épp egy barát mosolya nélkül kellene élnie.

Mindannyian fontosak vagyunk egymásnak. Amikor elhitetjük magunkkal, hogy egyes egyedül vagyunk a világban, és nem vesszük észre, mennyi áldást köszönhetünk a környezetünknek, azonnal elzárjuk magunkat a boldogság megtapasztalásától. A Kabbala Központban azt tanuljuk: mindannyiunkat érik megpróbáltatások nap mint nap, ám a kérdés az, hogy nehézségeink és fájdalmunk közepette meg tudjuk-e találni azt a pontot önmagunkban, ahol azt mondjuk: "Bárhol is vagyok most, az azért van, hogy a jövőben jobb ember lehessek. Van valami ebben a tapasztalatban, amit meg kell tanulnom, mert bármi is történik ma az életemben, az fontos, sőt pozitív dolog a személyes fejlődésem szempontjából."

Amikor pedig képesek vagyunk erre, azonnal felismerjük, hogy akármi is legyen a nehézség, nem csak mások felelősek, hibásak érte. Még egy kimondottan gonosz tett elkövetője is számtalan más, jóságos tettet hajtott végre életében, amelyekkel másokat segített (ha nem is tud róla, akkor is!) - a szerk). Még egy olyan világban sem szabad embergyűlölővé válnunk, ahol nap mint nap szembesülünk vele, mennyit ártunk a bolygónknak. Másokkal megosztva, baráti segítséggel, közösségi összefogással sokkal több esélyünk van kimászni a veremből, mint azzal, hogy hátat fordítunk egymásnak. Hiszem, hogy mindannyian megtapasztaltuk már, mekkora kő esik le az ember szívéről, mikor egy barátjának kimondja, mitől szenved - a probléma máris kevésbé súlyos attól, hogy megosztjuk egymással. Miért? Mert ezzel elvetjük azt az önző és egoista elvet, hogy csakis mi tudhatjuk a megoldást a világ minden problémájára, és esélyt adunk arra, hogy kapjunk - másoktól.

Hiszek benne, hogy csakis egyéni és közösségi erőfeszítéseinken keresztül oszlathatjuk el azt a személyes és globális negatívitást, mely bennünk, és körülöttünk történik - ahogy Karen Berg írja: "Az egyetlen oka annak, hogy létezik a negatívitás az, hogy még nem érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ahol képesek vagyunk megtörni. Még nem töröltük ki a negatívitást magunkból, életünkből és a világból. De meg kell próbálnunk megtenni ezt - s én hiszem, hogy minden nappal közelebb kerülünk hozzá."

Fényes hetet!

facebook.com/kabbalakozpontmagyarorszag

facebook.com/steinerkristofoldala

whitecityboy.com

Reggeli Nesze

beautyka 2015/10/12 20:49 komment

 

natalia_vodianova.jpg

 

Ha valaki olyan "barátokkal" veszi körül magát, akik pusztán csak megerősítik a kifelé mutatott személyiségét, akik soha nem kíváncsiak álmaira és vágyaira, akik soha nem biztatják arra, hogy új utakat próbáljon ki, akkor elmulasztja azokat a lehetőségeket, amelyeket a barátság nyújthat. Az igazi barát olyasvalaki, akivel időnként bolondozhatunk, aki nem várja el tőlünk, hogy mindig a papírformát hozzuk; olyasvalaki, aki segít bennünket az önmegvalósításban, és ezért hajlandó osztozni a kockázatban, amely minden komplex tevékenységben jelen van.

Csíkszentmihályi Mihály

Vidám vasárnap

beautyka 2015/07/11 19:49 komment

 

 

bff2_2.jpg

 

A barát az az ember, aki nem mond feletted ítéletet. Mondottam neked, ő az, aki megnyitja ajtaját a vándornak, mankójának, sarokba állított botjának, nem unszolja táncra, hogy aztán megítélhesse tánctudását. És ha a vándor az utakat vidámító tavaszról mesél, a barát az, aki benne a tavaszt fogadja házába. És ha arról mesél, milyen borzalmas éhínség dúlt abban a faluban, ahonnan jön, akkor vele együtt szenved éhséget. Mert mondottam neked, a barát az a rész az emberben, amelyik éretted van, és olyan ajtót tár ki előtted, amelyet talán soha másutt nem nyit ki. A barátod igaz, igaz mindenben, amit neked mond, és akkor is szeret téged, ha a másik házban gyűlöl. A barát, akivel Istennek hála, találkozom, és összeér a könyökünk a templomban, aki ugyanolyan arcot fordít felém, mint az enyém: az ő arcát is ugyanaz az Isten világítja át, mert ilyenkor egyek leszünk, még ha odakint ő boltos, én meg hadvezér vagyok is, vagy ha ő kertész, én meg távoli vizeken utazó tengerész. Meghasonlásaink fölött rátaláltam, és most barátja vagyok. És hallgathatok mellette, más szóval nem kell tőle féltenem belső kertjeimet, hegyeimet, vízmosásaimat és sivatagaimat, mert nem fog beléjük taposni. Barátom az, akit szeretettel fogadsz belőlem: az én belső országom követe. Jól bánsz vele, leülteted, aztán hallgatod. És mind a ketten boldogok vagyunk.

Antoine de Saint Exupéry

Vidám vasárnap

beautyka 2015/03/21 21:40 komment

 

 

 

coelho_virag.jpg

 

Egy ember találkozik egy régi barátjával,aki minden próbálkozása ellenére nem viszi semmire az életben. "Adok neki egy kis pénzt"- gondolja. Csakhogy még aznap este kiderül, hogy a barátja meggazdagodott és azért jött,hogy kifizesse az évek során felgyülemlett tartozásait.
Beülnek a presszóba, ahova régen is együtt jártak, és a barát mindenkit meghív egy italra.

Amikor megkérdezik,hogy mitől lett ilyen sikeres, azt feleli, hogy néhány nappal azelőtt még a Másik bőrében élte az életét.
-Ki az a Másik?-kérdezik.
-A Másik az az ember, akivé neveltek,de aki mégsem én vagyok.A Másik az az ember, aki azt hiszi, hogy mindenkinek kötelessége az egész életét arra áldozni, hogy pénzt gyűjtsön, nehogy öregkorára éheznie kelljen. Addig gyűjtöget,addig tervezget,míg végül egyszer csak azt veszi észre, hogy nemsokára meghal, pedig még nem is élt. De akkor már késő.
-És ki vagy te?
-Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére. Olyan ember vagyok, aki leborul az élet titokzatossága előtt,aki nyitott a csodákra, aki derűsen és lelkesen viszonyul mindenhez,amit csinál. Csak eddig a Másik-aki fél a csalódásoktól- nem engedett kibontakozni.
-De a szenvedés létezik-mondják erre az emberek a presszóban.
-Néha vereséget szenvedünk. De a vereségeket úgysem kerülhetjük el. Ezért aztán még mindig sokkal jobb,ha az álmainkért vívott harcban veszítünk el néhány csatát,mint ha úgy szenvedünk vereséget,hogy azt sem tudjuk, miért harcoltunk.
-Csak ennyi?  -kérdezik az emberek a presszóban.
-Ennyi. Amikor erre rájöttem, úgy döntöttem, hogy az leszek, aki mindig is akartam lenni. A Másik ott maradt a szobámban ,engem néz, de többé nem hagyom, hogy beleszóljon az életembe-pedig néhányszor megpróbált rám ijeszteni, mondván,hogy veszélyes dolog nem gondolni a jövőmre.

Attól a pillanattól fogva,hogy kiűztem a Másikat az életemből ,folyamatosan megmutatkozik az Isten csodatévő ereje.

Paulo Coelho

Reggeli Nesze

beautyka 2015/02/25 21:10 komment

 

friends.jpg

 

Ha valaki olyan "barátokkal" veszi körül magát,  akik pusztán csak megerősítik a kifelé mutatott személyiségét, akik soha nem kíváncsiak álmaira és vágyaira, akik soha nem biztatják arra, hogy új utakat próbáljon ki, 
akkor elmulasztja azokat a lehetőségeket, amelyeket a barátság nyújthat.

Az igazi barát olyasvalaki,  akivel időnként bolondozhatunk, aki nem várja el tőlünk, hogy mindig a papírformát hozzuk; olyasvalaki, aki segít bennünket az önmegvalósításban, és ezért hajlandó osztozni a kockázatban, amely minden komplex tevékenységben jelen van.

Csíkszentmihályi Mihály

Vidám vasárnap

beautyka 2014/10/18 21:18 komment

 

be a princess.jpg

 

Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak. (...) Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak! (...) S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel.

Exupéry

Reggeli Nesze

beautyka 2014/04/16 22:12 komment

 

 

reggeli kutya2.jpg

 

Az egyetlen abszolút önzetlen barát, akire az ember szert tehet ebben az önző világban, az egyetlen, aki sosem hagyja el őt, az egyetlen, aki sosem hálátlan és hűtlen hozzá - az a kutyája. Ő az, aki mellette áll jóban-rosszban, egészségben-betegségben. Ott alszik a hideg földön, ahol a barátságtalan szelek fújnak, s ádázul zuhog a hó, csakhogy gazdája oldalán lehessen. Megnyalja a kezet, amiben nincs élelem, amit felajánlhatna. Nyalogatja a sebeket, és enyhíti a fájdalmakat, melyeket a világ kegyetlensége ejt. Úgy őrzi koldus gazdája álmát, mintha király volna. Mikor minden barát eltűnik, ő marad. Ha elmúlik a gazdagság vagy a hírnév szertefoszlik, ő olyan hűséges marad szeretetében, ahogy a nap kitart az útján az égen.

George Graham Vest

 

kristóf ill.jpg

Egy ősi kabbalista mondás azt mondja: "Találd meg a tanítód, és szerezz egy barátot." Ez persze fordítva is igaz: minden jó barátság során nap mint nap tanulunk valamit. De vajon hogyan ismerhetjük fel életünk során a valódi mentorainkat?

Bármily bölcsek, intelligensek, vagy szociálisan érzékenyek vagyunk, tanárok nélkül nem lehetünk sikeresek - sem a spirituális utunkon, sem a hétköznapjaink során. Ahogy a szüleink beszélni, az óvónénink szavalni, az osztályfőnökünk számolni és olvasni tanít minket, ugyanígy szükségünk van valakire, aki a szellemünket "okosítja". Valaki, akitől ihletet és visszajelzést kapunk. Valaki, aki jól ismer bennünket - a hibáinkkal együtt -, és mindent megtesz, hogy támogasson. Valaki, aki nem csak prédikál, hanem olyan életet él, amelyet példaértékűnek tekinthetünk.

kristóf ill2.jpg

"Ha fejlődni szeretnél, kulcsfontosságú, hogy olyan spirituálisan érzékeny emberekkel vedd körül magad, akik támogatnak az utadon. Az igaz barátság olyan, mint az oxigén: mindannyiunknak szükségünk van rá az életben maradáshoz. Sokan annyira rettegnek attól, hogy levegő nélkül maradjanak, hogy "oxigén-maszkot viselnek": képtelenek egyedül dönteni, és teljes mértékben mások döntéseitől, elvárásaitól függenek. Mások úgy vélik: nekik nincs is szükségük levegőre." véli Yehuda Berg, a Kabbala ereje című könyv szerzője, aki szerint a "barátság függőség" és az elszigetelődés azonban egyaránt helytelenek. A középutat kell választanunk és kölcsönösen egymástól függőnek kell lennünk, a saját két lábunkon állva. Nézz szét magad körül. Vajon megfelelő emberek társaságában vagy-e, akik segítenek az úton?

"Mind tanárok vagyunk valaki számára. Ez pedig azt jelenti, hogy a legjobbat, a legtöbbet nyújtjuk, akkor is, ha néha nincs kedvünk hozzá." folytatja Yehuda. Ha valamelyik barátod felbosszant, irritál, vagy nem értesz vele egyet, jusson eszedbe, hogy minden, amit másokban látsz, a saját egód tükörképe. Amikor valami különösen zavar másokban, az a saját hibád kinagyított képe. Ilyenkor az élet utat mutat neked, nem véletlen találkoztál ezzel az "idegesítő" emberrel. Most ő a legjobb tanárod. A bölcs ember mindenütt tanul."

Akiket buddhizmusban a bódi szatváknak, a keresztény kultúrában pedig a szenteknek nevezünk, azok a kabbalában a cáddikok. Megvilágosult lelkek ők, akik bár már elhagyták a fizikai világot, máig reményt, inspirációt jelentenek millió és millió ember számára. Mindegy, hogy a te választott mentorod Jézus Krisztus, Milarepa, Mohamed, vagy éppen Simon Bar Johai rabbi, a Zohar szerzője, a lényeg, hogy érezz vele lelki közösséget, okulj a tanításaiból. Honnan tudod, hogy ki a te "cáddikod"? Amikor találkozol egy élettörténettel,egy írással, vagy akár egy idézettel, amellyel kapcsolatban úgy érzed,, hogy közvetlenül a lelkedhez beszél, könnyen előfordulhat, hogy valamelyik előző életed során a cáddik tanítványa voltál. Hallgass a megérzéseidre.

Amíg pedig megtalálod a mesteredet, ne felejtsd el: valójában minden ember a tanítónk, egy életen át.

Fényességes hetet!

kabbalahungary.net
steinerkristof.com

magányos kutya.jpg

Mr. Magány, a legrosszabb jóbarátunk

Valamilyen mélységig mindannyian ismerjük a magányosságot. És amennyire ismerjük, annyi elég is belőle... nem egy kellemes érzés. Bevallom, nekem elég rágondolnom, hogy milyen is, amikor úgy tűnik, senki sincs mellettem... és már könnybe is lábad a szemem.

Például magányos éjszakákon, amikor a párom ügyeletes a gyermekosztályon. Egyedül a tengerparton, azon merengve, milyen csodálatos lenne, ha itt lennének a Budapesten, Berlinben, Londonban, New Yorkban, vagy épp Madridban élő barátaim. A magány elképesztő méreteket tud ölteni, amikor beengedjük a fejünkbe, szívünkbe, lelkünkbe. Lépésről lépésre kitölti az egész lényünket, míg végül totál padlóra küld. Ebből a "legyőzött" helyzetből pedig észre sem vesszük, hányan vannak körülöttünk, akikért hálásak lehetünk a sorsnak. Emberek, akiktől tanultunk, akiknek mi mutathattunk meg egy új színt a világból, barátok, akikkel könnyesre nevettük a szemünket. És persze a szülők, akiknek megszámlálhatatlan áldást köszönhetünk - az értékes emberi életünket biztosan.

the wall2.jpg



Akkor miről szól mégis ez a magány dolog? Mi az, ami azt érezteti velünk, hogy senkinek se vagyunk elég jók? A kérdés nem az, hogy "mi", hanem hogy "ki"? Mi magunk. Gondoljunk csak bele őszintén, hányszor fordult elő, hogy valaki közeledni próbált felénk - egy kedvesen illuminált srác egy buliban, egy kolléganő, aki megpróbált "haverkodni", de valahogy nem volt kedvünk hozzá, vagy egy régi barát, akire megharagudtunk. Mindannyian mesterien építünk falakat magunk köré, miközben arról panaszkodunk magunknak, hogy magányosak vagyunk. Pedig elég lenne egy kicsit alább adni a büszkeségünkből és az ítélkezésből ahhoz, hogy több embert tudhassunk barátunknak. Akinek nyitott a szíve, az ugyanis sosem magányos.

A napokban láttam egy dokumentumfilmet, amely Afrika egyik utolsó vadonélő oroszlánhölgyének életét mutatta be, aki történetesen tök egyedül él. Nem, hogy falka, vagy egy oroszlánsrác, de még egy másik oroszlánlány sincs a közelében. Nos, ez a hölgy úgy megelégelte a magányosságot, hogy elkezdett haverkodni fajtájának ősi ellenségeivel, a hiénákkal. Minden alkalommal, amikor elejtett egy vadat, és ő már jól lakott, átadta a maradékot önszántából a "viszketegen vihogó dögevőknek", ahogy azt Zazu mondta az Oroszlánkirályban.

Ami azonban még ennél is megdöbbentőbb volt: a magányos oroszlánhölgy annyira eltökélte, hogy fittyet hány a táplálékláncra és vadállati ösztöneire, hogy elkezdett éjszakánként a dokumentumfilmesek táborába járni, sőt, időnként a terepjárójukba is bekucorodott. Amikor pedig a filmesek nem vettek róla tudomást, rossz cicaként szétkaparta a kárpitot. Rendszeresen tartózkodott kevesebb, mint öt méterre az emberektől, pedig kétlem, hogy több közös volt benne és a forgatócsoportban, mint bennünk, és azokban a "majdnem barátokban", akiket visszautasítottunk azon a  címen, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon. Mi az, ha nem élő bizonyítéka annak, hogy bárki képes lerombolni a magányosság falait?

A magány tulajdonképpen nem más, mint egy "pót-barát", akihez annyira hozzászokunk az évek során, hogy végül nem is akaródzik felcserélni hús-vér, érző barátokra. Ám amint felismerjük mindezt, azonnal képesek leszünk rá, hogy meghozzuk a döntést: készen állunk -e elengedni a magány, a szomorúság, és a kirekesztettség érzésének képzeletbeli kezét. Ha pedig felismerjük, milyen sokan szenvednek az egyedülléttől - rajtunk kívül -, már csak azért is megéri nyitottabbnak lenni, hogyvalaki másnak szerezzünk egy-egy kellemes percet. Bármikor megajándékozhatunk valakit azokkal az érzésekkel, amelyekért mindannyian sóvárgunk nap mint nap.

Az összetartozás, a barátság, a szeretet és a gondoskodás érzésével.

Fényes hetet mindenkinek!

steinerkristof.com

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu