Nesze!szer

Bogaram! Mit (nem) etetnek meg velünk?!

Rovarok lesznek a kenyérben is?

2023. január 31.

 

mit_etetnek_meg_velunk.jpg

 

 

Néhány napja futótűzként terjed a neten, miszerint: "Az Európai Unió engedélyezte a közönséges lisztbogár, valamint lárvája árusítását és fogyasztását". Én magam nem vagyok semmi jó elrontója, de nem érzem úgy, hogy szeretnék bármi ilyesmit fogyasztani és ahogy olvastam itt-ott, ez akár a kenyérbe és a  tésztafélékbe is belekerülhet. Nem hagyott nyugodni a téma, mert szerintem nem tudjuk, mivel is etetnek meg bennünket, így megkerestem a témában egy  igazi szakértőt, Huszár Zsuzsát (Étrendező), aki most nem fog tücsköt bogarakat összehordani, hanem lerántja a témáról a leplet. 

 

img_0085_2.jpg

 

- Számomra elég rémisztő volt a pillanat, amikor ezt olvastam. Neked mi volt az első gondolatod, érzésed? 

- Nem érintett újdonságként, mert noha a közvéleményt most érte sokként a bejelentés, az élelmiszeriparban és a táplálkozástudományban már évek óta téma az entomofágia, azaz a rovarok ételként fogyasztása. 2018-ban Magyarország adott otthont egy nagy konferenciának, ahol még nem tartották lehetségesnek,hogy széles körben elterjedjen. Többek között azért is, mert túl kevés  volt a rendelkezésre álló adat. Ilyen adat például, hogy a nem ellenőrzött tenyésztési és kezelési módok miatt milyen  mikrobiális veszélyek állnak fenn, számolni kell-e  az esetleges allergiás reakciók fellépésével, valamint a zoonózisok lehetőségével is- ami az elmúlt 3 évünket jelentősen megkeserítette.

Azonban a múlt héten mégis úgy döntöttek: zöld utat kapnak a rovarok.


- Régóta foglalkozol már azzal, mit is eszünk és hogyan. Te hogy kerültél ebbe az egészbe bele?

- Fiatal koromban nem is sejtettem, hogy középkorú karrierváltóként egészséggel fogok foglalkozni, két erős hatás viszont egyszer csak efelé terelt. 30 éves koromban 2-es típusú diabétesszel diagnosztizáltak, ami az életmódomnak volt a következménye. Tipikus multis életet éltem, rengeteg stresszel, éjszakázással, rendszertelen és rossz étkezéssel. A legutolsó multi, ahol külkereskedőként dolgoztam, egy nagy tejipari cégeket ellátó konszern volt. Én importáltam mindazt, ami a tejbe kerül: a növekedési hormonokat, az antibiotikumot- nem beszélve a nagyipari állattartás iszonyú és kegyetlen körülményeit lehetővé tevő eszközökről. 3 hónap után azt mondtam, és ehhez nem asszisztálok- vegán lettem az addigi vegetáriánusból. Azt azonban éreztem, hogy a modern táplálkozástudományi ismeretekkel nem állhat összhangban a vizes kifli-mackósajt vacsora ajánlás - így hát muszáj volt képezni magamat.

 

- Tudjuk egyáltalán, ha a sarki közértben gyorsan összevásárolunk ezt-azt a vacsorához, hogy mit is fogyasztunk? 

- Nagyon nehéz dolgunk van, ha feldolgozott termékről szeretnénk mindent megtudni. A jogszabályokat rengeteg módon szegik meg a gyártók: nem tüntetik fel a megfelelő információkat, vagy olyan szaknyelvezet mögé rejtik, mely nehezen érthető egy átlagember számára. Így fordulhat elő, hogy szinte minden pirosra színezett ételben már eddig is bíbortetűt ettünk, E-120 jelölés alatt, vagy a borgyártás során felhasznált halhólyag összetevőről sem tudnak sokan. Egyébként azt tapasztaltam, hogy ez a társadalom legnagyobb félelme a rovar élelmiszer kapcsán- hogy nem fognak tudni döntést hozni a vásárláskor, mert eltitkolják előlük az összetevőket.

A törvény szerinti  jelölési kötelezettség a rovar- és rovarlisztes  termékekre is vonatkozik elméletben- a gyártó vagy a forgalmazó köteles minden lényeges és a vásárlóra tartozó információt jelölni, megfelelő betűmérettel, mindenki számára jól érthetően és jól látható helyen. Azonban ha a doboz elején nem jelölik feltűnően, nem biztos hogy a vásárló minden terméket mindig elolvas.  

A rovarevés igy etikai aggályokat is felvet, hiszen érinti a fogyasztói döntés szabadságát. 


- Mit okozhat, ha esetleg lisztbogár vagy a lárvája kerül az ételünkbe?

- A rovarok külső kitin váza emészthetetlen az emberi emésztőrendszer számára, így egy olyan táplálékot kellene fogyasztanunk, mely nem hasznosul- a fő problémák azonban még komolyabbak is ennél.- 

1, A rovarok súlyos allergiás reakciót válthatnak ki, hasonlóan a rákfélék által okozott allergiához. Fennáll az ételallergia és intolerancia veszélye a hernyók, szöcskék, méhek, kabócák és selyemhernyók fogyasztása esetében is. Amikor a világ népességének harmada valamilyen autoimmun beteg és ételallergiás vagy intoleráns, nem tartható jó döntésnek a rovarok behozatala az általános táplálkozásba. Ráadásul a rovarok kitinje olyan fajta allergén, amely nem egyből fejti ki a hatását, hanem az ismételt bevitelt követően alakulhat ki: háromszor még semmi reakció, ezért fogyaszthatónak ítéljük minden elővigyázatosság nélkül, negyedszerre azonban beindul a szenzitivizáció és a súlyos allergiás reakció.  

2, Ami komoly veszély: az ízeltlábúak a legnagyobb vírus- és baktériumgazdák. A rovarok tartásuk során baktériumokkal teli helyeken élnek, és rohadt ételekből vagy penészből táplálkoznak. Ázsiában számos rovartartó farm nem felel meg a legalapvetőbb higiéniai előírásoknak. Az utóbbi 3 évben tanúja lehettünk a zoonózis embereket érintő következményeinek- vajon tanultunk ebből valamit?

3, A növényi táplálkozás ellenzői gyakran beszélnek a hüvelyesekben található antitápanyagokról. Ezek az antinutriensek gátolják a tápanyagok felszívódását. 

Rossz hír azoknak, akik a megemelt fehérje bevitelüket rovarokkal szeretnék biztonságosan megoldani: a rovarok külső váza antinutrienseket tartalmaz, amelyek megakadályozzák a fehérjék és más tápanyagok  felszívódását. Érezzük az ellentmondást?

 bogar_kitin.jpg

- Mire figyeljünk vásárláskor igazán? Mi a jelzés, amit meglátva rögtön tegyük vissza a polcra a terméket?

Esetlegesen ha nem is lesz a csomagoláson feltüntetve a rovar tartalom, a következő neveket keressük:

Acheta domesticus (házi tücsök)

Tenebrio molitor, közönséges lisztbogár lárvája (lisztféreg)

Locusta migratoria (vonuló sáska)

Alphitobius diaperinus (penészevő gabonabogár)

Itt hívnám fel a figyelmet a gyártók felelősségére. Ez a törvény lehetőséget adott a rovarok felhasználására, de nem kötelez senkit erre- minden gyártó szabadon dönthet arról, mi kerül a termékébe. Amennyiben fontos számunkra, hogy mit eszünk, akkor javaslom hogy kérjük ki a gyártmánylapokat, valamint konzultáljunk közvetlenül a gyártó céggel a szándékai felől.

Úgy érzem hogy sok etikus cég versenyelőnyt tud most szerezni, ha kommunikálja a vásárlói felé, hogy nem fog ilyen összetevőket alkalmazni. A vegán termékek gyártása amúgy is robbanásszerűen növekszik, ettől kezdve még egy kategória felkerülhet a palettára.

A magyar fogyasztóvédelem példamutatóan működik, a weboldalukon biztosan fogunk naprakész információkkal találkozni. Valószínűleg lesznek adatbázisok a rovarokat nem használó cégekről is.

 

- Sokszor nem is tudják az emberek, egy-egy betegség hátterében nagyon más áll, mint amit a nyugati orvoslás mond. Mondanál egy-két példát, amikor egy rosszul működő bélflóra nagyon fura dolgokat okozhat? 

- A mikrobiom kutatások nem régóta állnak rendelkezésre, azóta viszont forradalmasították a szervezetünk működéséről alkotott képünket. Az első minden eddigit átíró tényező az, hogy a mikrobiom dönt az immunválaszról: tehát hogy megbetegszünk-e, és ha igen, mennyire terít le minket egy vírus.  A beleinkben lakozik egy második idegrendszer is- a bél-agy tengelyen keresztül folyamatos az összeköttetés. Így lehet egy depresszió, szorongás emésztőszervi eredetű- és a mentális állapotot kezelő gyógyszerek ebben az esetben magukban nem fognak segíteni. Egy másik nagyon érdekes, rengeteg ember életét megkeserítő tény: ha a bélflóránk egyensúlya megbomlik, és a Firmicutes törzs elszaporodik, a fogyás lehetetlenné válik, még szigorú koplalás mellett is. Ez a törzs ha túlerőbe kerül, megváltoztatja a szervezetünk energiafelhasználásának fizikai törvényeit- mert neki a raktározás jelenti a túlélést. 

- Vegánoknál mi a helyzet a lisztbogár kérdéssel? Ez ugye állati eredetű…

- Mi, vegánok vagy növényi táplálkozást folytatók eddig is nagyítóval jártunk élelmiszert vásárolni, és betéve tudjuk az E számokat, amelyek mögött állati eredetű termék áll, tehát számunkra ez nem lesz nagy változás. Ugyanakkor rendkívül szomorúan állunk a döntés előtt, hogy a növényi élelmiszerek helyett ismét egy állati eredetű került előtérbe. 

- Az édesanyák mire figyeljenek?

- Nagy kérdés az, hogy mennyire fog ez bekerülni a mindennapokba. Marad-e egy-két különlegességként néhány boltban, vagy valóban elterjed. Sokat dolgozom diebéteszes és táplálékallergiás gyermekek szüleivel, nekik már eddig is nagy problémát jelentett az allergének elkerülése ( gondoljunk csak a tragikus iskolai torta esetére). Az anyukáknak így is 3 szeme kellett legyen, hogy a nagyszülő, barátok, ismerősök nem adnak-e esetleg olyan élelmiszert a gyereknek, ami súlyos következményekkel jár(hat).

A másik fontos dolog vagy szempont, ez a közétkeztetésbe bekerül-e: óvodák, iskolák, kórházak ugye.

 

De nézzük meg, mi van a mérleg másik serpenyőjében. Eddig sorra kerültek a kontrák, jöjjön a pro rész is kicsit, miért is "jó" a rovar nekünk:

Az EU és a bizottságok fő célja a rovarok fogyasztása mellett a környezetvédelem. A mai élelmiszer ellátó rendszer nemcsak negatív hatással van a bolygónkra, de fenntarthatatlan jelen formájában. Már csak az állattenyésztéshez szükséges  vízhasználat, a szennyezés, az erdőirtás és a biodiverzitás csökkenése óriási károkat okoz- és ehhez hozzáadódik még az állatok számára termelt takarmány.

2050-re körülbelül 9,7 milliárd ember fog a Földön élni. Minimum kétszer annyi ételre lesz szükség ennyi ember táplálásához. Elegendő termőföldünk viszont nincsen ennyi ember ellátására. 

A marhatenyésztéshez képest például egy  rovarfarm sokkal fenntarthatóbb, sokkal kisebb helyre, termőföldre, vízre és géphasználatra van szükség, valamint kevesebb üvegházhatású gázt is bocsát ki. 

A másik megfontolandó tényező: ha a rovarokat állati takarmányozásra és a hobbiállat élelmezésre használnánk, azzal szintén nagyon nagy terhet vennénk le a Földről.

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr1118037924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása