Nesze!szer


 

maybelline_alapozo_carrie.jpg

 

 
Kipróbáltuk a Maybelline Superstay 24H alapozóját, ami ha egy teljes napot nem is, de a 8 órás műszak erejéig simán kitart. Az állaga krémes, amit mi kézzel könnyedén eloszlatunk az arcbőrünkön. Vékony filmrétegként, egyenletesen vonja be a bőrt, nincsen maszk hatása és púder nélkül is tökéletesen matt finisht ad. Persze néhány óra után elkezd fényesedni, főleg ha az ember lánya neon világítás alatt ül egész nap... Pumpás adagolójának köszönhetően nem tudsz túl sokat vagy túl keveset nyomni, pont az ideális mennyiséget tudod produkálni. Mi eléggé megkedveltük, könnyű, hétköznapi sminkek alapjaként használjuk. Akár hétvégén is...
Nesze!Dia
Maybelline Superstay 24H alapozó 2799 Ft
 
mayb_superstay.jpg

 

laprairie_transf.jpg

 

 

A héten az egyik napunk csodás délelőttel indult, ugyanis, ahogy az instán már beszámoltunk nektek róla: a LaPrairie egy kényeztető kezelésre hívott meg bennünket. Mivel elég régóta ismerjük, csodáljuk és tiszteljük a márkát, nagyon, de nagyon vártuk ezt. Szakavatott kezektől kaptunk masszázst, hegyi kristállyal és rózsakvarccal is kényeztettek bennünket és luxus hatóanyagokkal. És az egyik újdonságukra figyelmesek lettünk, erről mesélünk most nektek. A Cellular Swiss Ice Crystal Transforming Cream SPF 30 tulajdonképpen egy olyan mely egyesíti magában a bőrápolás, az UV-védelem és a smink jótékony hatásait. Mondhatjuk azt is, hogy alapozó, vagy bb, ha valamihez hasonlítani szeretnénk, miközben sokkal több. Arcszín korrigáló kezelés, tehát nem maszkot tesz rád, nem is olyan, mintha csinálna valamit és közben mégsem... hanem ez egy csoda. Olyan lehelletvékony réteget képez az arcon, hogy csak na. Egyszerűen megmarad az arcod karaktere, de mégis sokkal gyönyörűbb lesz a bőr. A pirosság és egyéb elszíneződések halványulnak és kapsz egy egységes ragyogást. A színkorrigáló, alkalmazkodó pigmentek felismerik az arcbőrből hiányzó, ezáltal fakóságot kiváltó színt és azonnal ellensúlyozzák azt. Tele kis intelligens valamivel, ami úgy reagál, ahogy arra neked szükséged van. Közben védi is a bőrt és finomítja a pórusok láthatóságát. Elsőre a kezünk belső felére kentük és annyira lágy, hogy őrület. Arcon pedig a randa kis pigmentfoltjaink totálisan eltűntek, melyek tavasz egy kedves antibiotikum és a nyár találkozása folytán keletkeztek. Semmi fakóság A Cellular Swiss Ice Crystal Transforming Cream-ben a Swiss Ice Crystal Complexet új generációs, intelligens pigmentekkel kombinálták. A százszorszép kivonat (Bellis Perennis) segít egységesíteni a bőrszínt, az UVA/UVB SPF 30 pedig óv az UV-sugárzástól. Ez az új készítmény helyreállítja az arcbőr vibráló, fiatalos ragyogását, hogy az hibátlanul tündökölhessen. A Cellular Swiss Ice Crystal Transforming Cream, melyhez egy exkluzív alapozó ecsetet is mellékeltek, négy csodaszép árnyalatban kapható, különféle bőrszíneknek megfelelően. Aki megengedheti magának, az engedje meg. Természetes arcot ad, sokkal egységesebb bőrt és szép arcszínt, nem erőszakosan! 

Így alkalmazd:

• Vidd fel a megtisztított arcbőrre.
• Pumpálj egy kis mennyiséget az ujjbegyeidre; tegyél egy pöttynyit a homlokra, az orcákra és az állra.
• Használd az exkluzív alapozó ecsetet; felfelé irányuló, simító mozdulatokkal dolgozd el a terméket a homlokon, lefelé irányuló mozdulatokkal az orron. Körkörös mozdulatokkal haladj középről kifelé az orcák mentén és az áll
irányába. Alaposan dolgozd el az arcéleknél. (Ez fontos, ne feledd!)
• Amennyiben erősebb fedést szeretne, kézzel vidd fel!

LaPrairie Cellular Swiss Ice Crystal Transforming Cream SPF 30, 30 ml, 53 300 Ft

 

csic_tc_iso_4c_mood_3_lr_klein.jpg

 

 

eros_fedes.jpg

 

 

Tegnap egy fórumban felmerült a téma, ki milyen alapozót használ és fedi el az esetleges bőrhibákat. Természetesen mindig kérdés az, hogy pici piros foltot, vagy valami nagyobb heget, esetleg foltot szeretnénk eltakarni. Most jelent meg a Vichy kínálatában egy újdonság, amiről pont emiatt szeretnénk mesélni nektek. Ezt azoknak ajánlanánk, akiknél a nagyobb fedés és az esetleges egyenetlenség elpalástolása a lényeg, akik pattanásos, aknéra hajlamos arcbőrt kaptak a természettől. Tulajdonképpen bármely bőrtípusra használható ez az új Dermablen 3D korrekció alapozó, gyakorlatilag térben is kiegyenlíti a bőrt, ami ugye nagyon jó. Valahogy olyan, mintha kicsit feltöltené a hepéket és hupákat. Egységesíti a bőrfelszínt és optikailag csal úgy, mintha elvarázsolná azt, amit el kell... Soft-focus formula segítségével csinálja ezt, ráadásul maszk hatás nélkül, úgy, hogy a bőröd még levegőhöz is jut egész nap. Tehát nem keletkeznek újabb problémák, sőt... Nekünk, ami legjobban tetszett az az volt, hogy egyáltalán nem zsírosította az arcunkat, amelyet néhány konkurrens termék azért megtesz olykor. És még, ami érdekes volt, hogy nem éreztük egyáltalán nehéznek, vagy soknak, viszonylag lágy érzetet ad.

Négy árnyalat is kapható, beszerezhetsz hozzá korrektor stiftet és púdert is. Elég szexi kis fekete csomagolásra váltott a Dermablend família, nagyon cool lett! Ja, a fedésével nem lesz probléma, nyugi! Kiváló alapanyagokból készült, ezzel adsz is a bőrödnek, megelőzöl, tehát nemcsak elpalástolod azt, amit nem szeretnél láttatni!

Vichy Dermablend 3D korrekció alapozó 5 999 Ft

 

dermablend_3d_korrekcio_alapozo_pattanasos_borre.jpg

 

 

loreal-paris-true-match-genius.jpeg

 

Nyilván megint a csomagolás fogott meg bennünket először. Annyira menő ugyanis az új L'oreal True Match Genius tálalása, hogy csak na. A gyermek konkrétan telefonnak nézte és azzal a kezében sétált fel és le. És tényleg olyan IPhone feeling. De. A belbecs se rossz. Olyan, mintha egy báziskrémet, a korrektort és az alapozót összekeverted volna és még egy csipet púdert tettél volna habként a tortára. Mondjuk, nekünk korrektorból a Catrice Camouflage nagyon bejött tavaly, azóta is használjuk. Alapozóból pedig a  Clinique Beyond Perfecting Foundation + Concealer, ha alapozunk is. (Mindkettő már a végét járja,vásárolni kell!) 

 

alapozo_es_korrektor.jpg

Ez a L'oreal újdonság azért tetszetős, mert púdert sem igényel és egész nap tudod vinni magaddal. Nem ömlik szét a táskádban és csak picit rádolgozol az orrodra igény esetén. Mondjuk, ha náthás vagy és sokat fújod, ami ugye mostanában időszerűnek mondható. Szép a fedése, jó a szivacsa, kompakt kis cucc az egész. Új generációsnak mondják hivatalosan, mert már annyira tud mindent. Azért nagyobb bőrhibákra ne vidd fel túl vaskosan, nekünk úgy túl fura hatást adott. Bátran válogass az árnyalatok között, van választék, nem nehéz megtalálni a megfelelőt. A gyermeknek pedig keresünk egy másik játéktelefont...

L'oreal True Match Genius - 5 399 Ft

 

superstay_better_skin02_1.png

Ez egy olyan alapozó újdonság, amivel lehet, hogy te is találkoztál már, mert újságokhoz is mellékelték. Simább, homogénebb felszínű bőrt ígér, elfedi a fakó, fáradt árnyalatot, tehát a stressz okozta hatást.

Az van, hogy nekünk elsőre kicsit híg volt felkenve. Mivel többen is kipróbáltuk, olajosabb, zsírosabb bőrre ajánlanánk inkább, a száraz nem annyira szerette. Szerencsére több árnyalatban beszerezhető, így nem lesz gond, hogy te megtaláld a megfelelőt. Nem lett maszkos nálunk a fedése, de nem is olyan, mintha BB lenne. Próbáltátok már? 

Maybelline Superstay Better Skin alapozó - 2 699 Ft

 

superstay_2.jpg

 

 

dmu_eyes_quattroeyeshadow_03_853201.jpg

 

 

 

 

Ez most egy vegyes összeállítás, vagy tudósítás arról, amiről már szóltunk a facebookon nektek: a Douglas kijött saját márkás sminktermékeivel! Mi már próbálgatjuk is őket sorban, rendesen. Gyakorlatilag mindent megtaláltok a választékban, ami a szépítkezéshez fontos. Szemceruzától, a négyes szemhéjpalettáig, az ajakrúzson át a primerig, bronzosítóig minden van mi szemnek, szájnak, körömnek ingere. Ja, és ecsetek is minden mennyiségben. Az árfekvését a termékeknek olyan közepesnek mondanánk, nem is olcsó, de nem is sok. Mutatunk néhány képet, hivatalosat is, meg sajtótájékoztatón készültet is, ha hétvégén még nem rohamoztátok meg az üzleteket, hogy megnézzétek a kínálatot. Felsorolunk néhány terméket, ami nekünk nagyon tetszett, hátha nektek is pont kéne most ilyesmi. Van egy szuper anti aging alapozójuk, ennek gyönyörű a fedése (5 990 Ft). De igen klassz a hidratáló alapozó is, egy sminkes feltette arcra előttünk, bámulatosan jó a hatása, szinte látni, hogy tényleg hidratál. Alá a beauty balm került, ezt magában is használhatod, mert igen jót tesz az orcának. Selymessé tette a bőrfelszínt rendesen (3 990 Ft). Ami nekünk iszonyatosan de nagyon bejött, azok a körömlakkok! Egyrészt nagy a választék, másrészt jó a portéka! Vannak csillámos lakkok, amelyek egyszerűen lemoshatóak, nem kell ütve fúró hozzá. Van kaviárosnak mondható, vagy Douglasban használatos nevén inkább 3 D Pearls is (1 990 Ft), három színben is. De és ami igazán különleges a lakkoknál, hogy van egy variáció, ami brutál gyorsan szárad. A megnyitón az egyik barátnosnénk ki is próbálta. Felkente a lakkot a körmére, az üvegcsén lévő kis kör alakú szerkezetet, ami olyasmi, mint egy pecsét, a tetejére tette. Ez összehúzta a fém szálakat a lakkban és konkrétan pillanatok alatt megszáradt a lakk. Tényleg néhány perc volt csak az egész. Bonyolult így leírva, Magnet 3 D a neve, de ha megnézed egy Douglasban, érteni fogod ezt a hasznos találmányt! Igyekszünk még tesztelni sorban a dolgokat, hogy beszámoljunk nektek, hogy mit érdemes megvásárolnotok! Nekünk bejött ez az új márka, gratulálunk a Douglasnak és a fejlesztőknek! 

 dmu_face_beautybalm_02_852371_1.jpg

 d1.jpg

 

 

d2.jpg

 

 

 

 

clinique_alapozo.jpg

 

 

 

A télen használtunk egy alapozót, ami nagyon szép fedést adott. Ám úgy eltömítette a pórusainkat néhány nap után, hogy csak csodálkoztunk, hogyan is történhetett ez meg. Így gyorsan úgy döntöttünk, akkor váltunk. Ekkor találkoztunk a Clinique új termékével, a Beyond Perfectiong Foundation + Concealerrel. Némileg hitetlenkedve néztünk rá, hogy hogy hogyan lehet ez jó a karikák ellen és az arcra is. 

 

clinique_alapozo_sajat.jpg

 

Gyakorlatilag úgy kezdtünk el dolgozni vele, hogy csíkokban és pöttyökben tettük fel. Valahogy úgy, mintha az arcra is korrektort használnánk. Az aplikátor ezt lehetővé is tette, egyáltalán nem volt nehéz dolgozni vele, teljesen forgatható volt. Simítottuk utána. Kézzel dolgoztunk, számunkra ez így szimpatikusabb, meg New York-ban is így csinálják a Fashion Weeken, ezért hiszünk benne...D

Először nem púdereztünk rá, mert látni szerettük volna, meddig marad fent, mennyire fényesedik. Ami félelmetes volt, hogy könnyű rétegben használva is nagyon egységes képet adott. Nem vakaróztunk, nem fénylettünk órák múlva sem. Légáteresztő formulával dolgozik, alkalmazkodik a bőr igényeihez. Ahová kell, oda extra nedvességet ad, az olajat pedig elvonja onnan, ahol erre van szükség. És tényleg megcsinálja ezt, nemcsak a termék leírásában állítják. 

Napközbenre finoman tettük fel, sátras rendezvényhez pedig több rétegben dolgoztunk vele, illetve dolgozunk azóta is. Ami tetszett és tetszik most is, hogy egyáltalán nem ad maszkos hatást. Nem áll össze egy nagy száraz masszává, ami néhány óra után peregni kezd. Nem mászik el, jól viselkedik és szépíti az arcot. Kevés alvással élőknek, fáradtsággal küzdőknek, némi bőrhibával rendelkezőknek igen nagyon tudjuk ajánlani. Valahogy úgy megfiatalítja az arcot is. Mi a MAC Toledo kollekció pirosítóját párosítjuk hozzá! Ütős duo ám! 

 

 Clinique Beyond Perfecting Foundation + Concealer  10 500 Ft.

 

Ps: igyekszünk majd a többi új alapozóról is beszámolni nektek, de nálunk ez a Clinique most mindent visz!

 

 

miracle-cushion-ps.jpg

 
A Lancôme év eleji innovációja, a Miracle Cushion amely egy folyékony alapozó szivacsos párnába zárva, kompakt formában. A terméket eddig még csak Ázsiában forgalmazták, de idén januártól már itthon is hozzájuthatunk az újdonsághoz. A Cushion állaga folyékony, mint a legtöbb alapozóé, viszont könnyed, mint egy kompakt púder. Tartozik hozzá egy légies párna, amivel könnyen felvihető és elkenhető az alapozó, illetve egy puha, szivacsos applikátor, amivel a fedést tudjuk finomítani. Friss formulájának köszönhetően hidratál és felfrissíti a bőrt, mindemellett pedig védelmet nyújt az UV sugárzás káros hatásai ellen - így akár síelésnél is ideális választás lehet a hegyekben. Négyféle árnyalatban kapható a lágy, rózsás színtől, egészen a sötétebb, kreolig. 
Újdonság még a Lancôme háza táján, hogy néhány nappal ezelőtt Lisa Eldridge-t választották a márka Make-Up új Kreatív Igazgatójává! Lisa 2009-ben hozta létre egyedülálló blogját és ma már egyedülálló szakértelmét kortársai is elismerik, de ő a nemzetközi sminkmesterek zárt körének első olyan tagja, aki ismertté vált, akit nők milliói csodálnak szerte a világon és akiben vakon bíznak. A Lancôme-mal együttműködésben Lisa olyan termékeket és kollekciókat fog tervezni, amelyek tökéletesen illeszkednek a márka “könnyed eleganciájához” és  hagyományaihoz. Várjuk!
Nesze!Dia
 
Lancôme - Miracle Cushion alapozó 13 200.- Ft
lancome-announcement-lisa-eldridge.jpg

Alapozó és primer!

beautyka 2014/12/09 10:44 komment

 

astor_perfect_stay.jpg

 

Ez nem lesz egy hosszú post. Viszont célratörő. Ugyanis szerelmesek vagyunk az Astor alapozójába concealerjébe. Meg is mondjuk, miért. Azért, mert egész egyszerűen benne van már a primer, így nem kell dolgozni előre, hogy jól tartson és maradjon majd. Hurrá, hurrá és hurrá. Ráadásul a Perfect stay nevű alap igen tartósnak is bizonyult számunkra eddig. Lányok, ha szépen szeretnétek sminkelni és nem akartok pepecselni, ismerkedjetek meg ezekkel! Az arcra is csudi jó és a szem alá is. Köszönjük!

 

 

velvet finish.png

 

Nem vagyunk egy nagy alapozó mániasak, sőt... eddig inkább bb és cc vonalon indultunk. De most ráleltünk egy meglepően jó és olcsó variációra. Matt hatást ad, púderes lesz a felszíne és Hialuronnal ápol is. E- és B5-vitamin van benne és tényleg nagyon megszerettük. Nem gondoltuk volna, hogy a Catrice márka ilyet is tud, persze, azért ne gondold, hogy éjfélig kitart, mert nem. De nagyon ajánljuk, ha nem reggel hatkor indulsz egy hajnali kettőig tartó buliba. Könnyű a használata: ez tényleg a kellemes csalódás kategória, mi ma is ezt tettük fel. (4 árnyalata kapható)

Catrice Velvet Finish Foundation 30 ml - 2 500 Ft

 

 

isadora hydra.jpg

 

 

Tegnap csudi pakolást ajánlottunk nektek a zsírosodás problémára. De egy másik újdonság is kijött most, ami hasznos lehet, mi megismerkedtünk már vele. Nem, nem a púder, ezt ugye mindenki tudja. Az IsaDora márka Hydralight családtagja ő, ami vízbázisú alapozó. Olaj ugye sehol és szerencsére igen könnyű is az egész. A benne rejtett összetevők hidratálnak is, plusz a sodium-polioszpart (de szép név!), a vízmegkötést biztosítja. Szilikonnal ad mattot az arcnak, de nem maszkolós a jellege. Nincs illata, így szeretni fogod, ha kifényesedésre hajlamos a bőröd. 

IsaDora Hydralight Matt make up  30 ml 5190 Ft.

 

 

Valamikor réges – régen, Bobbi Brown – nak eszébe jutott, hogy kellene alkotni valami nagyon hasznosat. Valamit, ami tökéletesen igazodik a bőrhöz, és hírből sem ismeri a maszk – hatást. Ami krémes, könnyű, olyannyira, hogy szinte észre sem vehető a bőrön, mégis 100% ­ os fedést biztosít. Sőt, az sem baj, ha egész napra tartós marad, és ellenáll mindenfajta nedvességnek. Így született meg a Skin Foundtaion Stick alapozó, vagy úgyis mondhatnánk, a titkos fegyver. Merthogy Bobbi Brown csak így emlegeti.

“Skin Foundation Stick a titkos fegyverem mindenre. Használom fotózásokon, a Fashion Weeken, valódi nőkön és saját magamon is – különösen, amikor úton vagyok és rohanok. Minden bőrtípuson tökéletesen mutat, használhatom az egész arcomon, vagy akár csak egy kis touch-upra, ha arra van szükségem. Imádnivaló, nem?” A Skin Foundation Stick (13.600 Ft,-) mostani trendkiadása 4 új árnyalattal bővült, így 2014. szeptemberétől immáron 24 -féle árnyalat közül választhatsz a Bobbi Brown pultoknál.

Nesze!DÓRI

Fújtak a fáradtságnak!

beautyka 2014/02/13 14:46 komment

bourjois cc.jpg

A Bourjois legújabb majdnem alapozója a CC (Correcting Cream) krém, egy olyan hidratáló, ami ötvözi egy jóalapozó és egy hidratáló tulajdonságait, ezen kívül az arcbőrünk színkorrekcióiért is felelős. 3 féle korrigáló pigmentet tartalmaz, a zöld a kipirosodás, a barack a fáradtság, a fehér pedig a foltok ellen veszi fel a küzdelmet, ezen kívül 15-ös fényvédő faktorral, és fehér tea kivonattal is ellátták, hogy ne csak fedjen, hanem ápoljon és védjen is. Ezek a színes pigmentek egybeolvadnak a bőrrel, miközben a legapróbb hibákat is elfedik, és még a bőr textúráját is finomítják. Használd úgy, mint egy rendes alapozót, de magad is látni fogod, hogy kevesebb mennyiség is elég a tökéletességhez. Nem nehezíti el, és nem is zsírosítja a bőrt, mégis egész napos fedést biztosít.

Nesze!Dóri

Bourjois CC krém ára 3.500 Ft

cckrémalapozóbourjoisfedés

Bobbi alaposan

beautyka 2013/10/24 09:37 komment

1-BobbiBrownalapozó.jpg

A tökéletes bőr most már számodra sem lesz elérhetetlen, az új Bobbi Brown Luminous Moisturizing Treatment Foundation alapozókkal. Több mint egy smink, hiszen egész napos hidratáltságot és tökéletességet és fény visszaverő technológiájának köszönhetően ragyogást is biztosít a bőrödnek. Valamint segít az egészségének fenntartásában és helyreállításában, így használatával, idővel a bőröd feszesebb és sokkal simább lesz. Széles kínálatával, garantáltan megtalálod a megfelelő árnyalatot a bőröd színéhez.

Nesze!Eszti

Bobbi Brown Luminous Moisturizing Treatment Foundation: 14 200 Ft

 

2-BobbiBrownalapozó_1.jpg

 

 

Vissza a suliba!

beautyka 2013/09/04 10:59 komment

vissza a suliba.jpg

Becsengettek, már amennyiben valaki nem észlelte volna...Visszagondolva a régi diákidőnkre, akkor sem szerettünk kevésbé sminkelni, mint most. Persze a suliban mindent csak szolidan lehetett (még egy ok, a matekórán kívül, amiért nem szerettük), de azért van néhány „alapvető szükséglet”, amit bármikor magadon viselhetsz, és amiért még fekete pont sem jár.

1. Szájfény

Egy tökéletlen nap tökéletes megoldása lehet, hiszen a szájfényben éppen azt szeretjük, hogy nem kell belőle sok, mégis minden nap természetesen szépek leszünk tőle. Csillogást csempész nemcsak a szemünkbe, az ajkunkra is.

Max Factor Vibrant Curve Effect szájfény 01 Understated 2799,-Ft

2. Alapozó

Napi 8-tól 16-ig izgulni, örülni, szomorkodni, igazi érzelmi hullámvasút az ember lányának, nem is csoda, ha mondjuk egy jó szerda végére végére, jobban kifényesedsz, mint egy üstökös. Egy remek alapozó azonban igazi szövetséges lehet, azzal, hogy egész nap a helyén marad, elfedi a bőrhibákat, és természetes ragyogást ad a bőrnek.

Astor Perfect Stay 24H Oxygen érintésálló alapozó 6096,-Ft

3. Szempillaspirál

Mondanunk sem kell, hogy ő a kedvencünk, hiszen a kis fekete már önmagában is kitesz egy komplett sulis sminket.

Maybelline Volume Express One By One Satin Black szempillaspirál 2777,-Ft, vagy ugye az új Big Eyes

4. Pirosító

Irulni-pirulni is nagyon szeretünk, függetlenül attól, hogy épp kaptunk-e valakitől szerelmes levelet. A rózsaszín árnyalatokat jobban kedveljük, szerintünk az sokkal inkább iskolásabb, de a barack is jó választás. (A bronzosítást tegyük el jövő nyárra!)

Rimmel Lasting Finish mono pirosító 020 Pink Rose 2087,-Ft

Neked milyen termékek vannak a táskádban? 

Nesze!Dóri

(kép: pinterest)

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu