Nesze!szer


 

 

repter_sok_ember_1.jpg

 

Emlékszem, amikor életemben először jártam reptéren (nem tegnap volt), teljesen elvarázsolt az, hogy mindenféle parfümöt, krémet megtalálok ott és ki tudok próbálni. Charli és a csokigyár feeling volt, pedig akkor a filmet még nem is ismertem. Beszippantott magával az, ami a becsekkolás után várt. A duty free, az utazószettek világa. Ez a vonzódásom azóta is erősen tart, talán nem véletlenül indítottam el anno a Nesze!szert is, ugye... 

 

vs_evis_1.jpg

 

A világ számos repterén vásároltam már mindenfélét. De meg kell mondjam, biztos ti is tudjátok, elég egyenetlen a kínálat. Egyébként imádom a repülőtereket, és ezt még Tom Hanks zseniális alakítása sem tudta kioltani belőlem. Néhány napja úgy csekkoltam be, hogy utána nem szálltam fel a gépre. (Ráadásul szuper társasággal, ultra jó arc csajokkal!) Nem, nem arról van szó, hogy sikerült lekésnem a járatot, bár ezt is bármikor meg tudnám csinálni..., hanem arról, hogy a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre hívtak meg, hogy megnézzem, megnézzük a Heinemann Duty Free üzletét és a Victoria's Secret kínalatát.

repter_vs_neszeszerek.jpg

 

Kezdjük az elsővel. Mivel pontosan tudom, hogy a VS nektek is nagy kedvencetek, gyakorlatilag innen alig lehetett kirobbantani engem. Annyira, de annyira örömteli, hogy van egy igazi Victoria's Secret bolt Magyarországon, hogy csak na. (Most mondanám el, hogy ne dőljetek be annak, amivel a belvárosban találkozhattok, az nem eredeti VS!). New Yorkban járva lett a márka óriás szerelmem, nyilván a professzionalizmus, a színek és a marketing együtt fogott meg.

 

vs_polc.jpg

 

repter_vs_parfum.jpg

 

A reptéren inkább a kozmetikumokra koncentrál a kínálat, ami konkrétan lenyűgöző. Itt vannak az angyalok illatai mind. A Bombshell, amiből 2 percenként adnak el a világon egyet. A szárnyas klasszikus (mutatom), ami engem megfogott és hát, nem hazudtolva meg magamat a Scandalousba zúgtam bele, botrányosan finom szerintem.

 

vs_angel_illat.jpg

 

repter_vs_szajfenyek.jpg

 

Szájfényekből is ez a paradicsom maga és ami még igen szuper, hogy gyönyörű neszeszerek vannak, táskák és útlevél tartók is.

 

vs_penztarcak.jpg

 

(És hát meg is bántam rendesen, hogy egy táskát nem vettem ott! - késő bánat!) Testápolókat is találsz, meg a kamaszosabb vonalát a VS-nek, a Pinket. Fehérneműből inkább csak bemutató jelleggel van néhány bugyi, de ezek is elég szépek. Ami még szembetűnő volt nekem, az az, hogy mennyire szeretik az itteni eladók az egész márkát és a munkájukat. Olyan csillogás van a szemükben, amikor beszélnek egy-egy újdonságról, vagy termékről, amivel ritkán találkozol itthon. Ha velük diskurálsz egy két percet, tényleg angyali kiszolgálást kapsz. Ugye, már értitek, miért volt olyan ördögien nehéz elindulnom innen?

 

repter_vs_neszeszerek_a_kezemmel.jpg 

 

Amíg átértünk egyik helyről a másikra, én is megtudtam ezt-azt. Mit gondoltok, mennyi ember fordul meg a reptéren egy nap alatt? Na? Megmondom, ugyanis megtudtuk ezt is aznap! A Budapest Airport SkyCourt-ban 13 000 mindenféle emberke jön-megy 24 óra alatt. Huhhh...

 

repter_heinemann.jpg

 

 

Nyilván tetemes részük (főleg a hölgyek), be is térnek a Heinemann Duty Free üzletébe. Mi is így tettünk aznap a csajokkal. Heinemannék most bővítették a kínálatot, ahol a piros körömlakktól a Chanel arcmaszkig minden, de minden megtalálható. Olyan márkák is, amelyek a város drogériájában nincsenek. (Mint például Évi kedvence, a Victor & Rolf parfüm, vagy az itthon borzasztó rosszul kommunikált Elizabeth Arden, amiről nem is tudom, van-e egyáltalán, vagy az új M2Beauté, ami egy zseniális szempillanövesztő!).

 

hei1.jpg

 

repter_chanel_1.jpg

 

repter_elizabeth_arden_1.jpg

 

repter_arcfestos.jpg

 

Ami csodás, hogy fel is frissíttetheted a sminkedet, így, ha esetleg randid van vagy fontos munkamegbeszélésed itt Európában, akkor gyorsan kérj egy kis segítséget a Heinemannban a lányoktól. Amit még mindenképp nézz meg, ha arra jársz, az a Rituals márka. Természetes alapanyagok, finom illatú testápolók, habfürdők és a szerelmünk, a cseresznyevirágos kézápoló. Csoda kényeztetés. Ja, gyertyáik is vannak, minden otthoni spa élményes cucc megtalálható a kínálatukban.

repter_lakkok.jpg

 

És hát amit még el kell mesélnünk nektek, az a köröm sziget, vagy hogy is nevezzük azt az óriási állványt, ahol mindenféle, de mindenféle lakk ki van téve és gyönyörűen tálalva. Jó, azért hazugság lenne azt állítani, hogy csak az illatszerekkel és krémekkel foglaltuk el magunkat a látogatás során, mert azért egy jó nagy adag csokit és nyalókát is vásároltunk. (Férfiaknak is van mindenféle márka, illatok, krémek, csak most mi azzal nem annyira foglalkoztunk, bocsi..) Annak ellenére, hogy a naplementével a háttérben elköltöttünk egy finom vacsorát. 

repter_fenykepezos.jpg

 

 

Száz szónak is egy a vége, a SkyCourt jelenleg olyan életérzést és választékot ad, amire az ember tíz éve simán azt mondta: ja, ilyen csak külföldön van. Jelentjük, a becsekkolás után közvetlenül már belecseppenhetsz ebbe a világba, csak indulj el idejében otthonról! (Na jó, mutatok még egy képet nektek, hogy hogyan is jöttünk mi aznap haza...)

szatyrok.jpg

 

Antidepresszáns szombatra

beautyka 2017/03/03 20:20 komment

 

 

tavaszi_csokros.jpg

 

Nem, nem kell egyáltalán nyugodtan, csendben várnod. Ha csak ülsz és sóvárogsz, az élet azt mondja majd, ja, ő még visszahúzódva ücsörög, hát akkor nem kell kézbesítenünk neki a következő ajándékot. Ám ha indulsz, élsz, nevetsz, sétálsz, pörögsz, a postás majd kétszer csenget és nem felejt megjutalmazni téged. Mire vársz még? Tárd ki a kezed és vedd el az élet ajándékait! 

 

 

funny-grandma-gifts-102-58ad5aee72208_700.jpg

 

58ad53d8379ce_e99iuopr_700.jpg

 

58ad54614a30d_6qhi60p_700.jpg

Imádjuk a Nagyikat. Ám néha picit máshogy látják már a dolgokat, amivel nincs is semmi gond, sőt.. ám az ajándékok vásárlásánál, megkötésénél bizony néha nem pont értik a lényeget. Prezentálnánk néhány "cuki" Nagyi meglepit. Nektek mi volt a legfurább meglepi a nagyszülőktől? 

 

 

 

viccesajándékkínoswcnagymamahorgolttakaró

 

hegyvidek_chanel.png

 

Hiába, az ember nem mindig tudja pontosan úgy meghatározni a szabadidejét, ahogy szeretné. Nálunk egy váratlan gépi meghibásodás miatt borultak a dolgok, így tegnap kénytelenek voltunk egy nagy plázába bemenni. Hát, ezt a legrosszabb ellenségünknek sem kívánnánk. Tülekedés, nyomakodás, volt ott minden, csak nyugodt pillanatok nem. Így ma egészen biztos, hogy nem megyünk nagy tumultusba. De mivel sejtettük, hogy köztetek is van olyan, aki ugyanúgy last minute vásárló, mint mi, gondoltuk, adunk nektek néhány tippet, hogy tényleg öröm legyen az ajándékozás. A Hegyvidék Bevásárlóközpont Glamour Beauty Parfüméria üzletéről írtunk már nektek. Szakszerű kiszolgálás és semmi tolongás, plusz a világ legjobb illatai és krémei találhatóak ott. Budán, csendes környezetben. Most bemutatunk nektek néhány illatot, amit ott még be tudtok szerezni és utána még kávézni is le tudtok ülni csendesen a barátnőtökkel, vagy akár magatokkal, hogy lélekben is készek legyetek az ünnepre és ne vegye el a loholás és tolongás az élét. Szóval, jöjjenek a Hegyvidék Bevásárlóközpont Glamour üzletének ötletei!

hegyvidek_ferfi.png

 

Helyes pasiknak: Salvatore Ferragamo Uomo. Idén jelent meg az olasz mester új illata, amely a leírások szerint az elegancia és a szépség szimfóniája. Nekünk a fekete bors és a bergamott érződik ki legjobban, és tetszik az is benne, hogy egy kis tiramisut is csempésztek az összetevők közé. Nagyon olaszos parfüm, vigyázat, aki használni fogja, veszélyes lesz!

Különleges férfiaknak: Carven L'Eau Intense. Ez egy csodálatos kompozíció. Nem hiába, hisz maga Kurkdijian is ott volt az alkotók között. Friss és fűszeres, olasz citrommal, levendulával és gyömbérrel. Nekünk ez az év egyik legjobb felfedezése, nagyon merész és nagyon eredeti! Csak annak add, aki meri vállani az egyéniségét!

A Férfinak: Bleu de Chanel. Amennyiben valaki megszagolja ezt, nem tud szabadulni a hatásától. Ez nagyon, de nagyon Chanel. Stílusos, férfias, olyan mindent visz kategória. Leírhatnánk az összetevőit, de minek. Nem tudsz szabadulni tőle, az egészen biztos!

 

 

hegyvidek_no.png

Különleges hölgyeknek: Issey Miyake. Ez nem az a könnyed, málnás illatocska. Issey Miyake új alkotása bizony határozott, de közben virágosan játszik is. Az eredeti 1992-ben jelent meg, ezt gondolták újra. Jól tették. Ezt nem fogja elfelejteni az, aki kapja! Karakteres!

Minden Nőnek: Chanel n5 L'eau.  Minden illat alapja a világ klasszikus a Chanel, ugye?! Marilyn Monroe óta még híresebb és karrierje töretlen. Ám az idők szava itt is változást hozott, kellett egy kis könnyítés ezen a csodás. Idén meg is jelent és már nem olyan erős, viszont nagyon Chanel maradt. Annak add, aki nem fél nőnek lenni!

A luxus szerelmesének: Hiris. Virágos, fás, de közben mégis púderes a Hermés illata. Aki ismeri a márkát, az pontosan tudja, hogy ugyanúgy, mint a divatház darabajai, ez az üvegcse és belbecse is nagyon gondosan készült. Igazán stílusos ajándék!

Játékos csajoknak: La Petite Robe Noire - kék. A Guerlain ugye maga az illatház, az alfa és az omega. A kis fekete illata nagy sikerrel fut már évek óta, idén egy kékes változata jött ki ennek, utalva a vattacukorra. Mert ez egy édesebb, játékosabb kiadás, de ugyanúgy franciás maradt és sikkes. Igazán jókedvűvé varázsolja viselőjét!

A csodás illatokat keressétek a Hegyvidék Bevásárlóközpont Glamour Beauty Parfüméria üzletében!

 

 

konyhas_szexes2.jpg

 

Millió és millió cég keres meg bennünket, hogy ajánljuk a termékeitek nektek karácsonyra. Amit ara érdemesnek tartunk, azt meg is írjuk, de ez az esetek igen kevés százaléka, mert nem olyan sok a különlegesség. Viszont. Most kiderült, hogy számunkra is van új a nap alatt (vagy Hold alatt?)

Valahogy eddig azt gondoltuk hogy a mindenféle szexjátékokat csak sötét utcák elbújt lebujaiban lehet vásárolni és úgy, hogy az ember zacskót is húz a fejére. De kiderült, ezt mi nagyon rosszul gondoltuk, sőt. A DM-ben lehet vásárolni elég pajkos kis szetteket. Pici vibriket, kis síkosítókat, többféle kiszereléses dobozka. Nagyon szép csomagolású dolgok ezek, rajta mindegyiken a 18 pluszos felirat, így csak nem adja oda anyuka a gyereknek vásárlás közben. Vicces az egyik felirata: Angyaloknak, akik a csúcsra vágynak. Szóval, ez egy érdekes ajándék tipp a számotokra. Párban, pár nélkül, mindenki, ahogy gondolja, vagy érzi... ízlés szerint, ahogy a recepteknél mondják. Több variáció van (ITT például tájékozódhattok). Tényleg ízléses az egész, nem taszító. Most megpróbáljuk nem leírni azt a poént, hogy azoknak, akik tényleg örülni szeretnének a karácsonyfa alatt... ja, leírtuk. Sebaj. Szóval, a DM-ben még megvehetőek a dobozok, boldog karácsonyt mindenkinek!

 

ajandekcsomag_felnotteknek.jpg

5 tuti ötlet csajoknak!

beautyka 2016/12/19 17:51 komment

 

mastercarddianak1_1.jpg

 

Jó lenne néha, ha előre nagyon tervezős típusok lennénk, de az igazság az, hogy imádunk mindent az utolsó pillanatra hagyni. És úgy tűnik, ezzel nem vagyunk egyedül, mert az Otthon a neten blog megkért bennünket, állítsunk össze számukra 5 olyan ajándéktippet, ami kicsit különlegesebb és mi is örülnénk neki. Elég klassz dolgokat találtunk, kattintsatok IDE

Reggeli Nesze

beautyka 2016/12/18 20:08 komment

 

 

 christmas_buda_laszlo.jpg

 

 

Telepakoltuk a karácsonyt rengeteg olyan szokással, előkészülettel - a kötelező ajándékozás, bevásárlás, sütés-főzés, porszívózás -, amik megnehezítik azt, hogy lélekben el tudjunk csendesedni karácsonyra. Ha eleve rohanással, elintéznivalókkal, információkkal, étellel-itallal túltelítve érkezünk a karácsonyba, akkor nagyon nehéz valami extrát még befogadni.

Buda László

 

magok1.jpg

 

 

A magok divatba jöttek, fogalmazhatunk így, ha az utóbbi évek gasztronómiájára gondolunk. És jól is van ez így, mert a magok finomak és egészségesek is. Ezt a Két cica konyhája gasztrobloggere is felismerte és Magok a konyhában címmel és szuper, háromrészes könyvsorozatot tervez a témáról, igazán köz"ehető" módon. Az első rész a hüvelyesekről szól, és nemcsak azt írja le, miért jó például a csicseriborsó. Ráadásul, olyan fogásokat mutat be, amelyek húst is tartalmaznak, tehát úgy is étkezhetünk reformosan, hogy mondjuk lazacot "magozunk". Gyönyörű kiadvány, nagyon jól tördelve, szerkesztve, ez biztos senkinek nem okoz csalódást, ha ezt találja a fa alatt! Még több infó ITT.

Bezselics Ildikó: Magok a konyhában Boook kiadó

 

magok2.jpg

 

 

ajakapolo_hazilag_1.jpg

 

Előre leszögezzük, ez elsőre egy kicsi adag lesz, próbáld ki, hogy tetszik. Mi mondjuk eléggé kedveljük évek óta, már korábban leírtuk ezt a módszert nektek. Ajándéknak is tuti és saját magunknak is és természetes összetevők vannak benne. Méz, méhviasz, mandulaolaj és valami illóolaj kell hozzá, más semmi. 

Hozzávalók: egy evőkanál méz, ugyanennyi méhviasz olvasztva és két evőkanál mandulaolaj. Először olvasszad fel a viaszt gőz felett (ha tömbben vetted, akkor reszeléssel kezdjél). Óvatosan, szépen, lassan végezd a műveletet. Ezután jöhet hozzá a méz és az olaj. Ne kutyafuttában végezd, fontos, jól elkeveredjenek az összetevők. Az a legmegfelelőbb, ha még langyosan is kavargálod kicsit az egészet. Alaposan kimosott tégelybe töltsed, de régi, elhasznált szájápolós formákba is mehet. (Mi gyűjtjük itthon a kiürült krémes üvegeket, mindig ezekbe mennek a gyártmányok!) Ha színezni szeretnéd az ajakápolódat, rakhatsz akár egy kis rúzsból vagy kakaóporból, ezt már te döntsd el. Az a legfontosabb, hogy legyen mindig jól elkeverve, így nem válnak szét az összetevők. Adj némi illatot is hozzá, úgy még csajosabb lesz. Tehát mehet ehet bele egy nagyon pici narancsolaj is, vagy akár levendula. Egy fél télnyi adag lesz belőle, Amennyiben a barátnőknek, tesónak is gyártasz, triplázd a mennyiségeket! Csók!

 

 

 

 

Reggeli Nesze

beautyka 2016/12/05 20:55 komment

 

mikulas_puttony.jpg

 

Megérkezett a Mikulás... És hozta az ajándékot. Amit vártál. Amire vágytál. Egy könyv. Egy ruha. Egy... bármi. (...) Az igazi nagy ajándék más. Mert az éppen attól ajándék, attól meglepetés, hogy nem tudod, mikor kapod, nem tudod, milyen lesz. És csak egyetlen van belőle. Csak egyszer kaphatod meg. Vágysz rá, érzed magadban, érzed, hogy mit szeretnél, mi lenne a legszebb, legnagyobb ajándékod, mégsem tudod, mikor érkezik és pontosan milyen lesz. Ettől olyan izgalmas a várakozás. (...) És amikor megkapod, már tudod, hogy minden elképzelésedet, várakozásodat felülmúlja. Mert olyat kaptál, amilyet legszebb álmodban sem láttál. Nem jutsz szóhoz, nem hiszed, mert sokkal, sokkal csodálatosabb mindennél. Csak potyognak a könnyeid, mert mindennél többet kaptál.

Csitáry-Hock Tamás

A Braun segít megtalálni a tökéletes ajándékot szeretteid számára

 

 

braun_koronas_kezd.jpg

 

 

Legyen szó a párodról, a szüleidről vagy a legjobb barátodról, a tökéletes ajándék kiválasztása szeretteid számára nem csak karácsonykor hatalmas kihívás. A Braun szerint a tökéletes ajándék tükrözi kapcsolataid természetét és mélységét, kifejezi a törődést a számodra legfontosabb emberek iránt. De ugye nem könnyű eligazodni, mi, mire jó és mit tud. Most ebben segítünk neked! 

 

Egy Braun ajándékkal megmutathatod, hogy mennyire figyelsz a hozzád legközelebb álló emberekre. Ha valaki fontos neked, tökéletesen ismered a stílusát,a mindennapi szépségápolási szokásait és a legszemélyesebb szükségleteivel is tisztában lehetsz. Tudod, hogyha jól érzi magát a bőrében, az annyira magabiztossá teszi, hogy kész megváltani a világot.Ha Braun terméket ajándékozol, hozzájárulhatsz ahhoz, hogy szeretteid minden napja jól kezdődjön. Hiszen ki ne értékelne egy olyan ajándékot, mely megkönnyíti szépségápolási rutinját és amivel minden nap tehet szépségéért, megjelenéséért.

Akár átgondoltan, akár az utolsó pillanatban vásárolsz, a Braun kiváló termékeinek lenyűgöző választéka tökéletes ajándékot kínál minden egyes alkalomra,miközben nagyszerűen alkalmazkodnak az egyedi igényekhez. Az egyedülálló technológiának és a trendteremtő tervezésnek köszönhetően egy Braun termék mindig tökéletes ajándék a hozzád legközelebb állók számára. Legyen szó akár a testvéredről, vagy a legjobb barátodról, aki mindennap inspirál – az egyedülálló formatervezés és tökéletes technológia ellenállhatatlan harmóniájának köszönhetően – a Braun segít kifejezni gondoskodásodat.

 

Idén ünnepeld szeretteidet egy új Braun ajándékkal.

 

 

Férfiaknak

 

Az új Braun Series 9 borotva titán bevonatút trimmelő fejjel

Varázsold a számodra legfontosabb férfi megjelenését tökéletessé idén egy kényelmes és precíz ajándékkal a Brauntól, amely legkedveltebb borotválkozási termékek mögött álló márka. A világ leghatékonyabb és leggyengédebb borotvája egy húzással több szőrt távolít el, mint bármely más borotva, így az ÚJSyncroSonic™ technológiával megalkotott Braun Series 9 leheta legmegfelelőbb ajándék annak a különleges férfinak, aki a világot jelenti számodra. Ajándékozz arany titán bevonatú trimmelő fejjel ellátott Series 9 borotvát és egyből tudni fogja, hogy Ő a legfontosabb az életedben.

 

Braun Series 3

Ha olyan ajándékot keresel, ami praktikus és minden férfinek jól jöhet, akkor a Braun új Series 3 borotváját neked találták ki! A Braun megújult Series 3 borotvacsaládja innovatív MicroComb technológiával rendelkezik, mely most gyorsabb borotválást kínál* azonos teljesítmény mellett, nélkülözhetetlen társává válva így a rohanó életmódot folytató férfiaknak.

 

 

Braun Styling termékek

A Braun styling sorozata ÚJ szakállvágó trimmelő fejet kapott, mellyel életed férfijának arcszőrzete stílusosabb és precízebb lehet, mint valaha. Akár egyedi borostát szeretne kialakítani vagy a szakállát kívánja formázni, a két cserélhető trimmelő fésűnek és a

25 hosszbeállításnak (1mm - 20 mm)köszönhetően precízen alakíthatja ki saját stílusát pillanatok alatt. A kivételesen éles rozsdamentes trimmelő pengék húzás és rángatás nélkül vágják le a vastag és hosszú szőrszálakat is. A szakállvágó kések éle miatt sem kell többé aggódnia, hiszen a termék teljes élettartama alatt élesek maradnak, nem kell cserével vagy élezéssel bajlódni.

 

Nekünk, csajoknak

 

 

Az új, limitált kiadású Braun FaceSpa

Ajándékozz hibátlan bőrt az ünnepekkor is a limitált kiadású FaceSpa-val, a Braun legkorszerűbb hámlasztó és arc-epilálórendszerével, amely segít eltünteti az elhalt hámsejteket, és 4-szer rövidebb szőrszálakat is eltávolít, mint a gyanta. A végeredmény így akár 4 héten át tartó sima bőr.

 

 

Az új Braun Silk-épil 9 SkinSpa

Hogyan lehet nagyszerű ajándék az állandó sima bőr ebben az évszakban is? A világ legjobb 2 az 1-ben epiláló és bőrradírozó rendszerével, az ÚJ Braun Silk-épil 9 SkinSpa tökéletes ajándék a legfontosabb nőnek az életedben. A gyors és fájdalommentes epilálás a masszírozó - hámlasztó kefével kellemessé teszi a szépségápolási rutint is, míg a vezeték nélküli nedves és a száraz használatnak köszönhetően rugalmasan alkalmazkodik az elfoglalt nők igényeihez.

 

 

Braun Silk-expert IPL

Ez a gyönyörű ajándék egy újabb mérföldkő az IPL szőrtelenítő rendszerek között, hiszen tökéletesen egyesíti a szépség és a technológia iránti rajongást.  A SensoAdapt™ technológia a kezelés során automatikusan állítja be a fény intenzitását a bőr színtónusának megfelelően, emellett klinikailag tesztelt a biztonságos és hatékony otthoni használatra. Már 4 héten át tartó kezelés utáni s jelentősen csökkenti a szőr növekedését a felhasználók tapasztalatai szerint.

 

 

ajndekvarazslo_kezd.jpg

 

Kaptál már óriási nagy hülyeséget karácsonyra? Bizony, nekünk már sikerült... sajnos. És most nem arra gondolunk, hogy egy pár kesztyű, már megint, vagy egy zokni, már megint... hanem valami olyasmire, amihez szinte közöd se volt. És te adtál már ilyet, amivel azt sem tudta, mit kezdjen a megajándékozott? Ugye?

Szóval. Amiről most szeretnénk beszámolni nektek, az bizony egy nagyon okos weboldal gyakorlatilag, ami leveszi a vállunkról a terhet és néhány kattintás után megmondja, milyen ajándéknak, ajándékoknak is örülne az illető. A fejlesztő cég, aki az egész mögött áll, magyar. És a tulajdonos, Tóth Ferenc is ugyanabból indult ki, mint mi: mit is vegyünk születésnapra, karácsonyra, hogy ne legyen csalódás a vége? (Nem mellesleg elmesélnénk, hogy a Kutatócentrum  felmérést végzett arról, hogyan is ajándékozunk mi. Kiderült, a válaszadók 68 (!!!) százaléka kapott már olyan meglepetést, amit teljesen haszontalan volt a számára. Itt megjegyeznénk, hogy az is világos lett a kutatás alapján, a férfiak néhány órát töltenek csak a meglepi kiválasztásával, mi nők pedig hetekig is gondolkodunk-kutakodunk, mi legyen az a bizonyos... Na, de félre itt az adatokkal, varázsoljunk megfelelő ajándékot!) Az Ajándékvarázslót bemutató sajtótájékoztatón az is kiderült, bizony, Szandiék is okoztak már egymásnak csalódást a férjével ajándékozáskor. Nagy online vásárlók ők és eléggé tetszett az énekesnőnek a magyar startup, melyet a rendezvényen ki is próbált. Gyakorlatilag egy digitális mágusról van szó, mely néhány kattintás után elmondja, milyen ajándékok jöhetnek szóba. A lényeg az, mert kipróbáltuk, hogy meg kell adnod a megajándékozni kívánt nemét, korát, érdeklődési körét és több webodal ajánlata alapján már varázsolhatsz is, tehát szezám tárulj és előtted a sok-sok dolog, amit rendelhetsz is már. Tehát ez egy nagggyon okos gyűjtőoldal, ami a preferenciáink alapján kigondolja helyettünk az ajándékot és nem lesz csalódás, mert az illetőre van szabva. Szandinak néhány kattintás után ki is adott jó sok mindent, többek között fantasztikus konyhai dolgokat is, mert neki ez az egyik kedvenc tevékenysége, már a főzés. Egyébként az Ajándékvarázsló tényleg fantasztikus, mert öntanuló is, és meg is jegyez sok mindent, el is lehet tárolni korábbi dolgokat, átküldeni mondjuk Anyunak, amit a testvérünknek kiválasztottunk! Gratulálunk a készítőknek, szerintünk új magyar siker született és ígérjük, idén már használni fogjuk, hogy olyan ajándékokat varázsoljunk a fa alá, aminek tényleg örülnek a családtagjaink! Ja, ingyenes a weboldal, nem kell hozzá letöltened semmit, vagy regisztrálnod! 

Ps: a lenti fénykép nyomokban Nesze!szer bloggert tartalmazhat! 

 

ajandekvarazslo_neszeszerre.jpg

 

 

bella_fruta.jpg

 

Az ember mindig keresi a tuti megoldást az ajándékozásokra. Plüsst bizonyos kor felett nem adunk ajándékba, a bonbon sokszor a könyökünkön jön ki,  meg az olyan letudós "aji", a virág pedig elhervad. Egyik tuti fegyverünk az ajándékcsomag. Most a Lush kínálatából találtunk egy szuperságosat, még 10 000 alatt van az ára és jó dolgokat tartalmaz. Elég jó dolgokat tartalmaz. Bella Fruta a neve, tehát gyümölcsös illatú és alapú fincsiségek bújnak meg benne. 

Avobath fürdőbomba,

FUN Red gyurmaszappan 100g,

Mini Brightside habfürdő 100g,

Layer Cake szappan,

You've Been Mangoed szilárd fürdőolaj,

African Paradise testkondicionáló 45 g.

A legtutibb szerintünk, a gyurmázható szappan. Narancssárga lesz a víz tőle, olyan, mintha limonádéban fürdenél. És még kis kacsát is gyárthatsz belőle, gyerekeknek szuperszónikus választás. A fürdőbomba is csodás. Szóval ajándékba javasoljuk, nagy sikert fogsz aratni vele!

Lush Bella Fruta csomag 8 490 Ft

 

bella_fruta2.JPG

Vidám vasárnap

beautyka 2016/08/20 18:38 komment

 

almas.jpg

 

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász